Népszava, 2001. május (129. évfolyam, 101-126. sz.)
2001-05-19 / 116. szám
SZÉP SZÓ MÍOSZTVA 2001. MÁJUS 19., SZOMBAT A cannes-i nemzetközi filmfesztivál rendszeres vendégei azt állítják, idén kicsit kevesebben jöttek el, mint máskor. Nehéz ezt elhinni. A tengerparton, a Croisetteen és környékén egy fél csokornyakkendőt sem lehet leejteni. Az utcák már délelőtt zsúfolásig megtelnek, a világ legcsúnyább Fesztiválpalotája, a sztárok és filmproducerek szállásául szolgáló Hilton és Carlton Hotel, valamint a közöttük lévő mozik háromszögében fáradhatatlanul árad a tömeg. Egy részük rajongó kamasz és nyugdíjas, aki órákat hajlandó várakozni, hogy megpillantsa valamelyik kedvencét. A fiatalok elsősorban az idelátogató francia popsztárok kedvéért hajlandók alaposabb sikoltozásba kezdeni, az idősebbek inkább a nemzetközi filmcsillagokat keresik. A legismertebbek nem is lépnek ki az utcára, ha nem muszáj, a városon kívüli kastélyszállóban tartanak lakosztályt, és bőven kihasználják a fesztiváligazgatóság gáláns ajándékát: az ingyenes testőrszolgálatot és a rendelkezésükre bocsátott limuzinokat. Nehéz lesz elfelejtenem például Andie MacDowell rémült arcát, amint egy egészen diszkrét, kétméteres gorilla vállába kapaszkodva riadtan menekül autója felé vagy Gérard Dépardieu-t, akit véletlenül szúrtam ki a Carlton bejáratánál. De nem csak én. Dépardieu jelentős pocakja ellenére úgy futott Mercedesétől a biztonságot jelentő portáig, mint a nyúl: könnyedén leelőzte a nyomába eredő fotósokat és civileket - igaz, őket a portások is megpróbálták lassítani. Cannes 2001 A bennszülöttek meglepő türelemmel fogadják az évente ismétlődő inzultusokat. A város frissen megválasztott polgármestere egyébként komoly energiát fektet abba, hogy jó viszonyt alakítson ki Cannes állandó és átmeneti rezidensei között. Az ő fáradhatatlan munkálkodásának köszönhetően a fesztivál filmjeit a helyi szegénynegyedben (nehéz elhinni, hogy van itt ilyen) ingyen is láthatja, aki akarja, fesztiválzárás után magát a Bunkert nyitják meg az addig gondosan távol tartott közönség előtt, és három este ingyen vetítik az arany pálmás filmet. Az új és buzgó politikus még azt is elérte, hogy az egyik legnagyobb filmes estély, a Moulin Rouge-fogadás kedvéért épített díszlet az exkluzív vendégek távoztával, másnap egy utcabálnak adhasson helyet. Cannes ideiglenes népét elősorolva nem hagyhatjuk ki azokat, akik miatt a világ figyelme két hétig Cannes-ra terelődik. Az itt feltűnő színészeknek, rendezőknek, producereknek csak kis része utazik a városba azért, hogy a fesztiválpalota valamelyik ünnepélyes vetítésének végén meghajolhasson. A versenyt körülvevő filmpiac több száz (naponta körülbelül 40) vetítésének némelyike szintén nagyon jelentős esemény, eldöntheti egy mozidarab további sorsát. És mert többé-kevésbé az újságírók és forgalmazók is csak emberek, őket is ugyanazzal lehet elkápráztatni, mint bárki mást. Így aztán jönnek a színészek, rendezők, más hírességek, és a vetítést követő fogadásokon engedik, hogy csodálóik - akik egyébként belőlük élnek - rajtuk legeltessék a szemüket egy kicsit. Andie MacDowell legújabb vígjátékának, a Cavishnak már első vetítése - a film világpremierje - előtt akkora híre volt, hogy a vetítőterem előtt komoly bokszolásba kezdtek a kívül rekedt filmszakemberek. Azok viszont, akik bejutottak, végigélvezhették a három női főszereplő pompás játékát (Imelda Staunton könynyedén lejátszotta a színről híresebb kolléganőjét), és utána buszok vitték a nézőket magasan Cannes fölé, ahol a parti első, és egyik legemlékezetesebb