Népszava, 2002. április (130. évfolyam, 76–100. sz.)

2002-04-15 / 87. szám

NÉPSZAVA Németh Péter A farok csóválja... Látták a címben jel­zett filmet? Az amerikai elnökvá­lasztási kampányról szól, arról, hogy miként manipulálja a közvéleményt a kampánystáb. Há­borút színlelnek Al­bániával, hogy eltereljék a figyelmet a hivatalban lévő elnök nyilvánosságra került magánügyeiről. Minden egy stúdióban zajlik, maga a háború is ter­mészetesen, s hihetetlen gépezet indul be az agyak, az érdeklődés átállításá­ra. Mozgósító erejű sláger íródik, rémhíreket terjesztenek és cáfolnak. Talán nem véletlenül jutott ez a film az eszembe, amikor szombaton dél­után a Fidesz „nemzetgyűlését” néz­tem. Arra gondoltam tudniillik, hogy - mutatis mutandis - itt is minden ha­sonlóan, megtervezett forgatókönyv alapján történik. A vezető kormány­párt a lehető legszélesebb, általa elér­hető médiaaparátust hozta mozgásba, bevonta a kampányba az állami gépezetet, az iskolákat, a létező ösz­­szes aktivistáját, kirakatba tette az el­érhető és meggyőzhető színészeket, sportolókat, a fiatalok népszerű disc jockey-ját állította oda műsorvezető­nek, a parlament legidősebb tagját egyik szónoknak, külön köszöntötte a lázadó Gyöngyös polgárait, segítségül hívta a tömeg méretéről eddig sosem nyilatkozó, most azonban tizenöt perc elteltével információt adó rendőrséget (másfél millió!)... Szóval úgy volt megszervezve és egymásra építve minden, ahogy azt az Egyesült Álla­mokban a profik csinálják. Orbán Viktor néhány nap alatt megtapasztalhatta erejét, miként tud­ja érzelmileg magával rántani híveit, a fideszes, MIÉP-es választókat. Kedden, a Testnevelési Főiskolán föl­­tüzelte őket, s az ott megütött hang másnapra országos mozgalommá duzzadt. A kormányfő első lépése lát­ványos sikert hozott: az ellenfelet pocskondiázó hullám tényleg végig­söpört az utcákon, tereken, behatolt a lakásokba, szórólapokon, elektroni­kus leveleken, mobiltelefonokon át a személyes, élőszóval előadott kom­munikációig megtalált szinte minden választópolgárt. Sokan vagyunk, de nem elegen — hangzott a miniszterelnök szájából a mozgósítás, és lám, szombatra óriási tömeg jött össze a Kossuth térre. So­kan vagyunk, kötötte össze keddi és szombati beszédét Orbán Viktor, de jövő vasárnap nemcsak sokan kell hogy legyünk, hanem elegen. A kor­mányfő ezen a délutánon tovább ját­szott hallgatóival: vajon sikerül-e a radikalizálódott tömeget most egy másik érzelmi hullámra átállítania, s a gyűlöletből szeretetet varázsolnia. Ez sem a pillanat hatása alatt született Más kérdés:­­ túl a törvényesség határait átlépő­ megoldásokon hogy helyes-e ilyen mértékben játszani a tömegek érzelmeivel. Jól, pontosan érzi-e azt a határt Orbán, ahol még uralni tudja a rá szavazókat gondolat; már vasárnap megjelentek az utcán a Fidesz új szórólapjai; ezek egyikén a szocialista kormányzás esetére várható csapások olvashatók - új elem a Terror Háza bezárása -, a másikon viszont, a képviselőjelölt fényképe mellett a szeretet és az összetartás gondolata. Vagyis a gépezet ugyanúgy bein­dult, mint szerdán reggel. És, ha aka­rom, ezt akár pozitívan is felfoghatom: a Fidesz egy másodpercre sem adta fel a harcot, minden lehetőséget kihasz­nál, kormányzati pozícióját tekintve ez elég széles skála, arra, hogy megfor­dítsa az eredményt. Nevezhetném igaz sportemberi magatartásnak Orbán Viktorét; ha valaki, hát ő tudja, hogy a mérkőzés kilencven percig tart. Más kérdés, — túl a törvényesség határait átlépő megoldásokon­­, hogy helyes-e ilyen mértékben játszani a tömegek érzelmeivel. Jól, pontosan érzi-e azt a határt Orbán, ahol még uralni tudja a rá szavazókat vagy elér­­kezhet-e olyan pillanat, amikor visszafordíthatatlan folyamatok in­dulnak be. A hangulat már a hét vé­gén is pattanásig feszült volt, nem vé­letlen, hogy az éter tele volt várható provokációról szóló hírekkel. Mind­két oldal a másiktól félt, mindkét ol­dal a másikra gyanakodott. És lássuk be, a legtöbben nem tartották lehetet­lennek a híreket, a hangulatba bőven belefért a konfliktus. Nagy szerencse és öröm­­ tisztelet érte mindenkinek­­, hogy békésen ért véget a nagygyű­lés, Orbán kezében maradt a gyeplő. Érvényesült a koreográfiája, annak ellenére, hogy akadt a felszólalók kö­zött, aki túl messzire merészkedett. A szereposztás ugyan világosan kiraj­zolódott, a kemény támadások szóvi­vői szerepe most másoknak jutott - szegény Egérke -, míg a miniszterel­nök a szocialista jövőtlenség mellé újra felépíthette a polgári jövőt. Du­­ray Miklós azonban félreértelmezhet­te a helyzetet, a túlságos megfelelési vágy egészen a forradalmi helyzet ki­mondásáig repítette őt. A szlovákiai magyar politikus többszörös szerep­­tévesztésbe esett, szerencsére kevés mozgósító erővel. Ma még ez a tö­meg aszerint cselekszik, hogy mit mond neki Orbán Viktor, ennyiben tehát a miniszterelnök mégiscsak jól mérte fel az erejét. De azért vigyázat: a gyűlöletet nem könnyű visszafordítani szeretetté. Az elmúlt hét dübörgő negatív kampánya után nehéz elhitetni a választókkal, hogy a Fidesz amúgy teli van szere­tettel. Lehet, s a jelek erre utalnak, hogy Orbán Viktor aktivistái tényleg híven követik vezérük utasításait, a másik oldal azonban már nem vált át ilyen gyorsan. Azok, akik megijedtek az elmúlt hét eseményeitől, akikben félelmet keltett mindaz, ami történt, hogy a választási harc már a gyere­kekre is kiterjedt, azok nem biztos, hogy hisznek a széppé formált sza­vaknak. Nem biztos, hogy elhiszik, hogy azokon a jövőbe vezető vona­tokon nekik is jut hely, hisz alig egy­két nappal ezelőtt tudatták velük, hogy a bűn szövetségesei. Budapest például méltósággal fogadta a velük pár órával korábban még szembeállí­tott vidékiek különvonatait, de abban már korántsem bizonyos, hogy Fi­­desz-győzelem esetén nem lesz-e újabb büntetés az osztályrésze. A fő­városi emberek lehet, hogy nem felej­tik el, hogy múlt kedd óta egy szó sem esett a budapesti olimpiáról, be­széltek viszont - debreceniek, békés­csabaiak - arról a fenyegető helyzet­ről, hogy a „szocik” bizony 4-es met­rót fognak építeni autópálya és egyéb beruházások helyett. Vagyis: a brutális támadássorozat után lehet-e hinni a szeretetben? Nem tudom. Csak az látom, hogy a farok csóválja... És az elkövetkezen­dő napokban a filmipar számos ötlete felbukkanhat még a kampányban. A különbség csupán annyi, hogy ott a történet végét is a forgatókönyv ké­szítője írja. Itt a választók. Ha az iroda­lom nyelvén gondolkozunk az emberi tár­­sadalomról még elképzel­ni sem tudjuk, hogy miként lehetne létre­hozni egy mesterséges „társa­dalmat”, melyben nem kérdés, hogy a szó vagy a tett első, mi­vel egyik sincs benne. Ha egy pillanatra elfeledkezünk az aka­ratról, a szépségről, s más efféle emberi lomról, a társadalom rendszerként tűnik elénk, mely­nek lényege az egyes elemek közötti kölcsönhatás. Az ily mó­don felfogott társadalomban tö­megesen jelentkező elemek ka­varognak, amibe rendet az visz, hogy egyik elem sem közömbös a másikkal szemben. Mestersé­ges társadalmat ma már létre­hozhatunk számítógépes prog-Csepeli György egyetemi tanár, szociálpszichológus ram segítségével. Ebben a mes­terséges társadalomban az egyes elemek szabadok, miközben az­zal az egyetlen tulajdonsággal rendelkeznek, hogy vonzanak és taszítanak. Látszólag mindegyik részecske szabad, ám az egyes elemek szabadságának gátja a többi szabadsága. Az egyes ele­mek szabadsága kölcsönös aka­­dályozottságot hoz léte, mely­nek eredményeként csoportok különülnek el markánsan a mes­terséges társadalomban is. Leg­érdekesebb eredmény, hogy a csoportosulás még erőteljesebb, ha a mesterséges társadalom egyedei csak taszítanak, a von­zás képessége hiányzik belőlük. Vannak pillanatok egy-egy emberi társadalom életében, amikor ott sem számít más, csak az, hogy ki kit vonz és ki kit ta­szít. A rendszerváltás óta bekö­vetkezett negyedik szabad vá­lasztás első és második forduló­ja között a magyar társadalom láthatóan ugyanoda jutott, aho­va a fizikai részecskék mozgá­sára alapozott kísérleti „társa­dalmak”. Az első választási for­duló okozta eredmény sokként érte az egyik tábort, mely a ma­ga győzelmében teljes bizo­nyosságot érzett. Az első fordu­lós választási eredmény a máso­dik fordulós vereség lehetőségét idézte fel számukra. A győztesek is meglepődtek persze, de reagálásuk jóval ke­vésbé volt határozott, mint azo­­ké, akiket megérintett a vereség előérzete. Ez az előérzet páratla­nul heves taszítást váltott ki a potenciális vesztesekben a má­sik, várhatóan győztes csoport­ba tartozókkal szemben. Április 7-nek éjszakáját követően a ma­gyar társadalomban mintha ér­vényüket veszítették volna a tár­sadalmi keresztkötések. A két táborra bomlott választók mint­ha fel sem ébredtek volna többé. Az utcákon, a közlekedési esz­közökön, a munkahelyeken, az iskolákban, de még a családi ott­honokban is mintha csupán két­féle lény keringett volna egymás körül, melyek kölcsönösen a másikban vélték látni a saját maguk szabadságának akadá­lyát. A bekövetkezett helyzetben fizikai részecskék szintjére re­dukálódtak a magyar választó­polgárok, s pontosan úgy visel­kedtek, mintha egy mesterséges társadalom egyedei lennének, amelyeknek nincs más tulajdon­ságuk mint a taszítás és a von­zás, ami irodalmi nyelven kife­jezve úgy hangzik, hogy szeretet és gyűlölet. A választást követő második napon a vesztesnek tűnő tábor vezetője színre lépett, s meghir­dette a gyűlölet programját, mely hathatósan elősegítette a lelki polgárháború kibontakozá­sát. Az első hét végén a vezér új­ra színre lépett, s 180 fokos for­dulattal, a szeretet programját hirdette meg, miáltal alaposan összezavarhatta híveit. A vak társadalmi dinamika azonban már beindult, s nem valószínű, hogy a második fordulóig hátra­lévő néhány napban a szeretet parancsa képes lesz megállítani a gyűlölet által mozgatott töme­geket. Szerencse a szerencsétlenség­ben, hogy a magyar társadalom­ban elszabadult, természetinek tűnő, dezintegrációs folyamatok a nyugati világ szélesebb, meg­lehetősen integrált keretében zajlanak. Ennek következtében akár a szeretet, akár a gyűlölet, akár mindkettő mozgatja az el­vakított társadalmi szereplőket Magyarországon a két választási forduló között a józan külső ha­tások lehetetlenné teszik a lelki polgárháború materializálódá­­sát. Ahogyan a nevezetes négy athéni szerelmes életében el­múlt az a fantasztikus Szent Iván-éj, úgy múlik el a magyar politikai történelemben a 2002 április 7. és 21. közötti két hét. A rá következő események elte­metik majd a felszabadított po­litikai mámorok emlékét, elfe­ledtetik azt a sajátos érzést, amikor a magyar polgárnak egyetlen egy tulajdonsága szá­mított igazán, s ez a tulajdonság abban állt, hogy gyűlölhette azt, aki a másik politikai tömörülést választotta. Szent Iván éjszaká­ja elmúlt, de álomként megma­radt, s nem véletlen, hogy mind a mai napig Shakespeare egyik legnépszerűbb darabja. A min­dennapi józanság kényelméből szeretünk ugyanis egy kis időre elmerülni létünk mélyebb, senki által nem kontrollálható világá­ban, ahol nem érvényesek a ci­vilizáció szabályai, lehullanak rólunk a kultúra bilincsei, sza­badon ide-oda mozgó részecs­kékké válunk, melyeknek nincs akarata, nincs értelme, nincs bennük remény, csak egyetlen ellenállhatatlan kavargás, mely­ben a biztonságot az egyik vagy a másik pólus felé sodródás ad­hatja. Még egy hét, s a magyar tár­sadalom felébred Szent Iván-éji álmából. Érdektelenné válik, hogy ki viselt és ki nem viselt kokárdát, ki kinek mit suttogott, idegenként gondolunk vissza önnön magunkra, aki rémhíre­ket terjesztett vagy rémhírek el­len hadakozott, s milliónyi ma­gához hasonló test közelségében érezte csak jól magát. Vége lesz a kollektív álomnak, újra indul­nak az egyéni életek, s a szeretet és a gyűlölet visszanyeri egyéni arcát. Csepeli György Szent Iván-éji álmok VÉLEMÉNY 2002. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ 7 Csak a győztesnek szabad sírnia? Találóan nevezte a szerző a Magyar Örökség laudációk könyvében 1996-ban a Nemzet Egerének az ötszörös egyéni olimpiai győztes, kilencszeres Európa-bajnok és 87-szeres magyar bajnok Egerszegi Krisztinát. Mindenki kedvence volt az atlantai játékok után visszavonuló úszófenomén, párt- és felekezeti hovatartozástól függetlenül. Sikereit ün­nepelte az egész ország, kétszer egymás után kapta meg a Köztársaság Érdemrend kö­zépkeresztjét. Nem politizált, pártsemleges volt, egyszerűen „csak" sportolt­ .Aki sze­lídségével bájos hétköznapiságával, lefegyverző nyíltságával, őszinteségével, allűr­mentes sztár mivoltával példaképpé válhatott, aki sok esztendeje mindannyiunk Eger­szegi Krisztinájává, Krisztijévé, sőt, beceneve után, Egérkéjévé lényegült.” Nagyot dobbant a szívem, amikor most szombaton könnyezve, összetörten láttam viszont a Fidesz Kossuth téri „nemzetgyűlésén”. Elgondolkodtató volt Egerszegi Krisztina és Pokorni Zoltán kettőse a színpadon, ahol is az elnök úr, mintegy diktátum­ként olvasta fel a könnyeivel küszködő, egy szót sem szóló olimpiai bajnoknő levelét. Úgy gondolom, senkinek sincs joga a honpolgárok által tisztelt és szeretett embere­ket kirakati babaként mutogatni, ezt még akkor is vissza kellene utasítani, ha a sporto­ló maga akarná az ilyesféle szereplést. Már csak azért is, mert a sport tán még az a te­rület, ahol a tehetség, az eredményesség nem pártállás függvénye. Természetesen a szavazófülke magányában, a demokrácia szellemében mindenki arra adja a voksát, akire akarja. De nincs joga az aktuális hatalomnak kokárdával felcímkézve a maga ol­dalán mutogatni az egész magyar nép által kedvelt sportolókat, akiknek egy emberként szorít minden magyar, miként a hajrá magyarok és a kokárdaviselet sem csak a fél or­szág privilégiuma. Normális esetben egyetlen magyar sportoló sem gondol arra, amikor világversenyen szerepel, hogy nemzetének melyik feléhez tartozik, melyik pártnak a kampányérdekeit szolgálja. Nem feledhető, hogy alapvetően közpénzek fedezik olimpiai bajnokainknak a felkészülését, dotálását is, mint ahogyan sikerült mindannyiunk, az egész ország, a teljes nemzet közös sikere is egyben. Kérdem én: biztos, hogy a meghatottság könnyeit láttuk Egerszegi Krisztinánál? Olyannyira sokkolták volna őt az általa leírtak, hogy egyetlen szóra sem futotta tőle? Ennyire ne lett volna képes uralkodni önmagán az uszodák királynője, akiért ötször szólt Himnuszunk az olimpiákon? Netalántán abban a két percben tudatosult benne le­velének tartalma? Ott gondolt volna először azokra a magyar emberekre - az ország másik felére - is, akik nem a Fidesz-kampányt támogatják? Ott döbbent rá, hogy érte Magyarország egy emberként szurkolt? Netán ily módon szerette volna tudatni, hogy felelőtlenség, elhamarkodott döntés volt a párthovatartozás nyilvános vállalása? Hol volt az a tőle megszokott huncut, mindenkinek szóló, egykori mosoly? Tudjuk persze, hogy ma már nem a mi Egérkénk, hanem két pici fiúcska édesanyja, aki lehet, hogy már másként lát bennünket, másként ítéli meg korábbi rajongóit. Min­den sportolónak szíve joga bármelyik pártra szavazni, de szépen kérem őket, hogy ne kampányoljanak, én nem szeretném két pártra szakadt sportolóknak kiabálni azt buz­dítás gyanánt, hogy hajrá magyarok. A sport maradjon egy és oszthatatlan egész! „Sírni csak a győztesnek szabad” - mondta a szombati „ceremóniainas” a pityergő Egerszeginek. Jó lenne, ha a Nemzet, és nem a fél nemzet Egere könnyezett volna. Rá­adásul magányosan. Nyitrai Marianna Indián szólásmondás Pápai Gábor rajza ft NÉPSZAVA ALAPÍTVA 1873-BAN Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER­­.A Főszerkesztő-helyettes: HORVÁTH ISTVÁN ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Rovatvezetők: Politika: LÁSZLÓ BOGLÁR, Társadalom és Kultúra: MUZSLAI KATALIN, Gazdaság: LÉNÁRT ATTILA, VÉRTES CSABA (vezető szerkesztő), Külföld: KISS ANDREJ, Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA, Publicisztika: VERESS JENŐ, Sport: BALLAI ATTILA, Szép Szó: BOROS ISTVÁN , Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadó: NSZ 1999 Rt, Felelős kiadó: FISCH GÁBOR LÁSZLÓ vezérigazgató ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Hirdetési igazgató: FAJLÓCZ JÚLA ■ Marketinggazgató: MENCSER ÉVA­­ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest Könyves Kálmán kft. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PE 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9039, telefax: 477-9030 ■ Rovatteefonok: belföld 477-9005, külföld 477-9007. gazdaság 477-9009. lapszerkesztő 477-9011 ■ Elektron*!* leveleim: (email dm): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Internet URL-cm: tittp7Awww.nepszava.hu Országosan árusítja a LAPKER Rt. ■ Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. LH.I.-nél (levélcím: 1846 Bp.), a kerületi ügyfélszolgálati irodákban, a Hírlapelőfizetési Irodában (HELIR1089 Bp., Orczy tér 1., levélcím: 1900 Bp.), vidéken a postahivatalokban közvetlenül és postautalványok valamint átutalással a Postabank RL11991102, HELÍR 021-02799 pénzfor­galmi jelzőszámra. Külföldre előfizethető a HELÍRNÉL a fenti cinen, illetve bankszámlaszámon, valamint megrendelhető a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft-nél. 1117 Budapest, Budafoki út 70., fee (361)206-1921, email: hunpress@datanet.hu. k Előfizetési díj egy hónapra 1498 Ft, negyed évre 4494 Ft, fél évre 8988 Ft, egy évre 17 976 Ft Előfizethető továbbá közvetlenül a Kiadónál minimum negyed évre. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. ■ Felelős vezető: BALOGH ÁDÁM vezérigazgató ■ interneteim: www.szikralapnyomda.hu, email: szikra.kenrigh@szikralapnyomda.hu ■ ISSN 0133-1701 Vidék 12­4 816 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti ’­/fLÁTESZ 1’ .

Next