Népszava, 1998. május (126. évfolyam, 102–126. sz.)

1998-05-21 / 118. szám

6 1998. MÁJUS 21., CSÜTÖRTÖK VÁLASZTÁS NÉPSZAVA Összecsapás a szakértők szemével A választásokon vezető két párt elnöké­nek hosszú ideig halasztott vitáját rend­kívüli érdeklődés kísérte. Megfigyelők már előre sejtették, hogy nemcsak a vi­tában elhangzó tartalmi kérdések dönte­nek majd a nézők számára, hanem a két szónok öltözködését, mozdulatait, takti­káját, és emberi reakcióit is figyelni fogják. A Népszava a politikusok „megcsinálásához” értő szakemberek véleményét kérte röviddel a vita után: hogyan szerepelt Horn Gyula MSZP- és Orbán Viktor Fidesz-vezető, mennyire tudtak élni a választás megnyerése ér­dekében a rendelkezésükre álló poli­tikai és kommunikációs eszközökkel. Végre győzött a civilizált politizálás Göllner András elnök, A. G. International A vita több meglepetést is okozott. Stílusában civili­zált, korrekt, mondhat­nánk gentlemani módon zajlott. Nagyrészt távol maradt az előzetes több­párti viták során elhang­zott demagógia, a gyakran alpári, társadalmilag fele­lőtlen, a polgári demokrá­ciákhoz nem illő hangnem. Nem volt az éles egymásra mutogatás. Egyik párt ve­zetője sem nevezte a mási­kat hazaárulónak, nemzet­­tiprónak, valaki bérencé­nek, és így ez a jövőre néz­ve a magyar demokrácia jövőjét illetően egy nagyon fontos fejlemény. Nem kell attól tartanunk, hogy e két párt bármelyike valamifé­leképp is veszélyeztethetné az ország haladását a kije­lölt európai felzárkózás, a demokratizálódás, a jólét megteremtésének menet­rendjében. Hibákat ugyan­­mindkettő ejthet, de alap­jában véve, egy civilizált, európai és polgári hozzáál­lás észlelhető mindkét ol­dalról. Természetesen, ilyen vi­ták során a legfontosabb kérdés, amire egy elemző­től választ várnak, az az, hogy ki lett a nyertes? Azt kell mondanom, hogy a vita döntetlen ered­ménnyel zárult. A közép­­európai rendszerváltások politikai logikája azt mondja, hogy a kormányzó pártok, vezetői, akiknek a fájdalmas és a társadalma­kat sújtó nehéz lépéseket meg kellett tenniük, hátrá­nyos helyzetből indulnak ki az ilyen vetélkedések so­rán. Tehát, a logika azt su­gallja, hogy Hornt itt meg lehetett volna fogni. Ez nem történt,vagy, hoggy mi­, ert nem, az nem a Fidesz elnökének retorikai hiá­nyossága, alkalmatlansága vagy politikai opportuniz­musa, uram bocsá’, öltö­zéke okozta, hanem, és most ezt ki kell mondani, a polgári magatartása ered­ményezte. És ezt a legjobb értelemben mondom. A po­litikai alternatívák, úgy lá­tom, mindkettőjüket a jó­zanság irányába terelte. Akinek, illetve akiknek ezek után valamiféle tanul­ni valójuk lehet, az a jobb­oldali, populista, illetve szélsőbaloldali pártok ve­zetői. Ők még most is az­zal foglalkoznak, miképp használják fel saját érde­kükben a társadalmi átala­kulás károsított­jait, a rendszerváltás nagyon is fájdalmasan érintett réte­geit, miként kapargassák még tovább a nagyon is ér­zékeny, véres sebeket, ahe­lyett, hogy az országot, a nemzetet a gyógyulás, az összefogás irányába terel­nék. És nem utolsósorban, a médiának is sokat kell még tanulni. A magyar mé­dia, pár kivétellel, ebben a választási kampányban rosszul szolgálta a köz, és a médiaszakma érdekeit. A kritikus, kemény, jól felké­szült médiaelemzések egy politikai kampány során, különösen akkor, ha a pár­tok langyosan játszanak