Népszava, 2004. május (132. évfolyam, 102–125. sz.)

2004-05-28 / 124. szám

8 HÍR ÉS HÁTTÉR 2004. MÁJUS 28., PÉNTEK NÉPSZAVA Lehetetlen pontosan megjósolni, mely államot, személyt vagy eseményt fenyeget iszlamista terrortámadás. Már cse­kély politikai tájékozottsággal tudható viszont, mely orszá­gok ellen szeretnének ilyen támadást elkövetni a fundamen­talisták. Mivel azonban e tudással az érintettek is rendel­keznek, és ennek megfelelően védekeznek is, nem biztos, hogy végül éppen ők válnak áldozattá. De akkor vajon ki? John Ashcroft amerikai igazság­ügy-miniszter és Robert Mueller FBI-igazgató szerdai bejelentése szerint az al-Kaida az elkövetke­zendő hónapokban újabb hatal­mas csapást kíván mérni az Egyesült Államokra. Az elérendő cél állítólag az lenne, hogy ugyan­olyan értelemben befolyásolják az amerikai belpolitikát, ahogyan a madridi merényletekkel a spa­nyolt befolyásolták. A titkosszol­gálati módszerekkel szerzett és önmagában nagyon is hihetőnek látszó értesülés arról tanúskodik, hogy az al-Kaida vérszemet ka­pott. Másfelől persze az is vilá­gos, hogy szeptember 11. - és legújabb tervei kitudódása - után már igen nehéz lesz jelentősebb merényletet elkövetni az Egye­sült Államokban - bár nem is tel­jesen lehetetlen. Veszélyeztetett államok Nézzük előbb, mely államokat támadnának meg legszívesebben az iszlamisták. Az első helyen Izrael áll, melynek azonban alig­­alig gyűlik meg a baja a nemzet­közi iszlám terrorizmussal (sok­kal inkább saját palesztinjaival). Az ok egyszerű: a zsidó államba a nem palesztin terroristák nem tudnak bejutni, a világban szét­szórt izraeli létesítményeket vi­szont szigorúan őrzik. Jellemző, hogy az El-Al izraeli légitársa­ság járatai már évtizedek óta a legbiztonságosabbak közé tar­toznak azért, mert a hatvanas­hetvenes évek géprablásai után személyzetük mindenre fel van készülve. Hasonló a helyzet az iszlamis­ták gyűlöletének másik fő tár­gyával, az Egyesült Államokkal. A 2001. szeptember 11-i óta nem hajtottak végre számottevő akciót amerikai területen, és a külföldi amerikai létesítmények elleniek száma is csekély ma­radt. Más a helyzet Irakban, ahol az amerikaiak a gerillák fő célpontjai közé tartoznak. A csecsenföldi ügyek miatt ko­moly a fenyegetettsége Oroszor­szágnak, mely nem is tudja lezár­ni határait a merénylők előtt. Görögország is a veszélyezte­tett államok közé tartozik, első­sorban az augusztusi athéni olim­pia miatt. Légióként, mert erre az eseményre az egész világ figyel, ami biztosítja a terroristák által oly­annyira óhajtott publicitást. Arról nem is szólva, hogy a játé­kok - a maguk pogány eredeté­vel, a testi erő, a versengés kö­zéppontba állításával, a lenge mezekbe öltözött sportolónők szerepeltetésével - önmagukban is kihívják a fundamentalisták gyűlöletét. Ám az eseményt ma­ximális biztonsági intézkedések­kel védik majd, bármennyire is szeretnék támadni, meglehet, nem lesz rá módjuk. Vagy vehetjük Nagy-Britannia példáját: azzal, hogy ez az or­szág az USA leghűségesebb szö­vetségese, annak oldalán harcol Irakban. Néhány hónappal ez­előtt maguk a brit biztonsági ve­zetők nyilatkoztak úgy, hogy nem lehet megakadályozni egy nagyobb merényletet. Az akciók életjelek Emlékezetes, hogy az iszlám terrorizmus fő koordinátorának, az al-Kaidának a New York-i és washingtoni merényletek után két és fél évig - a madridi vonat­robbantásokig - nem volt „na­gyobb dobása” a nyugati világ­ban. Természetesen nem azért, mert nem akart volna ilyet - ha­nem sokkal inkább nyilvánvaló­an azért, mert nem volt képes rá. Részben, mert afganisztáni köz­pontját