Népszava, 1999. augusztus (127. évfolyam, 178–202. sz.)

1999-08-10 / 185. szám

14 1999. AUGUSZTUS 10., KEDD SPORT Illegális világbajnoki dobogósok Huber István szerint csak az ő fitnessversenyei hivatalosak Szombaton elsöprő magyar siker született a Las Vegas-i fitnessviadalon, amely - a sportág számos más versenyéhez hason­lóan - a világbajnokság elnevezést viseli: Gyurácz Eszter arany-, Kordé Emese ezüstérmet szerzett. Nem véletlenül fogal­mazunk ilyen árnyaltan, ugyanis épp a na­pokban, a Koko Gym két kiválóságának di­adalával egy időben lángolt fel a honi fit­­nessháború. Huber István, a Magyar Test­építő- és Fitness-szövetség szakági elnö­ke szerint ugyanis Gyuráczék nem is fit­­nessversenyzők, csak „egy proteinkészítő cég, valami California háziasszonyai”, a vb pedig nem más, mint e cég által szerve­zett, színvonaltalan összeröffenés... Ch. Gáli András NÉPSZAVA Huber úr egyébként a na­pokban kizárta az általa „egyetlen hivatalosnak és az ISM által elismertnek” nevezett szövetség soraiból Kordét és Gyuráczot, ami­ért más szervezet - jelen esetben az IFSB - által ren­dezett viadalon indultak. A kizárás mindenkire érvé­nyes, aki 1999. július elseje után bármelyik „szaka­­dár” szövetség erőpróbáin színpadra lép. - Elnök úr, ön, mint ma­gyar ember, örül egyáltalán Gyuráczék Las Vegas-i si­kerének? - Gratulálok a helyezé­sekhez, csak éppen ennek semmi sportértéke nincs. Gyurácz két évvel ezelőtt próbálkozott nálunk, a lil­­le-i Európa-bajnokságon nem került az első tizenöt közé, ezért a kűrjét már be sem mutathatta. Utána ment át a californiásokhoz. - Én viszont úgy tudom, hogy éppen az önök egyet­len Európa-bajnoknője, Palatínus Tünde próbált szerencsét a rivális szerve­zet, a California Finess ma­gyar bajnokságán, és ott csúnyán leszerepelt. - Igen, mert ott már előre kiosztották az érmeket, méghozzá azon az alapon, hogy melyik versenyző mennyire volt kedves a bí­rákhoz... - Az lehet, de az olimpián nem indulhatnak el! - Alig hinnénk, hogy ez­zel álmatlan éjszakákat okoz Gyurácz Eszternek vagy Kordé Emesének... - Huber úr, ezek súlyos szavak... - Ön biztosan nem arra gondolt, amire én... - Jó, ne feszegessük ezt. Inkább azt kérdezném: mi­ért zavarja önt, hogy egy fitnessversenyző más szer­vezet viadalain indul? Úgy tudom, a többi szövetség senkit sem zár ki a soraiból amiatt, hogy a Magyar Testépítő- és Fitness-szö­vetség rendezvényein indul. - Igen, de mi vagyunk a hivatalos szövetség! - Tudtommal egy szabad országban, jogállamban minden szövetség hivatalos, amelyik bejegyezteti magát. . - De az ISM és Sama­ranch úr, a NOB elnöke minket ismer el, és 2004- ben, Athénban már ott lesznek a versenyzőink az olimpián! - Huber úr, lehet, hogy önök a hivatalosak, de a bajnokaikat a kutya sem is­meri, Kállai Ildikó, Béres Alexandra, Kordé Emese, Gyurácz Eszter, Maroshé­vizi Krisztina viszont a leg­népszerűbb, a sajtóban leg­többet szereplő magyar sportolók közé tartozik. - Igen, mert nincs annyi pénzünk, mint a California Fitnessnek vagy a natural­­bodyt finanszírozó Scitec­­nek. - Akkor felteszem a kér­dést: miután a fent említett sztárok jól megélnek az ön által „ulibuli versenyek­nek” titulált