Népszava, 2005. május (132. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-11 / 109. szám

NÉPSZAVA 2005. MÁJUS 11., SZERDA Sebes György Futólépések Gyurcsány Ferenc kétségkívül versenyt fut az idővel. Megpróbálja elérni, hogy a válasz­tásig hátralévő alig egy évben maga - és a szocialista párt - mellé állítsa a most még bi­zonytalan szavazókat. A kísérlet érdekes és figyelemre méltó. Már csak azért is, mert hangsúlyozottan nem választási programot hirdet meg­­ folyamatosan, hetente hanem olyant, amit mindenképpen szükségesnek tart az ország számára. Minden időben és kü­lönösen most, amikor a munka világában, az egészségügyben, szociális területen jelentős lema­radást észlel. És olyan sok meg­oldandó kérdést, amire - jelképe­sen - száz lépés is kevés lehet. A program részletei csak foko­zatosan válnak láthatóvá, egyelőre javaslatokról van szó és még sok tárgyalás, vita, beszéd lesz róluk. Az viszont már bizonyos, hogy a miniszterelnök jelentős változáson ment át. Már megválasztása előtt értésre adta - lapunk­nak is beszélt róla -, hogy nem érdekli, mit mond az ellenzék. Tisztában volt - van - vele, hogy a személye és kormánya elleni folyamatos támadások egyetlen célja: lehetetlenné tenni őt és pártját a választásokra. Erre pedig az volt a válasza, hogy nem válaszol, megy a maga útján. Ez az attitűd nem változott a több mint fél év alatt, a stílus azonban igen. Az első hónapokban mintha azt akarta volna jelezni, egészen más, mint elődje. Kormányzása utolsó szakaszában Medgyessy Péter is elismerte, hogy csaknem két éven át folytatott „gesztuspolitikája” kudarcot val­lott. Az ellenzék nem volt fogékony a gesz­tusokra, eszében sem volt méltatni a békülé­­keny hangot. Gyurcsány tehát meg akarta mutatni, ő még csak nem is kísérletezik ilyesmivel. Végül is a hatás nem maradt el. Amikor a kormányfő - miniszterelnöktől addig szokatlan élességgel - tromfolta le az ellenzéket és vágott vissza nekik a parlament­ben, a döbbenet érezhetővé vált. Hogy jön ez az ember ahhoz, hogy ugyanazokkal az eszközökkel vívja a csatákat, ami addig a magát polgárinak nevező oldal kiváltságának volt tekinthető? - mintha ezt kérdezték volna maguktól az ellenzékiek. S aztán ők is ott folytatták, ahol az első megdöbbenés előtt abbahagyták. A kormánypártok és személye­sen a miniszterelnök sem a parlamenti padso­rokban, sem a jobboldali újságokban nem számíthat kíméletre. Miután azonban Gyurcsány megmutatta, hogy tud ő olyan is lenni, az év elején váltott. Ez egybeesik azzal, hogy kiötlötte, majd hó­napokon át tesztelte új programját, amely a keresztségben a száz lépés nevet kapta. Azt ugyan még nem tudni, mi lesz a vége, de az már most biztos, hogy a miniszterelnök na­gyon szívósan és következetesen építette fel a változások politikáját. Lényegében évindító parlamenti beszédében hirdette meg, hogy át kell értékelni sok mindent, ami az utóbbi években, egészen a rendszerváltás óta termé­szetesnek látszott. Aztán elment több egye­temre és nem mindig baráti közegben mér­hette le mondandójának hatását. Sorozatban tesztelte, mit szólnak egy-egy elképzeléséhez. Ezzel együtt pedig stílust váltott a parlament­ben. Ezt világosan jelezte hétfői - napirend előtti - beszéde is. Kifejtette, hogy a közös megoldásokban hisz. „A száz lépésnek arról kell szólnia - mondta -, hogy egy olyan világot építünk magunk köré, amelyben közös érdek és közös meggyőződés, hogy közdolgainkat, közös ügyeinket közösen kell rendben tartanunk.” Aztán hosszasan fejtegette, hogy a parla­ment tagjainak - üljenek bármelyik oldalon - ugyancsak ki kell venni részüket e közös munkából. „Azzal nem jutunk egyről a ket­tőre, ha egymást minősítgetjü­k. Azzal nem jut előre az ország, ha olyan durvaságokat vá­gunk egymás fejéhez, amelyről egyébként a magánéletünkben azt gondolnánk, hogy ez nem megengedhető” - tette hozzá. Mindez­zel nyilván az egy héttel korábbi jelenetekre - és sok előző megnyilvánulásra - is utalt. A képviselők némelyike egymást sem kíméli, s néha valóban úgy viselkedik, mintha vala­mi utcai demonstráción lenne. A közbekia­bálások mindennaposak, a sértések szinte megszokottak. A tévénézők időnként szinte pankrációt élvezhetnek az ülésteremből. Az aligha hihető, hogy egy - mégoly szív­hez szóló - miniszterelnöki szózattól meg­változik a sokat bírált hangnem a parlament­ben. Az pedig még kevésbé valószínű, hogy átalakul tőle az ellenzék harcmodora. Már­pedig ők sok kétséget eddig sem hagytak, hogy vissza akarják szerezni a három éve elvesztett hatalmat és ehhez minden eszközt felhasználhatónak tartanak. Marad tehát a két ország képe: a jó, ahol Orbán Viktor és hívei mindent megtesznek a nép boldogulá­sáért, meg a rossz, ahol a gonosz kommu­nisták utódai a nép elnyomorításában lelik kedvüket. Marad a szelektív emlékezet - ami az előző négy évben volt, az helyes, ami 2002 óta történt, az maga a bűn -, s ezzel együtt, aki hagyja magát, azt továbbra is készséggel hülyének nézik. Ugyanakkor to­vábbra is igyekeznek maguk mellé állítani mindazokat, akik a középtől jobbra állnak - akár kicsit, akár nagyon. Ennek jele volt az a beszéd is, amelyet Orbán Viktor vasárnap Solton tartott. Ebben előkerültek mindazok a kipróbált patronok, amelyekkel régóta megnyerhető a jobboldali szava­zók tetszése. De volt még más is. A Fidesz elnöke úgy vélte, a vidéki kisgazda hallgatóság meg­érdemli, hogy még tovább men­jen és olyanokat is mondjon, amit korábban csak a szélsőjobb­­oldal hangoztatott. Kitért arra, hogy a nagy boltokban ma min­den áru megtalálható, az áruház­láncokban pedig még olcsóbbak is. Majd rögvest hozzátette, hogy csak addig lesznek ott olcsók a termékek, „amíg tönkre nem teszik a magyar gazdákat, amíg tönkre nem megy a magyar mezőgazdaság, és ha ez bekövetkezik, abban a pillanatban lehúz­zák a városi emberek bőrét is a magas importélelmiszer-árakkal”. Íme egyetlen mondatban a Gyurcsány-kormány polgári jellemzése, amiből a következtetést minden­ki maga vonhatja le. Ha akarja, Orbán tesz róla, hogy hívei a megfelelő eredményre jussanak. Mindebből az is nyilvánvaló, hogy óriási szakadék tátong Gyurcsány lépései és az ellenzék között. Pillanatnyilag úgy látszik, a miniszterelnöknek vannak elképzelései, a Fidesznek viszont leginkább csak annyi az elképzelése, hogy a jelenleg kormányzók­nak egy év múlva menniük kell (ha már előbb nem lehet, mert Orbán minden alka­lommal közli, ők akár holnaptól átvennék a kormányzást). Beszélhet tehát a közös mun­ka fontosságáról a kormányfő, támogatást ellenoldalról nem kap programjához, legfel­jebb annyit, hogy ezt vagy azt a lépést ők már évekkel ezelőtt is akarták. A kulcskér­dés Gyurcsány - és pártja - számára most az, hogy a parlamentben és azon kívül meg tudják-e győzni a még bizonytalan embere­ket, nekik lesz jobb, ha megvalósul a száz lépés, amihez viszont az is szükséges, hogy a jelenlegi koalíció további mandátumot kapjon. Most tart a versenyfutás az idővel. Még nem tudni, a kormánynak mit és mennyire sikerül megváltoztatni a választásig hátra­lévő időben. S vajon a polgárok a jövő tavasszal kinek hisznek majd a szavazófül­kék magányában. Beszélhet tehát a közös munka fontosságáról a kormányfő, támogatást ellenoldalról nem kap programjához, legfeljebb annyit, hogy ezt vagy azt a lépést ők már évekkel ezelőtt is akarták Az egészségnek is ára van „A Magyar Köztársaság területén élők­nek joguk van a lehető leg­­magasabb szintű testi és lelki egészség­hez” - olvas­ható az alkot­mányban. Mű­ködik ma ez a paragrafus? Vagy itt is arról van szó, hogy a magasztos elveket már régen nem követi a gyakorlat? Ne legyünk álszentek. Leg­alább önmagunknak valljuk be, hogy ma sem kap mindenki egy­formán színvonalas ellátást. S amit a többség kap, az messze nem a lehető legmagasabb szintű. És ha idáig eljutunk az őszinte gondolkodásban, akkor belátjuk: váltani kell. Vége a kommunisz­­tikus, jóléti társadalom pénztárcá­jához igazított ábrándoknak, vis­­­sza kell térni a valósághoz. Oda, ahol ma a magyar egészségügy tart. A lerobbant kórházakhoz, a penészedő falú rendelőkhöz, a növekvő orvoshiányhoz, a min­dent behálózó, hálapénzes dzsumbujhoz. Itt tartunk most, Magyarorszá­gon. Tudjuk, hogy ez így nem mehet tovább - és mégis, évek, évtizedek óta így megy tovább. A miniszterelnök szerint politikai bátortalanság és szakmai tétova­­ság volt az oka annak, hogy az el­múlt 15 évben nem történt meg a szektor átfogó reformja. Politikai bátortalanság? Biztos, hogy erről van szó? Nem inkább arról, hogy a magyar politikusok gondolkodásába mélyen beleivó­dott a szocialisztikus gondolko­dásmód, a paternalista állam esz­ménye, amely gondoskodik pol­gárai jólétéről, egészségéről. Legalábbis elvben. Mert a gya­korlatban a többségnek se jólét nincsen - merthogy ahhoz egy nagyon gazdag ország, nagyon gazdag kormány kellene -, se ja­vuló egészség. Sőt!... Szakmai tétovaság? Biztos, hogy erről van szó? Nem inkább arról, hogy az orvostársadalom meghatározó körei nagyon is jól tudják, szakmailag mit kellene tenni, ámde személyes érdekeik ellen mégsem cselekedhetnek? Szégyen ugyan a burjánzó hála­pénzrendszer, megalázó a boríté­kok zsebbe csúsztatása, ám hozzá lehet szokni az így elért jómód­hoz, amit minden egyes változta­tás veszélybe sodorhat. Ugyan az orvosok nagy részét nem érinti a borravalós jólét, de ők talán nin­csenek abban a pozícióban, hogy kikényszerítsék a változtatást. Azt a változtatást, ami nélkül nincs polgári öntudat, vagy ha van, csak arra terjed ki, hogy le­nézze, leszólja az orvosokat. Azokat a gyógyítókat, akik önhi­bájukon kívül kerültek ebbe a jel­lemtorzító, megalázó, ámde egy idő után nélkülözhetetlen hála­pénzes világba. Magyarországon az természe­tes, hogy a jó cipő sokba kerül, sokat áldozunk a jobb ételekért is, márkás ruhákra is hajlandók va­gyunk többet fizetni, ám ha az egészségünkről van szó, akkor legfeljebb hálapénzben tudunk gondolkodni. Gondolkodásunk korlátozott. Itt nem létezik piac, azt mondjuk, nekünk jár az egészségügyi ellátás. Aztán mi­kor szembesülünk a valósággal, akkor kompromisszumot kötünk: jár, de mivel nem azt kapjuk, ami jár, inkább fizetünk. Zsebből zsebbe, mutyiba. És azt hisszük, ingyenes az orvosi ellátás. A jelenlegi egészségügyi rend­szer az egyik legdrágább megol­dás. Nem ösztönöz az emberi el­látásra, a színvonal emelésére, aki jól dolgozik, nem kap több fi­zetséget. A pazarlás, az önámítás e rendszer működésének alapele­me. Sokba kerül minden adófize­tőnek. Ennyi pénzért már akár korszerű, jó minőségű ellátást is kaphatnánk. Csak nem ebben a rendszerben. Egy piacgazdaság­ban az egészségnek is ára, értéke van. Most is fizetünk érte, csak nem valljuk be. A mindenkori ha­talom is úgy