Népszava, 2007. szeptember (134. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-01 / 204. szám

Szóváltás és üzengetés jellemezte a Magyar Gárdáról tartott nemzetközi tájékoztatót Nincs közös ötpárti elhatárolódás Közös állásfoglalást nem, csak feszültséget, szóváltást és üzengetést hozott a Magyar Gárda ügyében összehívott ötpárti nemzetközi sajtó­­tájékoztató. Pedig az MDF célja az volt, hogy közösen lépjenek fel a pártok, mert Magyaror­szágnak nem érdeke, hogy riasztó kép alakuljon ki külföldön a Magyar Gárdával kapcsolatban - ahogy a sajtóvisszhangokból kiolvasható. Gyurcsány Ferenc azt mondta: a szélsőjobbol­dalt nem integrálni vagy takargatni kell, hanem elhatárolódni tőle, de egyes pártok képtelenek a távolságtartásra. Konkrét példákat is hozott arra, hogyan kapcsolódik a Fidesz a Jobbikhoz, amely a Magyar Gárda alapítója. A fideszes Navracsics Tibor erre szintén konkrét példák­kal válaszolt és Gyurcsányra utalva a gyűlölet politikájáról beszélt. A frakcióvezető egyébként - hasonlóan Orbán Viktorhoz - többszöri kér­désre sem mondta ki az elhatárolódás szót, csak azt ismételte meg, hogy a szervezet megalaku­lása „rossz Magyarországnak és a Fidesznek”. A nyilatkozatokon túl annyi a konkrétum, hogy a kormány a jövő héten kezdeményezi a Ptk. módosítását. S bár Sólyom László államfő felszólal a parlament nyitóülésén, de azt még csak találgatni lehet, szól-e a Magyar Gárdáról. Hivatala erre nem adott egyértelmű választ. Ide kapcsolódik, hogy az igazságügyi tárca - a kormányfő felkérésére - elkészítette javaslatát a kuruc.info elleni fellépés lehetőségeiről, de konkrétumokat nem tudni. (Hír és háttér a 9. oldalon) Elgondolkodtató, ami a nemzetközi tájékoztatón történt, Navracsics Tibor, Dávid Ibolya és Gyurcsány Ferenc el is gondolkodottFotó: Szalmás Péter Eltérő értékelések • Gyurcsány: elhatárolódni kell • Navracsics: hisztériakeltés van • Eörsi: vannak, akik okkal félnek • Harrach: határozott kormányzás kell • Dávid: a többség nemet mond Ajánló A Szép Szó tartalmából Ranschburg Jenő: .. .megszólal a csengő — Dési János: Új fizikatanár - Fejtő Ferenc köszöntése - Szentgyörgyi Rita: Filmfalók a Lidón-Retkes Attila: Tzump - Ambrus Judit hangoskönyvekről - Bihari Tamás női pedagógusokról - Kozár Alexandra: Vágy - Csikós Virág: Puccs - Várkonyi Tibor: Ségoléne Benedek Szabolcs: Nagyanyám - Jurij Vladik: A hely - Szán­tó T. Gábor: Vöröslő meggyfák Aknamező egész Ukrajna Az országot lőporos hordóhoz hasonlítják. Először 2004 májusában történtek detonációk, legutóbb tavaly. A katonai anyagok tárolása és őrzése sok ember életébe került. 13. oldal És még... Fura államtitok - 3. o. • Csak rossz vicc Kádár csontjainak árverése-4.o. • Titanic a Millenárison 6. o. Két év múlva itt a kilométerarányos útdíj Információink szerint jelentős a különbség abban a gazdasági tár­cának készített két javaslatban, amely a 2009-től érvényes útdíjakat tartalmazza. Az egyik szerint 11 forintot, a másik értelmében 26-ot kellene fizetniük például a kisteherautó­soknak egy kilométer út haszná­latáért. A személyautósoknak az uniós ajánlás szerint 2012-től kell a megtett távolsággal arányos tarifát leróniuk. Várhatóan a jövő héten írják ki a pályázatot az elektronikus útdíj szedési rendszer kiépítésére és üzemeltetésére, így a megvalósítás 2008 második felében esedékes. A hálózat kialakítása és ötéves üze­meltetése közel 70 milliárd forint ráfordítást igényel, míg az előzetes kalkulációk szerint öt év alatt 235 milliárd forint tiszta bevételhez juttathatja az államot az új rendszer. Úgy tudjuk, az osztrák Kapsch cég, illetve a német érdekeltségű Siemens és a T-Systems is jelentkezik a ver­senytárgyalásra, amely kétfordulós lesz. Az első körben bármely cég je­lentkezhet, közülük azonban csupán négy társaságot hívnak majd meg a további tárgyalásokra. (Információink az 5. oldalon) Miről kellene beszélnie az államfőnek a parlamentben? Kumin Ferenc, el­nöki hivatal: Sólyom László azért szólal föl az őszi ülésszak első napján, mert a köz­­­életet sok olyan alap­­ kérdés foglalkoztatja, amely összefügg a demokratikus államszervezet értékeivel és amely megerősítése államfői feladat. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióveze­tő-helyettese: Abban bízunk, hogy nemcsak általánosságban beszél a demokrácia értékei­ről, hanem fellép az elmúlt időszak szélsőséges meg­nyilvánulásai, a Magyar Gárda és a hasonló jelenségek ellen. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője: A szocialista párt szo­kása, hogy meg akarja szabni a köztársasági elnöknek, hogy hol, mikor és miről beszél­jen. 3. oldal Dianára emlékezett Britannia Diana egykori lakhelye, a londoni Kensington-palota előtt már az évforduló előestéjén gyülekeztek az emlékezni vágyók virágcsokrokkal és mécsesekkel (Cikkünk a 12. oldalon) Fotó: Reuters Nem lesz jövőre ingatlanadó Jövőre még biztosan nem kell ingat­lanadót fizetni - jelentette ki Kékesi Tibor, az MSZP-frakció költségveté­si munkacsoportjának tagja. Mindez egybecseng a korábbi szándékokkal, hiszen politikusi egyeztetések nyo­mán eddig is arról lehetett hallani, hogy legkorábban 2009-től kell fizetni az egységes ingatlanadót. Most a szocialisták újra tárgyaltak a kérdésről. Az ingatlanadó jövő évi esetleges bevezetésével vagy annak elmaradá­sával kapcsolatos véleményeket „po­litikusinak” minősítette a pénzügy­­miniszter. Kijelentette: a kormány szeptember második harmadában hoz csak döntést az ingatlanadó sorsáról. (Cikkünk az 5. oldalon)

Next