Népszava, 2004. május (132. évfolyam, 102–125. sz.)
2004-05-28 / 124. szám
Veér András Az orvosok és a kormány Az érdemi vita nem a kormány és az ellenzék között zajlik, hanem az egészségügyi vezetés és az orvosok között. Az egészségügyi vezetés már közel két éve belesétált az ellenzék által felállított csapdába azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara mögött nem fedezte fel idejében az ellenzék munkálkodását, és az ellenzék helyett az MOK-val, azaz az érdekképviseleten keresztül egyenesen az orvosokkal szállt szembe, nekik tulajdonítva a modernizáció akadályozását. Ennek folyományaként az MOK valódi ellenzéki politikai szervezetté verbuválódott, tisztújítást hajtott végre, leváltva a szakmai vitákat folytató kormányokhoz lojális vagy legalábbis vitákra képes, némi kompromisszumra is hajlandó vezetést. A napokban meginduló egészségügyi kerekasztal is - már külsőségeiben és elnevezésében is - inkább ellenzéki politikai, mint szakmai összejövetel. A kormány és a szocialista párt távolmaradása tovább politizálja a helyzetet. (Legalább megfigyelőként mindkettőnek részt kellett volna venni.) Tudható, hogy az orvosok nagyon kis csoportja valóban ellenérdekelt a reformban, de többségük, mintegy 85 százalékuk nem, sőt saját felemelkedését is egy megújult egészségügyben képzeli el. Ennek ellenére az egészségügyi vezetés rossz lapot játszott ki, amikor a hálapénz soha el nem évülő, ezerszer felemlegetett ügyét hozta felszínre, pontosan olyan formában, ahogy a diktatúra is ezzel igyekezett ellehetetleníteni, mi több, megfélemlíteni az orvosokat. Ez aztán azonnal más szintre helyezte a vitát, elterelte a figyelmet a reformról, nem igazán rendítve meg a társadalom orvosokba vetett bizalmát, sőt bizonyos fokig az orvosok mellé állította azt. Mikor erre felfigyelt az egészségügyi vezetés és ejtette a hálapénz témát, azzal, hogy a miniszterelnök egy mondatával védelmébe vette az orvosokat, már késő volt, megszilárdultak a frontvonalak. És ekkor az egészségügyi vezetés egy másik, ugyancsak rossz lapot húzott. Elővette a gyógyszergyártók és az orvosok közötti „összefonódás” lapját. Ha van is ilyen összefonódás, semmiképpen nem a többség, hanem csak az elenyésző kisebbség botlását varrta az egész orvostársadalom nyakába. Ráadásul olyan terep ez, ahol bizonyíték hiányában az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján „felmentést szoktak hozni”. Talán észre is vették, hogy az ellenzék ebben az ügyben is mosolyogva hallgat. Persze a modernizációhoz semmi köze annak, hogy az orvos hatóanyagot vagy gyógyszerneket ír-e a receptre. Arra mindenképpen elég ez az íróasztal mellett kigondolt ötlet, hogy mély sebeket ejtsen mind az orvosok, mind a gyógyszerészek önérzetén. Az orvos ugyanis - hogy ehhez a régi, kétségtelenül konzervatív érvhez nyúljak - az egyetem elvégzése után, az avatáskor elidegeníthetetlen jogot kap ahhoz, hogy betegét legjobb tudása szerint kezelje. És ehhez a szabad gyógyszerrendelés is - akár akarjuk, akár nem - hozzátartozik. Senki más sehol a világon nem rendelhet ugyanis gyógyszert betegnek, csak orvos. És a beteg ezután is orvosától fogja várni a keserű vagy édes pirulát. Persze azt se felejtsük el, hogy a gyógyszerrendelés felelősségteljes dolog, ahol elsősorban a beteg érdekét, de másodsorban az állam érdekét is figyelembe kell venni az orvosnak. Mert az egészségügy pénzügyi helyzetét nem elsősorban a gyógyszeráremelés, nem az orvosi műszerek egyre emelkedő ára befolyásolja, hanem az „orvos golyóstolla”, ami az egészségügyi kiadásokat generálja. És azért természetesen az orvos a felelős, ha olyan vizsgálatot végeztet el, ami szükségtelen, vagy nem teljesen átgondoltan rendel gyógyszert, ír elő kórházi beutalást, netán rokkantosítást stb. Ez azonban az orvosok önszabályozásával kézben tartható lenne. Az önkorlátozás persze csak akkor jöhet létre, ha a kormány és az orvosok között bizalmi légkör, egymást segítő kapcsolat alakul ki. És ez szakmai kapcsolat és nem politikai egyetértés kell hogy legyen. Ezt a partit ismét csak egyedül játssza az egészségügyi vezetés, hiszen a „bemondás” után a partnerek mindegyike azonnal kontrázott. Nehéz szívvel, de megkockáztatom, hogy be kéne dobni a lapokat, nem kéne rekontrázni. Vagy amit alegszívesebben javasolnék: osszák újra a lapokat. Kezdjenek tiszta lappal konfrontáció nélküli megbeszéléseket mindaddig, míg olyan kompromisszumot nem lehet kötni, hogy mindenki megőrizze az arcát, senki se keljen fel túlságosan nagy veszteséggel az asztaltól. Lépjünk tovább, és nézzük inkább azt, hogy milyen a lakosság egészségi állapota. Tudjuk, hogy szinte az utolsó helyen állunk az európai országok között. Tudjuk azt is, hogy a lakosság egészségi állapotát számtalan ok alakítja, mégis csupán az egészségügytől várjuk annak megváltoztatását. A népegészségügyi program, amelyiknek „interminiszteriálisnak” kellene lennie, ma csupán az Egészségügyi Minisztérium mostohagyermeke. A két éve még évente kétmilliárd forinttal induló program költségvetése felére zsugorodott, és azon kívül, hogy a méltán kritizálható elnevezése (Johan Béla) kap hangot a sajtóban, szinte semmit sem tudunk magáról a munkáról. Pedig amit a lehetőség a program vezetőinek felkínál, tisztességgel elvégzik. Összefogásról azonban nem lehet beszélni. A megelőzési programot ki kellene szabadítani az egészségügy fogságából, kormányzati ellenőrzés és irányítás alá kellene helyezni. Ahogy a lakásügy, a kormányzati struktúra karcsúsítása és maga az egészségügyi reform is, úgy a lakosság egészségi állapotának javítását célzó munka is megérdemelne egy kormánybiztost, aki képes lenne az egészségmegőrzést népmozgalommá szervezni. Most ha azt halljuk, hogy szaporodik a szív- és érrendszeri betegségekből, a daganatokból, az alkoholizmusból, dohányzásból és sok minden másból eredő magas halálozás, mindenki az orvos munkájára gondol, holott a folyamatnak csupán kis részében tud érdemben részt venni. Rossz a helyzet. Az alkotmányellenes törvény és rendelkezés, akár akarjuk, akár nem, meggyengítette az egészségügyi vezetést. Nem vívhat többfrontos harcot akkor, mikor nagyon helyesen elhatároztatott az egészségügy reformja. Ki kell békülni az egészségügy mindegyik szereplőjével, elsősorban az orvosokkal. Miért éppen az orvosokkal? Fogalmazódhat meg a jogos kérdés. Az orvosok - vagyunk vagy negyvenezren - szociológiai szempontból zárt csoportot alkotnak. Sokkal zártabbat és sokkal inkább megközelíthetetlent, mint a pedagógusok, mérnökök vagy más értelmiségi rétegek. Az orvosok ugyanis egy olyan tudással rendelkeznek, ami más számára elérhetetlen és sokszor megérthetetlen is. Olyan tudásnak vannak a birtokában, amit még a technikai fejlődés jelenlegi fokán is megőriztek. Legyen ez akár a legbonyolultabb műtét vagy a már említett legegyszerűbb gyógyszer felírása. Érdemes felfigyelni arra, hogy az orvosokat az évszázadokkal ezelőtti hatalmak is mindent elkövetve igyekeztek különleges helyzetüktől megfosztani, eredménytelenül. Megpróbálta ezt mindegyik diktatúra, de legfeljebb csak abban volt eredményes, hogy az orvosok bizonyos rétegeit a maguk