Népszava, 2003. február (131. évfolyam, 27-50. sz.)
2003-02-28 / 50. szám
Csaba László Európai választások Az Európai Unió keleti kibővítésének feltételeit véglegesítő 2002. decemberi, koppenhágai döntések hatására a magyar közvélemény legalább háromszoros választási kényszerbe került. Elsőként: választani kell - az április 12-i népszavazáson - abban a kérdésben, hogy az adott, a korábbiakban vártnál lényegesen szerényebb anyagi feltételek mellett kívánunk-e az európai integrációs szervezet tagjainak sorába lépni. Ez nem triviális, mivel az unió sokféle kötelezettséggel is jár, és az elmúlt évtizedek jogfejlődése egy sor területen a közösségi jognak a nemzeti joggal és a nemzeti törvényhozással szembeni elsődlegességére vezetett, például épp a pénzügypolitika terén. Másodszorra választanunk kell képviselőket az Európai Parlamentbe. Az EP szerepe az unió életében sokáig jórészt konzultatív feladatokra szűkült. 1999-ig semmiképp sem volt képes az unió végrehajtó szerveinek, a miniszterelnökből álló Tanácsnak és a kezdeményezés monopóliumával bíró, a konkrét ügyeket menedzselő bizottságnak az érdemi ellenőrzésére. Ez a helyzet azonban az 1997-ben elfogadott Amszterdami Szerződéssel megváltozott, amit a Nizzában átdolgozott és az ír népszavazás után immár hatályos pontosított változat is megerősít. E változások lényege az, hogy az unió „demokratikus deficitjét” az EP szerepének erősítésével mérséklik. Egy választott és uniós szempontokat képviselő testület ellenőrzi tehát azt, hogy az uniós ügyekben „hivatalból” eljárók valóban a választók akarata és a közösségi célszerűség mentén cselekednek-e. Az efféle kérdések firtatása vezetett 1999 márciusában a Jacques Santer vezette bizottság lemondásához. Érdemes rámutatnunk arra, hogy a Santer-bizottság tagjai közül senkire sem sikerült a személyes haszonszerzés vádját rábizonyítani. Senki sem tapsolta el az árvák pénzét. Azt azonban joggal nehezményezték az EP vizsgálóbizottságának tagjai, hogy például a tudományos kutatást (is) felügyelő Edith Cresson asszony - néhai Mitterand elnök meghitt bizalmasa - fogorvosát találta a legalkalmasabbnak az unió kutatás-fejlesztési pénzeinek elosztására. S ismételjük: a doktor úr nem „nyúlta le” a közpénzeket úgy, ahogy azt a balkáni és posztszovjet történeteken edződött bulvárolvasó elvárná. Maga az a tény, hogy efféle célszerűtlenség megtörténhetett, botrány kiváltójává vált Az új uniós szerződéssel megnő az EP szerepe az EU költségvetési előirányzatok véglegesítésében, így tehát nem gittegyleti választás lesz az, hogy 2004-ben kit is küldünk majd Európa-képviselőnek. S az sem teljesen mellékes, hogy kiket delegálunk Brüsszelbe, mert tapasztalatok szerint a kis országok érdekeit a nemzetek fölötti apparátusokba delegált szakértői tudják a leghatékonyabban érvényre juttatni. A finn és az ír jó - meg az osztrák rossz - példa erre utal, hogy ha e körben megszűnne a külszolgálatot hagyományosan károsító politikai kiválasztás vagy annak egyeduralkodó volta, s valóban a legjobb szakértőket sikerülne Brüsszelbe küldeni (ahelyett, hogy elvbarátainkat és közvetlen üzletfeleinket jutalmaznánk), az hathatósan és tartósan biztosítaná a magyar érdekek képviseletét, a kellő idejű és formájú információáramlást, a közösségi döntések számunkra kedvező irányú alakítását. Végül harmadikként szólni kell a Konvent munkájáról is. Mint jövendő tagállamnak, Magyarországnak immár korántsem közömbös, nem is külsődleges, hogy miként alakul az európai alkotmány, milyen hatáskört kapnak a közösségi szervek a nemzetiekkel szemben, miképp