Népszava, 2000. július (128. évfolyam, 152–177. sz.)

2000-07-21 / 169. szám

NÉRSZ­Ö­V Pető és Tóth játszhat a Vasasban a Megyeri úton NÉPSZAVA-információ Noha Muszbek Mihály, a Hivatá­sos Labdarúgó-alszövetség gaz­dasági igazgatója csak ma reggel­re ígért tájékoztatást Pető Tamás és Tóth Norbert ügyében, a HLASZ igazolási és átigazolási bizottsága ülésén kiderült, hogy a két exújpesti labdarúgó pályára léphet Vasas-mezben az NB I. 1. fordulójában - méghozzá éppen a Megyeri úton. S hogy miért volt bizonytalan a középpályások sze­replése? Mert a két klub nem tu­dott megegyezni a vételárban. Pontosabban a Vasas csak a Pető­ért hivatalosan járó 12 053 100, míg Tóthért 14 514 360 millió fo­rintot (plusz áfát) hajlandó fizet­ni, ezzel szemben az Újpest ere­detileg 88 millió forintot követelt a Vasastól, arra hivatkozva, hogy­­Tóth és Pető az elmúlt bajnoki szezonban összesen 44 millió fo­rintot keresett. (Mivel a szabá­lyok értelmében jövedelmüket kettővel kell megszorozni, így „jött ki” a 88 milliós követelés.) Vagyis, cirka 20-22 milliót kapott kézhez tavaly a két játékos, csak éppen a számlák mást mutatnak, legalábbis az ítélet szerint. A HLASZ tárgyalásán ugyanis első körben a Vasasnak csak a számlákkal igazolt 12, illetve 14 millió forintot kell átutalnia 8 na­pon belül. Ezek után Pető és Tóth megkapta a játékengedélyt, vagy­is Mezey György, a Vasas vezető­edzője számíthat rájuk az Újpest elleni rangadón. Mindketten a kezdőcsapatban kapnak helyet a megyeri derbin. Azért még nem fejeződött be teljesen az ügy, hiszen az Újpest által vitatott további összegekről újabb szakértők bevonásával vizsgálódnak, s csak ezt követően döntenek véglegesen, de már tárgyalás nélkül. Jakab Sándor, a bizottság elnöke szerint még nem biztos, hogy ennyi lesz a számla végösszege, hiszen egyelőre csak részhatározatot hoztak, hogy a két játékos pályára léphessen a nyitókörben. - Már jelentősen engedtünk volna az árból - jelentette ki Kö­teles György, az Újpest FC Kft. tulajdonosi csoportjának vezetője -, de a Vasas ebbe sem ment be­le, ezért kellett az átigazolási bi­zottsághoz fordulnunk. Az indulatokat Tóth és Pető angyalföldi szerződése eleve fel­korbácsolta, viszont ha megint balhé lesz a Megyeri úton, az na­gyon sokba kerülhet. A korábbi rendbontások okán ugyanis soká­ig nem rendezhettek bajnoki mér­kőzést az UTE-stadionban, ekkor a BVSC-pályán vendégeskedett az Újpest. Az anyagi vonzaton kí­vül különösen fájó lenne, ha a gyönyörűen felújított arénát is­mét be kellene zárni. Ez talán na­gyobb érvágás lenne a liláknak, mint Pető és Tóth távozása. Ferenczi István, aki Győrből az MTK-hoz igazolt, szintén pályára léphet új csapatában a Debrecen ellen, ha a fővárosiak a később megállapításra kerülő átigazolási díjból legalább 10 millió forintot átutalnak a győriek számlájára. Puskás-mez az öröklétnek A hajdani labdarúgó Aranycsa­pat legendás kapitánya, Puskás Ferenc­ kapta meg egykori klub­ja, a kispesti együttes 10-es szá­mú mezét, így képletesen min­dig pályán lesz az ötvenes-hat­vanas évek szupersztárja a szombaton kezdődő új bajnoki idényben. Ünnepélyes fogadás keretében vette át Puskás tegnap délután a Bozsik-stadion külön­termében a mezt, ami azt jelenti, hogy