fogása a kilátás volt. A Film- Four villájából az egész öböl a mulatni érkezők elé tárult. A rövid líra után sok próza következett: ötfogásos vacsora, egészben sült malaccal és pulykával, skót dudazenekar a hozzá tartozó táncosokkal, tűzijáték, diszkó és kötelező csevegés a villa kertjében, amelynek közepén kivilágított, tavirózsákkal dekorált medence díszelgett. Hajnali négyig bírtam, addig senkinek nem jutott eszébe, hogy szmokingostul a vízbe ugorjon, ami azért is furcsa, mert a filmekben mindig sor kerül ilyesmire - márpedig az itteni vendégek sok filmet néznek. Andie MacDowell nem sokáig maradt, talán megbánta, hogy ennyire előnytelen, testhez tapadó, vállát szabadon hagyó, világoskék estélyit választott az ünnepségre. A szereplők közül legtovább a film alig huszonéves férfi főszereplője, a pályakezdő Kenny Doughty tartott ki, így, élőben még fiatalabbnak tűnt. A negyvenes évei elején járó, szépségét sikeresen őrző Andie MacDowell az anyját is eljátszhatná a Crushban (ami nagyjából szenvedélyt, gerjedelmet jelent), viszont egyáltalán nem anyai viszonyba keveredik a sráccal. Igaz, a történet szerint az álmos angol kisvárosban komoly botrány kerekedik a kapcsolatból. Kenny Doughty szemmel láthatólag nem szokta meg az ünneplést. Kamaszos zavarral állt egyik lábáról a másikra, miközben neves producerek és rendezők - köztük A gyűrűk urát jegyző Peter Jackson - gratuláltak neki. Meghatottságánál csak barátnője izgatottsága volt bájosabb - szemmel láthatólag nagyon büszke volt a barátjára és nagyon imponált neki a körülöttük zajló felhajtás. A bulik bulija azonban már az első napon lezajlott: a nyitófilm, a Moulin Rouge szolgáltatta hozzá az ürügyet, hogy a Bunker és a jachtkikötő között egy napra felépítsék a tengerparton a Moulin Rouge-t. A szigorúan elkerített és attól kezdve jól őrzött bejárat fölött hatalmas, kivilágított lapátkerekek forogtak, odabenn igazi csillogás fogadta az érkezőt. A padlón kristálytörmelék csillogott; a bokszok, színpadok, ólomüveg lámpák és rejtélyes forrásból érkező fények mind igazi mondén, századfordulós hangulatot árasztottak. E fogadás költségeiből valószínűleg két új magyar film készülhetett volna el. Itt is volt tout Cannes - aki számít, megjelent, függetlenül attól, hogy milyen magasan tartózkodik éppen a showbusiness szamárlétráján. Így eshetett meg, hogy Carmen Elektra, a félig erotikus, de nagyon rossz filmek primadonnája az öregedő multimilliomossal, Rupert Murdochkal beszélgethetett, hogy Rogert Ebert, a világ legismertebb filmkritikusa az est disc jockeyja, a Fat Boy Slim zenéjére táncolt, hogy Debrah Winger Liv Tylerrel pletykálkodott egész éjjel, és hogy az ünnepelt film, a Moulin Rouge egyik főszereplője, a Toulouse-Lautrecet játszó John Leguizamo kapott egy alapos oldalba lökést, amikor a parkettet megunva közeledni próbált kolléganőjéhez, az est -és Cannes - császárnőjéhez, Nicole Kidmanhez. Kidmanre nagyon vigyáztak, és egy francia biztonsági őrnek nem kell minden amerikai filmszínészt ismernie. Leguizamo nem haragudott - igaz, levegőt sem kapott néhány percig. Kidman a filmnél - ennél a lenyűgöző látványvilágú, egyszerre ironikus és érzelmes filmoperánál - is jobban érdekelte a Cannes-ba sereglőket. Mindenki szerette volna látni, milyen rosszul van. Nicole Kidman azonban erős volt. Megjelent, ahol meg kellett jelennie, mosolygott és kedvesen kitért a tapintatlan újságírói kérdések elől, melyek válásáról vagy állítólagos vetéléséről szóltak. A Moulin Rouge partiján is hősiesen kitartott. A műsor alatt - melyben technozenére kánkánozó