szolgálatába tudták állítani (politikai pszichiátria), de magával a szociológiai csoporttal szemben tehetetlennek bizonyultak. Máskor kompromisszumot kötöttek, nem biztos, hogy a csoport számára előnyös kompromisszumot. Feltörni azonban az orvosok zárt egységét nem sikerült. Mert csak együttműködésben valósíthatók meg olyan egészségügyi célok, melyek a beteg érdekeit szolgálják, ellentétben az orvosok vélt érdekeivel. És egyre több orvos - a fiatalok elsősorban - képes felismerni és elfogadni ezt az evidenciát. A kezdőlépést a hatalomnak kell megtenni. Miért nem teszi? Miért nem indít el olyan párbeszédet, mely nem a diktátumok közlésére korlátozódik, hanem ésszerű dialógust és szakmai alapokon nyugvó érveléseket sorakoztat fel? Ismerve az orvosokat, fogékonyak lesznek erre. Csak egyenlő partnernek kell tekinteni őket. És a kamara? Nos, ezt az orvosokra, a kamarai tagokra kell bízni. Rövidesen rájönnek, hogy ki képviseli igazán az érdekeiket. Nem vívhat többfrontos harcot a tárca, amikor helyesen elhatároztatott az egészségügy reformja. Ki kell békülni az egészségügy mindegyik szereplőjével, elsősorban az orvosokkal A szerző pszichiáter Országrontó stratégia végrehajtói Ezek a szocik nem is olyan hülyék, mint amilyennek látszanak. Eddig hajlamos voltam azt hinni, hogy teszetoszák, bizonytalanok, következetlenek, túl könnyen engednek mindenféle nyomásnak, valamint kifejezetten gyávák, amikor kellemetlen döntést kellene hozniuk, de most helyettem is rájött a Fidesz választmányának elnöke, hogy a helyzet ekinél sokkal jobb. Medgyessy és bandája nem dilettáns, nem ügyetlen, nem határozatlan - figyelmeztetett Kövér László -, hanem éppenséggel nagyon is koncepciózus: egy tudatos országrontó stratégia végrehajtója. Le akarja rohasztani, ki akarja fosztani az országot, hogy aztán... Tényleg, mi van aztán? Addig még értem, hogy fosztogatni jó. Az ember, amíg kormányon van, alaposan megtörni a zsebét, hogy aztán a hátralévő éveiben már ne legyen csip-csup anyagi gondja. Igaz, a miniszterelnököt eddig folyamatosan azzal vádolták, hogy az Orbán-kormány idején gazdagodott meg, és például szír pénzmosóknak nyújtott banki segédkezet, de ezek szerint az csupán a szerény, kisfiús kezdet volt. A banki ügyfelek megkopasztása után végre hatalomra jutva következhet az egész ország. A Fidesz-érában ez bezzeg nem így volt, akkor a kormányon lévők befizettek a közösbe, nem pedig zsebre tettek, de ne legyünk telhetetlenek, olyan jó nekünk már nem lesz soha, kivéve, ha a fideszesek visszajönnek, mert akkor még annál is jobb lesz, ám azt még a szociktól is elvárhattuk volna, hogy legalább ne szándékosan tegyék tönkre az országot, hanem csak és kizárólag tehetségtelenségből. És erre mi van? Pusztítás előre megfontolt szándékból. Itt van mindjárt a közalkalmazottaknak kiutalt, szándékos 50 százalékos béremelés, amelynek eredményeként Magyarországon az elmúlt két évben 23-24 százalékkal emelkedtek a reálbérek, ami, ugyebár, kétszer annyi, mint Orbánék négy éve alatt volt. Vagy itt van a minimálbér adómentessége, a fölött pedig a jelentős adójóváírás. Micsoda gyalázat, nem? Mert kétségtelen ugyan, hogy ettől az emberek jelentős része érezhetően jobban él, de néhány hónap múltán megszokja a jobbat, és érthetően újabb emelést szeretne. Hát hogy lehet ilyen hamis várakozásokat kelteni az emberekben? De nem is az a lényeg, hogy a Medgyessy-banda hogyan akarta - állítólag - emelni a jólétet, hanem az, hogy ezzel egyrészt szándékosan lenyomta az országot a nemzetközi gazdasági versenyben, másrészt ugyanakkor a