Népszava, 2002. április (130. évfolyam, 76–100. sz.)

2002-04-16 / 88. szám

6 2002. ÁPRILIS 16., KEDD 1990-2002 KORMÁNYOK ÉS VÁLASZTÁSOK Áldás, békesség, szavazás Az egyházak voksa nem független attól, hogy kitől kapják az állami támogatást Ugyan az egyházi vezetők érdemi hozzászólása nélkül született meg, de európai mércével mégis igencsak szabadelvűre sikeredett az az egyházi törvény, amely 1990 óta van érvényben Magy­ar­­országon. Az elmúlt tizenkét évben mindenesetre az Antall- és az Orbán-kormány igyekezett a sa­ját képére formálni a törvényt - sikertelenül. A közbenső, szocialisták vezette kormány pedig utólagos lelkiismeret-furdalással viszonyult az egyházakhoz. Simon Zoltán NÉPSZAVA A történelmi egyházakat felké­születlenül érte a rendszerváltás. A változások az egyházügyeket sem kerülték el: az új törvény a lelkiismereti és vallásszabadság­ról és az egyházakról az Ellenzé­ki Kerekasztal mellett született meg, anélkül, hogy az egyházak érdemben hozzászóltak volna. A törvény - amelyet még az utolsó pártállami parlament fogadott el 1990 januárjában - magán viselte a fordulat éveinek liberális eufó­riáját. Célja a vallási szabadság érvényre juttatása, a vallási türe­lem elvének megvalósítása, vala­mint az egyházaknak az államtól való elválasztása volt. A kéthar­mados szavazatot igénylő sza­badelvű jogszabályt azóta az An­tall- és az Orbán-kormány is sze­rette volna a maga képére formál­ni, sikertelenül. Ugyancsak még a Németh Miklós vezette kabinet állította helyre a diplomáciai kap­csolatokat a Szentszékkel. Ez a döntés a későbbi kormányok egy­házakkal kapcsolatos magatartá­sára is rávilágít: 90 óta vala­mennyi kormány kiemelt figyel­met fordított a katolikus egyház­zal és Vatikánnal fennálló vi­szonyra. Kivételezett kapcsolatok A választások előtt a kampány­ban az egyházak és a vallási ügyek periférikus szerepet ját­szottak, az egyházi szereplők — úgyis, mint képviselők - azonban megjelentek a politikai életben. A vallási türelem az első demokrati­kus kormány megalakulását kö­vetően alig néhány hónapig tar­tott. 90 nyarán Andrásfalvy Ber­talan miniszter és a hét legna­gyobb egyház képviselője meg­állapodást írt alá a fakultatív val­lásoktatásról. Ezzel kitört a vita az állami oktatási intézmények­ben bevezetendő hitoktatásról, amely egyben az állam ideológiai semlegességéről is szólt, a címer­ről zajló, indulatos parlamenti szóváltásokhoz hasonlóan. A vita az állam és egyház szétválasztá­sára vonatkozott: szabad-e egy állami iskolában órarendbe állíta­ni az egyházi személyek által végzett hitoktatást? A tantestület tagjává válhat-e a pap tanár? Ki fizesse a hitoktatók bérét: az egy­ház vagy az állam? A tiltakozások hatására később a megállapodás legfontosabb elemei módosultak: a hitoktatók nem kerültek be a tantestületbe, a hittan nem került be a bizonyítványba, és a hittan­oktatás költségeit nem hárították az iskolákra. Hamarosan kiala­kult azonban a mai gyakorlat, mi­szerint „szülői igény” esetén (ez akár egy főt is jelenthet) az igaz­gató köteles az órarendi keretben biztosítani a hitoktatást, miköz­ben a pap tanár fizetését a költ­ségvetés állja. A 2000-2001-es tanévben az államtól egyedül a katolikus egyház erre a célra 1 milliárd 427 millió forintot ka­pott, amely a hitoktatásra kifize­tett költségvetési pénz mintegy 66 százaléka. A hitoktatás ellent­mondásainak példájává a dabas­vári általános iskola vált, amelyet az önkormányzat a szülők több­ségének akarata ellenére átadott a katolikus egyháznak, s amelyet végül is megosztottak az egyházi és állami oktatást