Népszava, 2004. április (132. évfolyam, 77–101. sz.)

2004-04-17 / 90. szám

MÉSZÁROS TAMÁS ROSTA Valamit a futóbolondokról Az áldozatokhoz méltó, a nyelvi lehe­tőségekhez képest pontos, és még őszintének is tetsző beszédek hangzot­tak el a holokauszt emlékére - mégpe­dig politikusok szájából. Mintha a szó­nokok idén másképp fogalmaztak vol­na, sőt, mintha mások is lettek volna. Más emberek, más tekintetek, más ki­fejezések. Kevesebb volt az általános, és ezért keveset mondó humanista szólam, és több szó esett a felelős­ségről, a magyar társa­dalom felelősségéről a magyar tragédiáért. És így vagy úgy, de többek által kimondatott, hogy az antiszemitizmus nem egy történelmileg lezárt korszak meghaladott szellemi terméke, ha­nem olyan eleven mé­tely, amelynek veszélyével ma is szá­molni kell, mert meg nem ismételhető bűnök táptalaja lehet. Különösen üdvözlendő a tény, hogy a jobboldal képviselőitől végre egyér­telmű állásfoglalások hangzottak el; ezúttal érzékelhetően arra törekedtek, hogy a protokolláris lózungok helyett olyan hangon beszéljenek, ami két­ségbevonhatatlanná teszi elkötelezett­ségüket az európai normák mellett. Maga Orbán Viktor ugyan nem lépett fel egyik megemlékezésen sem, de az izraeli államelnökkel való találkozása alkalmából mégiscsak azt találta mon­dani a kamerák előtt, hogy az anti­szemiták „kötözni való futóbolon­dok”. Nem hinném, hogy ez a definí­ció volna a legpontosabb - a megíté­lés ilyetén elkönnyítése talán kevéssé szerencsés. De legalább egyértelműen negligáló, és tagadhatatlanul van ben­ne valami lekezelő, valami viszolygás az abnormal­itástól. Orbán ezúttal nem engedhette meg magának a semmitmondást, de persze azzal is tisztában volt, hogy a szélső­jobb érzékeny lesz a szavaira. Kérdés, hogy akiket most egyszerűen futóbo­londnak aposztrofált, hogyan akarják érteni a dolgot. Akár azzal is áltathat­ják magukat, hogy a Fidesz elnöke jelzésértékűen óvakodott súlyosabb minősítést használni, vagyis éppen csak annyit mondott, amennyit az adott helyzetben muszáj volt. A radi­kális jobboldali antiszemiták érthe­tően nem szeretnének lemondani Orbánról, mert ha erre rákényszerül­nek, az számukra egyet jelent a politi­kai karanténnal. Ezért valószínű, hogy a maguk részéről elnézőek lesznek, és nem fogják casus bellinek tekinteni, hogy a jobboldal első számú vezetője lefutóbolondozta őket. Pedig volt Orbán Viktor kijelenté­sének egy másik vonatkozása is, ami - ha úgy tetszik - még fájóbb lehet a A szerző újságíró magyarországi antiszemitizmus baj­nokainak. Orbán tudniillik úgy fogal­mazott, hogy a futóbolondok „nem részei a parlamentnek, és nem komoly szereplői a közéletnek”. Vagyis a tényállítást, amely a parlament össze­tételére utal, követi a véleményezés: Orbán mintegy kitessékeli a rasszistá­kat a közéletből. Felfogható persze úgy is, hogy idézett szavai csak a par­lamentből kiszorult MIÉP-re utalnak, következésképp kizárólag a csurkis­­tákra. De úgy gondolom, ezzel a töb­biek a jelen helyzetben hiába is áltat­nák magukat. A hazai jobboldal, euró­pai néppártambíciókkal felvértezve, határozottan zárni kényszerül a szél­sőjobb felé, még ha retorikájában hagy is tán olyan szándékolt kis ho­mályokat, amelyekkel a militánsok, ha akarják, vigasztalódhatnak. Ennek ellenére sokan nyilván azzal számolnak, hogyha az úgynevezett nagy nyilvánosság előtt nem is, de a szűkebb körökben azért továbbra is megmaradnak a kapcsolatok a Fidesz­­hivatalosság meg a radikálisok között - hiszen a választási matematika nem tréfa: a jobboldal nem mondhat le ön­nön szélsőségeseiről. Akkor pedig karban kell őket tartania. Nem mond­hat le például azokról a tömegrendez­vényekről, amelyeken a Fidesz politi­kusai olykor együtt lépnek dobogóra a szélsőjobb hangadóival. Az informá­lis csatornák pedig még inkább érin­tetlenek maradnak. Ám bárhogy nézzük is, mind a bel­politikai fejlemények, mind a külkap­­csolatok arra késztetik a Fideszt, hogy vegye komolyan saját jobbközép dek­larációit, és egyre kevésbé kacsintson a szélek felé. Ha szilárd pozíciókat akar szerezni a bizonytalanok népes csoportjai között - márpedig nélkülük semmire sem megy -, akkor bizonyí­tottan le kell választania magáról a hőzöngőket. Sőt, alighanem bármiféle támogatásukat be kell szüntetnie, hi­szen ha a szélsőjobbhoz vezető szálak kimutathatóak, a jobboldalnak mindig vállalnia kell a felelősséget a radikáli­sok szavaiért és akcióiért is. Ennek azonban immár túl nagy a politikai kockázata. Mert a Fidesz számára most a sze­lídség lehet a nyerő lap. A mértékletes konzervativizmus, amit éppen az MDF próbál előre elkommunikálni. Pedig a nagyobbik ellenzéki párt alig­ha fogadhatja el, hogy ne maga töltse be a „jobbközepet”. Az európai uniós képviselő-választás eredményének legfontosabb jelzése nem az lesz, amit Orbán Viktor most minden erejével szuggerálni igyekszik, nevezetesen azt, hogy ott majd a kormány iránti bizalom méretik meg. Igazában a jobboldal stratégiai jövője fog kiraj­zolódni. Ha júniusban eleget hoz a konyhára a mérsékeltség, akkor továbbra is, egészen 2006-ig ez az irányvo­nal határozza majd meg a Fidesz politizálását. És abban nem lesz he­lye a radikálisoknak, értelemszerűen az anti­szemitizmussal üzlete­lőknek sem. Amennyiben viszont az EP-választáson alulmarad a jobbol­dal, ismét felülkerekedhetnek a szél­sőségesek. Nemcsak a Fideszen kívül, hanem belül is. Csatlakozni fog hoz­zájuk az MDF mai, hasonszőrű belső ellenzéke. És megint növekedni fog a militánsok befolyása. Ha tehát így nézzük, ennek a társaságnak legke­vésbé sem érdeke, hogy az éppen aktuális mérsékelt irány győzedel­meskedjen; kelletlenül lesznek csen­desebbek a következő hetekben, nem jószántukból. Az sem biztos persze, hogy a Fidesz kordában képes tartani őket legalább a választásig. A leghelyesebb természetesen az volna, ha a magukat konzervatívnak hirdető politikai erők egyszer s min­denkorra felhagynának a szélsőjobbal való kokettálás taktikai kihasználásá­val. Európa küszöbén vehetnének egy nagy levegőt, és eldönthetnék, hogy követendő példának tekintik mondjuk a francia jobboldalt. Vagy akár a né­metet, Chirac és Stoiber Európáját. Azokat az államférfiakat, akik nem­hogy közös gyűléseken, de egy légtér­ben sem hajlandók megjelenni a szél­sőjobb figuráival, mert rég megértet­ték, hogy nincs az a választási érdek, amitől az ilyesmi komilfó volna. A kérdés tehát az, hogy a holo­kauszt 60 éves évfordulójának meg­emlékezései után mi marad meg a tisztességes beszédek szellemiségé­ből. Hogy a politika hétköznapjaiban emlékeznek-e majd a szónokok, meg az általuk képviselt pártok mindarra, amiről az áldozatokat megidézve beszéltek. És hajlandóak-e csakugyan másként viszonyulni mindazokhoz, akikről tudják, hogy nem osztják né­zeteiket. Hajlandóak-e egyértelműen lemon­dani a futóbolondok szolgálatairól? Hajlandóak-e egyáltalán megnevezni őket? És hajlandóak-e elhatárolódni a kötözni való futóbolondok „szellemi” tevékenységétől? Ezentúl mindenesetre nehezebb lesz megkerülni a válaszokat. Mind a belpolitikai fejlemények,­­ mind a külkapcsolatok arra késztetik­­ a Fideszt, hogy vegye komolyan saját jobbközép deklarációit, és egyre kevésbé kacsintson a szélek felé. " Tunéziai anziksz Tudom, rengeteg ellensé­get szer­zek most magam­nak, de nem ta­­g­a­d­h­a­­­tom: egy teljes hé­tig nyara­lok. Továbbmegyek, Tuné­zia partjainál, az itteni ál­lamelnök feleségének egyik szállodájában, vakító nap­sütésben, jéghideg füge­pálinka mellett írom e so­rokat. Arról most nem beszélek, hogy miféle világnagy skandalum lenne nálunk, ha a köztársasági elnök famí­liája birtokolná a legjobbak között számon tartott hotel­láncot. Hatszor aláhúzom: fizető vendégként vagyok jelen! Amiért itt, a pálmafák ár­nyékában is politikát traktá­­lok önökre, annak nagy oka van, mégpedig az, hogy ma­gyarokkal utaztam. Vára­koztunk sokat itt is, ott is; óhatatlan hát a belterjes be­szélgetések elcsípése - fide­­szesen: lehallgatása. Meg­kapó volt például az őszülő halántékú családapa, aki nem szűnt meg az elnyomo­rító rezsimre panaszkodni. Miközben népes baráti tár­saság meghívójaként állta a húsvéti nyaralás cechjét. Amúgy, mint felsejlett, büszke és aktív adócsaló, Orbán feltétlen híve. Ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy a rend­szerváltás óta valamennyi, a Simicska-féle APEH-et is éppúgy palira vegye, mint a mostanit. Borzalmas ma vállalkozónak lenni, mondta többször és egyetlenegyszer sem sült le a bőr a képéről. Politikailag amúgy volna mit tanulnunk az elmara­dottnak hitt tunéziaiaktól. Itt vannak mindjárt a gaz­dák. Jó, bizonyos megfon­tolásokból nem a sertésága­zat, hanem a juh- és kecske­projekt fundamentumai. Mégis igen egyszerűen zár­ták rövidre a felvásárlói ki­zsákmányolást. (Nem fog­laltak utakat, nem vonultak a parlament elé - próbáltak volna csak.) Mindössze be­vezették a mészárszékek hálózatát. Falunként több tucat működik, ott árulják a húst. Aki - mondjuk - meg­állított egy birkát, odamegy, választ, majd boldogan tá­vozik a frissen leölt és fel­bontott állat darabjaival. (Ugyanez amúgy Erdélyben is ismert. Ott nem az útfél az üzleti megoldás, hanem telefonon rendelt és aznap házhoz szállított, friss hús.) Ami politikailag még fi­gyelemre méltó Tunéziában, az a szavazás módja. Lévén a népesség jelentékeny há­nyada írástudatlan - a többi meg írásra érzéketlen -, egyszerűsítették a kam­pányt. A házfalakra - hajda­ni ugróiskolára emlékeztető - számozott kockákat festet­tek. Minden kocka egy je­lölt. Aki döntött, annak ele­gendő a fizimiska szerinti je­let beikszelni a szavazólapon. Egyes politikusaink je­lenlegi ábrázatának ismere­tében nálunk is izgalmas eredmények születhetnek júniusban. Hát ennyit Tunéziáról... Veress Jenő NÉPSZAVA ÍTVA 1873 BAN------------­Főszerkesztő NÉMETH PÉTER Felelős Heikes.«: HORVÁTH ISTVÁN FeHekeHüheNenes DÉSI JÁNOS. KATONA JÓZSEF Ügyvezető gazgató: KOCSI ILONA Lapszerkesztők HAHN PÉTER. TÓTH JENŐ ■ Vezető szerkesztők MUZSLAI KATALIN. VERESS JENŐ ■ Vizuális szerkesztő KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető SEBES GYÖRGY, szerkesztők DUTKA NOÉMI GYÉMÁNT MARIANN HORVÁTH ÉVA, POCHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS: Kultúra Mozaik VÁRNAI IVÁN ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető RÓNAY TAMÁS ■ Sportszerkesztőség-vezető BALLAI ATTILA ■ Publicisztika PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak BÁRSONY ÉVA. ELEKES ÉVA. HORVÁTH ILDIKÓ. KEPECS FERENC SZABÓ IRENE ■ Szép Szó BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő NAGYNÉ GERGELY FLÓRA. ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editornál Kft ■ Techmikai igazgató TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmi­gazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség 1087 Budapest Könyves Kálmán kft 76 ■ Postacím: 1430 BUDAPEST. PF 4. Telefon: 477-9000. központi Mac 477-9020 ■ Titkárság: 477-9037. Máz: 477-9038 ■ Elektronikus levélcím (e-mail cím]: nepszava@nepszava hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030. telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130. telefax: 477-9020 ■ Internet URL-cím nttpy/wwwnepszava.hu Terjeszti árusításban a LAPKER Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja (ÜLK). Belföldi előfizetés Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orczy tér 1 Levelcím HELIR 1900) és a kiadónál. Vidéken, a postáknál és a kézbesítőknél.­­ Külföldi előfizetés a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest VHL, Orczy tér 1 Levélcím HELIR 1900) Előfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre 10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. ^/MJESZ Nyomdai ekőállitás Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1 2 481 6 A NÉPSZAVA példányszámai a MATESZ tntelesiti ' 1 ~.........% NÉPSZAVA 2004. ÁPRILIS 17., SZOMBAT VÉLEMÉNY ! Motoow r­emékw?­ibe, r­tMcKW éb4. Szembenézni a múlttal Kacav elnök látogatásának első napján jó pár órába beletelt, mire kiderült: a hí­rekben szereplő palesztin születésű fog­orvost a rendőrség nem azzal vádolja, hogy az izraeli államelnök életére tört, hanem azzal, hogy egy budapesti zsidó múzeumot akart felrobbantani. A világ­ban az előbbi változat keltett nagyobb figyelmet, erkölcsileg az utóbbi a meg­döbbentőbb. Hiszen az izraeli elnök olyan államot képvisel, amellyel a pa­lesztinoknak vitájuk van, s amely fegy­veres erővel száll szembe a megsemmi­sítésére törő erőkkel. Egy Kacav elleni merénylet ettől persze még a nemzetközi terrorizmus aljas példája maradna - ám meg lehetne magyarázni. De miért akarna felrobbantani bár­mely palesztin egy budapesti zsidó mú­zeumot? Hiszen e múzeum a zsidóság olyan csoportjának az intézménye, amely nem vándorolt ki Izraelbe, vagyis nem vett el a palesztinoktól semmit! Egy ilyen merénylet a terrorizmus irraciona­litásának újabb példája lenne, nem az első és nyilván nem is az utolsó. A Kacav-látogatás legfontosabb prog­rampontja az volt, hogy a magyar állam vezetői az izraeli elnökkel együtt nyitot­ták meg a Holokauszt Központot. Ez nemcsak az ünnepélyességét fokozta: az a tény, hogy a világ zsidóságának leg­főbb reprezentánsa is jelen volt az avatá­son, külön súlyt kölcsönzött az esemény­nek, növelve annak nemzetközi jelentő­ségét. Ami mindenképpen jó Magyaror­szág hírnevének. Még jobb lenne, ha a magyar lakosság egésze - és különösen a keresztény középosztály - végre igazán szembenézne a holokauszt történelmi té­nyével és levonná az ebből adódó követ­keztetéseket. Hogy konkrét legyek: Or­bán Viktor a könnyebbik utat választotta, amikor előítélet-mentességét bizonyítan­dó a tévékamerák előtt parolázott Mose Kacavval. Meggyőzőbb lenne, ha pél­dául kiállna hívei elé és kinyilvánítaná: hibázott, amikor antiszemita sajtótermé­keket ajánlott nekik olvasásra. A budapesti megbeszéléseken termé­szetesen szó esett a közel-keleti helyzet­ről is. Mose Kacav teljes joggal szögez­te le, hogy nem lehet béke addig, amíg a palesztinok nem állítják meg a saját so­raikból kiinduló terrort. A politikus em­lékeztetett: az Oslói Egyezmény aláírása óta Izraelnek egyetlen békés, terrormen­tes napja sem volt, majd keserűen hozzá­tette: országa élethalálharcát a világ szenvtelenül nézi. Igaza van Kacav elnöknek? Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a világ - leg­alábbis annak elfogulatlan, becsületes része - meglehetős zavarban van. Együtt érez Izraellel és egyértelműen elítéli a palesztin szélsőségesek embertelenségét. De nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a zsidó állam olyan területeket tart megszállva, amelyek nem illetik meg, és olyan népet tart fennhatósága alatt, amelynek joga van az önrendelkezésre. Saron miniszterelnök és az a párt, mely­nek elnökké választása előtt Kacav is tagja volt, ezen most változtatni kíván - de csak részlegesen. Ez azonban nem elég az Üdvösséghez. Kepecs Ferenc 7 Kampánygörcs Aggódnak a nagy pártok. Persze csak csendben, halkan, alig észrevehetően. Ami látszik, az egészen más. Magabiztos politikusok, vidám akciózások, véget nem érő nyilatkozatok, „a másik szemében a szálkát, a sajátjukban a gerendát sem"-effektus. Mindez az európai parlamenti választások jegyében. De már arccal 2(X)6 - és a ma­gyar parlamenti választás­­ felé. És emiatt a háttérben a folyamatos aggódás. Mikép­pen lehetne már most is úgy kampányolni, hogy eredménye két év múlva jelentkez­zen. Ez okoz görcsöket. Orbán Viktor például azt találta mondani, hogy „ez a választás nem Európáról, ha­nem a mostani kormány iránt meglévő vagy elvesztett bizalmunkról szól”. A kijelen­tés nem új, a Fidesz már régóta így tekint a júniusi voksolásra, hiába igyekeznek a másik oldalról bizonygatni, hogy e megméretésnek kevés köze van a hazai politiká­hoz. Az idézet egyébként kiragadott, egy hosszabb gondolatmenetet zárt le. A gon­dolatmenetet pedig már többen - pártállástól függően - többféleképpen magyaráz­ták. Fogadjuk el, hogy a volt kormányfő ezzel szavazásra biztatta híveit. Ha az unió miatt nem is mennének el, legalább azért tegyék meg - és szavazzanak a nagyobbik ellenzéki párt jelöltjeire -, hogy ezzel is kifejezzék ellenszenvüket azzal, ami most van az országban. A kevésbé jóindulatú magyarázat értelmében Orbán Viktor érve­lésével egyenlőségjelet tett hívei (a polgári érzelmű szavazók) és a csatlakozást el­utasítók között, ami azt is jelent(het)i, hogy szíve szerint nemet mondana az unióra. Ezúttal ne igyekezzünk igazságot tenni a felsorolt vélemények között, figyeljünk inkább az idézetben és a kommentárokban tükröződő aggodalomra. Mert az bizony bennük van, akár elismerik az érintettek, akár nem. Egy - politikailag - végletesen megosztott ország kerül be alig két hét múlva az Európai Unióba. Egy olyan ország, amelyben a hatalmát két éve elvesztett oldal a 2002-es választás - számukra meg­lepetéssel (kudarccal) végződött - első fordulója óta mást sem tesz, mint valamilyen módon megpróbálja lejáratni ellenfelét, amely a helyére került. Előbb csalással vádolták őket, azóta különböző ötletekkel igyekeznek lehetetlenné tenni a kormány­zást. Az állandó „zavaró repülés” sosem volt teljesen sikeres, de a közvélemény­kutatások egy ideig igazolták. Ám a választóknak az a része, amely ingatagnak, te­hát megnyerhetőnek látszik - a jelek szerint -, megelégelte a történteket. Elképzel­hető, hogy a júniusi voksolás nem hoz akkora fölényt - vagy semekkorát -, mint amire a Fidesz korábban számított. Ők tehát emiatt aggódhatnak, miközben a kor­mánypártok sem lehetnek nyugodtak, hiszen a két parlamenti választás közötti idő­szak sosem az ő előretörésüket jelzi. Most sem. Újra csak oda jutunk, hogy a nagy pártoknak nem elsősorban egymásra kellene figyelniük. Van itt elég megoldandó kérdés, célravezetőbb lenne azokra receptet kí­nálni és így megnyerni a választókat. Ez persze nehéz lecke, kétségkívül könnyebb egymást bírálni. S ha valaki júniusban - akár az urnák előtt, akár másutt - véleményt akar mondani a kormányról, megteheti. Ettől azonban még aligha változik bármi is. Sebes György

Next