a jövőben a 10-est már más kispesti játékos nem öltheti magára. - Sok szerencsét és jó futbal­listákat kívánok volt egyesüle­temnek - nyilatkozott az élő le­genda meghatottam A kispesti klub egyébként a német Jako sportszergyártó cég­gel kötött 3 éves szerződést. Elhunyt Rajki Béla Életének 92. évében elhunyt Raj­­ki Béla, az uszodai sportok ki­emelkedően sikeres szakembere, aki úszásban és vízilabdában is olimpiai, s Európa-bajnokok edzője, szövetségi kapitánya volt. Az utóbbi időben szakíróként, oktatófilmek készítőjeként szer­zett világszerte nagy megbecsü­lést önmagának és az egész ma­gyar sportéletnek. Rajki Béla egyéb funkciói mel­lett 1960-64 között a Nemzetkö­zi Úszószövetség (FINA) alelnö­­keként, 1958-tól 1962-ig az Európai Úszó Liga (LEN) elnö­keként. Haláláig a FINA örökös tiszteletbeli elnökségi tagja volt. Sportpályafutását 1925-ben a Nemzeti SC úszójaként kezdte, majd ugyanitt és 1936-ig a BSZKRT SE-ben vízilabdázott, de igazi hírnevet edzőként szer­zett magának. Már 1929-ben tré­ner is volt klubjaiban. Később az irányításával Albertfalván épített uszoda igazgatója és az ottani szakosztály vezetője lett. Innen került 1946-ban a magyar női úszóválogatott élére és nyolc éven keresztül - tehát az 1947-es monte-carlói és 1954-es torinói Eb-n, valamint az 1948-as londo­ni és 1952-es helsinki olimpián - volt kapitánya a kor világsztárjai­nak. 1948-tól igazgatóként irá­nyította a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát is. Az úszás mellett főszereplő lett a vízilabdában is, háromszor látta el a szövetségi kapitányi teendő­ket. Az első két alkalommal (1950-54 és 1956-58) két-két olimpiai és Eb-arany jelentett ki­magasló sikereket. Amikor har­madszor vezényelt a partról, „csak” Eb- és olimpiai ezüst (1970, Barcelona és 1972, Mün­chen) jutott csapatának. Szálló­igévé vált 1972-es, a müncheni olimpiát megelőző mondása: „Az ezüst kudarc.” Katalónia gyászban, pedig történt már ilyen korábban is Figót hétre várják Madridban Még a legvérmesebb katalán sportújság, a Mundo Deportivo is 80:20 arányban annak a valószínűségét látja nagyobbnak, hogy Luis Figo az FC Barcelonától a Real Madrid labdarúgócsapatához szerződik. A spanyol fővárosban befejezett tényként kezelik a Barca vezéregyéniségének tekintett portugál zseni megszerzését. Ch. Gáli András NÉPSZAVA Florentino Pérez, a múlt vasárnap megválasztott új klubelnök már be is jelentette: hétfőn este hétkor a Santiago Bernabéu stadionban bemutatják a publikumnak a kirá­lyi klub történetének legdrágább igazolását. Sőt ha minden igaz, a 27 éves egykori Sporting Lisboa­­csatár egyszersmind a világ leg­drágább futballistája is, tudniillik 10 milliárd pesetát (62 millió dol­lárt) eleddig még senkiért sem fi­zettek. Még Hernán Crespóért, Gabriel Omar Batistutáért és Christian Vieriért, a most még ér­vényben lévő világranglista első három helyezettjéért sem. Blanquísimo - azaz: nagyon, nagyon fehér. Ezt írja a Mundo Deportivo Figóról, arra utalva, hogy már bizonyos: a portugál futballista a Real hófehér mezére cseréli a Barca bordó-kék szere­lését. A lap azt is tudni véli, hogy a katalán szurkolók megvetésé­nek tárgya - az egykori nagy ked­venc -július 5-én kanyarította alá a nevét arra