Népszava, 1999. december (127. évfolyam, 280–305. sz.)

1999-12-10 / 288. szám

4 1999. DECEMBER 10., PÉNTEK GAZDASAG RÖVIDEN Pénzt spórolt az Agrárintervenciós Központ Működésének első másfél évében az Agrárintervenciós Központ (AIK) 3,8 milliárd forintot takarított meg a földművelésügyi tárcának azzal, hogy kiszűrte a jog­talan támogatási igényeket. A jövő évtől az FVM dön­tése alapján az AIK bekapcsolódik az EU mezőgazda­­sági és vidékfejlesztési előcsatlakozási támogatás (SAPARD) kifizetési ügyintézésébe is. Számítások szerint 2000-től kezdődően hét éven keresztül mintegy 10 milliárd forintnyi segítség érkezik e csatornán ke­resztül. A központ működésének másfél évében az ál­tala kiadott igazolások értéke valamivel több mint 36 milliárd forintot tett ki. Az elmúlt évben mintegy 20 milliárd forintnyi exporttámogatáshoz adott ígér­vényt a központ, míg ebben az évben ez már csak 15 milliárd forintot tett ki. Háromezer hektár új erdő Jövőre erdőtelepítésekre a költségvetésből az ideihez hasonlóan 2,8 milliárd forint jut, amelyből legfeljebb háromezer hektárral bővülhet Magyarország erdőte­rülete - jelentette be Gémesi József, az Állami Privati­zációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) ügyvezető igaz­gatóhelyettese. Elmondta: az országban jelenleg 800 ezer hektár mezőgazdasági termelésre alkalmatlan te­rületet tartanak nyilván, amelyek azonban erdőgaz­dálkodásra kiválóan alkalmasak lennének. Elfogadható a folyó fizetési mérleg hiánya Megalapozatlannak bizonyultak azok a korábbi aggo­dalmak, hogy a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiánya ismét alááshatja Magyarország gazdasági tel­jesítményét. A magyar gazdaság jobb állapotban ké­szül belépni a következő évezredbe, mint sok pénzügyi elemző remélni merte az év első hónapjaiban - állapí­totta meg a Financial Times Magyarországról készí­tett mellékletében. A brit üzleti körök lapja szerint az állam pénzügyeiben is javuló tendencia mutatkozott az év folyamán. Partnerkereső Rába A Rába Rt. ezúton közli befektetőivel, hogy jelentős pénzügyi forrásai vannak, így nem áll szándékában aktív tőkebevonási akciót indítani. Ezt a lapunkban tegnap megjelent cikk kapcsán tartotta fontosnak hangsúlyozni a társaság szóvivője, aki egyébként megerősítette, hogy stratégiai céljaikat elfogadó szakmai befektetőkre viszont szüksége lesz a jövő­ben a győrieknek. Jobban ellenőrzik a nukleáris anyagokat NÉPSZAVA-információ Az utóbbi években jelentős mértékben javult az egyko­ri Szovjetunió utódállamai­ban a nukleáris anyagok és berendezések exportjának és importjának az ellenőr­zése - állapították meg az Országos Atomenergia Hi­vatal, a Nemzetközi Atom­energia Ügynökség és az Amerikai Egyesült Álla­mok Energiaügyi Miniszté­riuma által közösen szerve­zett, napokban megtartott tanácskozás résztvevői. Czéh Árpádné, az Orszá­gos Atomenergia Hivatal főosztályvezetője lapunk­nak elmondta: a Szovjet­unió felbomlása után a volt tagköztársaságok atom­fegyverrel nem rendelkező országként csatlakoztak az 1970-ben életbe léptetett atomsorompó-egyezmény­­hez, így vállalniuk kellett, hogy a nukleáris anyagok illegális forgalmazásának megakadályozása érdeké­ben saját, nemzetközi elő­írásoknak is megfelelő köz­ponti nyilvántartást és ke­reskedelmi ellenőrző rend­szert