vb-k és Eb-k megnyerésével, nem lehet, hogy csak legyintenek, amikor azt hallják: ön ki­zárta őket a szövetségéből? Gyurácz Eszter akkor is fitness-világbajnoki címet nyert szombat este az amerikai Las Vegasban, ha Huber István másképp gon­dolja Pálfai Károly felvétele —— ——r-T+r­— r—— •—r—ftj ——r—­Lékó Péter is kiesett Las Vegasban Verőci Zsuzsa írása a NÉPSZAVÁNAK Szertefoszlottak Lékó Pé­ter álmai a Las Vegas-i ki­eséses rendszerű sakkvilág­bajnokságon. Az örmény származású, cseh állampol­gárságú Movszeszian a 3. forduló szenzációjaként a rapid játszmákban 1,5-0,5 arányban legyőzte a ma­gyar nagymestert. Pedig verhetőnek tűnt, Lékóval e párharc előtt egyszer talál­koztak, és Péter nyert. Saj­nos igaznak bizonyultak a hírek, hogy a cseh nagy­mester jól és gyorsan húz. A sorsolás alapján Movszeszi­an vezette a világos bábu­kat az első 25 perces rapid partiban, és támadása a meggyengült sötét királyál­lás ellen átütött. A második partiban hárította a fenye­getéseket, és az 54. lépés­ben örökös sakkot kénysze­rítve jutott a legjobb 16 kö­zé, ahol a fehérorosz Fedo­rov lesz az ellenfele. Polgár Judit egyetlen ma­gyarként, jó formában vár­hatja az orosz Zvjagincse­­vet. A Kramnyik-Topalov­­rangadó mellett kitüntető figyelem fogja kísérni pár­harcukat. A 2. kiemelt Shi­­rov ismét remekelt a tie­­breakpartikban, két biztos nyeréssel feledtette Milos ellen a második partiban nyújtott gyenge teljesítmé­nyét, és az angol Shorttal találkozik. Kedvező sorsa- MOVSZESZIAN-LÉKÓ Spanyol megnyitás lásának köszönheti a román Nissipianu, hogy nem ki­emeltként a 16-os mezőny­ben játszhat, a papírforma szerint azonban az ukrán Ivancsukkal szemben nincs esélye. Az izraeli Gelfand 3-1-re győzte le a francia Lautiert, a sakktörténelem megismételte a két évvel korábbi, groningeni vég­eredményt. A mezőnyben a harmadik legmagasabb Élő-pontszámú Gelfand az orosz Halifmannal mérkő­zik. Az örmény Akopjan és a bolgár Georgijev is már három megnyert mérkőzé­sen van túl, egymással csa­­tároznak. Az Almásit legyő­ző angol Adams Drejevvel játszik, a tartalékként be­került orosz nagymester a vártnál messzebbre jutott. Lékó a Movszeszian el­leni második partiban Ca­­ro-Kann védelmet ját­szott, 16 lépésben osztoz­tak meg a ponton. Az első 25 perces rapid játszmá­ban a spanyol megnyitás általa kedvelt Cordel-vál­­tozatát játszotta, amelyik­ben a dortmundi szuper­­tornán legyőzte a vehe­mensen támadó, tisztet ál­dozó Topalovot. 1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 Hf6 4. 0-0 Fc5 A berlini változat­ Almásinak nem hozott szerencsét Adams ellen. 4. ... Hxe4 5. d4 Hd6 6. Fxc6 dxc6 7. dxe5 Hf5 8. Vxd8+ Kxd8 9. Hc3 Ke8 10. h3 He6 11. He4 Hg6 12. Bel c5 13. a4 h6 14. a5 Ff5 15. h4 Fe7 után az angol nagymester 16. Hd6+ cxd6 17. exd6 Fe6 18. dxe7 Hxe7 19. He5-tel előnybe került. 5. c3 0-0 6. d4 Fb6 7. Bel Topalov Lékó ellen 7. Fg5 h6 8. Fh4 d6 9. Vd3 Fd7 10. Hbd2 a6 11. Fc4 exd4 12. cxd4 g5 13. Hxg5-tel áldozott tisztet, de a táma­dás nem ütött át. 7.... d6 8. h3 Fd7 9. Fg5 h6 10. Fh4 Hxd4 11. Hxd4 A cseh nagy­mester meglepetése a jól ismert 11. cxd­ 4 helyett, amely az 1976-os Quinteros- Szpasszkij-játszmában 11. ...Fxb5 12 Hc3 c6 13. Hxb5 cxb5 14. dxe5 dxe5 15. Hxe5 vxd1 után egyenlő álláshoz vezetett. 11.... exd4 Elkerülte volna a királyállás meg­gyengülését. 11. ... c6 12. Hf3 cxb5 13. Vxd6 Fc7-es folytatás. 12. Fxd7 dxc3 13. Hxc3 Vxd7 14. Fxf6 gxf6 15. Hd5 Ve6 16. Vf3 c6 17. Hxf6+ Kg7 18. Hh5+ Kh7 19. Bad1 Bad8 20. Hg3 Bfe8 21. b3 Fc5 22. Hh5 Bf8 23. g4!? Ve5 24. Kg2 Kh8 25. Hg3 Bde8 26. Hf5 Be6 27. h4 Movszeszian a h vonalat akarja a bizonytalan helyzetű ki­rályra rányitni 27. ... BFe8? Nagy hiba, a természetes 27. ... Bg6 után tarthatónak tűnik a sötét állás. Világosnak támadható gyengesége e4-en, de a támadást nehéz folytatni, mert az e5 centrális mezőn álló vezér védi az állást. 28. g5! hxg5 29. hxg5 Bf8 30. Bhl+ Kg8 31. Vh5 Vxe4+ 32. Kf1 és sötét feladta. Elnöki és „királyi” látogatás Tatán NÉPSZAVA-információ A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség végre­hajtó bizottságának újdon­sült tagja, Csötönyi Sándor a versenyzőkkel ellentét­ben „rápihen” az augusz­tus 20-án kezdődő boksz­­vb-re. Houstonban lesz is dolga elég, hiszen új funk­ciójában már nemcsak a magyar küldöttség ügyes­bajos dolgait intézi, hanem általános ellenőri feladato­kat is ellát. E héten Siófo­kon egy utcaiharcos-gálát tekint meg, majd fadd­­dombori nyaralójába tér pihenni, de előzőleg meglá­togatja a tíz magyar vb-in­­dulót a tatai edzőtáborban. - Nem rakunk túl nagy terhet a fiúk vállára, ezt a vb-t egy felkészülési állo­másnak tekintjük az olim­pia előtt. Az igazi csúcsfor­mát nem idén, Houstonban, hanem jövőre, Ausztráliá­ban, illetve a kvalifikációs viadalokon kell hozni - fo­galmazott Csötönyi. - Erdei Zsolt címvédő­ként mégsem mehet oda csak úgy edzeni egyet... - Természetesen elfogad­ható eredményt várunk tő­le és az egész csapattól. A hazai szakszövetség diplomatikusan fogalmazó elnöke illusztris társaság­gal érkezik holnap Tatára, hiszen az augusztus utolsó hétvégéjén újabb profi meccsét vívó Kovács István is vele tart utódnézőbe. A legutóbbi vb-n, Budapes­ten 1997 októberében Ko­vács és a jelenlegi legfénye­sebb amatőr csillag, Erdei Zsolt is világbajnoki címet szerzett. Utóbbi ismétlése nem a tudás anyja, hanem bizonyítéka lenne. Történelmi brazil siker Négy pozitív doppingeredményt hoz­tak nyilvánosságra a szervezők a ka­nadai Winnipegben rendezett Páname­rikai Játékok zárónapján. Két kubai súlyemelő, William Vargas Trujillo és Rolando Delgado, valamint két mexi­kói baseballjátékos, Roberto Vizcarra és Hector Alvarez bukott meg az ellen­őrzéseken. Mindegyiküknél az anabo­­likus szteroidok közé tartozó nandro­­lont találtak. Vargas a 62, Delgado a 69 kg-os súlycsoportban nyert ara­nyat, mindkettőjüket megfosztották elsőségétől. A játékok két és fél hete alatt elvégzett több mint ezer vizsgálat során összesen hét sportolónál mutat­ták ki tiltott szerek használatát. A leg­nagyobb név a lebukottak közül Javier Sotomayor olimpiai, kétszeres világ­bajnok, világcsúcstartó kubai magas­ugró. Sotomayor ügyében Gyulai Ist­ván, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára elmondta, hogy pén­tekre várják a kubai szövetség jelenté­sét a sportoló meghallgatásáról, s ha minden kétséget lezáróan bizonyítani tudja ártatlanságát, valamint az IAAF is ezt a következtetést vonja le a kubai szövetség jelentéséből, akkor ott lehet az augusztus 20-án kezdődő sevillai világbajnokságon. Visszatérve a Pánamerikai Játékok zárónapján történtekre: az Egyesült Államok férfi kosárlabda-váloga­tottja nyolcpontos, 95-87 arányú ve­reséget szenvedett a torna döntőjé­ben Brazíliától. A játékok története során még senki nem nyert ekkora különbséggel az amerikaiak ellen. Az amerikai válogatott legsúlyo­sabb vereségeit 1987-ben (115-120 Brazília ellen) és 1991-ben (68-73 Pu­erto Ricóval szemben) szenvedte el. Az egyetemistákból összeállított csa­pat tagjai az idei finálé után arra hivat­koztak, hogy a játékok előtt tíz nappal találkoztak egymással először, és nem volt idejük összeszokni. Az Egyesült Államok válogatottja utoljára 1983- ban tudta megnyerni a Pánamerikai Játékok kosárlabdatornáját. Az éremtáblázaton az Egyesült Ál­lamok végzett az élen 106 arany­éremmel, megelőzve Kubát (69) és Kanadát (64). A legtöbb érmet is amerikai sportolók nyerték (296), százzal többet, mint a második he­lyen záró kanadaiak (196). NÉPSZAVA A center szemével Törőcsik András írása a NÉPSZAVÁNAK Túlzottan nem voltam elájulva a bajnoki nyi­tóforduló meccseitől, ám azt mondom, soha rosszabbat. Például a Fradi-Vasas első fél­ideje után nem gondol­tam, hogy az angyal­földieknek sikerül for­dítaniuk. Persze ehhez az is kellett, hogy a zöldek rendesen „ösz­­szeessenek”, viszont a Vasas Szilveszter be­cserélése után lényegesen gyorsabban játszott. Fel­tűnt az is, hogy szemben a Fradival, a Vasasban két védekező középpályás is szerepelt - én Galascheket is ideveszem -, s spécies Zováth szinte végig hibátlanul futballozott. Ugyanakkor a hazaiaknál egyetlen sze­relni tudó „spíler” sem volt a centrumban, így a piros­kékek úgy mentek át ezen a sávon, ahogy akartak. Természetesen Szűcs Lajos hibája is hozzájárult a Vasas sikeréhez, ugyanis a Bundesligából hazatért „portás” valóban rossz ütemben futott ki a kapujából a 11-es előtt, ám azt igen „erősnek” tartom, hogy a Nemzeti Sport szalagcímben húzta rá a vizes lepedőt, így lehet valakit lelkileg tönkretenni, én csak tudom, elvégre annak idején nekem is adtak rendesen a toll­­forgatók egy-egy pocsék meccsem után. Ám az első bajnoki és az első hiba után ilyen harsogó címmel ha­zavágni valakit - minimum sportszerűtlenség. Remé­lem, Szűcsöt nem viselte meg túlzottan a baki és a kri­tika sem, én ugyanis remek kapusnak tartom, amit néhány éve Újpesten is bizonyított, nagyban hozzájá­rulva a lilák bajnoki címéhez. Egyébként az említett Fradi-Vasasnál is érdeke­sebb és lendületesebb mérkőzést játszott Debrecen­ben a „Loki” és a Dunaferr. Azt már korábban tud­tam, hogy Dunaújvárosban jó csapat formálódik Egervári Sándor irányításával - fogadtam is a have­rokkal, hogy dobogós lesz a Dunaferr­­, ám a Debre­cen jó játéka némileg meglepett. Méghozzá a korábbi zűrös ügyek miatt - nem fizettek a játékosoknak, s so­káig nem is írták alá a szerződést a fiúk­­, de a jelek szerint Petőt és társait nem viselte meg a hercehurca. Legalábbis a Dunaferr ellen, de azt sem szabad elfe­lejteni, hogy