Népszava, 2003. június (131. évfolyam, 127–150. sz.)
2003-06-28 / 149. szám
Valamit az eleganciáról Törvényes volt, de nem elegáns - mondta a kórháztörvény ismételt parlamenti elfogadásának módjáról az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin korrekten nyilatkozott; magam se hinném, hogy az Alkotmánybíróság helyt ad egy törvényességi keresetnek. Mert a házszabály tételes értelmezése aligha a testület feladata; legfeljebb megint egyszer kimondhatja, hogy a képviselők mindmáig nem tudtak a saját munkájukhoz világos, egyértelmű iránymutatást megfogalmazni. Mármost az eleganciát pedig, ha nagyon formálisan nézzük a dolgot, éppenséggel számon lehet kérni a kormányoldaltól, hiszen csakugyan tehettek volna úgy, mintha a köztársasági elnök kérésének megfelelően fontolgatnák még egy kicsit a kórháztörvényről alkotott véleményüket. Ha azonban ezt teszik, és mondjuk csak két nappal később szavazzák meg újra és változatlan szöveggel a törvényt, az ellenzék akkor is minden további nélkül cinikus kormánypárti magatartásról beszélt volna, minthogy az ellenzék természetesen nem abban volt érdekelt, hogy a koalíció képviselői hosszan merengjenek a törvény felett, hanem abban, hogy változtassanak is az álláspontjukon. Ami viszont irreális vágy volt, miként azt a Fidesz és az MDF pontosan tudta. Egyszerűen nem volt benne politikai ráció: az ellenzéki kifogásokat ezerszer meghallgatta már a T. Ház, és új argumentumok nem kerültek elő Mádl Ferenc levelében sem. A szakmai szempontok vitáját egyszer már le kellett zárni - az ellenzéknek ahhoz a politikai törekvéséhez pedig, hogy a kórháztörvényt jégre vigyék, a Medgyessy-kabinet érthetően nem óhajtott asszisztálni. Vagyis az elegancia kedvéért talán csakugyan le kellett volna mondani arról, hogy még a Mádl-levél kézhezvételének napján rendkívüli ülés keretében szavazzanak újra a törvényről, ám ez a gesztus könnyen tűnhet képmutatásnak, végtére nem változtat a lényegen. A koalíció elhatározta, hogy átalakítja a legnagyobb társadalmi ellátórendszert, és ebben a kérdésben végre határozottságot akart mutatni. Kivált, hogy a köztársasági elnök nem kérte az Alkotmánybíróság normakontrollját; nyilván Mádl maga is felmérte, hogy az ellenzék érvelése alapján - mert lényegében azt tette a magáévá -, nincs hivatkozási alapja az alkotmánybírák döntéséért folyamodni. A Fidesz és az MDF természetesen nem véletlenül szerette volna húzni az időt. Nem két nappal persze, hanem jóval többel - és ezután is meg fogja próbálni. Mert amiként a kormány abban érdekelt, hogy minél előbb beinduljanak a törvény nyomán lehetséges változások, az ellenzék éppen fordítva: ők semmiképp nem akarják, hogy ez a reform a ciklus végéig A szerző újságíró sikerrel járjon. Egy elhúzódó, s ezért látványos eredményeket sem produkáló folyamat minden keservével akarják szembesíteni a közvéleményt, vagyis kudarctörténetet igyekeznek majd kommunikálni. Felfogták ugyanis, hogy mekkora a kórháztörvény tétje. A kórháztörvénnyel 2006-ban választást lehet nyerni és veszteni. Ha jól érzékelhetően beválik, a kormány dicsősége lesz, hogy a rendszerváltás óta először vállalta az átalakítás kockázatát. Ha az egészségügyi állapotok nyilvánvalóan romlanak, ha botrányok tarkítják a struktúra változását, akkor az ellenzék kezébe adu ász kerül. Ezért a kórháztörvény politikai jelentősége mellett eltörpülni látszanak a szakmai kérdések - holott a törvény politikai felhasználhatósága legkevésbé sem független a szakmai hozadékától. Kudarc vagy siker: mindkettő azon múlik, hogy a betegellátás minősége miként változik. A kormánynak időre van szüksége a kibontakozáshoz, nem utolsósorban ahhoz is, hogy még a ciklus vége előtt korrigálni tudja az óhatatlan hibákat és rossz helyzeteket. Ezért az ellenzék az időre játszik: ha az Alkotmánybíróság elé vihetné a törvényt, azzal komoly időveszteséget okozna a kormánynak, s ha a törvény egyes passzusait még hatályon kívül is helyeznék, az már szinte nyert ügy volna a Fidesz-MDF szövetség számára. Hogy ez sikerül-e, majd meglátjuk, mindenesetre kevés az esélye. Ezért is döntött úgy az ellenzék, hogy a kórháztörvény „befeketítésére” minden eszköz megengedhető. A szakmai részletfinomságokkal a közvélemény amúgy sem foglalkozik, tehát alapjában és a lehető legközérthetőbb demagógiával kell támadni az egészet. Az elérendő cél nem kevesebb, mint a privatizáció teljes társadalmi lejáratása. Ez lényegében előrelátó kommunikációs feladat, amelynek célja olyan erős kételyeket, illetve elutasítást ébreszteni az emberekben, hogy mire a valóság netán majd rácáfol a pesszimista előfeltevésekre, a közhangulatot már akkor se változtathassa meg. Mikola exminiszter mellett ennek a politikai manővernek az oroszlánrészét Áder János, a Fidesz frakcióvezetője vállalta magára. Minden közszereplése alkalmával hamar a lényegre tér. Tétele egyszerű: a haszonszerző tőke kimazsolázza majd a nyereséggel üzemeltethető kórházi részlegeket, a veszteségeseket meg az önkormányzatok és az állam nyakán hagyja, a gazdagok és szegények nem vehetik majd igénybe egyazon betegellátást, az esélyegyenlőség követelménye sérül. Áder képviselő úr ezzel a mondókával végigturnézta már a rádió- és tévécsatornákat, mi tagadás, anélkül, hogy bárki műsorvezető felhívta volna a figyelmét arra a tényre, miszerint a törvény éppen a kimazsolázás eddig akadálytalan gyakorlatát szünteti meg. Ugyanis kimondja, hogy kórház ezentúl csak egyben magánosítható, részlegei e célból nem választhatók külön. Áder persze nem azért mond valótlanságokat, mert nem ismeri a törvény szövegét, hanem azért, mert ezt tartja célszerűnek. Általában is célszerűnek tartja, hogy egy jobboldali párt nevében folyamatosan uszítson a piac és a tőke ellen, már-már szélsőbalos érvekkel. Egyfajta primitív antikapitalista „dumát” ad elő a lelkiismeretlen haszonlesőkről, akik a profit oltárán feláldoznák a magyar nép egészségét. Lehet persze erről is szónokolni, de akkor nem kellett volna részt venni a rendszerváltásban. Kapitalista viszonyok között - fájdalom - az állam nem a profitszerzés ellen lép fel, hanem szabályozza és közérdekű garanciák közé szorítja annak lehetőségét, majd az elért nyereséget megadóztatja. Mindenesetre mára ott tartunk, hogy a kórházi privatizáció dolgában jobbára sikerült totális káoszt teremteni még az amúgy érdeklődők fejében is, és bárhogy nézzük, ez máris ellenzéki előny. Az erőltetett menetű parlamenti szavazás várható botrányát tehát a kormány nem éppen kedvező helyzetben vállalta - de ha már így tett, akkor még úgy érthető hajthatatlanságát egyetlen módon ellensúlyozhatta, mi több, használhatta volna ki a saját javára. Magának a miniszterelnöknek a felszólalásával. Mi történhet nagyobb horderejű esemény az ország házában, mint az egészségügyi ellátórendszer reformjának törvényi elfogadása? Milyen alkalomból