táncosnők, légtornászok, erőművészek és tangódámák léptek fel, hogy jobban lásson, egy pad tetejére állt. A film rendezője, Baz Luhrmann hajába kapaszkodott, úgy ringatta magát ritmusra. A gyorsabb részeknél még egy kis táncot is megengedett magának, azután úgy fél kettő körül még körüljárta a termeket, barátságosan integetett, fáradtan mosolygott, majd eltűnt egy decens limuzin irányába. Filmbéli partnerét, Ewan McGregort azonban keményebb fából faragták. Vele testőrök sem jöttek, csupán a felesége vigyázott rá, és ő hajnali négyig élvezte az életet. Van is mit ünnepelnie: az elmúlt öt évben - amióta először jött Cannes-ba - alaposan felívelt a karrierje. A Trainspotting még váratlan siker volt, mely az alkotóit lepte meg legjobban. Akkoriban Ewan közvetlen, laza fiú volt, akit senki nem ismert, és aki mindent ismerni akar. Ő most is közvetlen és laza, csakhogy már világsztár, és nem engedhet meg magának néhány olyan egyszerű élvezetet, ami más földi halandónak természetes: például a sétálást, a piacon való vásárlást és kedvenc foglalatosságát, az esti sörivást. A fesztivál másik nagy bulija A gyűrűk ura film beharangozó estélye volt. Mit lehet megmutatni egy filmből, amely még el sem készült? A szereplőket, köztük Liv Tylert, a díszleteket, melyeket egy este kedvéért hoztak ide az új-zélandi forgatásról és magát Középföldét, ahol a világsikerű regény és a belőle készülő film játszódik. Az este helyszínét a szervezők az utolsó pillanatig titokban tartották, nem szerették volna, ha vendégeik kényelmét fotósok és potgárok zavarják meg. Nem baj, mindenki úgyis tudott mindent. Engem egy héttel korábban egy taxisofőr avatott be a titokba, amikor bizalmasan megsúgta - gondolom, nem csak nekem -, hogy a féltve őrzött helyszín a Chateau Chastellaras, egy romantikus kastély a város határában. A meghívón külön felhívták a hölgyek figyelmét, hogy ne jöjjenek magas sarkú cipőben, az ambiciózus szervezők ugyanis felépítették a könyvből ismert tájakat, és azoknak, akik átverekedtek mocsáron és füves pusztán, bemutatták az ismerős szereplőket. „A gyűrűk ura nem a fantasyirodalom rajongóinak készült - nyilatkozta mégis a rendező, aki Steven Spielberg és George Lucas orra elől halászta el a megfilmesítés jogát. - Csak egynek közülük, mármint nekem. ” Bár néhány parti olyan hangosra sikeredik, hogy a szomszédoknak rendőrt kell hívniuk, azért a hatóság tagjai ebben a két hétben nagyon könnyedén kezelik a törvények betartatását. Az még hagyján, hogy a fesztivál forgalom elől lezárt néhány utcájába folyamatosan bekönyörgik magukat az autósok, a rend derék őrei még akkor sem szóltak egy szót sem, amikor két svéd filmművész Naked Again (Újra meztelenül) című filmjét népszerűsítendő, anyaszült meztelenre vetkőzött, és így kocogott végig a tengerparti sétányon, a Croisette-en. El is érték, amit akartak: a két harmincas évei közepén járó, pocakos, szőrös, kicsit sem szép férfiú képe és filmjük címe minden újságba bekerült. Ők mégis csalódottnak tűntek, amikor hosszú futásuk véget ért., Azért jelentettük be előre akciónkat- lihegte a rendező hogy a rendőrség is tudjon róla. Azt hittük, rögtön az elején letartóztatnak, és nem kell végigfutnunk az egész távot. ” Deutsch Andor Nicole Kidman és Ewan McGregor Szabad lexikon I., házasság - a házasságok az égben köttetnek, no meg a városházán és a templomban. * - Önöket a Magyar Népköztársaság nevében házastársaknak nyilvánítom. Engedjék meg, hogy elsőként én gratulálhassak önöknek - hadarta megkönnyebbülten az anyakönyvvezető, miközben kopasz feje bőszen izzadt. Nemzetiszínű szalagján, éppen