nő meg a régiók döntéshozatali szerepe a központi költségvetés ellenében, milyen lesz a kisebb és a nagy tagállamok egymáshoz való viszonya a döntéshozatalban. Nemcsak az iraki diktátor fegyverkezési programjai és a nemzetközi terrorizmus kihívása kapcsán vált kézzel foghatóvá, hogy az EU tagállamainak helyzetmegítélése eltérhet és el is tér egymástól. Akkor pedig megnő a veszélye annak, hogy a kisebb tagállamok sajátos szempontjai fölött a nagyok egymás közti játszmáikban egyszerűen nagyvonalúan eltekintenek. Magyarország eddig - a többi tagjelölthöz hasonlóan - abból a taktikai megfontolásból indult ki, hogy ha a mai tagok közt vita van — márpedig vita van — alapkérdésekben, akkor a bölcsebb dolog hallgatni, semmint bármely nagyobb szereplőt magunkra haragítani. Ezért - mint a Handelsblatt találóan megfogalmazta - a tagjelöltek az unió általános előnyeit méltató fogadkozásokkal untatták az alkotmányozó Konvent résztvevőit. Ez a magatartás azonban többszörösen is visszaüthet. Egyfelől, mint Irak kapcsán kiderült, a különbségeket csak átmeneti ideig lehet palástolni. Másfelől, minél inkább tudható , az elmúlt hét óta konkrétan is - az, hogy az unió kasszája számunkra üres, sőt 2007 után a nettó befizetők még kevésbé tudják/hajlandók föltölteni, annál fontosabbá válik számunkra mindaz, ami nem az unió pénzalapjaival, hanem azon kívül történik. Lássuk be: ha az EU az össztermék maximum 1,24 százaléka fölött rendelkezhet (ami a jóváhagyott költségvetési plafon 2006-ig), akkor a közgazdaságtanban szélsőségesnek számító ötszörös multiplikátort föltételezve is csak a nemzetgazdaságok maximum 6 százalékát tudja megmozgatni, 94 százalék valami másra mozdul. Ha a jólétet e 94 százalékhoz kötődően, azaz mástól kell várni főképp, akkor az EU jelentősége elsősorban intézményi és szabályozási keretmivoltában válik fontossá. Ekkor pedig világos, hogy a magyar társadalom számára nem az a fontos, hogy valamely végső fokon soha le nem hívható - közösségi alapba most mennyi befizetést „küzdenek ki” tárgyalóink 2004-2006-ra, hanem az, miféle Európai Unióba masírozunk éppen befelé. Ebből a szempontból a Konvent egyik magyar tagja, Szájer József fölvetése az EU elvi megalapozásáról jelzésértékű. Függetlenül attól, hogy végül lesz-e Istenre utalás az uniós alkotmányban, a fölvetés jelzi: az EU-ba történő belépés a jövő társadalmi-gazdasági modelljéről, a „milyen jövőt akarunk” kérdéskörről való gondolkodást igényel. Nem mondhatjuk azt - mint Gordon Brown angol pénzügyminiszter nyomán keleti politikusok is mondják, hogy ha egy fonttal több a haszna a kimaradásnak, mint a belépésnek, akkor mi is kimaradunk. Ez a dolog teljes félreértése: mint látjuk, az uniós kassza közel üres (és az is marad, hacsak mi magunk nem kívánjuk föltölteni, amint azt a közvetlen mezőgazdasági támogatások ügyében a magyar delegáció küzdelmének eredményeképp meg is engedték számunkra. Ugyanakkor az uniós joganyag egyre nagyobb részében bírói úton kikényszeríthető erővel — a társadalom életének egyre szélesebb körét szabályozza. A környezetvédelem egyre terjedelmesebb szabályaitól az átmenetileg a közfigyelemből háttérbe szorult, de létező balkáni válsággócok kezelésének katonai vonatkozásaiig szinte nincs is olyan terület, ahol egy újonnan választott magyar miniszter friss legitimációjára hivatkozva állíthatná: azt csinálok, amit csak akarok. Választásunk épp ezért voltaképp abban van, hogy egyfelől benn akarunk-e lenni vagy kinn, másfelől ha benn, akkor milyen EU-ba kívánkozunk. Belépni elsősorban nem többletforrást jelent, amit a jóságos