Népszava, 1996. július (124. évfolyam, 152–178. sz.)

1996-07-01 / 152. szám

OLDAL ÁRA: 35 FORINT Jelcin gyengélkedik Az orosz elnök lemondta programjait a kampányfinisben Borisz Jelcin vasárnap lemondta részvételét a Moszkovszkij Komszo­­molec című reformer moszkvai lap ünnepsé­gén, noha annak ő le­hetett volna a sztárja három nappal az elnök­­választás kulcsfontos­ságú második forduló­ja előtt. A 65 éves orosz elnök péntek óta a Moszkvától nyugatra fekvő barvihai dácsában piheni ki a választási kampány fáradalmait s állítólagos rekedtségét. Köti Lóránt MTI (Moszkva) A Moszkovszkij Komszo­­molec ünnepségén való részvétel lemondásával Jel­cin egyik utolsó kampány­lehetőségét szalasztotta el a szerdai választások előtt, tehát nyomós oka lehetett a távol maradásra. Az el­nöki hivatal indoklása sze­rint a rendezvényen való részvétel soha nem szere­pelt Jelcin hivatalos prog­ramjában, bár azt sem tar­tották kizártnak, hogy azon részt vesz. Ez az újabb lemondás azonban erősíti a tavaly két szívinfarktu­son is átesett politikus egészségi állapotával kap­csolatos aggodalmakat. Viktor Csernomirgyin kormányfő a Hetek lyoni csúcsértekezlete után szom­baton késő este telefonon tájékoztatta a gyengélkedő Borisz Jelcin elnököt az ér­tekezlet eredményéről és kétoldalú megbeszéléseiről. Csernomirgyin, aki az el­nököt helyettesítette Lyon­ban, beszámolt Bill Clinton amerikai, valamint Jacques Chirac francia elnökkel, illetve Michel Camdessus­­vel, a Nemzetközi Valuta­alap (IMF) igazgatójával folytatott tárgyalásairól. Jelcin a hét végén a hiva­talos magyarázat szerint azért kúrálta magát, mert múlt heti, Kalinyingrádban (Könisgberg) tett látoga­tásakor berekedt, és teljesen elment a hangja. A 65 éves elnök, aki tavaly két szívin-­­farktuson esett át, állítólag elutasította, hogy a szaka­dó esőben esernyőt tartsa­nak föléje, és tanácsadói szerint az utóbbi időben a vidéki tévéknek és rádió­­állomásoknak adott nyilat­kozatai is hozzájárultak ahhoz, hogy elment a hang­ja. Jelcin ezért lemondta a mezőgazdasági dogozók pénteki országos gyűlésén való részvételét, s ez az őt helyettesítő Csernor­gyin kormányfő csak k­­­ve tudott Lyonba utazni. Jelcin szombaton a Kremlben, találkozott első számú tanácsadójával, Vik­tor Iljusinnal. Az ORT tévé­állomás tudósítása azonban csak egy néma és szfinxsze­­rűen merev arcú, sápadt Jelcint mutatott, aki kimért gesztussal kínálta hellyel Iljusint. (Folytatás a 9. oldalon) Jelcin a hét végén kampánystábjával tanácskozott Moszkva környéki dácsájában MTI-telefotó sövés volt a kilencven perc­ igó Európa-bajnokság tegnapi, londoni döntőjének egyik szenzációját a német Klinsmann - eg, a szenvedett izomrostszakadást - visszatérése jelentette. Képünkön Klinsmann a cseh védőkkel harci­­­­l­bdáért. A mérkőzés lapzártakor, 90 perc után 1-1-es döntetlenre állt MTI-telefotó Egy diplomata nem unatkozik Christopher Long, a bu­dapesti brit nagykövet a hetvenes években a követ­ség első titkáraként szol­gált hazánkban. Akkoriban, mint a Népszavának adott interjújában elmondta, csak álmodott arról, hogy egy­szer majd visszatérhet egy szabad Magyarországra. A nagykövet véleménye sze­rint Kelet-Közép-Európa nagyon izgalmas idősza­kot él át. Christopher Long szerencsésnek érzi magát, hogy a millecentenárium évében itt lehet. A brit kö­vetség is számos program­mal készül az évfordulóra, július 6-án igazi szenzáció­nak ígérkezik a Lonach Highland dudásainak bu­dapesti előadása. (Interjúnk a 10. oldalon) ALAPÍTVA 1873-BAN Újra lesz tervhivatal? A gazdasági növekedésnek van realitása Bak Mihály NÉPSZAVA A jövő esztendő a gazda­sági kibontakozás éve le­gyen - foglalt állást az MSZP Országos Választ­mánya szombaton azután, hogy