Népszava, 2006. július (133. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-01 / 152. szám

Navracsics szerint Gyurcsány házalt-A kormányfő élénk érdeklődést tapasztalt Megszorítások a választmány előtt Várhatóan az államháztartási egyensúlyt javító intézkedésekről, vala­mint uniós befektetőkkel való tárgyalásairól is beszél majd Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP mai választmányi ülésén. A Fidesz a csü­törtöki körutat is éles kritikával illette, a miniszterelnök viszont élénk érdeklődést tapasztalt Londonban és előtte Frankfurtban. A miniszterelnök beszámolója után Lendvai Ildikó frakcióvezető szá­mol be az Országos Választmánynak a parlamenti képviselőcsoport mun­kájáról. Úgy tudjuk, szóba kerülhet a frakción belüli elégedetlenkedés kérdése is és az, hogy Gyurcsány az egyik kormányülésen arra utasí­totta minisztereit, hogy rendszeres időpontokban egyeztessenek a kép­viselőcsoport szakpolitikusaival. Beszámoltunk róla, a legutóbbi frak­cióülésen néhányan nehezményez­ték, hogy mindig utólag értesülnek a kormányzati tervekről. Karsai Jó­zsef például úgy fakadt ki, hogy ő nem Gombnyomogató János, nem csak parancsvégrehajtásra küldték a választói. Juhász Ferenc alelnök az őszi ön­­kormányzati választások előkészíté­séről beszél majd. Szó eshet a pol­gármester-jelölés helyzetéről, arról, hogy négy-öt helyen kisebb-nagyobb belharcokat eredményezett a jelölési folyamat. A polgármesterjelöltek lis­tájának összeállítása késik, a ha­táridő csütörtökön járt le, de a ter­vek szerint csak a jövő hét végére ké­szül el. Visszatérve a miniszterelnök ter­vezett beszédére, Simon Gábor, a választmány elnöke korábban azt mondta, Gyurcsány arról kíván be­szélni, hogy átfogó gazdasági, tár­sadalmi megállapodásra van szük­ség, hogy Magyarország élni tudjon azokkal a fejlesztési lehetőségekkel, amelyeket az európai uniós támoga­tások jelentenek. Egyensúlyba kell hozni a költségvetést, kidolgozni és elindítani reformokat, felkészülni a fejlesztésekre és arra, hogy azo­kat az ország javára tudjuk fordítani - mondta a választmányi elnök. Ugyanakkor a Fidesz szerint to­vábbra is katasztrofális a helyzet. Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője tegnap a Nap­kelte adásában arról beszélt, hogy összeomlott a kormányzati kommu­nikáció, a forint azért van napok óta mélyrepülésben, mert a nemzetközi pénzügyi piacok és befektetők nem hisznek a kormány stabilizációs cso­magjában. A politikus szerint ezen az sem változtatott, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és munkatár­sai az utóbbi két napban „végigki­lincselték egész Európát, hogy meg­próbálják eladni a megszorító cso­magot”. Emlékeztetett arra is, hogy még miniszterelnökként Orbán Vik­tor­­ gazdasági minisztere, Matolcsy György társaságában­­ a Széchenyi­­tervvel hasonló tájékoztató körútra indult. Mivel a terv gazdaságélénkítő és nem megszorító jellegű volt, a pi­acok elismeréssel fogadták. A kormányszóvivői iroda tegnap nem kívánt reagálni Navracsics sza­vaira. Gyurcsány Ferenc viszont in­ternetes blogjában egyértelmű si­kerként értékelte a frankfurti és lon­doni tárgyalásokat. „Nemcsak a részt­vevők számát tekintve volt nagy az érdeklődés, de az előadás után ren­geteg kérdés is volt. A kérdések kö­zött volt egy hozzászólás, a nem­zetközi pénzügyi szervezetek egyik nagyon fontos együttműködő szer­vezetének elnöke, egy korábbi ame­rikai pénzügyminiszter-helyettes ki­fejezetten támogatta a programot” - írta Gyurcsány. Arról is beszámolt, hogy a múltról szinte semmit sem