Népszava, 2006. november (133. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-02 / 256. szám

Fideszes képviselők kapcsolatai szélsőjobboldali szervezetekkel Bebizonyosodott: a rendőröket rendzavarok húzták a tüntetőkre Fideszes politikussal is kapcsolatban állhattak azok, akik az október 23-i zavargásokat szer­vezték - közölte a parlament nemzetbiztonsági, rendészeti, valamint emberi jogi bizottságának együttes ülésén Szilvásy György. A kancellá­riaminiszter a Nemzetbiztonsági Hivatal birto­kába jutott információkra hivatkozva állította, hogy a zavargásokban részt vevők egyik jogi ta­nácsadójával az Orbán-kormány volt tagja tar­totta a kapcsolatot. Kövér László fideszes hon­atya szerint azonban mindez csak a kormány figyelemelterelő akciójának része. A bizottsági ülésen elhangzottakat nyolcvan évre titkosítot­­ták, a Nemzetbiztonsági Hivatal jogászai pedig azt vizsgálják, hogyan lehetne törvényes úton nyilvánosságra hozni a kancelláriaminiszter ál­tal hivatkozott dokumentum tartalmát. (Cikkünk a 3. oldalon) A 23-i zavargások résztvevői „forradalmi hevüle­tükben" egy tankot is beindítottak Fotó: Demecs Zsolt Ajánló Hátrányos életkor Egy friss nemzetközi munkahelyi felmérés szerint a munkavállalók kétharmada úgy gon­dolja, hogy álláskeresése folyamán már ál­dozata lett diszkriminációnak. A leggyakoribb az életkor szerinti hátrányos megkülönbözte­tés. A felmérés kimutatta, hogy az elmúlt öt évben a magyar válaszadók 65 százalékának álláskeresés közben volt része valamilyen hát­rányos megkülönböztetésben. Ezzel hazánk a 16 európai ország közül a második helyen áll. 12. oldal Négy áldozatot követelt a lehűlés Budapesten már négy hajléktalan esett ál­dozatul az október végi éjszakai lehűlésnek, a kórházak több kihűlt személyt próbálnak meg­menteni. Mint megtudtuk, november elsejétől országosan 900 időszakos férőhellyel nö­velik az éjjeli menedékhelyek számát, de Bu­dapesten így is minden ágyra körülbelül 15 ember jut. 12. oldal És még... • Nem állhat mindenki mögött ellenőr - 4. o. • Csaknem 1600 milliárd egészség­ügyre-5. o. • Kisteleki kinevezte, Várhidi elvállalta - 15. o. • Megindult a fűtés Ka­zincbarcikán— 16. o. • Viharos idő Észak- Európában- 16. o. Harminc rendezvény a fővárosban - Gyülekezik a hídfoglaló Budaházy köre is Emlékezések vagy ütközetek? Harminc bejelentés érkezett tegnap délutánig a rendőrségre, a legtöbb megmozdulást a Szabadság térre szervezik, egyebek közt a vélhető­en a jelenleg is körözött Budaházy György mögött álló szervezet. A rendőrség megfelelő létszámmal, az MDF és az MSZP virágokkal, a Fi­desz pedig fáklyákkal készül no­vember negyedikére. Hogy az Or­bán Viktor vezette békés felvonulás végén a szimpatizánsoknak mi lesz a dolga, egyelőre még kérdéses. (Részletek a 9. oldalon) Demonstrációs helyszínek a fővárosban november 4-én 10.00- től a Magyarok Világszövetsége demonstrál a Szabadság téren 14.00- tól gyülekezik a Ferenciek terén a Budaházy Baráti Kör, majd innen át­mennek a Szabadság térre 16.00- tól 24 00-ig az Ifjú Magyarok Egyesülete demonstrál a Szabadság téren 16.00- tól indul a Terror Háza elől a Fidesz szolidaritásmenete az Astoriához 17.00- tól az Aulich utcában demonstrál a Magyar Nemzeti Bizottság 2006, majd innen a Szabadság térre mennek Mi várható a Fidesz fáklyás felvonulásának végén? Nyitrai Zsolt, a Fi­desz parlamenti kép­viselője: Csendes­­ megemlékezésről van­­ szó, amelyen sem poli­­­­tikai beszéd, sem kul­­ts­^turális műsor nem lesz. Amikor a ^^menet eléri az Astoriát, mindenki *** elhelyezi a maga virágait, mécse­seit, és ezt követően mindenki ha­zamegy. Száznál is több önkéntes rendező vigyázza a rendet. Jármy Tibor, a BRFK szóvivője: Egyelőre nem érkezett olyan in­formáció, hogy szer­vezett zavargások készülődnének no­vember negyedikén. A rendőrség vidéki erői még a fővárosban van­nak, új erők nem érkeznek. Kel­lő módon biztosítjuk a rendet és a rendezvényeket; bízunk abban, hogy nem lesz rendbontás. Németh Zsolt krimi­nológus, a Rendőr­­tiszti Főiskola taná­ra: Hiszem, hogy a hatóság és a nép is tanult a korábbi két­­ „országégésből”. Feltehetően ke­vesebben mennek ki az utcára, és bízom benne, az emberek is lefog­ják majd az őrültek kezeit. A rend­őrség sokkal felkészültebb, kezelni fogja a helyzetet. Ha lesz... Pekingben terítéken lesznek az amerikai szankciók is Észak-Korea ismét tárgyalna Úgy tűnik, Phenjan haj­landó visszatérni az atomfegyverkezéséről folyó hathatalmi tárgya­lásokhoz. Az erről szó­ló értesülés forrása előbb Christopher Hill amerikai főtárgyaló és a kínai kül­ügyminisztérium volt, szerdán azonban meg­erősítette a hírt az észak­koreai hírügynökség is. Hogy nyilvánvaló dip­lomáciai vereségét elken­dőzze, Phenjan kikötötte: csak akkor tér vissza a tárgyalóasztalhoz, ha ott szóba kerülnek az ellene irányuló amerikai pénz­ügyi szankciók is. (Információ a 2. oldalon) A feszültebbé vált helyzetben eltökéltebben masí­roznak az észak-koreai katonák Fotó: Reuters :007: az egyensúly, a felelősség és a felzárkózás költségvetése Az államháztartás jövő évi pénz­­forgalmi hiánya a kormány által az Országgyűlés elnökének benyújtott 2007. évi költségvetési tervezet sze­rint 1753,2 milliárd forint - jelentette be a pénzügyminiszter. Veres János az egyensúly, a felzárkózás és a felelősség bü­dzséjeként jel­lemezte az el­készített 2007. évi költségvetést, amelynek nem konszolidált bruttó bevételei 14 406,1 milliárd fo­rintot, kiadásai 16 159,3 milliárd fo­rintot tesznek ki. A központi költségvetés deficitje 1653 milliárd forint lesz, a társada­lombiztosítási alapok hiánya jövőre 32,2 milliárd, a helyi önkormányzat­ok tervezett hiánya 84 milliárd, az elkülönített állami pénzalapok több­lete 16 milliárd forint lesz. A jövő évi költségvetési törvény­­tervezet szerint a kormány az ál­lamadósság ke­zelésére és a vas­út fejlesztésére szánt kiadásokat növeli a legna­gyobb mértékben. A kormány 2007- ben az idei elő­irányzatnál töb­bet kíván költeni állami működési funkciókra és jóléti funkciókra, mi­közben egyes részterületeken spóro­lási szándék figyelhető meg, így pél­dául a védelemnél és az oktatásnál. (Bővebben az 5. oldalon) Az államadósság kezelésére és a vasút fejlesztésére szánt összegek nőnek jövőre a legnagyobb mértékben

Next