Népszava, 1998. november (126. évfolyam, 256–280. sz.)

1998-11-21 / 273. szám

t i.44 Romák az ’56-os forradalomban „ Vigyék őt vissza Bibó Pista bácsihoz, mert az rendesen bánt vele” Az ’56-os forradalmat követő m­­egtorlás 229 áldozata.Közü­l három bizto­san cigány származású volt. A szovjettel szembeszálló csapatokban is szá­mosan voltak romák, akik a harcok sorátót m­eghaltak, megsebesültek,­kül­földre menekültek vagy börtönbüntetést kaptak. A forradalom heteiben el­követettek később sem bocsáttattak meg teljesen. Olyannyira, hogy nem lehetetlen: a „cigány vonalként”Weihíresiatt 1989-ig iivátalpan is érvény­ben lévő, a romákat megbélyegző­ rendőri gyakorlat, kialakítása közvetle­nül is kapcsolható a cigányok a magyar októberben vitt szerepéhez. Az 1950-es forradalom előkészítői között természetszerűleg­ nem ta­lá­­­­lunk romákat. A­'többségi­ társada­lomnak a cigányokről még a mainál is kevesebb ismerete volt; és­­többnyi-;­ re azt is csak előítéletei táplálták. Így'v­a­n forradalom, néhány napja­ alatt fel sem vetődhettek ,a cigányság meg­oldásra váró, sajátos problémái.. A­­ nemzeti 'függetlenség jelszavai azon­ban mozgósították -‘ elsősorban a bu­dapesti•s többnyire kettős identitású romákat. Fehér Nándor, aki­­1,5 éve­sen csatlakozott a Tűzoltój Ucsai fel­kelőkhöz, az Ellö6-os.Intézet Órái, History Archívumában­ található in­­­terjúban így vall­ erről: ■„Elmentünk a Rudas, fürdőbe, onnan jöttünk­ haza, és akkor már a villamosok álltak. Ki­abálták: aki magyar, velünk járt! Hát mondom, én megyek velük,­­mint a franckarika. Persze,­ hogy megyek. Mert én egyszerre m­agyan meg­­ci­gány is vagyok.” ^Dilinka­.Gábor, festőművés­z Bizsu, aki a Óorum közi tevékenysége miatt jogerős, hét év, börtönt kapott, egy k­itér fükötetben mondja „Itifelé magyar vam/pir, be­felé cigány­: Ha az Egri csillagokról szóló filmet nézem, nemcsak a Sárkö­zi cigánynak szurkolok, Depő, István, vagy Bornemissza­ is, aZ én hősöm” Egyelőre azonb­an, ideg­ sérténi sem lehet, hány cigány VettTe^A§?, októ­beri forradalomban ,és­ azt követő el­­lenállásban, mennyien váltak áldo­zattá vagy földönfutóvá.Á­lom résztvevőinek nemzetiségére vo­natkozó kutatátok ez idáig nem foly­tak - mondja Eörsi László ,az 1956-os intézet kutatója, aki a ferencváro­­­si fegyveres ellenállásról megjelent könyve után most dolgozza fel a jó­,­zsefvárosi csoportok­ tevékenységét.­­ Az viszont már az eddigi kutatása­­imból is kiderül, hogy a fegyveres el­lenállás központját jelentő Budapest belső­ kerületeiben nagy számban harcoltak romák szinte mintan fegy­veres csoportban.” A Práter­ utcában például Kisnémeth László *(Cigány ,Laci), Horváth Károly, Radics­­József (5 évet kapott), Darka János (4 évet kapott) harcolt. Valószínűleg elhagy­ták az országot a Váci útiak közül a Cigány, Kóró és Narancs becenévre hallgató romák. Ülnie kellett a fe­rencvárosiak közül Fehér­ Nándor-­ n­ak, Horváth Aladárnak és Kuti­ Lászlónak. Hat évet kapott Való Má­­­­tyás (Csoki), aki fosztogatókat aka­dályozott meg abban, hogy pénztár­gépeket­­ törjenek föl. A kivégzett dramaturg, Szirmai Ottó csoportjá­hoz tartozó Fátyol István villanysze­relő is, aki az orosz megszállást kö­vetően is röplapokat gyártott és részt vett a december 4-i nőtüntetés szer­vezésében, börtönbe került. A forradalmat követő megtorlás 229 kivégzett áldozata közül az 1956-os Intézet kézikönyvének tanú­sága szerint hárman biztosan romák. Kolompár János iskolába nem járt, analfabéta volt 1956. október 27-én nagy tömeg verődött össze Kiskun­­majsán. Letörték, lemeszelték a vö­rös csillagokat, leverték a köztáblá­kat. Követelték Neményi, Józsefnek, a begyűjtési hivatal