tesz, mintha nem lát­ná, micsoda pénzek forognak eb­ben a szektorban. Gyurcsány Ferenc most rendet akar vágni. Pontosabban szeretne egy kicsit változtatni. Nagyot nem mer lépni, inkább huszonegy kisebbet vállalna. Ám ha a há­romlépcsős biztosítási modellt bevezetik, az már nagy lépés len­ne. Szembenézést jelentene a je­lenlegi gyakorlattal: beismernék, hogy akinek pénze van, az jobb ellátáshoz juthat. Úgy, mint most. Ez nem változna. A környezet, a társadalom lég­köre azonban alaposan átalakul­na: aki többet fizet, az követel is. Színvonalat, tisztességes keze­lést, emberi bánásmódot. A legá­lisan áramló pénz ugyanakkor nem az orvosok zsebében landol­na, borítékba zárva, hanem a tár­sadalombiztosítás kasszáját gya­rapítaná. Ha ott több pénz lenne, akkor az alapellátás javítására is lenne fedezet. Tehát jól járna az is, aki csak a biztosítás első fokát fizetné meg. De az orvosok jövedelme is gyarapodna. Piacgazdaságban az ő tudásuknak is értéke, ára van. Amit meg kell fizetni. Néha na­gyon sokba kerül. De megéri. Az egészség sok pénzt megér. Ennyit kell beismernünk. Ez ma még ne­hezen megy. Kocsi Ilona VÉLEMÉNY Tönkretett érettségi Nincs érettségi botrány nélkül, már 15 éve. Majd minden eszten­dőre jutott belőlük eddig, ám egyik sem volt olyan, mint a mos­tani. Az érettségi tételek kiszivárogtatása Magyarországon há­rom okból történhet leginkább. Vagy diákcsíny miatt, hiszen az érettségizők biztosra akarnak menni, megpróbálják előre meg­tudni a feladatokat, és mérget vehetünk rá, hogy találnak olyan aggódó szülőt vagy ne adj’ isten „hozzáférő embert”, aki, ha megteheti, elcseni és „közkinccsé” teszi a tételeket. A második ok, hogy jó pénzt kaszálhat az, aki tudással kevésbé fölvértezett, ám pénzzel alaposan ellátott diáknak kínálja a „biztos forrást”, és végül a harmadik a Magyarországon egyáltalán nem mellőzhető politikai indíttatás. Ha alaposan megvizsgáljuk a mostani esetet, vagyis a tételek internetre való feltételét, az előbb felsoroltak közül szinte kior­dít, az idén sokkal inkább a politika „tette be a kaput az érettsé­ginek”, mint bármi más. Tegyük csak fel az alapkérdést, kinek használ, kinek áll érdekében az idei botrány? Ha jól meggondol­juk, a gyerekeknek nem, hiszen ha tudták, hogy megleshetik a feladatokat, miért árulták volna el bárkinek is. Szép csöndben ki­válóan leérettségiznek, és az egészet elfelejtik. Persze, lehet be­csületességre hivatkozni, vagy zavarodottságra, de egy biztos, a diák diák, és nem hülye. Legfeljebb egy-két kisebb hibát belerej­tettek volna az írásbelikbe, nehogy feltűnjön valakinek, hogy túl jól sikerültek a vizsgák. A tanároknak? Ok sok évet fektettek ab­ba, hogy diákjaik sikeresen számot adjanak tudásukról, miért veszélyeztették volna azokat, akikért eddig dolgoztak és aggód­tak? Ok még most is gyomorgörcsöt kapnak a féltéstől, éjszaká­kat nem alszanak, hogy minden sikerüljön, jót akarnak, és nem rosszat a maturáló diákoknak. Akkor hát kinek volt érdeke, hogy nehogy simán sikerüljön az idei érettségi? Szinte kézenfekvő a magyarázat, annak, aki eleve rossznak tartotta az emelt szintű vizsgák bevezetését, annak a szülőnek, akinek nem tetszik a fel­sőoktatási törvénytervezet, vagy annak, akinek érdeke, hogy mi­nél nagyobb legyen a zűr az országban, mert ebből politikai tő­két kovácsolhat magának. Azt, hogy melyik oldalon, és kinek az oldalán áll az ilyen ember, mindenki eldöntheti maga. Egy biz­tos, szégyenletes dolog, ahogy az is, hogy több mint százezer diák életének első nagy próbáját teszi tönkre. Miilei Hona Tetthely