Népszava, 2003. február (131. évfolyam, 27-50. sz.)
2003-02-15 / 39. szám
Mészáros Tamás Minőségi problémák Az utóbbi időben jobboldali orgánumok és ellenzéki politikusok egyre-másra szemrehányóan kérdik: vajon miért foglalkoznak az úgynevezett balliberális közírók meg a kormányoldal korifeusai oly sokat Orbán Viktorral. Miért támadják - úgymond - erősebben, mint miniszterelnöki hivatala idején, miért benne látják a legfőbb veszélyt, miért őt vitatják kényszeresen, őt, aki formálisan még csak nem is vezeti saját pártját? Ebben a szónoki kérdésben persze ott bujkál a hívek rátartisága - hiába győztétek le a mi szeretett vezérünket, megkerülni mégsem tudjátok. Pedig újabbanmaga Orbán gondoskodik róla szorgalmasan, hogy ismétlődő beszédtéma, sőt, amolyan folyamatos botránykő legyen. Szinte ugyanannyit szerepel a közszolgálati rádióban, mint kormányfő korában, de eljár kereskedelmi adókhoz is, interjúkat ad televíziós csatornáknak, és természetesen nem mond le az úgynevezett országértékelésről sem. Mindettől persze még nem kell benne mumust látni. Annál inkább nem, mert a volt miniszterelnök fellépéseinek jelentőségét nem politikai súlyuk adja meg, még csak nem is retorikai színvonaluk. Orbán egyszerűen azért maradhatott figyelemre méltó közszereplő, mert a saját pártja és tábora bármennyire is megfogyatkozott benne látja megtestesülni a feltámadás esélyét. Pontosabban: ezt igyekszik szuggerálni a jobboldal szavazóinak. Ahogyan a színházban mondani szokás, a királyt a partnereknek kell eljátszaniuk, nem a színésznek, akire a szerepet osztották. Amíg tehát a Fidesz meghatározó figurái hajlandók hódolni Orbán előtt, addig de facto ő lesz az ellenzék vezére - függetlenül attól, hogy politikai teljesítményének mekkora a valóságos értéke. A személyes nimbusz csak nagyritkán keletkezik; azt többnyire mesterségesen állítják elő. És addig él, ameddig a közvetlen környezet táplálja - más kérdés, hogy Orbáné egyelőre nem is tehet egyebet. Nemhogy a Fidesz, de az egész jobboldal kénytelen autoszuggesztív elszántsággal ott csápélni a Vígadóbírt ,noha a közönség legalább nyolcvan százaléka tökéletesen tisztában van vele, hogy a szónok állításainak majd mindegyike nélkülözi az igazság minimumát is. Elvégre a vendégsereg jobbára olyanokból áll, akik az előző kurzusban közel voltak a tűzhöz, ismerték a kormányzati munka valóságos adatait és tényeit. Ez a társaság biztosan nem áltatja magát azzal, hogy a Nemzeti Színházat 1998-ban a szó-t szerző politológus köz anyagiak miatt kellett áttelepíteni a Soroksári útra, s aligha titok előtte, hogy négy évvel később, a kormányváltás idején az államháztartás hiánya már csakugyan meghaladta az ötszázmilliárdot. És minden egyéb kérdésben is van annyira tájékozott, hogy józan állapotban egyetlen szavát ne higgye el Orbán Viktornak. A Vígadó publikuma azonban nincs józan állapotban, mert nem akar abban lenni. Ez a klakk most úgy érzi, nem tehet egyebet, minthogy tapsol a hazugságoknak és derül a rossz vicceken. Nincs alternatívája, mert nem látja Orbán alternatíváját. Arra emlékszik, hogy ez az ember kivitt két-háromszázezer embert az utcára, és nem hiszi, hogy bárki más képes volna erre. Ezért nem akarja beengedni a tudatába mindazt, ami kudarc volt abban a négy évben - legfőképp azt nem akarja felfogni, hogy a választásokat annak a négy évnek az „eredményeként” veszítették el. Tehát ájult révületben hallgatja a professzionális porhintést, és feladja morális skrupulusait. Ezért érzik úgy sokan még ma is, hogy Orbán hatalmát