Népszava, 1997. május (125. évfolyam, 101–125. sz.)

1997-05-26 / 120. szám

16 1997. MÁJUS 26., HÉTFŐ SZERINTEM... SZERKESZTI AZ OLVASÓ NÉPSZAVA Életben maradtam Pár hónappal az M0-s megnyitása után, a nagy Dunát elhagyva haladtam az M7-es felé. Egy­két jármű közlekedett mindkét irányban. Sze­mélykocsimmal egy teherautót elhagyva eszem­be jutott, hogy jobbra tartás van, ezért visszatér­tem a haladósávba. Két másodperc múlva szem­ben velem, a belső sávban nyolcvan-száz kilo­méteres sebességgel egy eltévedt nagy kamion ment el mellettem. 1947-ben a mesterem Hoff­er traktorral kidöntötte a községjelző táblát. Ne­kem, a tanulónak éjjel, az őszi esőben kellett a táblát visszahelyezni, nehogy megbüntessék a mesteremet. 1949-ben, Tatán, a műszaki tiszti iskolában tanultam a közlekedési szabályokat. Úgy­ tudom, hogy az első szabályt Párizsban hozták, mert az útkereszteződésben két gőzkocsi összeütközött.­1951-ben Miskolcon tanítottam a kiskatonákat járművezetésére. A legtöbben vo­naton is csak akkor ültek, amikor bevonultak katonának. Bánatomra felszerelték az első jel­zőlámpát a Csabai kapunál. Elnevezték villany­rendőrnek. Nem tudtam a fiúknak megmagya­rázni a lámpa működését, mivel az apjuk úgy engedte el őket, hogy ha piros a lámpa, akkor mehetsz! A gépjárműipar állandóan fejlődik, a menetsebesség növekszik, amelyet a biztonságos közlekedés érdekében már szabályozni kell. A gépkocsi belső terében utazó személyek, állatok, tárgyak rögzítése csak részben megoldott. Eh­hez szeretnék találmányommal segítséget nyúj­tani állatbarát embertársaimnak. Az állatvédő és szállító ládában az állat nem fél, kilát belőle, állni, ülni, feküdni tud benne és biztonsági övvel rögzíthető. Csorba József, Budapest Ajándék Egy nyomtatványt dobtak a postaládámba az egyesztendős kisunokámnak címezve. Nem té­vedés, az április 13-án első életévét betöltött Dá­vid unokámnak jött ez az iromány, amely tudat­ja vele, miszerint egy bizonyos bizottság kivá­lasztotta a nevét, szerepel az ajándéksorsoláson és a tizenöt millió forintos ajándéksorsoláson, esélyes az ötmillió forintot érő fődíj megnyerésé­re. Aztán tájékoztatják, hogy egy díszes boríték­ban kap erről értesítést a fenti cégtől, amelyet fi­gyelmesen olvasson el, és a nevezési okmányt gyorsan küldje vissza. Ezúton hívom fel ennek a díszes társaságnak a figyelmét arra a tényre, hogy kisunokám most van abban a korban, ami­kor mindent „megkóstol”, tehát a levelüket in­kább megenné, mint elolvasná. Felolvasni én tudnám neki, de félő, hogy nem kötné le a figyel­mét. Az enyémet is csak annyiban, hogy meg­tudjam, kinek az ötlete volt a kisunokám nevét és­­ ráadásul ideiglenes - lakcímét úgy adni­­venni, mint egy zsák krumplit. S egyáltalán honnan szereztek tudomást arról, hogy ez a ba­ba megszületett? Az ilyen esetekre nem vonat­kozik az adatvédelem? Vagy valaki hasznot húz belőle? Itt és most hívom fel minden ilyen tola­kodó társulásnak a figyelmét, hogy hagyják