Népszava, 1999. január (127. évfolyam, 1–25. sz.)
1999-01-09 / 7. szám
NÉPSZAVA Barkácsolt imák Balla Margit képei Napokon át semmi. Épp csak néhány vonal. Gépiesen, szórakozottan, telefonálás közben. Készenléti állapot. Látszólag nem történik semmi. Vonatok futnak az ablak alatt. Látogatások az állatkertiben. Éves bérlettel. ..Jó rácsodálkozni az állatokra. Lajhárbébi született - meséli Balla Margit, - és az egyik szülő beült arccal a sarokba.” Nem azért figyel, hogy lerajzolja. A látványon keresztül valami mást, rejtélyesebbet akar kifürkészni. Tudja, hisz tanít is, hogy technikát lehet okítani, de művészetet megragadni, gyakorolni ahhoz titokzatosabb konstellációk szükségesek, mint azt ellesni, miként íveljen a vonal a papíron. „Ahogy én fogom a ceruzát, többen mondták: rossz nézni!” Egyébként son árt egy kis sutaság. Sőt. A túl tökéletesbe beköltözik az ördög. Ezért nem szimmetrikusak a régi templomok - mert a kristályos, merev rend a halált sugallja, ugyanezen indítékból az amúgy rengeteg munkával készülő, igazi perzsa szőnyegbe szándékosan hibát is csomóznak, a kazakok pedig mindig befejezetlenül hagyják ábráikat. Állítólag komputeres mérésekkel az is kiderült, hogy a Virtuózán rajzoló, zseniális Leonardo da Vinci több művén anatómiai anomáliák, perspektivikus torzulások lelhetők fel. A varázslat mégis működik. Balla Margit egy hasszid történettel veszi védelmébe az emberi esendőséget: „A jámbor rabbi beenged házába egy részeges tolvajt, mondván, ha a Teremtő, áldassék a nevet, megfér vele egy világban, ő sem tehet másként”. Ez a jámborság jellemzi azokat a rajzait, amelyeket a most megjelent Mese Elijahuról című könyvhöz készített. Laza vonalvezetésű, derűsen színezett képek ezek. Nem tudálékosak, nem akarják magyarázni a történeteket, mégis megidéznek szívmelengetően naiv, meghatóan jólelkű népmeséi hangulatokat. Jólesik dicsérni ezeket a rajzokat, hiszen ezt a magától értetődő kedvességet a legnehezebb ábrázolni. Hogy ne legyen édeskés, gügyögő, de öntelten intellektuális se. Balla Margitnak persze vannak helyzeti előnyei. Gyerekeket tanít, így naponta bemérheti, hogy mi hat legjobban az iskolásokra. A tőlük jövő inspirációkat is hagyja magára hatni, miközben kapcsolatokat ápol a világ ezoterikus felével. Összeteszi kezeit, ujjait meg- felelően tartva mutatja, hogyan lehet kohanita módon áldást adni. És, közben semmi álságos révület, műmeghatódás, inkább egy kis csúfondáros fél mosoly, „ezt se tudtad”. Az ősi jelek itt vannak velünk, legföljebb nem vesszük észre. A kalapos férfi feje fölött puttó trombitál. Kültelki riadalom a szemében, talmi papírtrombita a szájában, de azért mégis hivatásos angyal. Ki tudja, talán nemcsak imával, barkácsolással is lehet közelíteni a szellemvilág felé. Egyik meseillusztrációjához ezt idézte Balla Margit: „a jó munka Isten szemében olyan, mint az imádság!” A Lauder iskola raktárában Gólem is vár sorára. Úgy működik, mint nevezetes prágai elődje. Szájába teszi papíron a Teremtő nevét, és már mozog is. Van két luk a mellén, ott lehet kinézni. Nem lehet ráfogni, hogy