Népszava, 2002. április (130. évfolyam, 76–100. sz.)

2002-04-16 / 88. szám

16 2002. ÁPRILIS 16., KEDD MOZAIK Megsemmisítik a mérget Mustárgázampullák Mezőberényben MTI-információ Mustárgázampullákat találtak szombaton Mezőberényben, egy régi tűzoltósági épület bontása közben. Az összesen 18, mustár­gázt tartalmazó ampulla mellett egyéb vegyi anyagok is előkerül­tek az épület padlásáról. A mérgező anyagokat régen vegyvédelmi oktatás keretében, gázkamragyakorlatok közben használták. A szakembereknek egyelőre nincs információjuk ar­ról, hogyan kerültek az épület padlására az anyagok. A kataszt­rófavédelmi szakemberek a veszélyes anyagokat elszállítot­ták a helyszínről. A veszélyes anyagokat a ter­vek szerint a honvédség hód­mezővásárhelyi alakulatának vegyvédelmi szakemberei sem­misítik meg. El akarták vinni a táskáját Elfogták azt a két férfit, akik egy idős férfit akartak kirabolni egy budapesti gyorsétteremben - jelen­ti a HavariaPress. A 41 és 31 éves tolvajok a 67 éves férfi táskáját pró­bálták meg elvinni, de az étterem biztonsági őre észrevette ezt, és megállította őket. A rendőrség őri­zetbe vette a két férfit, akikről ki­derült, hogy korábban már több al­kalommal követtek el hasonló jel­legű bűncselekményeket. A VIII. kerületi rendőrkapitányság lopás kísérlete miatt indított eljárást. Vasvillával támadt volt élettársára A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki vasvillával támadt volt élettársára és annak barátjára Tomajmonostorán - tudta meg a HavariaPress. A Jász- Nagykun-Szolnok megyei településen élő 51 éves férfi szombat délután volt élettársa házában tá­madta meg áldoza­tait. A dühöngő férfi először a nő 49 éves barátját szúrta meg: a vasvillát a férfi mellkasába vágta, és az arcát, illetve a nyakát is megsebesítette. Ezután a nőre tá­madt: rálépett a nyakára, amitől az asszony elájult. Eközben a megsebesített férfi megpróbált el­futni, de a támadó traktorjával utánament, megpróbálta elgázol­ni, azonban a férfi­nak ennek ellenére sikerült elmene­külnie. A rendőr­ség később őrizet­be vette a tettest, aki ellen ember­ölési kísérlet miatt indult eljárás. A férfi helyzetét nehezíti, hogy egy hasonló bűncselekmény el­követésének vádjával korábban első fokon három és fél év bör­tönbüntetésre ítélték. Először a nő barátját szúrta meg, azután rálépett a nő nyakára Lövöldözésig fajult a vita NÉPSZAVA-információ A Győr melletti Abdán az Eldora­do éjszakai bárban hétfő hajnal­ban fél háromkor lelőttek egy 38 éves győri férfit. A csetepaté az éjszakai szórakozóhelyen - amely közismerten bordélyként üzemel - tört ki, ahol egy vendégcsapat kezdett randalírozni. A vita lövöl­dözésig fajult, és ebben a garáz­da társaság egyik tagja, a fentebb említett férfi életét vesztette, megsérült az egyik 19 éves tán­coslány és egy 25 éves férfi vendég. A rendőrség emberölés miatt indított eljárást. ­ Európa ma KÜl Európa holnap rifffl Humánmeteorológiai: Számottevő fronthatás ma sem várható. A kedvező, frissebbek, élénkebbek leszünk, ideálisak. levegő páratartalma kissé csökkent, mely szervezetünk számára A kevéssel 15 fok feletti hőmérsékletek élettani szempontból is SSVízállás-jelentés­n cm °C cm°c Környező tengerek °c B.pest(Duna): 268 9 Tisza-tó: 7308 Adriai-tenger: 12 Fekete-tenger:8 Baja(Duna): 344 9 Fertő-tó: 549 Balti-tenger: 