Népszava, 1996. november (124. évfolyam, 255–280. sz.)

1996-11-01 / 255. szám

­ Sok hasznot hajtottak a vámosok besúgói A vámtörvény értelmében április 1-jétől a bűncselek­mények megelőzése, az elkövetők kilétének megálla­pítása érdekében titkosszolgálati eszközöket is alkal­mazhat a vám- és pénzügyőrség. Az elmúlt félév ta­pasztalatai kedvezőnek mondhatók. Az informátorok egyelőre ingyen „súgnak”. Jövőre viszont már a vá­mos költségvetés része lesz az információvásárlás. Horváth Ildikó NÉPSZAVA Ebben az évben még egyet­len fillért sem fordított in­formátorok jutalmazására a vám- és pénzügyőrség, miután jogszabály adta fel­hatalmazásuk megelőzte anyagi lehetőségeiket. Ez­zel együtt máris számos ügyet sikerült felderíteni­ük informátorok segítsé­gével, tájékoztatta lapun­kat László Árpád alezredes, a VPOP különleges ügyek főosztályának helyettes ve­zetője. Az értékes adatokat közlő személyek természe­tesen nem teljesen érdek nélkül jeleztek bizonyos eseményeket a vámosok­nak. Többnyire tisztes vál­lalkozók „súgták be” azo­kat a csempészeket, akik zavarták köreiket, s akik tevékenységükkel jóval na­gyobb jövedelmekre tettek szert, mint ők. Az informá­torok közé álltak olyanok is, akiket egy adott bűnözői körből kizártak. Ilyen módon bukott le a napokban egy „édes” csa­pat. A magyarokból álló csempésztársaság kamion­számra hordta be az or­szágba az édességet. Vám­okmányaikat hamis bé­lyegzőkkel látták el. Már 25 millió forint értékű cso­koládé és cukorka becsem­pészésénél tartottak, ami­kor egy jókor és titokban jött információ nyomán si­került Budapesten elcsíp­ni a Komáromnál belépett rakományt. (Folytatás a 3. oldalon) 6. oldal Három és fél milliárd forintot követel a kaszinóktól a társadalombiztosítás 5. oldal VI­­rtViV Magazinunk _________­ idflMfc­m mii iiiim Folytassa, részletes rádió-­ és televízió-rejtvényekkelIiMimI Hezemény-%^SB^ff vadászok műsorral, 2­4 OLDAL ÁRA: 39 FORINT 124. ÉVFOLYAM, 255. SZÁM 1996. NOVEMBER 1., PÉNTEK ALAPÍTVA 1873-BAN Eörsi István írása a hazugság minőségéről Kampányvég Romániában Frunda György magyarokhoz is, románokhoz is szólt MTT-NÉPSZAVA-információ Tegnap éjfélkor véget ért a választási kampány Romá­niában. A szavazás vasár­nap lesz, amikor a polgárok a nagy politikai befolyással bíró államelnök személyéről és a parlament összetételé­ről dönthetnek. Míg ez utóbbi már ekkor eldől, az, hogy ki lesz az ország új el­nöke, igen nagy valószínű­séggel csak a második for­­dulóban derül ki. Az elnöki választáson három jelölt indul a siker reményével: Ion Iliescu, a tisztség je­lenlegi birtokosa, Emil Constantinnescu, a Demok­ratikus Konvenció nevű li­berális tömörülés vezetője és Petre Roman, a Szociál­demokrata Unió jelöltje. Mivel nehezen képzelhető el, hogy akármelyikük ab­szolút többséget kapjon az első fordulóban, igen nagy jelentősége lesz annak, hogy a kiesettek kinek a támogatására­­ szólítják fel híveiket. És ez már nem­csak a „három nagyra” vonatkozik, hanem a ne­gyedikre, a magyar Frun­da Györgyre, az RMDSZ elnökjelöltjére is. Hiszen szavára több mint egymil­lió választásra jogosult ro­mániai magyar figyel. Ami a parlamenti vok­­sok várható megoszlását illeti, itt is elmondható, hogy egyik párt vagy párt­­tömörülés sem számíthat abszolút többségre. A fel­mérések többsége a De­mokratikus Konvenció Si­kerét jósolja a szavazatok 25-30 százalékával. (Folytatás a 9. oldalon) Az RMDSZ államfőj­elölt­je (jobbra) Markó Bélával, a szervezet szövetségi elnökével MTI-telefotó Járulékmentes marad a szerzői jogdíjak egy része Mégsem terhelné tb-járulékkal a szer­zői jogvédelem alá eső honoráriumokat a kormány, ám, hogy mit tekint jogvé­dettnek, arról csak később dönt. A kabi­net jövőre - limitált hiány esetén - zá­rolhatja az egészségbiztosítási pénztár gyógyszer-, táppénz-, rokkantnyugdíj­­számláit. A 18 ezer forintnál kisebb havi bérből élők mentesülnek az adófizetés alól. Kiderült: Horn Gyula lényegében Surányi György kérésére fogadta el a jegybank két alelnökének lemondását. Danó Anna, Várkonyi Iván NÉPSZAVA Információink szerint a meghívás ellenére nem vet­tek részt az egészségbiz­tosítási önkormányzat ve­zetői azon a kormányülé­sen, amelyen alaposan megnyirbálták a társada­lombiztosítási önkormány­zatok jogköreit. (Vágó Já­nos, a nyugdíjbiztosítási önkormányzat elnöke részt vett, ám ő szó nélkül tudo­másul vette a döntéseket.) Ha a parlament elfogad­ja az államháztartási tör­vény módosításaként be­nyújtott javaslatot, akkor a