Népszava, 2000. december (128. évfolyam, 281–304. sz.)
2000-12-07 / 286. szám
NÉPSZAVA Ellentmond! jelentések villamosberuházásról Csaknem 700 milliós kár érte a fővárost Több százmilliós a különbség az 1-es villamos beruházását ellenőrzők jelentései között. A pénzügyi ellenőrző bizottság által felkért kft. megállapította: 689 milliós kár érte a fővárost. Perlaki Jenő bizottsági elnök szerint ha az egész beruházást ellenőriznék, többmilliárdos pluszkiadásról lehetne beszélni. Saly Ferenc leszögezte: az ajánlattevők egységárai összevethetetlenek, mivel minden cég más és más módon számolt. Holubár Zita NÉPSZAVA Gyökeresen ellentmond egymásnak az 1-es villamos beruházását ellenőrző két vizsgálat. Míg Saly Ferenc, a fővárosi önkormányzat közbeszerzési biztosa csupán kisebb szabálytalanságokat észlelt a pályáztatás lebonyolításában, addig a pénzügyi ellenőrző bizottság által készíttetett vizsgálat sok százmilliós visszásságra hívta fel a figyelmet. A rendelkezésre álló pénzből csupán a vezetékeket és a trafókat, valamint az ezekkel kapcsolatos munkálatok lebonyolítását sikerült ellenőriznünk, de máris 689 milliós eltérés mutatkozott a szerződéses ár és az ellenőrök által kiszámított összeg között - szögezte le lapunk kérdésére Perlaki Jenő, az ellenőrzéssel a Patron Építőipari Kft.-t megbízó bizottság elnöke. Ezzel bebizonyosodott: a szükségesnél jóval többet költöttek a közvetlen műszaki költségekre. Ha sikerül pénzt szerezni, folytatjuk az ellenőrzést. Meg kell vizsgálni a pálya- és az útépítést is, valamint felül kell vizsgálni, mi történt a tartalékkal. Ha ez megvalósul, kiderül, mekkora kár érte a fővárost. Új alapokra kell helyezni a közbeszerzési eljárások pályáztatását. Külön-külön kell megjelölni az egységárakat, az anyagárakat meg kell tendereztetni - szögezte le Perlaki Jenő. Szerinte ha a teljes beruházást végigellenőrzik - a tartalék összegével együtt összesen 3 milliárdos kárra derül fény. Saly Ferenc viszont határozottan leszögezte: a tartalék teljes összege megmaradt. Hozzátette: A Patron Kft. vizsgálatának jelentését nem ismeri, így nincs joga kritizálni azt. Továbbra is fenntartja azonban saját állításait. A közbeszerzési eljárást tekintve kifogásolhatatlan a pályáztatás, s megfelel az árajánlat a nemzetközi mérnöki szervezet ajánlásának is. Eszerint ugyanis a nyertes pályázó ajánlata legfeljebb 5 százalékban térhet el a viszonyításul szolgáló mérnökártól. Az egységár tekintetében viszont a közbeszerzési biztos leszögezte: lehetetlen összevetni a különböző árszámítások egységárait. Egyrészt azért, mert a mai gyakorlat szerint a vállalat általános költségeit a pályázó ott tünteti fel, ahol akarja. Másrészt ha az egyik tételnél az ajánlattevő nem tüntetett fel árat, bármely másik sorba bekalkulálhatta. Ott valóban hibát követett el az önkormányzat, hogy ezt lehetővé tette. Kevesebben lesznek a katonai felderítők NÉPSZAVA-információ A Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatalánál a haderőreform következtében mintegy 400 ember elbocsátásával számolnak, így 1300-ra csökken a létszám. Botz László altábornagy szerdai tájékoztatóján annak ellenére nem ítélte borúsnak a helyzetet, hogy évente 60-70 jól képzett, több nyelvet beszélő munkatársa leszerel, helyükre mindössze 15-20 kezdő katona lép. Optimizmusának egyrészt az az oka, hogy az idei 6 milliárdos költségvetésüket 2001-ben 9 milliárdra emelik, és várható, hogy régi, elavult objektumaik is megfiatalodnak, technikai ellátottságuk javul. Botz főigazgató munkájukról annyit árult el: a minisztériumok - kiemelten a külügyi és a honvédelmi - félévente több száz oldalas igénylistát nyújtanak be hozzájuk. A tábornok úgy ítélte meg, ma az okozza az egyik legnagyobb gondot, hogy nincs védett kormányzati hírközlő rendszer, holott bármilyen információ csak akkor ér valamit, ha időben jut el a felhasználóhoz. BELFÖLD 2000. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK A felismerő rendszer működését akadályozza a létszámhiány Eredményesebbé tehető a lopott gépkocsik felderítése Összesen 30, lopott autók felderítésére alkalmas berendezést ajándékozott a rendőrségnek egy biztosító másfél évvel ezelőtt. A berendezések alkalmasságát bizonyítja, hogy a gépjárműbűnözés ellen létrehozott Gepárd Csoport egy civil kezdeményezés segítségével 37 nap alatt 42 lopott autót fogott el a közelmúltban Budapesten. A rendőrség felderítési statisztikáját mégsem javították a másfél éve birtokukban lévő berendezések. NÉPSZAVA-információ Naponta 18-20 autót lopnak el országszerte, ám a rendőrség felderítési statisztikája szerint ezek közül csupán ötnek sikerül a nyomára bukkanni. Igaz, a 2000. év első tíz hónapjában mintegy 10 százalékkal csökkent az autólopások száma, a felderítések aránya viszont csupán egytized százalékkal emelkedett. Azaz a tolvajok tíz hónap alatt 800 autóval kevesebbet vittek el. Amit mégis eltulajdonítottak, azok közül a tavalyinál héttel többet találtak meg a rendőrök. Lenne azonban lehetőség a statisztika javítására. A Civil Autófigyelő Rendszer (CAR) és a gépjárműbűnözés felderítésére létrehozott Gepárd Csoport nemrégiben több cég támogatásával akciót indított a fővárosban. A Falcon Kft. által gyártott, azonos nevű berendezéssel felszerelt gépjárművük folyamatosan járta a budapesti utcákat, s 37 nap alatt 47 lopott gépkocsira bukkant - tájékoztatta lapunkat Sánta László, a CAR vezetője. Most azonban úgy tűnik, meg kell válniuk a berendezéstől, mert a gyártó cégtől csupán kölcsönkapták azt. A Falcon Kft. ügyvezetője elmondta, a szükség kényszeríti őket arra, hogy a rekordmennyiségű elfogást produkáló gépet visszakérjék. A cég ugyanis az elmúlt hónapokban jó néhány megrendelést teljesített, így szinte teljesen kifogyott saját -meglehetősen drága, csaknem 2,5 millió forint értékű - termékéből. Dr. Seprényi Sándor emlékeztetett arra, hogy a cégnek a Hungária Biztosító (HB) 30 készülék szállítására adott megbízást, amelyeket különböző megyei kapitányságoknak szántak ajándékba. A HB kommunikációs igazgatóságán megtudtuk, a másfél éve megvásárolt 30 készüléket 5 budapesti és 25 vidéki kapitányság között osztották szét, ám az ajándékozó okirat kiállítása óta nem kaptak visszajelzést arról, milyen eredményeket sikerült elérni. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) illetékesei sem tudtak beszámolni arról, hogy mennyiben segíti munkájukat a Falcon-rendszer. Pausz Ferenc alezredes, a közlekedésrendészeti főosztály helyettes vezetője ezt azzal magyarázta, hogy a megyei kapitányságok közvetlenül a biztosítótól kapták meg a berendezéseket, így azok nem központi elosztás alapján kerültek a felhasználókhoz. A rendőrség ez idáig nem kért statisztikai adatszolgáltatást - tette hozzá Keres László ezredes, az ORFK közlekedésrendészetének vezetője - bár nem lepődnének meg a kihasználatlanságon. Nem elég ugyanis, ha egy rendőr kezeli a berendezést, mellette lenni kellene egy gyorsan bevethető egységnek - például motoros járőrnek amely el is fogja az észlelt járművet. szükséges