közhatalom „magasabb szempontok” — azaz kénye-kedve — szerint osztogathat, hanem azt, hogy beleszólhatunk abba, milyenek is legyenek a mindnyájunk életét egyre közelebbről érintő szabályok. Egy olyan ország számára, amelyik 1456-ban nyert utoljára háborút, s amelynek XX. századi története másról sem szólt, mint hogy rólunk döntöttek, ámde nélkülünk, e tét nem kicsi. Kár lenne eljátszani az esélyt - főképp taktikai ellenérvekre hallgatva, amelyek jelentőségét még a hangoztatói sem szokták túlbecsülni józan állapotukban. Az új uniós szerződéssel megnő az Európai Parlament szerepe az EU költségvetési előirányzatok véglegesítésében, így nem gittegyleti választás lesz az, hogy 2004-ben kit is küldünk majd Európa-képviselőnek A szerző közgazdász, egyetemi tanár NÉPSZAVA 2003. FEBRUÁR 28., PÉNTEK VÉLEMÉNY Az SZDSZ, és ami mögötte van Másrészt Egyrészt az SZDSZ kormánypárt, több kitűnő minisztert ad a hazának, hát akarhat-e ennél többet egy politikai szervezet? Minden rendben van tehát, csak így tovább, az újabb és újabb győzelemig. Másrészt az SZDSZ éppenhogy bejutott a parlamentbe legutóbb, s a közvélemény-kutatási adatok szerint most is csak nagy nehezen jutna be, ha bejutna, az Országgyűlésbe. Tovább rontja a helyzetet, hogy bár a kormány népszerűsége a választások után, a papírformának megfelelően, szépen nőtt, a szabad demokratáké nem. Mert bár régi tapasztalat, hogy egy-egy voksolás után jóval többen szeretik azt állítani, hogy ők is a győztessel vannak, mint ahányan tényleg rá szavaztak, az SZDSZ-t eszerint nem tekintik igazán győztesnek. Az MSZP árnyékában ellévő, saját karaktert igazán felmutatni nem tudó, inkább csak a matematika szeszélyéből kormányzó pártnak tűnik sok potenciális szavazójuk szemében. Mert az igaz ugyan, hogy Magyarországon nagyon sokan tartják magukat liberálisnak, s mint ilyenek, potenciális támogatói egy liberális pártnak, de ettől még nem sokkal jobb az SZDSZ-nek. Hiszen az MSZP egy része legalábbis - már miért ne tűnhetne liberálisnak a szavazófülke homályából. Mindent egybevéve tehát a hét végi SZDSZ-küldöttgyűlés jelzésértékű lesz. Ha azok a hangok erősödnek fel, amelyek szerint itt minden rendben - lásd fent -, tehát minden menjen úgy tovább, ahogy eddig, akkor komolyan előfordulhat, hogy a következő parlamentbe az SZDSZ saját, külön listával már nem jut be. (Persze az MSZP-vel közösen, a la Fidesz-MDF biocönózis, még marad esély néhány vezető politikai karrierjének átmentésére, de azért ez nem az az igazi.) Ám ha komolyan szóba kerül, mit lehet tenni azért, hogy a párt visszanyerje régi fényét, újra megtalálja a saját hangját, akkor még van remény. Csodák persze nincsenek, de hát az SZDSZ-ben kitűnő politikusok gyűltek egybe. Még azt is megkockáztatom, talán a legkitűnőbb koponyák, ami a hazai kínálatot illeti. Csak úgy együtt kisebb sokszor a teljesítményük, nem erősítik, hanem gyakran gyengítik egymást. De ha most össze tudják szedni magukat, ha közösen ki tudják jelölni azokat a témákat, amelyek vélhetően fontosak a szavazóiknak, akkor már miért ne sikerülhetne nekik. (Sikeren értve persze azt a 7-10 százalékot, ami néhány éve még az „igen siralmas eredmény” kategóriájába tartozott volna.) Biztos, hogy fontos az az emberi jogi, liberális, kisebbségvédő attitűd , amely sokáig olyan hatékonyan különböztette meg az SZDSZ-t a többi párttól. Még akkor is, ha a szavazók egy tekintélyes része nem vevő erre. Egyrészt azért az elvek fontosak, másrészt mert a gyakorlat is, mivel ezzel semmi kockázat nincsen, hiszen a szabad demokraták szövetsége nem a MIÉP támogatói