Népszava, 2007. december (134. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-21 / 297. szám

NÉPSZAVA 2007. DECEMBER 21., PÉNTEK VÉLEMÉNY Bolgár György Kezdem érteni Lassan esik le nálam a tantusz, elis­merem, de még mindig nem vagyok hajlandó azt gondolni, hogy a politiku­sok többsége csak magának akar jót, és közben nem törődik azzal, mi lesz az országgal. Hiszen hülye volna, aki eleve rosszat akarna az országnak, amikor ma­gának is ártana vele. Hacsak nincsenek mazochista politikusok, de hagyjuk. Hagyom. Hetek óta töprengek viszont azon, hogy miért pécézte ki magának a Fidesz a Nemzetbiztonsági Hivatal új vezetőjét azon az alapon, hogy a régi rendszerben, a Szovjetunióban, a KGB akadémiáján végzett. Pe­dig - és érdekes módon erről mindenki hallgat - egy másik magyar nem­zetbiztonsági szolgálat ma is hivatalban lévő vezetője ugyanebben a szovjet intézményben végzett, és vele szemben annyira nincs és nem volt kifogás, hogy az Or­­bán-kormány alatt is betöltötte ugyanezt a pozíciót. S vajon miért nem volt KGB- gyanús? Nem erről van tehát szó, ez egy­értelmű. Még ha azt állították is, hogy ez nemzetbiztonsági kockázat, hogy a NATO-szövetségesek ki is fejezték nemtetszésüket és bizalmatlanságukat emiatt, és hogy ez számunkra több mint veszélyes. Hiába cáfolta a magyar NATO- nagykövet, hogy lettek volna ilyen nyugati aggodalmak, hiába mondta a titkosszolgálati miniszter is, hogy nem szólt nekünk senki, ez nem számított az égvilágon semmit, és a Fidesz odáig ment, hogy nemcsak nem szavazta meg az új főigazgató kinevezését a parlament nemzetbiztonsági bizottságában, hanem tiltakozásul ki is vonult onnét meghatá­rozatlan időre. Ehhez képest az amerikai külügymi­nisztérium most hivatalosan is közölte, hogy nem interveniáltak, és nem volt problémájuk a kinevezéssel, ez a mi ügyünk. Ami akkor is nagy pofon a Fi­desznek, ha arcát a csattanás előtt gondo­san elfordítja, hiszen a nemzetközi dip­lomáciában nem szokták odáig feszíteni a húrt, hogy az első számú nagyhatalom nyilvánosan is közölje egy másik ország belpolitikai vitájával kapcsolatban, hogy nem közölt semmit. A Fidesznek természetesen tudnia kellett arról, hogy nem érkezett kifogás, mégis az ellenkezőjét híresztelte. De va­jon miért? Mi volt ezzel a célja? Az-e, hogy végül ne nevezzék ki az új titkos­­szolgálati főnököt, vagy valami más? A kormányzati kiszivárogtatásokból arra lehet következtetni, hogy a megbízott vezetőként már egy ideje a posztján lévő főigazgató olyan nagyszabású átszerve­zéseket hajtott végre, amelyek - állítólag - véget vetettek annak, hogy fontos infor­mációk nemcsak a hivatali csatornákon terjedtek, hanem máshová is eljutottak. Lehet, hogy ez így van, még esetleg az is lehet, hogy a változtatás a Fideszt meg­fosztotta valamilyen értékes információ­­forrástól, nem tudom. De egyre inkább az az érzésem, hogy nem vagy nemcsak erről volt szó, hanem elsősorban arról, hogy a Fidesz tudatosan fölépített stra­tégiával a Gyurcsány-kormányt akarja teljesen ellehetetleníteni Amerikában, az Európai Unióban, legfőbb szövetsége­seink és a befektetők körében. Ezt próbálja természetesen az őszödi beszéd óta, a folytonos hazugozással, aztán a rendőri ballépések fölnagyí­tásával és állandó ismételgetésével, az Oroszországgal kemény munkával össze­hozott szorosabb gazdasági kapcsolatok állandó megkérdőjelezésével, és végül a KGB-kapcsolat mint végső bűnjel fölmutatásával. Igen, a képlet így áll össze. Lejáratni és följelenteni Magyar­­országot mint a megerősödött, agresszív és antidemokratikus orosz nagyhatalom kelet-európai bábját és a szocialistákon keresztül ideológiai-politikai rokonát. A Fidesz