Népszava, 2005. december (132. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-10 / 289. szám

NÉPSZAVA 2005. DECEMBER 10., SZOMBAT SZAKKÉPZÉS 13 Nem tartható a mai gyakorlat: feleltetek, kihívom, s ha nem figyelt, egyes - állítja Jakab János helyettes államtitkár Szakképzés a más iránt érdeklődő fiataloknak Projektorientált képzést vezet be az új szakképzési törvény annak érdekében, hogy teammunkában, a szakmához szorosan kötődve tanítsák a tantárgyakat a diákoknak - részletezte a szakképzés meg­újításának egyik fontos elemét az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. Jakab János szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy túlságosan elméletigényes a szakiskolák 9-10. osztálya. - Most tárgyal az Országgyűlés a szakképzés megújításáról, s egy­idejűleg több jogszabály változik. - A tematikus törvényben nem csupán a szakképzésről szóló sza­bályokat módosítjuk, hanem a közoktatási, a szakképzési hozzá­járulásról szóló és a szakképzési törvény együttes módosítására kerül sor. Összetett változtatásról van szó tehát, amely a közoktatás egyéb elemeit, az iskolarendszert, így az általános iskolát, a gimná­ziumot, a szakképzést, a szakis­kolát, a szakközépiskolát egyaránt érintik. Mindezek a módosítások nélkülözhetetlenek a májusban elfogadott szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához is. A megvalósítás aktuális lépéseit a kabinet szakképzéssel kapcsola­tos 14 pontja is tartalmazza, s ez nemcsak az iskolai rendszerű szakképzés jövője, hanem a fel­nőttképzés korszerűsítése miatt sem várhat tovább. - Gyakorta bírálják a gazdaság szereplői a szakképzést. Ön mit tart fő problémának? - Sajnos több is van, de talán a szakiskolák 9-10. osztályát emel­ném ki, amely jelenleg túlságo­san elméletigényes és nem vonzó az ott továbbtanuló fiataloknak. Újfajta kerettanterveket kell ké­szíteni, amely sokkal inkább megfelel azoknak a fiataloknak, akik ebbe az iskolatípusba jön­nek, akik - ismerjük el - nem to­vábbtanulni szeretnének, hanem szakmát tanulni. Ezért úgy kíván­juk átalakítani a szakiskolák 9-10. osztályát, hogy az valóban a szakképzésre készítsen fel. Az egykor hagyományos szakmun­kásképző intézetben tanító taná­rok ma a szakiskolákban dol­gozva hihetetlen nagy változást tapasztalhatnak a fiatalok érdek­lődésében.. . - Vagy érdektelenségében? - Igen, bár jobban szeretem az érdeklődés kifejezést használni, hiszen ezek a fiatalok másként ér­deklődnek. Az első nyolc osztály­ban megkeseredettek, és úgy jöt­tek ki onnan, hogy „jaj de jó, hogy megszabadultam”. S aki az­zal a várakozással érkezik a szak­iskolába, hogy szakmát fog tanul­ni, az legszívesebben világgá fut­na, ha ráébred, továbbra is az ed­digi módon kívánják őt oktatni. Van azonban megoldás, megfelelő pedagógiai módszer, amelynek bevezetése a 2003-ban indított Szakiskolai fejlesztési program­ban megkezdődött. Amennyiben csoport- és projektorientált mód­szereket vezetünk be, ezek a fia­talok azonnal partnerekké válnak, hiszen érzik, arra építenénk, hogy szeretnek dolgozni. Megoldást keresünk azoknak a fiataloknak a jövőjére is, akik eddig alapiskolai végzettség hiánya miatt nem jut­hattak be a szakképzésbe. Koráb­ban nem tudtunk mit tenni azok­kal a fiatalokkal, akik nem fejez­ték be az általános iskolát. Ese­tükben ha tankötelezettségedet teljesítették, elfogadjuk, hogy szakmát szeretnének tanulni, ám nincs meg a megfelelő kompe­tenciájuk hozzá. Az új módszer segítségével készítjük fel őket a szakiskolai évekre. - Tehát nem a nyolc osztályt fe­jezik be, hanem más módon sajá­títják el a szakképzés megkezdé­séhez szükséges tudást. Miként? - Csoportokban tanulnak, sőt adott esetben egyénileg. A prog­ram során egyre nehezebb gya­korlati és hozzájuk kapcsolt el­méleti feladatokat kapnak. A hangsúly azon