tb-önkormányzatok a létrehozandó tartalékalap­jukból pénzt csak a kor­mány egyetértésével hasz­nálhatnak fel. (Arra a kér­désre, hogy ki és miből töl­ti fel a likviditási alapot, Kiss Elemér közigazgatási államtitkár nem tudott vá­laszolni.) A kincstár szedi be a já­rulékokat és fizeti az ellá­tásokat. Továbbá megszű­nik az önkormányzatok egyetértési joga az őket érintő kormányszintű ren­deletekben, csupán véle­ményezhetik azokat. (Folytatás a 2. oldalon) Bírálják az APEH eljárását További perek várhatóak a vitatott adókedvezmények ügyében A jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jogot sértette meg az által az adóhatóság, hogy felfüggesztett több ezer olyan másodfokú eljárást, amelyek több milliárd forintnyi adókedvezmény visszatartása miatt folytak - állapította meg ajánlásában dr. Polt Péter ombuds­­manhelyettes. Az ajánlást Pitti Zoltán, az APEH elnö­ke csak részben fogadta el, ám az ügyek egy részében továbra sem folytatják a másodfokú eljárást­. Nagy Gergely NÉPSZAVA Az adóhatóság mintegy negyvenezer állampolgár részére tagadta meg az adókedvezmények vissza­fizetését, mondván az érin­tettek olyan cégekbe fekte­tik be a pénzüket, amelyek jogszabályellenesen kí­náltak adóvisszatérítést eredményező befektetési konstrukciókat. A vitatott adókedvezmények együttes értéke meghaladja a tízmil­liárd forintot. A negyven­ezer állampolgárból, több ezren megfellebbezték az APEH első fokon hozott határozatait. Az adóható­ság azonban másodfokon ahár nem volt hajlandó ál­lást foglalni ezen ügyek döntő többségében. Pusz­tán néhány esetben hozott másodfokú határozatot, amelyekben újfent megta­gadták az adóvisszatérí­tések kifizetését. Ezekben esetekben az érintett az állampolgárok szinte ki­vétel nélkül bírósághoz for­dultak. Több ezer adózó elől azonban az APEH elzárta a bírósághoz fordulás le­hetőségét, mivel másodfo­kú eljárásainak többségét felfüggesztette addig az időpontig, amíg a bíróságok előtt indított próbaperek nem dőlnek el jogerősen. Dr. Polt Péter ombuds­­manhelyettes ez ügyben folytatott vizsgálata során megállapította, hogy az el­járások felfüggesztése több ponton is jogszabálysértő. Az APEH az­által, hogy elvonta az állampolgárok­tól jogorvoslati joguk ér­vényesítésének lehetősé­gét, megsértette a jogbiz­tonsághoz fűződő alkot­mányos jogot. (Folytatás a 4. oldalon) Egységes adóteher a benzinen? NÉPSZAVA-információ Az Országgyűlés Gazdasá­gi Bizottsága szerdán fog­lalkozott Miklós László és Kovács Tibor MSZP-s kép­viselők által beadott, a fo­­gyasztásiadó-változáshoz kapcsolódó módosító in­dítványról. A korábban az olajiparban tevékenykedő honatyák indítványa az üzemanyagoknál a többfé­le adójellegű elvonás egy­ségesítését javasolja. Jelen­leg fogyasztási adó, útalap­hozzájárulás, környezetvé­delmi termékdíj és áfa is terheli az üzemanyagokat. Ez a négyféle adóztatás Európában, az Európai Unióban is egyedülállónak számít. Lehetetlenné teszi a hatékony beszedést, el­lenőrzést - mondta el la­punknak Miklós László képviselő. A módosítás az adóztatást csak technikai­lag változtatná meg. Mik­lós László szerint az lenne a megfelelő, ha az üzem­anyagokat csak fogyasz­tási adó és az áfa terhelné. (Folytatás az 5. oldalon) I « Az üzemanyagárak szerkezete | term. és forg. fedezet | Kőolaj és Kőolajtermék Készletező Szövetség díja | Ft/I 0 útalap | fogyasztási adó | környezetvédelmi díj 0 áfa " -------------------­---P*|--"-----------­--------­H Adó és adó jellegű befizetések össz. (%. ^lézérkezet'í^/ff^ Slfe MmM (1 SOS. szeptember 28.) ■Iéíi 8 H■ IPJ III Sj 6­­m ■a 98-as 95-ös 91-es 98-as ólmozatlan ólmozatlan ólmozatlan ólmozott Gázolaj Bizalom a volt vezérnek Pogány Sára NÉPSZAVA Az Országgyűlés Alkot­mányügyi Bizottsága kö­rültekintő munkát végzett. A bizottság megállapítá­saival és véleményével nem tudok vitatkozni, de úgy érzem, indokolt lenne an­nak jelzése, hogy kit mi­lyen mértékben terhel a felelősség, mert a felsorolt személyek vonatkozásában megítélésem szerint ez nem azonos - nyilatkozta a Népszavának Csiha Judit, tárca nélküli privatizációs miniszter asszony az ÁPV Rt.-t vizsgáló alkotmány­­ügyi bizottsági jelentéssel kapcsolatban. Kocsis István, volt vezér­­igazgató személyével és to­vábbi foglalkoztatásával kapcsolatban Csiha Judit a következőket mondta: bár személyes vizsgálatot az ügyben nem folytatott, de Kocsis szerepe a történ­tekben annyi volt, hogy tíz­napos vezérigazgatóként ő írta alá a Tocsik-szerződés módosítását. (Folytatás az 5. oldalon)

Next