Népszava, 2004. április (132. évfolyam, 77–101. sz.)
2004-04-17 / 90. szám
10 INTERJÚ 2004. ÁPRILIS 17., SZOMBAT NÉPSZAVA Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója szerint a teljesítmény nélküli jövedelemkiáramlás ideje lejárt Uniós kényszerpályán a magyar gazdaság A pénzügyminiszter felkérte a gazdasági kutatóintézeteket, hogy dolgozzanak ki programot a forintról az euróra való átmenetre. Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója úgy látja, hogy az euró bevezetésének eredeti dátuma, 2008 irreálissá vált azzal a hírrel, hogy tavaly majdnem 6 százalékos lett az államháztartás hiánya. Ha az idei célt, a 4,6 százalékot sikerül elérni, akkor 2009-re lehet esély az euró bevezetésére. A 3 százalékos vagy annál kisebb hiány eléréséhez azonban tovább kell szigorítani a költségvetési fegyelmet. Ám ez a későbbiekre édeskevés, adót is kell majd csökkenteni, az állami beruházásokat pedig nem lehet hosszabb ideig büntetlenül visszafogni. A vezérigazgatók legutóbbi, röjtökmuzsaji találkozóján az elmúlt három év gazdaságpolitikáját „fordított Bokros-csomagként” jellemezte, ahol a reáljövedelmek lényegesen gyorsabban nőttek a bruttó hazai összterméknél, a GDP-nél. Azt mondta, ennek a korrekciója kezdődött meg 2003 közepétől. Mit jelent ez a fura meghatározás? Ezt a fordított Bokros-csomagot igazság szerint az Orbán- és a Medgyessy-kormány „közös erővel” hozta össze. Tudja, a könnyebb érthetőség kedvéért George W. Bush elnök példáját is szoktam emlegetni. Ő, a mi kormányfőinkhez hasonlóan, gyenge világgazdasági helyzetben a költségvetés révén korbácsolta fel a keresletet, hogy ezzel pezsdítse a piacot. Az eredmény nem maradt el, hiszen hallatlan mértéket öltött a fizetési mérleg hiánya az Egyesült Államokban ugyanúgy, mint Magyarországon. Hogy miért sikerült az amerikaiaknak ezzel fölpörgetniük a gazdaságukat, nekünk meg miért nem? Azt hiszem, az amerikai gazdaság időközben „valamivel” hatékonyabban működött, mint a miénk, illetve ott a hazai termelés többet profitált a növekvő keresletből. A 2001-ben és 2002-ben kialakult folyamatok érvényesültek még 2003 első felében is, aztán a gazdasági folyamatok végre jelentősen módosultak. Tavaly őszre nemcsak a lakossági jövedelmek növekedése lassult le, hanem élénkült az ipari termelés, dinamizálódott a kivitel, nőni kezdtek az üzleti szféra beruházásai, gyorsult a GDP növekedése. A GKI előrejelzése szerint a világgazdasági körülmények idén javuló irányt mutatnak. Hazánk küszöbön álló uniós tagsága pedig fokozza a bizalmat és az érdeklődést gazdaságunk iránt. Ennek köszönhetően 2004-ben 3,7 százalékos növekedés várható. Ezzel szemben fenntarthatatlan az államháztartás tavalyi hiánya. Az új cél a tavalyi 5,9 százalék leszorítása 4,6 százalékra, ami reálisnak látszik. Idén a bruttó béremelkedés a GKI adatai alapján jóval szerényebb, 7,8 százalék körül lesz. A külgazdasági egyensúly ugyan romlott tavaly, úgy vélem azonban, hogy ez most már nem folytatódik. A hatalmas deficit úgy tűnik, végleg elsöpörte az euró bevezetésének 2008-ra tervezett időpontját. Ha meg ez egy-két évvel későbbre tolódik, nem áll-e fenn a veszélye annak, hogy csökken a szigor, lazul a fegyelem, ami félreviheti a folyamatokat? - A kérdés teljesen jogos. Miután Magyarország pillanatokon belül az unió tagja lesz, érvényesek rá az unión belüli általános gazdaságpolitikai irányelvek. Ezek közül a legerősebb tézis szerint, ha egy ország még nem tudja teljesíteni a 3 százalékos államháztartási hiányküszöböt, az minimálisan fél százalékkal köteles csökkenteni éves hiányát. Ezen előírás mellett nagyon nehéz lenne elképzelni egy olyan gazdaságpolitikai pályát Magyarországon, amelyik legalább enynyit ne tartalmazna. Elméletileg persze nem kizárt, az unió nem tudja szankcionálni az előírtak be nem tartását, de ez mégsem jelentheti, hogy bármi is elszabadulhatna "a gazdaságban az előttünk álló esztendőkben. Ha az említett félszázalékos éves csökkentéssel számolunk, az jövőre 4,1, 2006-ban 3,6, 2007-ben pedig 3,1 százalékos hiányt jelent. Tehát most valójában az a kérdés, hogy a 3,1 vagy inkább a 2,9 százalék legyen-e az elérendő, vagyis, hogy kell e még egy évet várnunk. Ha a 2007-es hiány kisebb 3 százalékkal, 2009-ben vezethetjük be az eurót. Hogy 2009-ről vagy 2010-ről beszélünk, ennek a gazdaságpolitikai pálya szempontjából nincs nagy jelentősége. Egy évi fél százalékpontos javulás gyakorlatilag további költségvetési szigort jelent, nagyobbat, mint amit maga a szám jelez. A beruházásokra fordítandó állami összegeket mindenképpen föl kell emelni, hiszen bizonyos infrastrukturális célokra a jelenleginél jóval többet kell költeni és az adókat a gazdaság segítése érdekében meg kellene próbálni valahogy csökkenteni. A folyó kiadások tekintetében ehhez nagyon szigorú, takarékos politikára van szükség. Szerintem a 2009-et vagy 2010-et kitűző program nem lazító, hanem szigorú pálya. A kormány ugyan eltérhet ettől, de az előző választáshoz képest most az a különbség, hogy ez már egy uniós ország, amelynek az állapota nem pusztán ránk, hanem a többi tagállamra is tartozik. Ha a szigorú pálya vonaláról letérünk, az nemcsak a belső politikai viták tárgya lesz, hanem Brüsszel is föl fogja szólítani az országot, hogy térjen vissza a helyes útra. Itt egyrészt erőteljesebbek azok a mechanizmusok, amelyek arra kényszerítik a magyar kormányzatot, hogy betartsa az előírásokat, másrészt a piac is ebbe az irányba szorítja a kormányt, amire az elmúlt időszakban több fájdalmas példát láthattunk.Azért tartja végrehajthatónak a programot, mert nincs más választásunk, bárhogy csináljuk, csak az üdvös cél felé haladhatunk. Az odáig rendben van, hogy az unió tud olyan fegyelmező erő lenni, hogy következetesen vigyék végig ezt a programot. De ha a politikai naptárra is vet egy pillantást, nem bizonytalanodik el? Az Európai Unió brüsszeli asztalára mindenképpen le kell tennünk egy konvergenciaprogramot, ami fegyelmező erő lesz, bár látjuk, akadnak azért renitensek is a csapatban, például a franciák és a németek nem akarnak mindenáron megfelelni a közösségi kényszernek. Azt gondolom, hogy még sincs más választás, mindegy hogyan, csak az a kérdés, mikor teljesítik a tagállamok a feltételeket. De egy konvergenciaprogram szerint például a reálbéreknek nem kell stagnálniuk, hanem a termelékenység javulásával párhuzamosan emelkedhetnek is. Azt persze tudjuk, hogy választások előtt a polgári demokráciák kormányai mindig és mindenütt puhítanak, nem ez a probléma, hanem a mérték, akkora kilengések, mint nálunk voltak, nem megengedhetők, a gazdaság teljesítménye felett nem növekedhetnek a bérek. Ha a gazdaság növekszik, mint ahogyan az látszik, 4 százalék fölötti lehet a bővülés 2005-2006-ban, akkor érzékelhetően emelkedhetnek a bérek. Azt gondolom, hogy a befektetők is méltányolnák, ha az államháztartási hiány folyamatosan csökkenne, és a bérek nem növekednének jobban, mint ahogyan a gazdasági teljesítmény. Igazán az a megnyugtató, ha az ország csatlakozni tud az Európai Monetáris Unióhoz (EMU). Ez kétségtelenül rendkívül keskeny, de már jól járható ösvény lenne. Mindenki másként számol ebben az országban. Időnként úgy rémlik, hogy a képviselők a gombhoz varrják a kabátot, vagyis a vágyaikhoz, a költségvetési kiadásokhoz igyekeznek méretezni a bevételeket és ez nem mindig sikerül. Hogyan lehet ezt a két tételt egymáshoz közelebb hozni? Nem hinném, hogy ilyen módon készülne a költségvetés, inkább iteráció, fokozatos pontosítás van. Az viszont fölvethető, hogy 2000 óta folyamatosan nagyon masszív kiadásnövelési elképzelések jelentkeznek a kormányzati oldalról, részben a már jelzett fordított Bokros-csomag formájában, részben erőteljes fejlesztési elképzelések „képében”, úgy, mint autópálya-építés, stadionépítések, újabb hivatalok létrehozása, vagyis a bürokrácia növelése, a Széchenyi-terv bizonyos elemei, vállalatok támogatása, egyebek. Ennek ráadásul az Orbán-kormány idején még megvolt az a bukésa is, hogy bizonyos kiadások fedezetét nem a költségvetésbe, hanem a Magyar Fejlesztési Bankba pakolták, amiről persze utóbb kiderült, hogy tartósan nem tehető meg. Tehát kialakult egy masszív elkötelezettség a kiadási oldalon, amit nyilván a választások előtti és utáni időszak tovább „turbózott”, kezelhetetlenné vált a hiány. Márpedig a 9 százalékos hiányt tartósan nem lehet idehaza elviselni, még akkor sem, ha ez közgazdasági értelemben valamivel kisebb volt. A nagy kérdés, hogyan kezeli ezt a hiányt a gazdaságpolitika. Az Orbán-kormány idején nem következett be változás, úgy oldották meg a problémát, hogy eldugták a hiányt az MFB-nél és mindenféle ügyes konstrukciókkal más, a köz előtt fedve maradt helyre. A hivatalos számokkal így nem volt probléma. A Medgyessy-kormány a hiányra úgy reagált, hogy elkezdett spórolgatni, néhány dolgot megpróbált visszarendezni, és keményen levágta a beruházásokat. Ezzel valamelyest javult a helyzet, de nem annyira, mint szerették volna, majdnem 6 százalék lett a hiány és nem 4,5. Idén föl akarta vinni jelentősebben a kormány a beruházásokat, de a Draskovics-csomaggal megint alacsonyabb növekedési ütemre nyeste vissza és az adókkal valamit visszacsípett korábbi bőkezűségének eredményéből a lakosságtól is. A jövőre nézve a nagy kérdés, hogy ebből a helyzetből miként tud kilépni a kormányzat. Egyfelől a gazdasági növekedés némileg gyarapítja az állam bevételeit, másfelől meg ott vannak a hiánycsökkentési követelmények, az adócsökkentési igények és a beruházási kiadásokat is mindenképpen növelni kellene. Erre mondom én, hogy nem nagyon van más lehetőség, mint a működési kiadások felülvizsgálata. Egyrészt vannak a nagyobb léptékű reformok, ami nem jelent kiadáscsökkentést például az egészségügynél, de jobb működést igen. A reformokkal kordában lehet tartani a gyógyszerkiadásokat, szembenézni azzal, hogy az önkormányzati területen az igazgatásra sokkal többet költenek, mint amennyi racionális lenne. Minden vizsgálat egyébként azt hozza ki, hogy nálunk az igazgatási kiadások arányaiban nagyobbak, mint az unióban. Szükség lenne a kisebb reformokra, racionalizálásokra, amelyek szinte mindenütt elővehetők, üzemgazdasági szempontból a változások indokolhatók számos intézménynél. Akad szerintem egy csomó párhuzamosan működő háttérintézmény, vannak különféle központi, megyeileg is tagolt szervezetek, pedig lehetne regionális alapon is vinni az ügyeket. Az effajta ésszerűsítő munka, nem kétlem, rendkívül nyűgös és hosszadalmas, de ezen az önvizsgálaton előbb-utóbb valamennyi minisztériumnak és önkormányzatnak át kellene esnie, és nem csak akkor, ha pénzügyi kényszerek szorítják őket. A gazdaságpolitika csak így tud mozgásteret nyerni magának.Azt mondják, a korábbi pénzügyminiszter és a jegybankelnök közötti nézeteltérések nyilvánosságra kerülése ártott az országnak. Inflációgerjesztő lehet az is, ha a kutatók, a politikusok mástmást „üzennek" a sajtóban. Mit gondol erről? - Abban van igazság, hogy a várakozásokat befolyásolja, mit mondanak a gazdaság és a politika különböző szereplői. De én másként fogalmaznám meg ezt: fontos, mit mondanak a hivatalos szervezetek és mit jeleznek előre az olyan független intézmények, mint például a GKI. Mindenkinek van egyfajta felelőssége. Mi most azt mondjuk, hogy a fogyasztást terhelő adók emelése 2004 kora tavaszára 7-7,5 százalék közé viszi az áremelkedés ütemét. Ezek egyszeri hatását a nyártól kezdve ellensúlyozza a gyorsan növekvő bázis, így az év végére 6 százalék körül, 2004 átlagában pedig 6,7 százalék körül várható az infláció. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a második fél évben ne menjen lefele az infláció. A kutatóintézetek nagyjából azonos számokat mondanak. A jegybanknak azért jött ki a nagyon magas, 7 százalék fölötti előrejelzés, mert ők változatlan feltételekkel, gyengébb forinttal számoltak, tehát most éppenséggel a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatban vetették fel a sajtóban, hogy negatív irányban befolyásolja a vállalati várakozásokat, miközben valószínűleg a jegybank sem gondolja igazán, hogy ilyen nagy lesz az infláció. Ezt a jelenséget azonban nem szeretném kommentálni, ez a jegybank felelőssége. A hivatalos és független szervezetek várakozásai a vállalkozók árazását, mikor évente újratárgyalják a szerződéseiket, bizonyosan befolyásolják. Ha idén némileg konszolidálódik a gazdaság helyzete, hogyan lehet végrehajtani az euróra való átállás úgynevezett konvergenciaprogramját, amelyet az unió követel rajtunk? Csak úgy lehet mindezt megvalósítani, ha még idén kitalálják, mit és hogyan csináljanak a jövőben. Ha erről most nem döntenek, akkor 2005-ben már késő lehet. A kérdés, el tud-e határozni a kormány olyan karcsúsítási, reformlépéseket, amelyekkel mondjuk 2007-ig végre lehet hajtani az államháztartási hiányra vonatkozó konvergenciát, érdemleges gazdasági veszteségek nélkül. Ehhez elszántság kell, amit nem lehet csak a József nádor térről, a pénzügyi tárcából irányítva végrehajtani. Regős Zsuzsa és Tóth Veronika a Megasztár győztese Gálaest hazai sztárokkal, európai slágerekkel ma este 20.05-kor. JÓ ESTÉT EURÓPA! Értéket közvetít Sokat ártott a gazdaságnak az Orbán- és a Medgyessy-kormány fordított Bokros-csomagja Fotó: Túrós-Bense Levente