2 Földközi-tenger nyugat:13 Tokaj(Tisza): 480 8 Balaton: 728 Égei-tenger: 15 Földközi-tenger közép: 15 Szeged(Tisza): 174­9 Velencei-tó: 1449 Északi-tenger: 6 Földközi-tenger kelet: 17 www.InternetTravel.hu az ICI Interaktív Rt Utazási Irodája, garancia az utazásra ^ FANTASZTIKUS ELŐSZEZONI ÁRAK­­­ Olaszország/Adria-part: 8 nap, 4-6 fős apartmanban már 39.900,-Ft-tól/apt/hét * Spanyolország/ Costa Brava: 1 *-os száll, svédasztalos félp. csak 21.700,-Ft/fő/hét Utazási iroda: 1183 Bp., Üllői út 440., Delta üzletház, tel./fax: 296-0083, internettravel@icicom.hu 116 .600-Aki N?.—. / .O /.^ »o, w%. m O - ^ ) wt wm ICI Interaktív Meteorológia, www.idojaras.hu Kedd Szerda Csütörtök Péntek MIN: 5, 10°C MIN: 5, 10°C MIN:6, 11 c Max: 15, 20 C Max: 10, 21 C Max: 10, 18 C W Í Max: 13, 18 C Budapesten ma: Min: Max: 6,8 *C 17, 18 “C 'i'l T ! T ^4 05:54 19Í34 07:47 23133 Éghajlati adatok: Légszennyezettség: Átlag min.: Átlag max.: Rekord min.: Rekord max.: 7,2 °C 17,0 °C -0,4 °c 26,6 °C 1887 1952 100% 50% 0% LZ3 so,■ ff CO NO, Lezuhant egy kínai utasszállító Ötvennégy utas élte túl annak a kínai utasszállító repülőgépnek a katasztrófáját, amely hétfőn a dél-koreai Puszan repülőtere közelében, a sűrű köd és esőzés miatt landolás közben egy hegy­nek ütközött. A 166 gépen tartózkodó személy között 155 utas és 11 főnyi személyzet volt, többségük dél-koreai. Eddig hivata­losan 33 személyt nyilvánítottak halottnak. A repülőgép füstöl­gő roncsainál egy mentőalakulat több száz tagja dolgozott. A meredek hegyoldal miatt helikopterek és mentőautók nem tudták megközelíteni a tragédia helyszínét, a sebesülteket a mentők a hátukon vitték le a hegyről. MTI-információ Az Air China Boeing-767-es tí­pusú gépe Pekingből a dél-koreai Puszan kikötővárosba tartott, amikor Kimhae repülőtér közelé­ben - helyi idő szerint tegnap dél­előtt 11 óra tájban - lezuhant. A repülőgép pilótája landolni próbált, a gép azonban a hegyvi­déki terepen a földnek csapódott. A dél-koreai közlekedési minisz­térium tisztségviselője közölte: a gép pilótája azt követően kísérelt meg leszállást, hogy a repülőtér irányítótornya a rossz időjárásra hivatkozva visszafordulásra szó­lította fel. A Yonhap dél-koreai hírügy­nökség értesülései szerint az Air China Boeing-767-es típusú gé­pének hátsó része ért először földet, ezzel magyarázható, hogy a túlélők java része a repülő elülső osztályán utazók közül került ki. A Kimhae repü­lőtér irányítótornya állítólag en­gedélyt adott a gépnek a leszál­lásra, de az erős ellenszél miatt arra kérte a pilótát, hogy a le­szállópályát az ellenkező irány­ból közelítse meg. A körözési manőver alatt a rossz látási vi­szonyok miatt azonban a gép túl közel került a hegyoldalhoz, és becsapódott. Egy túlélő elmondása szerint a földet érés pillanatokkal azután következett be, hogy a légikísé­rők biztonsági öveik becsatolásá­ra szólították fel a gép utasait. Ez­után hatalmas robaj hallatszott, majd a füst gomolygott és lángok csaptak ki a darabokra hullott re­pülőtestből - mondta el az illető a dél-koreai YTN kábeltelevízió­nak. A repülőgép fekete dobozát megtalálták, annak, valamint a baleset körülményeinek vizsgála­ta megindult - jelentette be a dél­koreai közlekedési minisztérium egyik tisztségviselője. Kim De Dzsung dél-koreai és Csiang Cö-min kínai elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzá­tartozói felé. Helikopterről készített tévés felvételek tanúsága szerint a zu­hanás során nem ütközött a gép egy lakóházzal sem, mint az ko­rábbi híradásokban elhangzott, bár a szerencsétlenség helyszíné­től egy kilométerre valóban áll egy soklakásos épület. A szöuli repülőtéren a nap fo­lyamán 39 járatot töröltek a mos­toha időjárási viszonyok miatt. Az Air China légitársaság re­pülőgépei 47 éve nem zuhantak le. Az állami tulajdonú társaság ezekben a hónapokban keres be­fektetőket, hogy privatizáció után részvényei a tőzsdékre kerülhes­senek. Tűzoltók kutatnak túlélők után a Szöultól mintegy 320 kilométerre délkeletre fekvő Puszannál, ahol április 15-én lezuhant az Air China kínai légitársaság egyik Boeing-767-es típusú utasszállító repülőgépe. A dél-koreai légügyi hatóságok közlése szerint a gépen tartózkodó 166 utas közül ötvennégyen élték túl a szerencsétlenséget MTI-telefotó Megint ölt a rémálom Rejtélyes halál szedi áldozatait Ázsiában: a rémálom, filippínó nyelven bangungot. Legutóbb a Fülöp-szigeteken sújtott le, áldo­zatai szinte kivétel nélkül látszó­lag egészséges, erejük teljében lévő férfiak. Valamennyiüket ál­mukban, általában hajnali három órakor érte a halál. A legutóbbi áldozat egy fiatal színész volt, az alig 27 esztendős Ricardo Yan. Az orvosok szerint halála oka hasnyálmirigy-gyulla­dás volt, amely szívbénuláshoz vezetett. De arra nem találtak vá­laszt, hogy miként támadhatta meg ez a betegség az egészséges­nek tűnő fiatalembert, aki nem ká­bítószerezett, és a halála előtti es­tén körülbelül két sörnek megfe­lelő alkoholt fogyasztott csupán. Az áldozatok száma 1957 óta már több mint háromszáz csak a Fülöp-szigeteken. Nő egy sem volt köztük, úgy tűnik, őket el­kerüli a végzetes rémálom. A ha­lálhoz közvetlenül valamiféle szívritmuszavar vezet. Az is rej­tély, hogy a halál miért szinte mindig hajnali 3 órakor áll be. A bangungot eseteivel eddig főleg Délkelet-Ázsiában, a Fülöp­­szigeteken, Vietnamban, Laosz­­ban találkoztak, de előfordult Ja­pánban is. Ugyanakkor inkább az ázsiaiakhoz, mint Ázsiához kötő­dik, mert az Egyesült Államokban is okozott már halált a rémálom, vietnami emigránsok végezték így életüket. NÉPSZAVA RÖVIDEN Benzinnel gyújtott be...___ Súlyosan megsérült az a férfi, aki benzinnel akart begyújtani kályhájába Orisápon vasárnap - tudta meg a HavariaPress. A fér­fi benzint öntött a kályhába, ami­től hatalmas tűz keletkezett: la­kása teljesen kiégett, leégett a szomszéd lakás teteje, valamint a két lakás között lévő raktár­­épület is. A szerencsétlenül járt embert súlyos égési sérülésekkel kórházba szállították. Bezárták az Éjjeliőrt Mintegy kétmillió forint értékű növényvédő szert raboltak el egy nyírmihálydi cég raktárából szombaton - tudta meg a Hava­riaPress. A Szabolcs megyei cég­nél dolgozó biztonsági őr észre­vette, hogy hét-nyolc férfi fesze­geti a vállalat raktárának ajtaját. Megpróbálta feltartóztatni őket, de három férfi visszalökte a pihe­nőhelyiségbe, és mintegy fél órán keresztül bezárva tartották. Ezalatt a társak kinyitották a raktárajtót, az ott található növényvédő sze­reket egy gépkocsiba pakolták, majd mindannyian elmenekültek. Az éjjeliőr nem sérült meg. Kábítószer a lakásban Kokaint, hasisgyantát és fél kiló marihuánát találtak