elvesztve is komoly veszélyt jelent. Szívesen fordulna el tőle a publicisztika és a közönség túlnyomó része is, hiszen érdemét tekintve ma kétségtelenül szinte minden fontosabb a belpolitikában, mint az exkormányfő. De az a sajátos „delej”, aminek az övéi készségesen alájátszanak, így vagy úgy sokakat foglalkoztat. A többséget ma is megijeszti például, hogy a Jó és a Rossz primitív dualizmusával még mindig dobogóra lehet lépni a magyar közéletben. A kormányoldal politikusai pedig bizonytalanok Orbán cipollai hatósugarának fölmérésében, ezért abból indulnak ki, hogy bármit mond is, nem szabad válasz nélkül hagyni. Orbán Viktor épp erre számít. Ha egyszer csak konszolidálódna, azzal kétségkívül keltene ugyan némi kezdeti meglepetést, de kisvártatva napirendre térnének felette, és a közhangulat gyorsan normalizálódna. Márpedig az ő legnagyobb ellensége a köznyugalom. Amint bombasztikus kijelentéseivel nem borzolná többé a kedélyeket, egyhamar olyan jelentéktelenné válna, mint tényleges politikai tartalmai. Akinek nincs igazi programja, az nem tehet mást, minthogy verbális botrányokat próbál kelteni - és ha mégiscsak az ellenzék vezéralakjaként teszi ezt, kikényszerítheti ellenfeleiből azokat a reakciókat, amelyek nélkül alakja mindinkább feledhető volna. Orbán Viktor - és a Fidesz - drámája nem más, minthogy egy minden vonatkozásban „Fenn az ernyő, nincsen kas” típusú kormányzás bukása után, újabb és főként más minőségű muníció híján, mára lényegében stratégiaképtelenné vált. A Fidesz tudvalévően nem konzervatív, nem jobboldali, nem nemzeti (bármit jelentsen is ez a fogalom), hanem egyszerűen populista. Amióta liberális gyökereit odahagyta, hol balról próbál előzni, hol szélsőjobbról, elvszerűségnek hírét sem halottá. És még így sem sikerült megszereznie a szükséges többséget - viszont diabolikus retorikájával sikeresen osztotta ketté az országot, és feltehető, hogy ezáltal magáénak mondhat vagy harmincszázaléknyi biztos szavazót. Ha eddigi stílusától, hangvételétől eltér, ezt a hangulatilag radikalizált tábort kockára teszi. Ezért, hogy az orbáni megnyilatkozások ott maradnak az érzelmi karbantartás taktikai feladatkörében. A távlatos koncepció legfeljebb abban áll, hogy a balliberálisok majdcsak elkövetik a maguk hibáit, kivált, ha folytatódik a világgazdasági recesszió és az uniós csatlakozás is majd megszüli a maga problémáit. Addig pedig a tényektől függetlenül, különösebb gátlás nélkül megvádoljuk a kormányzatot minden lehetséges és lehetetlen kártevéssel. Mármost a jobboldal prominenseinek - tehát nem a Fidesz pragmatikusairól beszélek -, bizonyítandó, hogy léteznek, professzorostól és polgárostól számot kellene vetniük azzal, hogy olyan nemzeti idollal, akinek egy ötvenperces beszéd valamennyi passzusában sikerül elkerülnie az igazmondás luxusát, egyszerűen nem szabad együtt menetelni. Aki mégis megteszi, közönséges kalandor. Mert kár tagadni, hogy a politika amúgy általában sok mindent elbír, amit a morál nem fogad el, fundamentuma azonban mégsem lehet a tömény hazugság. És egy politikai vezető „hatékonysága” aligha mérhető az általa elkövetett provokációk számával. Orbán Viktor tehetsége egykor a nemzet reménysége volt. Alig egy évtized során ez a talentum fenyegetéssé vált. Legalábbis azok számára, akik a demokráciát nem tudják elfogadni erkölcsi normák nélkül. A többséget ma is megijeszti például, hogy a Jó és a Rossz primitív dualizmusával még mindig dobogóra lehet lépni a magyar közéletben. Gondolatbankrablás Barátaim, magyar