bé­kén a családomat. Pálné Zöldi Ágnes, Kazincbarcika Kilakoltatás A kilakoltatások vagy egy konkrét kilakoltatás mindig felrázza a közvéleményt. Vannak helyes­lők, kárörvendők és akik mélységesen együtt éreznek a szerencsétlen helyzetbe kerülőkkel. Az utóbbi időben Szolnokon s elsősorban a Szé­­chenyi-lakótelepen több kilakoltatás történt. A kilakoltatottak között vannak olyan emberek, akik nem tehetnek arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek, és vannak olyanok is, akik saját fele­lőtlenségükből jutottak erre a sorsra. Azok érde­kében szeretnék szólni, akik önhibájukon kívül nem tudtak különböző fizetési kötelezettsége­inknek eleget tenni. Akiknek tartozásai annyira felszaporodtak, hogy azok megfizetésére az inf­láció, a munkanélküliség, az energiaárak, a lak­bérek és a közös költségek drasztikus emelkedé­se miatt képtelenek lettek."Nekik nagyon sok­szor élelemre sem jutott. Sok családnál kényte­lenek voltak és ma is nagyon sok helyen kényte­lenek olyan fizetési kötelezettségeiket elmulasz­tani, amelyek néhány évvel ezelőtt még a leg­rosszabb álmaikban sem fordultak elő. Az elsze­gényedett, nincstelenné vált, fizetésképtelen emberekkel szemben a hatalom minden empáti­át nélkülöz. A kilakoltatásoknál nem mérlegel. Városunkban a „Kék Sziget” Alapítványt azért hozták létre, hogy a családjukból elüldözött kis­mamákat, édesanyákat befogadják, és részükre emberi körülményeket teremtsenek. Ez az ala­pítvány Tiszasülyön külföldi és magyar támoga­tással hozta létre otthonát. Sajnos erre az ott­honra valóban nagy szükség van és lesz. Dr. Sütő István, Szolnok Állás AZONNALI kezdés: 243-6388. BŐRDÍSZMŰVES házaspár ottho­ni műhelyében munkát vállal. Tel.: 294-9496. SZOBAFESTŐT-mázolót betaní­tottat, vidékit is felveszek 155-5685 telefonon 18-20 óra között. BIZTONSÁGI Szolgálat felvesz 35 év körüli, jó megjelenésű, hatósági és fegyvervizsgával rendelkező őrö­ket. A pályázatokat fényképes ön­életrajzzal várjuk a 1022 Bp., Török­vész út 30/A recepcióján. VÍZ-, gáz-, fűtésszerelőt felve­szünk. T.: 252-7629. WORD, Excel, Windows számító­gép-kezelői tanfolyam! 6600 Ft. Hét végén is! Álláslehetőség! 251-4117.­ MUNKALEHETŐSÉG humán ér­deklődéssel. Tájékoztató: május 28- án, 18.30 órakor. V., Alkotmány u. 15. FELVESZÜNK azonnal csőszerelő, hegesztő szakmunkásokat, műhely­­vezetésben, helyszíni szerelésben jár­tas szakembereket (gépésztechniku­sokat), energetikai és épületgépészeti területre. Jelentkezni: 206-19­46. Bútor RÉGISÉGÜZLET készpénzért vá­sárol! Jöjjön el hozzánk vagy hívásra díjtalanul kiszállunk! Telefonszám: 117-9938. Budapest VII., Wesselényi u. 19. BP. VI. KER., Szondy u. 32. szám alatti régiségüzletünk készpénzfize­téssel vásárol antik bútorokat, fest­ményeket, órákat, csillárokat, nagy­méretű tükröket, körpecsétes Zsol­­nay tárgyakat, ezüstöket, márkás kar- és zsebórákat, vitrin- és dísz­tárgyakat, antik ékszereket, régi já­tékokat, Hummel figurákat (hibásat is), Rosenthal