Népszava, 2004. július (132. évfolyam, 152–178. sz.)

2004-07-17 / 166. szám

SZÉP SZÓ2 18 NÉPSZAVA 2004. JÚLIUS 17., SZOMBAT Ulbricht, a falépítő A legvadabb keletnémet „ostalgiázók” sem sírják vissza napjainkban az ötvenöt esztendővel ezelőtt alapított Német Demokratikus Köztársaság hajdani főemberét, Walter Ulbrichtot. A fejhangon szónok­ló dundi diktátor uralma idején tört ki az 1953-as, vérbe fojtott berlini népfelkelés, s ugyancsak az ő ne­véhez fűződik a fal 1961 -es felhúzása, a Nemzeti Néphadsereg 1968-as csehszlovákiai beavatkozása. 1971 májusában „saját kérésére” Erich Honecker váltotta fel a Német Szocialista Egységpárt és a DDR élén. A világ hamarosan a „Mauer” leomlásának (1989. november 9.) másfél évtizedes jubileumát kö­szönti. A kommunista „Malter Walter”-ről kevés szép szó esik az újraegyesített Németországban. Lotte Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) hajdani első titkárának felesége 99 éves korában, 2002 tavaszán hunyt el. A halála előttig friss szellemi erőnek örvendett özvegy tisztán emlé­kezett még II. Vilmos császárra, Hitlerre, Leninre és Sztálinra. No meg Hruscsovra, Brezsnyevre, Ho­­neckerre, Kádárra, Zsivkovra, Ceausescura: az „elv­társi névsort” még hosszasan lehetne sorolni. Leg­jobban persze 80 esztendősen eltávozott férjét is­merte. Walter Ulbricht egy lipcsei szabó gyermekeként az orosz-német vámháború idején, 1893-ban látta meg a napvilágot, s kamaszként az asztalosmester­séggel ismerkedett. Beszédének szász dialektusát élete végéig sem tudta szalonképessé csiszolni, s eh­hez jött még fül sanyargató, sipító hangja, mely egy 1911 -es gégediftéria következménye volt. Felépül­vén a torokgyíkból elkapta a munkásmozgalom „gépszíja” az aszkétikus, sportos, türelméről és bá­torságáról elhíresült srácot. 1912-ben csatlakozott a szocdemekhez. (Ebben az évben született a „nagy” utód, Erich Honecker, aki Ulbrichthoz hasonlóan ugyancsak egy faszakmában, tetőfedő ácsként indí­totta proletár karrierjét...) Walter az I. világháborút a szociáldemokrata, an­­timilitarista Reichstag-képviselő Karl Liebknecht csoportjában vészelte át. A Spartakus Szövetség aty­ját és Rosa Luxemburgot a jobboldaliak 1919 janu­árjában meggyilkolták - Ulbricht abban az eszten­dőben „igazolt át” a Német Kommunista Párthoz (KPD). Elvtársai már 30 esztendősen a (KPD) Köz­ponti Bizottságának tagjává választották - igaz, a kordokumentumok szerény voksdiadalról tudósíta­nak. 1923 viharos napjait jól példázza, hogy azon az őszön Hamburgban Ernst Thälmann forradalmi munkásai az utcára vonultak és a bajor fővárosban Adolf Hitler nacionalista baráti köre puccsot szerve­zett. A müncheni osztrák álmodozónak már csak tíz évet kellet várnia, hogy hatalomra jusson, belefojt­va a szót a (lángba boruló) Reichstag képviselőibe, köztük Thälmannba, Wilhelm Pieckbe és Ulbricht­­ba. (E két utóbbi politikus az 1949-ben alakult NDK első elnökeként, illetve pártvezéreként kárpótlódott az elszenvedett igazságtalanságokért...) Noha Sztálin nem bánt kesztyűs kézzel vélt vagy valós politikai ellenfeleivel, sok európai kommunis­ta érezte magát nagyobb biztonságban a Szovjetunió­ban, mint hazájában. Rengetegen fizettek életükkel naivitásukért. „Prága, Párizs és újra meg újra Moszkva voltak a náci időkbeli emigráció helyszí­nei. Itt is, ott is pártmunkát végzett Ulbricht, aki 1928-tól a Szovjetunió Kommunista Pártjának is tagja volt, a simulékony fajtából” - amint azt a Der Spiegel írta. A német magazin így folytatta: „1919 és 1939 között négyszer változtatta meg az SPD-vel kapcsolatos elveit. Valamennyi 180 fokos fordulat Sztálin parancsára történt. Ulbricht az 1936-38-as moszkvai tisztogatások idején is szót fogadott a Kreml vezérének: sok százezer orosz mellett német kommunisták százai is áldozatul estek a sztálini gyilkosságoknak. Ulbricht és akkori segítője, a bon­ni SPD későbbi frakcióvezetője, Herbert Wehner döntöttek arról, hogy mely német elvtársakat kímél­je meg a titkos rendőrség. Csak kevesen voltak... Csupán ketten élték túl baj nélkül a moszkvai emig­rációt: Ulbricht és Pieck, az NDK későbbi első ál­lamfője.” (Wehner a semleges Svédországban esett hadifogságba 1942-ben.) „Ulbricht életének leghőbb álma volt egy szovjet állam megteremtése Németországban” - fogalma­zott 2001-ben megjelent könyvében Mario Frank. Az 50-es évek végén született, az NDK-ban felne­velkedett jogász hosszú ideje gyűjtögeti a politikus­sal kapcsolatos dokumentumokat. Moszkvában is belepillanthatott a Kommunista Internationale kö­zelmúltig titkosként kezelt aktáiba. A „Walter Ulb­richt - Egy német biográfia” című kötet árnyalt ké­pet rajzol a keletnémet proletariátus diktatúrájáról, „ahol a diktátori szerepet­­ így Frank­­ Ulbricht ma­gára osztotta”. A bátorság és opportunizmus, a hatalomvágy és a türelem éppúgy jellemezte a kecskeszakállas kom­munistát, mint a jó fizikai kondíció. Szüksége is volt a fittségre, hogy át tudjon vergődni a szovjetunióbe­li emigráció sztálini véres szlalompályáján. Hone­­cker a Gestapo berlini börtönében, Thälmann a bu­­chenwaldi koncentrációs táborban álmodozhatott a Moszkva-parti estékről... Ulbricht 50 évesen nem volt rest a sztálingrádi fagyos csatamezőn megafon­­nal a kezében agitálni Hitler ellen. 1942/43 jéghideg telén a sors egymáshoz sodorta Nyikita Hruscsovot és a nagy német túlélőt. (Sztálin 1953. márciusi ha­lálakor még jelentősége lett ennek a hajdani, spon­tán elvtársi randevúnak!) A Harmadik Birodalom romjain 1949-ben jött létre az NSZK és az NDK. A szovjet megszállási övezetben megszületetett Német Demokratikus Köztársaság fő politikai ereje a Sozialistisches Ein­heitspartei Deutschlands (SED) volt. Ugye milyen ismerős a forgatókönyv a kommunisták és a szoc­­demek egy csapatba tereléséről?! A KPD és az SPD 1946 áprilisában olvadt össze Németország Szocia­lista Egységpártjává, melynek vezetője a kommu­nista Wilhelm Pieck (1876-1960) és a szociálde­mokrata Otto Grothewohl (1894—1964) lett. A né­metül SED-re, magyarul NSZEP-re mozaikszava­­sított keletnémet egységpárt helyettes elnökévé tör­ténetünk főhősét, Ulbrichtot választották. A II. vi­lágháború utáni új karrierhez erőt adott a (hízásnak indult) férfiúhoz töretlenül hűséges Lotte asszony, akit sokan irigyelhettek „rendes” férjéért. Walter nem dohányzott és kocsmázni sem járt cimborái­val, lévén antialkoholista - no meg barátai sem vol­tak. Reggelente 6-kor tornával kezdte a napot és korabeli filmfelvételek szerint még öltönyben sem volt rést egy-egy pingpongcsatára. (Az már csak imperialista pletyka lehet, hogy miután Mao Ce­­tung Kínájával megromlott a Szovjetunióhoz hű csatlósok viszonya, a DDR kiskirálya aktív