a címer vörös csillagánál, átütött a verejték, s lassan terjedt a búzakoszorúk irányában. Normális ember augusztusban nem házasodik — kommentálta az eseményeket egy kis híján hőgutát szenvedett barát (rokon?) a hátsó sorból. Az ifjú pár azonban rendületlenül mosolygott és jópofizott a soha nem látott rokonokkal, a potyaleső ismerősökkel. Aztán felkerekedett az egész csapat, hogy a tanácsi jóváhagyás után Isten áldását is kérje a frigyre. A templom éppen három fröccsnyire esett a városházától. De nagyon kellett sietni, mert ezen a vasárnap délutánon még két esküvő lesz, megmondta a plebi a jegyesoktatáson, hogy sietnie kell, ma futószalagon eshet. Tehát csak egy fröccs, egy kevert és máris tovább. De hát akadnak dolgok, amelyekről nem lehet lekésni. A templom kapuja zárva, sehol egy lélek. Az ifjú párnak volt a nehezebb, mi a várakozás nehéz perceit feloldottuk egy szomszédos kerthelyiségben, ahol trikós, rövidgatyás emberek közé felváltva átugrottunk egy egy hűsítőre mind lazábbra kötött nyakkendőkben. Nekik viszont ott kellett strázsálni a bejáratnál, mégiscsak viszonylag jó állapotban kellene az oltár elé érniük. Erre persze az esélyük egyre inkább csökkent, mert a szauna mélyhűtő ahhoz képest, ami ott volt. Aztán megérkezett a következő násznép, a következő bőszen izzadó vőlegénnyel és kókadozó menyasszonnyal az élen. (Futószalag.) Aztán újabb félóra múlva a harmadik is. A násznépek egyre jobban összekeveredtek kerthelyiségen innen és túl. Az ifjú párok is megbarátkoztak egymással, kicserélték tapasztalataikat arról, hol lehet visszaváltani a harmadik turmixgépet, kinek lehet elsütni öt kristályvázát és mennyi pénzt is kell adni a nőorvosnak az első pozitív teszt után. Közben az örömanyák és örömapák riasztották a püspököt, az érseket, a bíborosi konklávét. Egy felhevült nagymama a postáról egyenesen a pápát kérte interurbán, hogy kerítse elő azonnal a tisztelendő atyát, vagy ha őt nem, hát egy helyettesét, mert az unoka még a végén pártában marad. Aztán meglett a tisztelendő is. - Ebéd után kicsit elnyomott a buzgóság - mentegetődzött. Némileg sokallotta ugyan a jelenlévő menyasszonyok és vőlegények számát, de aztán feltalálta magát. A három pár esketését egyben tartotta meg. Cserébe háromszor olyan hosszú beszédet mondott a mind alkoholszagúbb násznépnek, akikre az élet a tanácsi ember beszéde után ezt a (háromszoros hoszszúságú) csapást is mérte. De aztán ennek is vége lett. Dési János Hurka Air Condition Az ember néha elgondolkodik azon, hogy eleink a történeti múltban hogyan viszonyultak úgymond ma civilizatorikusnak tartott ügyekhez. Például a testek kipárolgásához, a nyomában a légben libbenő szagokhoz stb. Zavarta ez felmenőinket? Facsarta orrukat egy-egy kortársuk mosdatlansága, a világot belengő vad szagorgia, vagy mindez csupán az ember higiénés evolúciójának terméke? Fürdött-e rendszeresen Mátyás király, mosott-e fogat reggel este Zrínyi Ilona, izzadt-e Kossuth Lajos szép vastag posztómentéjében, zavarta-e Ady Endrét éjszakánként tulajdon lábszaga? (Illúzióromboló és némiképp dehonesztáló kérdések, felvetések ezek, ám érdekesek. De hát mindez csak gondolatkísérlet, egy-két másodpercig tartó időutazás, aminek nem sok köze van a valósághoz.) Egy bizonyos: a jólét vagy annak látszata, a kényelem újabb és újabb luxus kívánása felé hajtja az embert, aki feltehetően idősödésével arányban egyre inkább vágyik a kényelemre. Így van ezzel a megfigyelő is, aki életének tekintélyes részét (majd negyven évet) lakótelepi lakásban vészelte át (esélye sincs, hogy valaha is elszökjék a panel fogságából). Mivel pedig korunk a higiéné és a globális felmelegedés kora, a megfigyelő azon kapta magát, hogy egyre nehezebben viseli a nyári kánikulát, önnön és mások örökös izzadását, a panelházak éjszakai elviselhetetlen hőkiokádását. Illetve azt, hogy a fölötte lévő Kósáék télen-nyáron iszonyatos szagú étkeket készítenek, s a bűz föltartóztathatatlan tolulása betüremkedik kies otthonába, megül a kanapén, mint egy hívatlan vendég, sőt, még a gatyája korcába is beleivódik. Így aztán a megfigyelő egy szép tavaszi napon arra ébredt - deus ex machina -, hogy bizony ő úgy tud kifogni a szagok illetlen tolakodásán, hogy légkondicionáló berendezést vásárol, azzal melegnek, büdösnek annyi. Elhatározását tett követte: végigjárt számos ilyen berendezést forgalmazó üzletet. Látott légkondit kicsiben és nagyban, olcsóbbat és drágát, de dönteni nem tudott. De nem keseredett el, hisz’ arra való az eladó, hogy információkkal segítsen. Az egyik segítőkész kontyos asszonyság ezt mondta neki: - Nekem ez tetszik - és egy szép vajszínű szerkezetre bökött. Egy bajuszos, kék munkásruhát viselő férfi már rendelkezett némi technikai ismerettel is: - Én kocsiban sem vennék Daewoot! - és mondandója erősítéseként egy kicsit fintorgott. A Barbie-kinézetű maca egy másik üzletben a légkondidobozok mellett azt állította: - Ilyesmit mi nem forgalmazunk. Egy hellyel arrébb pedig egy tetkós suhanc azt szisszente ki a fogai közül: - Hívni kell egy szakembert, aki a vákuumoltatást elvégzi. Az még ötven rugó! Ekkor elege lett a klímatechnikából a megfigyelőnek, úgy döntött, hogy szakemberhez fordul. Keresett és talált ilyet. Kihívta a lakására, hogy az a szemrevételezéssel is a segítségére legyen. A mosolygós fiatalember meg is jelent a megállapodott időben. Mert, mobiltelefonja segítségével osztott-szorzott, előadást is tartott a hűtéstechnika bonyolultságáról, a hideg levegő áramlási tulajdonságairól, majd közölte az árakat. Ettől a megfigyelő csuklani kezdett, de a Kósáéktól áradó szagokra gondolva erőt vett magán. Már csak az volt hátra, hogy eldöntsék, hova helyeztessen el az apparát. - Oda nem lehet - mondta a szakember a megfigyelő által megjelölt helyre, helyette a nappali főfalára mutatott. - Itt a baba! A megfigyelőn keresztülfutott, hogy tulajdonképpen két hónapig van csak meleg egy évben, és tíz hónapon át kellene az ormótlan dobozt néznie. Ezt a gondolatot meg is osztotta a szakemberrel, aki csak hümmögött. Viszont kibökte, hogy földelt konnektor nélkül képtelenség üzembe helyezni a ketyerét, a kiépítés újabb tízezer forint (így tartottak már a végösszeget illetően 300 ezernél). Ekkor a megfigyelő gyorsan elbúcsúzott mind a szakembertől, mind a légkondicionáló ötletétől, neki sem ennyi pénzt, sem ekkora esztétikai rombolást nem ér meg a hűvös. Egész este a sarokban porosodó ventillátorral szemezett, és arra emlékezett, hogy tavaly is milyen ügyes volt: megnedvesített törülközőt terített a mellére, s úgy fúvatta magára a hűvös levegőt. Jó, igaz, megfázott, folyt az orra, be is rekedt, de az akciót kihozta 5600 forint plusz áfából. Tulajdonképpen megkönnyebbült a felismeréstől, hogy viszonylag könnyen megspórolt magának 300 ezer forintot. Igen ám, de másnap a Kósáék karfiollevest ettek, és tésztát főztek ki, nagyon büdöset, ráadásul Paszkál Ottó második emeleti lakossal kellett egy liftben utaznia, aki úgy szaglott, mint az újpesti bőrgyár és a hajdan volt Illatos úti fehérjefeldolgozó egyben. S ekkor elszorult a megfigyelő szíve, és azt gondolta: 300 ezer forint nem is olyan nagy ár a békességért. Boros István