várhatja el inkább a köztársaság polgára, hogy a felelős magyar miniszterelnök saját szavaival tegye hangsúlyossá és világossá kormánya törekvéseit? Medgyessy Péternek a döntés súlyához méltó beszédben kellett és illett volna szólnia a kétkedőkhöz. A parlamentből az országhoz. A maga reputációjával kellett volna nyomatékot adnia szándékainak. Ezt a személyes fellépést egy ilyen exponált politikai helyzetben nem lehet elkerülni. Egy kormányfő tartozik ezzel az állam polgárainak. Medgyessy Péter azonban nem vett részt a parlament idényzáró ülésén. Ő, aki nem is oly rég a minisztériumok kommunikációs gyakorlatát bírálta, most elszalasztotta a kínálkozó lehetőséget, hogy kormánya kiállását egy nagy jelentőségű törvény mellett pozitív politikai eseménnyé avassa. És ez nagyobb baj, mint a szavazás kétnapos halasztásának elvetése. Üres formalitás helyett a valódi, a tartalmi elegancia veszett oda. Kudarc vagy siker: mindkettő azon múlik, hogy a betegellátás minősége miként változik. A kormánynak időre van szüksége a kibontakozáshoz Távol Afrikától Valamiért úgy alakult, hogy az elmúlt hetem a strucc jegyében zajlott. Hétfőn, amikor kedvébe vendéglőm étlapján felfedeztem a futómadárból készült steaket, úgy döntöttem, életemben először megkóstolom. (Miért ne? Ettem mársült sáskát is, az se volt rossz.) Kár a szót hosszan vesztegetni rá: a tökmagos-fokhagymás mártással, házi krokettel fenséges volt. Elégedett hassal akkor nem is gondolhattam, hogy pár nap múlva újra strucc lesz a terítéken. Igaz, nem tányéron, hanem csak szóban - meg amúgy virtuálisan. Történt ugyanis, hogy a Népszava kirobbantotta az úgynevezett Hekus-botrányt. Felfedett egy sor megmagyarázhatatlan furcsaságot, amivel az államhatalom egyenruhás részei - egymással versengve - dédelgettek egy magánlapot. Az újság tulajdonlásának Panamába nyúló szálait, izgalmas személyi összefonódásait, miegymásait is taglaltuk. És akkor írtam én erre az oldalra egy vitriolos kis szösszenetet. Ugyanis - aligha alaptalanul - úgy láttam, összefüggés mutatkozik az országos rendőrfőkapitányt kínosan érintő cikkeink és a tény között, hogy Salgó tábornok úr lemondta lapunkkal megbeszélt interjúját. Trucc volt az írás címe, a végén pedig azt írtam: a főkapitány truccol. Emlékeim - és a nagy Bakos-szótár - szerint a kifejezés ezt jelenti: dacol, duzzog, megköti magát, makacskodik. Nos, épp ezt is akartam mondani vele. Nem hittem hát a fülemnek, amikor a bizonyítványt magyarázó, alapos csütörtöki sajtótájékoztatóján Salgó László a pulpitusról a következőket mondta: az, hogy „...elzárkóztam, megsértődtem, bezárkóztam, struccolok vagy emázok, ez nem felel meg a valóságnak”. Nagy Lajos írja Képtelen természetrajzában: ,A strucc a legnagyobb madár. A magassága két méter, de ha emelvényre áll, még több... Kedvenc tulajdonsága a struccolás, amit úgy csinál, hogy bedugja fejét a homokba, és nem törődik semmivel.” E helyt hangsúlyosan leszögezem: az országos rendőrfőkapitányt nem néztem struccnak. (Az emuról kijelentem továbbá, hogy azt már a tábornok úr költötte hozzá.) De, hogy Afrika faunájánál maradjunk: a Teve utca - trucc ide, trucc oda - a héten gyorsan levetette púpját a hátáról. (Bár tudjuk, teve van egypúpú, van kétpúpú, sőt több...) Őszintén szólva szájtátva figyeltem az eseményeket. Azt, milyen hosszan ésrészletekbe menően taglalta a főkapitányság, hogy derék és feddhetetlen dolog volt összefonódni egy magánlappal, ellátni őket minden földi jóval, amit testület csak adhat. Telefonnal, kék lámpával, szerkesztő-alezredessel, kitüntetésekkel, jutalmakkal, tanácsadói állással. „A felek a közjó javítása érdekében érzett felelősségüktől vezérelve, felismerve az együttműködésből adódó eredményes és hatékony munkavégzés lehetőségeit, a kölcsönös előnyök figyelembevételével állapodnak meg...” — írták. Mindez tehát rendjén és helyénvaló: maga a megjavult közjó. Pokoli lenne az élet, ha a Hekus nem telefonálhatna belügyi vonalon vagy nem adna tanácsot Salgónak. Úgyhogy akárha meg is rettenhetnék, mekkora bakot lőttünk azzal, hogy felhánytorgattuk mindezt. Nem értem viszont, hogy ennyi szép eredmény, ily gyümölcsöző kapcsolat miképpen érhet mégis oly hirtelen véget. Mert itt most „aratott a halál”. Az összes tábornok azonnal eldobta addig kedves játékszerét. Határőr a finánccal, börtönőr a tűzoltóval mintha csak összebeszélt volna: egyszerre tagadták meg a közösséget a Hekussal... Amúgy a struccolást a truccolástól egy vacak kis betű választja el, ám tudjuk, egy vacak kis betű is mekkora kalamajkát okozhat. Gondoljunk csak Sztálin halálára, amit „mély megrendeléssel” tudatott az újság. Czinege Lajos idejében is csak egyetlen elütésen múlt, hogy a néphadsereg szarufarendelésére nem gerendákat, hanem vécédeszkát szállított az asztalosipar. Salgó László esetében - szerintem - a félreértésthallást nyilván nem figyelmetlensége, tájékozatlansága számlájára kell írnunk, sokkal inkább Freud doktort hibáztathatjuk. Mindegy, a foglalkozás elérte célját: tanácsadói szerződés felbontva, újság kitagadva, barátkozás letagadva, mundet megvédve. A régi kérdés egyébként úgy szólt: Hogyan lehet kivenni az egyenruhán esett foltot? A válasz: könynyen, mert ha elég nagy a folt, akkor szabad szemmel is jól kivehető... Egyébként kedvelem a struccot! Veress Jenő NÉPSZAVA -----------------------------------Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vezető szerkesztő: MUZSLAI KATALIN ■ Vizuális szerkesztő: VERESS JENŐ ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: VÁRNAI IVÁN, helyettes: SEBES GYÖRGY, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN, HORVÁTH ÉVA, PODHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS, REGŐS ZSUZSA ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Sportszerkesztőség-vezető: BALLAI ATTILA ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a Diario Lapkiadó Kft. ■ Vezérigazgató: VÉRTES JÁNOS ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmi igazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9039, telefax: 477-9038 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja (ÜLK). Belföldi előfizetés: Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) és a kiadónál. Vidéken: a postáknál és a kézbesítőknél. Külföldi előfizetés: a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) Előfizetési díj egy hónapra 1650 Ft, negyedévre 4710 Ft, fél évre 9240 Ft, egy évre 18 000 Ft. Újs MATESZ Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1 2 4 8 1 6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti ki* NÉPSZAVA 2003. JÚNIUS 28., SZOMBAT VÉLEMÉNY 7 Esti ébredés Történelmi ismereteink szerint július 4. egy nagy szabad ország, az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének napja. Meg is örültem, mikor e jeles napra tervezett demonstrációra hívó papír került a kezembe. Gondoltam, szép dolog, ha civil polgáraink megemlékeznek a függetlenségi nyilatkozatról, George Washington, Thomas Jefferson és társai nagy művéről. Csalódtam is, amikor alaposabban átolvastam az invitációs papírt, amelyben szó sem esik holmi Washingtonokról, hanem egy bizonyos Szabad Magyarországért Mozgalom július 4-ét az „ébredés napjává” nyilvánítva korántsem a történelmi 1776-os, hanem a tavalyi július 4-i, egyébként engedélyezetlen tüntetés és az Erzsébet híd elzárásának évfordulójára óhajt emlékezni. Tudom, szabad országban élünk mindenki arra emlékezik, azért demonstrál, ami jólesik neki - kinek Washington és a függetlenség napja, kinek az Erzsébet hídi botrányblokád. Kicsit zavarba ejt az is - már megint az a fene történelem -, hogy a Szabad Magyarországért mozgalmárok az ő július negyedikéjüket az ébredés napjának nevezték el. Valószínűleg elővigyázatlanságból nem gondoltak arra, hogy az Ébresztő, Ébredő Magyarok (lásd a 30-as és a kora 40- es évek soviniszta fél és egész nyilasmozgalmai) rossz, nagyon rossz reminiszcenciákat ébresztenek. Az ébredés napi meghívó egyébként sok érdekességet tartalmaz. Például a rendezvény céljai között szerepel „a politikamentes közrend és közbiztonság követelése”. A magyar alkotmány alapjogként biztosítja mindenkinek - az ébredés napjaknak is! - törvényes keretek közt (értsd: nemkívánatos randalírozni, hídelzárni, focimeccs ürügyén tömegverekedni a szabad gyülekezést. Hiányos fantáziámmal nem tudom elképzelni, mit jelent ezután a politikamentes közrend, pláne a közbiztonság. További cél a privatizáció (kórház , stratégiai vállalatok) leállítása. Tüntetni, okkal vagy ok nélkül, lehet a privatizáció ellen, de hogy ezt a szocializmusról a piacgazdaságra áttért hazánkban az elmúlt évtized során ugyancsak előrehaladott folyamatot hogyan kívánják az ébredés napjak délután 5 és este 8 között leállítani, ez maga a talány. A következő programpont azonban teljesen világos: az elmúlt egy év kormányzati munkájának értékelése. Biztos tanulságos lesz, amikor a részt vevő társadalmi szervek, mondjuk a Trianon Társaság vagy a Horthy Miklós Társaság valamelyik avatott politikai elemzője a feszülten figyelő ébredő sokadalom elé állva adatok és nyomós érvek hosszú sorával kormányt értékel. Az persze megnyugtató, hogy a rendezők külön kérik, hogy a transzparensek feliratai ne legyenek alpáriak, hanem ötletesek és jól skandálható szöveget gyártsanak. Végre egy szép, békés demonstráció, ahol nem fognak akasztófakötelet kínálni s a pusztuljon, vesszen jelszavak helyett is kacagtató rigmusok fogják mulattatni az egybegyűlteket. Nem is értem, hogy az egész ébredés napi felhajtás előzetese - biztos csak rossz emlékeim okán - miért hasonlít vészesen az elmúlt egy esztendő jobb-szélsőjobbos (polgári körös), botrányba hajló utcai skandalumaira. De azért ne gondoljunk rosszra. Akkor se jusson eszünkbe némely október 23-i temetői közbotrány, ha a rendezők külön kérik: „hozzatok sípokat és mindenféle hangkeltő eszközöket”, s ami új dolog, dudákat, hogy ébresztőt fújhassanak a magyaroknak. Mint mondják: akik így akarnak szerintük végveszélyben imbolygó magyarokat ébreszteni, ám tegyék. S bár tudtommal az ébresztő ideje reggel van, a hídelzárás évfordulóját este ünneplők, ha elég dudát és dudást tudnak verbuválni - a szó minden értelmében - gondolom, fújhatják. Szász István Snóbli ficM /Mftlb amcltM tíz/*MirtRir MMoNb, 4KK0R MSZ4T... ~ Pápai Gábor rajza