Népszava, 2004. június (132. évfolyam, 126–151. sz.)

2004-06-24 / 146. szám

10 VÁLLALKOZÁS 2004. JÚNIUS 24., CSÜTÖRTÖK NÉPSZAVA KFKI: jelentős bevétel az MFG/PRO-ból A KFKI ISYS Kft. 800 millió forint árbevételt ért el 2003-ban az MFG/PRO vállalatirányítási rendszer értékesítésével - közölte Visi Dezső, a KFKI ISYS Kft. kereskedelmi igazgatója teg­nap. Az MFG/PRO rendszer az amerikai QUAD Inc. terméke, kizárólagos értékesítési jogával Magyarországon a KFKI ISYS Informatikai Kft. rendelkezik. A vállalatirányítási szoftverek ma­gyarországi piacán az MFG/PRO jelenleg 5,7 százalékos részesedéssel rendelkezik - mondta Visi Dezső. Hozzátette: a rendszer felhasználói­nak száma tavaly 20 százalékkal ötven fölé emelkedett, az MFG/PRO-t alkalmazza többek között a Cerbona Rt., a Mofém Rt., a Magyar Suzuki Rt. és a GANZ Transelektro Villamossá­gi Rt. (MTI) Nőtt a H&M nyeresége A svéd Hennes&Mauritz (H&M) textilipari kon­szern nyereségét és árbevételét egyaránt növelte az idei üzleti év második negyedében. A világ legnagyobb ruházati áruházláncának nyeresége hat százalékkal 2,7 milliárd koronára (294,5 mil­lió euró) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az árbevétel nyolc százalékkal 13,3 milliárd koro­nára bővült, miközben az alacsony dollárárfo­lyam miatt öt százalékkal mérséklődtek az árak. A H&M az év végéig 80 új áruházat tervez nyit­ni, elsősorban Németországban, Franciaország­ban, Spanyolországban és az USA-ban. (MTI) Fejlesztési források a turizmusban A turisztikai vonzerő fejlesztésére és szolgáltatá­sok bővítésére 2004 és 2006 között 20 milliárd forint európai uniós forrás és 8 milliárd forint magyar társfinanszírozás áll rendelkezésre - mondta Pál Béla, a Gazdasági Minisztérium tu­risztikai ügyekért felelős politikai államtitkára tegnap, a Hajdú-Bihar megyei Álmosdon. A tu­risztikai vonzerő fejlesztésére a forrásokat 2,5-5 százalék önerővel már igénybe vehetik az önkor­mányzatok és a nonprofit szervezetek - tette hozzá az államtitkár. (MTI) Folytatódik a felkészítés - Előtérben a szakoktatás Kis- és középvállalkozások az unióban A kamara legfontosabb feladata a csatlakozásig a kis- és középvállal­kozások felkészítése volt. Azzal, hogy beléptünk az Európai Unióba, az új stratégiai célkitűzés a sikeres integ­ráció végrehajtásának elősegítése - mondta Dunai Péter, a Magyar Ke­reskedelmi és Iparkamara főtitkára azon a nemzetközi tanácskozáson, amelyet az olasz követséggel együtt­működve tartottak „Kis- és középvál­lalkozások felkészítése és versenyké­pességük javítása a kibővült Európai Unióban” címmel. A célunk az, hogy a magyar vállalko­zók számára az uniós belépés ne fe­nyegetettséget, hanem potenciális ver­senyhelyzetet, piacra jutási lehetőséget jelentsen - hangsúlyozta Kovács Vin­ce, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az Európai Bizott­ság, illetve a nemzetközi kereskedelmi és iparkamarák szerepvállalásáról szó­ló konferencián. Ahhoz, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetén segíteni lehessen, két fontos feltétel szükséges. Egyrészt, hogy a gazdasági szakemberek megtalálják azokat a for­rásokat, amelyekkel a fejlesztési ne­hézségeken át tudnak lépni, másrészt egy olyan tágabb környezet, amely le­hetőséget biztosít a kkv-k fejlesztésé­hez. Ez tartalmazza az uniós globális gazdaságpolitikát, azt az atmoszférát, azt a jogi környezetet, infrastruktúrát, amelyben gyakorlatilag működnek a kkv-k - hangsúlyozta H. E. Paulo Gu­ido Spinelli, Olaszország magyaror­szági nagykövete. A gazdasági kereskedelmi kamarák feladata, hogy előmozdítsák a kkv-k nemzetközivé válását - jelentette ki Charles-Michel Geurts, az Európai Bi­zottság Magyarországi Képviseletének gazdasági tanácsosa. Magyarország az Európai Unióba való belépéssel beke­rült a világ legnagyobb integrált piacá­ra. Az egységes piacon nagyon fontos a vállalkozóbarát kultúra fejlesztése. Meg kell tanítani a kkv-kat, hogy ki­használják ennek a piacnak az előnye­it. Az egyik legnagyobb akadálya a fej­lődésüknek, hogy nehezen jutnak az újonnan belépő kkv-k hitelhez. A ma­gyar kereskedelmi bankok nem bíznak a kkv-k­ban, és két-háromszoros hitel­fedezetet követelnek a cégektől. A lisz­­szaboni értekezleten fogadták el a tag­államok a kisvállalkozók chartáját, amelyben megállapodtak az úgyneve­zett Best Projektekben, amelyekben egyrészt arra ösztönzik a tagállamokat, hogy garanciákkal segítsék elő a kkv-k hitelhez jutását, másrészt, hogy vállal­kozóbarát szabályozókörnyezetet te­remtsenek a kkv-k részére. Fontos visszajelzés a kkv-k működési környe­zetéről a hitelezési rendszer - húzta alá Charles-Michel Geurts. Ha sokan nem tudják kihasználni a meghirdetett hite­leket, akkor ott gond van a rendszerrel. Ezeket azonban nemzeti szinten kell megoldani. A túlzott bürokrácia meg­fojtja a vállalkozásokat, éppen ezért számos EU-tagállamban napirenden van az adminisztrációs terhek csök­kentése. Franciaországban például egységes űrlapot hoztak létre a hitelké­relemre, egyszerűsítve a vállalkozók feladatát. Az Európai Bizottság magyarorszá­gi képviseletének gazdasági tanácsosa jelezte, hogy a bizottság figyelemmel kísérte az eva bevezetését. Üdvözölte, hogy egyszerűsítették a kkv-k adózá­sát, és most részletesen megvizsgálják majd, hogy megfelel-e az áfajogszabá­lyoknak az egyszerűsített adózási for­ma. Dunai Péter, a Magyar Kereskedel­mi és Iparkamara főtitkára hangsú­lyozta, a kamarák legfontosabb felada­ta az volt az elmúlt esztendőkben, hogy felkészítsék a kis- és középvállal­kozásokat az uniós belépésre. Ez most folytatódik, ám kiegészül azzal, hogy elősegítsék a kkv-k integrációját a ki­bővült európai piacon. A kamarák leg­fontosabb közjogi feladata most az, hogy a gazdaság igényének megfelelő­en elősegítse a szakoktatást, hiszen ha nem áll rendelkezésre szakképzett munkaerő, akkor a nemzetközi cégek elhagyják Magyarországot és könnyen áttelepítik termelésüket egy másik or­szágba. Emellett meg kell találni a pót­lólagos EU-forrásokat, és meg kell ta­nítani a magyar vállalkozókat pályáz­ni. Éppen ezért fejlesztik a multipliká­­torképzést. Az MKIK főtitkára