Népszava, 2001. március (129. évfolyam, 51-76. sz.)

2001-03-30 / 75. szám

­ MÁRCIUS 30. BOLDOG NÉVNAPOT, ZALÁN! A ZALÁN török eredetű régi magyar személynévből szárma­zik. Vörösmarty Mihály 1824- ben megjelent Zalán futása című hőskölteménye óta a téves Zalán olvasatban vált népszerűvé. A ko­rabeli kiejtés Salán volt. A név je­lentése: dobó, ütő. A Nap kél 6 óra 27 perckor, nyugszik 19 óra 11 perckor. A Hold kél 9 óra 26 perckor. IB 2001. MÁRCIUS 30., PÉNTEK MOZAIK Robbanás a kozmoszban NÉPSZAVA-MTI-információ Új csillagok keletkezésére jel­lemző, nagy intenzitású sugárzást és nagy, fényes gázgömböt ész­lelt a Hubble űrteleszkóp. Az űr­teleszkóp által a Földre továbbí­tott képek a Tejútrendszerhez - ebben a galaxisban van a mi Naprendszerünk - legközelebb lévő, kisebb galaxisnak, a Ma­­gellán-felhőnek tőlünk mintegy 165 ezer fényévre lévő térségét mutatják. A térség N83B jellel azonosított központi csillaga a mi Napunknál 30-szor nagyobb s közel 200 ezerszer fényesebb. A csillagot 25 fényév átmérőjű, fé­nyes, örvénylő gázfelhő veszi körül. A csillagászok szerint a je­lenség mintegy 30 ezer évvel ez­előtt - tehát csillagászati mére­tekben számolva csupán a közel­múltban - zajlott le. A Hubble adatai alapján csillagászok tanul­mányozzák a gázfelhő és a koz­mikus sugárzás összefüggéseit. Tragédiába torkollott az előzés Egy halálos áldozata és két súlyos sérültje van annak a balesetnek, ami tegnap történt Paks és Dunakömlőd között a 6-os számú főúton. A két súlyos sérültet Szekszárdra szállították a mentők. A megyei kórház ambulanciáján elmondták: az egyik személy borda- és sípcsonttörést szenvedett, mási­kukat mellkasi és arcsérüléssel kezelik A baleset úgy történt, hogy egy Dunaföldvár felől érkező VW Golf előzte a Paks-Dunakömlőd között közleke­dő, helyi járatú autóbuszt, amikor egy szemből érkező Uaz kisteherautóval frontálisan ütközött, majd a kisteherautó az autóbuszba csúszott. A VW vezetője a helyszínen életét vesztette MTI-fotó Csökkentették a Fradi-vonat felgyújtóinak büntetését MTI-információ Mérsékelte a vasútnál Fradi-vo­­natként elhíresült szerelvény fel­gyújtóinak büntetését a másodfo­kon eljáró Jász-Nagykun-Szol­­nok Megyei Bíróság csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében. A bűneset 1999. május 23-án történt, amikor a Nyírség FC­­Ferencváros bajnoki labdarúgó­mérkőzést követően a Fradi­­szurkolók egy különvonattal utaztak vissza Nyíregyházáról Budapestre. A letartóztatásban lévő fiatalokat a többi között a közlekedésbiztonság elleni bűn­tett miatt mondta ki bűnösnek a bíróság. Az elsőrendű vádlott Karsai Sándort - akit a szurkolók egymás között Kis Hypósnak hív­nak - 5 év helyett 4 év, a másod­rendű Mikó Zoltánt 4 év 8 hónap helyett 3 év 6 hónap szabadság­­vesztéssel sújtották. A harmadren­dű vádlott Hegedűs Csabát 4 év 10 hónap helyett 3 év 8 hónap, a ne­gyedrendű Vincze Krisztiánt 4 év 6 hónap helyett 3 év 2 hónap bör­tönbüntetésre ítélte a bíróság. Az ítélet indoklásakor Kova­­csics László tanácsvezető bíró el­mondta, hogy az elsőfokú ítélet kiegészítésre és helyesbítésre szorult, és megítélésük szerint e büntetési tételek is kellően elret­tentők ahhoz, hogy hasonló cse­lekmények ne forduljanak elő. A most elítélt garázdák két év­vel ezelőtti randalírozásuk során megrongálták a berendezést, majd a vezéralakok irányításával az utolsó kocsit felgyújtották. A fák­lyaként lángoló vasúti kocsi miatt a szerelvény Szajol közelében megállt, és csak a MÁV-alkalma­­zottak gyors beavatkozásának kö­szönhető, hogy a vonat többi ko­csijára nem terjedt át a tűz. A le­kapcsolt utolsó kocsi kiégett. A kár ötmillió forint feletti kárértékű volt. EZEN A NAPON Hetvenöt éve született Budapes­ten Kovács József atléta, hosszú­­távfutó. 1951-60 között 34-szer szerepelt a válogatottban, 11 or­szágos bajnokságot nyert, 9 or­szágos csúcsot javított. 