félelmetes, inkább „macis”. De életre kelthető szinte bármikor. Játék, amivel mintha hatásosan lehetne fellépni a Gonosz ellen. Sőt bizonyos esetekben talán csak magunk eszkábálta derűvel van mód a „borút” szétoszlatni. Egy hivalkodó életmódot dicsőítő reklám felingerelte Balla Margitot. Muszáj volt visszaüzennie. Természetesen a maga módján. Vitriolos gúnnyal. Lafontaine-i allegóriával, patkányokkal helyettesítette be a televíziós édességhirdetés eredeti szereplőit. Szembesítés, helyesbítés, ellenpackázás? Talán egy cseppje a világ megigazításának. Szerény Gábor SZÉP SZÓ m csak a színész játszik. A társadalomban élő ■ ember a társadalom elvárásainakmegfelelően társadalmi szerepeket játszik. Még a deviáns is. A deviancia, is társadalmi szerep, a konformista szerep ellentéte. A gyerek más azóvodában és más otthon. Már a bölcsődében megtanulja, hogy az elvárásoknak megfelelően kell játszania! Ha a fiú megnősül, férjszerepet játszik, ha gyereke lesz... apaszerepet. És vigyázni kell r ám, mert a gyereknek társadalmilag meghatározott szerepelvárásai vannakaz apjával szemben, és megnézheti magát az is az apa, aki rosszul játssza a szerepét! Az igazi tanító a legnagyobb komédiások közé tartozik. Hát ha Valakinek, a tanítványnak vannak a legszigorúbb elvárásai a Mesterrel szemben, nem lehet ám az ember olyan a katedrán, mint otthon, a feleségemellett! Hogy a pedagógus gyermeke hagyományosan miért neveletlen? Mert a pedagógusnak otthonra már kevés ereje marad játszani- De ez a szerepjátszás, azthiszem, ösztönös. Ha valaki szereti a tárgyát, előadás közhédélfogja Valami szent lelkesedés, és túllép hétköznapi önmagán/ " Jó pedagógus kevés vak pedig nem kessék hozzá. Ne legyen az ember szívében hatalomvágy, ismerje a szakmáját és^ szeresse a kölyköket. Ennyi. De mitől lesz vala^.. NAGY NEVELŐ? Akinek a hatása emlékezetes, életre szóló?. Ez - azt hiszem - személyiség kérdése.Nekem szerencsém volt, találkoztam néhány nagy tanáregyéniséggel, közéjüktartozik Vajthó László tanár úri . Egyszer beesik az órára Laci bácsi kopott szürke öltönyében, kissé félrecsúszott nyakkendővel, lobogó ősz fürtökkel, és azt mondja kifulladtam ,de ragyogva, hogy: gyerekek! jövök idefelé a villamosom,a Körúton,Vés eszembe jutott, hogy a „mennynek tündérei hajnalban, hazamennek fényes körútjain a Végtelennek”. Hogy ez milyen gyönyörű! Erről a kopott, koszos, bérkaszárnyákkal szegélyezett pesti körútról, ahol élt, ahol ezerszer végigment, mi nem jut eszébe! A végteleintek Sevéntyes körútjai, ahol a mennynek tündérei hajnalban hazamennek... de hiszen ez egy ária egy tündér koloratúráriája... És honnan kerülünk ide? Hát a Teréz körútról... Olyan természetes, hétköznapi szavakkal kezdi, olyan közvetlenül, hogy nem is álmodnád, hogy ez vers: „Elmondanám ezt néked. Ha nem Unnád.” Hát így kezdődik egy vers? Hát kezdődhet így egy vers?! És tovább, hogy „Múlt éjszaka* - háromkor abbahagytam a munkát. Le is feküdtem. ”' És, mondja, mondja , tovább ilyék hétköznapiasár/'Mésziésen, ilyen aszífalt ízűen: „Izgatta szívem negyven cigarettám. Meg másegyéb. is. A fekete. Minden! Hát fölkelek, nem bá- : nom az egészet, sétálgatok szobámban lé-föl, ingben.. És akkor azt mondja, hogy „fia grifiékezni tudsz a hálószobámra, azt is tudhatod, milyen szegényes, elhagyott ilyenkor innen a Logodi utca, ahol lakom... ” Ettől elképzelhetetlenül konkrét lesz az egész. Hogy Logodi utca írhatná aztis, hogy Práter utca... mindegy.... hát persze,.