a meccs képe alapján akár a vendégek is nyerhettek volna. Röviden, jó derbi volt, s azt csak suttogva jegyzem meg, hogy a góllövők, a román Go­jan és Casoltan, valamint az ukrán Nicsenko, vala­mennyien külföldiek. Az viszont nem véletlen, hogy Kovács Attila MLSZ-elnöktől a közgyűlésen megvonták a bizalmat, hiszen ez benne volt a levegőben. Nem tagadom, annak idején örültem Kovács meg­választásának, bíztam benne, mert azt gondoltam, végre egy tisztességes krapek. Egyetlen pillanatig sem éreztem „simlisnek”, igaz, hozzáértőnek sem. Sajnos Kovács mindent „izomból” akart megoldani. Nincs értelme, ráadásul sportszerűtlen is lenne „döglött oroszlánba rúgni”, hibákat és konkrét eseteket fel­­hánytorgatni Kovács Attilának. Abban sajnos egészen biztos vagyok, hogy a tegnapi visszahívásától kezdve rengetegen rúgnak majd bele az egykori soroksári sportvezetőbe. Komoly hagyományai vannak ennek mifelénk, imádnak „becsúszni” a fekvő betegnek... Ronaldo új szerelme NÉPSZAVA-információ Amikor Ronaldo, az Inter­­nazionale 23 éves brazil futballcsillaga júniusban szakított menyasszonyával, Susana Wernerrel, szinte hivatalosan jelentette be: vége a monogám életnek, mostantól számos „kedves barátnő” között osztja meg üres óráit. Nos, egy Milene Domingues nevű hölgy máris kivívta magának a primus inter pares státusát, elsőként az egyenlők között Ronaldo vele vakációzik most Hongkongban, mi­előtt csatlakozna társaihoz az Inter edzőtáborában. A sztár egy óragyár reklám­kampánya szereplőjeként tartózkodik a Kínához visszatért városállamban. Az új „Ronaldinha” - ahogyan Ronaldo barátnőit mindig is hívták - feltűnő­en emlékeztet elődjére, a szőke Susanára. Milenét Brazíliában csak így neve­zik: „A reinha das embai­­xadas”, azaz a dekázás ki­rálynője. A hölgy ugyanis egy alkalommal nem keve­sebb, mint 55 197-szer érin­tette a futball-labdát, mi­előtt az a földre esett volna, más szóval ennyit dekázott. Csoda-e, hogy ezzel a produkciójával bekerült a Guinness Rekordok köny­vébe? MUMS* ÉRTÉKPAPÍROK A BAUMAG Általános Befektetési Szövetkezet ajánlata tagjainak ........ ■■ ■ v/. .7.7....--.--7.7./7-.. .............. ............ ¥77S7¥7< C TrjfY-v'jr a myf JL^I Mh JL JL MA \ Jtiol JrJL\_P Lekötési idő 10 000-490 000 Ft-ig 500 000-2 990 000 Ft-ig 3 millió Ft-tól 1 hónap évi 15% , évi 15%­­ évi 15% (1.25%) (1.25%) (1.25%) 4 hónap évi 18% évi 18.5% évi 19% (6%) (6.166%) (6.333%) 12 hónap 20% 20.5% 21% 24 hónap 2x19% 2x19.5% 2x20% BELÉPÉS ÉS INFORMÁCIÓ A BAUMAG IRODÁKBAN: 1075 Bp., Madách I. tér 4. Telefon: 327-8430, 327-8420 • 1173 Bp., Rákoskeresztúr, Pesti út 8-12. Tel.: 256-9739 • 1202 Bp., Pesterzsébet, Kossuth­­ u. 33., I. em., az Üzletközpontban. Tel.: 283- 3282 • 1123 Bp., Ugocsa u. 6/b. Tel.: 214-0890 • 1113 Bp., Bocskai út 37. Tel.: 386-8239 • 1035 Bp., Szentendrei út 4. Tel.: 388-6715 • 1042 Bp., Újpest, Árpád út 56. (Üzletház I. em.) Tel.: 370-5284 • 2040 Buda­örs, Kamaraerdei út 11. Tel.: 06 (23) 508-708 • 2011 Budakalász, József A. u. 73. Tel.: 06 (30) 948-1293 • 2600 Vác, Csányi László krt. 54. Tel.: 06 (27) 300-885 • 2024 Győr, Kálvária u. 38. Tel.: 06 (96) 419-473 LÉPJEN BE ÖNN IS, MEGÉRI!

Next