az előszerződésre, amelyben vállalta: ha Florentino Pérezt választják meg a Real el­nökének, akkor minden körülmé­nyek között Madridba költözik. Ha nem, akkor 5 milliárd peseta bánatpénzt köteles fizetni, s ez a 31 millió dollár még Figónak is pénz... A portugál sztár hat évre ír alá Madridba, ez idő alatt éven­te 800 millió peseta, vagyis öt­millió dollár lesz a bére. Katalóniában most már rezig­nált a hangulat, a szurkolók több­sége azt mondja: ha menni akar, menjen. Nem ő az első csillag, aki a fővárosi riválishoz „dezer­tál”, elég csak a régmúltból Sami­­tier, a közelebbi tör­ténelemből Schuster, Milla vagy Michael Laudrup nevét emlí­teni. Azt viszont sen­ki se szeretné, ha a katalán klub kifizet­né Figo helyett az 5 milliárd pesetás bün­tetést, csak hogy maradjon a csa­tár Barcelonában. A Realnak egy fillért se! Joan Gaspart, a holnaputáni Barcelona-elnökválasztás (Josep Lluis Núhez, a klub jelenlegi első embere nyugdíjba vonul) egyik esélyese, mintegy fájdalomdíjus a szurkolóknak, bejelentette: amennyiben őt választják meg, azonnal a Nou Camp stadionba hozza a klub egykori a Lazió­hoz távozott­­ sztárját, Iván De La Pedát, továbbá a holland Overmarst, a francia Petit-t (mindkettő Arse­­nal) és Alfonsót a kiesett Betisből. Egy gondolat erejéig időzzünk még el Figónál. A portugál ügynöke, José Veiga három további forgató­­könyvet is fontolgat. Mindhá­romban Olaszország szerepel cél­állomásként. Az első kedvezmé­nyezettje a Lazio (ahová külön­ben előszerződés is köti Figót), a másodiké a Milan (Alberto Zac­­cheroni edző kedvenc játékosa a portugál), a harmadiké a Juven­tus. A probléma csak az, hogy eb­ben az esetben Figónak fizetnie kellene - tudják, az a bizonyos 31 millió­ dollár -, másrészt Pérez is hazugságban maradna a madridi szurkolók előtt. Figo egyébként még mindig Szardínián nyaral, és a hírek sze­rint kezdik felmondani az idegei a szolgálatot. A fotósok - spa­nyolok és olaszok egyaránt - mindenáron szeretnék lencse­végre kapni a futballistát, neki azonban elege van az érdeklő­désből. Ezért meg akarta verni az egyik paparazzót, s az ügy a rendőrségen fejeződött be. A másik, a jóval nagyobb ügy pedig várhatóan a Bernabéu sta­dionban. Raul, a Real csatárcsil­laga - akit most utolér Figo a fi­zetési listán - elragadtatva jelen­tette ki: „Figóval együtt játszani maga lesz a csoda!” Csak végre már játszanának... Tízmilliárd pesetát (62 millió dollárt) eleddig még senkiért sem fizettek Ezt a mezt Figo nehezen tudná lecserélni, hiszen nem a Barcelonáé, nem a Realé, hanem a portugál válogatotté Szalmás Péter felvétele Tucatnyi gól a különbség A magyar férfi vízilabda-válo­gatott folytatta remek szereplé­sét az Unicum-kupán és Szlová­kia után Románia ellen is kiüté­ses győzelmet aratott: Magyar­­ország-Románia 14-2 (2-0, 3-0, 6-1, 3-1). További tegnapi ered­mények: Kazahsztán-Szlovákia 11-9, Horvátország-Spanyolor­­szág 7-6. SPORT Foghíjas a csapat és néhány tagja MTI-információ Schmitt Pál, a MOB elnöke vi­lágszínvonalúnak értékelte a teg­napi munkaértekezleten a hazai sportági szakszövetségek olim­piát megelőző tevékenységét, amelynek következtében 25 sportág legjobbjai készülnek a sydneyi játékokra. Deutsch Ta­más ifjúsági és sportminiszter méltatta az ISM és az olimpiai bi­zottság együttműködését, s hang­súlyozta: a magyar kormány, a külföldi gyakorlatnak megfelelő­en, továbbra is támogatja az ötka­rikás felkészülést és ezt a szándé­kát a készülő sporttörvény is megerősíti. Molnár Zoltán, az olimpiai csapat vezetője bejelentette, hogy a július 28-án sorra kerülő MOB- közgyűlésen jelölik ki véglege­sen a sydneyi résztvevőket. Erre az előterjesztés elkészült, de atlé­tikában, kajak-kenuban, súly­emelésben, teniszben és úszásban van még néhány kérdőjel, s a női kézilabda-, valamint férfi vízilab­da-válogatott játékosait is csak később jelölik a jelenlegi bő kere­tekből. A végleges név szerinti nevezéseket augusztus 14-ig kell a MOB-hoz eljuttatni. A csapattal 24 orvos, gyúró és pszichológus utazhat Sydneybe. A sportolók 80 százalékának megszokott sportági keretorvosa is az egészségügyi részleg tagja lesz. Komoly gondot jelent e té­ren, hogy az olimpiai kerettagok nem kellő mértékben vesznek részt a kötelező orvosi szűrővizs­gálatokon (az atléták közül példá­ul csak ketten jelentek meg ilyen jellegű ellenőrzésen). Az sem jó előjel, hogy a kerettagok 40 szá­zalékának lyukas a foga. Brazil sorozat: vészhelyzet NÉPSZAVA-információ Bár még csak öt forduló zajlott le a 2002-es labdarúgó-vb dél-ame­rikai selejtezőcsoportjában, Bra­­zilia-szerte szinte nemzeti gyász­ként értékelik a kontinensen ver­hetetlennek számító selecao bu­kását. A brazil csapat­­ története során másodszor­­ kikapott a kvalifikáció során. A Paraguaytól elszenvedett 2-1-es vereség ön­magában is nagy szégyen, főleg annak ismeretében, hogy Rival­­dóék az eddigi öt találkozóból csak kettőt tudtak megnyerni. A sárgák eddigi egyetlen bukása 1993-ban történt, amikor La Paz­­ban, 3660 méteres tengerszint feletti magasságban nem bírtak Bolíviával. „Valamit elhibáztunk, de nem tudom, mit”, értékelt szűkszavúan Wanderley Luxemburgo kapitány, akinek megingott a pozíciója. Bra­zília legjobb csatára még mindig az a Romario, aki 36 évesen is ontja a gólokat a Vascóban. Ám neve már nem merülhet fel a válo­gatottban, helyette Franca, Guil­­lerme, Marques és Djalminha pró­bálkozik. Olyan sikertelenül, hogy a brazilok eddigi 6 találatát védő és középpályás szerezte. „Kár!”, „Fiaskó Asuncionban”, „Kötél a nyakunkon” - ilyen és ehhez hasonló „címek jelentek meg a brazil sajtóban. Argentíná­ban ezzel szemben érthető a hur­ráhangulat. A „gauchók” eddig százszázalékosak, ráadásul már 8 pont az előnyük az ősi ellenség brazilokkal szemben. Az Ecuador elleni 2-0 azt jelenti, hogy a csa­pat szinte megállíthatatlan. Per­sze mit is várhatunk egy olyan csapattól, ahol az ezúttal kimara­dó Batistuta mellett Crespo, Cla­udio Lopez (utóbbi kettő szerezte a gólokat), Kily Gonzáles, Orte­ga, Verón és még ki tudja, hány világklasszis kergeti a labdát? Az 5. forduló még nem közölt eredményei: Argentína-Ecuador 2-0, Bolívia -Chile 1-0, Peru-Ko­­lumbia 0-1. A dél-amerikai csoport állása: 1. Argentína 15 pont (14-2), 2. Uruguay 10 (7-4), 3. Paraguay 9 (7-7), 4. Kolumbia 8 (6-4), 5. Brazília 8 (6-5), 6. Ecuador 6 (7-9), 7. Peru 4 (4-5), 8. Chile 4 (6-9), 9. Bolívia 4 (4-7), 10. Ve­nezuela 3 (5-14). A csoport első négy helyezettje automatikusan vb-résztvevő, az 5. selejtezőt játszik az Óceániai­­zóna győztesével. 