Népszava, 2006. január (133. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-28 / 24. szám

12 Ezen a napon százhatvanöt éve született Henry Mor­ton Stanley angol új­ságíró, utazó, felfe­dező. 1869-ben az akkor már két éve el­tűnt s elveszettnek hitt David Living­stone angol Afrika­­kutató keresésére in­dult Közép-Afrikába, s 1871-ben meg is ta­lálta. Ő fedezte fel az Albert- és az Ed­­ward-tavat, s forrásától végigkövette a Kongó fo­lyót. II. Lipót belga király megbízásából államot szervezet Kongó Szabad Állam néven. Utazásai­ról több könyvet is közzétett. Intézetben nevelke­dett, majd 15 éves korában hajósinasnak szegő­dött. 1859-ben New Orleansban partra szállt, ahol egy Henry Hope Stanley nevű kereskedő támo­gatta, akinek hálából felvette a nevét. Részt vett az amerikai polgárháborúban. Törökországba is eljutott, útjáról könyvben számolt be. 1867-ben eljutott Abesszíniába, ahonnan beszámolt Maga­­da 1868-as elestéről. Tudósított az 1868-74-es spanyol polgárháborúból is. (MTI) Boldog névnapot, Károly, Karola! A Károly két név egybeesése. Az egyik a régi ma­gyar Karuly személynév jelentése: karvaly, turul. A másik a latin Carolus rövidülése. A Karola a Károly latin Carolus alakjának női párja. Fűtés nélkül maradt miskolciak Fűtés és meleg víz nélkül maradt péntek estére a mínusz 10 fok körüli hőmérsékletben mintegy négyezer lakás Miskolc diósgyőri városrészében. Korózs András, a miskolci önkormányzat tulaj­donában lévő Miskolci Hőszolgáltató Kft. igaz­gatója elmondta: a diósgyőri városrészben a dél­utáni órákban szűnt meg a szolgáltatás, mint utóbb kiderült, műszaki hiba, egészen pontosan a vezeték korrodálása okozta a gondot. Az igaz­gató közölte, megkezdték a hiba elhárítását, a munka a késő esti órákig tartott. (MTI) Továbbra is elsőfokú a jégkészültség Továbbra is elsőfokú jégkészültség van a hazai vizeken. A Duna magyarországi szakaszán a jég­zajlás mértéke 50-90 százalékos, az úszó jég vastagsága helyenként az 5-10 centimétert is el­éri. Szombaton három jégtörő hajó Bajára, kettő Dunavecsére indul, míg a Neptun segédjégtörőt a Kvassay-zsiliphez irányítják. Két hajó tovább­ra is az újpesti kikötőben marad. A Tisza-völgyi folyók a Sajó és a Hármas-Körös egyes szaka­szainak kivételével befagytak. A torlódott jég vastagsága egyes helyeken eléri a 40-80 centi­métert is. (MTI) Támogatás az olimpiára készülőknek A Szerencsejáték Zártkörűen Működő Rész­vénytársaság (SzZrt.) évtizedek óta támogatja hazai sportolóink olimpiára való felkészülését. A hagyomány folytatódik: a lottótársaság a 2008-as pekingi olimpiára történő felkészülést is segíti. Az erről szóló megállapodást január 28- án, szombaton délelőtt írja alá az SzZrt. képvise­letében dr. Pongrácz Antal elnök, illetve Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnö­ke. Az ünnepélyes eseményre a MOB éves köz­gyűlése keretében kerül sor. (Népszava) MOZAIK 2006. JANUÁR 28., SZOMBAT NÉPSZAVA Ősszel elkezdődik Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházása a Csepel-szigeten Ismét tiszta és kék lehet a Duna Budapesten 2010-re a szennyvíz száz százaléka tisztítottan ömlik majd a Dunába, addigra megvalósul ugyanis Európa legnagyobb környe­zetvédelmi beruházása a Csepel­­szigeten. Hamarosan megkezdődik a szennyvíztisztító tervezése, és ősszel a kivitelezése is. A 486 millió euró összegű beruházást útjára in­dító memorandumot a főpolgár­mester, a környezetvédelmi, illetve az EU-ügyekkel foglalkozó miniszter és a tendernyertes konzorcium fran­cia elnöke írta alá. Ismét kék lehet a Duna - jelentette ki a főpolgármester, utalva arra: 2010- re a jelenlegi 50-ről 92 százalékra nö­vekedhet a csepeli szennyvíztisztító megépítésével és más, kapcsolódó beruházásokkal a szennyvíztisztítás mértéke Budapesten. Teljes körűvé az ugyanekkorra megépülő dél-budai