Népszava, 2003. február (131. évfolyam, 27-50. sz.)

2003-02-28 / 50. szám

Csaba László Európai választások Az Európai Unió keleti kibővítésének fel­tételeit véglegesítő 2002. decemberi, kop­penhágai döntések hatására a magyar köz­vélemény legalább háromszoros választási kényszerbe került. Elsőként: választani kell - az április 12-i népszavazáson - ab­ban a kérdésben, hogy az adott, a korábbi­akban vártnál lényegesen szerényebb anyagi feltételek mellett kívánunk-e az eu­rópai integrációs szervezet tagjainak sorá­ba lépni. Ez nem triviális, mivel az unió sokféle köte­lezettséggel is jár, és az el­múlt évtizedek jogfejlődése egy sor területen a közössé­gi jognak a nemzeti joggal és a nemzeti törvényhozás­sal szembeni elsődlegessé­gére vezetett, például épp a pénzügypolitika terén. Másodszorra választa­nunk kell képviselőket az Európai Parlamentbe. Az EP szerepe az unió életében sokáig jórészt konzultatív feladatokra szűkült. 1999-ig semmiképp sem volt képes az unió végrehajtó szerve­inek, a miniszterelnökből álló Tanácsnak és a kezdeményezés monopóliumával bí­ró, a konkrét ügyeket menedzselő bizott­ságnak az érdemi ellenőrzésére. Ez a hely­zet azonban az 1997-ben elfogadott Amsz­terdami Szerződéssel megváltozott, amit a Nizzában átdolgozott és az ír népszavazás után immár hatályos pontosított változat is megerősít. E változások lényege az, hogy az unió „demokratikus deficitjét” az EP szerepének erősítésével mérséklik. Egy választott és uniós szempontokat képvise­lő testület ellenőrzi tehát azt, hogy az uni­ós ügyekben „hivatalból” eljárók valóban a választók akarata és a közösségi célsze­rűség mentén cselekednek-e. Az efféle kérdések firtatása vezetett 1999 márciusá­ban a Jacques Santer vezette bizottság le­mondásához. Érdemes rámutatnunk arra, hogy a Santer-bizottság tagjai közül senki­re sem sikerült a személyes haszonszerzés vádját rábizonyítani. Senki sem tapsolta el az árvák pénzét. Azt azonban joggal ne­hezményezték az EP vizsgálóbizottságá­nak tagjai, hogy például a tudományos ku­tatást (is) felügyelő Edith Cresson asszony - néhai Mitterand elnök meghitt bizalma­sa - fogorvosát találta a legalkalmasabb­nak az unió kutatás-fejlesztési pénzeinek elosztására. S ismételjük: a doktor úr nem „nyúlta le” a közpénzeket úgy, ahogy azt a balkáni és posztszovjet történeteken edző­dött bulvárolvasó elvárná. Maga az a tény, hogy efféle célszerűtlenség megtörténhe­tett, botrány kiváltójává vált Az új uniós szerződéssel megnő az EP szerepe az EU költségvetési előirányzatok véglegesítésében, így tehát nem gittegyle­ti választás lesz az, hogy 2004-ben kit is küldünk majd Európa-képviselőnek. S az sem teljesen mellékes, hogy kiket delegá­lunk Brüsszelbe, mert tapasztalatok szerint a kis országok érdekeit a nemzetek fölötti apparátusokba delegált szakértői tudják a leghatékonyabban érvényre juttatni. A finn és az ír jó - meg az osztrák rossz - példa erre utal, hogy ha e körben megszűnne a külszolgálatot hagyományosan károsító politikai kiválasztás vagy annak egyedu­ralkodó volta, s valóban a legjobb szakér­tőket sikerülne Brüsszelbe küldeni (ahe­lyett, hogy elvbarátainkat és közvetlen üz­letfeleinket jutalmaznánk), az hathatósan és tartósan biztosítaná a magyar érdekek képviseletét, a kellő idejű és formájú infor­mációáramlást, a közösségi döntések szá­munkra kedvező irányú alakítását. Végül harmadikként szólni kell a Konvent mun­kájáról is. Mint jövendő tagállamnak, Ma­gyarországnak immár korántsem közöm­bös, nem is külsődleges, hogy miként ala­kul az európai alkotmány, milyen hatás­kört kapnak a közösségi szervek a nemze­tiekkel szemben, miképp