otthon Szijjártó Péter legnagyobb eré­nye, hogy kisfiús mosolya még a legbaloldalibb nagymamáktól is képes voksokat kicsalni, minden látszat ellenére a képvi­selő úr ízig-vérig politikus. Sorra járja a Tetthelyeket, boro­gatja ki a csontvázakat Gyur­csány üzleti szekrényeiből. Ha van ott egy, ha nincs­­ ő bizony talál egyet. Kétségtelenül jó szolgálatot tesz a Fidesznek, s bár egyre erősebben mutatkoz­nak rajta amolyan „kellerlász­­lós” arcvonások, a fiatal politi­kus még mindig hiteles. Illetve annak látszik. Hiszen koránál fogva még nem lehet milliár­dos, sem szőlősgazda, biztosan nincsenek bányái és sem KISZ- vezető, sem ügynök, de vadakat terelő juhász sem volt koráb­ban. Legutóbb úgy fogalmazott: „Manapság sokat hallani szo­cialista körökből azt az érve­lést, hogy „Gyurcsány Ferenc sikeres üzletemberként lett mil­liárdossá". Mi készséggel fo­gadnánk el ezt az érvelést, hi­szen az országnak nagy szüksé­ge van tehetséges és sikeres üz­letemberekre. De vajon igaz-e az, amit a szocialisták Gyur­csány Ferenccel kapcsolatban állítanak? Nem inkább arról van-e szó, hogy Gyurcsány Fe­renc személyében egy olyan emberrel állunk szemben, aki a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség egykori vezető funkcioná­riusaként politikai - közérthe­tőbben elvtársi - kapcsolatait kamatoztatva dolgozta ki a szo­cialista módon való meggazda­godás különösebb tehetséget nem kívánó receptjét?!” Me­gint jól odamondta. Ráadásul csak alig egy-két áderi mélysé­gű félmondat volt a szövegben. Szijjártó hosszú ideje vadászik Gyurcsányra, szinte már min­den létező üzleti kapcsolatát körbelőtte. Viszont érdekes di­lemma lehet most nemcsak a képviselő úr, hanem saját párt­vezetése számára is, hogy Szij­­jártóék vasútépítő cége hosszú évek óta kap állami megrende­léseket, sőt egykoron még ma­gától a rettegett Gyurcsány Fe­­renctől is kaptak megbízásokat. Jelen esetben Szijjártóéknak - már amennyiben hitelesek akarnak maradni - következő Tetthelyként a családi cégirodát kellene meglátogatniuk. Persze mindannyian tudjuk: semmi különös és elvetendő nincs ab­ban, ha egy politikusnak vagy annak családjának sikeres üzle­ti vállalkozása van. Még talán az sem botrány, ha az érintett cég - törvényes keretek között - állami megrendeléseket kap. Csak ebben az esetben illik egyenlő mércével mérni. Az meg, tudjuk jól, politikailag nem szerencsés. Szalay Tamás Lajos 7 NÉPSZAVA ----ALAKÍTVA 1873-BAN----­Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapigazgató: MUZSLAI KATALIN ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN (Mozaik), PODHORÁNYI ZSOLT (Kultúra), PÓR VILMOS ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN ■ Sportszerkesztőség vezető: SIMON ANDREA, A Sportszerkesztőség partnere: MobilPress ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, KOCSI ILONA, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: BOROS ISTVÁN ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA« Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Marketingvezető: KOVÁCS MÁRTA ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetési igazgató: VITKOVICS MERCÉDESZ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapkézbesítőknél, Budapesten a Hírlap Területi képviseleteken és a kiadónál. További információ: hirlapelofizetes@posta.hu, 06/80-444-444 vagy 06/80-200-502. Előfizetési díj egy hónapra 1932 Ft, negyedévre 5466 Ft, fél évre 10 764 Ft, egy évre 20 868 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1­2­4­8­1­6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti

Next