Népszava, 2004. április (132. évfolyam, 77–101. sz.)
2004-04-17 / 90. szám
MÉSZÁROS TAMÁS ROSTA Valamit a futóbolondokról Az áldozatokhoz méltó, a nyelvi lehetőségekhez képest pontos, és még őszintének is tetsző beszédek hangzottak el a holokauszt emlékére - mégpedig politikusok szájából. Mintha a szónokok idén másképp fogalmaztak volna, sőt, mintha mások is lettek volna. Más emberek, más tekintetek, más kifejezések. Kevesebb volt az általános, és ezért keveset mondó humanista szólam, és több szó esett a felelősségről, a magyar társadalom felelősségéről a magyar tragédiáért. És így vagy úgy, de többek által kimondatott, hogy az antiszemitizmus nem egy történelmileg lezárt korszak meghaladott szellemi terméke, hanem olyan eleven métely, amelynek veszélyével ma is számolni kell, mert meg nem ismételhető bűnök táptalaja lehet. Különösen üdvözlendő a tény, hogy a jobboldal képviselőitől végre egyértelmű állásfoglalások hangzottak el; ezúttal érzékelhetően arra törekedtek, hogy a protokolláris lózungok helyett olyan hangon beszéljenek, ami kétségbevonhatatlanná teszi elkötelezettségüket az európai normák mellett. Maga Orbán Viktor ugyan nem lépett fel egyik megemlékezésen sem, de az izraeli államelnökkel való találkozása alkalmából mégiscsak azt találta mondani a kamerák előtt, hogy az antiszemiták „kötözni való futóbolondok”. Nem hinném, hogy ez a definíció volna a legpontosabb - a megítélés ilyetén elkönnyítése talán kevéssé szerencsés. De legalább egyértelműen negligáló, és tagadhatatlanul van benne valami lekezelő, valami viszolygás az abnormalitástól. Orbán ezúttal nem engedhette meg magának a semmitmondást, de persze azzal is tisztában volt, hogy a szélsőjobb érzékeny lesz a szavaira. Kérdés, hogy akiket most egyszerűen futóbolondnak aposztrofált, hogyan akarják érteni a dolgot. Akár azzal is áltathatják magukat, hogy a Fidesz elnöke jelzésértékűen óvakodott súlyosabb minősítést használni, vagyis éppen csak annyit mondott, amennyit az adott helyzetben muszáj volt. A radikális jobboldali antiszemiták érthetően nem szeretnének lemondani Orbánról, mert ha erre rákényszerülnek, az számukra egyet jelent a politikai karanténnal. Ezért valószínű, hogy a maguk részéről elnézőek lesznek, és nem fogják casus bellinek tekinteni, hogy a jobboldal első számú vezetője lefutóbolondozta őket. Pedig volt Orbán Viktor kijelentésének egy másik vonatkozása is, ami - ha úgy tetszik - még fájóbb lehet a A szerző újságíró magyarországi antiszemitizmus bajnokainak. Orbán tudniillik úgy fogalmazott, hogy a futóbolondok „nem részei a parlamentnek, és nem komoly szereplői a közéletnek”. Vagyis a tényállítást, amely a parlament összetételére utal, követi a véleményezés: Orbán mintegy kitessékeli a rasszistákat a közéletből. Felfogható persze úgy is, hogy idézett szavai csak a parlamentből kiszorult MIÉP-re utalnak, következésképp kizárólag a csurkistákra. De úgy gondolom, ezzel a többiek a jelen helyzetben hiába is áltatnák magukat. A hazai jobboldal, európai néppártambíciókkal felvértezve, határozottan zárni kényszerül a szélsőjobb felé, még ha retorikájában hagy is tán olyan szándékolt kis homályokat, amelyekkel a militánsok, ha akarják, vigasztalódhatnak. Ennek ellenére sokan nyilván azzal számolnak, hogyha az úgynevezett nagy nyilvánosság előtt nem is, de a szűkebb körökben azért továbbra is megmaradnak a kapcsolatok a Fideszhivatalosság meg a radikálisok között - hiszen a választási matematika nem tréfa: a jobboldal nem mondhat le önnön szélsőségeseiről. Akkor pedig karban kell őket tartania. Nem mondhat le például azokról a tömegrendezvényekről, amelyeken a Fidesz politikusai olykor együtt lépnek dobogóra a szélsőjobb hangadóival. Az informális csatornák pedig még inkább érintetlenek maradnak. Ám bárhogy nézzük is, mind a belpolitikai fejlemények, mind a külkapcsolatok arra késztetik a Fideszt, hogy vegye komolyan saját jobbközép deklarációit, és egyre kevésbé kacsintson a szélek felé. Ha szilárd pozíciókat akar szerezni a bizonytalanok népes csoportjai között - márpedig nélkülük semmire sem megy -, akkor bizonyítottan le kell választania magáról a hőzöngőket. Sőt, alighanem bármiféle támogatásukat be kell szüntetnie, hiszen ha a szélsőjobbhoz vezető szálak kimutathatóak, a jobboldalnak mindig vállalnia kell a felelősséget a radikálisok szavaiért és akcióiért is. Ennek azonban immár túl nagy a politikai kockázata. Mert a Fidesz számára most a szelídség lehet a nyerő lap. A mértékletes konzervativizmus, amit éppen az MDF próbál előre elkommunikálni. Pedig a nagyobbik ellenzéki párt aligha fogadhatja el, hogy ne maga töltse be a „jobbközepet”. Az európai uniós képviselő-választás eredményének legfontosabb jelzése nem az lesz, amit Orbán Viktor most minden erejével szuggerálni igyekszik, nevezetesen azt, hogy ott majd a kormány iránti bizalom méretik meg. Igazában a jobboldal stratégiai jövője fog kirajzolódni. Ha júniusban eleget hoz a konyhára a mérsékeltség, akkor továbbra is, egészen 2006-ig ez az irányvonal határozza majd meg a Fidesz politizálását. És abban nem lesz helye a radikálisoknak, értelemszerűen az antiszemitizmussal üzletelőknek sem. Amennyiben viszont az EP-választáson alulmarad a jobboldal, ismét felülkerekedhetnek a szélsőségesek. Nemcsak a Fideszen kívül, hanem belül is. Csatlakozni fog hozzájuk az MDF mai, hasonszőrű belső ellenzéke. És megint növekedni fog a militánsok befolyása. Ha tehát így nézzük, ennek a társaságnak legkevésbé sem érdeke, hogy az éppen aktuális mérsékelt irány győzedelmeskedjen; kelletlenül lesznek csendesebbek a következő hetekben, nem jószántukból. Az sem biztos persze, hogy a Fidesz kordában képes tartani őket legalább a választásig. A leghelyesebb természetesen az volna, ha a magukat konzervatívnak hirdető politikai erők egyszer s mindenkorra felhagynának a szélsőjobbal való kokettálás taktikai kihasználásával. Európa küszöbén vehetnének egy nagy levegőt, és eldönthetnék, hogy követendő példának tekintik mondjuk a francia jobboldalt. Vagy akár a németet, Chirac és Stoiber Európáját. Azokat az államférfiakat, akik nemhogy közös gyűléseken, de egy légtérben sem hajlandók megjelenni a szélsőjobb figuráival, mert rég megértették, hogy nincs az a választási érdek, amitől az ilyesmi komilfó volna. A kérdés tehát az, hogy a holokauszt 60 éves évfordulójának megemlékezései után mi marad meg a tisztességes beszédek szellemiségéből. Hogy a politika hétköznapjaiban emlékeznek-e majd a szónokok, meg az általuk képviselt pártok mindarra, amiről az áldozatokat megidézve beszéltek. És hajlandóak-e csakugyan másként viszonyulni mindazokhoz, akikről tudják, hogy nem osztják nézeteiket. Hajlandóak-e egyértelműen lemondani a futóbolondok szolgálatairól? Hajlandóak-e egyáltalán megnevezni őket? És hajlandóak-e elhatárolódni a kötözni való futóbolondok „szellemi” tevékenységétől? Ezentúl mindenesetre nehezebb lesz megkerülni a válaszokat. Mind a belpolitikai fejlemények, mind a külkapcsolatok arra késztetik a Fideszt, hogy vegye komolyan saját jobbközép deklarációit, és egyre kevésbé kacsintson a szélek felé. " Tunéziai anziksz Tudom, rengeteg ellenséget szerzek most magamnak, de nem tagadhatom: egy teljes hétig nyaralok. Továbbmegyek, Tunézia partjainál, az itteni államelnök feleségének egyik szállodájában, vakító napsütésben, jéghideg fügepálinka mellett írom e sorokat. Arról most nem beszélek, hogy miféle világnagy skandalum lenne nálunk, ha a köztársasági elnök famíliája birtokolná a legjobbak között számon tartott hotelláncot. Hatszor aláhúzom: fizető vendégként vagyok jelen! Amiért itt, a pálmafák árnyékában is politikát traktálok önökre, annak nagy oka van, mégpedig az, hogy magyarokkal utaztam. Várakoztunk sokat itt is, ott is; óhatatlan hát a belterjes beszélgetések elcsípése - fideszesen: lehallgatása. Megkapó volt például az őszülő halántékú családapa, aki nem szűnt meg az elnyomorító rezsimre panaszkodni. Miközben népes baráti társaság meghívójaként állta a húsvéti nyaralás cechjét. Amúgy, mint felsejlett, büszke és aktív adócsaló, Orbán feltétlen híve. Ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy a rendszerváltás óta valamennyi, a Simicska-féle APEH-et is éppúgy palira vegye, mint a mostanit. Borzalmas ma vállalkozónak lenni, mondta többször és egyetlenegyszer sem sült le a bőr a képéről. Politikailag amúgy volna mit tanulnunk az elmaradottnak hitt tunéziaiaktól. Itt vannak mindjárt a gazdák. Jó, bizonyos megfontolásokból nem a sertéságazat, hanem a juh- és kecskeprojekt fundamentumai. Mégis igen egyszerűen zárták rövidre a felvásárlói kizsákmányolást. (Nem foglaltak utakat, nem vonultak a parlament elé - próbáltak volna csak.) Mindössze bevezették a mészárszékek hálózatát. Falunként több tucat működik, ott árulják a húst. Aki - mondjuk - megállított egy birkát, odamegy, választ, majd boldogan távozik a frissen leölt és felbontott állat darabjaival. (Ugyanez amúgy Erdélyben is ismert. Ott nem az útfél az üzleti megoldás, hanem telefonon rendelt és aznap házhoz szállított, friss hús.) Ami politikailag még figyelemre méltó Tunéziában, az a szavazás módja. Lévén a népesség jelentékeny hányada írástudatlan - a többi meg írásra érzéketlen -, egyszerűsítették a kampányt. A házfalakra - hajdani ugróiskolára emlékeztető - számozott kockákat festettek. Minden kocka egy jelölt. Aki döntött, annak elegendő a fizimiska szerinti jelet beikszelni a szavazólapon. Egyes politikusaink jelenlegi ábrázatának ismeretében nálunk is izgalmas eredmények születhetnek júniusban. Hát ennyit Tunéziáról... Veress Jenő NÉPSZAVA ÍTVA 1873 BAN------------Főszerkesztő NÉMETH PÉTER Felelős Heikes.«: HORVÁTH ISTVÁN FeHekeHüheNenes DÉSI JÁNOS. KATONA JÓZSEF Ügyvezető gazgató: KOCSI ILONA Lapszerkesztők HAHN PÉTER. TÓTH JENŐ ■ Vezető szerkesztők MUZSLAI KATALIN. VERESS JENŐ ■ Vizuális szerkesztő KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető SEBES GYÖRGY, szerkesztők DUTKA NOÉMI GYÉMÁNT MARIANN HORVÁTH ÉVA, POCHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS: Kultúra Mozaik VÁRNAI IVÁN ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető RÓNAY TAMÁS ■ Sportszerkesztőség-vezető BALLAI ATTILA ■ Publicisztika PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak BÁRSONY ÉVA. ELEKES ÉVA. HORVÁTH ILDIKÓ. KEPECS FERENC SZABÓ IRENE ■ Szép Szó BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő NAGYNÉ GERGELY FLÓRA. ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editornál Kft ■ Techmikai igazgató TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmigazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató FODRÓCZY ELVIRA ■ Szerkesztőség 1087 Budapest Könyves Kálmán kft 76 ■ Postacím: 1430 BUDAPEST. PF 4. Telefon: 477-9000. központi Mac 477-9020 ■ Titkárság: 477-9037. Máz: 477-9038 ■ Elektronikus levélcím (e-mail cím]: nepszava@nepszava hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030. telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130. telefax: 477-9020 ■ Internet URL-cím nttpy/wwwnepszava.hu Terjeszti árusításban a LAPKER Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja (ÜLK). Belföldi előfizetés Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orczy tér 1 Levelcím HELIR 1900) és a kiadónál. Vidéken, a postáknál és a kézbesítőknél. Külföldi előfizetés a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest VHL, Orczy tér 1 Levélcím HELIR 1900) Előfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre 10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. ^/MJESZ Nyomdai ekőállitás Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1 2 481 6 A NÉPSZAVA példányszámai a MATESZ tntelesiti ' 1 ~.........% NÉPSZAVA 2004. ÁPRILIS 17., SZOMBAT VÉLEMÉNY ! Motoow remékw?ibe, rtMcKW éb4. Szembenézni a múlttal Kacav elnök látogatásának első napján jó pár órába beletelt, mire kiderült: a hírekben szereplő palesztin születésű fogorvost a rendőrség nem azzal vádolja, hogy az izraeli államelnök életére tört, hanem azzal, hogy egy budapesti zsidó múzeumot akart felrobbantani. A világban az előbbi változat keltett nagyobb figyelmet, erkölcsileg az utóbbi a megdöbbentőbb. Hiszen az izraeli elnök olyan államot képvisel, amellyel a palesztinoknak vitájuk van, s amely fegyveres erővel száll szembe a megsemmisítésére törő erőkkel. Egy Kacav elleni merénylet ettől persze még a nemzetközi terrorizmus aljas példája maradna - ám meg lehetne magyarázni. De miért akarna felrobbantani bármely palesztin egy budapesti zsidó múzeumot? Hiszen e múzeum a zsidóság olyan csoportjának az intézménye, amely nem vándorolt ki Izraelbe, vagyis nem vett el a palesztinoktól semmit! Egy ilyen merénylet a terrorizmus irracionalitásának újabb példája lenne, nem az első és nyilván nem is az utolsó. A Kacav-látogatás legfontosabb programpontja az volt, hogy a magyar állam vezetői az izraeli elnökkel együtt nyitották meg a Holokauszt Központot. Ez nemcsak az ünnepélyességét fokozta: az a tény, hogy a világ zsidóságának legfőbb reprezentánsa is jelen volt az avatáson, külön súlyt kölcsönzött az eseménynek, növelve annak nemzetközi jelentőségét. Ami mindenképpen jó Magyarország hírnevének. Még jobb lenne, ha a magyar lakosság egésze - és különösen a keresztény középosztály - végre igazán szembenézne a holokauszt történelmi tényével és levonná az ebből adódó következtetéseket. Hogy konkrét legyek: Orbán Viktor a könnyebbik utat választotta, amikor előítélet-mentességét bizonyítandó a tévékamerák előtt parolázott Mose Kacavval. Meggyőzőbb lenne, ha például kiállna hívei elé és kinyilvánítaná: hibázott, amikor antiszemita sajtótermékeket ajánlott nekik olvasásra. A budapesti megbeszéléseken természetesen szó esett a közel-keleti helyzetről is. Mose Kacav teljes joggal szögezte le, hogy nem lehet béke addig, amíg a palesztinok nem állítják meg a saját soraikból kiinduló terrort. A politikus emlékeztetett: az Oslói Egyezmény aláírása óta Izraelnek egyetlen békés, terrormentes napja sem volt, majd keserűen hozzátette: országa élethalálharcát a világ szenvtelenül nézi. Igaza van Kacav elnöknek? Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a világ - legalábbis annak elfogulatlan, becsületes része - meglehetős zavarban van. Együtt érez Izraellel és egyértelműen elítéli a palesztin szélsőségesek embertelenségét. De nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a zsidó állam olyan területeket tart megszállva, amelyek nem illetik meg, és olyan népet tart fennhatósága alatt, amelynek joga van az önrendelkezésre. Saron miniszterelnök és az a párt, melynek elnökké választása előtt Kacav is tagja volt, ezen most változtatni kíván - de csak részlegesen. Ez azonban nem elég az Üdvösséghez. Kepecs Ferenc 7 Kampánygörcs Aggódnak a nagy pártok. Persze csak csendben, halkan, alig észrevehetően. Ami látszik, az egészen más. Magabiztos politikusok, vidám akciózások, véget nem érő nyilatkozatok, „a másik szemében a szálkát, a sajátjukban a gerendát sem"-effektus. Mindez az európai parlamenti választások jegyében. De már arccal 2(X)6 - és a magyar parlamenti választás felé. És emiatt a háttérben a folyamatos aggódás. Miképpen lehetne már most is úgy kampányolni, hogy eredménye két év múlva jelentkezzen. Ez okoz görcsöket. Orbán Viktor például azt találta mondani, hogy „ez a választás nem Európáról, hanem a mostani kormány iránt meglévő vagy elvesztett bizalmunkról szól”. A kijelentés nem új, a Fidesz már régóta így tekint a júniusi voksolásra, hiába igyekeznek a másik oldalról bizonygatni, hogy e megméretésnek kevés köze van a hazai politikához. Az idézet egyébként kiragadott, egy hosszabb gondolatmenetet zárt le. A gondolatmenetet pedig már többen - pártállástól függően - többféleképpen magyarázták. Fogadjuk el, hogy a volt kormányfő ezzel szavazásra biztatta híveit. Ha az unió miatt nem is mennének el, legalább azért tegyék meg - és szavazzanak a nagyobbik ellenzéki párt jelöltjeire -, hogy ezzel is kifejezzék ellenszenvüket azzal, ami most van az országban. A kevésbé jóindulatú magyarázat értelmében Orbán Viktor érvelésével egyenlőségjelet tett hívei (a polgári érzelmű szavazók) és a csatlakozást elutasítók között, ami azt is jelent(het)i, hogy szíve szerint nemet mondana az unióra. Ezúttal ne igyekezzünk igazságot tenni a felsorolt vélemények között, figyeljünk inkább az idézetben és a kommentárokban tükröződő aggodalomra. Mert az bizony bennük van, akár elismerik az érintettek, akár nem. Egy - politikailag - végletesen megosztott ország kerül be alig két hét múlva az Európai Unióba. Egy olyan ország, amelyben a hatalmát két éve elvesztett oldal a 2002-es választás - számukra meglepetéssel (kudarccal) végződött - első fordulója óta mást sem tesz, mint valamilyen módon megpróbálja lejáratni ellenfelét, amely a helyére került. Előbb csalással vádolták őket, azóta különböző ötletekkel igyekeznek lehetetlenné tenni a kormányzást. Az állandó „zavaró repülés” sosem volt teljesen sikeres, de a közvéleménykutatások egy ideig igazolták. Ám a választóknak az a része, amely ingatagnak, tehát megnyerhetőnek látszik - a jelek szerint -, megelégelte a történteket. Elképzelhető, hogy a júniusi voksolás nem hoz akkora fölényt - vagy semekkorát -, mint amire a Fidesz korábban számított. Ők tehát emiatt aggódhatnak, miközben a kormánypártok sem lehetnek nyugodtak, hiszen a két parlamenti választás közötti időszak sosem az ő előretörésüket jelzi. Most sem. Újra csak oda jutunk, hogy a nagy pártoknak nem elsősorban egymásra kellene figyelniük. Van itt elég megoldandó kérdés, célravezetőbb lenne azokra receptet kínálni és így megnyerni a választókat. Ez persze nehéz lecke, kétségkívül könnyebb egymást bírálni. S ha valaki júniusban - akár az urnák előtt, akár másutt - véleményt akar mondani a kormányról, megteheti. Ettől azonban még aligha változik bármi is. Sebes György