Népszava, 1996. augusztus (124. évfolyam, 179–203. sz.)

1996-08-12 / 188. szám

14 1996. AUGUSZTUS 12., HÉTFŐ SPORT Villeneuve győzött a Hungaroringen (Folytatás az 1. oldalról) Már rögtön a rajtnál többen összeakadtak, Jos Verstappen Footworkjével lelökte a pályáról Mika Salo Tyrrelljét. Pedro Diniz is belerohant a forgalmi dugóba, de vissza tudott állni még öt kör erejéig. Schumacher és Ville­neuve senkitől sem zavartatva messze elfutott már az első né­hány körben. A másik Ferrarit vezető Eddie Irvine-nek azonban nem ment olyan jól, mint Schu­­minak: a harmincegyedik kör­ben kiesett, visszasétált a boksz­ba, felöltözött, és hazament... A sorrend csak az első bokszba állások után változott: Schu­macher és Villeneuve kiállása után előbb Hill, majd Alesi ke­rült az élre. És amíg elöl vadul kergették egymást a menők, a mezőny vége felé tovább ritkul­tak a sorok. Martin Brundle ro­deózott egy kicsit a füvön Jor­­dan­ Peugeot-jával, néhány kör­rel később Ricardo Rosset is ki­próbálta, nem gyorsabb-e a ga­rosban hajtani. „Ráhajtottam a kerékvetőre és az megdobta az autót. Csúnya, saját hiba volt” - mondta Martin Brundle a fu­tam után a Népszavának. Az első kerékcserék és tanko­lások után végül Villeneuve ke­rült az élre, nyomában Schu­macher, Alesi és Hill. A brit ver­senyző mindent megpróbált, hogy megelőzze a Benettont, de Alesi sokáig még csak esélyt sem adott erre. Miután végül Hill nagy nehezen túljutott Alesin, már a saját tempójában autóz­hatott, s látványosan gyorsabban körözött, mint az élen állók. Egy másik angol, Johnny Herbert számára viszont éppen ekkortájt jött el a nap legrosszabb pilla­nata: Sauberjében dohogó Ford­­motorja feladta a küzdelmet. Egy órával később a jókedvű an­gol jégkrémet nyalogatott lakó­kocsija mellett, viccelődött és autogramokat osztogatott. „Nem mondhatnám, hogy bol­dog vagyok, de nem is én terji túl­ságosan rosszul magam. Tudom, hogy a nap végére legalább ötö­dik helyezett lettem volna, de nem lettem. Ezen most már mi­nek idegeskedjek” - nyilatkozta a szimpatikus brit pilóta. Schumacher Hill előtt 1:23 perces időket futott, míg Damon minden köre 1:21 alatt volt. A f­erraris német percei meg voltak számlálva. Hillnek azonban csak a második kiállás után, az 50. körben sikerült utolérnie Schu­­machert, aki két körrel később a bokszba vonult vissza a tá­madás elől. A német pilóta aligha ilyen versenyről álmodott szombat éjjel. A hét végén egyetlen kivé­tellel minden edzést ő nyert meg, úgy tűnt, hogy ez az ő futama lesz. De a pálya körül tomboló, 5-10 ezer német szurkoló csak a harmadik helyen láthatta vi­szont kedvencét a második stop után is. Ám még ennél rosszabb dolgokat is tartogatott számára a napi autója a 71. körben meg­állt. „­Már az 50. kör után ren­detlenkedett az autóm, a gázpe­dál hibája miatt sokkal többet kellett használnom a kuplungot, és sebességváltó-gondjaim is vol­tak. Aztán végül tönkrement a motor is” - mondta Michael Schumacher pár perccel kiesése után munkatársunknak. Miközben még Schumi javá­ban a kocsijával bajlódott, az osztrák szurkolótábor egyre han­­gosodott, mivel Berger utolérte és erőszakosan kergetni kezdte csapattársát, Jean Alesit. Ám ez a csata