Népszava, 2004. május (132. évfolyam, 102–125. sz.)

2004-05-28 / 124. szám

NÉPSZAVA 2004, MÁJUS 28., PÉNTEK VÉLEMÉNY 7 Veér András Az orvosok és a kormány Az érdemi vita nem a kormány és az el­lenzék között zajlik, hanem az egészség­­ügyi vezetés és az orvosok között. Az egészségügyi vezetés már közel két éve belesétált az ellenzék által felállított csapdába azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara mögött nem fedezte fel idejében az ellenzék munkálkodását, és az ellen­zék helyett az MOK-val, azaz az érdek­­képviseleten keresztül egyenesen az orvosokkal szállt szembe, nekik tulaj­donítva a modernizáció akadályozását. Ennek fo­lyományaként az MOK va­lódi ellenzéki politikai szervezetté verbuválódott, tisztújítást hajtott végre, le­váltva a szakmai vitákat folytató kormányokhoz lo­jális vagy legalábbis viták­ra képes, némi kompro­misszumra is hajlandó vezetést. A napok­ban meginduló egészségügyi kerekasztal is - már külsőségeiben és elnevezésében is - inkább ellenzéki politikai, mint szak­mai összejövetel. A kormány és a szocia­lista párt távolmaradása tovább politizál­ja a helyzetet. (Legalább megfigyelőként mindkettőnek részt kellett volna venni.) Tudható, hogy az orvosok nagyon kis csoportja valóban ellenérdekelt a reform­ban, de többségük, mintegy 85 százalé­kuk nem, sőt saját felemelkedését is egy megújult egészségügyben képzeli el. En­nek ellenére az egészségügyi vezetés rossz lapot játszott ki, amikor a hálapénz soha el nem évülő, ezerszer felemlegetett ügyét hozta felszínre, pontosan olyan formában, ahogy a diktatúra is ezzel igyekezett ellehetetleníteni, mi több, megfélemlíteni az orvosokat. Ez aztán azonnal más szintre helyezte a vitát, elte­relte a figyelmet a reformról, nem igazán rendítve meg a társadalom orvosokba ve­tett bizalmát, sőt bizonyos fokig az orvo­sok mellé állította azt. Mikor erre felfi­gyelt az egészségügyi vezetés és ejtette a hálapénz témát, azzal, hogy a miniszter­­elnök egy mondatával védelmébe vette az orvosokat, már késő volt, megszilár­dultak a frontvonalak. És ekkor az egészségügyi vezetés egy másik, ugyancsak rossz lapot húzott. Elővette a gyógyszergyártók és az orvo­sok közötti „összefonódás” lapját. Ha van is ilyen összefonódás, semmiképpen nem a többség, hanem csak az elenyésző kisebbség botlását varrta az egész orvos­­társadalom nyakába. Ráadásul olyan te­rep ez, ahol bizonyíték hiányában az el­múlt évtizedek tapasztalatai alapján „fel­mentést szoktak hozni”. Talán észre is vették, hogy az ellenzék ebben az ügyben is mosolyogva hallgat. Persze a modernizációhoz semmi köze annak, hogy az orvos hatóanyagot vagy gyógyszemevet ír-e a receptre. Arra min­denképpen elég ez az íróasztal mellett ki­gondolt ötlet, hogy mély sebeket ejtsen mind az orvosok, mind a gyógyszerészek önérzetén. Az orvos ugyanis - hogy eh­hez a régi, kétségtelenül konzervatív érv­hez nyúljak - az egyetem elvégzése után, A szerző pszichiáter az avatáskor elidegeníthetetlen jogot kap ahhoz, hogy betegét legjobb tudása sze­rint kezelje. És ehhez a szabad gyógy­szerrendelés is - akár akarjuk, akár nem - hozzátartozik. Senki más sehol a vilá­gon nem rendelhet ugyanis gyógyszert betegnek, csak orvos. És a beteg ezután is orvosától fogja várni a keserű vagy édes pirulát. Persze azt se felejtsük el, hogy a gyógyszerrendelés felelősségtel­jes dolog, ahol elsősorban a beteg érde­két, de másodsorban az állam érdekét is figyelembe kell venni az orvosnak. Mert az egészségügy pénzügyi helyzetét nem elsősorban a gyógyszeráremelés, nem az orvosi műszerek egyre emelkedő ára be­folyásolja, hanem az „orvos golyóstolla”, ami az egészségügyi kiadásokat generál­ja. És azért természetesen az