Népszava, 2002. április (130. évfolyam, 76–100. sz.)
2002-04-15 / 87. szám
NÉPSZAVA Németh Péter A farok csóválja... Látták a címben jelzett filmet? Az amerikai elnökválasztási kampányról szól, arról, hogy miként manipulálja a közvéleményt a kampánystáb. Háborút színlelnek Albániával, hogy eltereljék a figyelmet a hivatalban lévő elnök nyilvánosságra került magánügyeiről. Minden egy stúdióban zajlik, maga a háború is természetesen, s hihetetlen gépezet indul be az agyak, az érdeklődés átállítására. Mozgósító erejű sláger íródik, rémhíreket terjesztenek és cáfolnak. Talán nem véletlenül jutott ez a film az eszembe, amikor szombaton délután a Fidesz „nemzetgyűlését” néztem. Arra gondoltam tudniillik, hogy - mutatis mutandis - itt is minden hasonlóan, megtervezett forgatókönyv alapján történik. A vezető kormánypárt a lehető legszélesebb, általa elérhető médiaaparátust hozta mozgásba, bevonta a kampányba az állami gépezetet, az iskolákat, a létező öszszes aktivistáját, kirakatba tette az elérhető és meggyőzhető színészeket, sportolókat, a fiatalok népszerű disc jockey-ját állította oda műsorvezetőnek, a parlament legidősebb tagját egyik szónoknak, külön köszöntötte a lázadó Gyöngyös polgárait, segítségül hívta a tömeg méretéről eddig sosem nyilatkozó, most azonban tizenöt perc elteltével információt adó rendőrséget (másfél millió!)... Szóval úgy volt megszervezve és egymásra építve minden, ahogy azt az Egyesült Államokban a profik csinálják. Orbán Viktor néhány nap alatt megtapasztalhatta erejét, miként tudja érzelmileg magával rántani híveit, a fideszes, MIÉP-es választókat. Kedden, a Testnevelési Főiskolán föltüzelte őket, s az ott megütött hang másnapra országos mozgalommá duzzadt. A kormányfő első lépése látványos sikert hozott: az ellenfelet pocskondiázó hullám tényleg végigsöpört az utcákon, tereken, behatolt a lakásokba, szórólapokon, elektronikus leveleken, mobiltelefonokon át a személyes, élőszóval előadott kommunikációig megtalált szinte minden választópolgárt. Sokan vagyunk, de nem elegen — hangzott a miniszterelnök szájából a mozgósítás, és lám, szombatra óriási tömeg jött össze a Kossuth térre. Sokan vagyunk, kötötte össze keddi és szombati beszédét Orbán Viktor, de jövő vasárnap nemcsak sokan kell hogy legyünk, hanem elegen. A kormányfő ezen a délutánon tovább játszott hallgatóival: vajon sikerül-e a radikalizálódott tömeget most egy másik érzelmi hullámra átállítania, s a gyűlöletből szeretetet varázsolnia. Ez sem a pillanat hatása alatt született Más kérdés: túl a törvényesség határait átlépő megoldásokon hogy helyes-e ilyen mértékben játszani a tömegek érzelmeivel. Jól, pontosan érzi-e azt a határt Orbán, ahol még uralni tudja a rá szavazókat gondolat; már vasárnap megjelentek az utcán a Fidesz új szórólapjai; ezek egyikén a szocialista kormányzás esetére várható csapások olvashatók - új elem a Terror Háza bezárása -, a másikon viszont, a képviselőjelölt fényképe mellett a szeretet és az összetartás gondolata. Vagyis a gépezet ugyanúgy beindult, mint szerdán reggel. És, ha akarom, ezt akár pozitívan is felfoghatom: a Fidesz egy másodpercre sem adta fel a harcot, minden lehetőséget kihasznál, kormányzati pozícióját tekintve ez elég széles skála, arra, hogy megfordítsa az eredményt. Nevezhetném igaz sportemberi magatartásnak Orbán Viktorét; ha valaki, hát ő tudja, hogy a mérkőzés kilencven percig tart. Más kérdés, — túl a törvényesség határait átlépő megoldásokon, hogy helyes-e ilyen mértékben játszani a tömegek érzelmeivel. Jól, pontosan érzi-e azt a határt Orbán, ahol még uralni tudja a rá szavazókat vagy elérkezhet-e olyan pillanat, amikor visszafordíthatatlan folyamatok indulnak be. A hangulat már a hét végén is pattanásig feszült volt, nem véletlen, hogy az éter tele volt várható provokációról szóló hírekkel. Mindkét oldal a másiktól félt, mindkét oldal a másikra gyanakodott. És lássuk be, a legtöbben nem tartották lehetetlennek a híreket, a hangulatba bőven belefért a konfliktus. Nagy szerencse és öröm tisztelet érte mindenkinek, hogy békésen ért véget a nagygyűlés, Orbán kezében maradt a gyeplő. Érvényesült a koreográfiája, annak ellenére, hogy akadt a felszólalók között, aki túl messzire merészkedett. A szereposztás ugyan világosan kirajzolódott, a kemény támadások szóvivői szerepe most másoknak jutott - szegény Egérke -, míg a miniszterelnök a szocialista jövőtlenség mellé újra felépíthette a polgári jövőt. Duray Miklós azonban félreértelmezhette a helyzetet, a túlságos megfelelési vágy egészen a forradalmi helyzet kimondásáig repítette őt. A szlovákiai magyar politikus többszörös szereptévesztésbe esett, szerencsére kevés mozgósító erővel. Ma még ez a tömeg aszerint cselekszik, hogy mit mond neki Orbán Viktor, ennyiben tehát a miniszterelnök mégiscsak jól mérte fel az erejét. De azért vigyázat: a gyűlöletet nem könnyű visszafordítani szeretetté. Az elmúlt hét dübörgő negatív kampánya után nehéz elhitetni a választókkal, hogy a Fidesz amúgy teli van szeretettel. Lehet, s a jelek erre utalnak, hogy Orbán Viktor aktivistái tényleg híven követik vezérük utasításait, a másik oldal azonban már nem vált át ilyen gyorsan. Azok, akik megijedtek az elmúlt hét eseményeitől, akikben félelmet keltett mindaz, ami történt, hogy a választási harc már a gyerekekre is kiterjedt, azok nem biztos, hogy hisznek a széppé formált szavaknak. Nem biztos, hogy elhiszik, hogy azokon a jövőbe vezető vonatokon nekik is jut hely, hisz alig egykét nappal ezelőtt tudatták velük, hogy a bűn szövetségesei. Budapest például méltósággal fogadta a velük pár órával korábban még szembeállított vidékiek különvonatait, de abban már korántsem bizonyos, hogy Fidesz-győzelem esetén nem lesz-e újabb büntetés az osztályrésze. A fővárosi emberek lehet, hogy nem felejtik el, hogy múlt kedd óta egy szó sem esett a budapesti olimpiáról, beszéltek viszont - debreceniek, békéscsabaiak - arról a fenyegető helyzetről, hogy a „szocik” bizony 4-es metrót fognak építeni autópálya és egyéb beruházások helyett. Vagyis: a brutális támadássorozat után lehet-e hinni a szeretetben? Nem tudom. Csak az látom, hogy a farok csóválja... És az elkövetkezendő napokban a filmipar számos ötlete felbukkanhat még a kampányban. A különbség csupán annyi, hogy ott a történet végét is a forgatókönyv készítője írja. Itt a választók. Ha az irodalom nyelvén gondolkozunk az emberi társadalomról még elképzelni sem tudjuk, hogy miként lehetne létrehozni egy mesterséges „társadalmat”, melyben nem kérdés, hogy a szó vagy a tett első, mivel egyik sincs benne. Ha egy pillanatra elfeledkezünk az akaratról, a szépségről, s más efféle emberi lomról, a társadalom rendszerként tűnik elénk, melynek lényege az egyes elemek közötti kölcsönhatás. Az ily módon felfogott társadalomban tömegesen jelentkező elemek kavarognak, amibe rendet az visz, hogy egyik elem sem közömbös a másikkal szemben. Mesterséges társadalmat ma már létrehozhatunk számítógépes prog-Csepeli György egyetemi tanár, szociálpszichológus ram segítségével. Ebben a mesterséges társadalomban az egyes elemek szabadok, miközben azzal az egyetlen tulajdonsággal rendelkeznek, hogy vonzanak és taszítanak. Látszólag mindegyik részecske szabad, ám az egyes elemek szabadságának gátja a többi szabadsága. Az egyes elemek szabadsága kölcsönös akadályozottságot hoz léte, melynek eredményeként csoportok különülnek el markánsan a mesterséges társadalomban is. Legérdekesebb eredmény, hogy a csoportosulás még erőteljesebb, ha a mesterséges társadalom egyedei csak taszítanak, a vonzás képessége hiányzik belőlük. Vannak pillanatok egy-egy emberi társadalom életében, amikor ott sem számít más, csak az, hogy ki kit vonz és ki kit taszít. A rendszerváltás óta bekövetkezett negyedik szabad választás első és második fordulója között a magyar társadalom láthatóan ugyanoda jutott, ahova a fizikai részecskék mozgására alapozott kísérleti „társadalmak”. Az első választási forduló okozta eredmény sokként érte az egyik tábort, mely a maga győzelmében teljes bizonyosságot érzett. Az első fordulós választási eredmény a második fordulós vereség lehetőségét idézte fel számukra. A győztesek is meglepődtek persze, de reagálásuk jóval kevésbé volt határozott, mint azoké, akiket megérintett a vereség előérzete. Ez az előérzet páratlanul heves taszítást váltott ki a potenciális vesztesekben a másik, várhatóan győztes csoportba tartozókkal szemben. Április 7-nek éjszakáját követően a magyar társadalomban mintha érvényüket veszítették volna a társadalmi keresztkötések. A két táborra bomlott választók mintha fel sem ébredtek volna többé. Az utcákon, a közlekedési eszközökön, a munkahelyeken, az iskolákban, de még a családi otthonokban is mintha csupán kétféle lény keringett volna egymás körül, melyek kölcsönösen a másikban vélték látni a saját maguk szabadságának akadályát. A bekövetkezett helyzetben fizikai részecskék szintjére redukálódtak a magyar választópolgárok, s pontosan úgy viselkedtek, mintha egy mesterséges társadalom egyedei lennének, amelyeknek nincs más tulajdonságuk mint a taszítás és a vonzás, ami irodalmi nyelven kifejezve úgy hangzik, hogy szeretet és gyűlölet. A választást követő második napon a vesztesnek tűnő tábor vezetője színre lépett, s meghirdette a gyűlölet programját, mely hathatósan elősegítette a lelki polgárháború kibontakozását. Az első hét végén a vezér újra színre lépett, s 180 fokos fordulattal, a szeretet programját hirdette meg, miáltal alaposan összezavarhatta híveit. A vak társadalmi dinamika azonban már beindult, s nem valószínű, hogy a második fordulóig hátralévő néhány napban a szeretet parancsa képes lesz megállítani a gyűlölet által mozgatott tömegeket. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a magyar társadalomban elszabadult, természetinek tűnő, dezintegrációs folyamatok a nyugati világ szélesebb, meglehetősen integrált keretében zajlanak. Ennek következtében akár a szeretet, akár a gyűlölet, akár mindkettő mozgatja az elvakított társadalmi szereplőket Magyarországon a két választási forduló között a józan külső hatások lehetetlenné teszik a lelki polgárháború materializálódását. Ahogyan a nevezetes négy athéni szerelmes életében elmúlt az a fantasztikus Szent Iván-éj, úgy múlik el a magyar politikai történelemben a 2002 április 7. és 21. közötti két hét. A rá következő események eltemetik majd a felszabadított politikai mámorok emlékét, elfeledtetik azt a sajátos érzést, amikor a magyar polgárnak egyetlen egy tulajdonsága számított igazán, s ez a tulajdonság abban állt, hogy gyűlölhette azt, aki a másik politikai tömörülést választotta. Szent Iván éjszakája elmúlt, de álomként megmaradt, s nem véletlen, hogy mind a mai napig Shakespeare egyik legnépszerűbb darabja. A mindennapi józanság kényelméből szeretünk ugyanis egy kis időre elmerülni létünk mélyebb, senki által nem kontrollálható világában, ahol nem érvényesek a civilizáció szabályai, lehullanak rólunk a kultúra bilincsei, szabadon ide-oda mozgó részecskékké válunk, melyeknek nincs akarata, nincs értelme, nincs bennük remény, csak egyetlen ellenállhatatlan kavargás, melyben a biztonságot az egyik vagy a másik pólus felé sodródás adhatja. Még egy hét, s a magyar társadalom felébred Szent Iván-éji álmából. Érdektelenné válik, hogy ki viselt és ki nem viselt kokárdát, ki kinek mit suttogott, idegenként gondolunk vissza önnön magunkra, aki rémhíreket terjesztett vagy rémhírek ellen hadakozott, s milliónyi magához hasonló test közelségében érezte csak jól magát. Vége lesz a kollektív álomnak, újra indulnak az egyéni életek, s a szeretet és a gyűlölet visszanyeri egyéni arcát. Csepeli György Szent Iván-éji álmok VÉLEMÉNY 2002. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ 7 Csak a győztesnek szabad sírnia? Találóan nevezte a szerző a Magyar Örökség laudációk könyvében 1996-ban a Nemzet Egerének az ötszörös egyéni olimpiai győztes, kilencszeres Európa-bajnok és 87-szeres magyar bajnok Egerszegi Krisztinát. Mindenki kedvence volt az atlantai játékok után visszavonuló úszófenomén, párt- és felekezeti hovatartozástól függetlenül. Sikereit ünnepelte az egész ország, kétszer egymás után kapta meg a Köztársaság Érdemrend középkeresztjét. Nem politizált, pártsemleges volt, egyszerűen „csak" sportolt .Aki szelídségével bájos hétköznapiságával, lefegyverző nyíltságával, őszinteségével, allűrmentes sztár mivoltával példaképpé válhatott, aki sok esztendeje mindannyiunk Egerszegi Krisztinájává, Krisztijévé, sőt, beceneve után, Egérkéjévé lényegült.” Nagyot dobbant a szívem, amikor most szombaton könnyezve, összetörten láttam viszont a Fidesz Kossuth téri „nemzetgyűlésén”. Elgondolkodtató volt Egerszegi Krisztina és Pokorni Zoltán kettőse a színpadon, ahol is az elnök úr, mintegy diktátumként olvasta fel a könnyeivel küszködő, egy szót sem szóló olimpiai bajnoknő levelét. Úgy gondolom, senkinek sincs joga a honpolgárok által tisztelt és szeretett embereket kirakati babaként mutogatni, ezt még akkor is vissza kellene utasítani, ha a sportoló maga akarná az ilyesféle szereplést. Már csak azért is, mert a sport tán még az a terület, ahol a tehetség, az eredményesség nem pártállás függvénye. Természetesen a szavazófülke magányában, a demokrácia szellemében mindenki arra adja a voksát, akire akarja. De nincs joga az aktuális hatalomnak kokárdával felcímkézve a maga oldalán mutogatni az egész magyar nép által kedvelt sportolókat, akiknek egy emberként szorít minden magyar, miként a hajrá magyarok és a kokárdaviselet sem csak a fél ország privilégiuma. Normális esetben egyetlen magyar sportoló sem gondol arra, amikor világversenyen szerepel, hogy nemzetének melyik feléhez tartozik, melyik pártnak a kampányérdekeit szolgálja. Nem feledhető, hogy alapvetően közpénzek fedezik olimpiai bajnokainknak a felkészülését, dotálását is, mint ahogyan sikerült mindannyiunk, az egész ország, a teljes nemzet közös sikere is egyben. Kérdem én: biztos, hogy a meghatottság könnyeit láttuk Egerszegi Krisztinánál? Olyannyira sokkolták volna őt az általa leírtak, hogy egyetlen szóra sem futotta tőle? Ennyire ne lett volna képes uralkodni önmagán az uszodák királynője, akiért ötször szólt Himnuszunk az olimpiákon? Netalántán abban a két percben tudatosult benne levelének tartalma? Ott gondolt volna először azokra a magyar emberekre - az ország másik felére - is, akik nem a Fidesz-kampányt támogatják? Ott döbbent rá, hogy érte Magyarország egy emberként szurkolt? Netán ily módon szerette volna tudatni, hogy felelőtlenség, elhamarkodott döntés volt a párthovatartozás nyilvános vállalása? Hol volt az a tőle megszokott huncut, mindenkinek szóló, egykori mosoly? Tudjuk persze, hogy ma már nem a mi Egérkénk, hanem két pici fiúcska édesanyja, aki lehet, hogy már másként lát bennünket, másként ítéli meg korábbi rajongóit. Minden sportolónak szíve joga bármelyik pártra szavazni, de szépen kérem őket, hogy ne kampányoljanak, én nem szeretném két pártra szakadt sportolóknak kiabálni azt buzdítás gyanánt, hogy hajrá magyarok. A sport maradjon egy és oszthatatlan egész! „Sírni csak a győztesnek szabad” - mondta a szombati „ceremóniainas” a pityergő Egerszeginek. Jó lenne, ha a Nemzet, és nem a fél nemzet Egere könnyezett volna. Ráadásul magányosan. Nyitrai Marianna Indián szólásmondás Pápai Gábor rajza ft NÉPSZAVA ALAPÍTVA 1873-BAN Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER.A Főszerkesztő-helyettes: HORVÁTH ISTVÁN ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Rovatvezetők: Politika: LÁSZLÓ BOGLÁR, Társadalom és Kultúra: MUZSLAI KATALIN, Gazdaság: LÉNÁRT ATTILA, VÉRTES CSABA (vezető szerkesztő), Külföld: KISS ANDREJ, Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA, Publicisztika: VERESS JENŐ, Sport: BALLAI ATTILA, Szép Szó: BOROS ISTVÁN , Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadó: NSZ 1999 Rt, Felelős kiadó: FISCH GÁBOR LÁSZLÓ vezérigazgató ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Hirdetési igazgató: FAJLÓCZ JÚLA ■ Marketinggazgató: MENCSER ÉVA Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest Könyves Kálmán kft. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PE 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9039, telefax: 477-9030 ■ Rovatteefonok: belföld 477-9005, külföld 477-9007. gazdaság 477-9009. lapszerkesztő 477-9011 ■ Elektron*!* leveleim: (email dm): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Internet URL-cm: tittp7Awww.nepszava.hu Országosan árusítja a LAPKER Rt. ■ Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. LH.I.-nél (levélcím: 1846 Bp.), a kerületi ügyfélszolgálati irodákban, a Hírlapelőfizetési Irodában (HELIR1089 Bp., Orczy tér 1., levélcím: 1900 Bp.), vidéken a postahivatalokban közvetlenül és postautalványok valamint átutalással a Postabank RL11991102, HELÍR 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Külföldre előfizethető a HELÍRNÉL a fenti cinen, illetve bankszámlaszámon, valamint megrendelhető a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft-nél. 1117 Budapest, Budafoki út 70., fee (361)206-1921, email: hunpress@datanet.hu. k Előfizetési díj egy hónapra 1498 Ft, negyed évre 4494 Ft, fél évre 8988 Ft, egy évre 17 976 Ft Előfizethető továbbá közvetlenül a Kiadónál minimum negyed évre. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. ■ Felelős vezető: BALOGH ÁDÁM vezérigazgató ■ interneteim: www.szikralapnyomda.hu, email: szikra.kenrigh@szikralapnyomda.hu ■ ISSN 0133-1701 Vidék 124 816 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti ’/fLÁTESZ 1’ .