építenek ki. Az ellen­őrzési rendszerek kiala­kítására 1993-ban nemzet­közi programot indítottak a fejlett ipari országok. A projekt szerint az úgyneve­zett „donor államok” sa­ját hasadóanyag-kezelé­si módszereik, szoftverek, hardverek és technikai esz­közök átadásával és pénz­ügyi segítség nyújtásával támogatják a függetlenné vált államokat. A balti or­szágokat - Lettországot, Litvániát és Észtországot - főként a skandináv kor­mányok, míg Ukrajnát, Moldovát és Belorussziát elsősorban az Egyesült Ál­lamok és Japán segíti. A héten Budapesten megtartott nemzetközi ta­lálkozón kiderült: az el­múlt időszakban - feltehe­tően amiatt, hogy ott jelen­tős az atomipar szerepe - Ukrajna export-import ellenőrzési rendszere fejlő­dött a leginkább. Az or­szágban jelentősen csök­kent a nukleáris anyagok csempészete. Tíz év alatt átalakult a gazdaság A csúszó leértékeléstől előbb vagy utóbb meg kell válni Még a mindig oly kritikus Lengyel László is optimista hangvételű előadást tartott tegnap az Ipargazdasági Kutató és Tanács­adó Kft.-nek a piacgazdaság tíz évéről tart­­tott jubileumi tanácskozásán. A Pénzügy­­kutató Rt. elnök-vezérigazgatója azt hang­súlyozta, hogy a rendszerváltás kapcsán elindult folyamatok eredményeképp Ma­gyarország számára először nyílik lehető­ség arra, hogy fejlett országgá váljék. Ba­gó Eszter, a Gazdasági Minisztérium he­lyettes államtitkára az egyenlőtlen fejlő­dés veszélyeire figyelmeztetett, Surányi György jegybankelnök pedig arról be­szélt, hogy a forint árfolyamsávjának ki­­szélesítése után is a jelenlegihez hasonló szűk mozgástéren belül lesz célszerű a forint árfolyamát lebegtetni, hogy a ma­gyarországi befektetés ne jelentsen túl nagy kockázatot. Giczi József NÉPSZAVA Öt szakaszra osztotta fel a magyar piacgazdaság tíz évét előadásában Varga Mihály, a Pénzügyminisz­térium politikai államtit­kára. Szerinte 1990 és ’92 között történt meg a piac­­gazdaság intézményrend­szerének kiépítése, ami a külgazdasági egyensúly fennmaradása mellett gaz­dasági visszaeséssel járt. Az 1993-94-beli második szakaszban az ország ak­kori irányítói úgy vélték, hogy "beindítható a gazda­sági növekedés. Ez azon­ban a külgazdasági egyen­súly romlását és az ál­lamháztartás felborulását eredményezte. Ezt nem a konjunktúra, hanem a még megoldatlan szerkezeti problémák idézték elő az államtitkár szerint. Az idő­szak mélypontja 1994 vé­gén volt, amikor Magyar­­ország nem kapott meg egy 2,5 milliárd ECU értékű hi­telt. Az ezt követő két év­ben történt a gazdaság konszolidációja, azaz az egyensúly megteremtése és az infláció mérséklése. Ez viszont jelentős árat köve­telt a társadalomtól. Ezt követően 1997-ben és ’98- ban elindulhatott egy tar­tós növekedés is, ami a fo­gyasztás és a reáljövedel­mek emelkedését eredmé­nyezte. Az idei évtől pedig e növekedés stabilizálása a cél, ami elsősorban az ex­portteljesítmény fokozásá­ra épülhet. Ugyancsak az exportot tekinti a gazdasági sikerek zálogaként Bagó Eszter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, aki elmondta, hogy az ipari termelés 47 százalékát kül­földön értékesítjük, és az export 84 százaléka a fej­lett országokba irányul, ami a magyar termékek versenyképességét bizo­nyítja. A helyettes állam­titkár szerint romló világ­piaci körülmények között sikerült az egyensúlyt meg­tartva növekedést elérni, ami azzal magyarázható, hogy a fejlődés motorja a termékek külföldi értékesí­tése. A helyettes államtit­kár azonban felhívta a fi­gyelmet arra is, a gazdasá­gi fejlődés egyenlőtlenül oszlik meg a régiók, a gaz­dasági ágazatok és a kü­lönböző szakmák között. A gazdasági tárca főtisztvise­lője szerint vonzó befekte­tési feltételek megteremté­sével, a fejlődési egyenlőt­lenségek mérséklésével, az új kihívásokra való fel­készüléssel, valamint az Európai Unióhoz való csat­lakozás feltételeinek eléré­sével kell az üzleti és be­fektetői partnereket meg­nyerni az ország számára. Surányi György, a jegy­bank elnöke szerint az ország elmúlt tíz évének gazdasági fejlődéséhez je­lentős mértékben hozzájá­rult a kiszámítható árfo­lyam-politika. Surányi azt is elmondta, hogy a csúszó leértékelés számos gazda­sági problémát nem tud megoldani, és előbb-utóbb meg kell válni ettől az ár­folyamrendszertől. A jegy­bank elnöke szerint ezt akkor lesz célszerű meg­tenni, ha az Európai Unió és Magyarország inflációs rátája között akkora lesz a különbség, mint termelé­kenysége között. Akkor különösebb veszély nélkül lehet a forint árfolyamát az euróéhoz rögzíteni. A rögzítésnek egy rugalma­sabb árfolyam-politikával kell együtt járnia, ami a forint árfolyamsávjának kiszélesítését jelenti. Su­rányi azonban úgy gon­dolja, hogy az akkor kiala­kítandó plusz-mínusz 15 százalékos árfolyamsávon belül törekedni kell arra, hogy egy szűkebb, a jelen­legihez hasonló szélességű árfolyamsávon belül mo­zogjon a forint. A lengyel és a cseh példa ugyanis azt mutatja, hogy az ott alkal­mazott rugalmasabb árfo­lyam-politika eredménye­képpen a befektetők a na­gyobb árfolyamkockázat ellensúlyozására maga­sabb reálkamatokat vár­nak el lengyelországi be­fektetéseiknél. Lengyel László, a Pénz­ügykutató Rt. elnök-ve­zérigazgatója azt hang­súlyozta, hogy Magyaror­szágnak hosszú évek után a rendszerváltás kapcsán során elindult tendenciák eredményeképp nyílik elő­ször lehetősége arra, hogy fejlett országgá váljon. Ar­ra is felhívta a figyelmet, hogy az átalakulással járó kedvező változások csak a társadalom egyharma­­dát érintik, ám ez az arány a többi kelet-európai or­szág zömében többnyire csak egy-két százalékos, ezért a Nyugathoz való csatlakozásra csak két-há­­rom országnak van érdem­ben esélye. Megvalósíthatóak a jövő évi ambiciózus inflációs ter­vek - mondta Surányi György az Országgyűlés gazda­sági bizottságának ülésén. A központi költségvetés ol­daláról az infláció mérséklésének feltétele biztosított, hiszen az államháztartás hiánya a jövő évi központi költségvetés fő számainak parlamenti megszavazása után a kormányzat eredeti céljainak megfelelően ala­kul. Az MNB bízik abban, hogy idén a gazdasági növe­kedés 4,2-4,3 százalékot ér el az év egészét tekintve, a folyó fizetési mérleg pedig a vártnál jóval kedvezőbben alakul, és várhatóan 2,2-2,3 milliárd dolláros hiánnyal zár majd - jelentette ki a jegybank elnöke. Képviselői kérdésre - milyen mértékben hatnak az energiaárak az inflációra - elmondta: az októberi egy évre visszatekintő fogyasztói árindex 10,5 százalék volt, ebből 0,8 százalékot jelentett az energiaárak növekedé­se. Az olaj-, illetve az energiaárak alakulása tehát igen komolyan befolyásolhatja a hazai pénzromlás ütemét. Hamis Járai-levelek MTI-információ Egy szerdai sajtó­jelentés szerint Járai Zsigmond pénzügyminiszter nevében ha­mis leveleket juttattak el ismeretlenek ha­zai és nemzetközi hivatalos fórumokhoz. Valóban küldtek Magyarországról Járai Zsigmond pénzügyminiszter nevében ha­mis ajánlóleveleket nemzetközi pénzinté­zeteknek, de ezek egyelőre nem okoztak különösebb kárt - jelentette be a Pénz­­ügyminisztérium sajtófőnöke. Járai Zsigmond a nevében küldött leve­lek miatt feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon. A sajtófőnök el­mondta, tudomásuk van róla, hogy több levelet is küldtek nemzetközi pénzintéze­teknek, a feladókat azonban nem ismerik. A nyomozásba a nemzetbiztonsági hivatal is bekapcsolódott, mivel nem biztosak ab­ban, hogy minden elküldött levélről tud­nak a Pénzügyminisztériumban. A levelek tartalmáról és címzettjeiről a nyomozás érdekeire hivatkozva a sajtófő­nök nem nyilatkozott. ­ Kétmilliárd forint nyereséggel számol az ÉMÁSZ A német RWE-EnBW konzorcium többségi tulajdonában lévő Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság (ÉMÁSZ) a tavalyi profithoz képest magasabb nyereséget vár ebben az év­ben, ám a javuló tendencia ellenére jövőre sem fizet osztalékot rész­vényeseinek a cég - jelentette be az igazgatóság elnöke, Carl-Ernst Giesting. A társaság az egyre inkább terjedő áramlopások felderíté­sére januártól áramkommandót állít munkába.. Az áramtolvajok egyébként évi egymilliárd forint kárt okoznak az ÉMÁSZ-nak. Zsigri Judit írása a NÉPSZAVÁNAK Öt megye - Borsod-Abaúj Zem­plén, Heves, Nógrád, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok - több mint 700 ezer lakosát árammal ellátó ÉMÁSZ német vezetése a napokban úgy határozott: ad még egy utolsó esélyt az áram­tolvajoknak. December 15-től január 15-ig mindazok büntet­lenséget élveznek, akik eddig valamilyen ok miatt szabályta­lanul használták az áramot, a mérőórákat illetéktelenül átala­kították és ezt jelentik a cégnek. Büntetést nem kapnak, a fel­használt áramot normál tarifá­val fizettetik ki velük. Január 15-től azonban válto­zik a helyzet, feláll az áramkom­mandó és az illegális áramfel­használókat keményen megbün­tetik. Ebben az évben egyébként több mint kétezer áramtolvajt füleltek le az ÉMÁSZ szakem­berei, köztük egyéni és közületi felhasználókat. Ez utóbbiak kö­zött akadt olyan, aki 9 millió fo­rinttal károsította meg az áram­szolgáltatót. Carl-Ernst­­ Giensting arra számít: büntetlenséget ígérő ak­­ ­­ ciójuk sikerrel jár, és legalább kétezren élnek a lehetőséggel. A tőzsdén szereplő ÉMÁSZ egyébként jelentős eredmény­­javulást vár ettől az évtől. A ta­valyi másfél milliárd forintot meghaladó nyereséggel szem­ben több mint kétmilliárd fo­rintra számít a menedzsment, ám ennek ellenére osztalék fi­zetését továbbra sem javasol­ják. Ennek elsődleges oka az, hogy elmúlt években jelentős veszteség keletkezett. A német többségi tulajdonos mellett a több száz kisrészvényes is 2001-ben számíthat leghama­rabb pénzre. Az áramszolgálta­tó különben az idén a koráb­biaknál kevesebb villamos energiát értékesít. Elsősorban azért, mert a legnagyobb fo­gyasztónak számító Diósgyőri Acélművek Rt. és a Tiszaújvá­­rosi Tiszai Vegyi Kombinát Rt. különböző okok miatt mérsé­kelte az áramfelhasználást. A