Népszava, 2001. december (129. évfolyam, 280-303. sz.)

2001-12-06 / 284. szám

NÉPSZAVA Kéri László Novemberi kiképzés Medgyessy honvéd lépjen ki! Hogy áll? Mikor borotválko­zott?! Hogy néz ki a bakancsa!? Mit tart a gázálarctáskájában?! A rutinos katona ilyen­kor tudja, hogy nincs más teendője, mint nagy önuralommal arra várni, hogy elöl­járója rendteremtési rohama elmúljék. A lehető legrosszabb változat az, ha min­den egyes kérdésre megpróbál válaszol­ni, ezzel csak földühítené amúgy is ma­gán kívül lévő parancsnokát. Mert a cél ilyenkor nem más, mint megmutatni, ki az úr a házban. Medgyessy Péter vagy nem volt kato­na, vagy régen volt, és elfeledte mindezt, vagy pedig azt remélte, hogy a választási küzdelmet nem a hadviselő felek milita­rista­­ alá-fölé­­­rendeltségi logikája sze­rint fogják lebonyolítani. Elvileg nem hi­báztatható az az okoskodás, amely szerint a kampányban egyenlő felek ésszerű és kölcsönösen szabálytisztelő magatartása lehetne a mérce, a mindenki által elfoga­dott norma. Bár az elmúlt évek során mind a két oldalon túl sokat tettek annak érdekében, hogy ezt az illúziót kevesek merjék magukban dédelgetni. A gyakorlatban a helyzet, hogy miköz­ben ezeket az elveket mindenki elfogad­ja, a mindennapi küzdelmek során más természetű logikák működtethetőségét is igyekeznek érvényesíteni. Ha a többiek hagyják. S tudni kell: rutinos küzdőkről van szó, olyanokról, akiknek már a mos­tani kampány a negyedik lesz. Akik már tudják, hogy mindez alapjában véve vízi­labdameccs. Föl kell tenni a magasba a kezeket, ártatlan képet kell vágni­­ és közben a víz alatt könyörtelenül rugdosni a másikat. November során a szocialista jelölt a maga bőrén is kitanulhatta, hogy e hosszú tizenkét év során miféle harcmodorok, kampányszokások, örökségek letétemé­nyeseivel kell megküzdenie. S nemcsak a tényleges ellenfeleivel, hanem szinte mindenkivel, lévén, a küzdőtér egészé­ben is e normák az uralkodóak. Megpró­báltak az öreg katonák újoncot faragni belőle, s közben figyelték, hogyan tanul, hogyan reagál, mi a gyöngye pontja és mi lehet az erőssége. Mindez a várható küzdelemnek csak egy közbeeső fázisa, s ennél még cif­rább fejleményre is számíthatunk. Pon­tosabb magyarázatok megértése érdeké­ben a fentiektől egy kicsit el kell kanya­rodnunk, és mérlegelnünk kell néhány olyan körülményt is, amelyek szintén az elmúlt hetek eseményeiből következtet­­hetőek ki. A novemberi belpolitikai események alakulására minden korábbinál erőtelje­sebben telepedett rá az a tény, hogy a kö­vetkező választásokon a győzelem vagy a vereség nagyon-nagyon kicsinyke kü­lönbségeken múlhat. Ezt a közhelyet ma­napság naponta százszor rángatják elő, de nem biztos, hogy a kellő alkalommal és a megfelelő események magyarázataként. Az elmúlt hónap egyik aprócska szellemi háborújára adott alkalmat az, hogy az egyik közvélemény-kutató cég egyik hét­ről a másokra olyan méretű átrendeződés adatait találta dokumentálni, amelyre egyébként csak hosszú hónapok, félévnyi változás nyomán szokás rábukkanni. Tüstént elkezdődött a vádaskodás: ki kit pénzel, ki kit manipulál, továbbá, lehet­ne-e egységesíteni az adatfelvételi és publikálási szokásokat. Anélkül, hogy akár a szakmai, akár a politikai háttérkér­désekben állást foglalnánk, érdemes fi­gyelmünket néhány fontos összefüggésre is ráirányítani. A választásokhoz közeledve a közvéle­mény formálásába folyamatosan olyan csoportok is belépnek, amelyek egyéb­ként a periférián szoktak elhelyezkedni. S e csoportok megjelenése a kialakult erőviszonyok kereteit inkább taszigálják, mintsem a tisztábban látást tennék lehe­tővé. Magyarországon mindegyik jelen­tős párt táborában kisebbséget jelentenek a mozdíthatatlan, eltökélt csoportok. A többséget tehát nem nehéz csábítani, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy zavar-Kéri László politológus­talanul áthúzgálhatóak lennének egyik tá­borból a másikba. A habozó állampolgár számára egyidejűleg - és egészen a vá­lasztások napjáig! - legalább öt-hat pozí­ció elfoglalása kínálkozik. A szeretett párttól átállhat a rokon párthoz, ha valami csalódás éri. S ha túl nagy e csalódás, ak­kor gyarapíthatja a bizonytalanok jóc.­Az év végéhez közeledve tehát eléggé világosan körvonalazódik a Fidesz kettős kampánya, a békés-építő jellegű első vonal, valamint a kérlelhetetlen-támadó­­ második vonal közötti, jól felépített munkamegosztásra támaszkodó stratégia kán­tarka és belül is többszörösen réteg­zett táborát. Az egész átrendeződési folyamat leír­­hatatlanul összetett­­ és a választásokat közvetlenül megelőző hónapokba még komplikáltabban fog alakulni. Ahogyan a küzdelem éleződik, s amilyen mértékben a magyar lakosság többségénél tudatoso­dik, hogy mi lesz a tét, és hogy minden százalék számít, úgy válik egyre mozgé­konyabbá az a sok százezres tábor, amely nem lesz hajlandó magát a végsőkig egy­értelműen elkötelezni. E kusza folyama­tokból a közvélemény-kutatók egy-egy pillanatot tudnak kiragadni. S ha ezt meg­bízhatóan teszik, akkor a sok-sok pilla­natfelvételből alapvető trendek is kirajzo­lódnak. Sohasem lesz azonban lehetséges az apróbb csoportok cikázásait időben tetten érni. Eme apróság jelentőségének megvilágítása kedvéért érdemes egy pil­lantást vetnünk az 1998-as választásokra. Lényegében változatlan nagyságrendű részvétel mellett, a két forduló közötti rö­vid időben csak egy-két százalékos finom átrendeződés zajlott le, ám ez döntő pon­tokon változtatta meg a hatalmi viszo­nyokat. Akkor is erős és kiegyenlített - másfél milliósra tehető - táborok néztek farkasszemet, ám a második fordulóra az egyikből némileg kevesebben mentek el a számítottnál, a másik oldalon viszont megérkezett egy olyan egy-kétszázezres csoport, amelynek aktívvá válásához a váratlanul nyitottá vált küzdelem már ép­pen elégséges motivációnak bizonyult, a többimilliónyi választóhoz képest a leírt mozgás majdhogynem jelentéktelen mé­retű volt, de a kormányváltáshoz szüksé­ges eredmény eléréséhez mindez éppen elegendő lett. E múltkori tantörténetet most - 2001 decemberében - legalább négy okból is érdemes felidézni. Először is, annak okán ne várjunk a közvélemény-kutatóktól olyan ismere­teket, amelyeket az ő módszereikkel nem lehet előállítani. Gyorsan változó, kisebb csoportok véleményét a repre­zentatív módszerekkel egyszerűen lehe­tetlen megbízhatóan és időben megmér­ni. Ettől még e csoportok átrendező ha­tása akár drámai erővel is érvényesül­het. Mindez a hiányosság azonban nem lehet elegendő érv arra, hogy a meglévő és