Népszava, 2002. január (130. évfolyam, 1–26. sz.)

2002-01-28 / 23. szám

NÉPSZAVA V NÉPSZAVA ALAPÍTVA 1873-BAN Főszerkesztő: H. BÍRÓ LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: HORVÁTH ISTVÁN, NÉMETH PÉTER ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Rovatvezetők: Politika: LÁSZLÓ BOGLÁR, Társadalom és Kultúra: MUZSLAI KATALIN, Gazdaság: LÉNÁRT ATTILA, VÉRTES CSABA (vezető szerkesztő), Külföld: KISS ANDREJ, Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA. Publicisztika: NÉMETH PÉTER. Sport: BALLAI ATTILA, Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY HÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadó: NSZ 1999 Rt, Felelős kiadó: FISCH GÁBOR LÁSZLÓ elnök-vezérigazgató ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Hirdetési igazgató: RAJLÓCZ JÚLA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9039, telefax: 477-9038 ■ Rovattelefonok: belföld 477-9005, külföld 477-9007, gazdaság 477-9009, lapszerkesztő 477-9011 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail dm): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Internet URL-cim: http://www.nepszava.hu Országosan árusítja a LAPKER Rt. ■ Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. LH.I.-nél (levélcím: 1846 Bp.), a kerületi ügyfélszolgálati irodákban, a Hírlafó előfizetési Irodában (HELIR1089 Bp. Orczy tér 1., levélcím: 1900 Bp.), vidéken a postahivatalokban közvetlenül és postautalványos, valamint átutalással a Postabank RL 11991102. HELÍR 021-02799 pénzfor­galmi jelzőszámra. Külföldre előfizethető a HELÍRNÉL a fenti cím­en, illetve bankszámlaszámon, valamint megrendelhető a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft-nél, 1117 Budapest, Budafoki út 70., fax: (361)206-1921, email: hunpress@datanethu. k­u Befizetési díj egy hónapra 1498 Ft, negyed évre 4494­­, fél évre 8988 Ft, egy évre 17 976 Ft Előfizethető továbbá közvetlenül a Kiadónál minimum negyed évre. Nyomás: Sokra Lapnyomda Al ■ Fezetöf­izető: l£NDVAI LÁSZLÓNÉ vezéigazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 12­4 816 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti gyj­sz 1 Másrészt Egy­részt biztos min­denki­nek igaza van. Annak a közvélemény­kutató intézetnek (pl. Me­dián, Szonda Ipsos), ame­lyik azt állítja, hogy a népek többsége inkább az MSZP-t látná hatalmon. Másrészt annak is (pl. Gallup), ame­lyik szerint a polgárok in­kább a Fidesz-MDF párost tartanák egy kicsit még kor­mányon. És persze annak is igaza van, aki szerint ez így lehe­tetlen. Valakinek tévednie kell mégis. Az nem lehet, hogy egyszerre mind a kettő nyerő/vesztő legyen. Akkor jó-e bármire ez az egész? Vagy csak annyi a szerepe, hogy minden poli­tikus kiválassza a neki tet­sző eredménysort, aztán az­zal járja az országot, lobog­tatva, hogy na tessék, ő már meg is nyerte ezt a der­bit. Kétségtelen, a szavazás még hátra van, de jelen kö­rülmények között ez már csak némi adminisztrációs feladat. Itt jegyezzük meg, ha másra nem is lenne jó a köz­vélemény-kutatás, csak egy kis viselkedési tesztre, már ez is sokat megérne. Itt van például a mi nemzeti nácink, aki egyenesen bezárással fe­nyegeti meg azokat, akik szerint ő momentán nem áll olyan jól, tán még a parla­mentbe sem kerül be. (Ha mégis bekerül, akkor való­színűleg börtönnel, kötéllel, felkoncolással, esetleg Du­nába lövéssel tréfál majd - amilyen az ő humora.) Vagyis a kövér náci nem azt mondja, hogy ejnye, va­lamit lehet, hogy elrontot­tam, lehet, hogy mégsem szeret engem mindenki any­­nyira, mi több, sokan