volt vezetőjének, a tanácselnöknek és párttitkárnak a megbüntetését. Neményit a tanács­háza pincéjébe zárták azzal, hogy majd a többi Vezetővel együtt hall­gatják ki. Ám azok elmmenekültek. Kolompár­ felhozta Neményit a pin­céből, s amint kiértek az épületből, a tömeg , nekiesett Neményinek, "M­ágyonvérték. Kolompárt november 26-án tartóztatták le. Első fokon szándékos emberölés vádjával tizen­két év börtönre ítélték. Ez ellen csak a védő fellebbezett, ítéletét másodfo­kon, a Legfelsőbb­ Bíróság Népbíró­sági Tanácsa népi demokratikus ál­­lam­rend megdöntésére­­ irányuló mozgalomban való részvétel és gyil­­kosság vádj­ával, halálbün­tetésre sú­lyosbította. 1957. október 10-én har­minchárom évesen végezték ki Kecs­keméten. Hat gyerek maradt utána. Kóté Sörös József Kiskunfélegyhá­zán nevelkedett egy tízgyerekes csa­­ládban. Egyik bátyját a nyilasok lőt­ték agyon. Vándöriparosként és v­án­kalmi zenészként dolgozott. 1952- ben belépett a pártba. 1956. október 29-én a vele egy perben halálra ítélt Tóth Józseffel a Vöröskereszt által összegyűj­tött­ két teherautónyi­ élel­miszert szállította a pesti kórhá­zakba,am­ikor találkozott a Vajda­­hunyad utcai felkelőkkel. Fegyvert kaptak, és részt, vettek az utcai har­cokban. A november 4-i Üllői úti harcbgh a combján megsebesült. Né­hány­­ nap­ múlva Ausztriába mene­kült. Az amnesztiarendelet hírére a magyar, követség segítségével tért vissza. 10­57. július 18-án­­tartóztat­­ták lel Eláő, és másodfokon is népi demokratikus, államrend megdönté­sére irányuló mozgalomban való részvétet, valamint­­ egyéb­­ vádak alapján halálra ítélték. 1959. február 26-án, harminckét évesen végezték ki. Három gyerek maradt utána. _ Csányi Sándor négy elemit végzett Perkátán. Zenéléssel próbálkozott, majd 1948-ban Budapestre költözött, ahol két évig rendőrként, egyébként segédmunkásként dolgozott. 1956 tavaszán előzetes letartóztatásba he­lyezik szándékos emberölés és­ rablás kísérletéért. November 4-én szaba­dult a Markó utcai börtönből. Azon­nal csatlakozott a Thököly úti fegy­veres csoporthoz, az egyik tüzelőál­­lásba osztották be. Több szovjet pán­célost támadtak meg, visszafordu­lásra kényszerítve őket. November­­8-ig tartották magukat, amikor is a túlerő elől visszavonultak, és a csa­pat feloszlott. 1958. október 1-jén tartóztatták le. Halálra ítélték és 1958. október 28-án kivégezték. Eörsi László szerint nem zárható ki, hogy a ferencvárosi Göndör-csoport egyik „szakaszvezetője”, a Cigány be­cenévre hallgató, 1958 novemberében kivégzett Onestyák László is roma volt­.­ Ez esetben a csoport három ve­­zetője közül kettő is cigány volt: Onestyákon kívül az emigráló Falusi János (Bekötött fejű cigány). A forradalom roma és nem roma résztvevői között feltűnően sok a büntetett előéletű személy. Csak­hogy az is köztudomású, hogy a Rá­­­­kosi-rendszer hatóságai mondvacsi­nált ürügyekkel az ország teljes la­kosságának csaknem egytizedét hur­colták meg. A többnyire hagyomá­nyos mesterségeket űző, munkavi­szonnyal nem rendelkező romákat pedig különösen sújtotta, hogy a normális körülmények között nem kriminalizált „munkakerülést” ná­luk közdsetényként tartották szá­mon.