Népszava, 2003. szeptember (131. évfolyam, 203–228. sz.)

2003-09-24 / 223. szám

Hegyi Gyula A népszerűség ára Az MSZP népszerűségvesztése a félig telt és félig üres pohár esetéhez hasonlítható. Ön­magunk vigasztalására elmondhatjuk, hogy a félidőhöz közeledve minden kormánypárt népszerűsége csökken, s 1990 óta az MDF, a Horn Gyula-féle MSZP és a Fidesz is megtapasztalta ugyanezt. Másfelől tény, hogy az előző kormányok egyike sem élte túl az első ciklust és ezért ez a hivatkozás baljós kilátásokat kelthet a jelenlegi kor­mány híveiben. Számunkra a magyar bel­politika prioritása az, hogy a jelenlegi kormánypártok a következő választásokon bizalmat kapjanak a kor­mányzás folytatásához. S minden eseményt és muta­tót ennek fényében értéke­lünk. A többpárti demokrá­cia éltető eleme a politikai váltógazdaság, de a stabili­tásához arra is szükség van, hogy a megkezdett kormányzati reformok folytatódhassanak és legalább egy választás teljes politikai és gazdasági irányváltás nél­kül múljon el. Amilyen fontos volt megta­pasztalni, hogy a demokráciában a kormá­nyok egy szavazócédula segítségével levált­­hatóak, olyan hasznos lenne egyszer azt is látni, hogy a jól teljesítő kormánynak a vá­lasztók ismét bizalmat szavaznak. Ha min­den kormány automatikusan megbukik és mindig az előző kormánypárt jön vissza utá­na a hatalomba, akkor a távlatos gondolko­dás helyett mindkét szekértábor a rövid távú zsákmányszerzésben lesz érdekelt. Másfelől a Fidesz jelenlegi állapotát és hangvételét látva joggal feltételezhetjük, hogy az esetle­ges sikertől elkábulva még ellenszenveseb­ben folytatnák, mint ahogy 2002-ben kény­szerűen abbahagyták. A mai Magyarországon a két nagy politi­kai szekértábor olyan stabil szavazóréteggel rendelkezik, hogy a választásokat a néhány százezer bizonytalan választó dönti el. Ré­szint azzal, hogy pártot vált, részint pedig azzal, hogy nem megy el szavazni és helyet­te egy másik, másképp bizonytalan polgár viszont elmegy. A népszerűségvesztés rész­letes okait csak akkor értenénk meg, ha is­mernénk e bizonytalan, saját véleményt nem szívesen nyilvánító, a közélet peremén élő emberek gondolkodását. A kormányzati és pártvezetői pozíciókban ülők az egység és a fegyelem megszilárdításával gyógyítanának a bajon, a másodvonalban levők pedig radi­kális személycserékkel. A baloldali és libe­rális értelmiség egy része a kormánypárti politikusoknál is lojálisabban szorít a sike­rért (vagy a Fidesz hiatalomra jutása ellen), mások a bukkanót látva ismét kiésik névleg MSZP-ellenes, valójában a múlttal és saját szüleikkel szembeni, infantilis ellenszenvü­ket. Természetesen én sem tudom elfogultság nélkül szemlélni saját pártom népszerűségé­nek látványos csökkenését. Minden okot nem ismerek, de néhányat érteni vélek. " A szerző országgyűlési képviselő (MSZP) választási kampány során magam is több százszor elmondtam a járókelőknek az utcai standoknál, hogy tegyék el az első száz nap programját és győzelmünk esetén betűről betűre ellenőrizzék annak végrehajtását, így utólag elmondható, hogy a politikai és gaz­dasági elitben sokan nem hittek a program megvalósíthatóságában. Elsősorban Med­­gyessy Péter és az MSZP érdeme, hogy a magyar politikai életben rendhagyó módon Azonban csak akkor élhetünk egy nyugatosabb Magyarországon - ami a siker feltétele ha a szocialisták és a nyugatos értékrendű társadalmi rétegek együtt képzelik el a maguk és a nemzet jövőjét egy kormány pontról pontra minden ígéretét tételesen teljesítette. Ez nagyon magasra emelte az MSZP népszerűségi indexét. A gazdasági realitásokból következően el kel­lett