Népszava, 2005. november (132. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-12 / 265. szám

NÉPSZAVA 2005. NOVEMBER 12., SZOMBAT MÉSZÁROS TAMÁS ROSTA A békekorszak vége Szerda este Egerben, egy amúgy helyi jelentőségű gazdasági fórumon, pon­tosabban a Heves Megyei Kereske­delmi és Iparkamara rendezvényén részt vett a Magyar Nemzeti Bank el­nöke. Minthogy a jegybank vezetőjé­nek nyilatkozatai többnyire automati­kusan hírré válnak, Járai Zsigmond­­nak nem volt szükség valamiféle nemzetközi érvényű összejövetelre ahhoz, hogy szavai teret kapja­nak a médiában, sőt túl­jussanak a határokon. Az MNB elnökének bízvást megfelelt az eg­ri trambulin is; ponto­san tudta, mondandója mekkora körben talál majd visszhangra. Azzal pedig nemkü­lönben tisztában volt, hogy olyasmit fogalmaz meg, amire a kormány ré­széről valakinek, feltehetően magá­nak a pénzügyminiszternek, okvetle­nül reagálnia kell. Járai tehát szánt­­szándékkal provokálta a kormányt, ami nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy felrúgta az utóbbi hónapokban betartott íratlan megállapodást, mi­szerint a Magyar Nemzeti Bank a nyilvánosság előtt nem folytat polé­miát a Pénzügyminisztériummal. Mert két oka is van annak, amiért ezt nem szabad megtennie. Először is azért, mert a jegybank elnökének hi­vatalból nem feladata az ország gaz­dasági helyzetéről véleményt formál­ni - nézeteit kifejtheti kétoldalú kon­zultációkon, és természetesen egyez­tetheti álláspontját a kormányzattal. De ha túllép ezen a szerepkörön, és a gazdasági folyamatok nyilvános bírá­lójaként lép fel, az a lehető leg­rosszabb üzenet a befektetőknek és általában a világ meghatározó pénz­ügyi köreinek. Ebben az esetben a nemzeti bank elnöke óhatatlanul poli­tikai szereplővé válik, és éppen ez a második tiltó szempont. A nemzeti bank elnöke nem avatkozhat bele olyan módon a gazdaságpolitikába, hogy akciója ártalmára legyen az or­szág megítélésének. Nem beszélve ar­ról, hogy az intézmény statútumai ki­mondják: tevékenységével a minden­kori kormány gazdaságpolitikáját kell támogatnia. Járai Zsigmond ennek ellenére egy­szer már, még Medgyessy Péter idejé­ben megrendezte a maga különutas kamatpolitikai ámokfutását. Aztán keservesen lehetett csak véget vetni a A szerző publicista forintot ért intervenciónak - az ország ebből származó kárát mind a mai na­pig nem számszerűsítették, minthogy az eminens politikai érdek a jegybank és a kormány között kialakult, min­denütt megdöbbenést keltő feszültség levezetése, nem pedig további ger­jesztése volt. Úgy tűnt, akkori, nem utolsósorban szakmai körökben ko­moly visszatetszést keltő megnyilat­kozásai után maga Járai is levonta a megfelelő konzekvenciákat, és mi­után a monetáris tanács kibővítését nem sikerült megakadályoznia, letett a további aktív aknamunkáról. Most Egerben tehát nem ok nélkül borzolta fel a kedélyeket a bankelnök durva retorikai beavatkozása, ami egyben a nem túl hosszúra nyúlt bé­kekorszak végének bejelentése is. Mert nem az a lényegi kérdés, igaza van-e Járainak, amikor azt mondja: miénk a világ egyik legsebezhetőbb gazdasága, egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az államháztartást finan­szírozó befektetők bizalma meginog­jon, romoljon a forint, felgyorsuljon az infláció, leértékelődjenek a bérek és a nyugdíjak, mindez pedig káosz­hoz vezessen. A jegybank elnöke ak­kor sem tehet ilyen kijelentéseket, ha azok netán megalapozottak. Hiszen nyilvánvaló, hogy az ő pozíciójában ez a prófétálás önbeteljesítő jóslat­ként működhet: ha egy nemzeti bank bárhol a világon maga rontja országa gazdaságának hitelét, annak a gazda­ságnak a teherbírása iránt már ez a puszta tény is kételyeket ébreszt. Veres János pénzügyminiszter tehát kénytelen volt legott cáfolni Járait, noha bizonyára tudta, hogy megint ez a lehető legrosszabb pozíció: a pénz­ügyminiszter