Népszava, 2001. május (129. évfolyam, 101-126. sz.)

2001-05-09 / 107. szám

122001. MÁJUS 9., SZERDA KULTÚRA - HIRDETÉS NÉPSZAVA Kús Károly, a polihisztor Háromnapos konferenciát tartanak Budapesten az építész-íróról Kós Károly építész, képzőművész és író életművéről kezdődött háromnapos nemzetközi konferencia tegnap Budapesten. A Kós Károly életműve a harmadik évezredben címmel megrendezett szakmai tanácskozáson az építészeti stílusáról ismert alkotó mun­kásságát, annak a mai korra gyakorolt szerepét vitatják meg. MTI-információ Kós Károly sallangoktól és frázi­soktól mentesen végzett munká­jával őrizte a történelmet és a kul­turális hagyományt - mondta a konferenciát megnyitó beszédé­ben Ecsedy István, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériu­mának közművelődési és köz­­gyűjteményi helyettes államtitká­ra. Ecsedy hozzátette: az építész és író Kós szavai és írásai ugyan­annyira pontosak és élettel teltek voltak, mint tervei, rajzai. Granasztói Györgyné, az Or­szágos Műemlékvédelmi Hivatal (OMVH) kutatói főosztályának vezetője az 1977-ben elhunyt Kós építészeti munkásságáról, il­letve a műemléki védettség alá helyezett épületeiről szólt. El­mondta: Kós Károlytól nyolc épületegyüttest tartanak műem­lékként nyilván, amelyeket 1965 és 1997 között helyeztek védett­ség alá. A Kós által tervezett épít­mények közül még az alkotó éle­tében műemlék lett a zebegényi római katolikus templom (1963), az állatkert építményei (1973) és a budapesti Wekerle-telep házai közül néhány (1977). A Fővárosi Állat- és Növénykert Kós által tervezett épületeit 1994-ben vet­ték egyedi védelem alá, illetve fo­lyamatban van a Wekerle-telep műemléképületeinek felülvizsgálata, az egyedi védelem alá helyezés ügye is - tet­te hozzá a szakértő. Schiffer János, Bu­dapest főpolgármes­ter-helyettese közöl­te: Kós Károly életműve párat­lanul gazdag, sokszínű, mivel nemcsak építész, hanem a ma­gyar kultúrtörténet egyik poli­hisztora, költő, drámaíró, művé­szettörténész-, néprajzkutató, fes­tő és grafikusművész, folyóirat­szerkesztő, könyvkiadó-vezető, politikus és egyházi tisztségvise­lő is volt. Kós Károly egy saját­ságos stílus megválasztásával nem a nyugati, bécsi mintát kö­vette, hanem a Hargitához for­dult, és a kalotaszegi fatomyokat idéző alkotásokkal próbálta meg beépíteni Budapestet - hangsú­lyozta Schiffer. Biemaczky Szilárd, a konferen­ciát szervező Mundus Magyar Egyetemi Kiadó vezetője úgy vé­lekedett: Kós Károly életművé­nek a feltárásában a legnagyobb adósság a fő tevékenységével függ össze, ugyanis ki kellene ad­ni valamennyi építészeti vonatko­zású írását, könyvét, tervrajzát. Kós Károly 1883-ban született Temesváron. Épí­tész oklevelét a budapesti Mű­egyetemen szerez­te meg, eleinte Po­gány Móric, majd Maród Géza mű­termében dolgo­zott. A szecesszió hatására tanul­mányozta hazája, Erdély, különö­sen a Székelyföld népművészetét, azt épületeinek díszítésekor és grafikai munkáiban fel is hasz­nálta. Tervei nyomán épült a vá­rosmajori iskola, a kolozsvári Monostori úti templom, a sepsi­szentgyörgyi Székely Múzeum, a kolozsvári Műcsarnok. Illusztrá­ciókat készített saját és Móricz Zsigmond, Kárpáti Aurél, Áprily Lajos műveihez. Kós Károlytól nyolc épületegyüttest tartanak műemlékként nyilván Átallták az elst Gundel-dijakat NÉPSZAVA-információ Hétfőn este a Gundelben adták át először az idén alapított Gundel-díjakat. Az életműdíjat egyes jelölés­sel Darvas Ivánnak ítélte