félnek tőlem. Talán egy picit fazo­­nírozni kellene a figurán és akkor jobban menne a bolt. De nem, szerinte mindig más a hibás. Mert mindenki korrupt, a szakmaiság szabá­lyait félredobja, ha a politi­kai cselszövésekről van szó. Mondhatnánk persze erre,­­ hogy mindenki magából in­­­­dul ki. De nem mondjuk. Egyrészt, mert minek. Hi­szen ő most a békétlenség­gel, a bajkeveréssel, a bot­rányokozással akar feltűnni. Másrészt meg minek, akinek van füle a hallásra, az tudja, hogy hát persze, az ő politi­kai szocializációja ennyi, a cél elérése érdekében min­den eszköz szent. Hozzávé­ve, hogy azt is hiszi, akkor szerepelhet a sajtóban, ha valami erőset, valami külön­­ legeset mond. Mint régi színházi ember, nyilván azt gondolja, amit Honthy Han­na és Gábor Zsazsa, mind­egy mit, csak beszéljenek róla. Azzal meg már rég nem törődik, hogy mindez meny­nyi kárt okoz ennek a de­mokrácia nevű képződ­ménynek. Aztán teszi azért is a köz­vélemény-kutatás a politiku­sok számára, mert gyorsan lemérhetjük: melyikük az, aki azon nyomban nagy saj­tótájékoztatót hív össze, dia­dalmámorban úszva, győzel­mi jelentéseket tesz közzé. És ki az, aki azt feleli az eredmények láttán: nono, csak szerényen, ez még nem a végeredmény. Nem közvé­lemény-kutatást, hanem vá­lasztást kell nyerni. Visszatérve az alapvető problémához: a pártok közt kicsi a különbség, akár né­hány százaléknyi különbség is most a mennyországba re­píthet, a pokolba dönthet. A kutatók felelőssége ezért igen nagy, hogy ne engedje­nek a politikai nyomásnak, a pénz csábításának (a kor­mány sokmilliós megrende­lő ezen a piacon), hanem ép­pen saját presztízsük védel­mében, képességeiknek, le­hetőségeiknek megfelelően a lehető legjobbat nyújtsák. Persze biztos akad olyan politikus, aki úgy gondolja, hogy milyen jó lenne ráven­ni néhány kutatót, hogy neki tetsző eredményeket pro­dukáljon. De legyünk ben­ne egészen biztosak, ilyet úgysem találnának. Hiszen előbb-utóbb jön az igazi vá­lasztás, és akkor minden ki­derül. Eljön az igazság pilla­nata. És akkor már nem le­het magyarázkodni. Az igazság pillanatai Dési János VÉLEMÉNY Csepeli György Képzelt magyarság A közvélemény-ku­tatások eredményei, a napi beszélgetések alapján levont követ­keztetések, valamint semleges külföldi megfigyelők szavai alapján a kormánytól független, de a kor­mánnyal nem feltétlenül szemben álló elmék számára is felrémlik a lehetőség, hogy a közelgő választásokból netán a jelenlegi hatalom vesztesként kerül ki. Megjelent az írás a falon. Voltaképpen semmi különös nem történt. Az ellenzék nem lépett elő zse­niális kampánnyal, a kormánypropa­ganda sem lépett túl az elmúlt négy év­ből jól ismert disneylandes nemzeti mesevilág adta kereteken. A hideg ugyan megtizedelte az ott­hontalanokat, néhány megégett csecse­mő belehalt a sokórás fölösleges utaz­tatásba, itt egy ház égett el, ott egy ban­kot raboltak ki, egyébként minden és mindenki hozta a maga formáját. A politikai helyzet mégis megválto­zott. Az Orbán-Nastase-paktum sajátos kollektív félelmeket szabadított fel, amelyek nem horgadnak le. Sőt, mint­ha minden nap, amikor is a kormány a félelmek lehorgasztásával kísérletezik, mintha csak tovább korbácsolná a szo­rongást. Magyarországnak elvégre sok szom­szédja van, s csak az egyik szomszéd Ausztria. Valószínű, hogy sem Szlové­nia, sem Horvátország nem lesz az tá­maszpont, ahonnan kiéhezett, egészsé­gileg tönkrement, mindenre kapható ol­csó munkaerő áramlana be Magyaror­szágra. Ugyanez már nem mondható el se Szerbiáról, se