egymással, elengedhetetle­­­­­nek. A­­sajtó ■. félreértette szerepét, és az objektivi­tás szlogenje alatt félszegen le­hetőséget adott a legdur­vább torzításoknak és csúsztatásoknak. Ezen ér­demes változtatni a jövő­ben. Hogy ki győzött tehát? A magyar polgári demok­rácia, a magyar demokrati­kus felzárkózás, a civilizált politizálás. Ötvözetük az ideális miniszterelnök Szalai Enikő kommunikációs tanácsadó, Team Training Hitelességből vizsgázott ma a két elnökjelölt. A vá­lasztók többsége nem tar­talmi újdonságokat kapott a vitától, jóval inkább arra figyelhetett, hogy mit kezd a két elnökjelölt a magyar választási kampányban még különlegesnek számí­tó szituációval. A rendezők nem könnyí­tették meg a vitázók hely­zetét, mivel a pulpitusra való egyvonalú kiültetés fi­zikailag lehetetlenné tette a párbeszédet, így csak párhuzamos kinyilatkozta­tásokra kerülhetett sor. Orbán Viktornak a rea­gáló szerep jutott, bár nem lehetünk benne biztosak, hogy ez nem egy tudatosan választott stratégia volt. Mindkét fél az utolsó vesz­­szőig megtervezett, kidol­gozott vitaterv mentén ha­ladt előre, még a nyelvi fordulatok is az előre bejó­solható sorrendben követ­keztek: folytonosság, ki­számíthatóság, eredmé­nyek az egyik, míg polgár, alternatíva, változás a má­sik oldalon. Érdekes megfigyelni az igeragozási mintákat: Horn Gyulánál többnyire a tá­volságot tartó, személyte­len, egyes szám harmadik személyű fogalmazási mód a jellemző (az MSZP..., a kormány..., az élet Magyar­­országon. .. stb.) míg Orbán Viktor előszeretettel hasz­nálja a többes szám első személyt (azaz mi a Fidesz­­ben..., mi a polgárok..., azt szeretnénk...), amely a kö­zösség gondolatát sugallja. „Az egy hajóban evezünk” érzésének kialakulását egy professzionálisan alkalma­zott érvelési technika is se­gítette, vagyis Orbán Vik­tor megmagyarázza a vá­lasztónak azt, hogy az egyes tények milyen sze­mélyes veszélyt/hátrányt jelenthetnek számára, míg Horn Gyula megmaradt a jól felkészült, de a magya­rázattal nem „bíbelő­dő” szakértő szerepében. Ő a száraz, disztingvált poli­tikus képét - a politikai életben mindig Jolly Joker­nek számító - humorba csomagolt, félreérthető ki­jelentésekkel színezte. A szavakon túl a meta­kommunikáció szerepéről sem szabad elfeledkeznünk a hitelesség kérdéskörének boncolgatásakor. A teremben felforróso­dott hangulatot a remegő kezek, az óriási lélegzetvé­telek, Orbán Viktor füzetet gyűrögető mozdulatai és Horn Gyula verejtékező homloka is jelezte. Horn Gyula lefelé irányuló, súlyt adó, lezáró gesztusai a ma­gabiztos politikus eszköz­tárának fontos elemei, amely megkérdőjelezhetet­­lenné teszi kinyilatkoztatá­sait. Orbán Viktor, beszéd­tempójával, hanghordozá­sával tudatosabban bánik, színesebbé, élvezetesebbé téve megszólalásait. Ha ötvözhetnénk Horn Gyula szakmai kompeten­ciáját, politikus rutinját Orbán Viktor tréningezett előadói képességeivel, ak­kor a hitelesség szempont­jából az ideális miniszter­­elnök prototípusát kap­nánk. Kellemes ruhák, kellemetlen klíma Novák András, az AEBA reklámügynökség vezetője A politikusoknak az esetek többségében jobban áll, ha egy nyilvános szerepléskor felállva látjuk őket. Most a hosszú vita miatt ültek, de a rendezők nem figyeltek az asztal magasságára, ezért mindkettőjük zakója szinte a nyakukba csúszott. Nem volt szerencsés továb­bá a párt emblémája