Veres Viktor felvétele Márpedig ott, ahol a rendőrség komoly létszámhiánnyal küzd, aligha jut ennyi ember egyetlen - bizonytalan eredményű - akcióra. A probléma megoldása érdekében elkezdődtek az egyeztető tárgyalások arról, hogyan lehetne más biztonsági technikát elhelyezni a felderítő járművekben. A több milliót érő berendezés üzemeltetéséhez legalább két rendőr MTI-információ Elvezették a termálvizet Befejeződött a termálvíz elvezetése Pusztaszőlős mellől, ahol augusztus 18-án tört ki a Mal 34-es gázkút, amelyből szeptember 10. után naponta körülbelül háromezer köbméter hévíz is a felszínre került. Az erősen szennyezett, környezetre veszélyes, százhúszezer köbméternyi forró vizet ideiglenes tározókban gyűjtötték, majd tiszta vízzel keverve vezették el a Marosba. Jelenleg az elvezető csatornák tiszta vízzel való öblítésén dolgoznak. A november 16-án elfojtott gázkút mellett most észlelőkutakat építenek ki, hogy ellenőrizzék a talajszint alatti vizek minőségét. Az észlelőkútrendszer kiépülése után előreláthatóan három hónapig folyamatosan mérik a föld alatti vizek minőségét. Társadalmi összefogással a drog ellen A kormány kábítószer-ellenes stratégiájához tizenhétmilliárd forintra lesz szükség Kedden a parlamentben megszavazták a kormány kábítószerellenes stratégiáját. A valamennyi párt által támogatott, széles körű szakmai és társadalmi egyeztetésen keresztülment előterjesztés „társadalmasítani” igyekszik a drogprobléma megoldását. Hazánkban 150 ezer ember számít rendszeres fogyasztónak, az egészségügyi intézmények 12 ezer drogfogyasztót tartottak nyilván. Három év alatt 17 milliárd forintra van szükség a stratégia valóra váltásához. A stratégia megvalósítására 3 év alatt 17 milliárd forintra lesz szükség pénz az ISM-nél és az érdekelt tárcáknál áll majd rendelkezésre. Elsősorban nem a konkrétságot hiányolja a stratégiából a Társadalom a Szabadságjogokért Egyesület ügyvivője, Pelle Andrea, hanem azt, hogy egy jó szemléletű stratégiával szemben olyan félelemkeltő, előítéletes kormányzati megnyilvánulások állnak a drogproblémával kapcsolatban, amelyek kioltják a jó szándékú drogpolitikát. Az egyesület hiányolja, hogy az előterjesztés nem foglalkozik a drogfogyasztók adatvédelmével, ilyen irányú jogszabályok megalkotását kellett volna kezdeményezni. Az ügyvivő üdvözlendőnek tartja, hogy a stratégiában szereplő megelőzés eszköze nem az elrettentés, azonban az előterjesztés nem tudta feloldani az ellentmondást, hogy a kábítószer-fogyasztás viszont bűncselekmény. A stratégiának javasolnia kellett volna, hogy mnt ennek meglesz a fedezete. A az ügyészség alkalmazza a bünt. Horváth Ildikó NÉPSZAVA Az előterjesztés első számú címzettje a drogellenes küzdelemben a társadalom. A stratégia készítői azt szeretnék elérni, hogy a társadalom váljon érzékennyé a drogkérdések iránt, a helyi közösségek vállaljanak szerepet a kábítószer-fogyasztás, -terjesztés viszszaszorításában. Az előterjesztést készítő Ifjúsági és Sportminisztérium ugyancsak a fő célok között jelölte meg a fiatalok „produktív életstílusának” kialakítását, alkalmassá tételüket arra, hogy képesek legyenek a drogok visszautasítására. A célkitűzések között szerepel a drogokkal kapcsolatba kerülő és drogproblémákkal küzdő egyének, családok segítése, valamint a droghoz való hozzáférés lehetőségének csökkentése. Az előterjesztés a célok megvalósításában nagy szerepet szán a helyi közösségeknek, a családoknak, a munkahelyi drogpolitikák kidolgozásának, tehát a szakmai