Népszava, 2004. április (132. évfolyam, 77–101. sz.)

2004-04-17 / 90. szám

10 INTERJÚ 2004. ÁPRILIS 17., SZOMBAT NÉPSZAVA Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója szerint a teljesítmény nélküli jövedelemkiáramlás ideje lejárt Uniós kényszerpályán a magyar gazdaság A pénzügyminiszter felkérte a gazdasági kutatóintézeteket, hogy dolgozzanak ki programot a forintról az euróra való átmenetre. Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója úgy látja, hogy az euró bevezetésének eredeti dátuma, 2008 irreálissá vált azzal a hírrel, hogy tavaly majdnem 6 százalékos lett az államház­tartás hiánya. Ha az idei célt, a 4,6 százalékot sikerül elérni, akkor 2009-re lehet esély az euró bevezetésére. A 3 százalékos vagy annál kisebb hiány eléréséhez azonban tovább kell szigorítani a költségvetési fegyelmet. Ám ez a későbbiekre édeskevés, adót is kell majd csökkenteni, az állami beruházásokat pedig nem lehet hosszabb ideig büntetlenül visszafogni.­ ­ A vezérigazgatók legutóbbi, röjtökmuzsaji találkozóján az el­múlt három év gazdaságpolitiká­ját „fordított Bokros-csomag­ként” jellemezte, ahol a reáljöve­delmek lényegesen gyorsabban nőttek a bruttó hazai össztermék­nél, a GDP-nél. Azt mondta, en­nek a korrekciója kezdődött meg 2003 közepétől. Mit jelent ez a fu­ra meghatározás?­­ Ezt a fordított Bokros-cso­­magot igazság szerint az Orbán- és a Medgyessy-kormány „közös erővel” hozta össze. Tudja, a könnyebb érthetőség kedvéért George W. Bush elnök példáját is szoktam emlegetni. Ő, a mi kor­mányfőinkhez hasonlóan, gyenge világgazdasági helyzetben a költ­ségvetés révén korbácsolta fel a keresletet, hogy ezzel pezsdítse a piacot. Az eredmény nem maradt el, hiszen hallatlan mértéket öltött a fizetési mérleg hiánya az Egye­sült Államokban ugyanúgy, mint Magyarországon. Hogy miért si­került az amerikaiaknak ezzel fölpörgetniük a gazdaságukat, nekünk meg miért nem? Azt hi­szem, az amerikai gazdaság idő­közben „valamivel” hatékonyab­ban működött, mint a miénk, il­letve ott a hazai termelés többet profitált a növekvő keresletből. A 2001-ben és 2002-ben kialakult folyamatok érvényesültek még 2003 első felében is, aztán a gaz­dasági folyamatok végre jelentő­sen módosultak. Tavaly őszre nemcsak a lakossági jövedelmek növekedése lassult le, hanem élénkült az ipari termelés, dina­mizálódott a kivitel, nőni kezdtek az üzleti szféra beruházásai, gyorsult a GDP növekedése. A GKI előrejelzése szerint a világ­­gazdasági körülmények idén ja­vuló irányt mutatnak. Hazánk kü­szöbön álló uniós tagsága pedig fokozza a bizalmat és az érdeklő­dést gazdaságunk iránt. Ennek köszönhetően 2004-ben 3,7 szá­zalékos növekedés várható. Ezzel szemben fenntarthatatlan az ál­lamháztartás tavalyi hiánya. Az új cél a tavalyi 5,9 százalék leszo­rítása 4,6 százalékra, ami reális­nak látszik. Idén a bruttó bér­­emelkedés a GKI adatai alapján jóval szerényebb, 7,8 százalék körül lesz. A külgazdasági egyen­súly ugyan romlott tavaly, úgy vélem azonban, hogy ez most már nem folytatódik.­­ A hatalmas deficit úgy tűnik, végleg elsöpörte az euró beveze­tésének 2008-ra tervezett idő­pontját. Ha meg ez egy-két évvel későbbre tolódik, nem áll-e fenn a veszélye annak, hogy csökken a szigor, lazul a fegyelem, ami fél­­reviheti a folyamatokat? - A kérdés teljesen jogos. Mi­után Magyarország pillanatokon belül az unió tagja lesz, érvénye­sek rá az unión belüli általános gazdaságpolitikai irányelvek. Ezek közül a legerősebb tézis szerint, ha egy ország még nem tudja teljesíteni a 3 százalékos ál­lamháztartási hiányküszöböt, az minimálisan fél százalékkal köte­les csökkenteni éves hiányát. Ezen előírás mellett nagyon ne­héz lenne elképzelni egy olyan gazdaságpolitikai pályát Magyar­­országon, amelyik legalább eny­­nyit ne tartalmazna. Elméletileg persze nem kizárt, az unió nem tudja szankcionálni az előírtak be nem tartását, de ez mégsem je­lentheti, hogy bármi is elszaba­dulhatna "a gazdaságban az előt­tünk álló esztendőkben. Ha az említett félszázalékos éves csök­kentéssel számolunk, az jövőre 4,1, 2006-ban 3,6, 2007-ben pe­dig 3,1 százalékos hiányt jelent. Tehát most valójában az a kérdés, hogy a 3,1 vagy inkább a 2,9 szá­zalék legyen-e az elérendő, vagy­is, hogy kell e még egy évet vár­nunk. Ha a 2007-es hiány kisebb 3 százalékkal, 2009-ben vezet­hetjük be az eurót. Hogy 2009-ről vagy 2010-ről beszélünk, ennek a gazdaságpolitikai pálya szem­pontjából nincs nagy jelentősége. Egy évi fél százalékpontos javu­lás gyakorlatilag további költség­­vetési szigort jelent, nagyobbat, mint amit maga a szám jelez. A beruházásokra fordítandó állami összegeket mindenképpen föl kell emelni, hiszen bizonyos inf­rastrukturális célokra a jelenlegi­nél jóval többet kell költeni és az adókat a gazdaság segítése érde­kében meg kellene próbálni vala­hogy csökkenteni. A folyó kiadá­sok tekintetében ehhez nagyon szigorú, takarékos politikára van szükség. Szerintem a 2009-et vagy 2010-et kitűző program nem lazító, hanem szigorú pálya. A kormány ugyan eltérhet ettől, de az előző választáshoz képest most az a különbség, hogy ez már egy uniós ország, amelynek az ál­lapota nem pusztán ránk, hanem a többi tagállamra is tartozik. Ha a szigorú pálya vonaláról leté­rünk, az nemcsak a belső politi­kai viták tárgya lesz, hanem Brüsszel is föl fogja szólítani az országot, hogy térjen vissza a he­lyes útra. Itt egyrészt erőteljeseb­bek azok a mechanizmusok, amelyek arra kényszerítik a ma­gyar kormányzatot, hogy betartsa az előírásokat, másrészt a piac is ebbe az irányba szorítja a kor­mányt, amire az elmúlt időszak­ban több fájdalmas példát láthat­tunk.­­Azért tartja végrehajthatónak a programot, mert nincs más vá­lasztásunk, bárhogy csináljuk, csak az üdvös cél felé haladha­tunk. Az odáig rendben van, hogy az unió tud olyan fegyelmező erő lenni, hogy következetesen vigyék végig ezt a programot. De ha a politikai naptárra is vet egy pil­lantást, nem bizonytalanodik el?­­ Az Európai Unió brüsszeli asztalára mindenképpen le kell tennünk egy konvergenciaprog­ramot, ami fegyelmező erő lesz, bár látjuk, akadnak azért reniten­sek is a csapatban, például a fran­ciák és a németek nem akarnak mindenáron megfelelni a közös­ségi kényszernek. Azt gondolom, hogy még sincs más választás, mindegy hogyan, csak az a kér­dés, mikor teljesítik a tagállamok a feltételeket. De egy konvergen­ciaprogram szerint például a reál­béreknek nem kell stagnálniuk, hanem a termelékenység javulá­sával párhuzamosan emelkedhet­nek is. Azt persze tudjuk, hogy választások előtt a polgári de­mokráciák kormányai mindig és mindenütt puhítanak, nem ez a probléma, hanem a mérték, akko­ra kilengések, mint nálunk vol­tak, nem megengedhetők, a gaz­daság teljesítménye felett nem növekedhetnek a bérek. Ha a gaz­daság növekszik, mint ahogyan az látszik, 4 százalék fölötti lehet a bővülés 2005-2006-ban, akkor érzékelhetően emelkedhetnek a bérek. Azt gondolom, hogy a be­fektetők is méltányolnák, ha az államháztartási hiány folyamato­san csökkenne, és a bérek nem növekednének jobban, mint aho­gyan a gazdasági teljesítmény. Igazán az a megnyugtató, ha az ország csatlakozni tud az Európai Monetáris Unióhoz (EMU). Ez kétségtelenül rendkívül keskeny, de már jól járható ösvény lenne.­­ Mindenki másként számol ebben az országban. Időnként úgy rémlik, hogy a képviselők a gombhoz varrják a kabátot, vagy­is a vágyaikhoz, a költségvetési kiadásokhoz igyekeznek méretez­ni a bevételeket és ez nem mindig sikerül. Hogyan lehet ezt a két té­telt egymáshoz közelebb hozni?­­ Nem hinném, hogy ilyen mó­don készülne a költségvetés, in­kább iteráció, fokozatos pontosí­tás van. Az viszont fölvethető, hogy 2000 óta folyamatosan na­gyon masszív kiadásnövelési el­képzelések jelentkeznek a kor­mányzati oldalról, részben a már jelzett fordított Bokros-csomag formájában, részben erőteljes fej­lesztési elképzelések „képében”, úgy, mint autópálya-építés, sta­dionépítések, újabb hivatalok lét­rehozása, vagyis a bürokrácia nö­velése, a Széchenyi-terv bizo­nyos elemei, vállalatok támogatá­sa, egyebek. Ennek ráadásul az Orbán-kormány idején még meg­volt az a bukésa is, hogy bizonyos kiadások fedezetét nem a költség­­vetésbe, hanem a Magyar Fej­lesztési Bankba pakolták, amiről persze utóbb kiderült, hogy tartó­san nem tehető meg. Tehát kiala­kult egy masszív elkötelezettség a kiadási oldalon, amit nyilván a választások előtti és utáni időszak tovább „turbózott”, kezelhetet­lenné vált a hiány. Márpedig a 9 százalékos hiányt tartósan nem lehet idehaza elviselni, még ak­kor sem, ha ez közgazdasági érte­lemben valamivel kisebb volt. A nagy kérdés, hogyan kezeli ezt a hiányt a gazdaságpolitika. Az Or­bán-kormány idején nem követ­kezett be változás, úgy oldották meg a problémát, hogy eldugták a hiányt az MFB-nél és minden­féle ügyes konstrukciókkal más, a köz előtt fedve maradt helyre. A hivatalos számokkal így nem volt probléma. A Medgyessy-kor­mány a hiányra úgy reagált, hogy elkezdett spórolgatni, néhány dolgot megpróbált visszarendez­ni, és keményen levágta a beru­házásokat. Ezzel valamelyest ja­vult a helyzet, de nem annyira, mint szerették volna, majdnem 6 százalék lett a hiány és nem 4,5. Idén föl akarta vinni jelentőseb­ben a kormány a beruházásokat, de a Draskovics-csomaggal me­gint alacsonyabb növekedési ütemre nyeste vissza és az adók­kal valamit visszacsípett korábbi bőkezűségének eredményéből a lakosságtól is. A jövőre nézve a nagy kérdés, hogy ebből a hely­zetből miként tud kilépni a kor­mányzat. Egyfelől a gazdasági növekedés némileg gyarapítja az állam bevételeit, másfelől meg ott vannak a hiánycsökkentési követelmények, az adócsökken­tési igények és a beruházási ki­adásokat is mindenképpen növel­ni kellene. Erre mondom én, hogy nem nagyon van más lehe­tőség, mint a működési kiadások felülvizsgálata. Egyrészt vannak a nagyobb léptékű reformok, ami nem jelent kiadáscsökkentést pél­dául az egészségügynél, de jobb működést igen. A reformokkal kordában lehet tartani a gyógy­szerkiadásokat, szembenézni az­zal, hogy az önkormányzati terü­leten az igazgatásra sokkal többet költenek, mint amennyi racio­nális lenne. Minden vizsgálat egyébként azt hozza ki, hogy ná­lunk az igazgatási kiadások ará­nyaiban nagyobbak, mint az unióban. Szükség lenne a kisebb reformokra, racionalizálásokra, amelyek szinte mindenütt előve­­hetők, üzemgazdasági szempont­ból a változások indokolhatók számos intézménynél. Akad sze­rintem egy csomó párhuzamosan működő háttérintézmény, vannak különféle központi, megyeileg is tagolt szervezetek, pedig lehetne regionális alapon is vinni az ügyeket. Az effajta ésszerűsítő munka, nem kétlem, rendkívül nyűgös és hosszadalmas, de ezen az önvizsgálaton előbb-utóbb va­lamennyi minisztériumnak és ön­­kormányzatnak át kellene esnie, és nem csak akkor, ha pénzügyi kényszerek szorítják őket. A gaz­daságpolitika csak így tud moz­gásteret nyerni magának.­­Azt mondják, a korábbi pénz­ügyminiszter és a jegybankelnök közötti nézeteltérések nyilvános­ságra kerülése ártott az ország­nak. Inflációgerjesztő lehet az is, ha a kutatók, a politikusok mást­­mást „üzennek" a sajtóban. Mit gondol erről? - Abban van igazság, hogy a várakozásokat befolyásolja, mit mondanak a gazdaság és a politi­ka különböző szereplői. De én másként fogalmaznám meg ezt: fontos, mit mondanak a hivatalos szervezetek és mit jeleznek előre az olyan független intézmények, mint például a GKI. Mindenki­nek van egyfajta felelőssége. Mi most azt mondjuk, hogy a fo­gyasztást terhelő adók emelése 2004 kora tavaszára 7-7,5 száza­lék közé viszi az áremelkedés ütemét. Ezek egyszeri hatását a nyártól kezdve ellensúlyozza a gyorsan növekvő bázis, így az év végére 6 százalék körül, 2004 át­lagában pedig 6,7 százalék körül várható az infláció. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a második fél évben ne menjen lefele az inf­láció. A kutatóintézetek nagyjá­ból azonos számokat mondanak. A jegybanknak azért jött ki a na­gyon magas, 7 százalék fölötti előrejelzés, mert ők változatlan feltételekkel, gyengébb forinttal számoltak, tehát most éppenség­gel a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatban vetették fel a sajtó­ban, hogy negatív irányban befo­lyásolja a vállalati várakozásokat, miközben valószínűleg a­ jegy­bank sem gondolja igazán, hogy ilyen nagy lesz az infláció. Ezt a jelenséget azonban nem szeret­ném kommentálni, ez a jegybank felelőssége. A hivatalos és füg­getlen szervezetek várakozásai a vállalkozók árazását, mikor éven­te újratárgyalják a szerződéseiket, bizonyosan befolyásolják.­­ Ha idén némileg konszolidá­lódik a gazdaság helyzete, ho­gyan lehet végrehajtani az euróra való átállás úgynevezett konver­genciaprogramját, amelyet az unió követel rajtunk?­­ Csak úgy lehet mindezt meg­valósítani, ha még idén kitalálják, mit és hogyan csináljanak a jövő­ben. Ha erről most nem döntenek, akkor 2005-ben már késő lehet. A kérdés, el tud-e határozni a kor­mány olyan karcsúsítási, reform­lépéseket, amelyekkel mondjuk 2007-ig végre lehet hajtani az ál­lamháztartási hiányra vonatkozó konvergenciát, érdemleges gaz­dasági veszteségek nélkül. Ehhez elszántság kell, amit nem lehet csak a József nádor térről, a pénz­ügyi tárcából irányítva végrehaj­tani. Regős Zsuzsa és Tóth Veronika a Megasztár győztese Gálaest hazai sztárokkal, európai slágerekkel ma este 20.05-kor. J­Ó ESTÉT EURÓPA! Értéket közvetít Sokat ártott a gazdaságnak az Orbán- és a Medgyessy-kormány fordított Bokros-csomagja Fotó: Túrós-Bense Levente

Next