asztali­teniszezés helyett a passzív fociszurkolás mellett döntött.) A korát megelőzően a friss, nyers zöldségeknek táplálkozásában főhelyet biztosító Ulbricht a „hata­lom virtuózaként” 1950-ben az NSZEP KB főtitká­ra lett, majd 1953-ban pártja első titkárává válasz­tották. Mint már említettük, azon a tavaszon hunyt el J. V. Sztálin, és kevesen hitték volna, hogy a bonni kancellár, Konrad Adenauer ellenlábasa, Ulbricht 1971-ig nyeregben marad. Mert ugye nem sok jó­val kecsegtetett, hogy a nyáron 60. születésnapját ünneplő keletnémet diktátorról L. P. Berija a Kremlben kijelentette: „Soha életemben ilyen idi­ótát még nem láttam”. A berlini Neues Deutsch­land pártlap ajnározásra specializálódott zsurna­lisztái félbehagyták a DDR-vezért dicsőítő cikkei­ket és sápadtan ültek éjfekete Olympia írógépeik mögött. Aztán felgyorsultak az események: az NDK (fél) fővárosában munkásfelkelés tört ki jú­nius közepén. A Népi Rendőrség és a szovjet fegy­veresek segítségével elfojtott tömegmegmozdulás­ról Ulrich Harbecke nyugatnémet történész később így írt: „A szovjet állambiztonsági szervek titkos jelentése szerint 267 tüntető munkás veszítette éle­tét. Ehhez jöttek még a terrorperek áldozatai. A több mint ötezer letartóztatottból 106 személyt ítéltek halálra, és összesen 1067 embert küldtek 6321 évre börtönbe.” Az NDK-ban a hivatalos adatok 21 halottról szóltak... Ulbricht megúszta a június 17-i munkásfelkelést, sőt Berija kritikája sem jelentett tarkólövést számá­ra, mert alig négy hónappal Sztálin elhunyta után felmentették tisztségéből a véres kezű szovjet mi­niszterelnök-helyettest, belügyminisztert, a bizton­sági erők rettegett irányítóját. 1953 szeptemberében a fronton megismert Nyikita Szergejevics Hruscsov lett az SZKP KB első titkára és karácsonyi „megle­petésként” kivégezték a szovjet hóhért, Berija elv­társat. Lotte és Walter fellélegezhetett... Akik külföldön addig nem ismerték Ulbricht ne­vét, 43 évvel ezelőtt a világsajtóból értesülhettek „Malter Walter” berlini falfelhúzó akciójáról, mely bő 28 esztendőre kettészelte nem csak a Spree­­metropolist, hanem Európát is. A Németország szét­szakítását bebetonozó Ulbricht már mint az NDK ál­lamtanácsának elnöke két hónappal korábban még azt szajkózta: „Senkinek sem áll szándékában falat emelni... az építőmunkások a fővárosban elsősor­ban lakások építésével vannak elfoglalva és ez teljes­séggel leköti munkaerejüket”. Cinikus szavak, ismer­ve 1961 nyarának és az azt követő évtizedek (belné­­met határokon lejátszódott) tragikus eseményeit. A PB akkori tagja, az NSZEP KB titkára, az Ulb­richtot egy évtizeddel később fel-, illetve leváltó Erich Honecker az 1981-ben megjelent „Aus mei­nem Leben” című önéletrajzában többek közt ek­képpen indokolta meg a „Mauer” felhúzását: „Ezzel megmentettük a békét és letettük a Német Demok­ratikus Köztársaság további virágzásának alapkö­vét. Még napokkal, hetekkel 1961. augusztus 13. után is felkerestem az államhatárnál a harci egysé­gek tagjait, a Népi Rendőrség egyenruhásait és a ka­tonákat. Megvilágítottam a biztonsági intézkedések szükségességét és jelentőségét, valamint tolmácsol­tam a Központi Bizottság s a kormány köszönetét... Kétségtelenül segített 1961. augusztus 13. abban, hogy a nyugati mértékadó körök belássák azt, amit egy évtizednél hosszabb ideje nem akartak. A szu­verén, szocialista német államot sem zsarolni, sem eltiporni nem lehet.” Kennedy amerikai elnök öt hónappal a dallasi merénylet előtt 1963 derekán Nyugat-Berlinben vendégeskedve a szigetváros kormányzó főpolgár­mesterének, Willy Brandtnak a társaságában azt mondta a falnál: „Ich bin ein Berliner”. A német egység megteremtésébe vetett hitet tükröző „berlini vagyok” kijelentésre is válaszolt egy héttel később az Odera menti Frankfurtban szónokló Hruscsov, aki leszögezte: „Nem háborúval, hanem osztály­harccal akarjuk megvalósítani a kommunizmust”. Nos, politikailag ő sem sokkal élte túl (kelet-)né­­metországi kiruccanását: 1964 októberében felmen­tették első titkári pozíciójából, s ez a nálánál egy esztendővel idősebb Ulbrichtnak sem jelentett sok jót. A moszkvai generációváltás már előrevetítette, hogy L. I. Brezsnyev hasonló lépést sugall majd berlini elvtársainak. Hét szűk esztendő következett, amit a Varsói Szerződés több tagállamának 1968-as csehszlovákiai beavatkozása „színesített”. Az akkor már egyre tutyimutyibb Walter Ulbricht 1971 máju­sában dobta be a törülközőt. A korára és egészségi állapotára való tekintettel felmentését kérő első tit­kártól a stafétabotot Erich Honecker (1912-1994) vette át - ő elődjénél némileg rugalmasabban kezel­te az úgynevezett „berlini kérdést” és a kelet-nyuga­ti viszonyt. Ulbricht 1973-ban, 80 esztendős korában bekövetkezett haláláig még végignézhette az NDK­­NSZK közeledésének legelső lépéseit, de a szocia­lista Németországnak (és a berlini falnak) összerop­panását 1989/90-ben már csak özvegye láthatta. Mogyorósi Géza (Berlin) EAST ( KKM \\\ S COMMUNIST BOSS \\ U.llílt H BÜK TIT A puppet'slot is not o happy one. A rejtett gazdaság rejtelmei (Folytatás a Szép Szó I. oldaláról) A cégek vezetőinek csaknem fele azt a véleményt vallja, hogy a jelenleg hatályos versenytörvények csak közepes mérték­ben érvényesülnek, míg egynegyedük ennél szkeptikusabb. 17 százalék azoknak a cégeknek az aránya, amelyek szerint többnyire nem, és nyolc százalék azoké, amelyek szerint egyáltalán nem jutnak ma Magyarországon érvényre a „verseny­­szabályozás” törvényi előírásai. A vállala­tok egyötöde viszont inkább optimista: 17 százalékuk szerint többnyire és csupán két százalékuk szerint teljes mértékben érvényesülnek ezek az előírások. A piaci partnerek egymáshoz való vi­szonyában az erőfölény - a magyarorszá­gi vállalatok vezetői szerint - elsősorban a fizetési határidők, valamint az ár megha­tározásában jelenik meg. A gazdasági erő­fölénynek ennél valamivel kisebb, de a közepesnél gyakoribb megnyilvánulása a megrendelés-bonyolítás és bizonyos kap­csolódó szolgáltatások kikényszerítése. A fizetési határidők meghatározása szinte egyértelműen a gazdasági erő kér­dése a magyar piacon. Ez derül ki a vál­lalatvezetők értékeléséből, akiknek közel egyötöde teljesen általánosnak tartja eb­ben az esetben az erőfölénnyel való „visszaélést”. Csaknem ennyire gyakori az árdiktálás is. A vállalatvezetők több mint fele álta­lános jelenségként írja le ezt a gazdasági magatartást, 37 százalékuk szerint az erősebb vállalat többnyire meghatározza az árakat, míg további 15 százalékuk szerint ez mindig így történik. A megrendelés-bonyolítás esetében a vállalatvezetők szerint valamivel kevés­bé számít a cégek ereje. Relatív többsé­gük