Népszava, 2002. április (130. évfolyam, 76–100. sz.)

2002-04-16 / 88. szám

e­ff Dr. Meciar, Mr. Hyde Eléggé megalapozottnak tűnik Vladimír Meciar üldözési mániá­ja. Az exkormányfő joggal érzi úgy, összefogott ellene az egész civilizált világ, de a NATO-álla­­mok mindenképpen. A Demokra­tikus Szlovákiáért Mozgalom el­nöke amerikai látogatása kezde­tén azt nyilatkozta a The Washing­ton Times című befolyásos napi­lapnak, hogy az észak-atlanti szö­vetség egész erejét egyetlen sze­mély ellen fordította. Közismert szerénysége nyilván tiltotta, hogy hiába szájára vegye saját nevét, ám világos, hogy nem Bugár Bé­lára vagy Mikulás Dzurindára gondolt. De még csak nem is Oszama bin Ladenre. Meciar doktor sértve érzi ma­gát, amiért az Egyesült Államok és a NATO egyre nyíltabban han­goztatja személyével és néppárt­jával szembeni fenntartásait. Pe­dig ő megtett mindent, lám, még konferenciát is szervezett a szlo­vák NATO-tagság érdekében. Mit akarnak még tőle? Balszerencséjére nagyon nehéz elfelejteni, hogy éppen az ő reg­nálása idején mutattak ajtót Szlo­vákiának a védelmi szövetség előszobájában, ezt azonban 1999- ben valahogy úgy kommentálta, hogy „halasztást kapott az or­szág”. Robert Burnsnek a közelmúlt­ban elhangzott szavait is nehéz lenne félreértelmezni. Az ameri­kai NATO-nagykövet kimondta, a HZDS vezetése jottányit sem változott, ezt pedig aggodalom­mal figyeli az amerikai kormány. Általános meglepetésre Meciart fogadta Henry Hyde, a washing­toni képviselőház külügyi bizott­ságának elnöke is. Állítólag nem csekély lobbizás előzte meg a ta­lálkozót. Az exkormányfő végül lógó orral távozott a bizottsági el­nök irodájából, mert Mr. Hyde kerek perec az arcába vágta a HZDS elnökének. Szlovákia NATO-tagságát az ő személye is veszélyeztetné. Ezt - ki tudja, miért? - nem verte nagy dobra a HZDS sajtóosztálya, szemfüles újságíróknak kellett kideríteni­ük. Amerikai lapinterjújában egyéb­ként a jól bevált másra mutogatás taktikáját választotta a volt mi­niszterelnök, nem csoda, a sárdo­bálás mindig is erőssége volt. El­sőnek mindjárt a legmagasabbra célzott. Javier Solana volt NATO- főtitkárral példálózott, aki - em­lékeztetett Meciar - spanyol mi­niszterkedése idején még megle­hetősen kritikus volt a szövetség­gel szemben. A HZDS elnöke azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy Ion Iliescut, a román kor­mány exkommunista miniszterel­nökét is érte hasonló bírálat, „most pedig mindenki elégedett­nek tűnik vele” - méltatlankodott Meciar, és egy lélegzettel kritizál­ni kezdte a Dzurinda-kormányt a költségvetés, a gazdasági refor­mok és a munkanélküliség miatt. A szlovákiai választások és a prágai NATO-csúcs közeledtével egyre érthetőbben és nyíltabban fogalmazódnak meg az eddig ár­nyalt amerikai aggályok. És akár tetszik, akár nem, a NATO-csat­­lakozás ügyében Amerika szava Isten szava. A szlovákiai válasz­tók egyharmada tartós emléke­zetkiesésben szenved, ez őszig aligha változik. Már csak abban bízhatunk, hogy a Meciar-ellenes­­ség ismét koalícióba kovácsolja azokat a pártokat, amelyek komo­lyan gondolják Szlovákia NATO- tagságát. Addig pedig csak tetszelegjen itthon Mr. Hyde szerepében Vla­dimír Meciar, külföldön úgyis tudják róla, hogy ő valójában doktor Jekyll. Juhász László (Pozsonyi Új Szó) 10 2002. ÁPRILIS 16., KEDD KÖZÉP-EURÓPA Pozsony esélyes a NATO-csatlakozásra Öt ország várja felvételét a Nyugat nagy szövetségébe Az észak-atlanti szervezet legbe­folyásosabb tagja, amelynek ál­láspontja meghatározó lesz a bővítéssel kapcsolatban, az Ame­rikai Egyesült Államok. Sokáig bizonytalan volt az amerikai ve­zetés álláspontja, hiszen az elnök­­választás után időbe tellett, míg a Bush-kormány kialakította saját külpolitikai koncepcióját és bőví­téssel kapcsolatos nézeteit. A ta­valyi év közepére, második felére azonban a­ washingtoni kormány egyértelművé tette: támogatja a NATO bővítését, és a prágai csú­cson legalább egy országgal bő­vül a szervezet, tehát biztosra ve­hető az újabb bővítési kör. Az amerikaiak elsősorban öt ország belépését támogatják: Szlovákiá­ét, Szlovéniáét és a három balti államét. Az utóbbi időben érez­hetően megnőtt a baltiak tagságá­nak támogatottsága, ami mindig is vörös posztó volt Oroszország számára. Washington számára az egyik legfontosabb szempont a belépni vágyó országok politikai helyzete. Eléggé világosan tud­tunkra adta ezt az USA új szlová­kiai nagykövete is, amikor az idei szlovákiai választások és a NATO- tagság közötti összefüggésekről beszélt. Mivel a bővítésről a dön­tő szót csak a prágai csúcson mondják ki végleg, amelyre a ha­zai választások után kerül sor, en­nek az amerikaiak álláspontja mi­att (is) óriási jelentősége lesz. Egyértelmű az is, hogy Prágá­ban nem lesz olyan nézetkülönb­ség és vita a NATO-tagállamok között arról, hogy melyik ország kapjon meghívót, mint a madridi csúcson 1997-ben. Akkor az USA csak Magyarország, Len­gyelország és Csehország felvé­telét támogatta, ellentétben Fran­ciaországgal, amely saját geopo­litikai érdekeitől vezérelve sze­rette volna elérni Szlovénia és Románia meghívását is. Bár a francia álláspontot több ország támogatta, végül az amerikai el­képzelés győzött. Az amerikai diplomácia akkori ténykedését sokan bírálták, mondván, túlsá­gosan „unipolaritásban" gondol­kodik, és nem veszi figyelembe szövetségesei érdekeit. Minden­esetre a madridi csúcs megmutat­ta, hogy az Egyesült Államok tá­mogatása nélkül nincs esély a tagságra. Prágában azért nem lesz je­lentősebb vita, mert nagyjából minden befolyásos tagország egyetért vagy legalábbis nem fo­galmaz meg a többiekétől túlsá­gosan eltérő véleményt. Francia­­ország számára jelenleg a NATO bővítése másodrangú, és éppen ezért bár Párizs mindig a Wa­shingtonnal szembe­ni alternatívát képvi­seli, nem fog olyan erőteljesen támogat­ni egyetlen országot sem, mint azt 1997-­­ ben tette Szlovénia és főleg Románia esetében. A franciák jelenleg ugyanis sokkal inkább az Európai Unióval és annak meg­erősítésével vannak elfoglalva. Párizs a közös európai védelmi és külpolitika megteremtésén fára­dozik, ami számára nagyobb je­lentőséggel bír, mint az észak-at­lanti szövetség bővítése. Ennek megfelelően a tagjelölteket is az összeurópai védelmi és külpoliti­kai együttműködéshez való viszo­nyuk alapján fogja megítélni. Ha valamelyik tagjelölt nem helyez­kedik kifejezetten elutasító állás­pontra ezzel a folyamattal szem­ben, a franciák nem fognak aka­dályokat gördíteni a tagság elé. A következő befolyásos or­szág, amelynek komoly szava lesz a