folyamatos kutatási adatsorok más, egyébként fontos tendenciáit is figyel­men kívül hagyjuk. Másodszor, érdemes arra gondolnunk, hogy a hazai választók meglehetősen je­lentékeny hányada - kb. egyharmada - csak a szavazások előtti utolsó egy-két hétben alakítja ki végső állásfoglalását. Mindez nem azt jelenti, hogy e tömeg érdektelen, tájékozatlan állampolgárok­ból áll, hanem azt, hogy a magyar pár­toknak még tizenkét év után sincs olyan kötőerejük, amelynek alapján tartósan és mélyen elkötelezett hívekre számít­hatnának. Lehet ezt nem szeretni, de at­tól még kemény tény marad: a választók milliós nagyságrendjének a szimpátiá­jáért egészen a legutolsó pillanatokig kell megküzdeni. Harmadszor, ilyen sokrétű és elkese­redett harc során mérhetetlenül fölérté­kelődik a hibázás jelentősége. Bárme­lyik oldalon valamely vezető olyan ki­jelentést tesz, olyan döntést hoz, amely napokra képes a választók többsége előtt kellemetlen színekben feltüntetni az adott pártot, akkor sok ezer aktivista legprofibb munkája is pillanatok alatt megy tönkre. Egyébként­ ellenzéki po­zícióból ez ügyben már három válasz­tást megelőző időszak tapasztalatainak lehetünk birtokában. Negyedszer, a hazai választási eredmé­nyek jóslatakor - éppen az eddig felsorol­takra tekintettel - érdemes azt is számí­tásba venni, hogy nincs az a hatalmas előny, amelyet ne lehetne akár egy-két hónap alatt is elherdálni. Ha valamely párt tartósan bekerül a negatív megítélés spiráljába, avagy az alaptalanul erősödő bizakodó hangulat hullámába, akkor nagyságrendekkel is megváltozhat ko­rábbi - stabilnak vélt - pozíciója. Az imént fölsorolt tényezők mindegyi­ke meglehetősen általános jellegű, mégis érdemes lesz ezeket a fejünkben tarta­nunk, ha másért nem, akkor azért, hogy megértsük a közeledő kampányküzdel­mek értelmét, kiélezett mivoltát, s így könnyebb lesz belátnunk a napi esemé­nyek, érthetetlennek látszó kötözködések szerepét is. Az átlagos újságolvasó - a leendő választó - nem úgy kel föl és nem is úgy fekszik, hogy a megidézett össze­függéseket állandóan az eszében tartsa, de az egyes pártok stratégáinak mindezek életbevágóan fontos szempontok. Sőt, a politikaformálóknak azt is tudniuk kell, hogy ugyanezen törvényszerűségekről mit gondolhatnak a konkurencia stra­tégái. Nemcsak a maguk döntéseit vizsgálják tehát, hanem ellenfeleik lehetséges dön­téseit is igyekeznek befolyásolni. Ked­vező esetben az is eredményes stratégia lehet, ha nem csinál semmi különöset, de az ellenfelét rá tudta kényszeríteni né­hány téves lépés megtételére. A profi kampánystábok természetesen az összes szóba jöhető megoldást egyszerre hasz­nálják. A novemberi belpolitikai eseménye­ket ebből a szempontból nézve az mondható, hogy a Fidesz tervező csapa­ta határozottan lépéselőnyben van. A politikai térben eddig összeszedett vele együttműködő partnereire rábízhatta az MSZP folyamatos ostromlását, különö­sen pedig Medgyessy Péter össztűz alatt tartását. Ezt a feladatot a radikális jobb­oldali média, a MIÉP, s az MDF némely töredék csoportja eleddig el is végezte maradéktalanul. A Fidesz-elit mind­eközben pedig széttárhatta a kezét és ki­fejezhette sajnálkozását, sőt a rosszallá­sát is a negatív kampány miatt. Nekik amúgy is sokkal konstruktívabb feladat