nő meg a régiók döntéshozatali szerepe a központi költség­­vetés ellenében, milyen lesz a kisebb és a nagy tagállamok egymáshoz való viszo­nya a döntéshozatalban. Nemcsak az iraki diktátor fegyverkezési programjai és a nemzetközi terrorizmus kihívása kapcsán vált kézzel foghatóvá, hogy az EU tagálla­mainak helyzetmegítélése eltérhet és el is tér egymástól. Akkor pedig megnő a ve­szélye annak, hogy a kisebb tagállamok sajátos szempontjai fölött a nagyok egy­más közti játszmáikban egyszerűen­­ nagyvonalúan­­ eltekintenek. Magyarország eddig - a többi tagjelölt­höz hasonlóan - abból a taktikai megfon­tolásból indult ki, hogy ha a mai tagok közt vita van — márpedig vita van — alap­kérdésekben, akkor a bölcsebb dolog hall­gatni, semmint bármely nagyobb szereplőt magunkra haragítani. Ezért - mint a Han­delsblatt találóan megfogalmazta - a tagje­löltek az unió általános előnyeit méltató fogadkozásokkal untatták az alkotmányo­­zó Konvent résztvevőit. Ez a magatartás azonban többszörösen is visszaüthet. Egyfelől, mint Irak kapcsán kiderült, a különbségeket csak átmeneti ideig lehet palástolni. Másfelől, minél inkább tudható , az elmúlt hét óta konkrétan is - az, hogy az unió kasszája számunkra üres, sőt 2007 után a nettó befizetők még kevésbé tud­­ják/hajlandók föltölteni, annál fontosabbá válik számunkra mindaz, ami nem az unió pénzalapjaival, hanem azon kívül történik. Lássuk be: ha az EU az össztermék maxi­mum 1,24 százaléka fölött rendelkezhet (ami a jóváhagyott költségvetési plafon 2006-ig), akkor a közgazdaságtanban szél­sőségesnek számító ötszörös multipliká­­tort föltételezve is csak a nemzetgazdasá­gok maximum 6 százalékát tudja meg­mozgatni, 94 százalék valami másra moz­dul. Ha a jólétet e 94 százalékhoz kötődő­en, azaz mástól kell várni főképp, akkor az EU jelentősége elsősorban intézményi és szabályozási keretmivoltában válik fon­tossá. Ekkor pedig világos, hogy a magyar társadalom számára nem az a fontos, hogy valamely­­ végső fokon soha le nem hívható - közösségi alapba most mennyi befizetést „küzdenek ki” tár­gyalóink 2004-2006-ra, ha­nem az, miféle Európai Unió­ba masírozunk éppen befelé. Ebből a szempontból a Konvent egyik magyar tagja, Szájer József fölvetése az EU elvi megalapozásáról jelzés­­értékű. Függetlenül attól, hogy végül lesz-e Istenre utalás az uniós alkotmány­ban, a fölvetés jelzi: az EU-ba történő belépés a jövő társadalmi-gazdasági mo­delljéről, a „milyen jövőt akarunk” kér­déskörről való gondolkodást igényel. Nem mondhatjuk azt - mint Gordon Brown angol pénzügyminiszter nyomán keleti politikusok is mondják­­, hogy ha egy fonttal több a haszna a kimaradásnak, mint a belépésnek, akkor mi is kimara­dunk. Ez a dolog teljes félreértése: mint látjuk, az uniós kassza közel üres (és az is marad, hacsak mi magunk nem kívánjuk föltölteni, amint azt a közvetlen mező­­gazdasági támogatások ügyében a ma­gyar delegáció küzdelmének eredménye­képp meg is engedték számunkra­. Ugyanakkor az uniós joganyag­­ egyre nagyobb részében bírói úton kikénysze­ríthető erővel — a társadalom életének egyre szélesebb körét szabályozza. A kör­nyezetvédelem egyre terjedelmesebb sza­bályaitól az átmenetileg a közfigyelem­ből háttérbe szorult, de létező balkáni vál­sággócok kezelésének katonai vonatko­zásaiig szinte nincs is olyan terület, ahol egy újonnan választott magyar miniszter friss legitimációjára hivatkozva állíthat­ná: azt csinálok, amit csak akarok. Választásunk épp ezért voltaképp abban van, hogy egyfelől benn akarunk-e lenni vagy kinn, másfelől ha benn, akkor milyen EU-ba kívánkozunk. Belépni elsősorban nem többletforrást