van, hogy olyan teendőik legyenek, amelyek leen­dő szakmájukkal kapcsolatosak, érdekli tehát őket. Néhány hóna­pon át több szakmát megismer­nek annak érdekében, hogy meg­alapozottabban válasszanak kö­zülük. Kipróbálják például a ke­reskedelmet, a vendéglátást, az építőipart és a faipart, s saját ta­pasztalataik alapján választhat­nak. Például kereskedelemmel kapcsolatos helyzetek gyakorlása során - így boltbeli helyzetek eljátszásakor - gyakorolhatják a számolást, hiszen a feltételezett helyzetben össze kell adniuk azt, amit a szerepjátékban a vevő meg akar vásárolni. Ugyanez igaz pél­dául az építőipari területen, ahol az számítandó ki, hogy egy szoba kifestéséhez hány négyzetmétert kell lefesteni. Szakmán keresztül akár magyar irodalmat is lehet tanulni, hiszen a szakácstanulók például Krúdyt olvasva összeköt­hetik az irodalmi élményeket a szakma tanulásával. A Szakisko­lai fejlesztési program keretei kö­zött indított előkészítő évfolya­mokon kísérleti jelleggel már működik a program. - Mennyire fogékonyak ön sze­rint erre a pedagógusok? - A módszer alkalmazása alap­vető változást kíván a tanártól. Gyökeresen átalakul az a szerep, amit eddig betöltött. Nem lehet folytatni az eddigi gyakorlatot: azt, hogy feleltetek, rászólok, ki­hívom, megkérdezem, s ha nem figyelt, egyes... Kezdetben ez nagy erőfeszítést és jelentős elő­készítő munkát kíván a tanártól és a szakoktatótól. A tapasztala­tok szerint azonban hosszabb tá­von könnyebbé válik munkájuk. Ehhez a munkához a tanárok módszertani támogatást, projekt­leírásokat is kapnak. Ez nagy vál­tás, és nincsenek illúzióim, lassan fog végbemenni a váltás. - Gyakori kritika, hogy nem arra képeznek az iskolák, amire szükség lenne. - A szakképzés sajnos nem tart elég szoros kapcsolatot a munka­erőpiaccal. Ez azonban nem csak az iskolák hibája. A gazdaság sem kereste az iskolákat hosszú ideig. Ma megváltozni látszik ez a helyzet. A gazdaság megjelent mint megrendelő, az iskolák pe­dig szolgáltathatnak. A hiány­szakmák képzése nehézkes, ugyanakkor számos olyan szak­­képesítés van, amire sokkal ki­sebb számban lenne szükség. Ta­lán segít ezen is az, hogy tovább erősítjük a tanulói szerződéses képzési formát, ami azt jelenti, a fiatal a képzési idő egy részét egy gazdálkodónál tölti, ahol­­ már az alapismeretek birtokában­­ dol­gozik, a munkán keresztül tanul­va, s mindezért tanulószerződés esetén díjazást is kap. - Mint egy gyakornok? - Annyi különbséggel, hogy nem bért kap a tanuló, hanem pénzbeni juttatást, ami adómen­tes mind a tanuló, mind a vállal­kozó számára. Ennek a mértéke elérheti a minimálbér ötven szá­zalékát, ami azt jelenti, hogy idő­arányosan megkapja a minimál­bért. A hiány-szakképesítéseknél ez a pénzbeni juttatás 2007-től további 20 százalékkal nőhet. A vállalkozók ezen költségét pedig a képzési alaprészből 100 száza­lékban megtérítjük. A gazdálko­dóknak költségeik elszámolására korábban csak a tételes elszámo­lás állt rendelkezésre. Ezt nem szívesen vállalják. Ezért bevezet­jük az átalánydíjas elszámolást, amely némiképp hasonlít az evá­­ra. Ha a gazdálkodó szervezet igazolja, hogy nála volt gyakor­lati munkán egy tanuló tíz hóna­pig, akkor a most elfogadandó törvény szerint megkapja a min­denkori minimálbér 150 százalé­kát költségtérítésként. Ez koráb­ban csak 100 százalék volt, most azért emeltük, hogy ez erősebben motiválja a munkaadókat is. - Tehát jól jár a munkáltató? - Meggyőződésem, hogy nem fizet rá az, aki tanulószerződéses jogviszonyban oktat fiatalt. A tör­vény módosításakor szeretnénk megoldást találni arra is, amit említett, hogy ma sok esetben nem olyat és nem úgy képezünk, ami a gazdasági szereplők igé­nyének megfelel. A javaslat sze­rint minden 500 főnél nagyobb in­tézményben létre kell hozni egy tanácsadó testületet, amely a munkaadók, a munkavállalók, a kamarák, a térségre jellemző nagy foglalkoztatók, a munka­ügyi központ, az iskolafenntartó és az iskola képviselőiből áll. Ezen tagok tanácsot adnak a kép­zőknek, hogy mit képezzenek, milyen technikai felszereléssel, milyen képzési programmal. - Hogyan ösztönzik az iskolá­kat a tanács megfogadására? - Anyagi motiváció is lesz, de bízom benne, az iskolák felisme­rik, hogy ez nekik is érdekük. A szakképzési hozzájárulás rend­szere ezt is szolgálja, hiszen a gaz­dálkodó eldöntheti, kinek adja be fizetéseinek 75 százalékát. - Ehhez kellenek új helyszínek is. - Ezért hívjuk életre a térségi integrált szakképző központokat. Óriási problémája a szakképzés­nek, hogy ezernél több szakképző intézmény van, amelyekben az átlagos tanulói létszám 270. Az új rendszerben több intézet együtt­működését segítjük elő, lesz tehát egy központi képzőhely csúcs­­technológiával, illetve hat-nyolc képzőhely az alapgyakorlat, az alapképzés számára. A kormány ezenkívül beindította az Útravaló programot, amelynek egyik része az Út a szakmához ösztöndíj­program. Pályázat alapján az arra rászorló fiatal havonta 4000 fo­rintot kap, sőt a mentoráló tanár is részesül tanulónként ugyanek­kora összegben. - A megújul Országos Képzési Jegyzékben csak a képzések szá­ma változik vagy újragondolják a struktúrát is? - A most véglegesítés előtt álló új jegyzékben a szakképesítések száma a mai 800-ról mintegy 400-ra csökken, s ezzel egyidejű­leg egy belső struktúrába is rend­szerezzük a szakképesítéseket. Látható lesz, mi az alapszakképe­sítés, mi elágazó vagy részszak­képesítés. Ezután egymásra épülő szakképesítések sorát szerezheti majd meg a fiatal, s nem vész el a rendszerben az sem, aki szakkép­zési tanulmányainak megkezdé­sét követően bizonyos idő eltel­tével lemorzsolódik. Ha például egy év után abbahagyja tanulmá­nyait a diák, ma mindent elveszít. Azt szeretnénk, ha a jövőben a korai kilépők vizsgát tehetnének, s ha később folytatni szeretnék tanulmányaikat, ne a kályhától kelljen elindulniuk. Holubár Zita „Meggyőződésem, hogy nem fizet rá az, aki tanulószerződéses jogviszony­­ban oktat fiatalt” Fotó: Népszava-archív Az oktatás az elmélet javára billent, ezért a munkáltatók egyre hangosabban követelik a részvételt a szakképzés koncepciójának kidolgozásában Nagyobb teret kell biztosítani a gyakorlat számára A rendszerváltás után a nagy állami vállalatok megszűntével együtt a tanműhelyek is sorra be­zártak, és így a szakmunkások gyakorlati képzése az önkormányzatokhoz, az iskolákhoz került. Nap­jaink legégetőbb problémája, hogy kevés a jó szakember. A megoldás csak az lehet, ha a vállal­kozók érdekeltek abban, hogy minél több fiatallal kössenek tanulószerződést, akik náluk sajátítják el a szakma csínját-bínját - mondta Szirmai Péter, a Vállalkozók Országos Szövetsége társelnöke. Ellentmondásosan, de működött a rendszerváltás előtti szakmun­kásképzési rendszer. A nagy ál­lami vállalatok „kebelén belül” jöttek létre állami pénzekből a tanműhelyek, ahol a szakmunká­sok gyakorlati képzése folyt. Az oktatás 3+2-es rendszerben tör­tént, ami azt jelentette, hogy a ta­nulók három napot töltöttek el­méleti oktatással a szakmunkás­képzőkben és két napot a tanmű­helyekben gyakorlati munkával. A rendszerváltás után ezek a nagy állami vállalatok mind megszűntek, zömük profitérde­kelt céggé alakult át. Az új tulaj­donosok első lépése a balatoni üdülő, a szociális létesítmények eladása volt, majd ezt követően a tanműhelyeket „dobták ki”. Ezek egy részét az önkormány­zatok vagy az iskolák vásárolták meg, amelynek következtében a gyakorlati képzés is átkerült az iskolarendszerbe. Eközben egy másik folyamat is lezajlott a szakmunkásképzés keretén belül. Bevezették az úgynevezett világbanki műhe­lyet, aminek az