közül szeretne szavazókat nyerni. De a társadalmi igazságosság vagy éppen a köztársaság eszméje is olyasmi lehet, amellyel talán hatékonyan lehet felépíteni egy képet az SZDSZ- ről. Ráadásul egy olyan képet, amely megfelel az igazságnak. Hiszen az SZDSZ a lelke mélyén mégiscsak egy őszintén liberális, a társadalmi igazságosság mellett elkötelezett párt. Szombaton majd kiderül, komolyan veszik-e ehhez magukat. Dési János NÉPSZAVA --------------------------------Feltettő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztőf helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF le 4GG0M, KgLc Tote#**ITM 7 Kint a farkas A fiatal házasok szerelmeskednek, amikor egyszer csak az asszony megszólal: nincs bent! Mire a férfi értetlenkedve válaszol, de kint sincs. A pesti vicc arról jutott eszembe, hogy Orbán Viktor, aki nem akarta hűléses megbetegedésével megfertőzni a Fidesz-MPP elnöki ülését, megüzente, hogy a közeljövőben egy interjúban jelenti majd be, elvállalja-e az elnöki tisztséget A hajdani munkáslevelezők mintájára szerveződött episztola és Orbánfan polgári körös spontán levelek tucatjai követelik ugye vissza az újabban utcai harcművészetet gyakorló exminiszterelnököt a párt élére. Ottón, aki darab ideig arról beszélt, hogy most már nem pártokban gondolkodik, később jelezte, hogy a nagy és alulról jövő kezdeményezés hatására talán mégiscsak elvállalja ismét a párt vezetését. Most pedig különös módon alázta meg kollégáit, a Fidesz elnökségének tagjait. Bár semmi közöm szerencsére a Fidesz-vezetők lelki egészségéhez, mégiscsak meglepetésre ad okot, mi végre alázza meg Orbán a vezetőtársait. Évek óta hallani, hogy amikor valamelyik politikai vezető a sajtó nyilvánossága előtt mond valami olyasmit, amit házon belül még nem tisztáztak, akkor a másik fél, akinek üzentek, udvariasan hárítja a médiamunkásokat, mondván, nem üzengetünk a sajtón keresztül. Ezért is különös Orbán közlése, és azért is, mert az egyre leplezetlenebbül előtörő diktátori személyiségjegyek újabb jelzése ez: majd szólok, ha úgy döntöm, vállalom az elnökséget, amúgy meg egyszemélyi vezetés lesz, ti pedig majd megcsináljatok, amit mondok. De mit tehet addig a nehéz sorsú Fidesz-vezető? Esténként ellenőrzi, lesz-e a közszolgálati televízióban Éjjeli Menedék, hátha ott bukkan fel a szeretett elnökjelölt, vasárnap hajnalban kel, hogy az adópénzből finanszírozott reggeli náci rádióműsort meghallgassa, hátha ott jelenti be a már nem annyira fiatal és egyáltalán nem demokrata egykori miniszterelnök a döntését S persze böngészi a jobboldali sajtót hátr ha egy Lovas-dolgozat vagy egy forradalom után kiáltó Bencsik-írás mellett megleli a döntést Nagyon várja már, mert a távirati iroda értesülése szerint ,A testület több tagja időszerűnek tartaná már a bejelentést.” Szeretném, ha nyugalom járná át a felelős, fideszes polgári vezetők szóit, így megosztom velük vélelmemet, miszerint Orbán Viktor egyrészt napokon belül felépül náthájából, másrészt igen rövid időn belül elvállalja az elnöki tisztséget Ekkor kell majd a Fidesz vezetőinek meggondolniuk: kísérletet tesznek-e arra, hogy egy higgadt, az Országgyűlésben politizáló konzervatív párttá építsék a Fideszt s rávegyék elnöküket hogy megnyilvánulásaival ő is ezt a képet erősítse a pártról, vagy vele együtt elsodródnak a szélsőjobb ingoványába, és idegenül fogják érezni magukat például az Európa Parlamentben, ahol a konzervatív politikusok távol tartják magukat a választott kormányt Utcáról fenyegető szónokoktól. Petri Lukács Ádám Pápai Gábor rajza ketteske Magyarország lakóinak több mint 50 százaléka, tehát a többsége nő. A nők egyenlőek és a század eleje óta rendelkeznek választójoggal. Erre nagy szükségük is van a politikusoknak. Persze csak addig, amíg a választás lezajlik. Utána négy évig megint nem tényezők. Az európai uniós csatlakozás népszerűsítésére közalapítványt hozott létre a kormány. Ki is találták, hogy ami pénzbe kerül, tehát egy levél és egy - az embereket érdeklő kérdéseket tartalmazó - kérdőív, az általuk választott családfő kompetenciája. A gyengébbek kedvéért: egyes magyar embereket érdekelhetnek bizonyos témák, melyekre aztán majd kész lesz a Kommunikációs Közalapítvány válaszokat adni. Ezek az egyes emberek csak és kizárólag három téma iránt érdeklődhetnek. Ha feleségük és például egy nagykorú gyermekük is van, akkor fejenként egy kérdés jut, ha demokratikus családmodellben gondolkodunk, ha két gyermek van, mondjuk 19 és 21 évesek, akkor kötelező a konszenzus. Érdekes módon szavazni négyen mennek majd. Ezek a szegény feleségek többségükben sohasem voltak a családfő által eltartottak, mindig is saját maguknak kellett a munkavállalásuk és keresetük problémáit megoldaniuk. Emellett döntő részben foglalkoztak a honfitársaik gyermekeik nevelésével és ellátásával, illetve a háztartás financiális és gyakorlati vezetésével. Lehet tehát, hogy három önálló kérdésre is képesek lehetnek. Spórolni persze szeretnek és tudnak is, de takarékoskodástól mentesen fizetik adóikat, ami feltehetően forrása a közalapítványnak. Elképzelhető, hogy némi gondolkodásra is képesek, és ezért például a kuratóriumban is hasznukat vehetnék. De nem, mint tudjuk, köztiszteletben álló gondolkodók csak férfiak bírnak lenni. Ezért nyilván rendjén való is, hogy széles e hazában egy nő sem volt alkalmas e feladatra. Mindezekért is nagy reményekkel nézünk az unió felé, ahol több országban is ismerik a híres francia filmet - Egy férfi és egy nő. Kárpáti Zsuzsa Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vezető szerkesztő: MUZSLAI KATALIN ■ Vizuális szerkesztő: VERESS JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: VÁRNAI IVÁN, helyettes: SEBES GYÖRGY, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN, HORVÁTH ÉVA, PODHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS, REGŐS ZSUZSA ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: KISS ANDREJ ■ Sportszerkesztőség vezető: BALLAI ATTILA ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a tulajdonos megbízásából az NSZ 1999 Rt. v. a. ■ Vezérigazgató: VÉRTES JÁNOS ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmi igazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 4779020 ■ Titkáság 477-9039, telefax: 477-9038 ■ Elektronikus levélcím: (e-mailm): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cm: http://www.nepszava.hu Terjeszd árusításban a LAPKER. Rt, előfizetésben a Magyar Posta Rt Üzleti és logsztikai Központja (ÜLK). Belföldi előfizetés: Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hrlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orra téri Levélcím HEUR1900) és a kiadónál. Vidéken: a postáknál és a kézbesítőknál ^ Külföld előfizetés: a Hírlap-előfizetési Irodánk (Budapest VIB., Orczy tér L Levélcím HEUR 1900) Előfizetési díj egy hónapra 1650 Ft, negyedévre 4710 FT, fél évre 9240 Ft, egy évre 18 000 Ft WAJESZ Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt ■ Felelős vezető: BALOGH ÁDÁM vezérigazgató ■ Interneteim: www.szikralapnyomda.hu. email: szikra.kerrigh@szikralapnyomda.hu ■ ISSN 0133-1701 Vidék 124 816 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti