Népszava, 2006. március (133. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-25 / 71. szám

14 Pontot szerzett a Tatabánya Győrött Helyzeteket és mindkét oldalon egy-egy kapufát hozott, de gólt nem az élvonalbeli labdarúgó­bajnokság 20. fordulójának első mérkőzése. A többet támadó Győr hazai pályán, időnként eseménydús találkozón nem bírt a vendég Tata­bányával. Eredmény: Győr-Tatabánya 0-0. A további program: Kaposvár-Ferencváros, MTK-Sopron, Diósgyőr-Pécs, Vasas-REAC, ZTE-Honvéd, Pápa-Fehérvár (szombat), Újpest-DVSC (vasárnap). (Népszava) Cseh László ismét parádézott Hat aranyéremnél tart Cseh László (képünkön) az idei úszó országos bajnokságon: 200 m gyor­son látványos párbajt vívott a szám címvédőjé­vel, az Egyesült Államokból erre a versenyre hazatért Kerékjártó Tamással, s bár szoros volt a csata, a finist Cseh bírta jobban. Majd megsze­rezte hatodik aranyérmét is, az országos egyesü­leti rekordot elért Kőbánya SC 4x200 m-es gyorsváltójának tagjaként jutott hozzá az újabb elsőséghez. A nőknél a nap slágerszámának tar­tott 200 m pillangó döntőjében a rövid pályás Európa-bajnok Boulsevicz Beatrix a vártnál biz­tosabban nyert riválisai előtt. A staféták vetélke­dőjét szintén egyesületi csúccsal a Kőbánya SC nyerte, így - váltótag lévén - Kovács Ágnes harmadik vb-elsőségének örülhetett. (MTI) Talmácsi a hetedik az első időmérőn A várakozásoknak megfelelően szerepeltek a magyar versenyzők a gyorsaságimotoros-világ­­bajnokság jerezi nyitófutamának első időmérő edzésén. Talmácsi Gábor - aki az elmúlt idényben bronzérmes volt a KTM színeiben - a hetedik legjobb időt motorozta, a 125 kcm-es kategória másik magyarja, Tóth Imre a 16. lett. A délelőtti szabadedzésen nedves aszfalt fo­gadta a versenyzőket, mert az eső egész éjsza­ka áztatta a pályát. Talmácsi nem kockáztatott, ehelyett a megfelelő beállítások megtalálására törekedett. Az első kvalifikációra már javult a pálya tapadása, ami az időeredményeken is meglátszott, és a magyar motorosnak sikerült is javítania. A rajtsorrend a második, szombati időmérő után alakul ki, a kategória nagydíja vasárnap 11 órakor esedékes. (Népszava) Pécsett is hengerelt a női Dream Team A szerdai, magyarok elleni győzelme után a MiZo Pécs vendégeként is kitűnő játékkal múl­ta felül ellenfelét az olimpiai és világbajnok amerikai női kosárlabda-válogatott. Eredmény: MiZo Pécs-Egyesült Államok 53-76. (MTI) Loeb vezet a Katalán-ralin Az első nap után, hat gyorsaságit követően a vi­lágbajnoki címvédő fran­cia Sébastien Loeb (ké­pünkön: Citroen Xsara WRC) vezet a rali-vb spa­nyolországi versenyén. A második és a harmadik helyen egy-egy spanyol duó végzett, ők szintén Citroennel hajtottak. Ma hat gyorsaságit ren­deznek, vasárnap pedig további négy mért sza­kasszal fejeződik be a viadal. (MTI) HÉT VÉGI SPORTMŰSOR Szombat Birkózás: kötöttfogású Magyar Nagydíj, Szé­kesfehérvár (9 óra) Kézilabda: férfi NB I: Pick Szeged-Dunaferr SE (17), Békési FKC-Nyíregyházi KSE (18). Kosárlabda: férfi NB I: Szolnok-Atomerőmű SE, PVSK-Szombathely, Kecskemét-Kapos­­vár, Sopron-MAFC, Nyíregyháza-Dombóvár (18-18). Úszás: országos bajnokság, Komjádi uszoda - 3. nap (9:30) Vízilabda: férfi ob I: Eger-UTE, BHSE-BVSC (Kőér utca, mindkettő 18 órakor), Szeged-Szol­­nok (18:30), FTC-Szentes (Népliget 19), Va­­sas-OSC (Hajós uszoda, 19:30), PVSK-Neptun VSC (20). Vasárnap Atlétika: mezeifutó országos bajnokság, Hajdú­szoboszló (10:30). Birkózás: kötöttfogású Magyar Nagydíj, Szé­kesfehérvár (8:30). Kézilabda: férfi NB I: Csömör-Győr (18), női NB I: Győr-Cornexi (18). Kosárlabda: női NB I, negyeddöntő, 1. mérkő­zések: Sopron-Szeged (18), DKSK-Szolnok (19:15). Úszás: országos bajnokság, Komjádi uszoda - 4., utolsó nap (9:30). SPORT 2006. MÁRCIUS 25., SZOMBAT NÉPSZAVA A varsói sajtó hosszasan taglalta, az olaszországi elhallgatta az Eb-prezentáción történteket Sportszerűtlenséget kiált a lengyel elnök Vegyes sajtóvisszhangot keltett a rendezésre pályázók budapesti Eb-pre­­zentációja. A 2012-es labdarúgó-kontinensbajnokságra pályázó országok az UEFA budapesti kongresszusának csatolt részeként állították fel pavi­lonjaikat: a helyszínen a magyar stand aratta a legnagyobb tetszést, a más­nap megjelent lapokban azonban már mindenki a maga lovát dicsérte. Pon­tosabban az olaszok még azt sem. A pénteki olasz lapok ugyanis egy sort sem szenteltek az Európa-bajnoki pre­zentációnak. A talján stand inkább egyszerűségével tűnt ki a többi közül, ezzel is demonstrálva, hogy Olaszor­szág futballszövetsége nem a látvány­nak, hanem a paravánok mögötti haté­kony lobbizásnak és minden kétséget kizáró erőteljes befolyásának tulajdo­nít jelentőséget. A magyar fővárosban történtekkel kapcsolatban kizárólag a G14 elnevezésű, a nagy profi klubokat tömörítő szervezet fenyegetése adott témát az olasz újságíróknak. „Hábo­rúznak a G14-ek és az UEFA képvise­lői” - írta a Corriere della Sera. Az olasz napilap internetes kiadásában mindezzel arra utalt, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA eluta­sítja egy zárt Bajnokok Ligája létreho­zásának gondolatát, amelyet a konti­nens 18 legnagyobb egyesületét tömö­rítő G14 nevű szervezet javasolt. A Corriere közli: az UEFA igencsak be­keményített, hiszen kizárással fenye­gette meg azokat a klubokat, amelyek részt vennének az „elitligában”. A lap idézi Sepp Blattert, az UEFA elnökét, aki szerint a gazdag klubok „bombát dobtak a focira”. Az olasz közszolgála­ti médium, a RAI honlapján ugyan­csak a G14-ek és az UEFA elmérgese­dett viszonyára utal, s megjegyzi, hogy a leggazdagabb klubok társasága 860 millió eurós kártérítést követel. Állítá­suk szerint ugyanis ekkora kár érte őket az eltelt tíz év alatt amiatt, hogy játékosaik súlyos sérüléseket szen­vedtek el a külön­féle válogatott­mérkőzéseken. A tekintélyes zágrábi Vecernji List a horvát projektmenedzsert, Zoran Cvrket idézi, aki a bemutató fogadtatá­sán fellelkesülve kijelentette, a közös kandidatúrának minden korábbinál na­gyobb esélye lehet a győzelemre. Cvrk egyebek mellett hangoztatta, hogy a prezentáció sikere csak egy állomás­nak tekinthető, és jóllehet, az UEFA végrehajtó bizottságának tagjait lenyű­gözte a horvát-magyar stand, még sok teendőjük van a december 8-i döntés előtt. Minden jel arra utal, hogy a lengyel­ukrán pavilon létrehozásába apait­anyait beleadtak az érdekelt felek. S jóllehet, Michal Listkiewicz, a lengyel labdarúgó-szövetség elnöke Budapes­ten még dicsérte az esemény rendezőit (akárcsak a roppant diplomatikus Mi­chel Platini), hazája sajtójának már ő is árnyaltabban fogalmazott. Sőt! A Przeglad Sportowy (Sportszemle) például Színes világ címmel tudósított a magyar fővárosból. „Úgy volt, hogy nem így lesz” - méltatlankodott a cikk írójának idegesen Hryhorij Surkis, az ukrán szövetség főnöke. „A magyarok nem fair módon játszanak” - kontrá­zott rá Listkiewicz, mondván, a ma­gyarok a 2012-es Eb szervezéséért folyó párharcban túlságosan is él­vezték az UEFA- kongresszus házi­gazdájának kijáró privilégiumokat. A budapesti standok bemutatóját ugyanis előre meghatáro­zott rendszabályok rögzítették, ame­lyek pontosan körülírták, mit szabad és mit nem. „Egy nappal korábban a ma­gyarok sajtókonferenciát rendeztek a standjukon a kongresszusra érkezett valamennyi újságíró részvételével, ezt pedig nem lett volna szabad megtenni­ük” - érzékeltette a történteket Listki­ewicz, aki elárulta, kiállításuk 400 ezer zlotyba (mintegy 27 millió forintba) került. Akadt, aki élcelődött a helyze­ten: „Hát nem megmondtam, hogy pont az illemhellyel szemben kapunk majd helyet” - jegyezte meg a tudósí­tó szerint derűs arccal Piotr Gawron, a lengyel stáb vezetője. Lényegre törőb­­ben fogalmazott viszont Adam Olko­­wicz, a lengyel szövetség alelnöke. „Az Euro 2012 rendezőjének a kivá­lasztásában mindenekelőtt az UEFA végrehajtó bizottsága tizenkét tagjának a véleménye lesz majd a döntő” - állí­totta a lengyel-ukrán vállalkozás szel­lemi atyja. A Zycie Warszawy Nőnek az esé­lyeink a 2012-es Európa-bajnokságra címmel számolt be az eseményről. „Biztos vagyok abban, hogy a lehető legjobb benyomást tettük. És a mi be­mutatónk volt érdemileg a legjobb. Az olaszok elég szerényen képviseltették magukat. A magyaroknál és horvátok­­nál a legszembetűnőbb a meztelenke­dő leányok látványa, meg az innivaló volt - állította értékelésében Listkie­wicz. - Az volt a benyomásunk, hogy mi vettük a legkomolyabban a bemu­tatónkat, hiszen Lengyelország és Uk­rajna kormányküldöttséget is delegált az eseményre. Jelen volt többek között Tornasz Lipiec sportminiszter, s a szomszédos országban hasonló tisztsé­get betöltő Jurij Pavlenki is.” A Zycie Warszawy a következő megjegyzéssel zárta beszámolóját: „Mindezek való­ban ászok, de a versengés végéig még hosszú az út, és már vasárnap megér­kezik Lengyelországba az UEFA kül­döttsége.” Népszava-összeállítás Listkiewicz elárulta, kiállításuk 400 ezer zlotyba került Nekik tetszett. Lennart Johansson, a FIFA elnöke, Urs Linsi, az UEFA főtitkára és Sepp Blatter, az európai szövetség elnöke (balról jobbra) elismerően nyilatkozott a magyar főváros­ban látottakról fotó: mti Botrányos jelenetek után szakadt félbe az Atlético és a Sevilla bajnoki összecsapása Madridban mindenkit kiütött a whisky Csattanós véget ért a spanyol labdarú­gó-bajnokság hétközi fordulója: a zá­rómérkőzésen az elmúlt hetekben re­mek formában futballozó Atlético Madrid a Sevillát fogadta, és bár a két kapu előterében is volt bőven izgalom, a mérkőzés mégsem a hárított 11 -esek­­ről, a rengeteg elpuskázott helyzetről, valamint trükkös megoldásokról ma­rad emlékezetes, hanem sokkal inkább Miguel Angel Ayza Gomez játékveze­tőről a madridi fanatikusok lelátói megmozdulásai miatt, no meg arról a bizonyos whiskysüvegről... Mert mint kiderült, amikor egy üres alkoholosflakon útnak indul a kapus felé, nincs védő, aki megállítsa. Persze a kezdőlökést - jelen esetben dobást - meg kellett adni a célba éréshez: ezt ezúttal az a felbátorodott ember vállal­ta magára, aki előbb kiürítette az üve­get, majd kellő önbizalommal a testé­ben nem a mellette helyet foglaló kis­asszonyhoz dörgölőzött, inkább a Se­villa kapusának vallott óvodás szerel­met, és hozzávágta az esti „kakaóspo­harat”. A szigorú óvónő szerepébe Mi­guel Angel Ayza Gomez bíró bújt, aki a házigazdák győzködése ellenére fél­beszakította a mérkőzést. Ekkor már sok mindenen túl voltak a megjelen­tek: a fővárosi Leo Franco kapus az el­ső félidőben például Kanuté és Savio­­la büntetőjét is megfogta, a szintén madridi Luccin társai tusfürdőit is ki­próbálhatta, ugyanis jóval a többiek előtt mehetett zuhanyozni, valamint a sevillai Antonio Puerta szerzett egy lesgólt - ami, mint később kiderült, a találkozó egyetlen találata volt. Az üres whiskysflakon egyébként utóbbi miatt indult el fel­ (pontosabban fej...) fedező útra. A pauza nem keltet­te fel a publikum érdeklődését, a lelá­tók szép lassan kiürültek, akárcsak az öltözők, ugyanis húsz perc szünet után újraindult a játék. Az üresen kongó tri­bünök dacára az Atlético futballistái vérszemet kaptak: az újrakezdést kö­vetően Petrov és Perea is pirosat érde­melt, így a hazaiak végül nyolcan fe­jezték be az összecsapást. A botrányos meccsnek azonban itt még nincs vége, hiszen a madridi csapatra - játékosai és szurkolói botrányos veselkedése okán - komoly szankciók várnak, így az sem elképzelhetetlen, hogy néhány meccsre bezárják a Vicente Calderon stadiont. Ám az is lehet, pontokat von­nak majd le a piros-kékektől. A whisky tehát nemcsak a dobóatléta drukkert és a vendégkapust verte fejbe, az Atlético Madridnak is rendesen „beütött”. K. K. Primera Division, a 30. forduló programja: Villarreal—Betis, Málaga-Barcelona, Athletic Bilbao-Osasuna, Celta Vigo-Mal­­lorca, Getafe-Real Sociedad, Santander-Zaragoza, Espanyol-Alavés, Sevilla— Valencia, Real Madrid-Deportivo, Cádiz-Atletico Madrid

Next