Népszava, 2006. május (133. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-02 / 101. szám
NÉPSZAVA Vesztettünk, de harcolunk A hatalommal szembeni ellenállást hirdetett az elismert választási vereség után Orbán Viktor. A Várban tartott politikai nagygyűlésen a pártelnök a jobboldali szövetség még erősebbé tételéről beszélt. Orbán bejelentette, hogy tagtoborzó kampányt indítanak. Tudom, hogy sokakban nagy a csalódottság, és bár eddig sok sikert értünk el, a legutolsó mérkőzésen alulmaradtunk - ismerte el a Fidesz elnöke pártja nagygyűlésén a budai Várban. A Dísz téren Orbán Viktor arról beszélt, sokan attól félnek, hogy nem tudják majd eltartani családjukat vagy hogy hátrány érheti őket politikai meggyőződésük miatt. Ezért létrehoznak egy társadalmi önvédelmi testületet, hogy a támadásoknak ellent tudjanak állni - jelentette ki, hozzátéve, vége azoknak az időknek, amikor a hatalom megszabhatta, hogy kétmillióháromszázezer ember mit tehet és mit gondolhat. Orbán megismételte, hogy a választási kampányban hibákat követtek el, és ezekért egy személyben őt terheli a felelősség. Azt is mondta, ők a változás szükségessége mellett érveltek, a baloldal pedig ennek ellenkezőjét igyekezett bizonyítani, és nem a programjuk volt jobb, csak a pénzük több. Orbán olvasatában ez azt jelentette, a sok pénz legyőzte az igazságot. Úgy vélte, a Fidesz erkölcsi értékei most is kiállták a próbát. Ilyen értéknek nevezte a tízparancsolatot, a hitet, a reményt, a szeretetet, a nemzet és a szabadság eszméjét. A programunk is kiállta a próbát, tehát ezt fogjuk megvalósítani, ha eljön az ideje - mondta. A sereg törzse egyben maradt, a vezérkari sátorban pedig már a jövőt tervezik, mert őket nem győzhetik le soha. A jövőről szólva úgy vélekedett, a rossz kormányzás eredményét ismét az emberekkel akarják megfizettetni, ebben pedig a Fidesz nem kíván partner lenni. Nekünk az emberek és a demokrácia oldalára kell állnunk az őket megtévesztő hatalommal szemben, hacsak nem pályázunk az MDF babérjaira - folytatta. „Nem húzhatjuk be a táborunkba a trójai falovat, átvészeljük a támadásokat, kivárjuk a megfelelő pillanatokat, és legyőzzük őket. Amit most átélünk, az az egész magyar jobboldal demokráciába vetett hitének próbája” - mondta. Szavai szerint a jövő kulcsa a hűség, ez köti össze azt a 2,3 millió embert, aki ugyanarra a jövőre szavazott. Orbán beszédét azzal a felszólítással zárta: nem odaadni, ami a miénk! Lengyel Tibor 2006. MÁJUS 2., KEDD BELFÖLD 3 Gyurcsány mindenki országát szeretné, Hiller a baloldal átalakítását sürgette Szevasztok, győztesek! Gyurcsány Ferenc igazságos kormányzásról és államról, Hiller István pedig szövetségben működő fiatalos, modern baloldalról beszélt a szocialisták majálisán a Városligetben. A kormányfő szerint május elseje a munka lehetőségének ünnepe. Igazságos kormányzást és államot ígért Gyurcsány Ferenc a szocialisták városligeti majálisán. A kormányfő beszédében sok konkrétumot nem közölt, de érintette az elmúlt hetek szocialista slágertémáit, a kisebb állam megteremtését, a szolidaritás szükségességét. Az állam karcsúsításának koalíciós tervére utalva azt mondta, hogy nem fél hozzányúlni az „évtizedes megrögzöttségekhez”. Szerinte olyan államra van szükség, amely több felelősséget vár az „erősektől és a fent lévőktől” és amely jobban érti azoknak a hangját, akiké eddig nem jutott el a parlamentig és a kormányig. Azt mondta, hogy eddig az állam nem felszabadító erejét, hanem terhes