sem tartott túl soká, a 65. körben Berger Benettonja köd­gyertyává változott. A kérdésre, hogy mi történt az autójával, az osztrák pilóta csak egy grimasz­­szal válaszolt. A mogyoródi pálya ismét „fo­gyasztotta” az autókat, a 60. kör­ben már csak tizenketten marad­tak versenyben. Villeneuve ma­gabiztosan vezetett csapattársa, Hill előtt, amikor az 57. körben kiállt a bokszba új gumikért és üzemanyagért. Jobb hátsó kere­ke azonban nem akarta, hogy a kis kanadainak túl könnyű hét­végéje legyen, sehogy se akart felmenni rendesen a helyére. A 14 másodpercig tartó szerelge­tés után Villeneuve Hill mögé állhatott vissza. Csakhogy Da­­monnak alig 15 másodpercnyi előnye volt, ami kevés volt ah­hoz, hogy a harmadik kerékcse­réje után is az élre kerülhessen. A Williams szerelői ugyan min­dent megpróbáltak, de az a bra­vúr nem jött össze Hillnek, aki ismét az üldöző szerepében talál­ta magát a nap folyamán már so­kadszor. Hátrányát látványosan dolgozta le, néhány kör alatt utolérte Villeneuve-t. Bár min­dent megpróbált, hogy megelőz­ze csapattársát, de végül be kel­lett érnie a második hellyel. „Az első tíz körben vesztettem el a versenyt. A rajtnál rosszul jöttem el, ezért drágán fizettem. Nem tudtam megelőzni Jean Alesit, s közben Villeneuve és Schumacher könnyen elhúzha­tott” - mondta lapunknak Da­­mon, aki egyébként eredetileg két bokszba állást­zervezett a csapattal, de végleges döntést csak a futam alatt hoztak a há­rom megállóról. Alesi úgy nyilatkozott: tudja, hogy elsősorban Schumacher kiállásának köszönheti harma­dik helyét, de nagyon örül neki. Aki viszont igazán örült, Ville­neuve volt, aki köré legalább száz újságíró gyűlt össze a ver­seny után. A kis kanadai azon­ban állta a kérdések rohamát, a kamerák és fényképezők ke­reszttüzében. „Ez az első olyan győzelmem, hogy Hill is befe­jezte a versenyt, és sikerült őt megvernem” - nyilatkozta szinte eksztázisban Jacques. - Az utol­só körben Hill ugyan nagyon a nyakamra jött, de ekkor már csak arra koncentráltam, hogy ne hibázzak. A bokszba állások­nál többet veszítettem, mint Schumacher, de a német fiú du­góba jött vissza, így kerülhettem elé. Mit mondjak, nagyon boldog vagyok, hogy győztem, így lehet aztán igazán szép élményeket gyűjteni Magyarországról” -­­ mondta lapunknak Villeneuve. Amennyire a kanadai pilóta örült, legalább annyira elkese­redett volt David Coulthard, akinek a célegyenesben romlott el a váltója, és kis híján kereszt­be vágódott a pályán McLa­­renjével. „Egyetlen bokszba állást terveztem csak, sok ben­zint vittem magammal, ehhez képest elég gyors volt az au­tóm. Azt hiszem, jó eredményt érhettem volna el” - mondta a skót versenyző, így viszont csapattársa, Mika Häkkinen futott be a negyedik helyen, mögötte Olivier Panis, majd Rubens Barrichello, aki a ver­seny előtt még esélytelennek vallotta magát. A 11. Magyar Nagydíj vég­eredménye (77 kör, 305,536 km): 1. Villeneuve (kanadai, Williams-Renault) 1:46:21,134 ó.­­ 172,372 km/órás átlagse­r­besség, 2. Hill (brit, Williams- Renault) 1:46:21,905 ó., 3. Ale­si­ (francia, Benetton-Renault) 1:47:45,346 ó., 4. Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes) 1 kör hát­rány, 5. Panis (francia, Ligier- Mugen-Honda) 1 kör h., 6. Bar­richello (brazil, Jordan-Peugeot) 2 kör h., 7. Katajama (japán, Tyrrell-Yamaha) 3 kör h., 8. Rosset (brazil, Footwork-Hart) 3 kör h., 9. Schumacher (német, Ferrari) nem ért célba, 7 kör h. 10. Lavaggi (olasz, Minardi-Ford) nem ért célba, 8 kör h. (További tíz pilóta nem mutatott fel érté­kelhető teljesítményt.) A verseny közbeni leggyorsabb kör Hill ne­véhez fűződött, a 67. körben fu­totta 1:20,093 perccel. Ez 178,352 km/órás átlagsebességet jelent. A világbajnoki pontverseny állása a 12. futam után, pilóták: 1. Hill 79 pont, 2. Villeneuve 62, 3. Alesi 35, 4. Schumacher 29, 5. Häkkinen 19, 6. Coulthard (brit, McLaren-Mercedes) 18, 7. Berger (osztrák, Benetton- Renault) 16, 8. Panis 13. Konstruktőrök: 1. Williams- Renault 141 pont - már világ­bajnok, 2. Benetton-Renault 51, 3. Ferrari 38, 4. McLaren-Mer­cedes 37, 5. Jordan-Peugeot 15, 6. Ligier-Mugen-Honda 14,7. Sa­­uber-Ford-Zetec 10, 8. Tyrrell- Yamaha 5, 9. Footwork-Hart 1. Rosset a kavicságyban végezte Jacques Villeneuve és Damon Hill talán már a verseny előtt tudtak valamit - az eredményhirdetésnél együtt ünnepeltek a verseny harmadik helyezettjével, Jean Alesivel Hajdú András felvételei Kiütötték az Ajaxot Hatalmas meglepetés született a spanyolországi La Corunában zajló Terese Herrera elnevezésű labdarúgótornán: az idén BEK-győztes olasz Juventus ugyanis 6-0-ra lelépte az 1995-ben Európa legjobb csapatának bizonyult holland Ajax gárdáját. Az amszterdamiak visszavágni készültek a májusi BEK-döntőben elszenvedett vereségért, ebből azonban semmi sem valósult meg, mert az olaszok kitűnően játszottak. Különösen Michele Padovano remekelt, aki mesterhármassal nyi­tott, majd a torinóiak meg sem álltak hat talá­latig. Bár Louis van Gaal csapata néhány sztár távozásával meggyengült a nyáron, az Ajax így is csalódást okozott. Ez a vereség a klub tör­ténetének fekete lapjaira kerül be. Juventus-Ajax Amsterdam 6-0 (2-0). La Co­runa, 10 000 néző, gólszerzők: Padovano (17., 21. - 11-esből, 60.), Del Piero (63.), Vieri (85.), Di Livio (90.) A 3. helyért: La Coruna (spanyol)-Ajax Ams­terdam 2-0 (1-0), gólszerzők: Naybet (44. p.), Ma­­dar (80.) A döntőben: Botafogo (brazil)-Ju­­ventus 4-4 (0-1, 2-2, 4-4), tizenegyesekkel 3-0, gólszerzők: Tulio (49., 102., 119.-tizenegyesből), Franca (75.), illetve Amoruso (74., 92., 118.), Vieri (23.). Jövőre is lesz Magyar Nagydíj Az idei futam 120 ezres nézőserege azt bizonyítja, hogy a Forma-1-nek van közönsége Magyarorszá­gon - vallják a rendezők. Hasonlóan vélekedik Bernie Ecclestone, a sportágat irányító Forma-1­es Konstruktőrök és Gyártók Szövetségének el­nöke is, aki Berényi Jánossal, a Hungaroring Rt. elnökével többször is tárgyalt a hét végén. „A hatéves szerződés él, nincs ok, amiért attól bármelyik fél el akarna állni, ugyanakkor Ecc­lestone úrral megállapodtunk abban, hogy több fejlesztést kell majd végrehajtanunk a következő években a pálya körül” - nyilatkozta lapunknak Berényi János. A pályához vezető utak túlterhel­tek, nem csak a nézők, de a csapatok és a pilóták sem tudnak könnyedén közlekedni a Hunga­­roringre. Ezt több csapat is nehezményezte a hét végén, néhány versenye kis