nemzeti borozónk törzsvendégei! Engedjétek meg, hogy mint polgári körünk alapszervezeti titkára - felkérésetekre -, megtartsam értékelő beszédemet. Majd intek, mikor nevessetek. Tapsolni most nem kell, fogjátok csak nyugodtan a poharat. Barátaim! Kísértet járja be Európát! Európa kísértete. Ezért szellemirtó gondolatokat kell közölnöm veletek. S hogy ez könnyebben menjen, megvásároltam Alexander Oakwood Gondolatbank című könyvét - mert az állítólag direkt jól kamatozik az országértékelőknek. (Naná, hisz ez a bank nem a Járaié.) Bevallom, barátaim, ez arra való, hogy tehetségtelen beszédírók, lusta politikusok felüssék, és - amúgy dakotamódra - mások gondolatait sajátjukként mondják föl belőle. Ki is szemezgettem a legnagyobb marhaságokat, hogy örömet szerezzek nektek. Például ezt: „amikor sajtot raksz az egérfogóba, ügyelj arra, hogy az egérnek is maradjon hely”. Ezt egy Laki nevű pofa írja a 240. oldalon. Mondhatom, jót röhögtem rajta. Azt pedig nagyon szépnek találtam Stanislaw J. Lee tollából, a 72. oldalon, hogy: „nincs hópehely, amely felelősnek érezné magát a lavináért.” Szóval így készülődtem erre a napra. Mondhatom, rosszul is esett, amikor múlt csütörtökön hallottam, hogy Orbán Viktort megéljenzik, miközben lelövi a legjobb poénjaimat. (Pedig őszintén szólva nem gondoltam, hogy ez a pesti úri népeknek is tetszik. Szerintem legfeljebb itt, borgőzben lett volna hatásos, de mindegy...) A kérdés most az: iszik-e a hal vizet, barátaim? Mert alkalma, az van rá. De ha iszik, milyen vizet iszik. Mert ha dunait, abból baj lehet, hiszen azzal veszélyben a magyar jövő. Talán ti is tudjátok, a Duna az imperialista Németországból jön, vonalkódja tehát nem kezdődhet 599-cel. Igazi magyar hal legfeljebb magyar bányatóban terem, ha értitek, mire gondolok. Országunk csakis akkor tarthatja meg identitását, menekülhet meg a kommunista hordák pusztításaitól, őrizheti meg éghajlatát, míg 599 lebeg szemünk előtt. Vegyünk tehát magyar árut! Én például vettem, mert a jó példa, ugye általam jár elöl. Nos, khm, bevallom, legelőször - mert a szükség nagy úr - vécépapír vásárlásával igyekeztem segíteni a munkásosztályt. 599-es Creptót vásároltam, igen szépet, három rétegűt. Polgári ülepnek - lássátok be - ennyi azért kijár. (A magyar igazság is ennyi, meg aztán, tudjátok: Lúdas Matyi...) És jól tettem! Tudjátok-e ti, hány fát kímél meg a magyar papíripar? Rengeteget. Mert a három rétegből egyet visszatartottak papírgyári barátaink, így védik az ipart. Mert a külföldiek tényleg három réteget halmoznak bele - gyilkolván a természetet. És hogy a magyar drágább, mint a nyugati? Az meg pluszbevételhez is juttatja polgártársainkat, ott a piszkei gurigaüzemben. (Egyébként pedig a minősített - kétharmados - többséget a magyar Crepto is biztosítja számunkra.) Vettem aztán sütőzacskót is, alufixet. Meg egy tepsit. Mit mondjak, barátaim, ezzel beleestem a nagytőke és a pénztőke csapdájába. A zacskó import volt, és hiába a derék 599-es edény, oly szilárd masszaként olvadt bele a germán anyag, hogy jó magyar termékünk odalett. Ebből is láthatjátok barátaim, hogy résen kell lennünk. A multinacionalista, kozmopolita ármány rombolja és pusztítja a lelkeket, testeket, tepsiket... Aki nem vesz 599-et, az mind D 209-es! Most pedig itt az idő, hogy - miután éppen ma lettem 94 kiló és Laci is épp kifestette a söntést - meglepetésként átadjátok nekem azt a képet, melyre hat kocsma dobta össze a pénzt. A neves szerző „Róka koma a borospince mellett” című alkotására régen vágytam. Tiszta szerencse, hogy egy barátom hajlandó volt eladni nektek. De arra kérlek benneteket, maradjon köztünk ez az egész, mert egyikünknek sem hiányzik az APEH... Barátaim! Ennyit egyelőre az ország helyzetéről. Van kérdés? Veress Jenő NÉPSZAVA Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztőhelyettes: DELI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vezető szerkesztő: MUZSLAI KATALIN ■ Vizuális szerkesztő: VERESS JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: VÁRNAI IVÁN, helyettes: SEBES GYÖRGY, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN, HORVÁTH ÉVA, PODHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS, REGÖS ZSUZSA ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: KISS ANDREJ ■ Sportszerkesztőség vezető: BALLAI ATTILA ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a tulajdonos megbízásából az NSZ 1999 Rt. v. a. ■ Vezérigazgató: VÉRTES JÁNOS ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmi igazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési izgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4. Telefon: 477-9000, központdefec 477-9020 ■ Titkárság: 477-9039, telefax: 477-9038 ■ Hektronikus levélcím: (email dm): nepszava@nepszaa.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000V130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-dm: http://wwwr.nepszava.hu Terjeszt árusításban a LAPKER. Rt, előfizetésben a Magyar Piesta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja (ÜLK). Belföldi előfizetés: Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest VI., Orczy tér 1. Levélcím HEUR 1900) és a kiadónál. Vidéken: a postáknál és a kézbesítőknál Külföldi előfizetés: a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orczy tér 1. Levélcím HELÍR 1900) Előfizetési dj egy hónapra 1498 Ft, negyedévre 4494 Ft, fél évre 8988 Ft, egy évre 17 976 Ft 15MATCCK VirgyN Tffsztzlé* Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt ■ Felelős vezető: BALOGH ÁDÁM vezérigazgató ■ Interneteim: www.szikralapnyomda.hu, email: szikra.kervigh@szikralapnyomda.hu ■ ISSN 0133-1701 Vidék 124816 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti NÉPSZAVA 2003. FEBRUÁR 15., SZOMBAT VÉLEMÉNY Kis magyar infovírus Alig telt el néhány nap azóta, hogy vámorgazdaság miatt több évre börtönbe csukták az Albacomp egykori vezetőit, és most itt van ez a Portocom, ennek is bekasznizták a főnökeit. Világhálón terjedő vírusokról, férgekről már hallottam, de számítógépes alkatrészeken, laptopokon, notebookokon áthatókról még nem, pedig valaminek mégis csak kell lennie. Mert az nem lehet, hogy kétszer ugyanaz a baj üsse fel a fejét egy ilyen kicsi országban. A vámosok azt mondják, ők már régen gyanakodtak, hogy valami nem stimmel, csak nem mertek - tán nem akartak szólni. Pedig biztosan tudták, hogy a miniszterelnökség közbeszerzési részlege ettől a Portocom nevezetű számítástechnikai kereskedőcégtől igyekezett majdnem 150 millió forintért laptopokat venni. A „nem szól szám, nem fáj fejem” típusú hozzáállás, úgy tűnik, ezúttal nem vált be, hiszen azt már a rossz jegyét elhallgató kisdiák is tudja, előbb-utóbb kiderülnek a dolgok. De van egy másik sejtésem is. Mindkét társaságot többszöri feljelentés alapján évekig vizsgálgatták, hátha találnak náluk valamilyen szabálytalanságot. Mikor ezek a cégek egyre sikeresebbekké válnak, világvállalatokkal kerülnek kapcsolatba és állami megrendelésekhez is jutnak, hirtelen kiderül róluk, hogy nem egyenes úton járnak, póriasan szólva: lopnak, csalnak, hazudnak. Milyen érdekes ez a véletlen egybeesés? A sikeres emberekre általában a kudarcot vallók szoktak a leginkább irigykedni. A tehetetlenség miatti düh vétkes tettekre tudja általában rábírni az eredményeket felmutatni nem tudókat. Nagy a valószínűsége annak, hogy ez esetben sem zárható ki a „sárga effektus”, magyarán, hogy az irigység, az alattomos piaci pozíciónyerési vágy hajtott valakiket odáig, hogy feljelentették vetélytársukat. Azt szokták mondani, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, ezért a portocomosoktól sem szabad elvitatni ezt a jogot. Arra a kérdésre, hogy valójában mit tettek, mit nem, majd az illetékesek megadják a választ. Gyanítható azonban, hogy ez az újfent felbukkanó kis magyar informatikai vírus a piaci viszonyok kialakulásának mellékterméke, amely csaknem bizonyosan nem okoz majd járványt az országban, s amellyel szemben a felnőtté érő gazdaság rövidebb vagy hosszabb idő múltán immúnissá válik. Regős Zsuzsa Orbán képe Személye ellen irányuló politikai támadásnak tekinti Orbán Viktor a lapunk pénteki számában megjelent egyik írást. A dolog lényege, hogy az exminiszterelnök Alcsútdoboz, Felcsút, Vál, Tabajd, Bodmér és Kajászó önkormányzatának anyagi összefogásával egy szép, Kokas Ignác jeles mester által festett képet kapott ajándékba tavaly 39. születésnapjára. A számlák szerint értéke 680 ezer forint. Véleményem szerint annak végképp nincs jelentősége, hogy az ügyben érintettek ellentmondó visszaemlékezése szerint a képet nem születésnapjára, hanem az alcsútdobozi református templom felújítása vagy netán bármely más alkalommal kapta Orbán Viktor. Ajándékot adni szép dolog, ajándékot kapni jó dolog, és remélhetőleg az ajándékozás kedves aktusát nem fogja visszamenőleg rontani az, hogy az érintett települések önkormányzata a festményt végül is közpénzből vásárolta. Magam részéről abban sem találnék kivetnivalót, ha ez így van, már amennyiben a falvak önkormányzata köszönetképpen a vidék fejlesztésének érdekében tett miniszterelnöki erőfeszítésekért megszavazta az ajándékozásra szánt pénzt. Ha a közakarat anyagiakban is mérhető módon akarja háláját kimutatni, ám tegye. Kérdezhetnénk - hol itt a probléma? Hát ott, hogy az exminiszterelnök, ki tudja, miért, meglehet egyszerű feledékenységből, de a minden parlamenti képviselőnek - kormánypártira, ellenzékire - egyként kötelező vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel a szépséges festményt. Azt is mondhatjuk: nem nagy ügy. Akkora semmiképp sem, hogy a túlérzékennyé vált exminiszterelnök a Kokas-kép ügyét politikai támadásnak tekinthesse. Orbán Viktornak a tanult jogász exminiszterelnöknek ugyanis pontosan kell tudnia, hogy ajándék ide, hálás Alcsút-környékiek oda, a félmilliót meghaladó értékű műkincset neki kötelessége vagyonnyilatkozatában feltüntetni. Sőt! A volt miniszterelnöktől, az ország tegnapi első emberétől az egyszerű halandó fokozottan elvárja, hogy a törvényt vagy jogszabályt - mert hiszen itt erről van szó — maradéktalanul, példamutató pontossággal betartsa. Annak a festménynek bizony a vagyonnyilatkozatban lett volna a helye és valami nagyon sajátos túlérzékenység kell ahhoz, hogy egy jeles közszereplő önön mulasztását, ne mondjuk kisebbfajta jogsértését, politikai támadásként fogja fel. Az meg végképp meghökkentő, hogy a vagyonnyilatkozatát félvállról kezelő neves ember az ügyet szóvá tevőket menten perrel, bírósággal fenyegesse. Nem volna sokkal egyszerűbb s ráadásul elegánsabb csak annyit mondani: Bocsánat. Hibáztam. Szász István