Népszava, 2002. április (130. évfolyam, 76–100. sz.)
2002-04-16 / 88. szám
eff Dr. Meciar, Mr. Hyde Eléggé megalapozottnak tűnik Vladimír Meciar üldözési mániája. Az exkormányfő joggal érzi úgy, összefogott ellene az egész civilizált világ, de a NATO-államok mindenképpen. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke amerikai látogatása kezdetén azt nyilatkozta a The Washington Times című befolyásos napilapnak, hogy az észak-atlanti szövetség egész erejét egyetlen személy ellen fordította. Közismert szerénysége nyilván tiltotta, hogy hiába szájára vegye saját nevét, ám világos, hogy nem Bugár Bélára vagy Mikulás Dzurindára gondolt. De még csak nem is Oszama bin Ladenre. Meciar doktor sértve érzi magát, amiért az Egyesült Államok és a NATO egyre nyíltabban hangoztatja személyével és néppártjával szembeni fenntartásait. Pedig ő megtett mindent, lám, még konferenciát is szervezett a szlovák NATO-tagság érdekében. Mit akarnak még tőle? Balszerencséjére nagyon nehéz elfelejteni, hogy éppen az ő regnálása idején mutattak ajtót Szlovákiának a védelmi szövetség előszobájában, ezt azonban 1999- ben valahogy úgy kommentálta, hogy „halasztást kapott az ország”. Robert Burnsnek a közelmúltban elhangzott szavait is nehéz lenne félreértelmezni. Az amerikai NATO-nagykövet kimondta, a HZDS vezetése jottányit sem változott, ezt pedig aggodalommal figyeli az amerikai kormány. Általános meglepetésre Meciart fogadta Henry Hyde, a washingtoni képviselőház külügyi bizottságának elnöke is. Állítólag nem csekély lobbizás előzte meg a találkozót. Az exkormányfő végül lógó orral távozott a bizottsági elnök irodájából, mert Mr. Hyde kerek perec az arcába vágta a HZDS elnökének. Szlovákia NATO-tagságát az ő személye is veszélyeztetné. Ezt - ki tudja, miért? - nem verte nagy dobra a HZDS sajtóosztálya, szemfüles újságíróknak kellett kideríteniük. Amerikai lapinterjújában egyébként a jól bevált másra mutogatás taktikáját választotta a volt miniszterelnök, nem csoda, a sárdobálás mindig is erőssége volt. Elsőnek mindjárt a legmagasabbra célzott. Javier Solana volt NATO- főtitkárral példálózott, aki - emlékeztetett Meciar - spanyol miniszterkedése idején még meglehetősen kritikus volt a szövetséggel szemben. A HZDS elnöke azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy Ion Iliescut, a román kormány exkommunista miniszterelnökét is érte hasonló bírálat, „most pedig mindenki elégedettnek tűnik vele” - méltatlankodott Meciar, és egy lélegzettel kritizálni kezdte a Dzurinda-kormányt a költségvetés, a gazdasági reformok és a munkanélküliség miatt. A szlovákiai választások és a prágai NATO-csúcs közeledtével egyre érthetőbben és nyíltabban fogalmazódnak meg az eddig árnyalt amerikai aggályok. És akár tetszik, akár nem, a NATO-csatlakozás ügyében Amerika szava Isten szava. A szlovákiai választók egyharmada tartós emlékezetkiesésben szenved, ez őszig aligha változik. Már csak abban bízhatunk, hogy a Meciar-ellenesség ismét koalícióba kovácsolja azokat a pártokat, amelyek komolyan gondolják Szlovákia NATO- tagságát. Addig pedig csak tetszelegjen itthon Mr. Hyde szerepében Vladimír Meciar, külföldön úgyis tudják róla, hogy ő valójában doktor Jekyll. Juhász László (Pozsonyi Új Szó) 10 2002. ÁPRILIS 16., KEDD KÖZÉP-EURÓPA Pozsony esélyes a NATO-csatlakozásra Öt ország várja felvételét a Nyugat nagy szövetségébe Az észak-atlanti szervezet legbefolyásosabb tagja, amelynek álláspontja meghatározó lesz a bővítéssel kapcsolatban, az Amerikai Egyesült Államok. Sokáig bizonytalan volt az amerikai vezetés álláspontja, hiszen az elnökválasztás után időbe tellett, míg a Bush-kormány kialakította saját külpolitikai koncepcióját és bővítéssel kapcsolatos nézeteit. A tavalyi év közepére, második felére azonban a washingtoni kormány egyértelművé tette: támogatja a NATO bővítését, és a prágai csúcson legalább egy országgal bővül a szervezet, tehát biztosra vehető az újabb bővítési kör. Az amerikaiak elsősorban öt ország belépését támogatják: Szlovákiáét, Szlovéniáét és a három balti államét. Az utóbbi időben érezhetően megnőtt a baltiak tagságának támogatottsága, ami mindig is vörös posztó volt Oroszország számára. Washington számára az egyik legfontosabb szempont a belépni vágyó országok politikai helyzete. Eléggé világosan tudtunkra adta ezt az USA új szlovákiai nagykövete is, amikor az idei szlovákiai választások és a NATO- tagság közötti összefüggésekről beszélt. Mivel a bővítésről a döntő szót csak a prágai csúcson mondják ki végleg, amelyre a hazai választások után kerül sor, ennek az amerikaiak álláspontja miatt (is) óriási jelentősége lesz. Egyértelmű az is, hogy Prágában nem lesz olyan nézetkülönbség és vita a NATO-tagállamok között arról, hogy melyik ország kapjon meghívót, mint a madridi csúcson 1997-ben. Akkor az USA csak Magyarország, Lengyelország és Csehország felvételét támogatta, ellentétben Franciaországgal, amely saját geopolitikai érdekeitől vezérelve szerette volna elérni Szlovénia és Románia meghívását is. Bár a francia álláspontot több ország támogatta, végül az amerikai elképzelés győzött. Az amerikai diplomácia akkori ténykedését sokan bírálták, mondván, túlságosan „unipolaritásban" gondolkodik, és nem veszi figyelembe szövetségesei érdekeit. Mindenesetre a madridi csúcs megmutatta, hogy az Egyesült Államok támogatása nélkül nincs esély a tagságra. Prágában azért nem lesz jelentősebb vita, mert nagyjából minden befolyásos tagország egyetért vagy legalábbis nem fogalmaz meg a többiekétől túlságosan eltérő véleményt. Franciaország számára jelenleg a NATO bővítése másodrangú, és éppen ezért bár Párizs mindig a Washingtonnal szembeni alternatívát képviseli, nem fog olyan erőteljesen támogatni egyetlen országot sem, mint azt 1997- ben tette Szlovénia és főleg Románia esetében. A franciák jelenleg ugyanis sokkal inkább az Európai Unióval és annak megerősítésével vannak elfoglalva. Párizs a közös európai védelmi és külpolitika megteremtésén fáradozik, ami számára nagyobb jelentőséggel bír, mint az észak-atlanti szövetség bővítése. Ennek megfelelően a tagjelölteket is az összeurópai védelmi és külpolitikai együttműködéshez való viszonyuk alapján fogja megítélni. Ha valamelyik tagjelölt nem helyezkedik kifejezetten elutasító álláspontra ezzel a folyamattal szemben, a franciák nem fognak akadályokat gördíteni a tagság elé. A következő befolyásos ország, amelynek komoly szava lesz a döntésnél, Nagy-Britannia. Ha a brit álláspontot vizsgáljuk, abból kell kiindulnunk, hogy London a NATO-t saját biztonságának alapköveként kezeli. Támogatni fogja a bővítést és általában véve az amerikai álláspontot - lévén Washington legszorosabb európai szövetségese de azért sajátos brit feltételek mellett. Ezek közül a legfontosabb, hogy a NATO-nak elsősorban katonai és nem politikai szervezetként kell működnie, amin nem változtathat a bővítés sem. Továbbá a bővítés nem veszélyeztetheti a szervezet akcióképességét, tehát az új tagoknak erősíteniük és nem gyengíteniük kell a NATO-t. London a NATO belső meggyengülésének elkerülése érdekében ügyelni fog arra is, hogy csak szilárd demokratikus országok legyenek a csatlakozók között. Németország alapjában véve támogatja a bővítést, azonban számára jelenleg fontosabb az Európai Unió keleti irányú bővítése. Ez azzal is magyarázható, hogy Németország keleti szomszédai - Lengyelország és Csehország - már 1999 óta tagjai a szervezetnek, ami megoldotta a németek biztonsági problémáit keleten. Németország álláspontjának kialakításánál fontos szerepet játszanak a német-orosz kapcsolatok is, amelyekbe Berlin eléggé sok energiát fektet. Ezért, bár elvi szinten támogatják a balti országok felvételét, illetve nem ellenzik azt, a németek figyelmeztetnek az orosz álláspont figyelembevételének szükségességére is. Leginkább Szlovéniát és Szlovákiát támogatják, amelyek felvétele ellen Moszkvának sincs különösebb kifogása. Spanyolország az utóbbi időben az USA stratégiai partnerének tekinti magát, és ennek megfelelően az amerikai álláspontot fogja támogatni, figyelembe véve természetesen a sajátos spanyol geopolitikai érdekeket. Ennek megfelelően elsősorban a déli országok számíthatnak a spanyol támogatásra. Ez persze nem azt jelenti, hogy Madrid ellenezné a többi ország tagságát, hanem hogy például a balti államok már kívül esnek a spanyol diplomácia látókörén, kissé leegyszerűsítve: nem igazán érdekli őket Észtország, Lettország és Litvánia. Olaszország leginkább Szlovénia felvételéért száll majd síkra, ami a térképre pillantva teljesen érthető: ha Szlovénia csatlakozik, létrejön a szárazföldi összeköttetés Olaszország és Magyarország között. A skandináv NATO-tagok - Dánia és Norvégia - földrajzi helyzetükből adódóan elsősorban Észtország, Lettország és Litvánia felvételét támogatják. Esetükben azonban a geopolitikai érvekkel legalábbis megegyező súllyal esnek latba a demokrácia betartása és az emberi jogok helyzete is - a hagyományos skandináv felfogásnak megfelelően, amely igen nagy hangsúlyt helyez ezekre a kérdésekre. Összességében azonban elmondható, hogy - figyelembe véve tradicionális angolszász kapcsolataikat - Norvégia és Dánia az amerikai és a brit álláspontot fogja támogatni. A három visegrádi NATO-tag (Magyarország, Lengyelország, Csehország) álláspontjának van egy számunkra rendkívül figyelemre méltó közös pontja: Szlovákia tagságának intenzív támogatása. Ezzel ugyanis megteremtődne közöttük a szárazföldi összeköttetés, ami Magyarországnak fokozottan fontos, hiszen jelenleg nem határos egyetlen más NATO-taggal sem. Van azonban számukra még egy ennél is fontosabb érv, nevezetesen hogy a szlovák NATO-tagság esetén kiiktatódna egy jelentős bizonytalansági tényező Közép- Európa szívében, határaik mentén, hiszen Szlovákia bizonytalan geopolitikai irányultsága állandó veszélyt jelentett a térség stabilitására. Magyarország esetében mindehhez még hozzájön a határon túli magyar kisebbség iránti felelősség - ezért Budapest Románia tagságát is támogatja -, hiszen egy stabil NATO-tagországban a kisebbségi jogok sokkal kevésbé vannak veszélyben, mint egy esetlegesen ide-oda sodródó államban. A specifikus érdekekhez feltétlenül hozzá kell még tenni Lengyelország lobbizását a baltiak érdekében. Különösen érvényes ez Litvánia esetében, amelynek tagsága jelentősen megkönnyítené a jelenleg eléggé bonyolult lengyel biztonsági helyzetet az ország északkeleti határa, az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi körzet mentén. Tehát ahány tagország, annyi érdek. Ami viszont számunkra a legfontosabb, hogy ezek az érdekek jelen esetben nem igazán ütköznek, így valószínű, hogy a bővítés konszenzus alapján megy végbe. Ez pedig az esélyesebb tagállamoknak kedvez, amelyek közé Szlovákia is tartozik. Ondrejcsák Róbert (Pozsonyi Új Szó) Magyarországnak fokozottan fontos Szlovákia felvétele a NATO-bavmmmmimismmmsmmwmssmmmm tt Nem lesz nyilvános minden információ Megnyílnak a prágai titoktárak A cseh parlament által elfogadott törvényt a napokban Václav Havel államfő is aláírta, s ezzel a törvény előtt megnyílt az út a hivatalos közlönyben való megjelentetésre, ami a gyakorlatban az új jogi norma életbelépésének kezdetét jelenti. A témára igen érzékeny cseh sajtó, amely jelenleg a közelgő választások előtti kampánnyal, illetve a Benesdekrétumokkal van elfoglalva, az aláírást szinte nem is kommentálta. Maga Havel is, aki egyrészt mindig hangoztatta a múlt tisztázásának a szükségességét, illetve a kommunista rendszer átvilágítását, a titkosszolgálati irattárak kérdésében közismerten óvatos volt. A titkosszolgálati irattárakban található dokumentumokat és feljegyzéseket ugyanis nem tartja éppen megbízható, jó anyagnak, élvezetes olvasmánynak. Megvannak a saját tapasztalatai is. Bár közismert, hogy nagypolgári származása és ellenzéki tevékenysége miatt a kommunista állambiztonság állandóan figyeltette, a hatvanas évek közepén mégis megszületett egy dokumentum, amely Havelt a titkosszolgálatok egyik ügynökeként említi. Másnak a mai világban esetleg már állásába került volna ez az ügy. Havel ezért most sem titkolta, hogy az irattárak megnyitása nagyon sok veszélyt is rejt magában, de végül mégis úgy döntött, hogy a törvényjavaslatot ő is támogatja. „Olyan elgondolás alapján írtam alá, hogy nagyok ugyan a veszélyek, de az igazság jelentősége nagyobb, mint minden veszélyé” - mondta a szenátoroknak az államfő, aki maga is a kommunista rendszer áldozatai közé tartozott. Az állambiztonsági archívumok szabad hozzáférhetőségének ellenfelei elsősorban attól félnek, hogy ellenőrizhetetlen, hazug, bulvárjellegű információk kerülhetnek napvilágra, amelyek sok kárt okozhatnak egyes embereknek, csoportoknak, sőt az egész társadalomnak is. Az eddig érvényes szabályozás szerint ugyanis az emberek csak a személyükről vezetett iratokat nézhették át. Az új törvény szerint azonban - leegyszerűsítve - bárki bármit megnézhet. Olyan vélemények is megjelentek, hogy a nem egészen három hónap múlva sorra kerülő képviselőházi választásokat megelőző kampányban is visszaélhetnek egyesek az archívumokból szerzett információkkal, hogy megpróbálják lejáratni ellenfeleiket. Tény azonban, hogy bizonyos befolyásos körök már a múltban is visszaéltek az irattárakból akkor még törvénytelenül megszerzett információkkal. Emlékezzünk: így kerültek ki a kilencvenes évek elején kompromittáló információk például Ján Budajról vagy Csehországban a kereszténydemokrata néppárt akkori elnökéről, Bartonícekről. A törvény, s különösen a végrehajtását szabályozó intézkedések egyelőre még nem ismertek teljes egészükben. Stanislav Gross belügyminiszter, és néhány képviselő is, azonban már jelezték, hogy azért minden információ mégsem lesz nyilvános, tehát bizonyos korlátozások továbbra is érvényesek lesznek. Ezek közül aleglényegesebb, hogy titkosítva maradnak azok a dokumentumok, amelyek nyilvánosságra hozatala sértené az állam biztonságát, illetve veszélybe sodorná egyes emberek életét. Nem lesznek hozzáférhetőek az irattárakban a külföldi állampolgárokról vezetett dokumentumok, illetve információk. Ez például lehetetlenné teszi azt, hogy a csehek megismerkedjenek a szlovák állampolgárokról vezetett iratokkal. Tekintettel arra, hogy Csehország korábban egy államot képezett Szlovákiával, nyilvánvaló, hogy az iratok osztályozása néha nagyon nehéz lesz. Szintén nem lesznek nyilvánosak a volt hírszerzés, tehát a „spionok” anyagai. Egyébként névjegyzéküket vagy a rájuk vonatkozó dokumentumokat a rendszerváltás után sehol sem hozták nyilvánosságra. Bizonyos dolgok ugyanis függetlenek a rendszertől, s az államot szolgálják, legyen az akár kommunista, akár demokratikus. Ezentúl az irattárakba minden 18 éven felüli cseh állampolgár betekinthet. Hozzáférhetnek az iratokhoz azok a külföldiek is, akiknek cseh állampolgárságuk van. A törvény alapján mindenki betekinthet az egyes személyekről, illetve intézményekről vezetett dossziékba, s a belügyminisztériumnak egy éven belül írott és elektronikus formában meg kell jelentetnie számos állambiztonsági dokumentumot, egyebek között az StB-vel titokban együttműködőkről vezetett névjegyzéket. Az irattárba való betekintést a belügyminisztérium illetékes osztályától kell kérni. Természetesen pontosítani kell, hogy mit szeretnének látni. A tárcának ezután 90 nap áll a rendelkezésére, hogy a kért anyagnak utánanézzen, s közölje a kérvényezővel, hogy az anyagot hol és hogyan tekintheti meg. Az Állambiztonsági Hivatal irattárai mellett megnyílnak Csehszlovákia Kommunista Pártjának archívumai is. A részletek még itt sem ismeretesek. Érdekes, hogy a volt szocialista rendszerben a Csehország területén - bár jelentős megszorításokkal, de legálisan - működő másik két politikai párt archívumainak a megnyitása viszont elmarad. A vitából kiderült, hogy ezt a kereszténydemokrata néppárt ellenezte elsősorban. Úgy tűnik, hogy a volt szocialista rendszerben nemcsak a jobboldal által gyakran szapult kommunistáknak, hanem másoknak is van nem éppen dicsekvésre méltó múltjuk... Kékes János (A pozsonyi Új Szó prágai tudósítója) Václav Havel NÉPSZAVA