­­Természetszerűnek kell tarta­nunk azt is, hogy épp azok voltak a kommunizmus és a szovjet uralom legkonokabb ellenségei, akiknek az életét az elmúlt évek törték derékba. Hollósi Ervin, a Kádár-korszak tör­ténész apologétáj­a szerint „a történel­lem során a­ lumpenproletárok­ gyak­ran véletlen elemei a harcnak. De 1956-ban nem erről volt szó csupán. Már az előző években összefonódtak a volt uralkodó osztály és a hozzájuk tartózó politikusok lezüllött elemei­­vel”. Jellemzőnek tetszik, hogy a rés-f­taurácia kormányának Tájékoztatási Hivatala által kiadott, úgynevezett Fehér könyv, amikor sorra veszi az „ ellenforradalom” előkészítőit , és­ résztvevőit, Nagy Imre revizionistái csoportja, a nyugati imperialista­ kö­rök és azok ügynökei, a magyar fa­siszta emigráció, az elmúlt rendszer haszonélvezői mellett kiemeli a kö­s­zön­séges bűnözőket. Míg a propagan­­dakiadvány második kötetében a bű­­nözők közt még csak az elmúlt rend­­szer haszonélvezőinek életrajzát köz­­lik, addig a negyedik kötetben már csak a köztörvényesek portréit talál­juk. Köztük pedig olyan romákét, akik közveszélyes munkakerülésért,­­üzérkedésért,­­ feketézésért voltak büntetve. Amint azt Mink András történész Hollós Ervin „nagy­ ívű”­ gondolatát elemezve találóan jegyezte­ meg: a köztörvényes és a politikai bűn közötti határvonal olyannyira elmo­o­sódott, hogy a bűnöző ellenforradalm­már volt, az ellenforradalmárnál vi­­szont egyben bűnözőnek kellett lenni. A cigányok részvétele a forrada­lomban tovább erősítette a „ forra­dalmi munkás-paraszt­i hatalom” irántuk táplált bizalmatlanságát. 1956 után elsősorban a rendőrökenek és­ karhatalmistáknak minden­ esz­köz megengedett volt a romákkal szemben. Nem csoda hát, ha Tolna megyében míg a városban és a nagy­községekben élő cigányok száma számottevően csökkent, addig a kis­községekben a számuk nőtt. A na­­­gyobb településeken ugyanis a ren­dészeti ellenőrzések szigorúbbá és gyakoribbá váltak. Az 1961-es - a cigányok elsősorban szociális úton történő asszimilációját előirányzó párthatározat lazított ugyan a szorí­táson, de a gyeplő, gyeplő maradt. A hatalom cigányok iránti bizalmat­lansága még az úgynevezett cigány­­bűnözés (,,G”-vonal) 1989-es meg-­­szüntetésével sem tűnt el. Elég Horn Gyula egykori miniszterelnök a cigá­nyokat és a bűnözést összemosó, nemrég tett kijelentéseire utalni. Téved azon­ban, aki azt hiszi, hogy a hatalom oldalán­ állókkal szemben a forradalom pártján állók közül minden­ki előítélet-mentesen tekin­tett a romákra. Igaz ugyan, hogy egyesek, például Bibó István, Göncz Árpád vagy Kemény István szocioló­gus a cigányok emancipációjának tevőleges híve volt, ám a forradalom leverését követően a nemzetet egye­sítő eufória gyorsan elillant. Bibó István egy interjújában idézi fel a következő esetet: „Volt a börtönben egy kis cigány, nagyon ütődött kis ci­gány rabtársam, írni-olvasni tanítot­tam, szappanba véstük a betűket. Később elvitték tőlem. Mindenki bántotta. Azért is bántották, mert cigány volt. Egyszer annyira fel­bosszantották szegényt, hogy elkez­dett sírva panaszkodni, hogy vigyék őt vissza Bibó Pista bácsihoz, mert az rendesen bánt vele. ” Zádori Zsolt Roma Sajtóközpont Élet és játék (Folytatás az­ I. oldaltól) . Az ünnep és a játék hasonló szerepet tölt be életünkben. Az ünnep is menekülés, az ünnepi is­ egy másik valóság,­­az élet oppo- Zíciója. A külön­bség abban van, ho­gy: az ünnep mélyen kollektív- Az ünnep rétjén, ahogyan Jung mondja, a kollektív tudatta­lanunkkal lépünk kapcsolatba, miközben elfelej­tj­ük individuális, i bézhetőségünket, esendőségünket. ■ A játék individualizál. A játék az élet esendőségének, terheinek, szenvedéseinek a tagadása. Persze vannak vesztések a játékban,?. Az életben is vannak vesztesek. Az élet vesztesei azonban vesz­tesek is maradnak - ezt a m­ai Magyaror­szágon különösebben nem kell magyaráz­­ni. A játék vesztesei viszont föltámadhat­nak, győztesek lehetnek. A játék egy vá­­gyott i­ág, az egyenlőség világa, Lehetőséget adva az élet abszurditásától való megszabadulásra és az élet szenvedés­teli terheitől való mérjsmenekülésre, a játék sakalmazkodó, öngyógyító, önterápiás