Népszava, 2007. január (134. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-08 / 6. szám
NÉPSZAVA 2007. JANUÁR 8., HÉTFŐ JOGKERESŐ 11 Romák, magyarok, migránsok és menekült gyerekek • Magyarország legkülönösebb iskolája Pesten, a Dob utcában van Világok tizenéves, apátlan-anyátlan bolyongói Budapest VII. kerület, Dob utca. Magyarország egyik legkülönösebb iskolájában járunk. A gyerekek száma 530, fele hátrányos helyzetű; az intézmény körzetében a romák száma rendkívül magas. Ez egy két tannyelvű iskola, egyben szakiskola, ahol évfolyamonként egy-egy osztályban a tanítás magyarul és angolul folyik, s annak is immáron tizenegyedik éve, hogy az intézmény külföldi állampolgárságú gyerekeket fogad. Rendezett háttérrel bíró migráns szülők gyerekeit: kínaiakat, vietnamiakat, örményt, mongolt, ukránt és Thaiföldről érkezőt. Az idei tanévben, együttműködve a Református Missziói Központ Menekültmissziójával, olyan, a hazájukat kényszerből elhagyókat is tanítanak, akik félárvaként vagy árvaként várják a hivatal döntését, azt, élhetnek-e Magyarországon menekültként. Roberttel már egészen kicsi korában szörnyű dolgok történtek. Anyja, apja meghalt, családja sorsát csupán elmondás alapján ismeri, úgy, ahogy azt a nevelőapja mesélte. Ő volt az, aki írásra tanította, s egy nap arról beszélt, Robert nagyapja valamiféle titkos társasághoz tartozott, és Robert apját is azért ölték meg, mert katolikussá lett. A migráció latin eredetű szó, vándorlást jelent. Lehet a migráció belső, országhatáron belüli és országok közötti. A nemzetközi migrációnak két típusát különböztetik meg: önkéntes és kényszervándorlást. Az önkéntes vándorlás tipikus esete a munkaerő-migráció... (Részlet Illés Katalin és Medgyesi Anna A migráns gyerekek oktatása című tanulmányából, melyet a Migránsokat Segítő Egyesület jegyez.) A Dob utcai iskolába — mondja Márta Edit igazgatónő - 1995 óta járnak migráns gyerekek. Akkortól, amikor bevezettük a két tannyelvű tanítást. Követségeken dolgozó szülők kerestek meg. Hindu, vietnami vagy kínai nyelven ugyan nem tudtunk oktatni, de a szülők nem is ezt igényelték, hanem azt, gyermekük angol nyelven is tanulhasson. Általános iskolai osztályainkban ma is zömmel olyan gyerekek vannak, akiknek a szülei vagy megkapták a letelepedési engedélyt, vagy rendelkeznek munkavállalási engedéllyel. Kínai, vietnami, ukrán, orosz, lengyel és román gyerekek. Volt olyan tanévünk, hogy számuk meghaladta a negyvenet. Az idei pedig az első olyan évünk, amikor rendezetlen státusú menekült gyerekeket is oktatunk. A program kezdeményezője a Református Egyház Missziói Központja. Három lány, hét fiú. A tízből mindössze háromnak van elismert menekültstátusa, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) egyelőre az ő esetükben ismerte el, hogy „faji vagy vallási okok, nemzeti hovatartozásuk vagy politikai meggyőződésük, esetleg valamely társadalmi csoporthoz tartozásuk, üldöztetéstől való megalapozott félelmük miatt nem tudják vagy nem kívánják saját országuk védelmét igénybe venni”. Robert odahaza járt iskolába, első osztályba, írni állítólag a nevelőapja tanította. Roberttel a gond az, hogy amit leír, azt nem tudja elolvasni. Olyan, mintha a hangokat képtelen lett volna a betűkkel megfeleltetni. Vagy mintha a betűkhöz lehetetlenség lenne a megfelelő hangokat hozzárendelni. Róbertet hamis iratokkal embercsempészek hozták Magyarországra. Tíz menekültből az egyik kislány tizennégy éves, és négy éve él Magyarországon az anyukájával együtt egy befogadóállomáson. A befogadóállomás előnye, hogy a kislány mára sok nyelven beszél: oroszul, örményül, szerbül, lengyelül, angolul és magyarul is egészen jól. A befogadóállomás hátránya, hogy bár tankötelesként beíratták őt az iskolába, papírja erről nincs, mert egy-egy iskolában legfeljebb egy-két hónapot töltött. Most ide, a Dob utcai iskola hetedik osztályába jár. Egy két tannyelvű osztályba, ahol a kislány már arra is vállalkozik, hogy