elnöke jó ideje ezzel az üze­nettel házal Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban (az sem zavarja, hogy ugyanezeket a szocialistákat itthon már nem is tartja szocialistának, annál inkább a nyugati tőke ügynökeinek), és ehhez az üzenethez próbálja gyűjteni vagy inkább gyártani a bizonyítékokat. Lám, minálunk KGB-ügynökök haverjá­ból (már ez sem igaz, mert az akadémián csak külföldieket tanítottak, elzárva a KGB-sektől) lesz titkosszolgálati főnök az amerikaiak aggályai (mint kiderült, ez sem igaz) ellenére, és amikor a par­lamenti bizottság ezt nem helyesli, a miniszterelnök lábbal tiporja a demokrá­ciát, tehát mi kénytelenek vagyunk nem részt venni ebben az áldemokratikus játékban, hiszen Magyarországon már csak látszat demokrácia van. De vajon miért nem elég a Fidesznek és főleg elnökének, hogy minden közvélemény­kutatás (és minden valószínűség) szerint kiütéssel nyerné a következő választást? Miért kell neki még az is, hogy meg­ingassa a nyugati világ Magyarország iránti bizalmát? Nyilván azért, mert így reméli, hogy Gyurcsányt még 2010 előtt sikerül megbuktatnia. A bizalom­­vesztésből ugyanis az következne, hogy megindulna innen a tőke visszavonulása, esetleg menekülése. Ha Orbán­nak sikerülne elhitetnie, hogy a mostani kormány oroszbarát és antidemok­ratikus, amely esetleg még a szövetségesek ellen is kémkedne az oroszok ügynökeként, akkor jobb elhúzni Magyarországról. És akkor valóban bekö­vetkezhet az összeomlás, amely elsöpör­né a kormányt. A romokon pedig diadalt ülhetne a Mi Megmondtuk Szövetség új kormánya. Úgy látszik, semmi nem drága a ha­talomért, és úgy látszik, akkora a vezér önbizalma, hogy azt hiszi: még a romok­ból is jobb országot teremthet (mert azt még mindig nem akarom elhinni, hogy csak és kizárólag a hatalom mámora mozgatja), mint a mostani kormány a maga reformkísérleteivel. Téved, mind­annyiunk kárára súlyosan téved (és nem mondom, hogy hazudik, mert ezt a szót már nagyon lejáratták). Ha elijeszti innen a tőkét (amin többek között az egészségügyi reform durván tőkeellenes bombázásával is keményen dolgozik), akkor nem lesz itt semmilyen föllendülés. A balti országok kirobbanó növekedése vagy a szlovák gazdasági csoda mögött ugyanis a külföldi tőke van. Például az, hogy az előző szlovák kormány olyan sorozatos kedvezmé­nyekkel hívogatta be a beruházókat, amilyeneket a magyar kormány csak a Hankook gyárnál mert bevetni, és azóta is kapja érte a pofonokat. Persze lehet nem becsalogatni őket, viszont helyettük nincs magyar beruházó, aki képes lenne például korszerű gumiabroncsgyárat és eladható gumit gyártani. Lehet tehát választani. Orbánnak, úgy látszik, egy tönkrement ország is jó lesz, külföldi tőke nélkül (nyilván azt gondolja, hogy majd ő visszacsalogatja őket), és sokan azt hiszik, igaza van, mert megvagyunk mi magunk is. Meglennénk, tényleg. Csak rosszul, nagyon rosszul. Lejáratni és följelenteni Magyarországot mint a megerősödött orosz nagyhatalom kelet-európai bábját A szerző újságíró publicisztika@nepszava.hu 7 Kötélhúzás a Nyugatinál Feltehetően naiv az az állampolgár, aki azt latolgatja, miként fog 2009-ben a frissen felépült kormányzati negyed környe­zetbarát parkjában kipihenni az akkor még minden bizonnyal létező közhivatali stressz okozta ártalmait. Nosztalgiával em­lékezik majd az akkorra már lebontott, a Nyugati pályaudvar egyre fogyó vágányai felett átívelő Ferdinánd hídra, amelynek teljes felújításával 1999-ben, a Westend City Center átadásakor éppen csak végeztek. Lesz helyette alagút, a Váci út kezdősza­kaszára visszavezetik az egykoron ott csikorgó villamost, és visszatér a 49-es is a Bajcsy-Zsilinszky