regionális tisztító üzembe helyezésé­vel válik a szennyvíztisztítás. Demszky Gábor főpolgármester el­mondta: a teljes csepeli beruházás 468 millió eurós (mintegy 120 milli­árd forint) összegének hatvanöt szá­zalékát az Európai Unió kohéziós alapja fedezi, további huszonöt szá­zalékát a magyar állam, tíz százalé­kot pedig a főváros teremti elő - jó­részt hitelből. A teljes beruházás összegének ötvenkét százalékát a központi szennyvíztisztító megvaló­sítása teszi ki - a megbízást közbe­szerzési pályázaton a francia Degré­­mont vezette konzorcium nyerte. A Degrémont nemcsak a szennyvíztisz­tító tervezését és építését végzi majd, hanem négy évre elnyerte a létesít­mény üzemeltetési jogát is. A Degré­mont elnöke, Raymond Daou kije­lentette: az új tisztító másfél millió ember szennyvizét ártalmatlanítja majd. Baráth Etele EU-ügyekkel foglal­kozó miniszter közölte, hogy Ma­gyarország tavaly 400 millió eurós EU-támogatást tudott lehívni, ami duplája a Csehország által lehívott tá­mogatási összegeknek. Hozzátette: csupán a csepeli beruházást, amely jelenleg a legnagyobb európai kör­nyezetvédelmi projekt, háromszáz­­millió euróval támogatja az unió. A környezetvédelmi miniszter mél­tatta a beruházást, mert ma a Duna teljes szakaszán Budapest a folyó legnagyobb szennyezője. Persányi Miklós hozzátette: a kormány teljesí­ti 2002-es vállalását, s országosan a lakások kétharmadát csatornázottá teszi. Kitért arra: ezek mellett nyolc­százmilliárd forint értékű környezet­­védelmi fejlesztés zajlik az ország­ban. Lengyel Tibor A csepeli szennyvíztisztító-beruházás memorandumának aláírása után, ősszel megkezdődhet a kivitelezés Fotó: Kertész Gábor ISMÉT BEBIZONYOSODOTT, hogy Demszky Gábor csupán a nagy beje­lentések főpolgármestere - értékel a fővárosi Fidesz-MKDSZ képviselőcso­port frakcióvezető-helyettese. Wintermantel Zsolt közleménye szerint a cse­peli beruházást nem sikerül az EU-normáknak megfelelően lebonyolítani, botrányoktól mentesen megvalósítani. Mint írta: arról kellene beszélni, miért teremtettek olyan helyzetet a közbeszerzésnél, hogy egyszereplőssé vált a „verseny”, továbbá miért kell 300 millió forintot PR-, azaz népszerűsítő kam­pányra elkölteni egy olyan beruházásnál, amelyet mindenki támogat? Azonosították a halálos gént A madárinfluenza egyik génje felelős a kórokozó terjesztette betegség ma­gas halálozási mutatójáért - állapították meg amerikai kutatók. A szakem­berek szerint a felfedezés megnyithatja az utat a veszélyesebb vírusfajták azonosítása felé, és segíthet a gyógyszerkutatóknak abban, hogy hatáso­sabb ellenszereket kísérletezzenek ki ellenük. Valószínűleg sikerült magyarázatot ta­lálniuk amerikai kutatóknak arra a kérdésre, mitől végzetes a madárinflu­enza halálos H5N1 vírusa. A szakem­berek szerint a kórokozóban található egyik gén különösképpen rombolja a sejteket. A felfedezés megnyithatja az utat a veszélyesebb vírusfajták azono­sítása felé, és segíthet a gyógyszerku­tatóknak abban, hogy hatásosabb el­lenszereket kísérletezzenek ki ellenük - közölte a memphisi St. Jude gyer­mekkórház kutatócsoportjának tagja. Clayton Naeve közölte: megállapítot­ták, hogy valamennyi madárinfluen­­za-vírusban megtalálható a fenti gén, ami viszont hiányzik a szokásos sze­zonális influenzát okozó emberi víru­sokból. A H5N1 vírussal fertőzött emberek éppúgy egy madárbetegség vírusától betegedtek meg, mint az 1918-as vi­lágméretű „spanyolnátha”-járvány több tízmillió áldozata. A kevésbé ha­lálos végű, 1957-es és 1968-as influ­enzajárványok vírusában nem volt je­len a madárinfluenza vírusának génje. Naeve és kollégái most azon dolgoz­nak, hogy feltérképezzék az összes is­mert influenzavírus génállományát. Ezt eddig még senki nem tette meg, noha az influenzavírusoknak csak nyolc génjük van, és viszonylag egy­szerű organizmusok - mondták a ku­tatók. Arra számítanak, hogy magya­rázatot kapnak a madárinfluenza víru­sának tulajdonságaira, konkrétan arra, hogy hogyan tud átterjedni madárról emberre. A madárinfluenza génjeit az emberi influenza génjeivel összeha­sonlítva az is kiderülhet, hogy mi teszi az egyiket állat-, a másikat humán be­tegséggé. A kutatók végső célja, hogy meg lehessen állapítani, miként fej­lődnek a vírusok. A madárinfluenza eddig nem terjedt át emberről emberre, de szakértők at­tól tartanak, hogy kialakulhat egy em­beri mutánsa, amely világméretű jár­ványt idézhet elő, akár tízmilliók halá­lát okozva. Népszava-információ A Népszavát naponta ő szemlézi Magyarország legkorszerűbb médiafigyelője, az ua 15 * l'MEDIA at­ 41­ ne­mn 1027 Bp., Frankel Leó út 18. 40 41 49 65 66 Tel.: 06-1/315-1704 69 70 73 76 79 E-mail: office@imedia.hu Web: www.imedia.hu Tisztelt Olvasóink! Ingyenesen hívható zöld­ Lapunkat rendszeresen számunkon is állunk rendel­­szemlézi Magyarország kérésükre minden, előfize­­tnéd?a te az­tessel kapcsolatos ügyben. — — Kérdéseiket munkaidőben a »observer« 06-80/200-502-es zöldszá­­méKye” mon* várják munkatársaink. 1084 Budapest vm. ker., Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 (­Mobilkészülékről nem hívható) Fax: 303-4744 http://www.observer.hu - T , 0, Januar _o.: A KORÁBBINÁL ALACSONYABB halálozási rátával jár Törökországban a madárinfluenza, s a kutatók most azt vizsgálják, hogy ez a vírus gyengülé­sére vezethető-e vissza - jelentették be a davosi Világgazdasági Fórumon. Az első jelek szerint Törökországban aránylag kevesebb megfertőzött em­ber halt meg, mint Kelet-Ázsiában. Ennek okát egyelőre nem tudják. A kér­dés az, hogy ezek az emberek a betegség egy enyhébb fajtáját kapták-e meg, és ha igen, ez mit jelent. Törökország 21 madárinfluenzás emberi meg­betegedést jelentett, köztük négy halállal végződő esetet. Öt kelet-ázsiai or­szágban a vírus a megfertőzöttek fele esetében bizonyult halálosnak. AZ „A” KATEGÓRIÁS TŐZSDEI RÉSZVÉNYEK FORGALMI ADATAI Tőzsdei adatszolgáltatónk az ECONET Részletes információk: www.econet.hu vagy www.nepszava.hu A táblázatban szereplő adatok tájékoztató jellegűek, a NÉPSZAVA nem vállal értük felelősséget Kalasnyikovval utazott a metrón Polgár Tamás internetes írót azután igazoltatták a rendőrök csütörtökön, hogy egy AK-47-es gépkarabély-után­­zattal a vállán átutazta a fél várost. A Tomcat néven ismert férfi akciójával arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a rendőrök nincsenek megfelelően kiké­pezve. Annak ellenére elengedték, hogy egy „fegyvernek látszó” eszköz­zel közlekedett. Tomcat csütörtökön a Teve utcai rendőrközpont épületénél talpig feke­tében, vállán a fegyvernek látszó tárg­­­gyal jelent meg. Itt állítólag egy tiszt is elsétált mellette, ám nem szólt semmit. Meglepő módon Tomcat sem a Nyu­gatinál, sem az Árpád hídi metróállo­máson álló járőröknek, sem a BKV-el­­lenőröknek nem szúrt szemet. Metrón a Ferenciek teréig utazott, itt ért véget sétája, a hetes busz állomásánál ugyan­is észrevette egy rendőr a mellényén látható „Bűnelkövető” feliratot.­­ A Bu­dapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a közterület-fenntartók közös járőr­­csoportja igazoltatta a férfit, éppen amikor a buszra akart felszállni - mondta a Fővárosi Közterület-fel­ügyelet akciócsoportjának helyettes vezetője, Nagy István. Schön Péter, a BRFK szóvivője elmondta, a rend­őrök, amint észrevették, előállították Polgárt, majd szabálysértési eljárás ke­retében meghallgatták. Hozzátette: a nála lévő eszközt jelenleg szakértők vizsgálják. Amennyiben álfegyver volt, úgy 50 ezer forintig terjedő pénz­­büntetést róhatnak ki Tomcatra, ha éles lőfegyvert vitt magával, akár többéves börtönbüntetésre is ítélhetik. N. A. ZS. Valutaárfolyamok 2006. január 27.

Next