jelent, amit a jóságos közhatalom „maga­sabb szempontok” — azaz kénye-kedve — szerint osztogathat, hanem azt, hogy bele­szólhatunk abba, milyenek is legyenek a mindnyájunk életét egyre közelebbről érintő szabályok. Egy olyan ország számá­ra, amelyik 1456-ban nyert utoljára hábo­rút, s amelynek XX. századi története más­ról sem szólt, mint hogy rólunk döntöttek, ámde nélkülünk, e tét nem kicsi. Kár len­ne eljátszani az esélyt - főképp taktikai el­lenérvekre hallgatva, amelyek jelentőségét még a hangoztatói sem szokták túlbecsül­ni józan állapotukban. Az új uniós szerződéssel megnő az Európai Parlament szerepe az EU költségvetési előirányzatok véglegesítésében, így nem gittegyleti választás lesz az, hogy 2004-ben kit is küldünk majd Európa-képviselőnek A szerző közgazdász, egyetemi tanár NÉPSZAVA 2003. FEBRUÁR 28., PÉNTEK VÉLEMÉNY Az SZDSZ, és ami mögötte van Másrészt Egyrészt az SZDSZ kor­­mánypárt, több kitűnő minisztert ad a hazá­nak, hát akarhat-e ennél többet egy politikai szervezet? Minden rendben van tehát, csak így to­vább, az újabb és újabb győze­lemig. Másrészt az SZDSZ éppen­­hogy bejutott a parlamentbe legutóbb, s a közvélemény-ku­tatási adatok szerint most is csak nagy nehezen jutna be, ha bejutna, az Országgyűlésbe. Tovább rontja a helyzetet, hogy bár a kormány népszerű­sége a választások után, a pa­pírformának megfelelően, szé­pen nőtt, a szabad demokratá­ké nem. Mert bár régi tapaszta­lat, hogy egy-egy voksolás után jóval többen szeretik azt állítani, hogy ők is a győztessel vannak, mint ahányan tényleg rá szavaztak, az SZDSZ-t esze­rint nem tekintik igazán győz­tesnek. Az MSZP árnyékában ellévő, saját karaktert igazán felmutatni nem tudó, inkább csak a matematika szeszélyé­ből kormányzó pártnak tűnik sok potenciális szavazójuk sze­mében. Mert az igaz ugyan, hogy Magyarországon nagyon so­kan tartják magukat liberális­nak, s mint ilyenek, potenciális támogatói egy liberális párt­nak, de ettől még nem sokkal jobb az SZDSZ-nek. Hiszen az MSZP­­ egy része legalábbis - már miért ne tűnhetne liberális­nak a szavazófülke homályá­ból. Mindent egybevéve tehát a hét végi SZDSZ-küldöttgyűlés jelzésértékű lesz. Ha azok a hangok erősödnek fel, amelyek szerint itt minden rendben - lásd fent -, tehát minden men­jen úgy tovább, ahogy eddig, akkor komolyan előfordulhat, hogy a következő parlamentbe az SZDSZ saját, külön listával már nem jut be. (Persze az MSZP-vel közösen, a la Fi­­desz-MDF biocönózis, még marad esély néhány vezető po­litikai karrierjének átmentésé­re, de azért ez nem az az igazi.) Ám ha komolyan szóba ke­rül, mit lehet tenni azért, hogy a párt visszanyerje régi fényét, újra megtalálja a saját hangját, akkor még van remény. Csodák persze nincsenek, de hát az SZDSZ-ben kitűnő poli­tikusok gyűltek egybe. Még azt is megkockáztatom, talán a legkitűnőbb koponyák, ami a hazai kínálatot illeti. Csak úgy együtt kisebb sok­szor a teljesítményük, nem erő­sítik, hanem gyakran gyengítik egymást. De ha most össze tudják szedni magukat, ha kö­zösen ki tudják jelölni azokat a témákat, amelyek vélhetően fontosak a szavazóiknak, ak­kor már miért ne sikerülhetne nekik. (Sikeren értve persze azt a 7-10 százalékot, ami néhány éve még az „igen siralmas eredmény” kategóriájába tarto­zott volna.) Biztos, hogy fontos az az emberi jogi, liberális, kisebb­ségvédő attitűd , amely sokáig olyan hatékonyan különböztet­te meg az SZDSZ-t a többi párttól. Még akkor is, ha a sza­vazók egy tekintélyes része nem vevő erre. Egyrészt azért az elvek fontosak, másrészt mert a gyakorlat is, mivel ezzel semmi kockázat nincsen, hi­szen a szabad demokraták szö­vetsége nem a MIÉP támogatói közül szeretne szavazókat nyerni. De a társadalmi igazsá­gosság vagy éppen a köztársa­ság eszméje is olyasmi lehet, amellyel talán hatékonyan lehet felépíteni egy képet az SZDSZ- ről. Ráadásul egy olyan képet, amely megfelel az igazságnak. Hiszen az SZDSZ a lelke mé­lyén mégiscsak egy őszintén li­berális, a társadalmi igazságos­ság mellett elkötelezett párt. Szombaton majd kiderül, komolyan veszik-e ehhez ma­gukat. Dési János NÉPSZAVA --------------------------------­Feltettő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztőf helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF ­le 4GG0M, K­gLc Tote#**ITM­ 7 Kint a farkas A fiatal házasok szerelmeskednek, amikor egyszer csak az asszony meg­szólal: nincs bent! Mire a férfi értetlenkedve válaszol, de kint sincs. A pesti vicc arról jutott eszembe, hogy Orbán Viktor, aki nem akarta hű­­léses megbetegedésével megfertőzni a Fidesz-MPP elnöki ülését, meg­üzente, hogy a közeljövőben egy interjúban jelenti majd be, elvállalja-e az elnöki tisztséget A hajdani munkáslevelezők mintájára szerveződött episztola­ és Orbán­­fan polgári körös spontán levelek tucatjai követelik ugye vissza az újabban utcai harcművészetet gyakorló exminiszterelnököt a párt élére. Ottón, aki darab ideig arról beszélt, hogy most már nem pártokban gondolkodik, később jelezte, hogy a nagy és alulról jövő kezdeményezés hatására talán mégiscsak elvállalja ismét a párt vezetését. Most pedig különös módon alázta meg kollégáit, a Fidesz elnökségének tagjait. Bár semmi közöm szerencsére a Fidesz-vezetők lelki egészségéhez, mégiscsak meglepetésre ad okot, mi végre alázza meg Orbán a vezetőtár­sait. Évek óta hallani, hogy amikor valamelyik politikai vezető a sajtó nyil­vánossága előtt mond valami olyasmit, amit házon belül még nem tisztáz­tak, akkor a másik fél, akinek üzentek, udvariasan hárítja a médiamunká­sokat, mondván, nem üzengetünk a sajtón keresztül. Ezért is különös Orbán közlése, és azért is, mert az egyre leplezetleneb­­bül előtörő diktátori személyiségjegyek újabb jelzése ez: majd szólok, ha úgy döntöm, vállalom az elnökséget, amúgy meg egyszemélyi vezetés lesz, ti pedig majd megcsináljatok, amit mondok. De mit tehet addig a nehéz sorsú Fidesz-vezető? Esténként ellenőrzi, lesz-e a közszolgálati televízióban Éjjeli Menedék, hátha ott bukkan fel a szeretett elnökjelölt, vasárnap hajnalban kel, hogy az adópénzből finanszírozott reggeli náci rádióműsort meghallgassa, hát­ha ott jelenti be a már nem annyira fiatal és egyáltalán nem demokrata egy­kori miniszterelnök a döntését S persze böngészi a jobboldali sajtót hátr ha egy Lovas-dolgozat vagy egy forradalom után kiáltó Bencsik-írás mel­lett megleli a döntést Nagyon várja már, mert a távirati iroda értesülése szerint ,A testület több tagja időszerűnek tartaná már a bejelentést.” Szeretném, ha nyugalom járná át a felelős, fideszes polgári vezetők szó­­it, így megosztom velük vélelmemet, miszerint Orbán Viktor egyrészt na­pokon belül felépül náthájából, másrészt igen rövid időn belül elvállalja az elnöki tisztséget Ekkor kell majd a Fidesz vezetőinek meggondolniuk: kísérletet tesznek-e arra, hogy egy higgadt, az Országgyűlésben politizáló konzervatív párttá építsék a Fideszt s rávegyék elnöküket hogy megnyilvánulásaival ő is ezt a képet erősítse a pártról, vagy vele együtt elsodródnak a szélsőjobb ingo­­ványába, és idegenül fogják érezni magukat például az Európa Parlament­ben, ahol a konzervatív politikusok távol tartják magukat a választott kor­mányt Utcáról fenyegető szónokoktól. Petri Lukács Ádám Pápai Gábor rajza kettes­ke Magyarország lakóinak több mint 50 százaléka, tehát a többsége nő. A nők egyenlőek és a század eleje óta rendelkeznek választójoggal. Erre nagy szükségük is van a poli­tikusoknak. Persze csak addig, amíg a vá­lasztás lezajlik. Utána négy évig megint nem tényezők. Az európai uniós csatlakozás népszerűsítésére közalapítványt hozott létre a kor­mány. Ki is találták, hogy ami pénzbe kerül, tehát egy levél és egy - az embereket érdeklő kérdéseket tar­talmazó - kérdőív, az általuk vá­lasztott családfő kompetenciája. A gyengébbek kedvéért: egyes magyar embereket érdekelhetnek bizonyos témák, melyekre aztán majd kész lesz a Kommunikációs Közalapítvány válaszokat adni. Ezek az egyes emberek csak és kizárólag három téma iránt érdek­lődhetnek. Ha feleségük és például egy nagykorú gyermekük is van, akkor fejenként egy kérdés jut, ha demok­ratikus családmodellben gondolko­dunk, ha két gyermek van, mondjuk 19 és 21 évesek, akkor kötelező a konszenzus. Érdekes módon sza­vazni négyen mennek majd. Ezek a szegény feleségek több­ségükben sohasem voltak a család­fő által eltartottak, mindig is saját maguknak kellett a munkavállalá­suk és keresetük problémáit meg­oldaniuk. Emellett döntő részben foglal­koztak a honfitársaik­ gyermekeik nevelésével és ellátásával, illetve a háztartás financiális és gyakorlati vezetésével. Lehet tehát, hogy három önálló kérdésre is képesek lehetnek. Spórolni persze szeretnek és tudnak is, de takarékoskodástól mentesen fizetik adóikat, ami fel­tehetően forrása a közalapítvány­nak. Elképzelhető, hogy némi gon­dolkodásra is képesek, és ezért pél­dául a kuratóriumban is hasznukat vehetnék. De nem, mint tudjuk, köztiszte­letben álló gondolkodók csak férfi­ak bírnak lenni. Ezért nyilván rendjén való is, hogy széles e hazá­ban egy nő sem volt alkalmas e fel­adatra. Mindezekért is nagy remények­kel nézünk az unió felé, ahol több országban is ismerik a híres francia filmet - Egy férfi és egy nő. Kárpáti Zsuzsa Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vezető szerkesztő: MUZSLAI KATALIN ■ Vizuális szerkesztő: VERESS JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: VÁRNAI IVÁN, helyettes: SEBES GYÖRGY, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN, HORVÁTH ÉVA, PODHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS, REGŐS ZSUZSA ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: KISS ANDREJ ■ Sportszerkesztőség­ vezető: BALLAI ATTILA ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a tulajdonos megbízásából az NSZ 1999 Rt. v. a. ■ Vezérigazgató: VÉRTES JÁNOS ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmi igazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 4779020 ■ Titkáság 477-9039, telefax: 477-9038 ■ Elektronikus levélcím: (e-mai­lm): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cm: http://www.nepszava.hu Terjeszd árusításban a LAPKER. Rt, előfizetésben a Magyar Posta Rt Üzleti és logsztikai Központja (ÜLK). Belföldi előfizetés: Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hrlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orra­ tér­i Levélcím HEUR1900) és a kiadónál. Vidéken: a postáknál és a kézbesítőknál ^ Külföld előfizetés: a Hírlap-előfizetési Irodánk (Budapest VIB., Orczy tér L Levélcím HEUR 1900) Előfizetési díj egy hónapra 1650 Ft, negyedévre 4710 FT, fél évre 9240 Ft, egy évre 18 000 Ft WAJESZ Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt ■ Felelős vezető: BALOGH ÁDÁM vezérigazgató ■ Interneteim: www.szikralapnyomda.hu. email: szikra.kerrigh@szikralapnyomda.hu ■ ISSN 0133-1701 Vidék 12­4 816 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti

Next