útra, a számára ugyan­csak ismerős tájakra. Elbontják majd a Nyugati tér felüljáróját is, melyről még a kisgyerekek is tudják: a mérnöki pontatlanság iskolapéldája volt, mert a két oldalról megépített pályaívek első nekifutásra nem akartak összeérni. Az új közlekedési csomópontok időben történő megépülé­seinek esélyeit azonban a jövőre nagyobb nyereményt fizető tippmix-fogadóirodák alighanem magas oddsszal adnák. A kor­mányzati szándék a negyed felépítésére töretlen, de a főváros, a hatodik kerületi önkormányzat, az önállóságát napokon belül feladó Kincstári Vagyoni Igazgatóság, és az üzleti szférát kép­viselő, a Westendben érdekelt gazdasági csoport még vitázik, kire milyen feladat hárul az infrastrukturális fejlesztésekből, sőt még azon is kinek mi a jogköre? Erőpróba ez a javából, amelyben igazából senki sem tudja, végeredményben mit is akar, a saját nélkülözhetetlenségének fitogtatásán kívül. Budapest gazdag a meg nem valósult beruházásokban, így lett Gödör az Erzsébet téren, nem visz sikló a Gellért-hegyre. S büszkélkedhetünk - schengeni csatlakozásunk napján - azzal is, hogy nálunk látható az uniós belépésünkkor átadott Időke­rék, ahol szemmel láthatóan megállt a homokszemek pergése. Bonta Miklós, bontam@nepszava.hu Európaiak vagyunk! Európaiak vagyunk? Megelőztük a nagyapámat. Ő 1892-ben latin nyelvű kereszt­­levelével utazta be Európát. Ne­künk már az sem kell. Tallinntól Lisszabonig, Hammelfesttől Palermóig utazhatunk anélkül, hogy valaki megállítana ben­nünket, megkérdezné, hova megyünk. Nagy dolog ez. Külö­nösen azoknak, akik - mint mi, magyarok - a sztálini vasfüg­göny leengedése után a keleti oldalra szorultak. Hosszú ideig gondolni sem lehetett nyugati útra. Aztán kegynek számított a háromévenkénti engedély. Velejárója volt a hegyeshalmi megalázás, a csomagok kifor­gatása, zsebelés, nemegyszer vetkőztetés. Még két évtizede sincs ennek. Mára elfelejtettük, hogy ilyen is volt. Ez a termé­szetes, az emberi. Ki emlékszik szívesen a rosszra? Fontos, hogy most mehetünk útlevél-ellenőr­zés, vetkőztetés, keresztlevél nélkül. Azt hiszem, nagyapám örülne. És mi? Nem tudom. Valami furcsa kettősséget érzek ebben is, mint az EU-hoz fűződő vi­szonyunkban egyáltalán. Mint­ha nekünk nem lenne fontos a szabad utazás. Egy korábbi közvélemény-kutatás szerint a csehek hatvankét, a lengyelek hatvanhét százaléka tartotta fontosnak a rendszerváltással megnyílt utazási lehetőséget, a magyaroknak csak fele. És most is: a két közszolgálati csatorna, amely első helyen adja hírül, ha két vízipólós összeverekszik a rendőrökkel, a schengeni egyezmény bővítésének alá­írásáról szóló lisszaboni hírt a „futottak még” közé sorolta, valahova hátra. Másrészt persze az is igaz, hogy most hétfőn, a magyar országgyűlés ratifikálta a tagállamok közül elsőként a lisszaboni egyezményt. Jól van ez így, hiszen ha valakinek, nekünk fenntartás nélkül kell örülni a sorompók eltűnésének. Hála a nagyha­talmak ostoba, nacionalista, tényeket semmibe vevő po­litikájának, országunkat úgy szaggatták szét Trianonban, hogy határaink másik oldalán körös-körül magyarok élnek. A történelmi bűnön már nem lehet változtatni. De december 21-e után legalább a Szlovákiá­ban, Ausztriában, Szlovéniában élő magyaroktól nem választ el bennünket sorompó. Belátható időn belül az erdélyiektől sem. És ezt az EU-nak köszönhet­jük. Magunktól erre soha nem lettünk volna képesek. Az új helyzet talán még arra is ad lehetőséget, hogy kölcsönö­sen átgondoljuk évszázadok óta ellenséges viszonyunkat a szomszéd népekhez. Mi meg­vetjük őket, ők utálnak minket. Nekünk a román bocskoros, a szlovák tót, a szerb is valami