következnie annak a pillanatnak, amikor a kormány többé már nem tudott minden társadalmi réteg számára kizárólag kellemes döntéseket hozni. A kormány és az MSZP azért hibáztatható, mert nem készült fel erre a szükségszerűen bekövetkező pillanatra, s amikor az bekövetkezett, első reakciójában némi jelképes szóróajándékokkal igyekezett kompenzálni a kényszerű takarékosságot. Nem sokat használt az MSZP-nek az adó­­csökkentés körüli vita sem. A baloldali köz­gazdászok hiába ajánlották fel segítségüket, az MSZP-frakció nem szállt bele érdemben a vitába, így azt sem mondta el, hogy a leg­felső adókulcs egységes csökkentésének kö­vetkeztében a magas jövedelműek sokkal jobban járnak, mint az átlagosan keresők. A Fidesz ezzel szemben előbb lelkesen támo­gatta az SZDSZ adócsökkentési ötletét, majd annak kormányzati elfogadása után ki­mutatta, hogy igazi haszonélvezői az évi egymillió körül keresők. Az igazság ennél összetettebb, de tény, hogy az SZDSZ-es ih­letésű adócsökkentés inkább kedvez a gaz­dagoknak, mint a szegényeknek. Az adó­­csökkentés költségvetési terheit ellensúlyo­zandó a kormány a közszférában jelentős le­építésre szánta el magát. A közszféra Nyu­­gat-Európában hagyományosan a szociálde­mokrácia egyik politikai bázisa. Leépítése így aligha nevezhető hosszabb távú szocia­lista érdeknek. Politikailag sem éppen kifi­zetődő üzlet. Nem valószínű, hogy valaki a baloldalról a jobboldalra (vagy fordítva) iga­zoljon át csak azért, mert a személyi jövede­lemadója két százalékponttal csökkent (vagy nem csökkent)­­ évekkel a választások előtt. De aki 2003-ban elveszti a biztosnak hitt köztisztviselői vagy közalkalmazotti állását, az maga és családja nevében aligha köszöni ezt meg a szocialistáknak. Ezt a politikai kárt csak egy nagyvonalú munkahelyterem­tő programmal lehet ellensúlyozni. Sokak szerint mégis a botrányok ártottak a legtöbbet az MSZP-nek. Ezt nem tudom megítélni és szerencsére magukról a botrá­nyokról sem tudok többet, mint bármelyik átlagos újságolvasó. Azt hiszem azonban, hogy az MSZP-nek valójában nem a botrá­nyok ártanak, hanem az, ami hiányzik a bot­rányok mögül. A magyar társadalom növek­vő ellenszenvvel figyeli a két szekértábor sárdobálását és gyűlölködő botránypolitizá­lását. S főleg azt, hogy a közönség lankadó figyelmét látva a pankrátorok még vadabb fogásokkal igyekeznek fel­tűnést kelteni az arénában. Tiszta lelkiismerettel állapíthatjuk meg, hogy az eredendő bűn, a „hideg pol­gárháború” kirobbantása a jobboldal sara. De idővel némelyek a mi olda­lunkon is határozottan belejöttek a dologba. Mindez önmagában nem baj. A botrány is hozzátartozik a de­mokráciához, segíti megszabadulni a szennyező anyagoktól. Mára azonban a magyar közélet lényegében azonossá vált a botránypolitizá­lással. A politikai eliten lassan eluralkodnak a ragadozó ösztönök, s akkor is ártani akar­nak a másiknak, ha ezzel a maguk helyzetén is rontanak. Ez egy lefelé mutató, negatív spirál, amely hosszabb távon minden részt­vevő - és leginkább a magyar demokrácia - számára veszélyes és kártékony. Vezető kor­mánypártként szükségszerűen az MSZP szenvedi meg legjobban az ebből eredő nép­szerűségvesztést. Ezért érzem naivitásnak azt, ha az MSZP „megbékélésre” hívja a Fi­deszt. Távlatosan természetesen a Fidesznek is ártalmára van a politika eldurvulása, de ők láthatóan mindent feltesznek a rövid távú si­ker lapjára. A szocialistáknak nem a Fideszt, hanem saját magukat kellene megnyerni egy másféle politizálásra. A szocialisták szerintem akkor nyerhetik meg a választásokat, ha sikerül egy alapve­tően új, egyszerre békés és