szétverték, szervezetét meggyengítették, de főleg azért, mert a „célországok” komoly védekező intézkedéseket tettek. Csakhogy az al-Kaidának kel­lenek a merényletek, hiszen egyedül azok által tudja bizonyí­tani, hogy létezik, és hogy ütőké­pes, és csak azok által tudja meg­tartani híveit. Ezért a szervezet az úgynevezett puha, vagyis a ke­vésbé védett célpontok felé for­dult. Ezek főként az iszlám világ­ban találhatók. Az al-Kaidának ott viszonylag könnyű dolga van, hiszen aktivistái nem rínak ki úgy a környezetből, mint Nyugaton, és támogatókat is sokkal nagyobb számban találnak. Ezeket az elő­nyöket használták ki az elmúlt évek nagy indonéziai, törökor­szági, pakisztáni és szaúd-arábiai merényletei során. És még igazán azt sem lehet mondani, hogy a terrorszervezet csupán „jobb hí­ján” választotta ki ezeket a hely­színeket. Hiszen a fundamentalis­ták nemcsak Izraelt, az Egyesült Államokat és a többi nyugati or­szágot gyűlölik, hanem legalább annyira azokat a muzulmán kor­mányzatokat is, melyeket az előbbiek csatlósainak tekintenek. E kategóriába egyébként nem­csak kormányok tartoznak, ha­nem az akár nyugaton, akár az iszlám országokban élő, mérsé­kelt muzulmán személyiségek is. Ezért aztán például nemcsak Jacques Chirac francia elnök szá­mít célpontnak, hanem Dalil Bou­­bakeur, a franciaországi muszli­­mok egyik, mérsékelt nézeteiről ismert vezetője is, aki nyilvánosan elítélte az iszlamista erőszakot. Madrid: diadal? A „puha célpontok” közül külö­nösen veszélyeztetettnek számít India és Pakisztán. E két ország ugyanis három háború és hosszú gyűlölség után most a béküléssel kísérletezik. S ez nagyon nem jó a fundamentalistáknak, hiszen a muzulmán Pakisztán és a hindu India szembenállását, Kasmír ügyét ez idáig könnyen a maguk hasznára fordíthatták. Gyűlöle­tük legfőképp Pervez Musarraf pakisztáni elnök ellen irányul, akit az USA lakájának tekinte­nek, és három merényletet is megkíséreltek ellene. „Fekete báránynak” tekintik Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt, aki az iszla­mista táborból indult, ám mi­niszterelnökként Washington hű szövetségesének számít. Cél­pont lehet a júniusi isztambuli NATO-csúcs is, amely ellen egy terrorcsoport repülőgépekkel akart merényletet elkövetni. Szándékukat azonban meghiúsí­tották, tagjait elfogták. Úgy tű­nik, Törökország már nem te­kinthető „puha célpontnak”. Az elmúlt egy-két évben a veszélyeztetettség egyik fő szem­pontjává lépett elő az, hogy vajon egy nyugati ország részt veszne az USA iraki háborújában. Ha igen, nagyobb esélye van rá, hogy célponttá váljon. E sorsra jutott Spanyolország is a március 11-i vonatrobbantásokkal. Mad­ridban az ezt követő választáso­kon megbukott a jobboldali kor­mány, baloldali utódja pedig sür­gősen kivonta katonáit Irakból. Vagyis győzött az al-Kaida? Nos, a jobboldal nem azért bukott meg, mert az amerikaiak oldalára állt - hiszen ott állt már a vonat­robbantások előtt is hanem azért, mert őszintétlenül kezelte a merényleteket. Mégis: nem telje­sen jogtalan, ha a terroristák saját győzelmükként könyvelik el a történteket. És ennek még súlyos következményei lehetnek. Irak csak egy szempont Attól azonban, hogy valamely ország nem küldött csapatokat Irakba, sőt ellenzi a közép-kele­ti amerikai politikát, még mesz­­sze nem érezheti magát bizton­ságban. Merthogy nem Irak az egyedüli szempont. Franciaor­szág kezdetektől fogva a beavat­kozás fő ellenfelei közé tarto­zott, ám nemrégiben törvényben tiltotta meg muzulmán lakosai számára vallási jelképeik nyil­vános viselését. Arról nem is szólva, hogy az al-Kaida észak­afrikai terroristái számára - mint régi gyarmatosító - inkább testesíti meg az ellenséget. Németország ugyancsak az iraki beavatkozás ellenfelei kö­zé tartozik, de egyrészt korlátoz­za a muzulmán nők kendővise­letét, másrészt Afganisztánban katonai erővel támogatja az amerikai jelenlétet. Ráadásul egyik bírósága kedden kitolon­colt egy iszlamista hitszónokot. S mindezeken felül­ nem kell mindenkor aktuális okot keresni az iszlamista merényletek mö­gött. Sok esetben történelmi ere­detű gyűlölségről, vallási jelle­gű, zsigeri ellenszenvről van szó. A madridi robbantások szervezői indokaik között felso­rolták a keresztény hadak His­pánia visszafoglalásáért vívott évszázados harcát, a reconquis­­tát, a mórok ezt követő kiűzését is. Mindez a középkor végén, il­letve az újkor elején történt, vagyis évszázadokkal ezelőtt. Sokszor a történelmi gyűlölet, nem valódi politikai ok dönt a merényletekről Iszlám terrorizmus: ki lesz a következő célpont? A fenyegetettség szerinti sorrend • Izrael • Egyesült Államok • Oroszország • Görögország • Nagy-Britannia • India • Pakisztán • Isztambuli NATO-csúcs Az oldalt írták: Besenyei Zsolt, Kepecs Ferenc GYEREKNAP 2004. MINDEN GYERMEK SZÁMÍT! A kormány kiemelt figyelmet fordít a gyermekekre, hiszen ők jelentik Magyarország jövőjét. Ezért támogatja az önkormányzatok és a civil szervezetek által rendezett gyermeknapi programokat. 2004. május 30-án, az első uniós gyermeknap alkalmából országszerte műsorok, vetélkedők, színes programok várják a kicsiket és szüleiket. A rendezvények megközelítése május 30-án a gyermekek, a tanulók és az őket kísérő felnőttek számára a MÁV és a Volán járatain ingyenes. További információ: www.magyarorszag.hu Kikötőt még nem támadtak Nem tartja valószínűnek Deák Péter, hogy Magyaror­szágot vagy akár Európát - Nagy-Britannia kivételé­vel - érinthetné az Ashcroft által vázolt fenyegetés. A biztonságpolitikai kutató lapunknak úgy nyilatkozott, vélhetően ezúttal az Egyesült Államok a fő célpont, mivel Bush hajthatatlannak mutatkozik Irak ügyében, ezért az iszlám világ szinte egyöntetűen gyűlöli. Deák emlékeztet, Amerikában idén elnökválasz­tás lesz, és egy nagyszabású terrorista támadás jelentősen gyengíthetné a jelenlegi állam- és kor­mányfő újraválasztási esélyeit. Az elemző szerint ugyanakkor ez kétségbe is vonhatja a fenyegetés­ről szóló információ hitelességét: az igazságügy­­miniszter talán csak azt akarta bizonyítani, hogy „a kormány a helyén van". Ugyancsak a bejelentés hi­telét gyengíti, hogy nemcsak a végrehajtott terror­­támadás, hanem már a szándék kiszivárogtatása is a terroristák érdekét, a félelmet szolgálja. Erősíti ugyanakkor az információ igazságtartalmát, hogy a 2001. szeptember 11-i merényletek óta jelentősen javult a nemzetközi titkosszolgálati együttműkö­dés, illetve a madridi merényletek óta volt idő elő­készíteni egy újabbat a „Bin Ladeneknek". Deák szerint a célpontok változatosak lehetnek. Valószínűtlennek nevezte, hogy kormányzati, kato­nai vagy titkosszolgálati intézményeket — például a CIA langleybeli székházát - támadjanak meg, mivel azokat komoly biztonsági intézkedések védik. Emlé­keztetett, a civil célpontok közül ért már támadás üz­leti és kulturális intézményt, repülőteret és pályaud­vart is, de kikötőt még nem. A terroristák törhetnek or­szágos károkozásra is, de a gyárak, hidak vagy erő­művek lerombolása - a nukleárisak kivételével - az előbbieknél jóval kisebb számú polgári áldozattal jár­na, márpedig ez a terroristák számára kulcskérdés, mivel az amerikaiaknak „koporsófóbiájuk” van.

Next