TŐZSDEI RÉSZVÉNYEK FORGALMI ADATAI 1999. december 9. Üzlet­szám (db) Forgalom (Ft) Érték­papír (db) Átlag­­ár (B) Nyitó­ár (Ft) Záró­ár (Ft) Előző záróár (Ft) „A" kategória BorsodChem 118 640510125 77651 8249 8200 8300 8­200 Danubius 168 165 244 130 35669 4 633 4 595 4600 4575 Démász 32 44415800 2 379 18670 18500 ''18W 18350 11ST Egis 180 201 080030 23 419 8 586 1560 8645 Fotex1 1 711 293 18601 92 92 92 93 Graboplast 84 52683800 26365 1998 2 000 1980 1970 InterEurópa Bank9 3460750­ 446 7760 7750­, 7750 7750" Matáv 1000 2281 366009 1 382 663 1650 1815~iw ' 18121 Malh 091 2877260820 538 943 5 339 5330 5310 5 340 OTP Bank törzs 806 2050952195 159083 12892 12 530 13150 12510 Pannonplast 104 311727470 59149 5270 5 300 5260 5 225 Pick Szeged 67 138851 575 13412 10 353 10 200 TDIT~2200 Prímagáz 27 172684070 64 0741 3269 1­2750 2655 ITT Rába 259 662602665 270631 2448 TfIT 2450 2 430 Richter Gedeon 561 1 313 763 650 91245 14 398 14100 14600 14080 Synergon 83 54176190 30443 1780 1775 1780 1765 TVK 387 975519 155 210 084 4643 4 630 4630 4600 Zalakerámia 267 166834420 95526 1746 1720 1730 1705 „B" kategória Agrimpex­---22000 Antenna Hungária 55 5196 4701 4400 4 750­­4400 Aranypók - • ■ -­-7250 BÁV3 47090 51 923 925 920 920 BIF1 53550 90 595 595 595 570 Brau Union5 270 150 75 . 3602 3 500 .. 3600 3550 Centrál E. G. F.­----2000 Cofinec3 “T133KT 2 074 3 440 3430 3 440 3425 Csopak­-• a-770 Dédász 12 2540650 279 9106 9200 9000 9100 Domus­-* . -1 500 , Dunaholding­----1-12000 EHEP­----15T Elmű4 225 021 200 13007 17 300 17 200 17400 17200 Eravis törzs1 74002 3 700 3700 3 700 3 530 ÉDÁSZ 11 36035400 2159 ■16691 16500 16 750 16750 ÉMÁSZ 16 4 570115 5 935 6 000 6050 6 000 Fűzfői Papír­-■ — • " 800 Gardénia2 20 500 90­0 228 ~1 230 220 225 Garex2 426 900 360 1188 TfeT 1290 1295 Glóbusz T40703T~ 17f ~M8 212 'n r 2060 2 200 Humán 22 107580440“ Tfk­ 2110T I­Humet 17 399 330 11745 34 ■ 54 34 32 Hungagent­' -1 -“ 2000 IBUSZ­­1 6700 10 670 8701 11 T Kékkúti Ásványvíz 24 12328130 '8 043“w “TITT 1550 Konzum­-' “s • 100 Konzumbank­-•• ■-895 Második Deviza Factory­---, -12600 Mezőgép 42 35751 335 50115 1777 1.760 1790 1730 NABI 72 75618930 14855 5090 ,5100 1 5050 5 045 Novotrade­---- -180 OTP Bank elsőbbségi 16 8904800 TIT 4729 4710 4705 4 800 PannonFlax2 ■21 430 52 412 405 5900­­ Pannon Váltó3 180000 —300 600 600 600 600 Phylaxia Phlarma Quaestor Értékpapír1­3 140600 1000 140 140 140 132---" •-190 Rizikó Factory1 22800 6­3600 3800 3800 3800 Skála­---1 r Styl1 -­-" 900 Titász ~Tr~ 11 004 960 1400 7861 7 950 7805 7910 Zwack Unicum 13 5518370 830 6641 6 600 6650 6 500 „C" kategória Arago2 86 240 196 440 440 440 440 Eravis elsőbbségi ■-­---6000 Éplek-9 200 Fevita bemutatóra­----Fevita névre­\ -----HBW­-__^-55 Kartonpack­-----1000 MiZo­-M, W-850 Virginia - '-$7^ 1. 355 81601 8140H 8120 H—a 81001 8080 [ 8060 | 80401 8020­1 80001 79801 7960 [ 7940 — 10,00 A BUX napi mozgása: •—Záró:8145,27 pont Változás: +203,11 pont +2,55%., Forgalom: 12,67 Mrd A FONTOSABB NYÍLTVÉGŰ ALAPOK ADATAI Budapesti­ Budapestír Budapest Bonitas Kelt 12.10.­­ 12.08. 12.10. Vagyon (M Ft) 33253 , 2371, 1771 Árfolyam DB 2,7514 2,3008 1,068052 1,1364 1,3418 Budapest Nemzetközi Kötvény Budapest Nemzetközi Részvény 12.08. 12.08. 