orvos a fe­lelős, ha olyan vizsgálatot végeztet el, ami szükségtelen, vagy nem teljesen át­gondoltan rendel gyógyszert, ír elő kór­házi beutalást, netán rokkantosítást stb. Ez azonban az orvosok önszabályozásá­val kézben tartható lenne. Az önkorláto­zás persze csak akkor jöhet létre, ha a kormány és az orvosok között bizalmi légkör, egymást segítő kapcsolat alakul ki. És ez szakmai kapcsolat és nem poli­tikai egyetértés kell hogy legyen. Ezt a partit ismét csak egyedül játssza az egészségügyi vezetés, hiszen a „bemon­dás” után a partnerek mindegyike azon­nal kontrázott. Nehéz szívvel, de meg­kockáztatom, hogy be kéne dobni a lapo­kat, nem kéne rekontrázni. Vagy amit a »legszívesebben javasolnék: osszák újra a lapokat. Kezdjenek tiszta lappal konfron­táció nélküli megbeszéléseket mindad­dig, míg olyan kompromisszumot nem lehet kötni, hogy mindenki megőrizze az arcát, senki se keljen fel túlságosan nagy veszteséggel az asztaltól. Lépjünk to­vább, és nézzük inkább azt, hogy milyen a lakosság egészségi állapota. Tudjuk, hogy szinte az utolsó helyen állunk az európai országok között. Tudjuk azt is, hogy a lakosság egészségi állapotát számtalan ok alakítja, mégis csupán az egészségügytől várjuk annak megváltoz­tatását. A népegészségügyi program, amelyiknek „interminiszteriálisnak” kel­lene lennie, ma csupán az Egészségügyi Minisztérium mostohagyermeke. A két éve még évente kétmilliárd forinttal in­duló program költségvetése felére zsugo­rodott, és azon kívül, hogy a méltán kri­tizálható elnevezése (Johan Béla) kap hangot a sajtóban, szinte semmit sem tu­dunk magáról a munkáról. Pedig amit a lehetőség a program vezetőinek felkínál, tisztességgel elvégzik. Összefogásról azonban nem lehet beszélni. A megelőzé­si programot ki kellene szabadítani az egészségügy fogságából, kormányzati el­lenőrzés és irányítás alá kellene helyezni. Ahogy a lakásügy, a kormányzati struk­túra karcsúsítása és maga az egészség­­ügyi reform is, úgy a lakosság egészségi állapotának javítását célzó munka is megérdemelne egy kormánybiztost, aki képes lenne az egészségmegőrzést nép­mozgalommá szervezni. Most ha azt halljuk, hogy szaporodik a szív- és érrendszeri betegsé­gekből, a daganatokból, az al­koholizmusból, dohányzásból és sok minden másból eredő magas halálozás, mindenki az orvos munkájára gondol, hol­ott a folyamatnak csupán kis részében tud érdemben részt venni. Rossz a helyzet. Az alkot­mányellenes törvény és ren­delkezés, akár akarjuk, akár nem, meggyengítette az egészségügyi vezetést. Nem vívhat többfrontos harcot akkor, mikor nagyon helyesen elhatároz­tatott az egészségügy reformja. Ki kell békülni az egészségügy mindegyik sze­replőjével, elsősorban az orvosokkal. Miért éppen az orvosokkal? Fogalma­zódhat meg a jogos kérdés. Az orvosok - vagyunk vagy negyven­ezren - szociológiai szempontból zárt csoportot alkotnak. Sokkal zártabbat és sokkal inkább megközelíthetetlent, mint a pedagógusok, mérnökök vagy más ér­telmiségi rétegek. Az orvosok ugyanis egy olyan tudással rendelkeznek, ami más számára elérhetetlen és sokszor megérthetetlen is. Olyan tudásnak van­nak a birtokában, amit még a technikai fejlődés jelenlegi fokán is megőriztek. Legyen ez akár a legbonyolultabb műtét vagy a már említett legegyszerűbb gyógyszer felírása. Érdemes felfigyelni arra, hogy az or­vosokat az évszázadokkal ezelőtti hatal­mak is mindent elkövetve igyekeztek kü­lönleges helyzetüktől megfosztani, ered­ménytelenül. Megpróbálta ezt mindegyik diktatúra, de legfeljebb csak abban volt eredményes, hogy az orvosok bizonyos rétegeit a maguk szolgálatába tudták állí­tani (politikai pszichiátria), de magával a szociológiai csoporttal szemben tehetet­lennek