1954-ben a berni Eb-n és 1956-ban a mel­­bourne-i olimpián 10 ezer méte­res síkfutásban a második lett. Gyanúsítottá váltak a pilóták Még nem tisztázott a személyzet felelősségének mértéke Hamarosan befejeződnek a gyanúsítotti kihallgatások a tavaly nyáron Thesszalonikiben átstartolás közben megsérült TU-154- es Malév-gép ügyében. A büntetőeljárás alapjaként szolgáló szak­mai hatósági határozat azonban nem megfelelő az eljárás megin­dításához. A Légügyi Igazgatóság első határozata ugyanis nem vett figyelembe olyan körülményeket, amelyek csökkenthetik a személyzet felelősségét. A hatóság vissza is vonta volna ezen hatá­rozatát, de a Malév fellebbezése ezt egyelőre megakadályozta. NÉPSZAVA-információ Még a héten befejeződhetnek a gyanúsítotti kihallgatások a Theszalonikiben balesetet szen­vedett Malév-gép ügyében - tudtuk meg a Fővárosi Fő­ügyészségen. A fokozott ügyészi felügyelet mellett zajló nyomozásban légi közlekedés gondatlan veszé­lyeztetésével gyanúsítják annak a TU-134-es repülőgépnek a pi­lótáit, valamint a fedélzeti mér­nökét, akik tavaly július 4-én be­húzott futóművel kísérelték meg a leszállást. A gép a manőver köz­ben több száz utassal a fedélzetén mintegy 200 métert csúszott a be­tonon, mire újból fel tudott emel­kedni a levegőbe. A TU-134-es repülő mindkét fékszárnya lesza­kadt, valamint a futómű gondo­lája is súlyosan megrongálódott. Az ügyben - a görög féllel - megosztott illetékességű Légügyi Igazgatóság már meghozta első­fokú határozatát. Antal Zoltán lég­ügyi igazgató elmondta, hogy eljá­rásuk során megállapították, a sze­mélyzet felelős a gépben keletke­zett sérülésekért, mégpedig azért, mert több szakmai, eljárási szabályt is megszegtek leszál­lás közben, ezzel té­ve kockára a gép és a rajta tartózkodók épségét. Ugyanakkor el­mondta, elsőfokú határozatukat visszavonták, mert további infor­mációkhoz jutottak az üggyel kapcsolatban. Ezek a körülmé­nyek egy - a hatóság szakmai vizsgálatára alapozott - büntető­­eljárásban súlyosabb következ­ményektől kímélhetik meg az érintett pilótákat. Ezért, bár így a hatóság saját magát is szabálysér­téssel vádolja, visszavonták vol­na a határozatot. Ezt azonban a gyanúsított pilóták munkaadója -a Malév - nem kívánja. Antal Zoltántól megtudtuk, hogy a Ma­lév a határozat visszavonása ellen fellebbezést nyújtott be. Az igaz­gató szerint mintha ezzel az ered­ménnyel - pilótái teljes felelőssé­gének megállapításával - elége­dett lenne a légitársaság. A történtek miatt megindult büntetőeljárásban fokozott ügyé­szi felügyeletre az igen ritka bűn­­cselekmény, valamint a speciális szakértelem miatt van szükség - közölték az ügyészségen. Azt is szeretnék elkerülni a nyomozó hatóságok, hogy esetleg később pótnyomozást kelljen az ügyben elrendelni. A magyar rendőrség jogsegély keretében megkérte a görög hatóságok vizsgálati anyagait is. Az iratok megérkezéséig még szeptember­ben a hazai nyomozást felfüg­gesztették. A várt dokumentáció megérkezése után, néhány hete folytatódott az eljárás az első és másodtiszt, valamint a fedélzeti mérnök gyanúsítottkénti meghall­gatásával. A légi közlekedés gon­datlan veszélyeztetése vétség egy évig terjedő szabadságvesztés­sel, pénzbüntetéssel vagy közér­dekű munkával büntethető. Lapunk megtudta, a Malév a határozat visszavonása ellen fellebbezést nyújtott be Lőrinci gyógyszertári ügyelet Halálos lakástűz Bennégett Nógrád megyei, mát­­raverebélyi otthonában egy 36 éves férfi és hároméves kisfia - tudta meg a HavariaPress. Csü­törtökön a munkába indulók let­tek figyelmesek a kigyulladt ház­ra, és riasztották a tűzoltókat. Az oltás során a két áldozaton már nem lehetett segíteni. Mégsem marad gyógyszertári ügyelet nélkül Pestszentlőrinc- Pestszentimre csaknem százezer lakója április 1-jétől. Az önkor­mányzat anyagi támogatásával a szakrendelő-intézetben található Thököly Gyógyszertár továbbra is vállalta az ügyeleti szolgáltatást. A XVIII. kerületi önkormány­zat megállapodást köt a Thököly Gyógyszertár vezetőjével, hogy a kerületi költségvetés támogatásá­val a továbbiakban is tartsanak ügyeletet a gyógyszertár munka­társai. A gyógyszertár a Thököly utca 3. szám alatt található. Vasárnap enyhülés Ma és szombaton délelőtt hideg és zömmel borús idő várható kisebb esőkkel, élénk széllel. Szombat dél­utántól lassan derűsre, vasárnap kellemes melegre fordul az idő. Athén_______eső 15 Barcelona változó 18 Bécs zápor8 Belgrád zápor 13 Berlin eső9 Bukarest zápor 10 Isztambul változó_____15 London eső 11 Madrid eső, nap 14 Párizs melegfrontos 11 Prága eső9 Róma eső 16 Stockholm változó____ 8 Szófia változó 13 Zürich eső9 Arad zápor 11 Kolozsvár zápor8 Újvidék zápor 11 Szombat­ változó min. max. 4 11 Vasárnap: jórészt napos3 15 Hétfő: napos6 17 Kedd: napos6 18 Hójelentés fent lent cm Ebensee 300 Göstling 40 20 Hinterstoder 550 Mallnitz 270 15 Obertraun 170 10 Spital am R 700 Schladming 100 40 Csorba tó 50 10 Zdiar 505 Kosodrevina 400 Csertovica 55 15 Jasna 35 10 NÉPSZAVA RÖVIDEN Jótékonysági koncert____ Jótékonysági koncertet rendez­nek az árvízkárosultak javára az Operettbál résztvevői április 6-án a Pesti Vigadóban. A fővédnök dr. Mádl Ferencné, a Magyar Ka­­ritász utazó nagykövete lesz. Je­gyek a Vigadó Ticket Service-ben, az V. kerület, Vörösmarty tér 1. szám alatt vásárolhatók. Megren­delhetők a Convention Budapest Kft.-nél a 216-1121, 216-3421, 456-0887-es telefonszámon 1000, 2500 és 4000 forintos ára­kon. Japán kórus előadása A japán Chichibu város középis­kolájának énekkara második kon­certjét adja március 31-én, 12 órakor a Mátyás-templomban. Az énekkar nyerte a Kocsár Miklós­ról elnevezett kórusvetélkedőt, melyet a Japán-Magyar Baráti Társaság rendezett. Előadásuk­ban elhangzik többek között Ko­dály Zoltán Ave Maria, Esti dal, Kocsár Miklós Jubilate Deo és Salve Regina, Willem Andriessen Ave Maria, Orladus Lassus In pace, Hámos László Jubilate cí­mű műve. A belépés díjtalan. Gazolintolvajokat fogtak el Gazolintolvajokat fogtak el a rendőrök szerdán este Ásotthal­mon. A mórahalmi rendőrőrs munkatársai Ásotthalom külterü­letén feltartóztattak egy rendszám nélkül közlekedő kistehergépko­­csit. A jármű platóján kétezer­négyszáz liter gazolint találtak. A gépkocsi vezetője, a 24 éves B. T. R. ásotthalmi lakos elmondta: az olajszármazékot a Mól Rt. ásott­halmi töltőállomásán éjszakai szolgálatot teljesítő kútkezelő töl­tötte a tartályokba. Kenő A március 28-i nyerőszámok: 2 4 5 13 14 18 25 30 41 42 46 47 56 59 60 61 62 66 71 74 Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KF. 1084 Budapest Vill. ker., Auróra u. 11. Tel.: 303-47381 Fax: 303-4744 http://WWW.observer.hu tt TÉVÉNÉZŐ Állati klasszikus Tessék, itt egy újabb film, amit nem lehet megunni. Elnyű­­hetetlen. Pedig ezt is láttam már úgy ötször. Ez a film sem fog kimenni soha a divatból, annak ellenére, hogy már múlt századi, huszonhét éve, 1974-ben készült. Ráadásul ezt a zseniálisan ember-állati mozit egyetlen ember jegyzi, hiszen a film forgatókönyvét írta, fényképezte és rendezte Jamie Uys. A Sivatagi show című, a Kalahári sivatag ál­latvilágát elképesztően egyéni hangon bemutató filmet most az m1-es csatorna vetítette le délután. Uys egyszerű­ tanítóból lett vígjáték- és természetfilm-készítő. Bár az egész film az első perctől az utolsóig állatokról szól, az ő életük egy-egy epizódja, pillanata, villanása elevenedik meg a kockákon, mégis az emberek a főszereplők. Uys az állatok mögé rejtőzve nevet ki bennünket és természetesen saját magát is. Igen ritka, bár nem egyedülálló az effajta antropomorf természetfilmes megközelítés. Sőt mindig ezek a gondolkodású filmek aratják a legnagyobb sikert. És hiába az emberi logikájú dramaturgia, Uys semmit nem hamisít, mindent úgy mutat be, ahogyan az a termé­szetben valóban létezik. Az igen pontosan adagolt, humor­ral­­szerezett kísérőszövegek és a kiváló klasszikus zenék tökéletessé teszik ezt a nagyszerű filmet. Bóka B. László Tisztelt Ingyenesen hívható zöld­számunkon is állunk rendel­kezésükre minden, előfize­téssel kapcsolatos ügyben. Kérdéseiket munkaidőben a 06-80-200-502-es zöldszá­mon, vagy a normál díjas 352-0662-es telefonszámon várják munkatársaink. (*Mobilkészülékről nem hívható)

Next