1208 3639 Budapest Növekedési Budapest Számlafedezeti Cívis '95 CA Devizakötvény. CA Devizarészvény 12.08. 12.10. 12.08. 12.08.. 12.08. 16104 35098 1652 8926 1 775 2,008858­­1,002894 1,1867 1,542695 1,228543 CA Kötvény 12.08. 7 588 1,633801 CA Részvény 12.08. 2­563 1,496356 CA Közép-Európai Részvény Alap 12.08. 799 3,466268 CA Pénzpiaci 12.08. 16 773 1,355737 CA Selecta Európai Részvény 12.08. 2­278 1,117079 Europool Aranyhal 12.09. 1276 2,183 Hunniain. 12.09. 2906 2,191 Hunnia IV. Deviza 12.08. 765 1,645 Hunnia Deviza Kötvény 12.08. 133 1,020 Hunnia Kamatvadász 12.09. 1217 1,251 Hunnia Kötvény Index 12.08. 120 1,091 Hunnia Pénzpiaci 12.09. 3157 1,218 Hunnia Részvény 12.08. 556 177­ Hunnia Részvény Index 12. 08. 98 1,136 OTP Optima 12.10. 178 1,980389 OTP Paletta 12.09. 2­287 1,385018 OTP duality 12.09. 787" 1,207057 12:00 14:00 16:00 H­a­ n REV- VALUTAÁRFOLYAMOK 1999. december 9. OTP Bank Exclusive Change vételi eladási vételi eladási Angol font 394,35 414,57 395,00 408,00 Ausztrál dollár­­ 153,87 163,39 154,50 160,00 Belga frank (100) 613,77 651,73 585,40 638,00 Cseh korona 6,86 7,28 6,70 7,30 Dán korona 33,28 35,34 31,60 34,50 Finn márka 41,64 44,22 39,70 43,30 Francia frank 37,75 40,08 38,20 39,60 Görög drachma (100) 75,36 80,02 75,00 79,00 Holland forint 112,35 119,30 113,00 117,00 Japán jen (100) "13193 248,39 223,50 243,70­" Kanadai dollár 162,91 172,99 163,50 170,00 Német márka 127,24 133,77 127,70 131,50 Norvég korona 30,46 32,35 30,50 1 31,60 Olasz líra (1000) 127,87 135,78 129,00" 133,00 Osztrák schilling (100) 1808,60 1901,35 1818,00 1870,00 Portugál escudo (100) 123,50 131,14 117,70 128,40­­ Spanyol pezeta (100) 148,81 158,01 150,00 154,50 Svájci frank 154,80' 164,38 156,00 161,00 ' Svéd korona 28,87 30,65 27,30 29,80' Szlovák korona 5,83 6,19 5,50 6,10 USA-dollár 242,14 254,56 243,20 251,00 NÉPSZAVA Pozíciószerzés az unióban MTI-információ A mostani agrárprogram megalkotói és végrehajtói viselik a felelősséget azért, hogy a magyar mezőgazda­ság az Európai Unióhoz való csatlakozást megelő­zően a lehető legelőnyö­sebb pozíciókat szerezze meg - mondta Kósa Ferenc a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. Ál­láspontja szerint Magyar­­ország ráér majd az unió­ban jó tanuló lenni, jelen­leg viszont elemi érdekünk, hogy az agrárium még a belépést megelőzően érvé­nyesítsen minden olyan igényt, amit kapukon belül már nem tud. Ezért kell addigra olyan helyzetbe hozni az ágazatot, hogy a csatlakozásnak inkább haszonélvezője, mintsem kárvallottja legyen - szö­gezte le. A termelésről szólva el­mondta: az évi 2,7 milliárd liter tejre kért kvóta érde­mi állományfej­lesztést nem igényel, azonban tudni kell, hogy tehenenkénti 7000 liter alatti éves ter­melés „uniós fejjel gon­dolkodva” elfogadhatat­lan. Magyarországon e té­ren van mint tenni, jóllehet több mint negyven tejhasz­nú szarvasmarha telepen produkálják az évi 8-9000 literes hozamot, s akad né­hány telep, ahol a 10 ezer liter is meghaladják. Hozzátette: a húsmar­­haágazatban szintén a mi­nőség dönti el az uniós ver­senyképességet, márpedig a magyar tarka szarvas­marhafajta húsminőségé­­vel a világ élmezőnyébe tartozik. A növénytermesz­tésről szólva a helyettes ál­lamtitkár kijelentette: a jó minőségű magyar búza el­helyezési lehetősége szinte százszázalékosan garantál­va van.

Next