bizonyultak. Máskor kompro­misszumot kötöttek, nem biztos, hogy a csoport számára előnyös kompromisszu­mot. Feltörni azonban az orvosok zárt egységét nem sikerült. Mert csak együtt­működésben valósíthatók meg olyan egészségügyi célok, melyek a beteg érde­keit szolgálják, ellentétben az orvosok vélt érdekeivel. És egyre több orvos - a fiatalok elsősorban - képes felismerni és elfogadni ezt az evidenciát. A kezdőlépést a hatalomnak kell meg­tenni. Miért nem teszi? Miért nem indít el olyan párbeszédet, mely nem a diktá­tumok közlésére korlátozódik, hanem ésszerű dialógust és szakmai alapokon nyugvó érveléseket sorakoztat fel? Is­merve az orvosokat, fogékonyak lesznek erre. Csak egyenlő partnernek kell tekin­teni őket. És a kamara? Nos, ezt az orvo­sokra, a kamarai tagokra kell bízni. Rövi­desen rájönnek, hogy ki képviseli igazán az érdekeiket. Nem vívhat többfrontos harcot a tárca, amikor helyesen elhatároztatott az egészségügy reformja. Ki kell békülni az egészségügy mindegyik szereplőjével, elsősorban az orvosokkal A jó, a rossz és a jelentés A rendőrök semmivel sem előítéletesebbek, mint a társadalom általában ­­felelte a magyar rendőrség szóvivője arra a jelentésre, amelyet a minap hozott nyilvánosságra a tekintélyes nemzetközi szervezet, az Amnesty In­ternational. Ebben a jelentésben többek között az áll, hogy a rendőrök körében ma is erős a cigányellenes előítélet. Ha ez tényleg igaz, már ez is nagy baj. Ám ennél sokkal nagyobb, hogy a rendőrségi szóvivőnek sajnos igaza van. A rendőrök valószínűleg nem sokkal rosszabbak, nem sokkal jobbak a nagy magyar átlagnál. Ha tehát ők előítéletesek, akkor a többiek is azok. Éppen a minap mesélte több nyelven beszélő, felelős közigazgatási posztot betöltő, sokdiplomás barátom, hogy azért az tényleg kellemetlen érzés, amikor felszállva a buszra azt látja, hogy az emberek egy része kö­zelebb húzza magához a táskáját. Csak azért, mert az ő bőre egy kicsirtán sötétebb az itteni átlagnál. Az esétleges rendőri túlkapásokat talán meg lehet fegyelmezni. A tekin­télyes magyar jogvédő, Furmann Imre határozottan állítja, hogy az elmúlt években sokat javult a helyzet. Ma már a parancsnokok jóval szigorúbbak a beosztottjaikkal, sokkal kevésbé tűrik el az előítéletességből fakadó jog­sértéseket. Ez mindenképpen biztató. De szembe kell vele néznünk, a hét­köznapi rasszizmus ellen jóval nehezebb küzdeni. S ez sajnos nem csupán a romákkal kapcsolatban van így, az Amnesty International jelentéséből az is kiderül, hogy menekültnek lenni sem öröm Magyarországon. Holott a mindennapok igazságtalanságai éppen úgy fájnak. Normális-e, ha akadnak olyan vendéglősök az országban, akik úgy vé­lik, üzletpolitikai szempontból jobb nekik, ha cigányokat nem engednek be a műintézményükbe? Persze nem normális. Ennél idiótább dolog már csak az, ha tényleg jobban menne attól a bolt, ha a romákat kirekesztik. Fel kell már végre mindenkinek fogni, hogy nem a „cigányokat” kell ki­zárni annak érdekében, hogy rend legyen, a zenés-táncos mulatságról, ha­nem a notórius rendbontókat. Akik történetesen lehetnek akár romák, akár angolok, akár délbosnyákok is. Nem beszélve a tekintélyes hazai készlet­ről - már ami a rendbontókat illeti. Tessék csak megnézni egy tisztes fo­cimeccs utáni kedélyes ifjúsági svédtomát. Szóval sajnos az élet nem olyan egyszerű, hogy úgy ránézésre meg le­hessen mondani, ki a jó ember és ki a rossz. így aztán maradunk mi ma­gunkra a saját lelkiismeretünkkel. S itt eligazodni segíthetnek persze a leg­különbözőbb jelentések, de a megoldást az jelenti, ha magától tudja min­denki, mi a jó és mi a rossz. Dési János Putyin Achilles-sarka Miután szülőfalujában eltemették