beavatkozással szemben a társadalom egészének tudatosságát, fejlesztését helyezi előtérbe. Első olvasatban mindez általánosságban megfogalmazott óhajnak tűnik. Topolánszky Ákos, az ISM helyettes államtitkára ezzel kapcsolatban elmondta: ez az óhaj ott válik konkréttá, hogy a munkát a helyi kábítószerügyi egyeztető fórumok koordinálják majd, amelyekben többek között részt vesznek a helyi állami, önkormányzati civil és egyházi szervezetek képviselői, a prevenció és a terápia világának szereplői, az igazságszolgáltatás, a büntetés-végrehajtás, a rendőrség szakemberei. A másik fő cél eléréséhez, a megelőzéshez, illetve a produktív életstílus kialakításához támogatott iskolai programokra van szükség. A stratégia fontosnak tartja a drogbetegek kezelését az alkotmány adta jogon, továbbá azt, hogy a drogkínálat csökkentése érdekében végre kell hajtani a maffiaellenes törvénycsomag kábítószerekkel kapcsolatos rendelkezéseit. A stratégia valóra váltása a tárcák dolga lesz a kormány mellett működő kábítószerügyi koordinációs bizottság segítségével. A stratégia megvalósítására 3 év alatt 17 milliárd forintra lesz szükség, Topolánszky Ákos szetést elkerülő intézkedéseket. A tavaly márciustól megváltozott Btk. szerint a kábítószerfüggők, ha vállalják gyógykezelésüket, méltányosságot kaphatnak, az alkalmi fogyasztók viszont nem. Igaz, a gyakorlat azt mutatja, hogy az alkalmi fogyasztók megússzák egyegy ügyészi megrovással, s nem kell letölteniük a kilátásba helyezett 2 évet. Oláh Miklós alezredes, a BRFK kábítószer elleni osztályának vezetője elmondta, hogy a jogszabály-módosítás során súlyosbodott a kábítószer-terjesztők büntetéskiszabása. A pedagógus kényes kettős követelménynek kell hogy megfeleljen, hiszen a drogfogyasztás bűn, amit nem lehet eltitkolni, ugyanakkor felelősséggel tartozik a gyerekek iránt, jegyezte meg Környei László, az Oktatási Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára. A stratégia érvényesülésének nincsenek korlátai, a feladatok megoldásának számtalan lehetősége van. A drogstratégia az eszközök kiválasztásában segít. Közműdíjemelés a fővárosban MTI-információ Jövőre 10 százalékos csatornahasználati, 15,6 százalékos víz-, 15,7 százalékos szippantott szennyvíz és 16,99 százalékos szemétdíjemelésre számíthatnak a budapestiek, ha a városvezetés által szerdán megtárgyalt javaslatot jövő héten a közgyűlés is jóváhagyja. A kabinet további egyeztetéseket igényelve jövő hétre halasztotta állásfoglalását arról, hogy vásároljanak-e jövőre 8 milliárd forintért 76 használt, de jó állapotban lévő villamost Hannover városától. Hasonlóképpen további egyeztetést igényelt a kabinet arról is, hogy mi legyen a sorsa annak a 800 millió forintnak, amely várhatóan megmarad a Hungária körúti rekonstrukció több mint 14 milliárd forintos költségvetéséből. Annak ellenére, hogy a kormány korábban egyik beruházást sem támogatta, a kabinet úgy határozott, hogy az állatkerti rekonstrukció második üteméhez és a Bajcsy-Zsilinszky kórház bővítéséhez állami címzett támogatásra pályázik a főváros. Ha sikerül időben megszerezni a szükséges engedélyeket, úgy a Pesti Színház átépítéséhez is címzett támogatást igényel az államtól az önkormányzat. A kabinet ülésén elhangzott, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció szakértői folyamatosan egyeztetnek a főváros jövő évi koncepciójáról. A képviselők úgy vélték, mivel nem közelednek az álláspontok, így nem kizárt, hogy a jövő heti rendkívüli közgyűlésen nem születik döntés.