beszélt, hiszen az elemzők azt úgyis ismerik, inkább a jelen tennivalóira és a jövőre koncentrált. Népszava-információ Láthatóvá válik a Duna Tv láthatatlan adója? A hazai kábelszolgáltatók könnyen nem állnak kötélnek, a külföldiek viszont annál inkább, eddig ugyan­is 50 kábelszolgáltató társaság kötött szerződést vagy jelezte igényét, hogy a Duna Tv mellett a Duna II. Auto­nómia csatorna műsorát is sugározza - tudatta lapunkkal a közszolgálati médium szóvivője. Szeles Pál tájé­koztatása szerint a Duna Tv-vel ed­dig romániai, szlovákiai, ausztriai és németországi kábelszolgáltatók szer­ződtek. A Duna Tv második adójaként áp­rilis 16-án indított Autonómia cél­ja Európa kis népeinek, etnikai ki­sebbségeinek összekapcsolása, in­formálása, a határon túli magyarság önszerveződési törekvéseinek támo­gatása. Egyelőre azonban nem sokan nézhetik a műsort, mert egyes szol­gáltatók még a médiahatóság hozzá­férhetővé tételre kötelező határozatát is megtámadták a bíróságon, a cso­magok telítettek, komoly érdekeket sért, ha ki kell venni egy adót a kí­nálatból. A kábelesek többsége fit­­­tyet hányt arra, hogy az uniós di­rektíva szerint egy közszolgálati adó műsorát mindenkinek elérhetővé kell tenni, méghozzá az alapcsomagban. Szeles Pál szerint a tavaszi nehéz­ségek kezdenek elsimulni, a UPC- vel, az Antenna Hungária utódával, az Antenna Digittel is leszerződtek, a T-kábellel pedig tárgyalnak. Mint mondta, nemrég megállapodtak a Magyar Kábeltelevíziós Hálózatok Szövetségével, hogy javasolják tag­jainak a Duna II. kínálatba emelését. Jelenleg 250-300 ezer hazai háztar­tásban tudják fogni az Autonómia adását. A csatorna üzemeltetése Sze­keres László gazdasági alelnök sze­rint eddig nem haladta meg az erre az évre megállapított 500 millió fo­rintos keret arányos részét. A gazda­sági alelnök közölte: a reklámbevé­telek eddig ugyan még tízmillió fo­rint alatt vannak, a kábelszolgáltatók számának növekedésével arányosan gyarapodnak majd. H. D. NÉPSZAVA 2006. JÚLIUS 1., SZOMBAT BELFÖLD Kubatov pártigazgató szűkebb birodalmában működik a Fidesz Senki sem gondolhatja komolyan, hogy csak mostantól tartozik ös­­­sze a Fidesz és a Polgári Körök moz­galma - mondta lapunknak az egyik fideszes politikus, miután megírtuk, a nagyobbik ellenzéki párt székhelye mától hivatalosan is a VIII. kerület­ben, a Polgárok Házában van. Két emeletet bérelt magának a Visi Imre utcai épületben a Fidesz, és ott lesz Orbán Viktor irodája is. Minderre azért volt szükség, mert rossz anyagi helyzetbe került a párt, és így ki kellett költöznie a Szentki­rályi utcai Makovecz Imre által meg­álmodott épületből. Úgy tudjuk, hogy a Lendvai utcai székházat is bérbe adja a párt, és csak a Polgárok Háza lesz a központ. A Fideszben vannak, akik furcsán érzik magukat azért, hogy a polgári körösökkel közösköd­nek ezentúl, ez ugyanis azt jelenti, hogy még nehezebben határolódhat el az, aki akar az Orbán Viktor által négy éve életre hívott mozgalomtól. Akik viszont polgári körös aktivista­ként érkeztek a Fideszbe, azt mond­ják, végre elismerték a pártnak sokat segítő mozgalmat. Arról, mennyi a bérleti díj, senki nem akar beszélni, azt viszont a pártban hangoztatják: a Polgári Körök Házában a jövőben is folyik majd oktatás, rendeznek ki­állításokat, előadásokat. Azért is érthető ez a költözés, mert nemrég a ház főigazgatóját, Kubatov Gábort nevezték ki a Fidesz párt­igazgatójává, és - ahogy tavasszal - ősszel is ő lesz az önkormányzati választási kampány technikai irá­nyítója. A fideszesek egyébként hó­napok óta ebben az épületben tartják a választmányi üléseket. Kubatov Gábor vélhetően innen vezényli majd a kormányellenes tüntetéseket is. Július 4-én, a 2002-es hídfogla­­lás évfordulóján lesz az első, úgy­nevezett civildemonstráció, amellyel kapcsolatban a szervezők azt mond­ták, nem a Fidesz szervezi. Amen­­­nyiben azonban egész nyáron tart a tiltakozássorozat - amelyről egyéb­ként először a Magyar Hírlap közölt információt akkor nyilvánvaló, hogy a nagyobbik ellenzéki párt ter­veit hajtják végre a tüntetők. Népszava-információ Mostantól a Fideszt is ebben az épületben lehet keresni Fotó: Népszava-archív Káosz a kormányzati portálokon: többségük még nem követi az elhatározott átalakulást Minisztériumok a világháló fogságában Meglehetősen nagy káosz uralkodik egyelőre a kormányzati portálok webcímeit illetően, az informati­kusok mintha nem tudtak volna lé­pést tartani az új kormányzati struk­túrával. Az új, összevont tárcák kö­zül egyelőre egyedül az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak van naprakész webcíme. A korábbi im.hu weblapot immáron az irm.gov.hu netcímen is el lehet érni, az eredeti­leg a belügyi webcsalád alá tartozó rendőrségi portál pedig (orfk.hu) önálló kezelésbe került a Teve utcai rendőrszékházon belül. Igaz ugyan, hogy a rendészeti e-mail címek még mindig bm.gov.hu végződésűek, ér­tesüléseink szerint azonban az in­formatikusok már dolgoznak az át­szervezésen. Nem működik viszont egyelőre az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját honlapja, a régi oktatási (om. hu) és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (nkom.hu) által üze­meltetett kultura.hu azonban még el­érhető. Hasonlóképp bezárásra érett a megszűnt Informatikai és Hír­közlési Minisztérium (ihm.gov.hu) honlapja is, s bár még elérhető a por­tál, a vezető hír jelzi: informatikai hírekért az olvasó keresse fel a tár­cát magába olvasztó tárca (gkm.hu) internetes kikötőjét. Egyelőre szin­tén káosz mutatkozik az új tárcának számító Szociális és Munkaügyi Mi­nisztérium webes megjelenéseinél. Az eredeti honlap ugyanis a volt Foglalkoztatás- és Munkaügyi Mi­nisztérium (fmm.gov.hu) honlapján érhető el, de szintén a szociális tárca weboldalának számít a régi és igen hosszú nevű Ifjúsági, Szociális, Csa­ládügyi és Esélyegyenlőségi Minisz­térium (iszcsem.hu) portálja. Bár re­gisztrálták a szmm.gov.hu webcímet is, ám egyelőre ez is a korábbi, fmm. gov.hu oldalra mutat. Egyszerű megoldást választott vi­szont az átalakult belügyi tárca. To­vábbra is működik a bm.hu weboldal, a portál nyitólapja azonban már - na­gyon helyesen - Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumként mutatja be a tárcát. Úgy tűnik, hogy a kormányzat nem tudta időben lefog­lalni az otm.hu webcímet, az ugyan­is egy informatikai vállalkozásé. E honlapról viszont átirányítják a tárca után kutatókat a helyes weboldalra. Hogy a honlapcímek és az e-mailek­ átállítása mennyibe kerül az állam­nak - egyelőre nem tudni pontosan. Sz. T. L. 3 Gazdasági javaslatok az SZDSZ-től Az SZDSZ gazda­sági tanácsadó tes­tülete három pont­ban fogalmazta meg javaslatait, amelyek szükségesek az Új egyensúly program és a reformprogram cél­kitűzéseinek meg­valósulásához - kö­zölte a gazdasági mi­niszter a Liberális Gazdasági Tanács ülése után. Kóka János el­mondta: a Konvergenciatanács a kormány ja­vaslattevő, döntés-előkészítő szervezeteként a konvergenciaprogram kidolgozását és vég­rehajtását felügyelné. A gazdasági tárcán be­lül létrejövő versenyképesség központja a mi­niszter jogkörét, eszközrendszerét bővítené oly módon, hogy koordinálhassa a versenyké­pességet célzó folyamatokat. A miniszter le­szögezte: a liberálisok ragaszkodnak az egy­kulcsos adó 2009-es bevezetéséhez is. (MTI) Medián: romló közhangulat Drámai mértékben romlott a politikai és még inkább a gazdasági közhangulat, ezzel pár­huzamosan a Fidesz átvette a vezetést a pár­tok népszerűségi sorrendjében. Ez derül ki a Medián közvélemény-kutató június köze­pén készített felméréséből. A gazdasági köz­hangulat romlását mutatja, hogy a megszorító intézkedések bejelentése után 49-ről 62 szá­zalékra nőtt azok aránya, akik szerint az or­szágban általában véve rossz irányba mennek a dolgok. Ezzel egyidejűleg a miniszterelnök népszerűsége kilenc százalékponttal csökkent, az MSZP potenciális szavazótábora a teljes né­pességben 37-ről 31 százalékra esett vissza, a Fideszé pedig csaknem ugyanekkora mér­tékben, 38 százalékra nőtt. (MTI) Kevesen a kisebbségi névjegyzékben A választási rendszer kritikájaként értékel­te az őszi kisebbségi önkormányzati vá­lasztásra jelentkezők alacsony arányát Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok or­szággyűlési biztosa. Az Országos Vá­lasztási Iroda adatai szerint eddig mindössze 77 ezer választó kérte kisebbségi névjegyzékbe vételét, ami a válasz­táson való részvétel feltétele (a 2001-es nép­­számláláskor 443 ezren vallották magukat a 13 kisebbség egyikéhez tartozónak). Kaltenbach Jenő szerint már korábban kiderült, hogy a ki­sebbségek „nem szívesen regisztráltatják ma­gukat az állami adminisztráció által”. (MTI) A NATO nem sürget, de elvár A NATO nem sürgeti Magyarországot, de vár­ja, hogy lehetőleg minél előbb meghozza dön­tését a katonai szövetség legújabb lokátorának helyszínéről - mondta a NATO Katonai Bi­zottságának elnöke Pécsett. Raymond Henault emlékeztetett: ez szükséges ahhoz, hogy a NATO-tagállamokra egységes légtérképet nyújtó átfogó rendszer a tervek szerint 18-20 hónapon belül létrejöjjön. A tábornok szerint a berendezés üzembe helyezése Magyarország és a NATO légtérvédelme szempontjából is ki­emelten fontos, ráadásul a fejlesztéssel az or­szág minimális katonai követelményeket tel­jesít. A kormány várhatóan szeptemberben dönt a lokátor helyszínéről. (MTI) Egyeztetés a médiafelügyeletről Keddre egyeztetésre hívja a parlamenti pár­tok képviselőit az MDF elnöke az MTV ku­ratóriumi elnökségének ügyében. Az Ország­­gyűlés kulturális bizottságának állásfoglalása szerint a közszolgálati médiumok kuratóriumi elnökségét - köztük az MTV-ét is­­ ki kell egészíteni az újonnan megválasztott KDNP-s tagokkal, s emiatt a koalíciós pártok is jelöl­hetnek egy-egy tagot, hogy azonos maradjon a kormánypárti és az ellenzéki tagok aránya. A testületben az ellenzéket jelenleg egyedül kép­viselő MDF-nek nincs kifogása az ellen, hogy a Fidesz és a KDNP is képviselethez jusson. A Fidesz jelezte: részt vesz a megbeszélésen. (MTI) Magyarországot nem keresték Magyarországot nem kereste meg az Egyesült Államok, hogy területén rakétavédelmi támasz­pont telepítését engedélyezze - állítja egy neve elhallgatását kérő külügyi szakértő. A cseh kül­ügyminiszter kedden megerősítette a cseh sajtó értesülését, amely szerint az Egyesült Államok Csehország, Lengyelország vagy Magyarország területén rakétatámaszpontot szeretne létesíteni. A lengyel védelmi miniszter helyettese tegnap úgy nyilatkozott, hogy a Lengyelország meg­fontolja az engedély megadását Washingtonnak. A Honvédelmi Minisztériumnál közölték: ilyen megkeresés nem érkezett a tárcához. (MTI)

Next