dinamikus köz­beszéddel előállniuk. Nemcsak program­mal, hanem a köz ügyeiről való friss és ro­konszenves beszéddel. A program adott, az 1989/90-es politikai és gazdasági rendszer­­változást követnie kell a jóléti rendszervál­tozásnak, vagyis a társadalom többségét az új rendszer haszonélvezőjévé kell tenni. A politikában és a kommunikációban e társa­dalmi program mellé új nyelvre és stílusra van szükség. A Fidesszel való fenyegetést elvégzi maga a Fidesz és annak média­kommandója, náluk jobban senki sem tud­ja érzékeltetni a baloldali törzsválasztók számára a „jobboldali veszélyt”. Az MSZP-nek a korrupció elleni határozott harcon túl egy tíz-tizenöt éves távlatban gondolkodó, optimista és határozott közbe­széddel kellene leküzdenie a magyar politi­kai élet mocsárlázát. Ez akkor sikerülhet, ha a progresszív értelmiségi elit és a Nyu­gat-barát fiatalok is közreműködnek benne. Ehhez mindkét oldalon fel kell adni sok előítéletet és beidegződést. De csak akkor élhetünk egy nyugatosabb Magyarorszá­gon, ha a szocialisták és a nyugatos érték­­rendű társadalmi rétegek együtt képzelik el a maguk és a nemzet jövőjét. Jubiláte Két hete volt a Világkereske­delmi Központ lerombolásá­nak második évfordulója, ma meg a világrajövetelemé van, mely utóbbi súlyosan magán­ügy, de a véletlen úgy hozta, hogy a kettő között mégiscsak lett valamiféle kapcsolat. Kap­tam egy mobiltelefont, amiről eszembe jutott a tragédia egy aprócska mellékkörül­ménye, és ezenkívül is egy csomó minden. Azt, hogy az Egyesült Államokat nagyszabású terrortámadás érte, egy iparos műhelyében tudtam meg, a mester éppen mézcsurrantó eszközt eszter­gált, hajót láttam, olajfából. Meg volt neszülve ren­desen. „Uram, mi lesz ebből? Háború?” - tudakolta tőlem. („Mézcsurgató” - felelhettem volna azon­mód.) Világháború, mondtam, de a perspektíva nem ré­mített meg ,különösebben, a világháborúk kölyök­­korukban olyannyira áttekinthetetlenek, hogy az ember jobban teszi, ha a rettegéssel megvárja a pil­lanatot, amikor már saját szénája kezd nagyon rosz­­szul állni. Ha nem a kajánság és az undor, azok bizony ha­mar utolértek. A hírközlés médiumaiban nyilatkozó sok-sok hamvasan friss szakértő hályogkovácsi ma­gabiztossággal kezdte nyomni az egyformát. Nagy­jából ugyanolyan értékű felvilágosításokat kaptam, mint utcánk népszerű bolondjától, aki másnap imi­gyen avatott be a mélyebb összefüggésekbe: „Meg­mondom én, kik osszák itt a lapot, a lapot a hipsik meg a szakszervezetisek osszák!” Ebben az osszáriumban kellett volna kotorász­nom valaminő értékelhető csont után - s mire akad­tam? Felemelő dolgokra. Egyszer csak híre jött, hogy az eltérített gépek egyikén a férfiak, bár biztosak lehettek benne, hogy számukra is ez a harc lesz a végső, legyűrték a ter­roristákat. Itt jön be, bocsánat a dolog jelentéktelen­ségéért, az én mobiltelefonom, amely akkor még nem volt. Híre jött tudniillik annak is, hogy a pusz­tulásba tartó járatokon egyesek bekapcsolták mobil­jaikat, és felhívták a számukra legkedvesebbeket, hogy elbúcsúzzanak tőlük. Egy olyan helyzetben te­hát, amelyeket a bölcselő Jaspers határhelyzetnek nevez, jelentette magát egyfelől a mindeneken dia­dalmaskodó erkölcs, másfelől a szeretet. Ekkor úgy láttam, nem az apokalipszis kezdődött meg, csak újabb apokaliptikus korszak, s később még meglátjuk, mi fedöztetik fel. Apokalüpta görö­gül azt jelenti, „felfedek”. Valakinek az üzenetrögzí­tőjére - úgy gondoltam, minden ismerősöm közül ő fél most a legjobban - rámondtam, hogy még ne fél­jen, „es lebt sich aus”, a dolgok majd kialakulnak. Tettem olyat is, amire komoly okom nem