igénylők kö­zött. Az iskola hosszú időre a két tábor ellenségeskedésének szín­helyévé változott. Miközben az Antall-kormány sikeresen állt ellen például a kis­gazda reprivatizációs kísérletek­nek, 91 nyarán elfogadtatta a parlamenttel a volt egyházi in­gatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényt. A név szerinti szavazáson az SZDSZ és az MSZP képviselői nemmel voksoltak, a Fidesz tar­tózkodott. A törvény szerint az egyházaktól jogtalanul elvett és visszaigényelt épületeket vagy azok pénzbeli ellenértékét az ál­lam tíz év alatt visszajuttatja ere­deti, jogos tulajdonosuknak. An­tall külön egyházügyi államtit­kárságot hozott létre a Minisz­terelnöki Hivatalon belül, amelynek egyik vezetője, Pálos Miklós kereszténydemokrata ál­lamtitkár a parlamentben kirob­bantott „destruktív szekta”-vita kapcsán kijelentette: ő az egyhá­zat (a katolikust) képviseli köz­­tisztviselőként. Ekkor történt az első kísérlet a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló tör­vény módosítására, a „túlságo­san tág szabályozás” szűkítésé­re. Egy kormánypárti képviselők által benyújtott törvényjavaslat úgy próbálta korlátozni az egy­házalapításhoz fűződő jogot, hogy lényegesen megemelte volna a bejegyzéshez szükséges hívők számát, illetve történeti honossághoz kötötte volna az egyházi státus elismerését. Négy évvel később három MDF-es képviselő szintén a létszám eme­lését és a történeti honosságot kívánta beépíteni a törvénybe. A leggyakrabban felhozott érv a korlátozás bevezetése mellett, hogy vannak közösségek, ame­lyek visszaélnek az egyházi stá­tusszal. A médiaháború egyik kiváltó oka a rádiós vallási műsorokhoz kapcsolható: a Magyar Rádióban az egyházi adásokat 1991 őszén a kisebb közönséget vonzó URH- sávra helyezték át. A „keresztény értékek rombolásának” minősí­tett döntés ellen Füzessy Tibor nemzetbiztonsági miniszter és a ma fideszes Salamon László kez­deményezésére hatvanöt parla­menti képviselő levélben tiltako­zott, együttes kampányt helyezve kilátásba. A katolikus püspöki kar nyilatkozatban követelte Gombár Csaba rádióelnök felelősségre vonását. Antall József kivételezett kap­csolatokra törekedett a katolikus egyházzal: első külföldi útjai egyi­kén fogadta őt a pápa, s a magán­emberként katolikus kormányfő támogatta Mindszenty József esz­tergomi újratemetését is. Exkluzivitás a katolikusoknak A kapcsolatok exkluzívvá válása érdekes módon azonban a szocia­listák vezette kormány alatt kö­vetkezett be. Horn Gyula 1997- ben szerződést kötött az Aposto­li Szentszékkel. Horn volt az egyébként, akit még a Németh­­kormány tagjaként, az első ma­gyar politikusok egyikeként, 90 januárjában fogadott a pápa. A találkozó után néhány héttel fel­bontották a kormány és a Katoli­kus Püspöki Kar közötti 1950-es megállapodást, majd három nap­pal később helyreállt a diplomá­ciai viszony a Vatikánnal. A Szentszék és a magyar állam közötti megállapodás a katolikus egyház magyarországi közszol­gálati és hitéleti tevékenységé­nek finanszírozását és a koráb­ban elkobzott egyházi ingatla­nok visszaadásának kérdését sza­bályozta. A parlament 97 végén - nem sokkal a választások előtt - ratifikálta a szerződést és fogadta el az egyházak működéséről szó­ló törvénycsomagot. A törvény egyik fontos eleme, hogy az ál­lampolgárok 1998-tól a személyi jövedelemadójuk egy százalékát az egyházak számára ajánlhatják fel. Az új jogszabály és a ratifiká­ció ellen csak az SZDSZ szava­zott. A Horn-kormány elfogadta azt az érvelést, hogy a katolikus egy­ház államhatárok felett átnyúló szervezeti felépítéssel és nemzet­közi jogalanyisággal rendelkezik és sajátos helyzetben van a többi egyházhoz képest. A magyar állam például vagyoni kérdésekben nem a katolikus egyház magyarországi részével köt megállapodást, hanem a Szentszékkel. Bár a szentszéki szerződés aláírására az egyház-fi­nanszírozási törvény elfogadása előtt került sor, a megállapodás parlamenti ratifikálása csak ez után történt meg. Míg korábban az egy­házak elsősorban az éves költség­­vetésen keresztül jutottak források­hoz, a szerződés biztosította (álla­mi forrásokból) a katolikus egyház anyagi függetlenségét. Ennek min­tájára kötött szerződést később a Fidesz-kormány a többi „történel­mi” felekezetig. A katolikus egyház sokáig el­lenezte a törvénynek az adó egy százalékára vonatkozó részét, pedig ezzel megteremtődhetne tényleges függetlensége az ál­lamtól. Az egyszázalékos rend­szer bevezetése átláthatóvá tette az egyházak támogatását: min­den adózó maga dönti el, hogy támogatja-e valamelyik egyhá­zat vagy sem. 2002-ig minden évben a katolikus egyház kapta egyébként az - évről évre nö­vekvő mértékű - legtöbb fel­ajánlást. Az adójukról rendelke­zők aránya rendre megegyezik a népességnek azzal a 10 százalé­kával, akik magukat az egyhá­zak tanítását követő híveknek mondják. Hám célja a szentszé­ki megállapodással­ az lehetett, hogy rendezze az egyházak fi­nanszírozását és a választások előtt elnyerje a katolikus egyház semlegességét. Nem ez történt: az egyházak, ha pártokat nem is neveztek meg, híveiket a mai koalíció támogatására szólítot­ták fel. . Szeretettel meglepetten Bár vélemények szerint már a szentszéki szerződés is sértette a felekezetek egyenlőségének el­vét, az Orbán-kormány alatt a katolikus egyház szerepe - sok­szor külsőségekben, de - növe­kedett. Az állami vezetők egyre gyakrabban mutatkoztak külön­féle egyházi rendezvényeken, a „Szent Koronát” átvitették a par­lamentbe, majd „megutaztatták” Esztergomba. Állami munkaszü­neti nappá nyilvánították a min­denszenteket halottak napja né­ven. A Fidesz 2001. májusi kongresszusán felvetett ötlet, az egyházi esküvők állami elismer­tetéséről elsőre még az egyházi vezetőket is meglepte, sokan kö­zülük fenntartásaikat hangoztat­ták az eltérő állami és egyházi szabályok miatt. Ezek a gesztu­sok azt igazolják: a Fidesz vezet­te mai kormánykoalíció is igyek­szik megszerezni a vallásos sza­vazatokat. A Fidesz jobbratoló­­dása az egyházakkal kapcsolatos politika változásán is jól nyo­mon követhető. 1990 és 94 kö­zött a történelmi egyházaktól va­ló távolságtartás jellemezte a pártot. 1994 után a Fidesz épp azért válhatott az MSZP fő jobb­oldali kihívójává, mert képes volt megszerezni a vallásos sza­vazók rokonszenvét. Egy felmé­rés szerint 1994-ben a parlamen­ti pártok közül még a Fidesz sza­vazótáborában volt a legkisebb a hívők aránya, 1998-ban viszont már az átlagot meghaladó mér­tékben kapott voksokat tőlük. A hívők ekkor is elsősorban az MDF-re és a KDNP-re szavaz­tak, de a protestánsok köréből sokan az FKGP-re és a MIÉP-re is. A Fidesz, mint ismert, 98-ban befogadta a KDNP-ből kivált kereszténydemokratákat, akik Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) néven erő­sítik a pártot. Orbánék 1998-ban - a szent­széki megállapodás mintájára - öt egyházzal kötöttek a nem ter­mészetben igényelt ingatlanok utáni járadékra , vonatkozó meg­állapodást, sorrendben a Mazsi­­hisszel, a református egyházzal, az evangélikus egyházzal, a Bu­dai Szerb Ortodox Egyházme­gyével és a baptista egyházzal. Az utóbbi négy egyház esetében a kormány a járadék kiegészíté­sét is vállalta. A Fidesz-kormány létrehozta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát (NKÖM), a tár­ca feladatává tette az egyházak­kal való kapcsolattartást, és minden érintett szaktárcán belül egyházügyi felelősöket nevezett ki. Az NKÖM egyházügyi he­lyettes államtitkára az a Senyén Zsolt lett, aki 1997-ben képvise­lőként a lelkiismereti és val­lásszabadságról szóló törvény szigorítását kezdeményezte. Ta­valy a parlament ugyancsak le­szavazta a törvény módosításá­nak legújabb változatát. A sza­vazás után Semjén a kudarcéit, az ellenzéket okolta. Az MDF népszavazás kezdeményezését helyezte kilátásba, a Fidesz­­frakció pedig hozzákezdett egy olyan javaslat kidolgozásához, amellyel „az egyházi köntösben jelentkező destruktív szekták működését alkotmányos garan­ciák mellett lehet korlátozni, il­letve betiltani”. Az MSZP-vel csaknem sikerült kompromisz­­szumra jutni a törvény ügyében, végül az egyezség azért nem jött létre, mert a koalíció nem volt hajlandó visszavonni a költség­­vetési törvény korábbi, úgyne­vezett Sasvári-féle módosítását. Ez a módosítás jelentősen kor­látozta az adó-visszatérítésre (áfa) jogosult egyházak körét, amellyel megint csak a feleke­zetek egyenlőségének elve sé­rült. A tavalyi adatok alapján, bejegyzetten működő száz egy­ház mintegy harmada élhet csak ezzel a lehetőséggel. Idén január 1-jétől az ötezer főnél kisebb településeken dol­gozó papok, lelkészek - Orbán Viktor személyes ötlete alapján - kiegészítő állami bérpótlékban részesülnek. A juttatást az egy­ház kapja meg és osztja szét a papok között. Az Orbán-kor­mány a szentszéki szerződésben előírt felülvizsgálatra hivatkozva megváltoztatta az egyházak szá­mára felajánlható egyszázalékos rendszert is. Megemelte a fel­ajánlásokat kiegészítő állami tá­mogatást, de azt nem az adózók felajánlásai által kialakult sor­rend szerint kívánja szétosztani, hanem a tavalyi népszámlálás vallási hovatartozásra vonatkozó adatai alapján. Függetlenül attól, hogy több egyház (például a Hit Gyülekezete) a népszámlálás előtt arra kérte híveit: ne vallják be hovatartozásukat, a kormány­nak mindkét intézkedés a válasz­tások előtt jutott eszébe. A vál­toztatás vesztesei a kisebb, de te­hetősebb egyházak: elsősorban a zsidó felekezet, a Krisna-tuda­­túak és a Hit Gyülekezete. Orbán Viktortól már 1998-ban sem remélhettek egyforma megítélést az egyházfik Demecs Zsolt felvétele t­i Ministráló, élni hagyó, illetve alternatív pártígéretek Fidesz - az egyházak hitéleti, oktatási és karitatív tevékenysége nél­külözhetetlen egy polgári társadalomban - különösen fontos a történelmi egyházak közösségeinket összetartó, európai és polgári értéket is közvetítő szerepe - megszűnt az állami és egyházi intézmények közötti kü­lönbségtétel az oktatás és az egészségügy területén, ma már ugyanaz az állami támogatás illeti meg őket - határozottan fellépünk a társadalomra és egyénre egyaránt veszélyes olyan csoportokkal szemben, amelyek visszaél­nek az egyházi státusszal, s nem hitéleti, hanem gazdasá­gi célokra használják az egyházi függetlenséget - az állam érvényesnek ismerje el az egyházi esküvői szer­tartást, s akik egyházi szertartás szerint esküsznek, ne le­gyenek kényszerítve egy másik eljárás lefolytatására - törvényben rögzítjük a vallásos emberek egyenlőségét a te­kintetben, hogy az órarendben a hitoktatást a védett idő­ben tartsák gyermekeik számára MSZP - tiszteletben tartjuk mindenki hitét, vallását - támogatjuk az egyházakat a társadalom javát szolgáló fel­adataik teljesítésében SZDSZ - vallások között az állam nem tehet különbséget a vallási és lelkiismereti kérdések a liberális felfogás sze­rint az ember legszemélyesebb magánügyét jelentik. Ez­zel nem vonjuk kétségbe a vallás jelentőségét, hanem ép­pen ellenkezőleg, azt állítjuk, hogy az egyén hite személyi­ségének egyik leglényegesebb alkotórésze. Az önrendel­kezési jog bizonyos eseteinek azért kell különös védelmet élvezniük, mert az egyén döntését legfontosabb vallási, lelkiismereti megfontolásai vezérlik­­ minden vallási közösségnek belső autonómiát kell kapnia; az egyházként való elismerés a nagyobb szervezeti auto­nómiában, a zárt szervezeteken belüli hitoktatási lehető­ségben és a finanszírozásban nyilvánuljon meg A Fidesz egyrészt az egyházak önértelmezésével és a történel­mi hagyományokkal összhangban meghatárizza az egyházak értékeit (közösséget összetartó és értékközvetítő szerepükben, valamint hitéleti, oktatási és karitatív tevékenységükben), másrészt hivatkozik az állami és egyházi intézmények egyen­lőségének megteremtésére, harmadrészt a jövőre négyféle to­vábblépést ígér: az egyházi státusszal visszaélő veszélyes cso­portokkal szembeni fellépést, az egyházi esküvő polgári érvé­nyességének bevezetését, az iskolai hitoktatás számára védett idő biztosítását és a kórházi egyházi lelkigondozás biztosítá­sát. Az egyházi esküvő állami érvényességének elismerésén kí­vül az ígéretek úgy­ értelmezhetőek, hogy azok a nagy egyhá­zak igényeinek kielégítését és ezzel együtt híveik szavazatainak megszerzését célozzák. Tomka szerint az SZDSZ a lelkiismere­­ti szabadság hangsúlyozásával nyitott kapukat dönget, de egyúttal igyekszik figyelmen kívül hagyni a nagy egyházak kö­zösségi és a nyilvános társadalmi jelenlétre vonatkozó igénye­it és jogait, s így a második vonatkozásban a program jelentő­sen eltér a történelmi egyházak önértelmezésétől és figyelmen kívül hagyja azok tényleges társadalmi szerepét. Tomka prob­lematikusnak tartja azt a mondatot, hogy,,minden vallási kö­zösségnek belső autonómiát kell kapnia ”. A lehetőséget az ál­lamnak kell biztosítania, s a jelenlegi törvény meg is teremti. Egyébként az állam és az egy­ház elválasztásának korszakában az ilyen autonómiát a közösségnek magának kell megteremte­nie. A „kell kapnia " Tomka szerint az állam beavatkozó szere­pét sugallja, az egyház-státusra utalásnak és a belső autonó­mia megteremtése követelésének egyetlen mondatba foglalása pedig zavaros. Tomka úgy véli, az SZDSZ programjában fon­tos konkrétum az egyházként való elismerés kritériumrendsze­­re megszigorításának határozott elutasítása. Köztudott, hogy ezt a gondolatot a jelenlegi kormány támogatta és a nagy egy­házak nem, a kicsik viszont annál inkább ellenezték. Ez a mon­dat egyértelműen a kis egyházak irányába tett gesztus - tette hozzá. Összehasonlítva a Fidesz és az SZDSZ programját, a vallásszociológus elmondta: a Fidesz egyház-politikai prog­ramjából egyértelműen kitűnik, hogy főleg a történelmi egy­házakat tartja fontosnak, többféleképpen támogatja is őket, de gyanakvó az újonnan megjelenő vallási csoportokkal szem­ben. Az SZDSZ inkább elvi és filozófiai kérdéseket helyez elő­térbe. A hagyományos keresztény társadalmi gondolkodástól eltávolodik, ellenzi az egyházként való elismerés megszigorí­tását. Az MSZP elképzeléseiről Tomka elmondta: az MSZP,, ne­sze semmi, fogd meg jól" alapon mond is valamit, meg nem is. Ugyanis támogatja az egyházakat, amíg azok - szerinte - a társadalom javára cselekszenek. Valójában nem az egyhá­zakat, hanem a belőlük húzható hasznot akarja támogatni. NÉPSZAVA Szerdai témánk: sportpolitika

Next