a két politikus előtt: a táblák ak­korák voltak, hogy Horn és Orbán alig látszottak ki. A berendezés ettől eltekintve kellemes hatást keltett: szép mohazöld háttér, meg­felelő világítással. Az vi­szont látszott, hogy nagyon meleg lehetett a teremben: mindketten izzadtak. A két pártvezér frizurája kifogástalan, azaz alkatuk­nak és koruknak megfelelő volt. De ez ugyanúgy vo­natkozik öltözékükre is. A fideszes politikusok évek óta nagyon figyelnek ruházatukra, csakúgy, mint frizurájukra. Az alkalom­hoz azonban Orbán Viktor­nak egy kicsivel komolyabb színösszetételű ruha illett volna. Orbán a kamp­ány­­rendezvényeken, és a pla­kátokon is a mostaninál elegánsabb tónusú öltöny­ben szokott megjelenni. Az egysoros homokszínű zakó, amelyet tegnap viselt, egy emléktábla-avatáskor el­megy, de egy komoly politi­kai vitánál már kevésbé szerencsés. Azonban lehet, hogy azért választották ezt a színt, hogy alátámassza Orbán a megszokottnál könnyedebb, „természe­tesebb” volt beszédét, moz­dulatait is. A csíkos nyak­kendő és a fehér ing pedig kifejezetten kellemes ha­tást keltett. Ami Horn Gyulát illeti, ő mindig klasszikus, már­­már konzervatív eleganciá­val lép színre. Igaz, ala­csony termete miatt nehe­zebb a dolga, megjelenése ennek ellenére mindig ele­gáns. Sötétszürke, egyso­ros, méretre szabott zakó, sötétkék alapszínű mintás nyakkendő, halványkék ing - makulátlan a ruháza­ta. Összefoglalva: az átlag­emberre nyilván mindkét politikus pozitív, bizalom­­keltő hatást gyakorol. Jól néztek ki. Megtanulták becsülni egymást Szánthó Zsuzsanna politikai és marketingelemző Horn kezd, de Orbán indít rosszul. A miniszterelnök ugyanis a kampány értéke­lésének kérdésében rövi­den szól saját teljesítmé­nyükről, de részleteiben vetélytársa kampányát mi­nősíti. Itt hibázik Orbán Viktor. Ugyanis elkezd vé­dekezni. A válasz nem várat ma­gára. Horn Gyula a vita mintegy első harmadában következetesen „leképvise­­lőzi” partnerét, aki őt kon­zekvensen elnök úrnak,, il­letve miniszterelnök úrnak titulálja. Némi gúnyos fel­hangot sugalló atyai tekin­tettel nézi partnerét. Orbán ügyesen fordít, igen nagy tisztelettel beszél partnerével, és ezt az érzé­sét szavakba is önti. A mód­szer beválik. A vitaest har­madik harmadában már Horn Gyula is az elnök úr megszólítást alkalmazza. A csata rendkívül izgal­mas. A felek felhasználnak minden eszközt, amelyet tanultak, vagy amire rá­­éreznek. Mindenki szá­mokkal dobálózik, amit természetesen a másik cá­folni igyekszik. A humor kötelező kellék, mellyel Horn Gyula jóval könnye­debben, lazábban képes csatába indulni és meg is nyer egy-egy fordulót. Ám hibázik. Nyilván el­szólás csupán, de a minisz­terelnök szájából elhang­zik egy alpári kijelentés. A büntetés nem várat magá­ra, a közönség ellenzéki ré­sze „sujjogni” kezd. Az est vége felé miniszterelnö­künk még egy alkalommal rátéved e sikamlós ösvény­re, de viszonylag ügyesen fordít. Az sem mellékes, ki kihez szól érveléseiben. A vitá­nak kifejezett dramaturgi­ája látszik kirajzolódni. Az első harmadban a közön­ség megnyerése a cél. Oly­annyira, hogy szinte „elbe­szélnek” egymás mellett. A második harmad kemény harc két ember között. Repkednek az olyan kife­jezések, mint GDP, tb­­járulék, polgár és munka­­vállalók. Mindeközben a közönség helyesel, vagy mozog. Mire a harmadik harmadhoz érünk, ez a két ember megtanulta