szobrokat. Telefon: 302-5637,18 órától 227-2620. BÚTOROKAT, festményeket, csil­lárokat, órákat, dísztárgyakat, sző­nyegeket, könyveket, ruhaneműket vásárolok lomtalanítással. Tel.: 156- 2815. ________Régiség________ KASTÉLY BERENDEZÉSÉHEZ KÜLFÖLDI MAGAS ÁRON, KÉSZ­PÉNZÉRT VÁSÁROL nagyméretű és kisebb festményeket (hibásat is), an­tik bútorokat, barokk, biedermeier és empire tabernákulumot, írószekre­tert, szalongarnitúrát, íróasztalt, vit­rint, könyvszekrényt, komódokat, fe­kete oszloppal vagy babafejjel és réz­zel díszítve előnyben. Régi álló-, fali- és asztali díszórákat (hibásat is). Ezüstkészletet és dísztárgyat, rézcsil­­lárt és bronzszobrokat, porcelánokat, herendit, meissenit, Hummelt, körpe­csétes Zsolnayt, keleti szőnyeget, va­lamint mindent, ami régi. Teljes ha­gyatékot vidéken is. Tel.: 410-8645, rádiótel.: 06-30/475-725. Adás-vétel TISZTELT Hölgyem, Uram! Gyűj­teményem gyarapításához vásárolok készpénzért kiemelt áron XVII. sz.-tól 196­0-ig antik bútorokat, szalongarni­­túrát, vitrint, íróasztalt, komódot, kü­lönálló bútorokat is. Álló-, falit-, zseb-, karórákat, festményeket, bronz, réz, porcelán, üveg, ezüst, vitrintárgyakat, antik varrógépet, hagyatékot kiürí­téssel is. Tel.: 06-30/441-806.­­ GYŰJTEMÉNYBŐL festmények eladók. 06-30/228-151. BŐRDÍSZMŰVESEKNEK bőrvé­konyító (scherf) gép eladó. Telefon: 294-9496. Üdülés ÜDÜLJÖN ! VELENCÉN! 06-22- 356-704. TASSI Duna-parti horgász üdülő­­ben kétszintes nyaraló eladó. Tel.: 291-0382, este. ÜDÜLJÖN,Velencén! 06-22-356-704. Telek BUDAPESTTŐL 25 km-re, délegy­házi tavaknál 300 n.öles vízparti te­lek 800 000 Ft-ért eladó. Telefon: 06- 30/337-700. * DOMOSZLÓ és Kisnána közt 500 nm körbekerített telek kőút mellett eladó. Érdeklődni lehet a: 06- 60/439-080-es telefonon. ________Ingatlan_______ ELADÓ Dorogon, a főúton 74 m2- es, központi fűtéses, kábel tv-s la­kás + 14 m2 üzlethelyiség + 70 m2 szuterén ipari árammal, borospincé­vel, udvarrésszel 5,3 millió Ft-ért el­adó. Érd.: Dorog, Bécsi út 21. Tel.: 06-30-338-168 vagy 06-30-546-007. BALATONNÁL, Hévíz közelében ház eladó. 06-30/628-482. ELADÓ Óbudától 10 percre, Ürö­mön 5 szobás, étkező-konyhás, 2 ga­­rázsos, pincézett családi ház 200 n.öles telken. Irányár: 20 millió Ft. Érdeklődni lehet: 06/26/350-082,06- 20/264-381. TÜSKESZENTPÉTEREN 2 szobás családi ház melléképületekkel, 600 n.öl telekkel eladó. Érdeklődni: Tüs­­keszentpéter, Akácfa u. 36. vagy 1115 Budapest, Kupecki J. u. 7. XI., RÁKÓ 9. alatt 206 n.ölön 100 nm-es összkomfortos ház eladó. 1532-903 . ELADÓ a XII. ker. külterületén (környezetvédelmi területen). Mátyás Király út 53/b szám alatt 12 100 m2 telken lévő kétszintes 1098 m2 alap­­területű, jelenleg iskolának használt ingatlan. Ajánlatokat legkésőbb má­jus 30-ig HUNGALUKER Kft. 1388 Pf.: 63-ra kérjük. További felvilágo­sítás munkaidőben 262-6444 telefo­non, Fümé Bara Zsuzsanna. ______Szolgáltatás DUGULÁSELHÁRÍTÁS 1 órán belül: 407-0780, 06/20/381-957. TELEVÍZIÓ -video gyorsszerviz: 294-3824. REDŐNYJAVÍTÁS: 133-9058. FÜRDŐKÁD-FELÚJÍTÁS garan­­ciával: 316-0879! MŰBÚTORASZTALOS vállalja antik-stíl bútorok javítását, fénye­zését, restaurálását. Telefonsz.: 06- 30/442-206. PARKETTACSISZOLÁS: 210-4010 REDŐNYJAVÍTÁS: 133-9058. TELEVÍZIÓ -video gyorsszerviz: 294-3824. KŐMŰVES mindenféle kőműves­­munkát vállal, kisebb javításokat is. Tel.: 1604-715. • CSERÉPKÁLYHÁK és kandallók építése, javítása garanciával! Tele­fon: 282-2629. FESTÉST, mázolást, tapétázást bútormozgatással vállalunk. . 307- 5716, 06-30/518-829. Vegyes * KÁRPÓTLÁSI JEGYET, részvé­nyeket napi árfolyamon készpénzért vásárolok. V., Kálvin tér 4. 1/01138- 3834,117-9525. RÁDIÓAMATŐR vásárol: »Régi asztali rádiót, zsebrádiót, grafemo­­font, hanglemezt, rádióalkatrésze­ket, szakirodalmat. 325-6881. FÖLÖSLEGES kilóit pénzre vált­hatja. Tel.: 202-0687. 1 :­ 4L Vállalkozás ANGROS üzlet Garay mellett, a Péterfi Sándor utcában 70 nm eladó 407-0458, 351-5627. Oktatás MAI AJÁNLATUNK: Non-Stop Autósiskola. Tel.: 282-8467. WORD, Excel, Windows számító­gép-kezelői tanfolyam! 6600 Ft. Hét végén is! 251-4117. SZAKMUNKÁSOKNAK érettsé­git nyújtó, 3 éves képzés a Kolozs Richárd Műszaki Szakközépiskola Dolgozók Tagozatán (Bp. XI., Fehér­vári út 10. sz.) Tel.: 1665-280. Szak­munkások középiskolája (esti, leve­lező) - ipari elektronika szak (esti) - érettségizett elektronikai műszeré­szeknek. 1 éves ipari, elektronikai technikus képzés. BUDAI Rajziskola - nyári progra­mok. Tel.: 214-62-41, 155-03-41. In­tenzív felvételi előkészítő, rajz-, fes­tés-, mintázástanfolyamok gyerme­keknek, fiataloknak. Grafika-, fotó-, ékszerkurzusok, valamint kerámia­kurzus amerikai vendégtanárral. Kisiskolásoknak napközi­­ rajzolás­sal, úszásoktatással. ” Jármű LADÁT, Samarát vennék. 06- 30/534-361. FORD ESCORTOT, Fiestát vásá­rolnék. 290-2455. JAPÁN, FRANCIA gépkocsit vásá­rolnék. 290-2455. OPEL KADETTET, Corsát vásá­rolnék. 290-2455. LADÁT, Samarát vásárolnék. 06- 30/352-840. LADÁT, SAMARÁT vennék. 06- 60-451-733. TÖRÖTT, totálkáros gépkocsit vennék. 06-30-446-918. AUTÓJÁT KARAMBOLOSAN, TOTÁL­­KÁROSAN megvenném 06-30/517-938. PEUGEOT 305-ös D 1,9, 1984-es 1999 áprlisig vizsgázva eladó. Tel.: 294-4395. Irányár: 215 000 Ft. TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. 06-30/440-110. TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. 06-30/543-170. FIAT Tipót, Unót vásárolnék. 290- 2455. Házasság_______ 75-80 ÉV közötti magányos, nem ivó, nem dohányzó asszonyt keresek feleségnek, aki 1 szoba összkomfor­tos lakásomba költözne. „Igaz élet” jeligére a Kiadóba (1022 Bp., Török­vész út 30/A.) Hangszer_______ PIANÍNÓK kiárusítása! Harminc százalék kedvezménnyel, garanciá­val, szállítással. Telefon: 209-3247. PIANÍNÓT, angol mechanikus zon­gorát vásárolnék. Tel.: 209-3247. ______Bérlemény______ RÁKÓCZI ÚT 54.-ben 100 m2-es, udvari üzlethelyiség 200 000 Ft+áfa/hó áron kiadó. Érdeklődni 212-4022. Szilvássyné. Közlemények A MARECO Ingatlanforgalmazó és Tanácsadó Részvénytársaság értesíti részvényeseit, hogy 1997. május 30-án, 14.00-kor megtartja éves rendes közgyűlését a cég 1052 Budapest, Régiposta u. 5. alatti székhelyén. Napirendi pon­tok: 1. Az 1996-os év értékelése 2. A könyvvizsgálói beszámoló 3. Az 1996-os pénzügyi mérleg elfog­adása 4. Az 1997-es üzleti terv el­fogadása 5. Egyebek. A részvénye­seket tisztelettel várja a részvény­társaság igazgatósága. AKCIÓ Raindl Áruházakban: Challenger 4 személyes gumicsónak Jé-fötT* 17 700 Ft, Party napernyő 320 cm M-zee- 14 pop Ft, Fa kerti asztal 19460- 12 900 Ft, 24 literes hűtőtáska 3550 Ft és egyéb kerti és háztartási felszerelések 30-40-50 százalék engedménnyel. Nálunk a márkás áruk is olcsók. Ha nálunk vásárol, nemcsak kevesebbet fizet, hanem jobbat kap.______ Áruházaink: Bp. V., Szent István tér 12. Bp. VI., Bajcsy-Zsilinszky út 5-7. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9- 17-ig. TÁRSKERESÉS TELEFONON Ezen a két telefonszámon ön hangos társke­reső hirdetést adhat fel, illetve meghallgathatja mások hirdetéseit. A szolgáltatás éjjel-nappal hívható. Ne feledje, ha magányos, itt valaki biztosan keresi önt. HÖLGY KERES URAT: 06-90-344-877 ÚR KERES HÖLGYET: 06-90-344-866 VALAKI KERESI ÖNT! fiemaau. ~£131 n TISZTELT HIRDETŐINK! Budapest If., Törökvész út 30/A Levélcímünk: 1539 Budapest, Postafiók 785 Telefon: 326-8260,326-8274 JjHirdetésfeltevők: Vili­., Blaha Lujza tér 3. m (Blaha?Közönségszolgálat)138-2369 Él Vlifóseselényi u. 8. (MAHIR) 342-6164 Cipőt a cipőboltból! Nem szándékoztam Mihálivics Zoltán válaszá­ra hitvitába bonyolódni, de a témába más is be­leszólt, így neki is üzenem: Az oly gyakran emle­getett egyetemes emberi jogok között ott van a lelkiismereti és a világnézeti szabadsághoz való jog is. Ide nemcsak a választás szabadsága, de meggyőződésünk védelme, tiszteletben tartása is hozzá tartozik. Aki elvárja, hogy hitében, meggyőződésében ne háborgassák, az se fejtsen ki olyan aktivitást, amire más nem kíváncsi. Igaza van a felkavart hölgynek abban, hogy e helyen több ízben is jelentkeztek már Mihá­­lovics Úrhoz hasonló ambíciótól fűtött levele­zők. Csupán azok nem jelentkeztek, akiket ez az aktivitás önérzetükben sért. Itt elsősorban ége­tően földi, véresen evilági gondjaikat osztják meg egymással az emberek. Magam is ezért ol­vasom. Soós János, Szendrő • • Ö­tvennégy éve, 1943. május 26- án a kontinens sajtójában megje­lent kis hírekből viszonylag a valóság teljessé­gét mutató kép állítható össze a nácik uralta Európáról. Belgrád: Corklics Voja volt mi­nisztert, a Cvetkovics-kormány egykori tag­ját, mivel nem akart a partizánok közé állni, politikai ellenfelei egy szerbiai falu közelében lelőtték. Berlin: A német szállodákban liftke­zelő, szakács, telefonkezelő, pincér irodai dol­gozó ezután csak nő lehet. A vendégek ké­nyelmét szolgáló alkalmazotti munkaköröket meg kellett szüntetni. A vendéglőkben és ét­termekben tilos dohányárut, újságot árusító személyt alkalmazni, tilos az ajtónálló és a vendéget asztalához kísérő pincérl alkalmazá­­sa is. Ételt vagy italt szobában felszolgálni szállodában tilos - külön engedéllyel beteg számára ebéd és vacsora felvihető. Szállodák­ban és éttermekben társas összejöveteleket négy héttel előbb be kell jelenteni. Zágráb: Közread­ták a Horvátor­szág egész terüle­tére érvényes szigorított elsötétítési rendele­tet. A szabályok megsértősét szigorúan meg­büntetik, de rajta kívül az egész lakóház felel, a házban meghatározott időre beszüntetik az áramszolgáltatást. Szófia: Saph­an Khafkát, a plovdivi kerület képviselőjét, akit mint a né­metekkel szívesen együttműködő politikust tartottak számon, Kostievo faluban ismeret­len támadók lelőtték. Marseille: Dr. Bouis­­sont, a francia milícia helyi propagandafőnö­két, amikor Laugier milíciaparancsnokkal együtt kilépett lakásából, megtámadták. Né­met napi jelentés Horvátország déli részéből: „A bandák kétségbeesetten védekeznek, a né­met katonák rövid, kemény harcokban szét­forgácsolják a harci, csoportokat, és a hátráló partizánokat az úttalan hegyekbe, elhagyott erdőkbe szorítják.” Nótárius ■ EZEN A NAPON Leépítés, lövések ________________AZ UTCA HANGJA________________ Idén miből lesz túltermelés? A mezőgazdaság egyálta­lán nem érdekel, és az árakat sem figyelem a pi­acon. Szerencsére olyan körülmények között élek, hogy a mindennapi vásár­lásnál nem számít, ha va­lami húsz-harminc fo­rinttal többe kerül. De szerintem ügynökökből lesz az idén túltermelés. Magyarország lesz Euró­pa kereskedelmi központ­ja. Jelenleg én és egy kis csoport is disztribúcióval foglalkozunk. Ez a jövő. Minden évben búzából van túltermelés. Sajnos már a magyar mezőgaz­daság sem a régi, az időjá­rást pedig egyre nehezebb kiszámítani. Az idei fagy tönkrevágta a gyümölcsö­ket. Az epernek, a ba­racknak, a cseresznyének, az almának és a diónak biztos magasabb ára lesz. Nekünk a Balatonnál van telkünk, és szomorúan vettük tudomásul, hogy idén csak az orgona fog jól teremni. A gyümölcsöket kizárólag a szezonjuk idején vásá­roljuk, de úgy nézem, nem sok ezret eszünk az idén. Magyarországon szerin­tem feleslegesen sok divat- és luxuscikket árulnak. Nem értem azokat az em­bereket, akik évente cse­rélnek bútort, naponta vesznek új ruhát. Talán nem is tudják, hogy ezek­nek a termékeknek az elő­állítása súlyos környezet­szennyezéssel jár. Pedig szemétből így is sok van­, aMgBElátjáfe Évről évre azt látom, saj­nos a koldusokat „termel­jük” a legnagyobb szám­ban. Bármerre nézek, ku­­nyeráló vagy egyszerűen csak kérő embereket lá­tok. Az utcai koldusok­nak két fajtája van, azok, akik nem akarnak dol­gozni és azok, akik tény­leg nem tudnak a gyesből, a nyugdíjból megélni. A legszörnyűbb az, hogy lé­tezik egy harmadik réteg is: ők szégyellnek kiállni mások elé. kjfrv­ -J Vadász Géza (34) fogtechnikus Kassai Péter(17) tanuló Rácz Ágnes (27) tanuló Sztraka Andi (21) eladó

Next