Népszava, 2001. augusztus (129. évfolyam, 178-203. sz.)

2001-08-16 / 191. szám

16 MOZAIK 2001. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK Hárman haltak meg a lakástűzben Folytatás az 1. oldalról A házból végül hat sebesültet szállítottak kórházba. Füstmérgezéssel került két fel­nőtt és két gyerek az Erzsébet kórházba - tájékoztatott Zacher Gábor főorvos. Kö­zülük két gyereket és egy felnőttet már tegnap délelőtt hazaengedtek, a füstmérge­­zés ugyanis nem okozott semmilyen káro­sodást. Egy nőt még ma is megfigyelés alatt tartanak, de várhatóan pénteken ő is elhagyhatja a kórházat. Zacher Gábor, az Erzsébet kórház főor­vosának tájékoztatása szerint a fü­stmérgezés komoly lég­zőszervi sérüléseket okozhat, ha a sérült belélegzi a szén­­monoxidot és az ilyenkor ke­letkező forró füstöt, gőzöket és pernyét. Megjegyezte: a negyven év körüli nő a menekülésnél egy vizes zsebkendőt tartott az ar­ca elé, így kerülhette el a komolyabb sé­rülést. Súlyos végtagsérülésekkel szállítottak egy férfit a Szent István Kórházba - tájé­koztatta lapunkat Bálványosi Péter főor­vos. A férfin több mint hatórás műtétet hajtottak végre, most már túl van az életve­szélyen, állapota kielégítő. A Merényi Gusztáv Kórházba súlyos égési sebekkel szállítottak egy nőt, mond­ta Dévai Katalin főorvos. Őt továbbra is megfigyelés alatt tartják. A teljesen kiégett 9. emeleti lakás alatti és fölötti emeleteken a tűz miatt meglazult épületszerkezeteket alá kell dúcolni és ezért a lakókat is ki kell költöztetni. A sta­tikusok vizsgálatai szerint a 7., 8., 9., 10. és 11. emeleti, egymás alatti lakásokat érinti a műszaki beavatkozás. Az épületszerkeze­tek megerősítésének, aládúcolásának ide­jére kiürítendő lakások lakóinak a kerületi és a fővárosi önkormányzat gondoskodik átmeneti otthonról. Az eddigi vizsgálatok szerint az egymás alatti lakásokkal szom­szédos otthonokból nem kell elköltözni a lakóknak. A főváros a katasztrófavédelmi alap terhére vállalja, hogy a kiégett, illetve megrongálódott lakásokat a kerülettel kö­zösen felújítja - mondta a helyszínre láto­gató főpolgármester. Demszky Gábor becslése szerint a teljes helyreállítás vár­hatóan fél-egy évig tart majd és 30-50 millió forintba kerül. Erre az időre a fővá­ros segélyt nyújt az érintetteknek. A fővá­ros a tragédia három áldozatát saját ha­lottjának tekinti és a temetés költségeit át­vállalja. A főpolgármester szerint a mostani eset rávilágít, hogy tűzvédelmi szempontból a panellakások nagyon veszé­lyesek lehetnek. Úgy látta, a jövőben mindenképpen szükség lesz nagyon széles körű tűzvédelmi felvilágosí­tásra. Tévedésnek nevezte, hogy a panellakások elöre­gedett vezetékei veszélye­sek lennének. Szót ejtett a hét végi fővárosi panelház­­robbanásról is, s megemlítette, hogy a fő­város a XVII. kerülettel közösen helyezi el az érintett 16 családot. Jelezte, hogy ez esetben a detonáció következtében meg­rongálódott ház helyreállítása hosszabb időt - legalább egy évet -■ vesz majd igénybe, és több százmilliós költséggel kell számolni. A Kosárfonó utcai tűz károsultjai közül öt családot a polgári védelem Ferihegyi úti bázisán szállásolják el ideiglenesen - érte­sült a HavariaPress. Az Allianz Hungária Biztosító munkatársa tegnap már a hely­színen tartózkodott, hogy megkezdje a ká­rok felmérését. A rendőrség közveszélyokozás alapos gyanúja miatt indított nyomozást a Kosár­fonó utcában keletkezett lakástűz ügyében. A tűz lehetséges keletkezési okaként a szándékosságot sem lehet kizárni, de felte­hetően itt nem erről van szó. A gázművek szakemberei a gázrobba­nást teljességgel kizárták, de az ügyben az elsődleges szakvélemény csak holnap vár­ható. Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője elmondta: a tüzet feltehetően elektromos szikra okozta. A főváros a tragédia három áldozatát saját halottjának tekinti és a temetés költségeit átvállalja A lakástüzet feltehetően elektromos szikra okozta MTI-fotó: Mihádák Zoltán felvétele Önbíráskodás a garázsban MTI-információ Egy ellopott mobiltelefon miatt egymásra támadt két öttagú tár­saság kedd este egy szegedi bevá­sárlóközpont mélygarázsában, a rend helyreállításához szinte az összes, szolgálatban lévő rendőr a helyszínre vonult. Az egyik csapat Budapestről érkezett a Tisza-parti városba, hogy megünnepeljék egyikőjük üzletének megnyitását a bevásár­lóközpontban. A boltavatás során a tulajdonos az előtérben lévő pa­don felejtette 150 ezer forint érté­kű mobiltelefonját. Mire észbe­kapott, hiába kereste a telefont, ugyanis a készüléket egy főként­­szegediekből álló csoport eltün­tette. A budapesti üzletember szólt a biztonsági őröknek, akik a számukra nem ismeretlen másik társaságban - amely közben az áruház mozijába ment - vélték felfedezni az elkövetőket. A sértett ismerőseivel együtt lement a mélygarázsba, ahol baseballütővel, gumibottal és riasztópisztollyal felfegyverkez­ve várták a film végét. Amint a szegedi fiatalok odaértek az autó­jukhoz, a két csapat veszekedni kezdett egymással, majd két férfi egymásnak esett. A mobiltelefon tulajdonosa ekkor elővette a pisz­tolyt, mire visszakapta a telefon­ját, de kártya nélkül, ezért kihívta a rendőrséget. AUGUSZTUS 16. BOLDOG NÉVNAPOT, ÁBRAHÁM! Az ÁBRAHÁM héber eredetű név. Jelentése a Biblia szerint: a tömeg, a sokaság atyja. A Nap kél 5 óra 41 perckor, nyugszik 19 óra 54 perckor. A Hold kél 1 óra 56 perckor, nyug­szik 18 óra 19 perckor. EZEN A NAPON Nyolcvan éve született Budapes­ten Uray Géza, nemzetközi hírű tibetológus, orientalista. A Ludo­­vika Katonai Akadémián, majd a Pázmány Péter Tudományegye­tem Jogi és Bölcsészettudományi Karán tanult. 1948-19 közt a Belső-ázsiai Intézet, 1950-től az MTA Nyelvtudományi Intézet, 1973-83 között az MTA Orien­talisztikai Csoport munkatársa. 1948-tól tanított, 1977-től címze­tes egyetemi tanár, docens lett. Buszbaleset két súlyos, hét könnyebb sérülttel MTI-információ Két súlyos és hét könnyű sérültje van a szerda kora reggeli fertő­­szentmiklósi balesetnek, amikor autóbusz teherautóval ütközött a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös úton. A Kisalföld Volán autóbu­sza a mellékútról akart a 85-ös fő­úton áthajtani. Vezetője nem vet­te figyelembe az „Állj! Elsőbbség­adás kötelező” táblát, és összeüt­között egy MAN teherautóval. Ezután nekivágódott a kereszte­ződésnél lévő épületnek. Az Ika­rus vezetője, az 54 éves F Ferenc és a teherautó sofőrje mellett ülő B. Jánosné nyolc napon túl gyó­gyuló súlyos sérüléseket szenve­dett. A teherautó sofőrje, valamint a busz utasai közül hatan könnyű sérüléseket szenvedtek. Meleg, derűs hét Számottevő felhősödés először va­sárnap, a nyugati országrészben le­het. Addig mérsékelt felhősödéstől eltekintve derűs, szélmentes