vitába száll a jegybank­kal. Mert ebben a helyzetben másod­lagos, hogy Veres képviseli a reális értékelést, szemben Járai célzatos hecckampányával. Hogy a magyar gazdaság mutatói és viszonylatai va­lójában milyenek, azt a külföldi szak­értők amúgy sem az MNB-től kérde­zik meg; saját felméréseik, kockázati elemzéseik meglehetős pontossággal készülnek. Mindehhez azonban saj­nos hozzászámítanak egy kínos tényt: hogy a jegybank kampányt folytat az ország kormányával szemben. És ez rontja igazán a befektetői bizalmat, tudniillik abnormális politikai állapo­tokra utal. Mán­ost az a kérdés, miért támadt fel Járai Zsigmondban ismét az ellen­zéki érzület? Változat­lanul nincs jogosítvá­nya a kasszandrai sze­repre; kizárólag világos szakmai kompetenciá­jának keretei között volna szabad megnyil­vánulnia. Az eltökélt határátlépés nem ma­gyarázható mással, mint a választások kö­zeledtével. Ám a ma­gyarázat nem mentség is egyben - épp ellenkezőleg. Járainak most még ag­gályosabban, még korrektebben illene tartania magát pozíciója korlátaihoz. Nem utolsósorban azért, mert kü­lönben nemcsak a személyes hitelét, megítélését játssza el, hanem a nem­zeti bankét is. Ami nem a privát tulaj­dona. Vannak olyan közbizalmi állások, amelyek betöltői nem áltathatják ma­gukat azzal, hogy éppenséggel becsü­lendő módon dolgoznak a saját felfo­gásuknak megfelelő közjó előmozdí­tásán, amikor munkájukat pártszim­pátiájuknak megfelelően végzik. Ilyen állás a nemzeti bank elnöki posztja is. Itt magánvélemények és érzelmek nem kaphatnak szerepet. A személyes és intézményi független­ségnek pedig mindenekelőtt az adott keretek között meghozható döntések­ben kell kifejeződnie - a szigorúan szakmai erőtérből való kibeszélés, a kéretlen kommentár, a költségvetés bírálata éppenséggel a megengedhe­tetlen politikai elköteleződés eszköz­tárába tartozik. Ha most bárki összeveti Járai nyi­latkozatát a nagyobbik ellenzéki párt kampánypropagandájával, könnyen meglátja a kísérteties egyezést. A jegybankelnök persze állíthatja, hogy bár véleménye egybeesik a Fidesz ve­zetőinek káoszvíziójával, attól még helytálló. Lelke rajta. Ha meg­könnyebbül tőle, szűk családi körben akár naponta el is mondhatja. De aki a Magyar Nemzeti Bank élén áll, annak számára a független­ség egyet jelent a társadalompoliti­kai felelősséggel. És ezért vigyáz a szájára. Az eltökélt határátlépés nem magyarázható mással, mint a választások közeledtével. Ám a magyarázat nem mentség is egyben - épp ellenkezőleg Egy döglött harkály A harkály még életében egy igen fon­tos és be­folyásos ügyvédi iroda er­­k­é­l­y­é­n vert tanyát. Nem háborgat­ták, kedves madár volt. A harkály tegnap megdöglött. Madárinfluenzás korunk­ban ez az átlagosnál na­gyobb riadalmat keltett a jog zsoldosaiban. Tájékozott emberek ré­vén tudták, hogy a minisz­térium külön ingyenes vo­nalat működtet a gyanús elhullások bejelentésére. Az ÁNTSZ honlapján megtalálták a telefonszá­mot, és bejelentették a megboldogult harkályt. De rossz helyen kopogtattak. Ahogyan ők mesélik, az Il­latos úti telepre irányítot­ták őket. Ott egy rokon­szenvtelen hang megintet­te a bejelentőt, hogy nem kell minden dögből ekkora cirkuszt csinálni. Mert - így az érvelés - a főváros­ban bőven pusztulnak a madarak amúgy is. Nem szeretném hosszú lére ereszteni a mondandó­mat: a sok telefon vége az volt, szombaton esetleg el­szállítmányozzák a har­kályt. Ja, hogy akkor zárva az intézmény, senkit nem találnak? Sebaj, mondták, tegyék ki a madarat a ház elé, akkor talán rátalálnak. De ez az ügyintézési filozó­fia talán megnyugtathatja a madárköhögéstől tartó Sza­bó nénit, de nem ám egy jo­gászcsapatot. Ám hiába volt fegyver az összes álta­luk ismert törvénykönyv, a bürokrácia acélfaláról úgy pattantak vissza, mint gu­milövedék a dinnyetolvaj bádognadrágjáról. Ekkor csörrentették meg a telefo­nomat. Annyi megoldott, szép ügy után tudnék-e most én segíteni a doctor jurisok­­nak? Ismét rövid leszek. Felvettem a telefont, ám az ÁNTSZ nem ismerte el sa­ját kompetenciáját a madár ügyében. Az országos főál­latorvost jelölték meg ille­tékesnek. Az országos főál­latorvos csodálkozott, mondván, a bejelentésre lé­tesített rendszer az ÁNTSZ hatáskörébe tartozik. Sú­lyos kommunikációs zavar­ral terhelt ügymenetre de­rült tehát fény. Ám a megoldáskeresés hosszú útvesztőjében döb­benetes spekulációkat is végig kellett hallgatnom. Az egyik illetékes szerint nagyhatalmak pénzelik le a magyar gyógyszerhatósá­got. Minél később dönte­nek a világelső madárinflu­­enza-vakcina hatásosságá­ról, annál jobb. Mert eset­leg más ország megelőzhet bennünket, nem utolsósor­ban az ő felgyorsított ügy­menetük révén. Mások ar­ról suttogtak, hogy a dollár­­milliárdokban mérhető és várható bevétel semmiképp sem ütheti a jelenlegi kor­mány markát. Azzal a Fi­desz reménybeli győzelme utánig kell várnunk. Egy elkötelezett illetékes egye­nesen arról beszélt, tűrhe­tetlen, hogy a vakcina egyik kifejlesztője teljesít­ménye arányában részesül­jön a várható bevételből. Voltak, akik annak szurkol­tak, hogy bukjuk csak el az elsőséget, mert igaz, hogy ez egy vasat sem jövedel­mez, de legalább árt Gyur­­csánynak. Mire idáig eljutottunk, felhívtak az ügyvédek. A főállatorvos példaszerű gyorsasággal intézkedett és elvitték a madarat. A vizs­gálat tehát már folyik. Egyelőre persze csak a döglött harkály dolgában. Veress Jenő VÉLEMÉNY Parlamentesség Van az úgy, hogy valaki sokáig nem szeret valamilyen ételt, aztán mégis ráérez az ízére. És attól kezdve gyakran választja azt az étlapról­­ környezete legna­gyobb bámulatára. Van az úgy, hogy valaki szinte semmibe vesz egy intézményt, aztán mégis rájön, hogy milyen hasznos. És attól kezdve mindig azt tolja előtér­be, ha fontos kérdésekről esik szó. így kerül közös nevezőre a tökfőzelék (vagy spenót, vagy sárgarépa-főzelék, lehet választani) és Orbán Viktor (itt viszont nincs választás). A Fidesz elnöke azt mondja egyik legutóbbi interjújában­­ érdemes szó szerint idézni -: „Ott a parlament, mindent meg tudunk beszélni, ha akarunk.” Gyönyö­rű mondat. Mert egyszerű. Érthető. És igaz. Nem is érdemelne több szót. Csak a jobb érthetőség kedvéért jegyezzük meg, hogy ez a válasz arra a kérdés­re hangzott el, vajon a volt miniszterelnök hajlandó-e jelenlegi utódával egy olyan nyílt vitára, amilyen már nyáron is volt közöttük. Azt is Gyurcsány Ferenc javasolta, meg ezt is. Akkor hosszú előzetes szópárbaj után zajlott le a nagy ese­mény. Most a jelek szerint nem várható ilyen. Minek is, hiszen ott a parlament. A vita óta eltelt időszak különösen figyelemre méltó volt a két - mondjuk ki: rivalizáló - politikus viszonyában. Gyurcsány ugyanis többször hívta Orbánt, szólaljon már fel a parlamentben. Abban a környezetben tehát, amelynek a mi­niszterelnök vissza akarta adni rendszerváltáskori jelentőségét, és ahol a Fidesz elnöke nem (csak) saját hívei előtt kényszerül kifejteni nézeteit. Ám Orbán vona­kodott. Kérette magát. Olyannyira, hogy állítólag már saját pártjának vezetői is parlamenti beszédre ösztönözték, tarthatatlannak vélve a kialakult állapotot. És hétfőn Orbán megszólalt. Értékelte a nemzetinek nevezett Fidesz-konzultá­­ció eredményeit és beterjesztette ugyancsak nemzetinek aposztrofált ötpontos ja­vaslatát. S úgy látszik, ráérzett a parlament ízére. Feledte, hogy több mint három évig semmibe vette a jelenlegi Országgyűlést, meg azt is, hogy az előzőről sem volt sokkal jobb véleménye (lásd a háromhetes ülésezést vagy azt a mondását, miszerint a parlament ellenzék nélkül is működik). Semmiből így lett minden a parlament. Ami egyúttal ürügy arra is, hogy kitérjen egy másfajta párbeszéd elől. Vagyis: parlamentesség. A választás közeledtével lesz még részünk más meglepetésben is, ebben biztosak lehetünk. Ahogy Orbán maga is nagyon találóan megfogalmazta (arra a kérdésre, felszólal-e még az idén a parlamentben): ha egy üzlet beindul... Sebes György Pápai Gábor rajza Szakaszgyőzelem Lassan kezdjük megszokni, hogy a hajdan mumusként és a gazdaság első számú közellenségeként számon tartott infláció hónapról hónapra jobban ala­kul. A jegybankelnök a nyár derekán már az árstabilitás elérését is reálisnak nevezte. Az elemzők egyébként nem is számítottak rossz októberi inflációs adatra, hiszen kalkuláltak azzal, hogy az üzemanyagárak az előrehozott áfa­csökkentés miatt mérséklődnek, és közben az olajárak is apadtak. A meg­lepetést inkább az élelmiszerárak stag­nálása okozta. Elmaradt ugyanis a nyá­ri időszakot követő, ilyenkor szokásos áremelkedés. Ez a csökkenő inflációs trend azon­ban könnyen a visszájára is fordulhat a következő egy-két évben, miközben egyre közelebb kerülünk az euró beve­zetéséhez szükséges kritériumok telje­sítésének vállalt időpontjához. Az inf­láció folyamatos mérséklődésének ugyanis megvan az a veszélye, hogy túlzottan alacsony bázist teremt a ké­sőbbiekben aktuális fogyasztói árak­hoz. Jóllehet, a szóban forgó árak közül sok - a januártól esedékes áfacsökken­tés miatt - eleinte mérséklődik majd, ám az olcsóbb termékek és szolgáltatá­sok idővel a fogyasztás erősödését is magukkal hozhatják. A fokozódó ke­reslet pedig inflációs nyomást okozhat. Hiszen a józan piaci logika szerint, ha valamit jobban vesznek, a kereslet len­dülete eleinte elvisel egy kis drágítást. Hát miért ne használnák ki a kereske­dők és szolgáltatók ezt a lehetőséget a nagyobb bevétel reményében? Ettől egy ideig még nem is szorul vissza lát­ványosan a fogyasztási kedv, legfeljebb az infláció kezd el újra felfelé kúszni. Különösen, ha alacsony korábbi bázis­értékekhez viszonyítják az árakat. Londoni elemzők már egyértelműen azt mondják: az idén stagnál, jövőre az áfacsökkentés miatt meredeken esik a magyarországi infláció, 2007-ben azonban a megugró fogyasztás és a 2006-os inflációs mélypont teremtette negatív bázishatás miatt visszagyorsul­hat az éves visszatekintésű infláció. A jó inflációs adatok ellenére azon­ban nagy valószínűséggel jó időre alábbhagy a jegybank kamatcsökken­tési kedve. Bár sokak szerint a magyar gazdaságban nincs inflációs nyomás, a nemzetközi környezet alakulása nem túl megnyugtató. Európa kamatemelé­si hangulatban van, a lengyelországi események pedig folyamatosan szinten tartják a politikai bizonytalanságot. Sőt ha a forint árfolyama bizonyos szint alá süllyed, a Magyar Nemzeti Bank - ahogyan azt Járai Zsigmond elnök már október elején jelezte - akár kamatot is emelhet. Horváth Éva 7 NÉPSZAVA --------------SaiSBiHWS 1­873-BAN-------------­Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapigazgató: MUZSLAI KATALIN ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN (Mozaik), PODHORÁNYI ZSOLT (Kultúra), POR VILMOS I Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN ■ Sportszerkesztőség-vezető: T. HÁMORI FERENC. A sportszerkesztőség partnere: MobilPress ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, KOCSI ILONA, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: VERESS JENŐ ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA« Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetési igazgató: VITKOVICS MERCÉDESZ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapkézbesítőknél és a kiadónál.­­ További információ: hirlapelofizetes@posta.hu, 06/80-444-444 vagy 06/80-200-502. Előfizetési díj egy hónapra 1980 Ft, negyedévre 5799 Ft, fél évre 11 430 Ft, egy évre 22 524 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT vezérigazgató-helyettes ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1­2­4­8­1­6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti m*#

Next