alapja az volt, hogy szűnjön meg a túl speciali­zált, túlszakosított, kissé primi­tív szakképzés, és ehelyett jóval nagyobb általános műveltséget kapjanak a diákok. E tendencia jegyében a diákok 85-90 száza­léka mára érettségizik, s legfel­jebb ezt követően választanak szakmát. Az érettségi is kétszintű lett, az általános szintet a több­ségnek, még az emelt szintűt az egyetemi felvételre aspirálóknak „találták” ki. Eleinte jómagam is pártoltam, hogy a diákok mind nagyobb része „kiműveltebb” legyen, már azonban látszik, hogy csak az a tudás hasznos, amit valójában használ az illető, különben amor­tizálódik, elfelejtődik. Nem lesz­nek annyival intelligensebbek a fiatalok, amennyivel több pénzt ölnek a szakközépiskolások érettségijébe. A tapasztalat azt mutatja, hogy például ezekben az iskolákban nem tanítják olyan szinten a humán tárgyakat, mint az általános középiskolákban, s a statisztikák szerint a szakközép­­iskolások fele megbukik történe­lemből. Maguk a diákok, akik ide jelentkeztek, sem akarnak túlzottan ezekkel a humán tantár­gyakkal foglalkozni, s a család­juk sem várja el ezt tőlük - mondta Szirmai Péter. Mindez idő alatt a kilencvenes évek nagyon szűk felsőoktatási kapacitása megháromszorozó­dott. Igaz, a háromszor annyi hallgató - akik között vannak fi­zetős diákok és az esti tagozato­sok is - nem jelenti a színvonal növekedését egyidejűleg. Napja­inkban az egyszerű diploma szin­te csak annyit ér, mint korábban az érettségi. Túlképzés van dip­lomásokból, hiszen például eb­ben az évben míg százezer felett van a felsőoktatásra jelentkezők száma, addig százezer alatt ma­radt az általános iskola első osz­tályos tanulóinak létszáma. Nyil­vánvaló, hogy radikális változá­sok szükségesek. A munkáltatók egyre jobban tiltakoznak, mert kevés a jó szak­munkás, míg diplomásból „Du­nát lehet rekeszteni”. A kikerülő szakmunkások zömének gyenge a szakmai tapasztalata, a gyakor­lati képzés messze elmarad a munkáltatók igényeitől. A meg­oldás erre csak az lehetne, ha mi­nél több vállalkozó kötne tanuló­­szerződést a fiatalokkal, ha azok a gyakorlatban sajátítanák el a szakmai fogásokat. Ehhez azon­ban az érdekeltségi rendszert kel­lene megváltoztatni, hiszen nap­jainkban a vállalkozóknak az esetek többségében ráfizetéses, ha tanulót foglalkoztatnak, több­nyire csak ott, ahol rá vannak kényszerítve, ahol nagyon nagy a hiány, mert általában a tanuló­­szerződéssel alkalmazott fiatalok egyharmada a cégnél marad. Pél­dául nagyon kevesen jelentkez­nek faipari szakmunkásnak, bú­torosnak, ezért ebben a szakmá­ban viszonylag könnyű a fiata­loknak vállalkozóknál kitanulni a mesterség fogásait. Ideje lenne megváltoztatni a világbanki mo­dellt, ahol a szakközépiskola első esztendejében csak általános is­mereteket kapnak a fiatalok, a második-harmadik évben csak szakmaorientációs tantárgyakkal találkoznak szakmai gyakorlatra csak negyed-ötöd évben kerül sor. Az oktatás az elmélet javára billent el, s ebből következik, hogy a munkáltatói szervezetek egyre hangosabban követelik, hogy részt vegyenek a szakkép­zés koncepciójának kidolgozásá­ban, a gyakorlati képzés megol­dásában. Köztudott, hogy a szakképzés reformjában nagy szerepet kap­tak a kamarák. Akkoriban - 1995-ben - a törvényi szabályo­zás szerint kötelező volt a tag­ság, így a kamarák valamennyi vállalatot képviselték, ma már ezt a feladatot nem tudják ellát­ni. Napjainkban például a Vál­lalkozók Országos Szövetségé­nek több tagja van, mint a kama­ráknak - mondta Szirmai Péter­­, hozzátéve, hogy jó lenne, ha a szakképzés gyakorlati feladatait a munkáltatói szervezetek kont­rollálnák. B. Mezei Éva kevesen jelentkeznek faipari szakmunkásnak, bútorosnak, ezért ebben a szakmában viszonylag könnyű a fiataloknak vállalkozóknál kitanulni a mesterség fogásait

Next