súlyát mutatta, és ezen szerinte változtatni kell. Gyurcsány beszélt a sokat hangoztatott igazságosságról, melyet megfogalmazása szerint a szabadság megőrzésével és a rend fenntartásával teremt meg. Szerinte az új Magyarországhoz bátor, mély és átfogó változások szükségesek. A nemzet és a haza témakörében mindenki Magyarországáról beszélt, úgy fogalmazott, hogy olyan országot szeretne, ahol nemcsak beszélnek a hazáról, hanem mindenki hozzátesz valamit a közös ügyhöz. Május elsejéről úgy fogalmazott, ezen a napon a munka lehetőségét kell ünnepelni. A beszédét a „Szevasztok, győztesek!” felkiáltással kezdő Hiller István inkább a párt helyzetét elemezte, és megerősítette, folytatni kell a baloldal átalakítását. Az MSZP elnöke egy fiatalos, modern magyar baloldalt képzel el, mely hálózat és érzelmi közösség is egyben. Az MSZP felelősségének tartotta, hogy megőrizze az idősebbek támogatását és megtartsa a választási időszakban a szocialistákhoz szegődött fiatalokat, hogy „a magyar baloldal nemzedékek együttműködése legyen”. Szerinte az MSZP megerősödött a választásokon. Budapest 32 választókerületéből 28-ban nyert, az ország 22 nagyvárosából 17-ben részben vagy egészben a koalíció jelöltjei hozták el a mandátumokat. Hiller szerint a koalíció megháromszorozta erejét, 35-tel több mandátuma van, mint az ellenzéknek. A pártelnök a sikert jól kidolgozott programjuknak, felkészült kormányfőjelöltjüknek és a baloldali összefogásnak tulajdonította. Szerinte május elseje nemcsak a munka és a szolidaritás ünnepe, hanem az uniós csatlakozásé és a koalíció győzelméé. P. A. Hiller István - a boldog győztes Hová lett Remélem, fél év múlva a nyugdíjasok már a küszöböt rágják - örvendezik a négy-öt srác egyike, aki még hozzáteszi: ahogy ezeket ismerem, az euróból sem lesz semmi, de annál jobb! Jeges rémület kúszik föl a szívünk tájára, alig tizennéhány év, és ha megéljük, mi is nyugállományba vonulunk. Ezek a fiúk akkor lesznek harmincas éveik elején, talán politikai, talán már döntéshozói helyzetben. A rettegés fokán túljutva elsompolygunk a legények mellett, csak annyi időnk van, hogy elolvassuk az egyikük hátára terített kendőn a feliratot: Új Nemzedék-FIDELITAS. Nagyjából ez a néhány srác a legjelentősebb egybefüggő ifjúsági képződmény a budai Vár felé haladó tömegben. A Dísz térre érve tovább erősödik az az érzésünk, valahol elfogyhattak idefelé jövet a fiatalok. Leg az ifjúság? utóbb, a két választás között még rengetegen nyomultak a szűk utcácskákban, most sokkal több az ősz üstök és a kopasz fej. Igyekszünk némi május 1-jei hangulatba ringatni magunkat, elvégre a munka ünnepe lenne vagy mi. De rajtunk kívül a kutyának eszébe nem jutott a munka ünnepe. Ilyenkor hol a Fidesz munkástagozata?! Gyűlölöm a kommunistákat! Gyűlölöm a kommunistákat! - ránt vissza egy idős hölgy a Fidesz-nagygyűlés jelen idejébe. Nem ordít, nem vicsorog, szinte szenvtelenül közli a századdal majd egyidős társnőjével. Előttünk két, jelentős maligánsokkal rendelkező, de csak nagyon visszafogottan imbolygó úr társalog. - Hülye volt a magyar nép! - tudjuk meg egyiküktől. Körülnézve a Dísz téren egy klasszikus idézet ötlik eszünkbe: „megfogyva bár, de törve nem”. Nem azért, hogy általános műveltségünket fitogtassuk, de tényleg feleannyian lehetnek, mint legutóbb, ám a lelkesedéssel nincsen semmi baj. Különösen amikor az Orbán-esztrád megszokott felvezető megmondóemberei után jön a vezér. Ováció, pfujolás, taps, ahogyan az a szövegkönyvben le van írva. Kicsit összezavarodunk, még egyszer megnézzük a menetrendet, de jól emlékeztünk, nem a varsói, hanem a római gyors futott be Magyarországra. Május 1-jén a Várban azonban mintha egy másik pályaudvaron lennénk! O. V. beszéde sokadszor is ugyanaz. - Na, ebből se lesz más miniszterelnök - summáz végül mellettünk egy sült realista polgártárs, majd bánatosan elballag. Bihari Tamás Sztárok esős majálisa Az esőért felelős munkatársunk ki van rúgva. Valahogy így hozza a majálisozó közönség tudomására a nem hivatalos párthatározatot Molnár Gyula budapesti szocialista elnök, amikor a városligeti zápor kopogásába még bele-belejátszik a Koós- Dékány házaspár által szervírozott Cherbourghi esernyők dallama. A dodzsem, a vurstli, a vattacukor hangulatát elmossa az idő, marad a véradás, a sátor alatt sörözés, no meg a politika, melynek ünneplésére jöttek össze a koalíció szimpatizánsai. A színpad előtt az esernyők még pörögni is tudnak, például ha sztárpolitikusok ugranak a színpadra, de a kampány sztárjelszava, a Húzzunk bele! is felharsan, ha a hangszórókból elcsitul a Igen kifejezést mantrázó sztárdal. - Más ez az MSZP - mondja egy idős úr, és vakmerően rágyújt egy esős cigarettára. Azt mondja, Kanadában élt korábban, a rendszerváltás idején költözött haza. - A régi szocialisták visszahúzódtak, félszegek voltak, az előző rendszert cipelték magukkal, de ezek nem. Ezek kiállnak. A nyugati társaikhoz hasonlóan a szolidaritást emelték a középpontba, és lehet hinni nekik - magyarázza. A színpadon az „Akiknek lehet hinni”-félóra jön, a harsány Hiller és rekedt Gyurcsány beszél, a szöveget a bátorság, nemzet, haza, lehetőség, győzelem szavak köré bokrosodó, kampányból jól ismert sztármondatok építik fel. Az SZDSZ-től a szocialistákhoz szegődött Mécs Imre azt mondja, jó volt látni a színpadról az esernyőjét lelkesen forgató tömeget. - Korábban is kijöttem majálisozni. Én szociálliberális vagyok - magyarázza, és közben azt érzem, hogy egyre fagyosabbra szárad a kabátom a sztárszemle alatt. - Most maguk húzzanak bele, miniszterelnök úr - kiabál vékony hangon egy nyugdíjas választó a színpadról lesiető Gyurcsánynak. Ő nem hallja, hiszen éppen belehúz, ahogy sztárhoz illik, és autogramosztás közben gyorsan megtapasztalhatja, hogy a győzteseknek mindig nagyobb a szurkolótáboruk, mint a cél előtt száz méterrel volt. A politikus sztárok után a sztárzenészek verik szét a zápor kopogását, a Crystal énekese beledübörgi az ájerbe: még nem láttam ilyen kitartó tömeget, igaz, ennyire esős május elsejét sem. A helyzet az, hogy ezzel nem tudok nem egyetérteni. Pungor András A kormány elkötelezett az érdekegyeztetés fórumainak továbbvitele mellett erről is tárgyaltak a szakszervezetekkel a Városligetben Kinyújtott kezek és átnyújtott petíció a munka ünnepén Elkötelezett a kormány az érdekegyeztetés fórumainak továbbvitele mellett, és még a kormányprogram benyújtása előtt egyeztetnek a tervezetről a szakszervezetekkel. Ez is elhangzott tegnap a városligeti majálison, ahol négy szakszervezeti szövetség tárgyalt a kormány és az MSZP vezetőivel. A Liga Szakszervezetek eközben az Alkotmány utcában tüntetett a munkavállalókat ért törvénytelenségek miatt, a demonstráció végén pedig petíciót adtak át az Országgyűlés elnökének. Még a kormányprogram benyújtása előtt a szociális partnerek közül elsőnek a szakszervezetekkel kezdődnek egyeztetések a tervezetről, a négyéves ciklus alatt pedig a kormány érdemben akarja működtetni az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, illetve a Gazdasági és Szociális Tanácsot. A többi között ebben állapodtak meg a városligeti majálison négy szakszervezeti szövetség vezetői Gyurcsány Ferenc kormányfővel és az MSZP vezetőivel. A találkozó utáni fórumon Hiller István pártelnök kiemelte: a sikeres választások után - az ország érdekében - eredményes együttműködés kell a szakszervezetekkel, amihez állandó párbeszéd, sőt esetleg viták is szükségesek. Mint mondta, a szocialista pártban megvan a készség erre. Megerősítette, hogy az MSZP természetes partnernek tekinti a szakszervezeteket. Ugyanerről beszélt Kiss Péter kancelláriaminiszter, amikor részben a választások utáni helyzetre utalt: szerinte kezet nyújtani nemcsak a „habitus” miatt kell, hanem azért is, mert mindenkinek a teljesítményére, odaadására szükség van. Csizmár Gábor munkaügyi miniszter pedig kiemelte: meg kell alkotni az új Munka törvénykönyvét, illetve szükség van új foglalkoztatástámogatási jogszabályra is. Lényegesnek nevezték a megbeszélés után az érdekvédők, hogy bevonják őket azokba a folyamatokba, amelyeket az egészségügyben, az oktatásban, illetve a közigazgatásban kell majd végrehajtani. Előzőleg a Hősök terénél felállított színpadon az egész napos eső ellenére megjelent mintegy 500-600 ember előtt megfogalmazták: nem akarnak egykulcsos áfát, egykulcsos személyi jövedelemadót, illetve követelik, hogy továbbra is önálló tárca legyen felelős a foglalkoztatáspolitikáért. Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke beszédében kiemelte: kiszolgáltatottság nélküli munkahelyeket akarnak. Azt mondta, hogy csak közösen, egységben érhetik el céljaikat. Nem olcsó, hanem ésszerűen takarékos állam szükségességéről beszélt Szabó Endre, a közszféra munkavállalóit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. Mint mondta, ők sem ellenzik a változásokat, a reformokat, viszont ezekhez társadalmi konszenzus kell. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a többi között arról szólt, hogy a munkaadói törvénysértések megszüntetése miatt is szükséges a közös fellépés. Határozottan elutasította azt a munkáltatói javaslatot, hogy a Munka törvénykönyvét egy rugalmas keretjogszabállyá alakítsák. Mint mondta: a munkahelyek jelentős részére nem vonatkozik sem helyi, sem ágazati kollektív szerződés, az ott dolgozóknak egyetlen garanciát csak a Munka törvénykönyvében megfogalmazott szabályok jelentik. Ünnepség helyett, a munkavállalók kiszolgáltatottsága miatt tüntetést szervezett és petíciót adott át az Országgyűlésnek a Liga. A szövetség demonstrációján elhangzott: azt követelik az alakuló parlamenttől, hogy a törvényhozás a munkajogi szabályozásba építsen be olyan garanciákat, amelyek megakadályozzák, hogy a munkavállalókat ért törvénysértések büntetlenül maradjanak. Erről és a tapasztalt visszaélésekről beszéltek a felszólalók a fővárosi Alkotmány utcában összegyűlt néhány száz ember előtt. Gaskó István elnök azt mondta: információik szerint ma 100 munkahely közül 87-ben törvénytelenségre kényszerítik a munkavállalókat, akiknek sokszor feketén vagy minimálbéren bejelentve kell dolgozniuk. Szerinte ez a probléma csaknem egymillió embert érint. Az elnök ugyanakkor a jogi eszközökkel való harc mellett több tüntetést és esetenként sztrájkot helyezett kilátásába, ha nem változik a jelenlegi helyzet. Markotay Csaba-Losonczi Gergely Gaskó István beszél a Liga tüntetésén az Alkotmány utcában Fotó: Szalmás Péter