híján el is kés­ett a Hungaroring körüli dugók miatt. Ezért új uta­kat kell építeni és egy sor más kisebb változást is végre kell hajtani. Bernie Ecclestone és a ma­gyar fél ősszel közös bizottságot állít fel a vál­toztatások megtervezésére s fontossági sor­rendjének kidolgozására. A pálya körüli utakat kritizálta Kuncze Gábor belügyminiszter is, de szerinte kérdéses még, hogy a fejlesztést magán- vagy kormánypénzből kellene-e megvalósítani. Ő is hangsúlyozta: a veszteségek ellenére a Forma-1 nagyon fontos az idegenforgalom szempontjából. Ecclestone Berényi Jánosnak cáfolta, hogy az osztrákoknak odaígérte volna a Magyar Nagy­díj hagyományos augusztusi időpontját. Szerinte a hivatalos versenynaptárban azért nem szerepel a magyar verseny, mert az még egyáltalán nem készült el. Most csupán előzetes naptárak, ha úgy tetszik, pletykák keringenek. Thaiföldön nagyon megéri Aligha szenved pénzhiány­ban ezentúl Thaiföld első olimpiai bajnoka. Az ököl­vívók 57 kg-os kategóriá­jában Atlantában győztes Somluck Ramsing összesen 80 millió baht, vagyis 3,2 millió dollár jutalmat kap. A 23 éves bokszoló 50 millió baht bevételre tehet szert a hirdetésekben és te­levíziós műsorokban való szerepléséért. Tízmilliót vághat zsebre az egyik helyi újságtól és négy magáncég­től. Ugyanennyire számít­hat a Thaiföldi Amatőr Ökölvívó-szövetségtől, s 5 millióra egy zeneművészeti vállalattól. Hárommilliót kap a sporthivataltól, továb­bá élete végéig szóló havi 10 ezer bahtos életjáradékot is felvehet. Havonta ugyan­ennyivel honorálja egy gyógyszergyár is. Mindenkinek szurkoltak A magyar versenyzők na­gyon örültek a szurkolók képeslapokon és videón az olimpiai faluba küldött biz­tatásainak, és kellemes ösz­tönzésként értékelték azo­kat - állapította meg Kő­bán Rita kajak-kenu olim­piai bajnok, a „Szurkolj hangosabban” program at­lantai házigazdája. Mint mondotta, mindenkire gon­doltak a szurkolók, még a tartalékokra, sőt a csapatot kísérő szakemberekre is. Összesen 196 magyar tele­pülésről csaknem 5 ezer szurkolói képeslap érke­zett az olimpiai faluba, 23 városból és üdülőhelyről pedig ezernél több video­szalagra mondott biztatás és jókívánság. Öt videostáb járta az or­szágot, hogy rögzítse a csa­patnak szánt jókívánságo­kat. Győrben, Veszprém­ben, a Balaton partján, Pé­csett, Szegeden, Debrecen­ben, Nyíregyházán, Miskol­con és Budapesten a járó­kelők örömmel álltak a ka­merák elé, hogy üzeneteik­kel járuljanak hozzá ked­venceik sikereihez. A 250 legnagyobb forgal­mú postahivatalban ingye­nesen elhelyezett „Szurkolj hangosabban” képeslapok már az első héten elfogytak. A legtöbb képeslapot Eger­­szegi Krisztinának címez­ték, de a magyar úszósport sikerei nyomán százszámra érkeztek képeslapok Rózsa Norbertnek, Czene Attilá­nak és Güttler Károlynak is. Népszerű volt a labda­rúgó- és a vízilabda-váloga­tott is, amíg küzdelemben volt... A képeslapokat és a videofelvételeket a „Szur­kolj hangosabban!” prog­ram - amit a Coca-Cola szervezett - ingyenesen jut­tatta el az olimpiai faluba. NÉPSZAVA Hasznot hoz a nyár: HOSSZÚ SZAR, RÖVID AR! 12-étől - amíg a készlet tart -14 fajta NŐI BŐRCSIZMÁT 7 990 - 8 990 forintért kínálnak hölgyvásárlóiknak a

Next