jut: meg kell ismertetniük az országgal az elmúlt három és fél évnyi kormány­zás eredményeit. Valami oknál fogva nem bíznak eléggé az elmúlt hónapok médiatámogatásában, mert az eredmé­nyek ismételgetése olyan erővel törté­nik, amelyre legfeljebb csak a legidő­sebb korosztály találhat magának példát -jó fél évszázaddal ezelőttről. Az év végéhez közeledve tehát elég­gé világosan körvonalazódik a Fidesz kettős kampánya, a békés-építő jellegű első vonal, valamint a kérlelhetetlen­támadó második vonal közötti, jól fel­épített munkamegosztásra támaszkodó stratégia. * Nem mondható mindez el a nagy el­lenfél, az MSZP kampányáról, mert ez sokkal kevésbé öltött felismerhető szer­kezetet. Hozták magukkal korábbról a kormányzattal szemben felsorakozott kritikai gyűjteményt, s ez mostanában kiegészült még az egészségügy bírálatá­val. Valószínűleg túlzottan is bíztak ab­ban, hogy Medgyessy Péter őszi csatába küldésével önmagában is megoldódik a pozitív mondanivaló megjelenítése, a novemberi fejlemények viszont arról ta­núskodnak, hogy ez a megoldás nem­csak féloldalas, hanem törékeny is. A hátralévő hónapok során mindenképpen dönteniük kell: vagy odaáll az egész MSZP a miniszterelnök-jelöltje mögé, vagy maga a jelölt lesz képes a meggyő­zően jobb, versenyképesebb kormány­zati alternatíva felmutatására. Akárhogyan is döntenek, nem hagy­hatják figyelmen kívül a másik fél kettős jellegű stratégiáját, vagy leképezik és visszájára fordítják azt, vagy pedig vala­mi olyasmi találnak ki, ami hatékonyan lép túl a felkínált versenykereteken. Már amennyiben győzni szeretnének. NÉPSZAVA ALAPÍTVA 1873-BAN Főszerkesztő: H. BÍRÓ LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: HORVÁTH ISTVÁN, NÉMETH PÉTER ■ Lapszerkesztő: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Rovatvezetők: Politika: LÁSZLÓ BOGLÁR, Társadalom és Kultúra: MUZSLAI KATALIN, Gazdaság: LÉNÁRT ATTILA, VÉRTES CSABA (vezető szerkesztő), Külföld: KISS ANDREJ, Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA, Publicisztika: NÉMETH PÉTER, Sport: BALLA­ ATTILA, Szép Szó: BOROS ISTVÁN , Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadó: NSZ 1999 RL, Felelős kiadó: FISCH GÁBOR LÁSZLÓ elnök-vezérigazgató ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Hirdetési igazgató: RAJKÓCZ JÚLIA ■ Marketinggazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest Könyves Kálmán kft. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9039, telefax: 477-9038 ■ Rovattelefonok: belföld 477-9005, külföld 477-9007, gazdaság 477-9009, lapszerkesztő 477-9011 ■ Gektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu Országosat árusítja a LAPKER Rt. ■ Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. LH.I.-nél (levélcím: 1846 Bp.), a kerületi ügyfélszolgálati irodákban, a Hírlapelőfizetési Irodában (HELIR1089 Bp. Orczy tér 1., levélcím: 1900 Bp.), vidéken a postahivatalokban közvetlenül és postautalványul, valamint átutalással a Postabank Rt 11991102, HELÍR 021-02799 pénzfor­galmi jelzőszámra. Külföldre előfizethető a HELÍRNÉL a fenti címen, illetve bankszámlaszámon, valamint megrendelhető a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft-nél, 1117 Budapest, Budafoki út 70., fax: (361)206-1921, email: hunpress@datanet.hu. Előfizetési díj egy hónapra 1498 Ft, negyed évre 4494 Ft fél évre 8988 Ft, egy évre 17 976 Ft Előfizethető továbbá közvetlenül a Kiadónál minimum negyed évre. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. ■ Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ vezérigazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 12 4 8 16 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti VÉLEMÉNY 2001. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Kiadatási kérelmek Lám akármennyi kritika éri törvénykezésünket, azért az igazságszolgáltatás mal­ma, ha lassan is, de őrölnek. Alig telt el négy hónap, hogy ifj. Hegedűs Lóránt MIÉP-alelnök képviselő, ref. lelkész megírta dolgozatát - melyben a „galíciai jött­­mentek” sokaságának kirekesztését szorgalmazta a napokban máris megérkezett a legfőbb ügyész átirata a T. Házhoz, melyben kéri Hegedűs képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Mégpedig azért, mert közösség elleni izgatás alapos gya­nújával nyomozást rendelt el a lelkész képviselő ellen. Ifj. Hegedűsnek mostaná­ban rosszul megy a sora. Hiába állt ki mellette Cs. I. MIÉP-elnök, ez nem befolyá­solta sem az ügyészséget, sem a Bölcskei püspök vezette egyházi bíróságot. Ez utóbbi szervezet keményen elmarasztalta, Krisztus igéjével ellentétesnek ítélte ifj. Hegedűs írói munkásságát. No de vissza a parlamenthez. Most ugyebár a Ház mentelmi bizottságán a sor­ az ő döntésüktől függ (e döntés akár már mára várható), hogy kiadja-e az ügyészség kényére-kedvére Hegedűs képviselőt. Senki ne gondolja azt, hogy a tekintélyes bizottság Fejbólintó Jánosok gyülekezete! Rigorózus testület ez, amely szigorú - noha némileg nehezen követhető - elvek alapján dönt. Hol így, hol úgy. Például Székely Zoltán volt kisgazda képviselő ügyében pillanatok alatt adták ki a vesztegetéssel, befolyással való üzérkedéssel, mindenekelőtt 20 millió forint „csúszópénz” (lásd még: „20 dokumentum”) átvételével gyanúsí­tott honatyát. Bonyolultabbnak bizonyult az eljárás a rabláncra fűzve előveze­tett Szabadi exállamtitkár ügyében, akit sok millió forint közpénz hűtlen keze­lésével vádolt az ügyészség. Illetve vádolt volna, ha a rejtélyes módon tevé­kenykedő mentelmi bizottság végül nem tagadja meg Szabadi kiadatását. Egyébként így a parlamenti ciklus vége felé, s a választási hajrá kezdetekor ugyancsak megszaporodott a mentelmi bizottság dolga. A minap Dán János sze­mélyében újabb kisgazda képviselő mentelmi jogának felfüggesztése kezdemé­­nyeztetett 1,2 milliós csalás alapos gyanújának okán. Horváth Jenő, a Magyar Ügyvédi Kamara köztiszteletben álló elnöke viszont rágalmazásért jelentette fel a népszerű állatbarát Kosztolányi képviselőt. Egyszóval ifj. Hegedűs nem marad egyedül az igazságszolgáltatás „karmai­ban". Hogy a rágalmazással, uszítással, sikkasztással vádolt képviselők - bár ők 386 honatya és honanya elenyésző kisebbségét képezik - milyen mélyre züllesztik a magyar parlament amúgy is fogyatkozó tekintélyét, ezt döntse el mindenki maga. Nekem ide csak egy idézet kínálkozik. Anno 1924-ben a hír­hedt frankhamisítási botrány idején gróf Bethlen miniszterelnök rá jellemző szófukarsággal csak annyit mondott: „épp ideje ezt a Házat feloszlatni.” Szász István Levelezgetünk Január elsejétől hatályba lép a státus­törvény. Legalábbis Magyarországon. A kormányfők kitartóan levelezget­­nek, a külügyminiszterek tárgyalnak, a helyzet pedig változatlan. Noha mindez az RMDSZ-től függetlenül történik, a nézeteltérések elsősorban a romániai magyar érdekvédelmi szer­vezet munkáját lehetetlenítik el. A kedvezményezettek, akik egyben az RMDSZ szavazói is, a szövetséget teszik felelőssé a helyben topogásért. De az egyre inkább hevesebbé váló román politikai indulatok is az RMDSZ-en csapódnak le. Korábbi koalíciós partnerei elsőként emelték fel szavukat a státustörvény ellen, s legalább olyan hangosak voltak az utóbbi hónapokban állandósult ma­gyarellenes kampány során, mint C. V. Tudor xenofób pártja. A jelenle­gi partner, a kormányzó párt, kezdet­ben semleges álláspontot képviselt, de a magyarellenes kártya kijátszását nem hagyhatta meg az ellenzék kizá­rólagos tulajdonában, mert ezt nem bocsátották volna meg választói. A PSD-vezetők váltig állítják, hogy az RMDSZ-szel kötött együttműkö­dési megállapodás nincs veszélyben, mégis a két párt képviselői úgy tár­gyalnak, hogy mindenki tudatában van annak, hogy ilyen közhangulatban nem tartható fenn sokáig az együttmű­ködés. Súlyosbítja a helyzetet, hogy mindkét oldalon megszaporodott azok száma, akik a szakítást szeretnék, és ezek a csoportok kormánytámogatást élveznek. A román kabinetben is van­nak olyanok, akik inkább nélkülöznék az amúgy létfontosságú RMDSZ-vok­­sokat, mintsem „feláldozzák a nemze­ti érzelmeket”. A szakítást szorgalma­zó belső RMDSZ-ellenzék ugyancsak kormánytámogatást élvez, csakhogy nem Bukarestből. Nemrég Székelyud­varhelyen a belső ellenzékhez tartozó polgármester gyertyás tüntetést szer­vezett az RMDSZ ellen, amelyen Tőkés László elmondta, hogy aki az udvarhelyi ellenzéki tömörülést tá­madja, az közvetve az RT és a Fidesz- MPP közötti szoros kapcsolatok által a magyar kormányt is. Németh Zsolt politikai államtitkár pedig levélben üdvözölte a tüntetés résztvevőit. Markó a történtekre reagálva azt mondta, hogy az RMDSZ nem szólt és nem szól bele a magyarországi po­litikába, és kölcsönösséget vár el. Az ilyen típusú határozottságot azonban nem szereti a kisebbségi ma­gyar választó. Az érzelmi kötődés olyan nagy Magyarországhoz, a „nemzeti kor­mány” pedig annyira népszerű Er­délyben, hogy a státustörvény fonto­sabbá vált, mint a román földtörvény vagy az egyházi és közösségi ingatla­nok sorsa. Pontosabban azt várják el, hogy miközben a román-magyar vi­tás kérdésekben az RMDSZ teljes mellhosszal kiáll a budapesti állás­pont mellett, Bukarestben politikai eredményeket mutat fel. A tegnapi RMDSZ-PSD-tárgyalás kapcsán előre látható volt az együtt­működés meghosszabbítása. De med­dig tartható fenn a megállapodás, ha nem csillapodik a státustörvény okoz­ta magyarellenesség? A tárgyalást megelőzően Markó a romániai ma­­­gyar sajtóban jelezte, hogy ha a két kormány meg tud egyezni a kedvez­ménytörvény ügyében, az egyik fon­tos eleme lehet annak, hogy az elkö­vetkezőben az RMDSZ mennyire tud együttműködni a kormánypárttal. Vagyis: nemcsak a státustörvény al­kalmazása múlik a két kabinet komp­romisszumkészségén. Gál Mária ml 47 ll 064, Weir a loTremiMir MlMbcW 000­ H s rwocin* ^ "------W Pápai Gábor rajza

Next