kijelen­tette: a kamara a magyar vállalkozók legfontosabb gondjára, a tőkeellátott­ság, a likviditás megoldására akar fó­kuszálni. B. Mezei Éva A túlzott bürokrácia megfojtja a vállalkozásokat, ezért számos EU-tagállamban napirenden van az adminisztrációs terhek csökkentése Fotó: Népszava-archív Keresse a Libri könyvesboltokban!ggyLibri Tudás és kultúra TELEVÍZIÓ- ÉS RÁDIÓMŰSOR 5.50 Nap-kelte 9.00 Szünidei matiné 9.45 Aszem-iszom 10.10 Telitalálat 10.55 Eb-liget 11.05 San Francisco utcáin 12.00 Híradó délben 13.05 Rondó 14.05 Rockford nyomoz 15.00 Szerelmek Saint-Tropez-ban 15.55 Eb-liget 16.05 Telitalálat 16.55 Eb-liget 17.10 Közeli 17.15 Uniós pályázati kalauz 17.20 Körzeti híradók 17.30 Híradó 17.45 Telesport - Labdarúgó Eb Hollandia-Lettország 19.30 Híradó este 20.00 Szórakoztató percek 22.35 Telesport - Labdarúgó Eb Negyeddöntő 2235 Telesport - Labdarúgó Eb 23.00 Eb-liget 23.05 Szurkoljunk együtt! 23.20 Csütörtök este 23.45 Az én családom m2 5.50 Nap-kelte 9.00 Válaszd a tudást! 10.05 Az Angyal 10.55 Táncok a Linus kéziratból 11.05 Telesport - Labdarúgó Eb 12.00 Fekete gyöngy 12.45 Capella Savaria 13.05 Bay­watch 14.00 Családban marad 14.45 Kárpáti krónika 14.55 Társasutazás - Európa csillagai 15.25 Nap­nyugta 18.00 Texasi krónikák: Laredo utcai DUNA TV 530 Gazdakör 5.45 Indul a nap. 8.20 Hungarorama 830 H-Európa 9.00 Nyári matiné 10.10 Bűvölet 11.00 Gong 11.40 Bekezdések 1130 Hírek, vers 12.10 Gazdakör 12.25 Páratlan panorámák 1330 Álomkeringő 14.00 Barcelona építésze: Antonio Gaudi 14.15 A középkori Spanyolország 15.10 Magyar emlékek az Adrián 1530 A tátrai zergék megmentése 16.00 Magyar szellem a brit szigeten 1630 Régiók - Szabadka 17.00 Kalendárium 1730 Helyesen! 18.00 Híradó, sport 1835 Őfelsége kapitánya 19.30 Mese 20.00 Szent Iván napja 2130 Híradó, sport 2135 Bekezdések 22.05 Váltó 2235 Esti kérdés 23.20 A vad jövő 23.45 Indiánok 0.45 Zorán - Az elmúlt 30 év TV2 6.00 Segíts magadon! 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Lazac 9.00 Első szerelem 935 Szeretők és riválisok 1030 Teleshop 12.00 Benny Hill 1230 Pinokkió 1430 Játékidő 1530 Walker, a texasi kopó 1630 Beverly Hall 90210 1730 A betolakodó 1830 Tények 19.05 Aktív 19.45 Tremors - Ahová lépek, ott szörny terem 20.45 Sárkányok háborúja 23.00 Jó estét, Magyarország! 23.25 Pokoli történetek 0.25 Drága testek RTL Klub 6.00 Disney-rajzfilmek 630 Reggel 935 06 81 320 320 1030 Top Shop 1130 Delelő 13.10 Autómánia 1335 06 81 320 320 1435 Disney-rajzfilmek 15.20 Receptklub 1535 Airwolf 1630 Ármány és szenvedély 17.25 Édes dundi Valentina 1830 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Egy rém rendes család 20.10 Barátok közt 20.45 A csendőr és a földönkívüliek 22.25 Az utca törvénye 2330 Találkozások 2330 Moziklub 0.05 Nash Bridges - Trükkös hókus 1.00 Pont hu 130 Fókusz MAGYAR ATV 7.00 Más­nap 9.00 Egyenes beszéd Viasat3­ 630 Fekete szépség kalandjai 9.05 Ismétlések 12.05 Katts és kutyája 1335 Murder One­­ 1435 Halálbiztos diagnózis 1535 Hetedik mennyország 1635 Sabrina, a tini boszorkány 17.05 Buffy, a vámpírok réme 18.00 Űrbalekok 1830 Kaliforniába jöttem 1930 Dr. Cserus 20.05 A harc törvénye 21.05 A helyszínelők 2235 X-akták 2335 Vörös cipellők * Péntek reggel is Nap-kelte a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján 5.50 és 9.00 óra között, valamint délután 1530 és 18.00 óra között ismétlés az m2-n A Nap-kelte tervezett témái:­­ Bírálat a kormány gazdaságpolitikájának... A stúdióban Varga Mihály volt pénzügyminiszter. - Szakadás az MDF-ben? Kereszttűzben Gémesi György, a párt alelnöke. - Fő a város! Telefonszámunk az adás idején: 251-0519. 10.00 Arc­élek 11.00 Délidő 13.05.16.05.1735.18.05 Játék 15.05 Kisfilm 15.25 Gokarthősök 17.00 Hírek 17.05 Reklámműsor 1835 Életmódmagazin 19.00 Híradó, Összefüggések 20.00 Egyenes beszéd 21.05 Egymás között 22.00 Hírek 22.10 Kulturális hírek 23.00 Játék 0.25 Jerry Springer-show 1.15 Dr. Cserus KOSSUTH RÁDIÓ 4.03 Táncházi muzsika 4.34 Határok nélkül 5.00 Reggeli krónika 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.05 A Szabó család 1135 Hét az ezeregyből 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 1330 Tanúim lesztek! 14.04 Társalgó 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.15 Magyarországról jövök... 17.05 Vállalkozásklinika 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 1930 Sportvilág 1930 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Aranyemberek 2035 Csehov szerelmei 21.06 A huszadik század titkai 2135 Gyöngy­szemek 22.00 Késő esti krónika 2230 Iskolapélda 23.04 Hallgassuk együtt 0.00 Himnusz 0.10-4.00­ Éjszaka mtv 19.25 Esti mese 20.00 Híradó este 2030 Záróra 21.20 Membrán 21.45 Tv Sziget 2235 Kéz és ököl 0.35 Közeli 0.40 Éjszakai választék MAGYAR ATV a hírek élvonalában! Magyar ATV a kábelcsatornákon, műholdon, AM-mikrón és a UPC Directen, valamint az Interneten. Óránként hírek, reggeli és esti bel- és külpolitikai elemzések, hírmagazinok, interaktív háttérműsorok, közéleti portrék, valamint kultúra felsőfokon. Reggel 7-től este 11-ig a Magyar ATV iránytű a hírek özönében! Klubrádió (953) Június 24. csütörtök 6:00 Reggeli Robogás, a műsorvezetők: Mv.: Pálinkás Szüts Róbert és Pikó András 10:00 Ügyes - bajos Mv.: László B. Katalin 12:00 Pont délben - krónika a Klubrádióban 12:15 Gazdasági Hírek 12:30 Zöld klub Mv.: Tímár Ágnes és Gáti Miklós 13:00 Unikális Mv.: Kutasi Judit 14:00 Kék Hírek bűnügyi magazin Mv.: Kovács M. Veronika 15:00 Plenáris ülés (parlamenti magazin) Mv.: Bocskay Zsolt 16:00 Gazdasági percek 16:10 Megbeszéljük - Bolgár György és a hall­gatók műsora 18:00 Gazdasági Hírek - Vért András 18:15 Kultúrtipp (kulturális ajánlóműsor) Mv.: 1­800 Móni és Zsana 20:00 Kontra Mv.: Orosz József 21:00 Magas­i Géza hétköznapis műsora 22:00 Kis esti tőzsde Mv.: Vért András 22:15 Kultúrtipp (ismétlés) Június 25. péntek 0:00 Megbeszéljük­­ Bolgár György és a hallgatók műsora (ismétlés) 2:00 Plenáris ülés (ismétlés) 3:00 Ügyes - bajos (ismétlés) 5:00 Kontra (ismétlés) 6:00 Reggeli Robogás, a műsorvezetők: Mr.: Veiszer Alinda és Pikó András

Next