becsülni egymást. A bizonytalan szavazó nem kapott támpontot Gulden Julianna, Gulden Burson-Marsteller Mint a Bush-Quayle 1988- as elnökválasztási kam­pány egyik munkatársa, igen nagy érdeklődéssel vártam, és néztem a Horn- Orbán-féle élő kampányvi­tát. Mindenképpen pozití­van értékelem, hogy élő­ben, nagyközönség előtt le­hetőséget kaptak a jelöltek arra, hogy megvitassák az ország számára fontos és sorsdöntő kérdéseket. Ez a demokráciának lényeges, elhanyagolhatatlan eszkö­ze és mindenképpen jelen­tős eredménynek tartom, hogy megvalósul a magyar politikai életben is. Nagyon érdekes volt megfigyelni a különbsége­ket az amerikai és a ma­gyar vitastílus között. El­lentétben az amerikai gya­korlattal, a magyar vita­partnerek túlságosan laza, néhol mondhatni komoly­talan beszélgetést folytat­tak. Poénok és ironikus megjegyzések röpködtek jobbra-balra, de a konkrét, négy évre szóló pártprog­ramokról kevés szó esett. Egyik jelölt sem igyekezett a programjáról beszélni, túlzottan sokat foglalkoz­tak a múlttal, holott a vá­lasztók számára fontosabb lett volna, hogy milyen programot kínálnak a jö­vőre. A mai vitában a jelöl­tek gyakran belebonyolód­tak a számokba. A „szám­háborút” a nézők nehezen tudták követni. Horn Gyula mintha ke­véssé tartotta volna fontos­nak az eseményt, Orbán Viktor ugyanakkor gyak­ran úgy nézett ki, mint egy diák, aki a meg akar felelni a vizsgán. Összefoglalva, hiányol­tam a vitából a konkrét, vi­lágos pártprogramokat, de bízom benne, hogy a jövő­ben a politikusok nagyobb figyelmet fordítanak erre. Nyertest vagy vesztest hir­detni nem lehet, mert az mindig a nézőben csapódik le, hogy ki volt a szimpati­­kusabb. Az azonban biz­tos, aki eddig bizonytalan volt, hogy melyik pártra szavazzon, most se kapott több támpontot. Kár, hogy nem jött ki több ebből a vitából. A legfontosabb azonban az, hogy volt ilyen vita, és remélhetőleg a magyar politikusok megtanulnak élni ezzel a lehetőséggel. Vita folytatásról, vagy fordulatról (Folytatás az 1. oldalról) Most azonban, amikor lát­ják, hogy lehetőségük van leváltani a kormányt, a második fordulóban töb­ben elmennek majd sza­vazni. Horn Gyula szerint viszont a jó idő miatt in­kább a kertet választották, mint a szavazást. Az embe­rek továbbá nem látják, hogy a politikusok valóban az ő problémáikkal foglal­koznak és gyenge az Or­szággyűlés tekintélye. So­kan biztosra vették az MSZP győzelmét, és úgy gondolták, hogy a válasz­tásnak nincs igazi tétje. A vitában Horn Gyula arra kérte Orbán Viktort, hogy értelmezze a Fidesz által leggyakrabban hasz­nált „polgár” szót. Ez ugyanis az értelmező szó­tár szerint annyit jelent: a tőkésosztály tagja, kisipa­ros, jómódú gazda. Ezek szerint a program nem szól a munkavállalókról mondta Horn. Idézte az MSZOSZ elemzését a párt­programokról, amely sze­rint a Fidesz programja egyáltalán nem említi a munkavállalókat és a mun­ka világát. Orbán viszont kijelentette: programjuk szól a munkanélküliségről, a munkahely-teremtésről (amit elsősorban a kis- és középvállalkozások támo­gatásával kívánnak elérni), a részmunkaidőről. A pol­gár pedig nem osztálykate­gória, mondta, és azt aján­lotta a miniszterelnöknek, nézze meg az általa hasz­nált értelmező szótár ki­adási évét. A „polgár” szó a Fidesz szerint életminősé­get jelent. Olyan embert jelöl­­ és ilyenek a mun­kavállalók között is szép számmal vannak­­, aki megköveteli a neki kijáró tiszteletet és méltányos­ságot, és azt másoknak is megadja. A választási programok­ról szólva Orbán Viktor el­mondta: az MSZP 94-es, Horn Gyula aláírásával megjelent programjában szerepelt például az alanyi jogon járó és adómentes családi pótlék, a tandíj­­mentesség, a lakásépítések után járó áfa-visszatérítés és a gyerekek utáni adó­­kedvezmény. Mindezek a programpontok, amelyeket a jelenlegi kormány négy év alatt se tudott megvaló­sítani, most a Fidesz prog­ramjában szerepelnek. Or­bán szerint igaz az a mon­dás, hogy amit egy nemze­dék megálmodott, azt a kö­vetkező nemzedék valósítja meg. Azt reméli, hogy ezek alapján a két párt - az egyik kormányon, a másik ellenzékben - talál majd közös pontokat a követke­ző parlamentbe. Horn Gyula biztatónak nevezte, hogy a Fidesz tanul az MSZP-től. Felhívta ugyan­akkor Orbán figyelmét ar­ra, hogy a felsorolt pontok többségét az MDF kor­mány szüntette meg. Az egyéni jelöltek vissza­­léptetésének hatásáról mindkét pártelnök úgy vé­lekedett, hogy az nem lesz döntő a választópolgárok számára, mert mindenki világosan látja, hogy május 24-én az MSZP és a Fidesz alternatívája között kell majd választania és ebben a döntésében nem fogják befolyásolni a gyengébben szereplő pártok lépései. Orbán Viktor megjegyezte, hogy a későbbi szövetségek kialakulására azért sem le­het ez alapján következte­téseket levonni, mert a kis­gazdák a Fidesz visszalép­­tetésével szemben nem vi­szonozták ezt a gesztust. Horn hangsúlyozta, hogy a választókat a pártok ko­rábbi teljesítményei győzik majd meg döntésükről, ezért a Fidesz választóit is felszólította, hogy gondol­ják meg, hogy kire is adják voksukat. Orbán Viktor szintén erre kérte a válasz­tókat, hogy jól gondolják meg döntésüket. Sem Horn Gyula sem Or­bán Viktor nem kívánt vi­szont foglalkozni azzal az eshetőséggel, hogy a máso­dik forduló után kormány­­zati patthelyzet alakulhat ki. A következő kormány három legfontosabb fel­adata között mindketten a közbiztonság fokozásáért teendő lépéseket említet­ték. Horn azonban az eddig megkezdett gazdasági és külpolitikai folyamatok­ban látta fő cselekvési fel­adatát. Orbán viszont a jö­vő évi költségvetés megal­kotásával és a felsőoktatási tandíjak eltörlésében látta legdöntőbb feladatait. A Fidesz elnöke szerint a következő kormánynak semmit sem szabad úgy folytatnia, ahogy a kor­mányzati munka az elmúlt négy év során folyt. Úgy vélte, hogy az országnak változásra van szüksége, mert a jelenlegi koalíció korábbi ígéretei ellenére nem változtatott semmit, például a korrupció és a köz­­biztonság területén sem. Ezért a következő kor­mányra hárul az a feladat, hogy helyre tegye az ország dolgait. A leendő kormány­nak ezért a rend kormá­nyának is kell lennie. Horn a változás helyett a megkezdett munkák foly­tatásában jelölte meg a kö­vetendő utat és egy ameri­kai közmondást idézve ki­jelentette: ami nem romlott el, azt nem kell megjaví­tani, és hozzáfűzte, hogy amennyiben viszont min­denáron javítani akarnánk, akkor se kontárra bízzuk azt. A koalíció teljesítmé­nyét a Fidesz vezetője is egy viccel kívánta jellemezni, amelyben a teknős és a csi­ga azért hálálkodnak, hogy lassan haladhat előre, mert csak későn derült ki, hogy rossz irányba indultak. Ki jött el a barátaink közül? Beliczay László felvétele

Next