volt, csak hirtelen szükséget éreztem. Gyorsan beparkol­­tam néhány telefonszámot (most például már csak a meglepetéstelefonom regiszterébe kellene beírnom őket). Az ember, ébredtem rá, sohasem tudhatja..., még azt sem, kit tud éppen felhívni. A számokat most is fújom. Az undor decemberben hatalmasodott el rajtam: már tömegek vallották - magyar tömegek is, hazám! -, hogy az egész csak valami ocsmány konspiráció; vagyis, hogy a bolondot idézzem: a zsidók osszák a lapot. A szakszervezetisektől e tömegek eltekintettek. Egy barátom ekkoriban (tehát december elején) írta: „Vettem magamnak a fáradságot, hogy utánanéz­zek, milyen információs csatornákon keresztül ter­jedt el e bájos inszinuáció:­­ a teheráni Al-Bayan c. napilap közli szept. 19-én, hogy a WTC-ben dolgo­zó 4000 zsidó nem jelent meg a munkahelyén; - ugyanezt a hírt valamivel később a libanoni Al-Ma­­nar síita mohamedán tévé (működteti a jó hírű Hiz­­bollah) közölte.­­ 19-én az ománi Al-Wattan c. lap arab dipl.-forrásokra hivatkozva állítja, hogy az iz­raeliek távolmaradása felkeltette az am. hatóságok gyanúját [ez a hír, akárcsak az előző, másodkézből, a http://mprofaca.cro.net/mainmenu.html-ről való]­­21-én este a Magyar ATV-n Bencsik András (Ma­gyar Demokrata főszerk.) tényként közölte, hogy 4000 zsidó nem jelent meg a munkahelyén, de ép­pen e mondat közben, mintha valaki leintette volna, hirtelen elhallgatott. A .szíriai’, a,teheráni’, a,síita’, a ,Hezbollah’, az ,arab diplomáciai források’, ill. a ,Bencsik András’ szavak/szókapcsolatok egymás­utánja nézetem szerint a hímek mindössze egyféle értelmezését teszi lehetővé.” Az egyértelműség kedvéért azt az értelmezést, hogy emberek egy első ránézésre is nyilvánvalóan álhírt szántszándékkal igazságként adtak tovább. Katolikus körökben ez „a kilenc idegen bűn” közül legalább ötnek a fogalmát kimeríti: „Másnak bűnét oltalmazni; Másnak bűnében közreműködni; Más­nak bűnét elhallgatni; Másnak a bűnben segíteni. Más bűnét fel nem fedezni”. Nem csillapodó, álmélkodással vegyes megütkö­zéssel figyelem az újságok lapjain olykor azóta is kitakaródzó káröröm megnyilatkozásait, az ellen­­drukkerséget, továbbá az óvatosabb, egyfelől-más­­felől argumentációkat. Úgy, de úgy kívánnám, hogy annak, aki ilyesmit enged meg magának, közvetle­nül utána, mintegy révületben, akarata ellenére ki­csússzék a száján - kiszaladjon az ujjaiból, rá a bil­lentyűzetre -: „Megmondom én, kik osszák itt a la­pot, a lapot a hipsik meg a szakszervezetisek osz­­szák!” Bizony, mondom, így volna ez rendjén, a bable­ves szemünk láttára lenne azzá, ami. Kőrös László NÉPSZAVA Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapigazgató: KOCSI ILONA Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vezető szerkesztők: MUZSLAI KATALIN, VERESS JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: FRANK RÓBERT, helyettes: SEBES GYÖRGY, szerkesztők: DUTKA NOÉMI, GYÉMÁNT MARIANN, HORVÁTH ÉVA, PODHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS, Kultúra, Mozaik: VÁRNAI IVÁN ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Sportszerkesztőség-vezető: BALLAI ATTILA ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: VÉRTES JÁNOS ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmi igazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRŐCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálm­án krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Titkárság: 477-9037, telefax: 477-9038 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: https/www.nepszava.hu Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja (ÜLK). Belföldi előfizetés: Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hirlapkézbesítőknél, a Hirap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) és a kiadónál. Vidéken, a postáknál és a kézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) Előfizetési díj egy hónapra 1650 Ft, negyedévre 4710 Ft, fél évre 9240 Ft, egy évre 18 000 Ft. IIMAIKT ’ Alajítar Tesjrrnlé*. Külföldi előfizetés: Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája I Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1 2 4 81 6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti NÉPSZAVA 2003. SZEPTEMBER 24., SZERDA VÉLEMÉNY A Camp David-i vendég Vlagyimir Putyin a hét második felében az amerikai elnök vendé­ge lesz Camp Davidben. Előtte az ENSZ-közgyűlés őszi üléssza­kának vitájából mindenki képet kaphat arról, hogyan képzeli el a világot a két hatalom vezetője. Ahhoz kétség sem férhet, hogy át­hidalhatatlan, végletes ellentétek nincsenek közöttük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanazon a szemüvegen keresztül tekinte­nek a világra. Erről sok mindent elárult szeptember 11. évfordulója. Most már nem vagyunk mindannyian New York-iak. A moszkvai Izvesztyi­ja ezzel a tömör mondattal foglalta össze azt a hatalmas változást, ami a két évvel ezelőtti terrortámadás óta a világban és Oroszor­szágban végbe ment. Az orosz sajtó kommentárjaiból kitapintható az óvatosság, amit az amerikai kormányzat politikája kiváltott a Kremlben. Véget értek azok a felhőtlen napok, amikor Moszkvá­nak nem okozott különösebb gondot, hogy az antiterrorista koalí­cióhoz csatlakozzon. Most inkább a bizonytalanság dominál - leg­alábbis a közvéleményben. Egyre több a Bush politikáját bíráló kommentárok, az iraki háború negatív következményeit elemző írások száma. Vlagyimir Putyin nincs könnyű helyzetben. Ő nem engedheti meg magának sem a nyersen kritikus hangvételt, sem azt, hogy há­tat fordítson Washingtonnak. Ellenkezőleg, igyekszik mindent el­követni annak érdekében, hogy kamatoztassa az amerikai elnökkel kialakított korábbi jó viszonyt. Az idősebb Busht is arról biztosí­totta a közelmúltban, hogy bizalommal és barátsággal viseltetik fia iránt. Mindkét elnököt három éve választották meg, de az ak­kor megálmodott együttműködésből sok minden nem valósult meg. Igaz, elismerték az orosz gazdaság piac jellegét, az Oroszor­szágnak adott amerikai banki hiteleket is garantálják, a kereskede­lem, azonban stagnál, az Egyesült Államok a forgalomban a nyol­cadik helyre esett vissza. Még Ciprus és Luxemburg is megelőzi. Semmiféle politikai gesztus ezt a tényt nem teheti semmissé. Már­pedig Oroszországnak nem gesztusokra, hanem a gazdasági együttműködésből származó előnyökre van szüksége. Ezt jól tudja az amerikai elnök is. Csakhogy, mint eddig min­dig, ezúttal is meg akarja fizettetni az engedmények árát. Orosz katonákat akar látni Irakban, e nélkül az orosz gazdasági érde­keltségek iraki pozíciói még jobban meggyengülnének. Elvárja, hogy a Kreml megértéssel fogadja, ha a NATO globális külde­tésekre vállalkozik. Sőt még azt is, hogy katonái jelen legyenek a volt szovjet köztársaságokban, Grúziában és Azerbajdzsán­ban. Lukasenko fehérorosz vezér félreállításában éppen úgy számít Moszkva egyetértésre, mint sok napi politikai érdek tá­mogatásában. Putyin ilyen körülmények között csak egyet tehet, óvatosan megpróbál manőverezni, nehogy a választások küszöbén maga el­len hangolja a szavazókat. Az amerikai elnökkel tervezett találko­zóján az is kiderülhet, tesz-e elég engedményt ahhoz, hogy Wa­shingtontól megkapja azt, amit remél. M­­ . I I I I I II I I 7

Next