idő, 33 fok körüli kánikula várható. Péntek: napos min. max. 17 32 Szombat : napos 18 32 Vasárnap: felhősebb 18 32 Hétfő: változó 17 31 Vízhőmérsékletek Athén derűs 33 Isztambul napos 32 Stockholm változó 24 Barcelona változó 28 London esők 21 Szófia derűs 32 Bécs napos 31 Madrid változó 27 Zürich derűs 31 Belgrád derűs 32 Párizs esők 25 Arad derűs 32 Berlin esők 27 Prága napos 30 Kolozsvár derűs 31 Bukarest napos 32 Róma napos 31 Újvidék derűs 33 Magyarország: FC Duna 20-23 Tisza 23-24 Balaton 24 Velencei-tó 24 Fertő tó 22 Európa: Adriai-tenger 23-26 Földközi-tenger 23-28 Égei-tenger 23-28 Fekete-tenger 24-27 Ligur-tenger 23-26 Tirrén-tenger 23-28 NÉPSZAVA RÖVIDEN Kisebb földrengés Győr térségében_________ Győr térségében kedden este ki­sebb földrengés volt - tájékozta­tott az MTA Földrengésjelző Ob­szervatóriumának ügyeletese. Az obszervatórium műszerei kedden 21.18 órakor észlelték a földren­gést, amely a Richter-skálán mér­ve 2,5-es erősségű volt. Hamis dollárokat találtak Szegeden __ Hamis százdollárosokat foglaltak le Szegeden - értesült a Havaria­Press. A másolt bankókat egy lo­pássorozattal gyanúsított, 30 éves férfinél találták a nyomozók. A gyanúsított elmondása szerint a harminckét darab, jó minőségű hamisítványt egyik ismerősétől kapta értékesítésre, a másolást nem ő végezte. Gyermekek életét mentette meg a bátor asszony Több gyermek életét mentette meg az a nő, aki­ megfékezett egy megbokrosodott ló által húzott szekeret Marcaliban. Egy 32 éves bátor asszony megfékezte a meg­vadult lovat. A nőt gerinctöréssel szállították kórházba. Kenő Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill. ker., Auróra u. 11. Tel.: 303-47381 Fax: 303-4744 http://WWW.observer.hu Az mok augusztus 14-i nyerőszá­ 3 8 13 15 17 19 21 26 36 41 46 47 49 53 55 60 70 71 74 75 Tisztelt Olvasóink! Ingyenesen hívható zöld­számunkon is állunk rendel­kezésükre minden, előfize­téssel kapcsolatos ügyben. Kérdéseiket munkaidőben a 06-80-200-502-es zöldszá­mon, vagy a normál díjas 352-0662-es telefonszámon várják munkatársaink. (*Mobilkészülékről nem hívható) TÉVÉNÉZŐ__________ Élő közvetítés Érdeklődéssel vártam a szerda délelőtti élő közvetítést, hiszen a bíboros érsek és a mindenkori ünnepeket las­san két évtizede főrendező filmes szakember napok óta reklámozták. Aztán az elején valami kis hiba csúszott az adásba, így csak felvételről láthattuk a koronát hozó hajó érkezését. Igaz, helyette az esztergomi kincsestár gyönyörűséges koronázó keresztjét nézegethettük olyan közelről, ahogy a valóságban soha. Végül minden hely­rerázódott, láttuk a korona és az ünneplő seregek bevo­nulását a bazilikába, hallottuk Katona Tamást, akinek valahogy kiszaladt a száján, hogy a korona az országlakosok beleszólásának jogát is reprezentálja. Azt nem említette, hogy István után erre 800-900 évet kellett várni. De nem akarom én elvenni kollégáim ke­nyerét, akik majd firtatják a korona kirándulásának költségeit, hogy ki volt ott, meg ki nem volt ott, ország­­nagyjaink arcán mikor mit lehetett látni és így tovább. Én csak az egyébként flott, valóban látványos közvetí­tésre figyeltem. A sorok mellett álló biztonsági emberek azért eszembe juttatták: jó, hogy ott vannak, mert a nagy sürgés-forgásban talán akadt volna egy-két önje­lölt, aki a legszívesebben a saját fejére tette volna a ko­ronát. Bernáth László

Next