döntésnél, Nagy-Britannia. Ha a brit álláspontot vizsgáljuk, abból kell kiindulnunk, hogy London a NATO-t saját biztonsá­gának alapköveként kezeli. Tá­mogatni fogja a bővítést és általá­ban véve az amerikai álláspontot - lévén Washington legszorosabb európai szövetségese de azért sajátos brit feltételek mellett. Ezek közül a legfontosabb, hogy a NATO-nak elsősorban katonai és nem politikai szervezetként kell működnie, amin nem változ­tathat a bővítés sem. Továbbá a bővítés nem veszélyeztetheti a szervezet akcióképességét, tehát az új tagoknak erősíteniük és nem gyengíteniük kell a NATO-t. London a NATO belső meggyen­gülésének elkerülése érdekében ügyelni fog arra is, hogy csak szi­lárd demokratikus országok le­gyenek a csatlakozók között. Né­metország alapjában véve támo­gatja a bővítést, azonban számára jelenleg fontosabb az Európai Unió keleti irányú bőví­tése. Ez azzal is magyarázható, hogy Németország keleti szomszédai - Lengyelország és Csehország - már 1999 óta tagjai a szervezetnek, ami megoldotta a németek biz­tonsági problémáit keleten. Né­metország álláspontjának kialakí­tásánál fontos szerepet játszanak a német-orosz kapcsolatok is, amelyekbe Berlin eléggé sok energiát fektet. Ezért, bár elvi szinten támogatják a balti orszá­gok felvételét, illetve nem ellen­zik azt, a németek figyelmeztet­nek az orosz álláspont figyelem­­bevételének szükségességére is. Leginkább Szlovéniát és Szlová­kiát támogatják, amelyek felvéte­le ellen Moszkvának sincs külö­nösebb kifogása. Spanyolország az utóbbi időben az USA straté­giai partnerének tekinti magát, és ennek megfelelően az amerikai álláspontot fogja támogatni, fi­gyelembe véve természetesen a sajátos spanyol geopolitikai érde­keket. Ennek megfelelően elsősorban a déli országok szá­míthatnak a spanyol támogatásra. Ez persze nem azt jelenti, hogy Madrid ellenezné a többi ország tagságát, hanem hogy például a balti államok már kívül esnek a spanyol diplomácia látókörén, kissé leegyszerűsítve: nem igazán érdekli őket Észtország, Lettor­szág és Litvánia. Olaszország leginkább Szlovénia felvételéért száll majd síkra, ami a térképre pillantva teljesen érthető: ha Szlovénia csatlakozik, létrejön a szárazföldi összeköttetés Olasz­ország és Magyarország között. A skandináv NATO-tagok - Dá­nia és Norvégia - földrajzi hely­zetükből adódóan elsősorban Észtország, Lettország és Litvá­nia felvételét támogatják. Esetük­ben azonban a geopolitikai érvek­kel legalábbis megegyező súllyal esnek latba a demokrácia betartá­sa és az emberi jogok helyzete is - a hagyományos skandináv fel­fogásnak megfelelően, amely igen nagy hangsúlyt helyez ezek­re a kérdésekre. Összességében azonban elmondható, hogy - fi­gyelembe véve tradicionális an­golszász kapcsolataikat - Norvé­gia és Dánia az amerikai és a brit álláspontot fogja támogatni. A három visegrádi NATO-tag (Magyarország, Lengyelország, Csehország) álláspontjának van egy számunkra rendkívül figye­lemre méltó közös pontja: Szlo­vákia tagságának intenzív támo­gatása. Ezzel ugyanis megte­remtődne közöttük a szárazföldi összeköttetés, ami Magyaror­szágnak fokozottan fontos, hi­szen jelenleg nem határos egyet­len más NATO-taggal sem. Van azonban számukra még egy ennél is fontosabb érv, nevezetesen hogy a szlovák NATO-tagság esetén kiiktatódna egy jelentős bizonytalansági tényező Közép- Európa szívében, határaik men­tén, hiszen Szlovákia bizonytalan geopolitikai irányultsága állandó veszélyt jelentett a térség stabili­tására. Magyarország esetében mindehhez még hozzájön a hatá­ron túli magyar kisebbség iránti felelősség - ezért Budapest Ro­mánia tagságát is támogatja -, hi­szen egy stabil NATO-tagország­­ban a kisebbségi jogok sokkal ke­vésbé vannak veszélyben, mint egy esetlegesen ide-oda sodródó államban. A specifikus érdekek­hez feltétlenül hozzá kell még tenni Lengyelország lobbizását a baltiak érdekében. Különösen ér­vényes ez Litvánia esetében, amelynek tagsága jelentősen megkönnyítené a jelenleg eléggé bonyolult lengyel biztonsági helyzetet az ország északkeleti határa, az Oroszországhoz tarto­zó kalinyingrádi körzet mentén. Tehát ahány tagország, annyi ér­dek. Ami viszont számunkra a legfontosabb, hogy ezek az érde­kek jelen esetben nem igazán üt­köznek, így valószínű, hogy a bővítés konszenzus alapján megy végbe. Ez pedig az esélyesebb tagállamoknak kedvez, amelyek közé Szlovákia is tartozik. Ondrejcsák Róbert (Pozsonyi Új Szó) Magyarországnak fokozottan fontos Szlovákia felvétele a NATO-ba­vmmmmimismmmsmmwmssmmmm t­t Nem lesz nyilvános minden információ Megnyílnak a prágai titoktárak A cseh parlament által elfogadott törvényt a napokban Václav Ha­vel államfő is aláírta, s ezzel a törvény előtt megnyílt az út a hi­vatalos közlönyben való megje­lentetésre, ami a gyakorlatban az új jogi norma életbelépésének kezdetét jelenti. A témára igen érzékeny cseh sajtó, amely jelen­leg a közelgő választások előtti kampánnyal, illetve a Benes­­dekrétumokkal van elfoglalva, az aláírást szinte nem is kommen­tálta. Maga Havel is, aki egyrészt mindig hangoztatta a múlt tisztá­zásának a szükségességét, illetve a kommunista rendszer átvilágí­tását, a titkosszolgálati irattárak kérdésében közismerten óvatos volt. A titkosszolgálati irattárak­ban található dokumentumokat és feljegyzéseket ugyanis nem­ tartja éppen megbízható, jó anyagnak, élvezetes olvasmány­nak. Megvannak a saját tapaszta­latai is. Bár közismert, hogy nagypolgári származása és ellen­zéki tevékenysége miatt a kom­munista állambiztonság állandó­an figyeltette, a hatvanas évek közepén mégis megszületett egy dokumentum, amely Havelt a tit­kosszolgálatok egyik ügynöke­ként említi. Másnak a mai világ­ban esetleg már állásába került volna ez az ügy. Havel ezért most sem titkolta, hogy az irattárak megnyitása nagyon sok veszélyt is rejt magában, de végül mégis úgy döntött, hogy a törvényja­vaslatot ő is támogatja. „Olyan elgondolás alapján írtam alá, hogy nagyok ugyan a veszélyek, de az igazság jelentősége na­gyobb, mint minden veszélyé” - mondta a szenátoroknak az ál­lamfő, aki maga is a kommunista rendszer áldozatai közé tarto­zott. Az állambiztonsági archívu­mok szabad hozzáférhetőségé­nek ellenfelei elsősorban attól félnek, hogy ellenőrizhetetlen, hazug, bulvárjellegű információk kerülhetnek napvilágra, amelyek sok kárt okozhatnak egyes em­bereknek, csoportoknak, sőt az egész társadalomnak is. Az ed­dig érvényes szabályozás szerint ugyanis az emberek csak a sze­mélyükről vezetett iratokat néz­hették át. Az új törvény szerint azonban - leegyszerűsítve - bár­ki bármit megnézhet. Olyan vé­lemények is megjelentek, hogy a nem egészen három hónap múl­va sorra kerülő képviselőházi választásokat megelőző kam­pányban is visszaélhetnek egye­sek az archívumokból szerzett információkkal, hogy megpró­bálják lejáratni ellenfeleiket. Tény azonban, hogy bizonyos befolyásos körök már a múltban is visszaéltek az irattárakból ak­kor még törvénytelenül meg­szerzett információkkal. Emlé­kezzünk: így kerültek ki a ki­lencvenes évek elején kompro­mittáló információk például Ján Budajról vagy Csehországban a kereszténydemokrata néppárt akkori elnökéről, Bartonícekről. A törvény, s különösen a vég­rehajtását szabályozó intézkedé­sek egyelőre még nem ismertek teljes egészükben. Stanislav Gross belügyminiszter, és né­hány képviselő is, azonban már jelezték, hogy azért minden in­formáció mégsem lesz nyilvá­nos, tehát bizonyos korlátozások továbbra is érvényesek lesznek. Ezek közül a­­leglényegesebb, hogy titkosítva maradnak azok a dokumentumok, amelyek nyil­vánosságra hozatala sértené az állam biztonságát, illetve ve­szélybe sodorná egyes emberek életét. Nem lesznek hozzáfér­hetőek az irattárakban a külföldi állampolgárokról vezetett doku­mentumok, illetve információk. Ez például lehetetlenné teszi azt, hogy a csehek megismerkedje­nek a szlovák állampolgárokról vezetett iratokkal. Tekintettel ar­ra, hogy Csehország korábban egy államot képezett Szlovákiá­val, nyilvánvaló, hogy az iratok osztályozása néha nagyon nehéz lesz. Szintén nem lesznek nyil­vánosak a volt hírszerzés, tehát a „spionok” anyagai. Egyébként névjegyzéküket vagy a rájuk vo­natkozó dokumentumokat a rendszerváltás után sehol sem hozták nyilvánosságra. Bizo­nyos dolgok ugyanis függetle­nek a rendszertől, s az államot szolgálják, legyen az akár kom­munista, akár demokratikus. Ezentúl az irattárakba minden 18 éven felüli cseh állampolgár betekinthet. Hozzáférhetnek az iratokhoz azok a külföldiek is, akiknek cseh állampolgárságuk van. A törvény alapján mindenki betekinthet az egyes szemé­lyekről, illetve intézményekről vezetett dossziékba, s a belügy­minisztériumnak egy éven belül írott és elektronikus formában meg kell jelentetnie számos ál­lambiztonsági dokumentumot, egyebek között az StB-vel titok­ban együttműködőkről vezetett névjegyzéket. Az irattárba való betekintést a belügyminisztérium illetékes osztályától kell kérni. Természetesen pontosítani kell, hogy mit szeretnének látni. A tár­cának ezután 90 nap áll a rendel­kezésére, hogy a kért anyagnak utánanézzen, s közölje a kérvé­nyezővel, hogy az anyagot hol és hogyan tekintheti meg. Az Állambiztonsági Hivatal irattárai mellett megnyílnak Csehszlovákia Kommunista Párt­jának archívumai is. A részletek még itt sem ismeretesek. Érde­kes, hogy a volt szocialista rend­szerben a Csehország területén - bár jelentős megszorításokkal, de legálisan - működő másik két po­litikai párt archívumainak a meg­nyitása viszont elmarad. A vitá­ból kiderült, hogy ezt a keresz­ténydemokrata néppárt ellenezte elsősorban. Úgy tűnik, hogy a volt szocialista rendszerben nem­csak a jobboldal által gyakran szapult kommunistáknak, hanem másoknak is van nem éppen di­csekvésre méltó múltjuk... Kékes János (A pozsonyi Új Szó prágai tudósítója) Václav Havel NÉPSZAVA

Next