a rendőrök egy szolnoki lakásban - értesült a HavariaPress. A lakást két férfi bérelte, egyiküket, egy 39 éves kaposvári férfit a rendőrség őri­zetbe vette, míg társa szabadlá­bon védekezhet. Halálos baleset a 4-es úton Ketten meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek vasárnap éjjel egy balesetben a 4-es főúton - értesült a HavariaPress. Az Abony és Szolnok közötti út­szakaszon két személyautó fron­tálisan ütközött. A személyautók olyan súlyosan deformálódtak a nagy erejű ütközéstől, hogy a bennük ülőket a tűzoltóknak kel­lett kiszabadítaniuk. Kettejükön a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni. A két súlyos sérültet kór­házban ápolják. HA JÓL TIPPELT A 15. héten az ötös lottón öttalá­­latos szelvény nem volt. A négy­­találatosok nyereménye 988 026 forint. A hármasokra 9955, a ket­tesekre 731 forintot fizetnek. A jokerjátékban az első nyerőosz­tályban nyereményt elért szel­vény nem volt. A hatos lottón sem hat-, sem 5+1 találatos szel­vény nem volt. Az öttalálatosokra 171 809 forintot, a négyesekre 2801, a hármasokra 657 forintot fizetnek. ÁPRILIS 16. BOLDOG NÉVNAPOT, CSONGOR! A CSONGOR nevet régi ma­gyar személynévből Kazinczy Ferenc és Vörösmarty Mihály újította fel. Török eredetű, jelen­tése: vadászmadár. EZEN A NAPON 90 éve született John Halas ma­gyar származású, Oscar-díjas an­gol rajzfilmrendező. Több mint 2000 rajz- és trükkfilm készült­­ 1940-ben, feleségével együtt ala­pított­­ Londonban lévő műter­mében, köztük George Orwell Állatfarm című művének rajz­filmváltozata. Ő készítette az első sztereó és az első egész estét be­töltő rajzfilmet Európában. A Kass Jánossal közösen készített Dilemma című műve a világ első, teljes egészében digitalizált kom­putertechnikával előállított ani­mációs filmje. Élete végén a Nemzetközi Animációs Bizottság tiszteletbeli elnöke volt. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill. ker., Auróra u. 11. Tel.:303-47381 Fax: 303-4744 http://WWW.observer.hu %­ ________TÉVÉNÉZ­Ő___________ Vendégségben Benettonnál Az egyszeri néző szinte hálát és m­eghatódottságot érez manapság, ha a közszolgálati televízió munkatársai a forgatást és a vágást nem csak szükséges megpróbáltatásnak érzik két számla kitöltése között, illetve nem a kormányoldal politikájának helyességéről igyekeznek unos­­untalan meggyőzni minket. Rókusfalvy Pál vendégségben járt a ruha­ipar olas­z fejedelménél, és tisztességes, ötletes, információkban gaz­dag műsort készített a cégóriás irányítóiról. A ruhaipar szeplőtelen nagytőkésének portréja ugyan tartogatott volna meglepetéseket egy kritikusabb tanulmányozónak, a műsorvezető alapállása mégsem volt hiteltelen, elképzelését kemény munkával, sok forgatási nappal és át­gondolt szerkezettel alapozta meg. Szemlátomást megpróbált méltó lenni csodált vendéglátójához, és nem ócska vágóképekkel, lassítások­kal és a közszolgálati tévé közkeletű képi stilizációival igyekezett ébren tartani az érdeklődést. Bár megkímélhettek volna minket jó pár köz­helytől, teljesítményük mégis kivételes az m1 csatornáján. Rókusfalvy Pál filmje hitelt érdemlően érvelt Benetton úr munkásságáról alkotott véleménye mellett, határozott műsorkészítői alapállása még egymás megajándékozását és a vendégeskedés megörökítését sem tette vissza­tetszővé. Podhorányi Zsolt

Next