Ukrajnáról. Szlovákia külön eset. Egyébként ez az ország le­hetett volna a Kárpát-medencében élő magyarok lelki komfortjának előmozdí­tását célzó törvény alkalmazásának ide­áltípusa. De nem lett az. A közeli jövő pedig, amikor a jelenlegi magyarbarát kormány lelép majd a színről, semmi jót nem tartogat magyar szempontból. De mit is jelent az a szó, hogy ma­gyar? A Kárpát-medencében élő ma­gyarokra vonatkozó törvénynek már a neve sem bizonyos, hiszen hol státus­törvényként, hol kedvezménytörvény­ként emlegetik. Ezen kívül zavaró, hogy minden Kárpát-medencei ma­gyarra vonatkozik, kivéve a burgenlan-Csepeli György egyetemi tanár, szociálpszichológus diakat, akik ugyan nincsenek sokan, de hát a horvátországi vagy szlovéniai ma­gyarok száma sem nagy. Az ausztriai magyarok kimaradása a törvény gyó­gyíthatatlan genetikai hibája. S ha már egy törvény a Magyarország határain kívül élő magyarokról szól, miféle érv zárhatja ki az Amerikában, Ausztrália-A törvény zavaros ideológiára épül. Nem derül ki belőle, hogy szerzői voltaképpen kikre is gondolnak, amikor magyarokról beszélnek. Ennél is nagyobb baj, hogy magyarságfogalmuk primitív, etnocentrikus­­an s ki tudja még merre szórt magyar­ságot azon körből, amelyre a törvény egyébként vonatkozhatna? (A szóba jö­hető érvbe jobb nem belegondolni.) A kormány rengeteg pénzt fordít magyar­ság- és kisebbségkutatásra, szakértők régióit foglalkoztatja a magyar állam­polgárok által befizetett adókból fenn­tartott alapítványi intézeti műhelyekben. Igaz, a neki nem tetsző hasonló pro­filú intézményt már hivatalba lépése el­ső esztendejében felszámolta, amit fi­gyelmeztetésként szánhatott azoknak, akik akkor még haboztak, beál­ljanak-e vagy sem a hivatalos magyarságideoló­gia által meghatározott sorba. Nem tudjuk, a szakértők beálltak-e a sorba vagy sem, de azt tudjuk, hogy a kormány által kezdeményezett és az Országgyűlés hatalmas többsége által elfogadott magyarságtörvény fércmű lett. Egyedül a Szabad Demokraták Szövetségének volt mersze a törvény ellen szavazni. Az SZDSZ dicséretére válik, hogy nem érez kárörömet most, amikor a törvényt kiagyaló államtitkár legodaadóbb híveit leszámítva minden­ki számára kiderült, hogy a törvény nem hogy a magyarság javát nem szol­gálja, hanem hatása mind belföldön, mind külföldön katasztrofális. A törvény zavaros ideológiára épül. Nem derül ki belőle, hogy szerzői volta­képpen kikre is gondolnak, amikor ma­gyarokról beszélnek. Ennél is nagyobb baj, hogy magyarságfogalmuk primitív, etnocentrikus. Miközben az elmúlt években a kormány mást sem tett, mint a magyarok ezredéves államalapítását ünnepelte, nem vett tudomást arról a tényről, hogy az ezer év el is múlt. Idő­közben hatalmas változások mentek végbe a világban és a tudományban, kü­lönös tekintettel a nemzet jelentésére. Anélkül, hogy a részletekbe bele­mennénk, legyen elégséges utalnunk arra, hogy világszerte létrejött az ál­lampolgári és a kulturális keretek szab­ta nemzeti hovatartozás, mint a nemze­ti identitás két egymástól jellegzetesen különböző ideáltípusa. Ez a fejlemény különösképpen jellemezte a magyaro­kat, akiket az Osztrák-Magyar Monar­chia felrobbanása részekre szakított. A részek egyikéből lett a magyar állam, mely állampolgárságot adott a magya­roknak (és a határain belülre került nen- magyaroknak), míg a többi rész tagjai olyan állampolgárságot kaptak, amilyen országba kerültek. A magyar állam ezer évéből az utol­só 80 év már a magyarság szétszakí­­tottságának jegyében telt el, noha ko­rábban is bőven akadtak időszakok, amikor a magyarság csak fiktív egység volt. A státustörvény kiagyalói nem ve­tettek számot azzal, hogy a magyar ál­lampolgárság idővel ugyanolyan erejű identitásképző tényező lett, mint ko­rábban volt a magyar érzés. A különb­ség nem jelentéktelen. Az állampolgár­ság jogilag reális, bizonyítható, mások számára egyértelmű tény, míg a ma­gyar érzés meglétét vagy hiányát csak a szív magyarsága bizonyíthatja. Abszur­dum, hogy az utóbbit dokumentummal igazolni, különösen egy olyan doku­mentummal, amelyet ötévente meg kell újítani. A státustörvény által képzett képzelt magyarság kategória szembe került az állampolgárság által képzett nem kép­zelt magyarság kategóriával, s a kettő összeütközött. Az összeütközés lehető­ségét egyébként a Tárki kilencvenes években végzett vizsgálatai egyértel­műen előre vetítették. Sik Endre több nemzetközi tudományos konferencián is előadta azt az e sorok írójával együtt beigazolt tételt, miszerint „a születés által konstituált nemzeti identitás nem teremt szolidaritást a magyar állampol­gárok között azok iránt, akik magyar­nak tartják magukat, de nem magyar állampolgárok. A bevándorlókkal szemben megnyilvánuló xenofóbia ereje mindenkivel szemben érvényesül, függetlenül attól, hogy kiről van szó.” A történelem iróniája, hogy egy et­nocentrikus kormányt a xenofóbia buk­tat meg, mely rendszerint az etnocent­­rizmus ikerpárja. Nem baj, lesz idő könyvtárba járni, tanulni, tanulni, ta­nulni. 2002. JANUÁR 28., HÉTFŐ 7 Szavak A miniszterelnök pontosan tudja, mit beszél. Ám a Gazdasági Tanács csütör­töki ülésén elhangzott néhány megállapítását egyes kritikusai hajlamosak vol­tak úgy értékelni, hogy a kormányfő sem a helyzetnek, sem szavainak nem ura. Orbán Viktor ugyanis azt mondta: a nemzeti stratégiai célok kialakításá­ban csak azok vehetnek részt, akik egyetértenek a kormány céljaival. Amit a miniszterelnök kimondott, nem újdonság. A kormány és pártjai az utóbbi egy hónapban sokszor nevezték a nemzet ellenségeinek azokat, akik bí­rálni merészelték a kedvezménytörvényhez kapcsolt magyar-román egyetér­tési nyilatkozatot. Márpedig kritika jócskán elhangzott a gyakran „paktum­nak aposztrofált Orbán-Nastase-megállapodás miatt. Valódi érvek kormány­­oldalról még kevésszer hangzottak el a szavak állóháborújában, így valaki vagy elhiszi, amit például Orbán Viktor tegnap mondott a Vasárnapi Újságban, hogy a dokumentumban nincs Magyarországnak kedvezőtlen rész, vagy nem. Aki viszont nem hiszi el - mint például az érdekképviseletek -, az ne számít­son rá, hogy partnerként kezelik, még ha nekik kellene is, hogy szavuk legyen a dolgozókat érintő ügyekben. Mindenesetre nagy utat tett meg a kormányfő tavaly május óta. Akkor, a Fi­desz szegedi kongresszusán arról beszélt, hogy a vezető kormánypárt már nem­csak a polgári erőket akarja összefogni, hanem az egész nemzetet. A dolog ap­ró szépséghibája az volt, hogy rögtön a Fideszt képzelte el e nagy egység ve­zetőjének, de legalább elképzelhetőnek tartotta, hogy a politikai, ideológiai, gazdasági széthúzástól szabdalt országban össze lehet fogni. A jelek szerint e gondolat mára, a román kormányfővel kötött paktum fogadtatása nyomán - amit Orbán Viktor csak a kormány nemtelen hátbatámadásának képes tartani - már a múlté . Ha harc, hát legyen harc - mondhatja a miniszterelnök. Ezért mondjuk, hogy Orbán Viktor pontosan tudja, mit, mikor és hol beszél. A nagy vihart kavart csütörtöki gondolat például még nyomaiban sem jött elő a Vasárnapi Újságnak adott interjúban, pedig a miniszterelnök több mint egy órán át volt kedvenc rádióműsora vendége. Az élő adásban sok riporteri és hallgatói kérdésre válaszolt, de egyszer sem vesztette el higgadtságát és egy­szer sem mulasztotta el, hogy a megbékélés fontosságát hangsúlyozza. Már az első témánál - történetesen a kedvezménytörvénynél - mértéktartást javasolt és ugyanígy beszélt mindenről. Ebben a hangnemben szólt a nemrég róla meg­jelent könyvről is, amely - mint mondta - minden olyan értéket támad, ami számára lényeges. Megnyugtatta azonban az aggódókat, hogy ő elviseli a tá­madásokat. S ezzel összefüggésben volt egy mondata, amit érdemes idézni. Azt mondta, reméli, „lesz még idő, amikor nem lehet majd a hatalom megszer­zése érdekében sem átgázolni mindenen, ami szent”. Megszívlelendő gondo­lat. Bízzunk benne, minél többen hallották azok közül is, akik az utóbbi csak­nem négy évben a hatalmat képviselték. Bízzunk benne, ennek szellemében alakítják ezután például a nemzeti stratégiai célokat is. Sebes György ­­ét Kled­ouir f­e Tbffzeo dr. Pápai Gábor rajza Most szép lenni... Mármint katonának. Amikor a parancs­noki gondoskodás az állomány mámori­­tására is kiterjed. A Népszava felfedte: ezernél több hektó alkoholt rendel a honvédség bizonyos homályos célokra. A kommersz baracktól és a Dreher sör­től a Gösserig, a Chivas Regal whiskyig sok tízmillióért. Mint közöltük, a szóban forgó ital­mennyiségből, őrvezetőtől generálisig, mindenkire jut egy pohár pezsgő, fél li­ter bor, nyolc pohár sör és másfél deci rövidital. Egyszerűbben: idén, legalább egy alkalommal - talán épp április 7-re virradóan? - mind a harminc-akárhány­­ezer honvédségi alkalmazott pocsolya­részegre ihatja magát. A seregnek sietős lehet az ügy, mert élt a közbeszerzési eljárás sürgősebbik változatával. Nyilván ezért volt oly igen hamari az üzletkötés, hogy az árra alig figyeltek. Csakis és egyedül így fordulhatott elő, hogy például - lásd a közlönyt- a katonáknak egy üveg Nagyrédei Char­­donnay 516 csengő magyar forintba ke­rül, pedig a Kádár pincészetben 249-ért, a Netpincér házhozszállítónál 493-ért kapható. Meg - mondjuk - az édes sza­morodniért 829 forint helyett 1344-et fi­zet a sereg, s a 499-es villányi kékfran­kos 1092-ért vásároltatik. Tudom per­sze, az évjárat sem kutya, de mit szól­junk akkor a féldecis pálinkákhoz, me­lyeket az éjjel-nappali boltban száz fo­rint körül vehetünk meg, a katonák mégis 660-at adnak darabjáért. Most szép lenni hadiszállítónak! Olyannak, akitől inkább vesznek Borso­di sört, mint a Borsodi Sörgyártól. A szerencsés társaságocska vezetőnőjének asszonyneve ráadásul igen hajaz egy katonai gazdasági főnökére, de ezzel - és ezt határozottan leszögezem! - nem kívánok állítani semmit. Tisztelt rendőrhatóság, tisztelt ügyész­ség, tisztelt közbeszerzési tanács, tisz­telt APEH, tisztelt katonai elhárítás, tisztelt Országgyűlés, tisztelt NATO, tisztelt mindenki! Az immár vala­mennyi magyar állampolgárra érvényes feljelentési kötelezettség okán közlöm, hogy a fentebb leírt ügyletet erősen kor­rupció-, illetve pénzmosásgyanúsnak látom, és kérem annak haladéktalan ki­vizsgálását. Teszem ezt azért is, mert fé­lek, hogy a birtokomba jutott informá­ciók eltitkolásával bűnt követek el, me­lyért három évig terjedő szabadságvesz­tést kaphatok. Hamis váddal nem illet­hetnek, mert ismeretlen tettes ellen ké­rek nyomozást. Végezetül - s csak a további honvéd­ségi ügymenetet megkönnyítendő - közlöm kedves mindnyájukkal: már tar­talékosként sem vagyok behívható. Proszit! Veress Jenő

Next