2000. JÚLIUS 21., PÉNTEK 15 RÖVIDEN Kibúvárkodott érmek A szentpétervári junior búvár­úszó Eb-n Winkler Péter az 1500 méteres uszonyos úszásban ezüst-, Szegény Ágnes a 100 m­­es búvár-, Balogh Evelin a 800 m-es uszonyos úszásban bronz­érmet nyert. Doppingdöntés augusztusban A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) Tanácsa augusztus 2-án rendkívüli ülésen tárgyalja a folyamatban lévő doppingügyeket, így Dobos Gá­bor és Szekeres Judit esetét is. A két magyar atléta ügyén kívül a tanács a német olimpiai bajnok Dieter Baumann, az angolok­­ az olimpiai bajnok sprinter, Linford Christie, valamint Doug Walker és Gary Cadogan­­ és egy brazil versenyző esetét vizsgálja. Ki léptethet be?_______ Az FTC-stadion beléptetőrend­szerére kiírt közbeszerzési tender eredménye ellen jogorvoslati ké­relemmel élő Halász Kft. állás­pontja szerint törvényes és szak­mailag megnyugtató megoldás csak egy új pályázat kiírása és le­bonyolítása lehetne. A kft. két ol­dalon elemezte az általuk tör­vénysértőnek vélt eljárási eleme­ket. A közbeszerzési döntőbizott­ság ma hozza meg határozatát. Szőkébb mezőny Szegeden A nevezetteknél valamivel keve­sebben mérlegeltek be a szegedi Fesztivál- és Boszorkány-kupa nemzetközi ökölvívóversenyre. Végül 10 ország 64 férfi és 7 or­szág 31 női bokszolója kezdte meg tegnap küzdelmeket. Hiány­zik a mezőnyből a válogatottak közül Erdei, Hídvégi és Ladányi. Comessa szökött, s győzött Az olasz Salvatore Comesso győzelmét hozta a Tour de France profi kerékpáros körver­seny 18., a svájci Lausanne és a németországi Freiburg között zajlott 246,5 km-es szakasza. Összetettben továbbra is az ame­rikai Lance Armstrong vezet. Häkkinen-ügy: halasztás A Nemzetközi Automobil Szö­vetség (FIA) bejelentése szerint július 25-én, kedden Londonban zárják le a vasárnapi Osztrák Nagydíjon győztes finn Mika Häkkinen (West-McLaren-Mer­­cedes) autójának szabálytalan al­katrésze miatti vizsgálatot és még aznap döntenek az esetleges szankciókról. A kötelező kód le­­hagyásáért valószínűleg a beszál­lító, a TAG cég felelős, de ennek megállapítása nem egyértelmű. McEnroe nem lép pályára­ John McEnroe, az amerikai Da­vis Kupa-válogatott vezetője az utolsó pillanatban változtatott ko­rábbi tervén, s nem lép pályára a Spanyolország elleni santanderi elődöntőben. Párosban Woodruff és Spadea játszik a tengerentúli együttesben. A műsor: péntek: A. Costa Martin, Corretja-Gambill; szombat: Corretja, Balcells-Spa­­dea, Woodruff; vasárnap: Corret­­ja-Martin, Costa-Gambill. Ottey B. olimpiájáért küzd A hét végi jamaicai olimpiai vá­logatón Merlene Ottey, az eddig összesen 34-szeres olimpiai és vb-érmes sprinter sikeres szerep­lés esetén hatodik olimpiai rész­vételét vívhatja ki. A 40 éves fu­tónőt tavaly augusztus végén doppingolás miatt eltiltották, majd idén július 5-én felmentet­ték. A sydneyi jó szerepléshez ki kellene harcolnia az olimpiai részvételt és ez egyáltalán nem lesz könnyű. Ottey ugyanis idén mindössze 11,42 mp-et futott 100-on, míg a két legjobb jama­icai sprinter, Dowdie és McDo­nald idei legjobbja 11,20 illetve 11,25, s még további három fu­­tónőnek van 11,40-nél jobb eredménye.

Next