látszat ellenére lenyomta az embereket is, a megbillenő egyensúly miatt tudniillik háromszor vette vissza tőlük azt, amit adott. Erre nézve ugyan nincsenek a kezünkben statisztikai adatok, csupán Orbán Viktor, Áder János és mások szíves közlései, de számunkra ők sokkal megbízhatóbbak, mint a statisztikusok. A végső kérdés mindazonáltal az, hogy miért is akarja ez a bűnöző társaság szántszándékkal tönkretenni a hazát. Nos, lehet, hogy ez egyeseknek még mindig nem világos, de a válasz rendkívül egyszerű: csak. Mert ez nekik jólesik. Mert ösztönösen mindenkinek rosszat akarnak. Mert nem bírnák elviselni, hogy - akár újabb csalással is - még egyszer ők nyerjék meg a választásokat. Mert zsigerből árulják a hazát. Mert úgy gyűlölik a magyart, hogy még jó áron , árulni is derogál nekik. Mert abban bíznak, hogy tudatos nemzetpusztítással, a családok tönkretételével, a gyerekvállalási kedv végleges elvételével egyedül ők maradhatnak az országban. A mohácsi csatamezőn. És akkor aztán kilóra, fillérekért eladhatják a lepusztított anyaföldet. Hogy ne legyen az övék. Valahogy így. NÉPSZAVA -------------ALAPÍTVA 1873-BAN-------------Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Ügyvezető igazgató: KOCSI ILONA Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vezető szerkesztők: MUZSLAI KATALIN, VERESS JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN, PODHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS, Kultúra, Mozaik: VÁRNAI IVÁN ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Sportszerkesztőség-vezető: BALLAI ATTILA ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmi igazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja (ÜLK). Belföldi előfizetés: Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) és a kiadónál. Vidéken: a postáknál és a kézbesítőknél. Külföldi előfizetés: a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vill., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) Előfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre*10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1 2 4 8 1 6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti . NÉPSZAVA 2004. MÁJUS 28., PÉNTEK VÉLEMÉNY 7 A jó, a rossz és a jelentés A rendőrök semmivel sem előítéletesebbek, mint a társadalom általában - felelte a magyar rendőrség szóvivője arra a jelentésre, amelyet a minap hozott nyilvánosságra a tekintélyes nemzetközi szervezet, az Amnesty International. Ebben a jelentésben többek között az áll, hogy a rendőrök körében ma is erős a cigányellenes előítélet. Ha ez tényleg igaz, már ez is nagy baj. Ám ennél sokkal nagyobb, hogy a rendőrségi szóvivőnek sajnos igaza van. A rendőrök valószínűleg nem sokkal rosszabbak, nem sokkal jobbak a nagy magyar átlagnál. Ha tehát ők előítéletesek, akkor a többiek is azok. Éppen a minap mesélte több nyelven beszélő, felelős közigazgatási posztot betöltő, sokdiplomás barátom, hogy azért az tényleg kellemetlen érzés, amikor felszállva a buszra azt látja, hogy az emberek egy része közelebb húzza magához a táskáját. Csak azért, mert az ő bőre egy kicsi u tán sötétebb az itteni átlagnál. Az esetleges rendőri túlkapásokat talán meg lehet fegyelmezni. A tekintélyes magyar jogvédő, Furmann Imre határozottan állítja, hogy az elmúlt években sokat javult a helyzet. Ma már a parancsnokok jóval szigorúbbak a beosztottjaikkal, sokkal kevésbé tűrik el az előítéletességből fakadó jogsértéseket. Ez mindenképpen biztató. De szembe kell vele néznünk, a hétköznapi rasszizmus ellen jóval nehezebb küzdeni. S ez sajnos nem csupán a