a merénylet áldozatául esett Ah­mad Kadirov csecsen elnököt, a világsajtó azt találgatta, mi követ­kezhet még ezután. Gyorsan meg­kaptuk a választ, gyorsabban, mint hittük volna: ugyanaz követ­kezik, aminek évek óta tanúi le­hettünk. Az erőszak ördögi köré­ből továbbra sem képes senki sza­badulni. Miután hírt kaptunk ar­ról, hogy Putyin újabb belügyi egységeket vezényelt Csecsen­­földre, a gerillák a zaklatott terü­lettel határos Dagesztán fővárosá­nak hatszázezer lakosát hétfőn elvágták a gázellátástól, amikor felrobbantottak egy főcsővezeté­ket. Órákkal később pedig arról tudósítottak, hogy a csecsenföldi orosz erők leszámoltak két cse­csen milíciafőnökkel, akik részt vettek a Kadirov életét kioltó má­jus 9-i stadionmerénylet megszer­vezésében. Csapásra ellencsapás, merényletre megtorlás. A hazai pályán sikeresen mozgó és nagy népszerűséget kivívott Vlagyimir Putyin arra számított, hogy újabb elnöki periódusában a csecsen válságra is megoldást talál. Nos, úgy tűnik, erre még várni kell. Nem túloznak azok az elem­zők, akik most az orosz elnök egész csecsenföldi stratégiájának az összeomlásáról beszélnek. Csecsenföld, mint találóan ezt a The Wall Street Journal című amerikai lap megállapította, Pu­tyin Achilles-sarka. Ebben a zak­latott csecsen világban a kétes múltú Kadirovban olyan politi­kust sikerült a Kremlnek maga mellé állítania, aki nemcsak lojá­lis volt hozzá, de elég kemény és kíméletlen is ahhoz, hogy a vi­szonylagos rend látszatát keltse. Talány, kire építsék most a követ­kező garnitúrát. Kadirov megvá­lasztása érdekében ugyanis éppen a Kreml távolított el minden je­lentős politikai figurát a csecsen politikai színtérről. A feladat olyan nehéz, hogy máris akadnak moszkvai politikusok, akik azt ajánlották Putyinnak, vonja köz­vetlen irányítása alá Csecsenföl­­det, ahelyett, hogy új elnököt ke­ressen. Ő mégis az új elnök mel­lett döntött. Ónként jelentkező .elnökjelölt­ben nincs hiány. Kadirov pillanat­nyilag kulcspozícióban lévő, befo­lyásos fia túl fiatal ahhoz, hogy az augusztus végére kiírt elnökvá­lasztáson apja helyére kerüljön. A vele való együttműködés nélkül azonban az új elnök nem maradhat talpon. A korábban félreállított és most újból jelentkező politikusok­nak először vele kell kiegyezniük. A politikai csata tehát ismét fellán­golt. Minden kezdődik elölről. Barabás Péter Országrontó stratégia végrehajtói Ezek a szocik nem is olyan hü­lyék, mint amilyennek látsza­nak. Eddig hajlamos voltam azt hinni, hogy teszetoszák, bi­zonytalanok, következetlenek, túl könnyen engednek minden­féle nyomásnak, valamint kife­jezetten gyávák, amikor kelle­metlen döntést kellene hozniuk, de most helyettem is rájött a Fi­desz választmányának elnöke, hogy a helyzet érinél sokkal jobb. Medgyessy és bandája nem dilettáns, nem ügyetlen, nem határozatlan - figyelmeztetett Kö­vér László -, hanem éppenséggel nagyon is kon­cepciózus: egy tudatos országrontó stratégia vég­rehajtója. Le akarja rohasztani, ki akarja fosztani az országot, hogy aztán... Tényleg, mi van aztán? Addig még értem, hogy fosztogatni jó. Az ember, amíg kormányon van, alaposan megtörni a zsebét, hogy aztán a hátralévő éveiben már ne legyen csip-csup anyagi gondja. Igaz, a miniszterelnököt eddig folyamatosan azzal vádolták, hogy az Orbán-kormány idején gazdago­dott meg, és például szír pénzmosóknak nyújtott banki segédkezet, de ezek szerint az csupán a sze­rény, kisfiús kezdet volt. Ä banki ügyfelek megkopasztása után végre ha­talomra jutva következhet az egész ország. A Fi­­desz-érában ez bezzeg nem így volt, akkor a kor­mányon lévők befizettek a közösbe, nem pedig zsebre tettek, de ne legyünk telhetetlenek, olyan jó nekünk már nem lesz soha, kivéve, ha a fideszesek visszajönnek, mert akkor még annál is jobb lesz, ám azt még a szociktól is elvárhattuk volna, hogy legalább ne szándékosan tegyék tönkre az orszá­got, hanem csak és kizárólag tehetségtelenségből. És erre mi van? Pusztítás előre megfontolt szán­dékból. Itt van mindjárt a közalkalmazottaknak kiutalt. szándékos 50 százalékos béremelés, amelynek eredményeként Magyarországon az elmúlt két év­ben 23-24 százalékkal emelkedtek a reálbérek, ami, ugyebár, kétszer annyi, mint Orbánék négy éve alatt volt. Vagy itt van a minimálbér adómentessé­ge, a fölött pedig a jelentős adójóváírás. Micsoda gyalázat, nem? Mert kétségtelen ugyan, hogy ettől az emberek jelentős része érezhetően jobban él, de néhány hónap múltán megszokja a jobbat, és ért­hetően újabb emelést szeretne. Hát hogy lehet ilyen hamis várakozásokat kelteni az emberekben? De nem is az a lényeg, hogy a Medgyessy-ban­­da hogyan akarta - állítólag - emelni a jólétet, ha­nem az, hogy ezzel egyrészt szándékosan lenyom­ta az országot a nemzetközi gazdasági versenyben, másrészt ugyanakkor a látszat ellenére lenyomta az embereket is, a megbillenő egyensúly miatt tud­niillik háromszor vette vissza tőlük azt, amit adott. Erre nézve ugyan nincsenek a kezünkben statiszti­kai adatok, csupán Orbán Viktor, Áder János és mások szíves közlései, de számunkra ők sokkal megbízhatóbbak, mint a statisztikusok. A végső kérdés mindazonáltal az, hogy miért is akarja ez a bűnöző társaság szántszándékkal tönk­retenni a hazát. Nos, lehet, hogy ez egyeseknek még mindig nem világos, de a válasz rendkívül egyszerű: csak. Mert ez nekik jólesik. Mert ösztönösen minden­kinek rosszat akarnak. Mert nem bírnák elviselni, hogy - akár újabb csalással is - még egyszer ők nyerjék meg a választásokat. Mert zsigerből árul­ják a hazát. Mert úgy gyűlölik a magyart, hogy még jó áron . árulni is derogál nekik. Mert abban bíznak, hogy. tudatos nemzetpusztítással, a családok tönkretéte­lével, a gyerekvállalási kedv végleges elvételével egyedül ők maradhatnak az országban. A mohácsi csatamezőn. És akkor aztán kilóra, fillérekért elad­hatják a lepusztított anyaföldet. Hogy ne legyen az övék. Valahogy így. NÉPSZAVA-------------ALAPÍTVA 1873rBAN-------------­Fószeikesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő HORVÁTH ISTVÁN Fószerkesztó-helyefles: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Ügyvezető igazgató: KOCSI ILONA Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vezelő szerkesztők: MUZSLAI KATALIN, VERESS JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Beltöldi szerkesztőségvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN, PODHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS, Kultúra, Mozaik: VÁRNAI IVÁN ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Sportszerkesztőség-vezető: BALLAI ATTILA ■ Publicisztika: PETRI LUKÁCS ÁDÁM ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Sző: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Kereskedelmi igazgató: BARÁTH MAYA ■ Marketingigazgató: MENCSER ÉVA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központjá (ÜLK). Belföldi előfizetés: Budapesten a Budapesti Postaigazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) és a kiadónál. Vidéken: a postáknál és a kézbesítőknél. Külföldi előfizetés: a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest Vili., Orczy tér 1. Levélcím HELIR 1900) Előfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre*10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1 2 4 8 1 6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti \ WTESZ V Magyar Tov jewlév

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék