Népszava, 2005. június (132. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-01 / 126. szám

Ára: 116 forint 2005. JÚNIUS 1., SZERDA 126. szám O www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu NÉPSZAVA ALAPÍTVA 1873-BAN Egy mondat Mennyire ad hitelt az ügyészség újabb gyanúsításainak a brókerügyben? Tóth Károly szocialista képvise­lő: A kérdésre az egyik lehetséges válasz, hogy nincs válasz. Egyéb­ként az MSZP korábban is azt mondta, hogy aki ténylegesen bűn­­cselekmény követett el az ügyben, azzal szemben el kell járni. Répássy Róbert, a Fidesz kép­viselője: A gyanúsítás még nem azt jelenti, hogy valaki elkövet­te a bűncselekményeket, hanem csak azt, hogy terhelő bizonyíté­kok vannak rá, ami viszont ob­jektív kérdés, míg a lényeg a vádemelés és az utána következő bírósági eljá­rás, illetve döntés lesz. Debreczeni József politológus: Hitelt adok az ügyészségi gyanú­sításoknak, amelyek Kulcsár val­lomásán túl bizonyára egyéb té­nyekre is támaszkodhatnak. Rá­adásul eddig is sok jele volt an­nak, hogy a politikának a balolda­la is érintett az ügyben. 3. oldal Ajánló Magazinajánló Három év röppent el azóta, hogy az újságok hírül adták: Cruise és Cmz egy pár. Mára vége a szerelemnek: ma már Penélope Cruz és Matt­hew McConaughey egy pár. - Dankó Pista 750 nótája - Tarantino is „belerendezett” egy ki­csit az elsöprő erejű Sin City című filmbe - Horoszkópé 24 oldalon Vas megye búcsút mond Szakított az Egészségügyi és Szociális Ágazat­ban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével a vas megyei szervezet, döntően azért, mert Cser Ágnes elnöki tisztségének megerősítéséről szóló kongresszusi szavazáson nem tudták elérni a tit­kos voksolást 4. oldal Kína megtartóztatja önmagát Engedve az EU nyomásának, mától a textilipari termékek kiviteli vámját 74 kategóriában meg­emeli a kínai kormány. Az emelés mértéke elér­heti a 400 százalékot is. Ettől függetlenül az EU további lépéseket tesz a versenyképesség javítá­sa érdekében. A budapesti kínai piacok sorsa egyelőre bizonytalan. 5. oldal Sólyom erősödő esélyei miatt élénk kiútkeresés kezdődött az MSZP-ben Körtánc a visszalépés körül Két verzió él az MSZP-ben arról, hogyan lehetséges elkerülni az államfőválasztáson várható szocialista fiaskót. Az egyik szerint Szili Katalin visszalép, és az új jelölt Glatz Ferenc akadémikus lesz. A házelnök visszalépését nem tartja elképzelhetőnek egyik fő tá­mogatója és földije, Toller László. Az MSZP-s poli­tikus lapunknak azt mondta, ez sem a voksolás előtt, sem az első forduló után nem fog megtörténni. A má­sodik verzió erre épít. Eszerint néhány SZDSZ-es, független és MDF-es átszavazó képviselővel bizto­sítják jelöltjük megválasztásához szükséges több­séget. Még az SZDSZ-frakció hétfői döntése előtt egyeztetést tartottak a kormánypártok képviselői, itt szó esett arról is, hogy Wekler Ferenc várhatóan kér és kap mentességet a liberális képviselőtestülettől. Valószínűleg részt vesz az államfőről szóló szavazá­son Mécs Imre is. A parlamenti matematika szerint a Fidesz jelöltje, Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke a legesélyesebb az államfői posztra. A Medián e havi felmérése szerint egyébként - ál­lamfőjelöltté válása után - áprilisról májusra 5 száza­lékkal nőtt Szili Katalin népszerűsége. Mind az is­mertsége, mind a népszerűsége növekedett, és május elején már ő volt a legnépszerűbb magyar politikus. Megváltozott a Mediánnál Orbán Viktor lakossági megítélése. A Fidesz elnökének népszerűsége­­ már­ciusról áprilisra­­ nyolc százalékponttal esett vissza. (További részletek a 3. oldalon) Az elítélt olajmágnás ügyvédje útján tudatta, hogy megfellebbezi az ítéletet Kilenc évet kapott Hodorkovszkij Kilencévi börtönre ítélte Mihail Ho­dorkovszkij orosz olajmágnást egy moszkvai bíróság kedden, miután bű­nösnek mondta ki őt nagystílű üzleti csalás és adóelkerülés elkövetésében bűnszövetkezet élén. A Jukosz olajvál­lalat volt fejét hat vádpontban mondta ki bűnösnek a Mescsanye kerületi bí­róság a hét közül az ítélethirdetés 12. munkanapján. Hodorkovszkij üzlettár­sa, Platon Lebegyev szintén kilencévi börtönt kapott. Emellett a bíróság több mint 17 milliárd rubel adóhátralék ki­fizetésére kötelezte őket. Hodorkovsz­kij védői útján tudatta, hogy hazai fó­rumon fellebbezi meg a rá kirótt sú­lyos börtönbüntetést. (írásunk a 16. oldalon) Mihail Hodorkovszkijt (előtérben) és vádlott-társát, Platon Lebegyevet már nem lepte meg a szigorú ítéletFotó: Reuters Elemzők a hazai gazdaság gyorsulását várják A szokottnál némileg lassabb gazdasá­gi növekedésről számolt be tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Magyar­­ország bruttó hazai terméke (GDP) 2005 első negyedévében 2,9 százalék­kal lett magasabb, mint az előző év azonos időszakában volt. Tavaly 4,0 százalék körüli volt a gazdasági nö­vekedés. A pénzügyi államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazda­ság továbbra is az Európai Unió régeb­bi tagjainál jóval erőteljesebben fejlő­dik. Elemzők a növekedés lassulásá­nak kedvezőtlen következményeire is felhívják a figyelmet, az év második felében viszont már a gazdaság gyor­sulására számítanak. (Részletek az 5. oldalon) Furulyás szerzett még két hektárt A bizalmában a klub hétfői közgyűlé­sén megerősített Furulyás János ked­den a Kincstári Vagyoni Igazgatóság illetékeseivel tárgyalt, s a Fradi-elnök szerint komoly esély nyílt arra, hogy a klub ne csak az eddig a tárgyalások alapját képező hat hektárral gazdál­kodjon a jövőben, hanem két hektárral többel, ám a plusz terület árát a FTC- nek ki kellene fizetnie. Furulyás el­mondta, kedden késő este találkozott a továbbra is roppant titokzatos jövőbeni befektetővel, aki továbbra is ragaszko­dik a FTC-hez. Tepszics Ignác sport­­igazgató is gőzerővel tárgyalt tegnap, és ajánlatot tett lejáró szerződése meg­hosszabbítására Sowunmi Thomasnak, Marek Penksának, Adem Kapicnak, Drágán Vukminak, Lipcsei Péternek és Rósa Dénesnek. (Cikkünk a 14. oldalon) Telefonáljon, és nyerjen koncertjegyet! Legyen Ön is az első 5 telefonáló között! Két fő részére jegyet nyerhet a Neoton Família koncertjére, ha ma, június 1-jén délelőtt 10 és 10.30 óra között felhívja a 06-80/200-502-es ingyenes zöldszámot. A koncert időpontja: 2005. június 3., péntek 20 óra. Helyszíne: Budapest - Puskás Ferenc Stadion (volt Népstadion)

Next