meghallgatta Med­­gyessy Péter pénzügymi­niszter beszámolóját. A tes­tület egyetért azzal, hogy maradjon el a szerdára ter­vezett végszavazás az al­kotmány koncepciójáról. Folytatandó az eddig kö­vetett gazdaságpolitika - derült ki Baja Ferenc vá­lasztmányi elnök szavaiból. A testület üléséről tartott sajtótájékoztatón a politi­kus elmondta: a választ­mány megállapította, hogy 1995 volt a stabilizáció éve, az idei feladat ennek folytatása mellett az inf­láció elleni küzdelem, míg jövőre ezekre építve a gaz­daság kibontakozásának előkészítését kell elvégezni. A pénzügyminiszter, vala­mint Kemenes Ernő és Vér­tes András neves gazdasági szakemberek előadása alap­ján a választmány megál­lapította még, hogy a kö­vetkező években az export és a beruházások nagy­arányú bővülésére alapo­zott gazdasági növekedés­nek van realitása. Remélik, hogy a jövőre a verseny­­szektorban maradó pénz jótékony hatással lesz a foglalkoztatásra, s ezzel megalapozottá válhat a fogyasztás későbbi növe­kedése. (Folytatás a 2. oldalon) Érvénytelen a papír ötvenes MTI-inf­ormá­ció­ jától nem számít törvényes fizetőeszköznek az 50 fo­rintos bankjegy. A Magyar Nemzeti Bank június 30- ával kivonta a forgalom­ból, helyébe az azonos címletű „gurulós” pénz ke­rül. A nemzeti bank pénz­táraihoz hasonlóan a Ma­gyar Posta és a jelentősebb kereskedelmi bankok még ez év végéig elfogadják e bankjegyeket. Az MNB a 10-es és 20-as papírpénze­ket közel négy éve, 1992. szeptember 30-án vonta ki a forgalomból. Az ötvenfo­­rintos bankókat hamarosan a 100 forintosok is követik, várhatóan az év végén. Elmaradhatnak a tavaszi tb-választások Elmaradhat a társadalombiztosítási önkormányzatok tavasszal esedé­kes újraválasztása. Döntés még nincs, de információnk szerint ké­szül az az előterjesztés, amely vá­lasztások helyett delegációs alapra helyezné a társadalombiztosítást. A kormányzat elképzelését a nagy szakszervezeti szövetségek is támo­gatják. Vagyis az 1993-ban politikai alkuval létrehozott önkormányzato­kat most ismét - a tb szereplőinek részbeni támogatását is bíró - poli­tikai paktummal átszerveznék. Az ok kettős: mára politikailag kényel­metlen tényezővé váltak a testüle­tek, másrészt gazdaságilag, szak­mailag sem hozták azt az eredményt, amit elvártak tőlük: a költségvetés tehermentesítését. Igaz, ha az első feltétel teljesül, akkor ez utóbbira sosem derül fény. Danó Anna NÉPSZAVA Elmaradhatnak a jövő év­ben esedékes tb-önkor­­mányzati választások, mert információink szerint olyan kormányzati előterjesztés készül, amelynek elfogadá­sa esetén a szakszerveze­tek is - akárcsak a mun­kaadók - delegálhatnák tagjaikat. Az előzetes mun­kaanyag szerint a delegá­lás alapja egy 1998-ról 1997-re előre hozott üzemi tanácsi választás lehetne. Az elképzelést a nagy szak­­szervezeti tömörülések - MSZOSZ, SZEF - is tá­mogatnák, míg a kicsik vagy az 1993 óta meggyen­gültek - például a Liga - elleneznék azt. Ugyanak­kor már az előterjesztés té­nye is jelzi, hogy körvona­lazódik egy politikai pak­tum, amely föloldaná azt az állandó, de Bokros Lajos minisztersége alatt külö­nösen erős feszültséget, ami a szocialista többségű kormány és parlament, va­lamint fő bázisa, a balol­dali MSZOSZ között fenn­áll. Ehhez kapóra jöhet, hogy az ellenzék is folya­matosan kritizálja a tb gaz­dasági tevékenységét. Az utolsó hiány nélküli évet 1988-ban zárta az akkori Társadalombiztosí­tási Főigazgatóság: 29 mil­liárd forint volt a többlet. Ez abból adódott, hogy az addigi 43 százalékos járu­lékot 53 százalékra emel­ték. A Grósz-, Németh­­kormányzat a pénzre le­csapva lakáspiaci kötvé­nyeket vásároltatott a tár­sadalombiztosítóval. Békesi László akkori pénzügyminiszter pedig új ötlettel állt elő: az addig a költségvetés által finanszí­rozott egészségügyi kiadá­sokat vegye át a tb, cserébe az államkassza átvállalja a családi pótlék terhét. Mindkét tétel 85 milliárd­­ra rúgott. A csere megtör­tént, ám míg a családi pót­lék költségei - csökkenő születésszám mellett - jól kalkulálhatóak voltak, ad­dig az egészségügyi kasszá­nál óriási árrobbanás kö­vetkezett be. (Folytatás a 4. oldalon) Törvény a fogyasztó érdekében Pekár Erzsébet NÉPSZAVA A kormány nemrégiben el­fogadta a fogyasztóvédel­mi törvény koncepcióját, s ennek nyomán készül az új szabályozás. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztéri­um decemberben terjeszti majd a kormány elé a tör­vénytervezetet, s várható­an jövő év elején tárgyalja meg a parlament. Előrelát­hatólag jövőre életbe is lép majd a fogyasztók érdekét védő jogszabály. A készülő fogyasztóvé­delmi törvénytervezet amel­lett, hogy az Európai Unió jogszabályaival harmoni­zálni fog, a fogyasztói alap­jogokat deklarálja és intéz­­ményrendszeri korszerűsí­tést is tartalmaz. A tervek szerint minden felhatalma­zást megkap majd az intéz­mény, amely a fogyasztók érdekében történő hatéko­nyabb fellépést szolgálja. Az új szabályozás tágan értelmezi majd a fogyasz­tóvédelmet - nyilatkozta lapunknak Köncse Tamás­­né, az IKM főosztályvezető­je. Nemcsak a kereskedelmi jellegű fogyasztóvédelem­mel foglalkozik majd, ha­nem minden olyan jellegű szolgáltatói tevékenység­gel is, mely kapcsolatban áll a fogyasztóval, például biztosítás, hitelezés és egyéb szolgáltatás. Ezzel párhuzamosan nem­csak fogyasztóvédelmi tör­vény készül, hanem számos olyan egyéb jogszabály is, amely szorosan kapcsolódik ehhez a témakörhöz. Teljes­­körűen felülvizsgálják a belkereskedelmi törvényt, ahonnan a fogyasztóvéde­lemmel kapcsolatos rész át­kerül majd az új fogyasztó­­védelmi törvénybe. Létre­jön az ipari miniszter mel­lett egy tanácsadói testület, amelyben nemcsak az állam­­igazgatás vesz részt, hanem olyan szervezetek képviselői is, akik a fogyasztók érdekét valamilyen formában védik. (Folytatás az 5. oldalon) Karadzic lemondási színjátéka MTI-információ Nyugati megfigyelők egyelő­re csak találgatják, hogy a boszniai Szerb Köztársa­ság háborús bűnökkel vá­dolt elnöke, Radovan Ka­radzic valóban átruházta-e hatalmát, vagy csak egy megrendezett színjátékról van szó annak érdekében, hogy a kulisszák mögül to­vábbra is gyakorolhassa a tényleges hatalmat. Flori­dában a Fehér Ház szóvi­vője jelezte, hogy még az amerikai kormány sincs tisztában a helyzettel. Carl Bildt boszniai fő­megbízott vasárnap azt bi­zonygatta, hogy Karadzic boszniai szerb elnök a nagy nemzetközi nyomás hatásá­ra lemondott tisztségéről, s azt átruházta Biljana Plav­sic alelnökre. Bildt írásos dokumentumot kapott er­ről, s megítélése szerint a lemondás azonnal, már va­sárnap életbe lépett. (Folytatás a 9. oldalon) Csökkent a bizalom a politikusokkal szemben A tavasz óta egy kicsit romlott a kormány megítélése A Marketing Centrum ápri­lis elején készült felmérése azt mutatta, hogy Torgyán József „kormánybúcsúzta­tó” gyűlése pont ellentéte­sen hatott a közvéleményre, mint amire szervezői szá­mítottak. A gyűlés szélsősé­ges hangnemének hatására jelentősen növekedett a po­litikai intézményrendszer egésze iránt a bizalom és lé­nyegesen kedvezőbbé vált a kormány megítélése is. A kormány teljesítményével való elégedettség és az iránta táplált bizalom azon­ban az áprilisban mért ki­ugrás óta kopik. Hónapról hónapra ugyan a hibahatá­ron belül maradtak a válto­zások, ám a júniusban mért értékek már jelentősen ki­sebbek, mint az áprilisban regisztráltak. (Folytatás a 8. oldalon) 1 9 9 A KORMÁNY MEGÍTÉLÉSE PÁRTPREFERENCIA SZERINT százfokú skála elégedettség ési bizalom

Next