tech­nika. Ez a technika két tekintetben fontos szociológiai következm­ényekké, jáb. Lehet ugyan egyedül játszani­, de: Voltaképpen a játék­ a társas tevékenység. A szabadság olyan tepasztalata, ahol az én szabadságom ésére szabadsága ékesít minket abban, hogy'Joreálhatunk együtt egy új világot. ‘ i lJ '.'VeQKDeJ^r|téVt lifédá- - ak­i' Pwgét mel­­ lett áte#xag^Obb teoretikusa a lélek fejlő­désének -- megkülönbözteti a játék két szintjét. A­z egyiket angolul úgy nevezik, hogy play, a másik angol neve game.. A . play típusú játék individuálisan is játszha­­tó. A gyermek a play típusú játék révén ta­pasztalja meg, hogy kreálható egy másik világ. E világ­ eszközeinek bája, hogy a gyermek rátekint egy tárgyra, s azzá­ teheti,­­ amivé akarj­a. A gyermeknek mágikus pil­­lantása van. Ez hozzásegít a permek és a környezet viszonyának alakulásához, meg­tanítja a gyermeket érelemileg behatolni a valóságba, átalakítva és spiiritualizálva azt.­­ Mindazonáltal, arra ko­­j­átékról beszélek, akkor a game típusra gondolok.­­Ez a játék a játékosok által kreált szabályok együtte­séi V­alamen­nyi j­átéko­s­ közmegegyezéssel elfogad szabályokat. Miután a játékosok ezeket a­­szabályokat elfogadták,­megta­v­­asztalják a valóság megkettőzését. K­épzeljük el, hogy brit barátunk egy krikettm­eccsre visz ki bék­ünket Nagy-Britanniában. Nézzük őt, láthatóan az izgalom jegyeit mutatja, együtt él a játékosokkal, de mi nem látunk semmit. Emberek rohangálnak, ütögetnek, időnként felkiáltanak. Egy olyan játékot látunk, amelynek a szabályait nem ismer­­jük,és ebből következően a történések, amelyek a szemünk előtt­ zajlanak, min­denki számára jelen­téssel bírnak - kivéve nekünk. Deviáns, odavetett lényként, nem tudjuk, mikor kell önilni, mikor kell elszo­­morodni. A játékban részt­­kell venni. Tudni kell a szabályokat. A szabályok tudása egyúttal azt jelenti, hogy részt veszünk olyan ese­ményekben, amelyek létüket a szabályok­nak köszönhetik. Ezek az események a fizi­kai Valóságban zajlanak, csak éppen a já­tékban, a játék szabályai által fizikai való­­juktól független jelentésre, tesznek szert. A futball alkotórésze a 2x11 játékoson, valamint a sípjával­ ide-oda futkározó bí­rón kívül a labda, amelyet a 2x11-ek egy bizonyos logika szerint rugdosnak. Amikor a labda - amelyre egy férfi igyekszik ráug­rani­- áthalad egy vonalon, akkor hatalmas nagy zaj támad­, ünneplés a stadion egyik oldalán, a másik oldalon meg sírás-rívás. Gól Volt. Ez a gól ontológiailag nincs. Per­sze próbáljuk csak megmagyarázni a szur­kolóknak, hogy uraim, amit látnak, az nincs.­Az csak ésszerű konszenzus. Mit kell abból olyan nagy ügyet csinálni, hogy bement-e a labda a kapuba vagy sem. A szurkolók számára a gól nagyon is van, vé­resen komolyan várn .Vannak, akik bele­halnak a bánatba vagy örömbe, ha ked­venc csapatuk gólt rúgott vagy gólt kapott. És akkor jön a másik tragédia. Egyszer csak kiderül, hogy les volt. Vissza az egész. Ugyanaz a fizikai történés gól volt egy da­rabig, majd utána nem volt gól. A sport­kommentátorok évekig megélnek abból, hogy újra és újra mutatják a videofelvételt, és akkor szakemberek elkezdik magyaráz­ni, hogy mi történt. Mindez a játék terében zajlik. A játék csodálatos tulajdonsága, hogy kreál eseményeket, melyekről elhite­ti,­ hogy Veinek... Élet é­s a játék viszonya nem egyirányú. Ez­ egy oda-vSsZá viszony. Az életből játék lehet, a játékból élet. A szociálpszichológi­ai értelemben vett nagy pillanatok azok, áraikor tettetés és tett egymásba fordul, megkülönböztethetetlennné válik, hogy hol járná határ az élet és az élet mása kö­zött. A határt mindenkinek magának kell meghúznia. Mindenkinek tudnia kell, hogy meddig képes elmenni az életben anélkül, hogy játszana, illetve hogy meddig képes játszani anélkül, hogy az élet visszavonha­tatlanságát hozza létre. A játék azért vonzó, mert következmé­nyei visszafordíthatók. Vesztesekből győz­tesek, győztesekből vesztesek lehetnek, és a tétek nem vérre menőek.- ̋ : A játék messzemenően rokon a művé­szettel. Ám a művészet élét is. A történet,, amiről végezetül beszélni akarok, a­ XVI­. század elején I. Jakab, Anglia és­ Skócia királyának udvarában játszódik, és egyik változata meglehetősen ismert Magyarországon is. Nem szól egyébről, mint egy királyról, egy királyné­ról és fiukról, a királyfiról. A királyné úgy érezte - 'Hogy: a kipice pi­hére van'és a szerető­jének szólt, hogy te­gyen valamit, tegye özveggyé. Ez meg is történik. A királyné hozzámegy a gyilkos­hoz, akiből az új király lesz. Ott áll a ki­rályfi, szembesülve ezzel a helyzettel, és meg akarjuk tudni, hogy ki az ő apja, mi az ő anyjának a szerepe ebben a történetben. Shakespeare ebből jó darabot írt, amelyet társulata többször elő­ is adott sikerrel­ Ez Hamlet, a dán királyfi története. De az igazi pillanat akkor következett be, amikor I. Jakab meghívta az udvarba. Shakespeare-t és társulatát, hogy adják elő a játékot. Abban van egy jelenet, amikor Hamlet meg akar győződni az új­ király, anyja férje, Claud­ius,bűnösségéről. Ez az egérfogó jelénet’ Játék a játékban,, amikor Hamlet színészeket bérel fel, hogy adják elő ezt a kis történetét dióhéjban, miszerint van­ egy­ király, van egy királyné meg­ egy szerető, s a királyné meg akar szabadulni a sz­erető segítségével az urától. Az egérfogó jelenetben a szeretőt alakító színész mérget csepegtet a Színészkirály fülébe. Ekkor Claudius fölpattan, és dühösen elhagyja az előadást, amit képtelen volt játékként néz­ni. Hamlet számára így igazolódott be, hogy Claudius bűnös. Szembesülvén saját vétkével nem bírta a látványt. De az eset Jakab udvarában még­ bonyolultabb. A Shakespeare-t és társulatát meghívó, I. Ja­kab király anyja Stuart Mária, Skócia ki­rálynője, aki annak idején - az udvarbeli előadás idejéhez képest mintegy negyven évvel korábban - hozzáment egy nemes­hez, aki nagyon jóképű, de meglehetősen unalmas ember volt. Mária oldalán király lett. A férj királysága azonban nem tartott sokáig.. . ’ . '­­ E­gy-másfél évig tartó szerelem után, amely arra azért elég volt, hogy a kis Jakab megszülessen. Stuart Má­­ria terhesnek érezte férje jelenlétét. Szólt szeretőjének, hogy tegye el láb alól férjét, a királyt. A királynő óhaja teljesült. A király merénylet áldozata lett. Felrobbantották a házat, ahova betegen tőrbe csalták. Utolsó látogatója felesége, későbbi özvegye, a me­rénylő újdonsült felesége volt. Az előadás következtében többsíkú „egymásba játszá­sa” jött létre annak, amit életnek és játék­nak­ nevezünk. Egyetlen előadás erejéig a játék való­sággá vált. Az udvar éppen úgy tudta, mint maga Jakab, hogy Dánia valójában Skócia, Gertrudis Mária, s a színpadon látható Hamlet mása­ ott ül a nézők kö­zött. Az egyetlen különbség, hogy Ham­letból csak nagy király lehetett volna, míg eleven mása, mintha csak Hamlet meg sem halt volna, tényleg nagy király lett De csak azok szemében, akik ott és akkor nézték az előadást. Ki j­átszott itt kivel? Nem véletlen, hogy I. Jakab annyira sze­rette Shakespeare-t, aki ilyen különös örö­mökkel tudta megajándékozni. m­i­pp­­m A forradalmat követő megtorlás 229. áldozata közül három roma volt MTI-archívum­ Egyetlen előadás erejéig, a játék valósággá vált - Gábor Miklós Hamletként MTI-archívum 11. 1998. NOVEMBER 21., SZOMBAT SZÉP SZÓ NÉPSZÖV

Next