a szak­mai kuratórium. Irodalom kategóriában Ester­házy Péter, színészben Hau­­mann Péter, színésznőben Ko­váts Adél lett a díjazott. A film- és tévérendezők közül Tarr Bé­la, a színházrendezők közül Zsótér Sándor, a díszlet- és jel­meztervezők közül Csikós Attila díszlettervező vehette át a díjat. Az operatőrök közül a zsűri a Werckmeister harmóniák című film opertőrgárdáját (Medvigy Gábor és Jörg Wiedmer, Patrick de Ranter, Rob Tregenza, Novák Emil, Erwin Lanzenberger Gur­­bán Miklós) ítélte a legjobbnak. A tánc kategória első helyezett­je Juronics Tamás, a zenéé Eöt­vös Péter lett. A különdíjat a há­romrészes Bartók: Gyökerek cí­mű dokumentumfilm alkotói ­­Gaál István rendező-operatőr, Várbíró Judit szerkesztő és Ko­vács Sándor szaktanácsadó ­­vehették át. Paul Cézanne 1888-89-ben festette A Saint Victoire-hegy című képét, amely most 38 millió dollárért kelt el a Philips New York-i árverésén Rekord áron kelt el Cázanne képe egy New York-i árverésen MTI-információ A Saint Victoire-hegy című híres Cézanne-kép több mint 38 millió dollárért (kereken tízmilliárd fo­rintért) kelt el hétfőn New York­ban a Philips cég által rendezett árverésen. Áz 1888-89-ben festett remekmű Paul Cézanne egyik legkedvesebb műve volt, élete utolsó éveiben számos további variációban is megfestette az Aix-en-Provence feletti hegyet. A kép egyike annak a hét fest­ménynek, amelyeket a neves né­met műgyűjtő, Heinz Berggruen gyűjteményéből kínáltak eladás­ra. Ä 87 éves, németországi szü­letésű, 1936 óta az Egyesült Ál­lamokban élő Berggruent - aki Picasso és Paul Klee barátjaként 1949-ben nyitott Párizsban galé­riát - régi kapcsolat fűzi Simon de Puryhez, a Philips elnökéhez. Berggruen tavaly gyűjteményé­nek jelentős részét eladta a berli­ni nemzeti múzeumnak, amely Picasso- és Klee-művekből kü­lön Berggruen-múzeumot hozott létre. Az aukción egy másik Cézan­­ne-mű, a Kislány babával 16,5 millió dollárért kelt el, Van Gogh Arles-i búzamezők című alkotá­sát pedig 4,4 millióért vették meg. Ugyanakkor egy Cézanne- és egy Van Gogh-művet vissza­vontak, mert a vevők sokallták a kikiáltási árat. A francia kézben levő és a Christie ’s-zel, valamint a Sothebyvel versengeni próbáló Philips aukciója így is 124 millió dollárt hozott, mivel az árverésre kínált 41 műtárgyból 26-ot meg­vettek. TISZTELT HIRDETŐINK! Hirdetéseiket személyesen feladhatják: Budapest Vili., Könyves Kálmán krt. 76. Levélcímünk: 1430 Budapest, Postafiók 4. Telefon: 477-9030 Hirdetésfelvevők: Vili., József krt. 41. (Primus) 266-2956 VII., Kertész u. 27. (Média Ex-Press) 351-9854 VII., Wesselényi u. 8. (MAHIR) 342-6164 JÁRMŰ LADA Szamarát vennék. 06-20/ 342-9187. SEAT CORDOBA 1,4 SE, fehér színű, 4 éves, 50 000 km-rel, megkímélt állapotban eladó. Érd.: 53/312-076, 20/931-2076. AVIA A31 TEHERAUTÓ eladó. 1989-es évjárat, magasított doboz (4,4x2, 1x2,5 m), gyári új plató, hálófülke, vízmelegítő. Irányár: 550 000 Ft. Tel.: 06-20/945-1013. MARUTIT vennék. 291-9126. AZONNALI készpénzfizetéssel megvásárolom gépkocsiját. 264- 3991, 06-20/926-2808. VÁSÁROLNÉK személygépko­csit, kisbuszt készpénzfizetéssel 1988-1998-as évjáratig. 290-2455. INGATLAN XL, SASADON 2 lakásos csalá­di ház 320 négyszögölön 72 M Ft­ért eladó. 06-20/928-4944. NAGYVÁRAD térhez közel, Orczy úton 40 nm-es, utcai, I. emeleti téglaházban öröklakás 7,4 millióért eladó. Érdeklődni 11—13-ig, 18-19-ig, 313-2826. XI., BOCSKAI ÚTI, 88 nm-es, II. emeleti, átlagos állapotú, gázkonvektoros lakás 18 M Ft irányáron eladó: 212-0688. II., SZÉPJUHÁSZNÉ UTCAI lakóparkban teljesen új, I. emeleti, 88 nm-es luxuslakás 14 nm-es terasszal, közvetlen kertkapcso­lattal, telekhányaddal, 2 autóra teremgarázzsal eladó. Irányár: 40 M Ft + garázs: 316-0380. XI. , BOCSKAI ÚTI, 130 nm-es, II. emeleti, jó állapotú, cirkófű­­téses lakás felújított házban 28 M Ft irányáron eladó: 212-0688. XII. KERÜLET, Nárcisz utcá­ban 2,5 szobás öröklakás 28 M forintért eladó. T.: 30/231-4309. XII. KERÜLET, Deres utca, nappali + 3 szobás, loggiás, pa­norámás, garázsos sorházi örök­lakás 49 M forintért eladó. Tel.: 30/231-4309. CEGLÉDEN 4 szobás, gázfűté­ses, parkosított udvarú, iker ga­rázzsal családi ház eladó. Irányár: 16 M. Érd.: 53/312-076, 20/931- 2076. ELADÓ pestlőrinci, 3 szobás, 85 nm-es sorházi öröklakás 17,8 M Ft-os irányáron. Tel.: 251- 9578, 8-17 óráig, 06-30/280-1314. ZUGLÓI másfél szobás, gázfűté­ses lakás eladó. Irányár: 9,4 millió Ft. Tel.: 359-2268,06-20/911-0412. VH. KÉR., MAREK JÓZSEF U.­­ban szoba-konyhás, konvektoros, jó állapotban lévő öröklakás eladó. Irányár: 4,9 M Ft. Érdeklődni: 19 óra után a 352-3867-es telefonszámon. IV., INTARZIA UTCAI, 82 m2-es, III. emeleti, jó állapotú panel­lakás 4 emeletes házban 11,4 M Ft irányáron eladó: 212-0688. OKTOGONNÁL 78 m2-es, II. emeleti, udvari, de világos lakás 15 M Ft-ért eladó: 316-0380. XVIII , HALOM ÚTI 4 szin­tes házban II. emeleti, 73 m2-es, fel­újított, nagy erkélyes lakás eladó. Irányár: 12,4 M Ft: 316-0380. XTV., RÓNA utcai 54 m2-es, I. emeleti, teljesen felújított, erkélyes lakás háromszintes házban 13 M Ft irányáron eladó: 212-0688. PANZIÓNAK, cégüdülőnek, többgenerációs családnak kivá­lóan alkalmas Balaton-parti nya­raló eladó. Tel.: 06-27/341-134. RÓZSAVÖLGYBEN 250 m2-es ház garázzsal, úszómedencével 55 M-ért eladó. 282-8126. ÚJPEST, NYÁR U.-BAN 60 m2-es, 2+fél szobás, VIII. em.-i, felújítandó panel öröklakás tulaj­donostól eladó. Irányár: 8 M Ft. Érdeklődni: 06-20/960-7019. XVm. KERÜLETBEN 80 m2-es családi ház 150 n.-öl telken, 60 m2-es műhelygarázzsal eladó vagy elcserélhető nagyobb belvárosi öröklakásra értékegyeztetéssel. Te­lefon: 291-2705, 06-30/999-3580. XII. KÉR., Irhás árokban, kétla­kásos házban 5 szobás, 2 fürdőszo­bás, igényes külterű lakás kiadó: 300 E Ft/hó. Tel.: 06-30/940-1915. V. KERÜLETBEN egyszobás garzon 5,7 M-ért eladó. 328-0227. XVI. KERÜLETBEN, Rákos­szentmihály központi részén 100 m2-es, 3 szobás, szuterénos csalá­di ház 150 négyszögöles, közmű­vesített telekkel, főleg vállalkozá­sok vagy iroda céljára eladó. Tel.: 06-20/937-2896. ELADÓ egy 45 m2-es, jó álla­potban lévő, XI. kerületi panella­kás. Jó közlekedés, zöldövezet. Irányár 8 millió Ft. Telefonszám: 204-3360. KÁPOSZTÁSMEGYER I.-EN, cseréptetös ház 2. emeletén 77 m2- es, 2,5 szobás, nagy étkezős örök­lakás eladó. Este érd.: 230-4291. INGATLANT VENNÉK I., II., III., V., VI., XL, XII, XIV., XV., XVI., XXII. kerületekben. Kész­pénzes fizetés 6 héten belül. Tel.: 215-6101, 06-30/990-2229. ELADÓ a VII. kerület, Damja­nich utcában 1,5 szobás, felújí­tott, kábeltévés, komfortos, ma­gasföldszinti, galériás lakás. Irányár: 9 800 000 Ft. Érdeklődni lehet: 06-20/380-6231 vagy 06- 20/322-4841. NYUGATI HATÁRSZÉLEN, gyógyfürdővárosban sárvári, 50 m2-es, 1+2 fél szobás, összkomfor­tos, távfűtéses, egyedi vízórás, te­lefonos lakás eladó vagy buda­pestire elcserélhető. Érdeklődni: 06-95/320-266, Németh-lakás. IRODÁNAK átalakított, föld­szinti, udvari, központi fűtéses, felújított öröklakás az Anker köz­ben eladó. Ára: 46 m2 alapterület, plusz 17+12 m2 galéria 15,5 millió Ft. Érd.: 06-20/993-6026. OKTATÁS GÉPÍRÁSOKTATÁS: 311-2261. KRÚDY-EUROSZOLG Oktatási Központ őszi kezdéssel, konzultá­ciós, felnőtt hét végi szakképzések Budapesten, Kaposváron, Siófo­kon, Győrött, Miskolcon. Felsőfokú: gyógypedagógiai-mentálhigiénés asszisztens-logopédiai kiegészítés­sel; gyermek-, ifjúságvédelmi ügy­intéző; idegenforgalmi menedzser­ügyintéző; idegenvezető. Alapfokú: dajka-gyermekfelügyelő. 1065 Bu­dapest, Podmaniczky u. 2. Tel.: 06- 1/311-0876; 06-1/269-2315. GÉPÍRÁSOKTATÁS: 201-0855. VÁLLALKOZÁS LÁTVÁNYKEMENCÉK (új, felújított) eladók, bérbe adók, fa­gyasztó ttpékáru-ellátással. Tel.: 06-20/944-1409. FIT-FORMA női fitneszstúdió bevezetett vendégkörrel, kft.-vel együtt eladó. Tel.: 06-70/222- 0179, 244-1725, 239-6731. 50-70 m2-ES MŰHELY ipari árammal Rákosszentmihályon ki­adó. Tel.: 06-20/372-896. SZOLGÁLTATÁS MIRELLA JÓSNŐ várja önt. 466-2479. Telefonon is! FRISSÜLJÖN FEL gyógymasz­­százzsal. 06-30/321-9313. NONSTOP költöztetés, belföldi fuvarozás kedvező áron, hét vé­gén is. Telefon: 06-20/945-1013. FITNESZSZALONBAN gyógy­­masszázs. 306-4739. GYÓGYMASSZÁZS szépség­szalonban. 344-6516. KÖNYVELÉS, megbízható, pontos, korrekt. Telefon: 06- 20/918-9737. * Gyermeknapra, születésnapra, házassági évfordulóra, iskolakezdésre... Ajándékozzon évre szóló postacímet! Népszava-freemail: 7ŰÍJÜ-D1 ADÁSVÉTEL ELADÓ egy SONY KV25X5K típusú, 1,5 éves sztereó televízió, egy PANASONIC NV-HD 600 tí­pusú, 3 éves hifi sztereó video­magnó és egy PANASONIC NV­­MS 70 típusú hifi sztereó S-VHS videokamera. Egyben 190 000 Ft­ért. A kamera külön is megvásá­rolható. Érdeklődni lehet a 06- 20/917-0604 vagy a steppe@free­­mail.hu e-mail címen. ÜDÜLÉS BALATON-PARTI nyaralóban szoba kiadó. 06-27/341-134. RÉGISÉG KLAPKA GYÖRGY vásárol műtárgyat, festményt, bútort, ha­gyatékot, ékszert, régiséget. Érd.: 217-0109, 10-18-ig. ______BÚTOR______ SZONDI GALÉRIA! Ingyen hívható zöldszám: 06-80/200-914. Hívását előre is köszönjük! Nem mindegy, hogy kinek és meny­nyiért. Régiségüzletünk reális áron, azonnali készpénzfizetéssel vásárol: régi bútorokat, festmé­nyeket, dísztárgyakat, kiemelt napi áron mindennemű ezüsttár­gyakat, antik ékszereket, álló-, fali-, asztali, kar- és zsebórákat, teljes hagyatékot stb. Ingyenes kiszállás! Hívjon vagy jöjjön be hozzánk! Üzleteim: Bp. VI., Szon­di u. 32. vagy Bp. VIII., József krt. 69. Zöldszám: 06-80/200-916 vagy 318-0787. Nyitva: hétfőtől pénte­kig 10-17 óráig. BÚTOROKAT, festményeket, csillárokat, dísztárgyakat, sző­nyegeket, könyveket, ruhanemű­ket vásárolok lomtalanítással: 356-2815. ÁLLÁS VÁC és környékéről multina­cionális cég speciális befektetési, jelzálogkölcsön, banki termék értékesítésére megfelelő ismere­tekkel rendelkező 3 fő férfi, 2 nő és 1 fő középvezető részére állást kínál. Információ: 06-30/931- 8309, 06-27/317-099. VÁLLALKOZÓI igazolvánnyal, vagyonőri végzettséggel telephe­lyek, objektumok őrzését vállal­juk tisztességes bérért. 258-0956. TANDÍJMENTES számítógép­kezelői tanfolyam minden korosz­tály számára! Irodai munkához szükséges ismeretek: 353-2242. TÖRDELŐSZERKESZTŐ sok­éves gyakorlattal állást keres. 06- 20/981-1831. A NÉPSZAVA PC gépeinek vírusvédelmét az F-Secure Anti-Virus szoftver látja el. Info: www.2F.hu * t 4 (< f

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék