Népszava, 2002. április (130. évfolyam, 76–100. sz.)

2002-04-15 / 87. szám

4 2002. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ BELFÖLD Választási kampány zajlik Isten házában Egy névtelen pártért imádkoztak a hívők Pasaréten, Szentendrén, a Margit körúton és a Bazilikában Vasárnap minden katolikus templomban felolvasták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét. Mivel az egyház tisz­teletben tartja hívei szabad döntését, a körlevél nem nevez meg pártot. De azt azért világossá teszi: a második fordulóban csak olyan jelölteket szabad támogatni, akiknek a pártja is garancia arra, hogy a keresztény értékek nem fognak hiányozni a továb­biakban sem a kormány munkájából. Munkatársaink vasárnap délelőtt miséken vettek részt. NÉPSZAVA-összeállítás Férfiak és nők, idősek és fiatalok, szülők és egyedülállók, kokárdá­­sok és kokárda nélküliek töltik meg vasárnap délben a Pasaréti úti templomot. Ki az oszlopnak támaszkodva áll, ki a padsorok­ban ül, ki a bejáratnál szorong. Egy valami közös bennük: fi­gyelnek, hallgatják, amikor kell, mormolják a melegséget, szerete­­tet és bátorítást sugárzó pásztor szavait. Felállnak, majd leülnek, térdre ereszkednek, keresztet vet­nek, magukba mélyednek, imád­koznak. Hallgatják a múlt heti bibliai történet folytatását, Jézus Krisztusról, a fel nem ismert, majd megtagadott, keresztre fe­szített és feltámadott Jézus Krisz­tusról. A hitről, a szeretetről, a bölcsességről, s mindenek előtt a megbocsátásról. - Nem szoktam politizálni - vált hirtelen a plébános most azonban n­e-m t-e-h-e-t-e-k mást. Az elmúlt hetek eseményei olyannyira az emberek hétköz­napjaivá váltak, akárcsak az eső, még ha esernyőt tartunk is a fe­jünk fölé, ha lenézünk a lábunkra, látjuk: igencsak esik. Nem lehet elmenni szó nélkül az elmúlt idő­szak történései mellett - tesz „rö­vid” politikai kitérőt a katolikus templom plébánosa. - Az orszá­got megosztja, kettéválasztja a politika, hangzik el sok helyütt - fűzi tovább a gondolatot. - Az egységet viszont nem külső dol­gok jelzik és teremtik, hanem az, ami belülről fakad. A szeretet. Annak idején­­ nyúl kicsit vissza a kereszténység gyökereihez a lelki vezető­­, amikor egy alig tízezres csoport érkezett Rómába, nem szerették, de még csak nem is kedvelték, épphogy megtűrték őket. Mindaddig, amíg a gyűlölet be nem fészkelte magát a város­ba. Akkor kezdetét vette a keresz­tényüldözés. - A mostanra kiala­kult helyzetet sem tudja másként éreztetni, megértetni a plébános, csak mint a biblia történeteit, konkrét, hétköznapi eseménye­ken keresztül. -A hit az elmúlt 50 évben sem­mit sem változott. Csupán annyi a különbség, hogy most bárki ki­mondhatja a véleményét. - A vál­tozást talán saját történetem mu­tatja meg legjobban. A plébános az ötvenes évekről beszél, s a fekete autókról... - Ma szerencsére már nem jön fekete autó - nyugtat meg min­denkit a pap. - Ma mindenki bát­ran, nyugodt szívvel vállalhatja: igen, én keresztény vagyok, így gondolkodom, nevelem a gyer­mekeim, dolgozom és élek. Más­ként nem is tehetem. Egy keresz­tény ember pedig nem választhat, nem dönthet más élet mellett, hi­szen nem is képes rá. Mint ahogy a szociáldemokrata vagy a liberá­lis is lelke mélyéig meg van győ­ződve a maga igazságáról, érté­keiről - találja meg az összefüg­géseket az atya. - Aki pedig nem így tesz - vonja le a végkövetkez­tetést -, annak hite, meggyőződé­se nem elég erős és mély. Nem igaz keresztény - zárja le a világ legtermészetesebb hangján a fél­órás kitérőt. Folyamatosan fürkészem az ar­cokat, próbálom kiolvasni a te­kintetekből, kihez hogyan jutnak el a mondatok. Semmit sem lá­tok. „Hiszek egy Istenben, min­denható atyában, Jézus Krisztus­ban, ő egyszülött fiában..kez­dődik a közös ima. Ki halkan, ki hangosabban, hamisan vagy hang­talanul mormolja, mint hosszú évek óta bármely vasárnapon. Kilépünk a templomkapun, a levegő lehűlt, felfrissít. Egy kö­zépkorú házaspár mögött hala­dok. Az előttem lévők nemigen szólnak egymáshoz, a mise egyetlen hangos gondolata jut csak el hozzám: „Nagyon lassan tért a lényegre.” * Vasárnap újra jelen volt a névte­len párt a templomokban. A Szent András iskolában történtekről el­­híresült Szentendrén is, ahol a Pé­­ter-Pál Templomban a 9 órás mi­sén többször is hallhatták a hívek: küldetés a keresztény értékek megőrzése és terjesztése. A Fi­desz nevét véletlenül sem ejtette ki a pap, de a püspöki konferen­cia levele, amelyet vasárnap új­fent felolvasott, világosan rámu­tat, melyik az a párt, amely a leg­többet teszi a keresztényekért és amelyre szavazni kell. A főként gyerekekből és szü­lőkből álló, többnyire kokárdák­kal érkező szentendreiek vaskos papírkupacot találtak a templom­ban a bejárat közelében. A szent­endrei Római Katolikus Egyház­­község áprilisi tájékoztatója arról a Magyarországot átfogó ima­mozgalomról tudósít, amely 8-án, hétfőn, reggel, a választások első fordulója után kezdődött el. A fogalmazvány az április 7-én történteket a nagypénteki kereszt­halálhoz hasonlítja, amely meg­törte a kishitű emberek erejét, „de az ilyen nehéz pillanatok azért kegyelmi pillanatok, mert csak ilyenkor tudjuk bizonyítani Isten­nek mély hűségünket.” A keddi naptól két héten át száll a templo­mokban, engesztelő közösségek­ben és magánszemélyek szájából a fohász a választásokon való is­teni akarat megvalósulásáért. Ez az imalánc futótűzként terjed az egész országban kelettől nyuga­tig, északtól délig egyaránt. Az írásos tájékoztató azt su­gallja, hogy a Fidesz-hívek aka­rata egyenlő Isten akaratával. Akik így gondolják, április 19-én, pénteken este virrasztáson vehet­nek részt a templomban Magyar­­országért. Reménytelen kísérletet tettünk arra, hogy néhány hívőtől meg­kérdezzük: miből gondolják, hogy Isten egy a jobboldali poli­tikai erőkkel? A megkérdezettek némán elfordultak. Tényleg, mit lehet erre válaszolni? * A Margit körúti templomban a Magyar Katolikus Püspöki Kar felhívását olvasta fel Ottmar atya az evangélium után, majd azt kö­vetően elmondta aggodalmait az ország jövőjét illetően. Ottmár atya nem érti, mi történt ebben az országban, bár az olimpiai baj­noknővel beszélgetve tudatosult benne, hogy az győz, aki a végén győz. Ennek ellenére nagyon fél, hogy az istentelenek kezére jut ez az ország, abba pedig ő belehal. Azt ugyanis nem lehet túlélni, hogy a sok nagyszerű törekvés­nek most egyszerre vége szakad és a bűn, a sötétség terjed el Ma­gyarországban. Abban az ország­ban, ahol ezer évvel ezelőtt már egyszer győzött a kereszténység, most veszedelem fenyeget min­dent. Most viszont nagy baj van, Ottmár atya sem érti, hogy történ­hetett meg múlt vasárnap mindaz, ami megtörtént. A hitetlenek elő­térbe kerültek. Azt viszont tudja, hogy Isten kiírtja az ilyen embere­ket. Ottmár atya szombat óta is­mét reménykedik és sűrűn gondol a bajnoknő szavaira. Ha mégis a másik fél győz, és az életünk rosszra fordul, azt nem éli túl. Na­gyon fontos, hangsúlyozza, hogy ezek a nagyszerű emberek tovább vezethessék az országot. Akkor mindenkinek örömteli lesz az éle­te és boldogan hagyja majd itt a földi létet és kerül át a túlvilágra. * A Szent István Bazilikában a va­sárnapi misére összegyűlt hívők padjait vastag kordon választja el attól a tértől, ahová a turisták özönlenek vasárnaponként, videó­val, fényképezőgéppel. Délelőtt fél tizenegy van. A miséző pap a két emmausi emberről beszél, akik, miután megtapasztalták Jé­zus feltámadását, hívők lettek. A kordonon innen nagy a moz­gás. Egy család kosárban alvó csecsemőt hoz keresztelésre. Fia­tal anyuka csitítgat egy sírdogáló apróságot, majd cumit nyom a szájába, aminek a kerek fogan­tyúja nemzeti színű. Közben japánok, németek te­­kintgetnek a csodálatos kupola felé. Hol az orgona zeng, hol a prédikáció hangjai zúgnak. A pap felszólítja híveit: menjenek el szavazni és hitük, no meg tapasz­talataik alapján voksoljanak. Fo­nott kosárkákat hurcolnak körbe, gyűlik az adomány. Amikor a kó­rus elhallgat, a papok egyike újra a mikrofonhoz lép, és szavazásra szólítja fel a híveket, aminek a szempontjait a katolikus egyház körleveléből idézi. Hangsúlyoz­za, arra kell szavazni, aki segíti a családokat, aki garantálja a sza­bad vallásgyakorlást, aki az ígé­retét be is tartja. Természetesen nevet és pártot nem mondhatok - közli a pap. A tömeg elindul a kijárat felé. A bazilika lépcsőinek tetején ko­­kárdás férfi szórólapot osztogat. - Mi készül itt? - teszi fel a kér­dést a nyomtatvány, és hosszan sorolja, miféle „veszély” fenye­get, ha szocialista kormány alakul. Középkorú házaspár baktat le­felé a lépcsőn. Kérdéseim elől udvariasan elzárkóznak. A ma­gányos, negyvenes nő csak any­­nyit mond: olyankor szokott be­térni a bazilikába, amikor nyug­talan a lelke. Hát most az. Fiatal férfi vet rám rosszalló pillantást: az európaiság kereszténység is vagy nem? - kérdez vissza, és el­viharzik. Idős úr, bottal. Hogy mit szól a templomi kampányo­láshoz? Hát, nem örülök neki - mondja -, Jézus nem pártokban gondolkodott. ­­u. A társadalomnak vége, ha mindent szabad Csányi Vilmos etológus professzor: egyszer majd fanyalogva emlékszünk vissza a mai időkre Csányi Vilmos etológus professzor szerint az ember csoportalkotó tulajdon­sága 100 ezer évvel ezelőtt alakult ki. A Föld hatmilliárd lakója ma bonyolult társadalmi szerveződésekben, laza nagy közösségekben él. De csak azok a si­keres társadalmak, amelyekben minden csoport minden tagja pontosan tud­ja kötődéseinek hierarchiáját. A tudós azt állítja: ha egy ember akarja meg­mondani egy ország népének, mit lehet tenni és mit nem, az a társadalom vé­gét jelenti. Szabó Iréné NÉPSZAVA - Mostanában - a választások előtt - elég látványosan mozognak hatalmas tö­megek az utcákon. Azt jelenti ez, hogy az ember is - akárcsak az állatok - erő­sebbnek érzi magát, hogy tömegben van? - Durva egyszerűsítés lenne, ha bioló­giai, genetikai analógiát keresnénk az emberek és az állatok között magatar­tásuk különbözőségének megértésére. Kétségtelen, hogy valódi magyarázattal eddig a társadalomtudo­mányok nem szolgáltak. Szerintem akkor kerülünk közelebb az okokhoz, ha azt vizsgáljuk, mi a különb­ség az állatok és az embe­rek között. Ha ezt tudjuk, még a magyar választások idején kialakult helyzetet is jobban megértjük. - A tudomány, különösen a genetika újabban épp azt hangsúlyozza, hogy az élővilág tagjai között alig van különbség. - Ez az élőlények alkotóelemeire igaz. Én azonban másról beszélek. Arról, hogy az állatvilág egyedei nem ismernek kö­zösségi vagy csoportérdeket, mindegyik saját fennmaradásáért küzd. Egyedül eszik, egyedül alszik. A kölykökhöz való pozitív viszonyulása ideig-óráig tart. Az embercsoportok működése egyetlen ál­latcsoport működéséhez nem hasonlít. Azt szoktam mondani, ha egy buszba 150 különféle helyről összegyűjtött csimpánzt bezárnak, nem érkeznek meg élve a végcélhoz, mert az állatok iszonyú agresszívan egymásnak fognak esni. Százötven egymás számára ismeretlen emberrel ilyen nehezen elképzelhető. Az ember csoportlény és minden helyzetben csoportokat alkot. - Mennyire ősi sajátos­sága ez az embernek? - Ez a tulajdonság körül­belül 100 ezer évvel ezelőtt alakult ki és eleinte 60-80 ember alkotott összetartozó csoportokat. Ez az evolú­ciót épp úgy segítette, mint a kultúrák sokszínűségét és a nyelv sokféleségének kialakulását. - Ma is a csoportszellem az emberi kapcsolatok főszervezője? - Feltétlenül. Csak hát Földünkön jelenleg hatmilliárd ember él bonyo­lult társadalmi szerveződésekben, laza nagy közösségekben. Mindenkinek megvan a maga közösségi hovatartozá­sa, amelybe sokszor véletlenül, muszáj­ból vagy racionális megfontolások alapján, vallási, ideológiai, etikai, etni­kai vagy érzelmi okok miatt került. Egy szektában fantasztikusan erős érzelmi kötődés tud kialakulni. Egy lazább, pártalapú szerveződésben az emóciók elvihetnek az agresszivitásig is. A ra­cionalitás szerepe mindig az érzelmi forrásokkal együtt ítélhető meg.­­A modern társadalmakban az embe­rek egyszerre sokféle csoporthoz tartoz­nak. Angliának például nincs olyan lako­sa, akinek ne lenne „saját" klubja, aho­vá rendszeresen eljár. A hovatartozási formák össze is kötnek meg szét is vá­lasztanak? -A fejlett civilizációs társadalmak kö­zött azok a sikeresek, amelyekben a pol­gárok a „minek tekinted magad” kérdés­re gondolkodás nélkül felállítják a hova­tartozás hierarchiáját. Akiknek nem okoz gondot, hova tegyék a rangsorban a csa­ládjukat, a klubjukat, a hazájukat, a szak­májukat vagy az egyházukat. Normális társadalmakban a hierarchia csúcsán a haza, a nemzet fogalma áll.­­ Nálunk mintha gondok lennének ez­zel a hierarchiával... - Magyarországon egész generációk szocializációjából estek ki a hierarchia aljára került nemzeti értékek. Jött a rendszerváltás, ledőltek az ezzel kap­csolatos tilalomfák is. De a baloldal nem ismerte fel, milyen fontos szerepe lehet a nemzeti hovatartozás jelképei­nek, a címernek, a koronának, a Him­nusznak. Ha ezt a hibát nem követik el, a pártokhoz való hovatartozás kérdése részletkérdés lesz és nem vált ki elle­nességet egymás iránt. A jobboldal fele­lőssége ennél is nagyobb, mert helyre akarta állítani ugyan a hierarchiát, de azzal kezdte: aki velem egyetért, az ma­gyar, a többi idegenszívű. A hierarchia­építésnek ez a formája a megosztást hozta a társadalom életébe, és ez sehová sem vezet. Egy országot, egy kultúrát nem lehet két részre osztani. Ami most történik, az a legőrültebb dolog, ami ve­lünk 12 év alatt ilyen szempontból tör­tént. Ennek nincs köze ugyanis a befo­gadó nemzet koncepciójához, amit pe­dig a baloldalnak és a jobboldalnak egy­aránt el kell fogadnia. Nemzetietlen do­log, ha az egy hazában élők egy cso­portja a másik csoport nemzeti hovatar­tozását vitatja. Nagyon jó érzés március 15-én kokárdát viselni, de nem jó, ha valaki a kokárdával különbözőséget akar kifejezni. Nyugaton megkövetelik, hogy a nemzeti jelképeket a legnagyobb tisztelet övezze. „Közszeméremsértő” módon a haza egyetlen szimbólumát sem lehet lejáratni, az erre vonatkozó írott és az íratlan szabályok betartása nem pártfü­ggő. - Hová vezet az ön szerint, ha az or­szág egyik fele akarja megmondani a másik felének, hogy mi a helyes? - Ha egy társadalomban mindent szabad, az a társadalom végét jelenti. De az is, ha egy ember akarja megmon­dani, mit lehet és mit nem. A kultúrák korlátokból állnak, és olyan társadalom még nem volt, ahol a viselkedésnek ne lettek volna külső és belső szabályai. Szerintem a társadalom most tanulja meg, mikor kell kiállni valamiért, mi­kor kell kompromisszumot kötni vala­mi miatt, mikor kell és mikor nem sza­bad túlbecsülni a tett és az akarat hatá­sát. A parlamenti választás jó alkalom erre. Szerintem egyébként ma Magya­rországon nem ideológiák mentén fo­lyik a vita, hiszen mindenki elfogadta például az EU-csatlakozás fontosságát, ami meghatároz egy viselkedési korlá­tot. Én abban bízom, hogy néhány évti­zed múlva fanyalogva gondolunk ezek­re a mai időkre. Nemzetietlen dolog, ha az egy hazában élők egy csoportja a másik csoport nemzeti hovatartozását vitatja Mindenkinek megvan a maga közösségi hovatartozása Kedves Testvérek! Elérkeztünk a nemzetünk sorsát és jövőjét dön­tően meghatározó parlamenti választás második fordulójához. Mint a Magyar Katolikus Egyház felelős vezetői, úgy érezzük, most is meg kell szó­lalnunk, amint tettük ezt március 17-én, a válasz­tás első fordulója előtt. Arra kérjük a katolikus híveket, hogy vegyenek részt mindnyájan a választások második forduló­ján, mert ez keresztényi és nemzeti kötelességük. A választás megkönnyítése érdekében megis­mételjük előző körlevelünk azon pontjait, ame­lyek segítenek a döntésben, s amelyek figyelem­­bevétele nélkül keresztény ember nem szavazhat felelősen. Arra szavazzunk tehát: - aki védi a teljes életet, a házasság és a család szentségét, biztosítja a többgyermekes családok megélhetését, a gyermekvállalás megbecsülését; - aki óvja fiataljainkat az önromboló, káros szenvedélyektől és segíti a fiatalok lakáshoz jutá­sát, biztosítja a tanulás és továbbtanulás lehetősé­gét;­­ aki megbecsüli a magyar kultúra értékeit, se­gíti az egészséges nemzeti öntudat kialakítását, nyitott szívvel, áldozatokat is vállalva fordul a ha­tárainkon túl élő magyar testvéreink és a szom­széd népek felé; - aki garantálja a hit- és erkölcsoktatás szabad­ságát; - aki biztosítja az Egyház szabad működésének lehetőségét; - s akinek programja meg is valósítható. Mint az Egyház vezetői tiszteletben tartjuk hí­veink szabad döntését, ezért nem nevezhetünk meg személyeket és pártokat. A második forduló­ban csak olyan jelölteket támogassunk, akiknek a pártja is garancia arra, hogy a keresztény értékek nem fognak hiányozni a továbbiakban sem a kor­mány munkájából. Közösen imádkozzunk, hogy a választásokban a Szentlélek megvilágosító kegyelme segítsen mindnyájunkat és felelős döntésünk valóban ha­zánk javát szolgálja. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Budapest, 2002. április 10-én Felolvasandó április 14-én, minden szentmisén. NÉPSZAVA

Next