romákkal kapcsolatban van így, az Amnesty International jelentéséből az is kiderül, hogy menekültnek lenni sem öröm Magyarországon. Holott a mindennapok igazságtalanságai éppen úgy fájnak. Normális-e, ha akadnak olyan vendéglősök az országban, akik úgy vélik, üzletpolitikai szempontból jobb nekik, ha cigányokat nem engednek be a műintézményükbe? Persze nem normális. Ennél idiótább dolog már csak az, ha tényleg jobban menne attól a bolt, ha a romákat kirekesztik. Fel kell már végre mindenkinek fogni, hogy nem a „cigányokat” kell kizárni annak érdekében, hogy rend legyen, a zenés-táncos mulatságról, hanem a notórius rendbontókat. Akik történetesen lehetnek akár romák, akár angolok, akár délbosnyákok is. Nem beszélve a tekintélyes hazai készletről - már ami a rendbontókat illeti. Tessék csak megnézni egy tisztes focimeccs utáni kedélyes ifjúsági svéd témát. Szóval sajnos az élet nem olyan egyszerű, hogy úgy ránézésre meg lehessen mondani, ki a jó ember és ki a rossz, így aztán maradunk mi magunkra a saját lelkiismeretünkkel. S itt eligazodni segíthetnek persze a legkülönbözőbb jelentések, de a megoldást az jelenti, ha magától tudja mindenki, mi a jó és mi a rossz. Dési János Putyin Achilles-sarka Miután szülőfalujában eltemették a merénylet áldozatául esett Ahmad Kadirov csecsen elnököt, a világsajtó azt találgatta, mi következhet még ezután. Gyorsan megkaptuk a választ, gyorsabban, mint hittük volna: ugyanaz következik, aminek évek óta tanúi lehettünk. Az erőszak ördögi köréből továbbra sem képes senki szabadulni. Miután hírt kaptunk arról, hogy Putyin újabb belügyi egységeket vezényelt Csecsenföldre, a gerillák a zaklatott területtel határos Dagesztán fővárosának hatszázezer lakosát hétfőn elvágták a gázellátástól, amikor felrobbantottak egy főcsővezetéket. Órákkal később pedig arról tudósítottak, hogy a csecsenföldi orosz erők leszámoltak két csecsen milíciafőnökkel, akik részt vettek a Kadirov életét kioltó május 9-i stadionmerénylet megszervezésében. Csapásra ellencsapás, merényletre megtorlás. A hazai pályán sikeresen mozgó és nagy népszerűséget kivívott Vlagyimir Putyin arra számított, hogy újabb elnöki periódusában a csecsen válságra is megoldást talál. Nos, úgy tűnik, erre még várni kell. Nem túloznak azok az elemzők, akik most az orosz elnök egész csecsenföldi stratégiájának az összeomlásáról beszélnek. Csecsenföld, mint találóan ezt a The Wall Street Journal című amerikai lap megállapította, Putyin Achilles-sarka. Ebben a zaklatott csecsen világban a kétes múltú Kadirovban olyan politikust sikerült a Kremlnek maga mellé állítania, aki nemcsak lojális volt hozzá, de elég kemény és kíméletlen is ahhoz, hogy a viszonylagos rend látszatát keltse. Talány, kire építsék most a következő garnitúrát. Kadirov megválasztása érdekében ugyanis éppen a Kreml távolított el minden jelentős politikai figurát a csecsen politikai színtérről. A feladat olyan nehéz, hogy máris akadnak moszkvai politikusok, akik azt ajánlották Putyinnak, vonja közvetlen irányítása alá Csecsenföldet, ahelyett, hogy új elnököt keressen. Ő mégis az új elnök mellett döntött. Önként jelentkezőelnökjelöltben nincs hiány. Kadirov pillanatnyilag kulcspozícióban lévő, befolyásos fiatal fiatal ahhoz, hogy az augusztus végére kiírt elnökválasztáson apja helyére kerüljön. A vele való együttműködés nélkül azonban az új elnök nem maradhat talpon. A korábban félreállított és most újból jelentkező politikusoknak először vele kell kiegyezniük. A politikai csata tehát ismét fellángolt. Minden kezdődik elölről. Barabás Péter