szerint közepes mértékben jellemző a magyar gazdaságra az erőfölénnyel tör­ténő visszaélés a megrendelés-bonyolí­tás esetén. Ennél kevesebb azok aránya, akik ilyen esetben nagyobb súlyt tulajdo­nítanak a cégek erejének. Az erősebb vállalat magatartására leg­kevésbé a kapcsolódó szolgáltatások ki­kényszerítése jellemző. A vállalatveze­tők alig egyharmada gondolja, hogy az eladó-vevő kapcsolatrendszerben megle­hetősen gyakori vagy teljesen általános lenne különféle kapcsolódó szolgáltatá­sok erőfölénnyel történő kikényszerítése. Igaz, még kevesebben vannak azok a cé­gek, amelyek szerint nem gyakori jelen­ség ez. A vállalkozások nemcsak a különféle hatóságokkal szembeni fizetési kötele­zettségeik teljesítése során késhetnek, hanem egymás közti fizetésnél is. A cé­gek szerint ágazatukban átlagosan 4,1, míg országos átlagban 4,9 hét lehet a vál­lalkozások egymással szembeni fizetési elmaradásának mértéke. V­­­isszaszontható-e a rejtett gaz­daság? Erre a kérdésre igenlő választ adott a vállalkozások kétharmada. Azok a cégek, amelyek látnak lehetőséget a rejtett gazdaság visszaszorítására, első­sorban a vállalkozások terheinek csök­kentésével, és csak másodsorban az el­lenőrzések, illetve a szankciók szigorítá­sával tartják visszaszoríthatónak e tevé­kenységeket. A rejtett gazdaság arányának mérsék­lésére lehetőséget látó vállalkozások többsége említette megoldásként javas­latai között az adókulcsok csökkentését, míg 31 százalékuk a járulékok csökken­tését tartotta fontosnak kiemelni. A válla­latok egy része azonban nem vagy nem­csak a terhek csökkentését tartja fontos­nak, hanem általában az adó- és járulék­­rendszer átalakítását vagy az átláthatóbb, ritkábban változó gazdaságszabályozást, törvénykezést. Azon vállalatvezetők, akik nem látnak lehetőséget a rejtett gazdaság visszaszorí­tására, választ adtak arra, hogy miért tart­ják ezt lehetetlennek: az egyik ok, hogy a jelenlegi gazdasági környezet intézmé­nyesült feltételrendszere akadályozza a rejtett gazdaság visszaszorítását. A leg­gyakoribb tényezők természetesen éppen azok, amelyeket az optimisták a befolyá­solás legeredményesebb területeinek tar­tanak. Voltak cégek, amelyek nem a gaz­daság szerkezetében, intézményi keretei­ben, hanem a gazdasági élet szereplőinek magatartásában vélték felfedezni azt a té­nyezőt, amely megakadályozza a rejtett gazdaság visszaszorítását. Érdekes, hogy a rejtett gazdaság feltéte­lezett megszűnésétől a vállalatok 54 szá­zaléka nem várna változást saját nyeresé­gességében, gazdálkodásának javulásá­ban, sőt egynegyedük ettől nyereséget re­mél, mert szerintük ezzel szűnne a tisztes­ségtelen verseny. Ezek a cégek átlagosan 31 százalékos nyereségnövekedést prog­nosztizálnak, míg az ez esetben veszteség­től tartók 21 százalékos nyereségcsökke­néssel kalkulálnak. A rejtett gazdaság tel­jes visszaszorulásával - a vállalatvezetők prognózisa alapján - átlagosan öt száza­lékkal nőhetne a vállalatok nyeresége. A vállalatvezetők többsége elítéli, ká­rosnak tartja a rejtett gazdaságot, ugyan­akkor jelentős részük a jelenlegi körül­mények között megérti, elfogadja létét és adott esetben alkalmazkodik is hozzá. A cégvezetők egyötöde ki is mondja, amire sokan csak utalnak válaszaikban, neve­zetesen, hogy a rejtett gazdaság jelenleg Magyarországon szükséges rossz. Belyó Pál

Next