„«nem,/ mindegy, nem úgy értem, ha-: nem úgy , hogy ha nem is létezne Logodi utca vagy. „majd százév utáni * ha összeomlik, gyom virítz azóta, s nem sejti senki róla, hogy otthonunk volt-e vagy állat óla”, ez akkor is konkrét marad, akkor div lecsavarozza vele ezt a magasan szárnyaló látomást a valóság talajába... ■ Mondd csak, kisfiam,, ne állj föl, ez némi feleltetés, tudod, te, hol van a Logodi utca? Nem? Naj'ki'tudja? Jártál ikár ott? Na, gyerekek/ ki járt ott? Te? És hülyén? tényleg ilyen szegényekel elhagyott? Nem is tudhatod, mert nem jártál a költő hálószobájában, nem néztél ki az ablakán, nem tudod,hogy olyankor, és onnan milyen, de nem baj, el-, mondja ő: „Tárt otthonokba', látsz, az ablakon. Az erfillérek’ feldöntve és vakon, vízszintesen fekvőnek, s megforduló szemük, kacsintva néz szét ködébe, csalá a fán csillogó, eszüknek, mert a , mindennapos agyvérszegénység borult, reájuk. ” Igen, és egy ilyen , világirodalmi méretű költői kép;, után -T majd gondoljatok bele?:, mégegyszerv ez az álom: ha nem tudnád, megtanulhatod, ta ... nuldxis meg, sose: felejtsd, él.:? megforduló szemed kacsintva *néi rézé ködébe- csalfán csihogó« -ééledmék. Szóval ezután vissza1^ ■ vált a leghétköznapibb prózába: „Mellettük a cipőjük, a ruhájuk”; ahogy ezt fölülről látja, az ablakból, elképzelitek? - „és ők ' a szobába zárva, mint dobozba, melyet ébren szépítenek álmo-'‘ hozod, e - mondhatom - ha így reá meredhetsz, minden lakás'; olyan, akár a ketrec”. Ketrec, igen. Mondtak ,már keményebbet, fájdalmasabbat, reménytelenebbet a hétköznapjainkról - az életünkről, ami arról szól, hogy erre megy el ,az erőnk, a hitünk,, erre, erre a ketrecre?! .Éreztétek már, hogy, a szobátok, akár a ketrec?! Hogy ■ belé vagytok zárva, mint a tömlőébe, mint a majom az állat. .kertbe... Innen indít, és eljut egy olyan látomásig, aminél csodá-,, latosabbat, fenniköttébbet, szén-' , többet talán nem ismert világirodalom.' ?,De fönn, barátom, ott fönn, a derűség, valami tiszta, , fényes nagyszerűség, reszketve és szilárdul, mint a hűség”, és szegyelj, ezt a túlvilági szépséget milyen egyszerű, mindenki szá- mára elérhető hétkörfiasít... hasonlattal bírja közel hozni hozzád; „mint a vízfesték, mely i- kamra szétfolyt”, és aztán az éjszakai égbolton a csillagok, akik ' mit «iscsinállnak? , vS. most méz- e nek engem, ki ideestem, és állok egy ablakba, Budapesten”. „ És most figyeljünk, mert mit is mutat meg ez a Kosztolányi Dezső abból a túlvilági csodából, amit hajnalban átélt, aminek részese volt: magát a bált, a báli forgatagot, a mennyei muzsikát?! Dehogy! A bál legprózaibb pillanatát: „mint amikor már vége van a bálnak; Na kapusoló kocsikért kiabálnak ”/A pillanat prózái, és az ábrázolás, a meriye nyei csoda, a hajnal részegség kozmikus látorításának a leírása, és most lássatok csodát, mert ezt, a költészet csodája: kőrealista. Majd’ azt nem mondtam, na, . turalista. A kapusok, kocsikért , . Mabálnak.. Hogy ez a. szürke v. próza mondat - mert az, mitől: „ lesz mégis a tesnmagasabb rendű költészet mert az, hát érzitek, nem?!; én meg, nem mondom! Mert ettől csoda a csoda, ezek a , csodák, amelyekért élni érdemes. És ezután innen már elszabadulhat a fantázia, és szárnyán ...,és látomás látomást követ: „Egy csipkefátyol látszott, amint a tá■ vol homályból gyémántosan alá*; - fohf^'egy^messze- küklő^-pozar ■sbé$é$dSrvÜffö taufyi’egy avajjot?' ■ aki szűzi szép mozdulattal csillogó fejékét hajába tűzi, és az álomnál csendesebben egy arra 'ringó könnyűcske hintás mélyébe lebben, és továbbröhög, kacér " 'mosollyal ebben, azután amíg vad paripái futnak a farsangosan lángoló Tejútnak, arányaikonfettizáporába sok száz batár között, patkójuk fölszipor■&j” vHát cápdálkozol ezután, ha azt mondja: „Szájtátva álltam, s a boldogságtól fölfölkiabáltam: az égbe bál van, minden,este bál van.” És ebből az elragadtatásrból ocsúdik ez a .szent hitetlen: „Ötven,, jaj, ötven évé-szívem Visszadiöbben ” - mlg az/ hogy.ötveni, hát az is a.kor? • A legszebb ■ férfikor! Csakhogy ez a legszebb férfikorát éli, külsőre is valóban szép férfi, majd nézzétek meg jól a fényképét, ez nem azért lett költő, mert Csúnya szegény, és valami, kompenzálnivalója volt, ez a szép ember tudja,már, hogy rákja , vám, ...ezt meglegyintette már a halál széle: „Nézd csak, tudghis hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.” És most olyasmi jön, ami megint csak több, mint hihető, ahol meg kell állnunk, mert aki ezt nem érti,az, nem ért semmit. Gyerekek, itt egy elképesztő képzavar, jön/ Most" hallgassatok, és próbáljátok követői,".próbáljátok elképzelni. „De pattanó, szívem, feszítve húznak, dalolni kezdtem, ekkor az azúrnak” Me hát kezdjük, ott, hogyha szív, nem pattan.Legföljebb dobban. Az üveg pattan, persze. • a szív Kosztolányinál máshol is ,gyémántpohár, mely ebszét lehet tömi, de itt kihagyja az üveget, ■ és mi az eredmény: még viharzóbb hatás! Na jó, de mi az, hogy szívem feszítve húznak? Lehet egy szívet feszíteni, ■ olyan vékonyra húzni, mint a hegedű húrját, hát ez a képzavar ■ ellene mond a költészet, összes törvényémák, és mégis). Ami mindezt megelőzi,.-az már annyira elvarázsol, kisfiam, hogy ez a Kosztolányi Dezső magával font a képtelenségbe, a fantasztikumba, és látod magad előtt a húrnak feszített, pattanó szívét, ," és olyan reálisan látod, mint a ,, bál kapujában , a kapusokat, «akik kocáikért Máriásnak... • . .. Na persze, akkor csöngettek, és Laci bácsi is föloCSúdott ,örök bánatomra, mert soha , többé , nem elemezhette végig a Hajnali részegséget, és azt mondta, ye■«gyerek elő gyorsan a könyvet,: ■ ottruviS0. oldaltól a 151. oldal ; táljáig, 'Ptl , a csillagig;; az. a mai » anyag; olvassátokéketthon: ■' ’ ■ —'Ek'a'Z dürégi Talt‘Ös! ^ így hívták - elővette a zsebkendőjét, kifújta az orrát (titokban megtörölte a szemét, ne lássuk, hogy könnyezett), és kivihar'zott az josktál^ból.Pa^za' a tanmenet.... Hát Vajthó Laci bácsi né'ki • Vólt^igazán' a rend ‘ embere.'/ csak a ’ szellemé, a j.sziget a költészeté... . Kertész Ákos Az Öreg Táltos em iszok ám én. Keveset. Vizet meg egyáltalán nem. . Nyolc éve nekem olyan nem ment le a torkomon. Nem bírom az ízét. Kiütésem az így is van, de legalább nem a víztől. A naptól. Mert napozok. Ránapozok. Fekete vagyok, a víz nekem nem derogál, hanem antipatikus. .Mi is lenne velem, ha lemosnék mindent? Ezek az én emlékeim, ez a szürke feketeség, nem piszok, mert nekem erre szükségem van, ez már én vagyok... Na, mi van? Nem megy a vaker. Nem erről akartam énbeszélni. Mindegy, miről hadoválok, fő, hogy jár a szám... Azt mondja nekem a közértes, hogy elegem van magukból, miért benn töltöm át a kannából a bort. Kimegyek, ha akarja, ki is megyek, mégis szid, nem szeret, mikor meg bejövök, nem bírjad szagomat, ez jut éppen az eszébe. Nincs nekem annyi pénzem, hogy a betétet is kifizessem. Van egy állandó flakonom, azt nem váltják vissza. Vigyorgok, én vagyok a Vigyori. Jóska a nevem, de mindig is vigyorogtam, csak nem mindig hívták így. Azt kérte egy illető, hogy költözzek a telkére. Építkezik, még nem, csak vágják ki a fákat ott, ahol majd lesz a ház. Az én házam egy favityilló, majd betömögetem újságpapírral a lukakat, mielőtt jön a tél. El kellett jönnöm amásik helyről, mivel az én barátom hajnalban nekem esett, át akarta vágni a torkomat. Azt se tudtam, hol vagyok, rázott, azt üvöltötte, hogy megloptam. A lábam, a szép kis lábam. Nemrég még sovány volt, ha barnára sült a recési patakparton, kiszőkültek a szőreim. Most meg vörös. Dagadt. Hámlik róla a bőr, a bokám háromszor akkora. És ebben az érdekes, hogy nem törődöm, vesém. Dehogynem. Rába mutot a néha, mintha nem is az én lábam volna. Nem is lába, senkinek. Két valami, ami másvalami volt, így szépen elmúlik az élet. Viszont jók még, nem fájnak. Csak ha megfagynak télen. Lesz fám télen, tüzelni fogok egy kályhában, nem számít a tulajnak, mennyi fát rakok rá. Annyi nőtt ezen a telken, hogy jut. Szállítja el valahová, szarrágó az illető, eladják amit tud. Vigyázok a telkére, szerzek egy kutyát. Már kinéztem magamnak az egyik kertben. Magamhoz édesgetem, és egyik éjszaka bemátszok.Még jobb lesz, ha kivágom a kerítést, és valami hússal kicsalogatom. Ő is fekete, mint én, jól megleszünk. Nem jön oda majd senki, mert azt kérte a tulaj, hogy ne költözzön hozzám semmilyen társ. Tetszik tudni, milyen jó lesz majd ez, ha hidegszik az idő... ez egy külön réteg, védőréteg, jobb, mint a ruha... olyan ez nekem, mint az állatnak a szőr... engem úgy tessék elképzelni, mint egy ősembert... én egy mostani ősember vagyok, védekezem, nekem ez a város a vadon, nekem föl kell készülnöm, sose tudom, honnan jön a veszély... én büszke vagyok a bőröm állapotára... Az asszony összeállt egy vörös seggű páviánnal... autója volt a majomnak... Mondta nekem, hangyák mászkálnak a bőröm alatt egész nap, Józsi, hagyd abba,nem fogom sokáig bírni... Úgy is lett... nagy szar autója volt, mármint az illetőnek, a feleségem meg elfordult tőlem, meglátott, hátat fordított, nem tudott már rám nézni bizony... Összeomlott a szocialista nagyipar, vállalkozó lettem, égetem a kábelekről a szigetelést, ettől vagyok olyan, amilyen... fekete az egész világ... de nem ez a lényeg, hanem az Isten... elég, jól megfizetik ám a letisztított'fémet, a rezét a legjobban... az Isten belül van, mint a szigetelés alatt a'fém...’ dolgozott nálunk a lakatosműhelyben egy kanonok, az napi tíz liter bort megivott, a fröccsöt szerette, lehet, hogy nem kanonok volt, hanem érsek... na, nem tudom... nem panaszkodott az, megvolt a napi harminc fröccse, eldől-' gozgatott, nagyon kövér tett, a lányom is, azt mondják, meghízott, én nem láttam, nincs is nekem lányom,most mit mondjak erre? Valakinek csak beszélek én is... azzal a kanonokkal például jól elbeszélgettem... Szidta az Istent, mint a bokrot, hogy az hol tanult meg káromkodni, azt én nem tudom... Na megvan. . .Dálnokinak hívták... Iszom, hát, iszom. Mert kívánom. ízlik nékem. Jólesik. Romgálom a hírnevemet... Egyszer úgy megvertek, hogy elvéreztem... Én már halott is voltam, mégis többet adok a vezetékért, mint más, alig marad hasznom, pedig leégetni a szigetelést, az a nagy munka, nem ellopni... Szorongatja a torkomat, azt se látom, kicsoda, mi a franc, kitört a IV. világháború vagy a III, mit tudom én... az álmomból fölvernek, és már fojtogatnak, fáordítok, Indián, mit takarsz...? Hadonászok, próbálom lelökni magamról, az meg azt ordítja,, hogy kiraboltam... én ptt.? Előhúz egy kést, kis híján , belém böki, még szerencse, hogy volt mellettem egy boros-ifigég, sikerült fejbe vágnom, r megint rám ugrik, itt, ahol csak ér... Hogy én kizsebeltem./ Ők. Vettek,el tőlem mindent, össze-,, esküdtek « ellenem, mert nem akartam bevenni őket egy üz-letbe... Szemét világ ez, gyilkolná egyik a másikat... Este még együtt ,szájharmonikáztunk... . belém rúgott«a másik haverom is, a Kosztos, a múltkor elcsórta tőlem a cigarettámat... azt üvöltötte, hogy az olajsütőt adjam neki oda, azt én már rég el- passzoltam... együtt találtuk, de megegyeztünk, az övé lett a turmixgép,- egy piros, törött.- Azt kiabálta, nem adtak érte semmit... arról én nem tehetek, nem hajigálnak vadonatúj gépeket a szemétbe, az olajsütőnek meg nem volt fedféle... Hova vezet ez? Az embernek a haverja lesz a gyilkosa?Mindegy, elrendeződtek a dolgaim... rendes szarrágó a tulaj, a fűtésre nem lesz gondom, nem érdekelnek azok a nyavalyások, engem többet nem ébresztenék föl se késsel, se baltával, jó nagy a telek,még talán valamennyi fát én is el tudok passzolni, ha ügyes, vagyok... Csak az egyedüllét nem esik jól, tetszik tudni! Kinek vartyogsz, Józsi? Csak nem a borosüvegnek? Tegnap este egy sündisznóval barátkoztam... Próbálkoztam... Egy összetákolt faház a palotám, de beosztó vagyok... egy kétliteres kannánál nekem nem kell több egy napra, elvagyok annyival, ez az én feleségem, Kabernének hívják... akkor viszont én vagyok a Kaber... Csaplár Vilmos Kaber és Kaberné 1999. JANUÁR 9., SZOMBAT VNI