egy év közben érkezett kínai, magyarul még nem tudó osztálytársát patronálja. A migráns gyerekeknél - mondja Márta Edit igazgató - általában azt tapasztaljuk, hogy ha ázsiaiak, akkor zárkózottabbak, nehezebben nyílnak meg. Kell a türelem. Volt olyan kínai diákunk, aki mindent értett magyarul, de kéthárom éven át nem szólalt meg. Ennyi időre volt szüksége a beilleszkedéshez, ahhoz, hogy megértse, elfogadták. - Igazgatónő, az önök iskolájában van pszichológus? - Nincs. Csak fejlesztő pedagógus és logopédus. A magyar gyerekek között sok a beszédhibás. Egyre több az olyan, akinek a hangképzése már a megértést gátolja. Ha az okokra kíváncsi, akkor a gyerekek családi hátterét kellene megismernie. Ha az oktatási törvény nagyon nem megfelelő szempontját vesszük figyelembe, vagyis a rossz anyagi körülményeket, akkor a nálunk tanuló 530 gyerek 35-40 százaléka hátrányos helyzetű. Ennyien részesülnek gyermekvédelmi kedvezményben... A valóságban a halmozottan hátrányos tanulók száma tíz-tizenöt százalékkal több. A VII. kerületben vagyunk, az iskola körzetében magas a munkanélküli, iskolázatlan szülők és a romák száma. - Igazgatónő, hány roma tanulójuk van? - Ezt nem lehet mérni, hiszen roma az, aki annak vallja magát. - Ha a tanulók mintegy fele halmozottan hátrányos helyzetű, akkor miért vállalták, hogy menekült gyerekekkel is foglalkozzanak? - Nagyon távol a kettő nem áll egymástól. Különben is azt vettük észre, azáltal, hogy a két tannyelvű - sőt ma már bármelyik - osztályba nem magyar anyanyelvűek is bekerülnek, a gyerekek nyitottabbá lesznek, és saját és társaik másságát, ha konfliktusok árán is, de könnyebben elfogadják. A roma gyerekek könnyebben elfogadnak egy kínait, egy vietnamit vagy egy mongolt? - Nem. A külföldi gyerekeket a magyar, nem roma gyerekek fogadják el hamarabb. A cigányság ugyanis zártabb világ, itteni közösségükbe is három csoport tartozik: a beás, az oláh és a magyar cigány. Adott esetben nagyobb konfliktus van két cigány, mint egy magyar és egy cigány gyerek között. A cigány csoportok között a feszültség óriási. Amikor a többségi társadalom előítéletességéről beszélünk, mindig azon a véleményen vagyok, föl kéne már vállalni, hogy a roma társadalmon belül is létezik előítéletesség egymással és a magyarokkal szemben is. A roma szülők nemegyszer mondják azt, fajgyűlölők és rasszisták vagyunk. Amikor lecsillapodnak a kedélyek, akkor elmagyarázzuk, a gyerekük mi mindent kapott. Erdei iskolába és különórákra járhatott, egy időben mentortanárok vállalták, hogy cigány tanulókat középiskolába juttatnak. Büszkék vagyunk rájuk, ha jól szerepelnek, és a két tannyelvű osztályokban is ülnek roma gyerekek. Ilyenkor szokták azt válaszolni a szülők, bocsánat, nekem a gyerekem a legfontosabb. Nekünk is ők, a tanulóink. És ugyanígy a menekültek is, akik közül négy még általános iskolás, a többiek a tizennyolcadik életévüket már betöltötték... Egy részüknek se családja, se hozzátartozója, és a problémáink itt kezdődnek. A Református Egyház Menekültmissziója a pályázatát az Európai Menekültügyi Alaphoz, az EMA-hoz 2005-ben nyújtotta be. Menekült integrációs programjuk megvalósítására huszonhárommillió forintot kaptak, melyhez önrészként a Magyarországi Református Egyház nyolcmillió forintot adott. A pénz egy részét menekültek lakhatására, másik részét iskolai integrációs programjukra fordítják. A Dob utcai két tannyelvű iskola az Európai Menekültügyi Alaptól pénzt nem kap, a tíz fiatal menekült után állami normatív támogatásban részesül. De a magyar tanárt, aki a nyelvet a menekülteknek idegen szakosként tanítja, a program biztosítja. A program két évre szól, és a Menekültmisszió vezetője, Neves Costa Krisztina szerint arra mindenképpen elegendő, hogy elkerüljék a reménytelen semmittevést. Azok, akik a letelepedés kezdeti szakaszát befogadóállomáson (mint totális intézményben) töltik, gyakran a hospitáció jeleit mutatják. Megjelenik az úgynevezett tanult tehetetlenség. (...) A befogadóállomásokon töltött idő hosszával arányosan növekszik az öngyilkossági kísérletek száma, gyakoribbá válik az erőszak, nő a reménytelenség, a depresszió, az alkoholizmus... (Részlet A Migráns gyerekek oktatása című tanulmányból.) - Azt vállaltuk - magyarázza Ferentzi Anna, a misszió programvezetője hogy kiemeljük őket, de csak azért, hogy aztán egy másikba, egy iskolai közösségbe átemelhessük. Két-három vagy akár öt éven át tartó bolyongás után így ülnek újra iskolapadba. - Én tanítom őket magyarra — mondja Kovács-Szommer Andrea. - Ebbe beletartozik az országismeret és a kultúraközvetítés is. Hozzám fordulnak az összes problémájukkal, merthogy én vagyok velük az iskolában nap mint nap. Tőlem kapják a bérletet, a zsebpénzt, s ha valamijük fáj, akkor az orvost is én intézem, én kísérem őket mindenhova, hogy be ne csaphassák őket, s hogy megértsék, mi történik velük. Mostanában azon gondolkodom, alkalmas vagyok-e erre egy személyben. A programból egy negyed telt el, és most látjuk csak, a gyakorlatban mi mindenre volna szükség: ügyvédre, orvosra, pszichológusra és még több önkéntes segítőre. - Azoknak a menekülteknek könnyebb - mondja Márta Edit iskolaigazgató -, akik családban élnek és olyan anyagi körülmények között, hogy az étkezési szokásaikat meg tudják tartani. A mi menekültjeink kollégiumban laknak, és ha a vallásukat meg is őrzik, az étkezési szokásaikon változtatniuk kell, ami lelkiismereti problémát okozhat. Persze hogy az elsődleges cél az, hogy megtanulják a magyar nyelvet , hogy szocializálódjanak. Hogy legalább egy tanéven át be- és elfogadó közösségben legyenek. Hogy mindezt úgy tanulják meg, hogy közben ne kelljen megalázkodniuk. Pedagógus vagyok, a 2005-2006-os évből, tanévből eltelt négy hónap, és belelátva menekültjeink mindennapjaiba, egyre inkább azt gondolom, mintha a hivatal csupán a jog szerint mérlegelne. Az egyik fiatalnak például mi szereztünk ügyvédet, és a tárgyaláson derült ki, hogy nincs visszafordítás. Beszélnek a feje fölött, és ő nem érti. Nem vagyok jogász, lehet, hogy ez így van rendjén. Egy másik menekültünknek heteket kellett volna várni az orvosi vizsgálatra... Azt mondták, nem sürgősségi eset. Csakhogy a fiúnak napról napra nőtt a vérnyomása. Végül személyes kapcsolatok révén írattuk fel és szereztük meg a szükséges gyógyszert. Tíz fiatal menekült kellett ahhoz, hogy meglássuk, hogyan is működik a mi társadalmunk. Ki az, aki rendeletekre és előírásokra hivatkozik, és ki az, aki azt mondja, de hát rajtuk is segíteni kell. Az egyik fiú perbeli irataihoz még az ügyvédünk sem jutott hozzá. Ha nincs ismeretség, a fiúnak magának kellett volna saját magát védenie. Hogyan, ha sem magyarul, sem angolul nem beszél? Védje magát, és közben mondja el, miféle szörnyűségek elől menekült? Mintha csak egy lezárandó akta volna. Tudja, mi itt, az iskolában a gyerekektől az elfogadást és a szolidaritást várjuk el, erre neveljük őket. Ezért is vállaljuk ezt a sokszor nem könnyű sokszínűséget. Zavar, hogy e tíz fiatal menekült ügyében nincs kihez fordulni. Egy tárgyaláson vagyunk túl. Nem sikerült. Bár Kovács-Szommer Andreával tanúnak is jelentkeztünk, azért, hogy elmondjuk, pár hónap alatt a menekültünk mennyit fejlődött. Tanúként azonban csak akkor hallgattak volna ki, ha a fiú országából jövünk, és az állításait tudjuk bizonyítani. Ez egy apátlan-anyátlan gyerek, aki védelemre szorul. Ha mindenhonnan mennie kell, mi lesz belőle? Világok csavargója? Scipiades Erzsébet Neves Costa Krisztina, a menekültmisszió vezetője: a Dob utcai iskolát az ENSZ Menekültügyi Bizottsága segített megtalálni „A befogadóállomás előnye, hogy a kislány mára sok nyelven beszél." Képünk a bicskei Menekülteket Befogadó Állomáson készültFotók: Szalmás Péter, Vajda József Ferentzi Anna, a misszió programfelelőse, az Európai Menekültügyi Alap (EMA) munkatársa: az EMA- tól 23 millió forintot, az egyháztól pedig 8 millió forintot kaptunk