szőröstalpú-féle... (Persze, nekik is megvannak a megfe­lelő kifejezéseik, ha rólunk van szó.) Európa nyugati felének országai kihasználták annak idején a sorompók eltűnése adta lehetőséget. Megismerték egy­mást, megpróbálták megérteni a másikat. Nemzetek, amelyek történelmük során véres hábo­rúkat vívtak, szövetségesek, barátok lettek. Együtt terem­tették meg azt a közösséget, amelyhez egyenrangú tagként most mi is tartozunk. Ennek az volt a feltétele, hogy agresszív nacionalizmusukat - minden normális nemzetközi kapcsolat rákfenéjét, milliók életét köve­telő háborúk eredőjét - civilizált patriotizmussá szelídítették. Rajtunk és szomszédainkon mú­lik, hogy mi is kihasználjuk-e azt a lehetőséget, amelyet a ha­tárok megszűnte nyújt. Ebben a politikának fontos szerepe le­het. Elősegítheti a megbékélést, de a siker igazában rajtunk, állampolgárokon múlik. Nem a közös kül- és biztonságpolitiká­val, euróbevezetéssel valósul ez meg. Hanem elsősorban azzal, hogy a másik megvetését, a vele szemben érzett gyűlöletet a kölcsönös megértésre való törekvéssel váltjuk fel. Az elmúlt évek eseményei nem tűnnek igazán bátorítónak ezen a téren. Orbán Viktor elhí­­resült mondása, hogy „van élet az EU-n kívül is”, a populista, nacionalista érzelmek újra­élesztése volt. Felelevenítése annak az ostoba tévhitnek, hogy „extra Hungáriám non est vita”. Annak a katasztrófához vezető elképzelésnek, hogy a mai világban mi, magyarok mindenkitől és mindentől füg­getlenül, önmagunkban életké­pesek vagyunk. Mi, magyarok! Egyedül! Mindenkivel dacolva! Ez a felelőtlen populizmus termékeny talajra hullott. Nem, nem a Magyar Gárdá­nak nevezett viccfigurákra gondolok. Inkább azoknak a „mélymagyarok”-nak feltáma­dására, akiktől Spiró György már húsz évvel ezelőtt óvott. Itt vannak. Gerontológiai ese­tek, szenilisek, de hallatják hangjukat. Ami rosszabb, van, aki figyel rájuk. Ők azok, akik megkérdőjelezik és a szovjet megszálláshoz hasonlítják a rendszerváltást. Nem demok­ráciát, nem többpártrendszert akarnak, hanem valami ködös, „a szellem embereiből” kiala­kított népfrontos „felsőházat”. Úgy „gondolkodnak nemzet­ben”, hogy megfeledkeznek arról a világról, amelyben a nemzet él. Ne reméljük, hogy ezekkel a már nem létezőnek vélt figurákkal majdcsak kihal ez a nemzetellenes, kárté­kony fajta. Újratermelődik. Lakitelken a legnagyobb tapsot az a fiatalasszony kapta, aki mint mérgezett egér rohangál kamerától mikrofonhoz, és ha kell, a tengerentúlon is hirdeti, hogy nálunk diktatúra van, megint a kommunisták vannak uralmon, nem kell nekünk EU, megvagyunk mi nélküle is. Mondom, van utánpótlás. Voltak idők, amikor decem­ber 21-éről mint az „év legsö­tétebb napjáról” beszéltünk. Ez volt Sztálin elvtárs születés­napja. Négy év járt a szomorú humorért. Örüljünk fenntartás nélkül annak, hogy ma piros betűs ünnepnek tekinthetjük ezt a napot, mert szorosabbá fűz bennünket a határon túli magyarokhoz, Európához. Ab­ban a biztos tudatban tehetjük ezt, hogy sem antidemokrata mélymagyaroknak, sem más szélsőségnek nincs esélye eb­ben az országban. A demokra­ták vannak többen. Nemzetek, amelyek történelmük során véres háborúkat vívtak, szövetségesek, barátok lettek Kasza László újságíró NÉPSZAVA SZOCIÁLDEMOKRATA NAPILAP ALAPÍTVA 1873-BAN Tiszteletbeli főszerkesztő: FEJTŐ FERENC Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Szerkesztőbizottság: HORVÁTH ISTVÁN, DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, MUZSLAI KATALIN, TÓTH JENŐ ■ Belföldi rovatvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, SIMON ZOLTÁN, szerkesztők: FÜSI PIROSKA, GYÉMÁNT MARIANN, BALOGH GYULA, PÓR VILMOS ■ Fotórovat-vezető: WEBER LAJOS ■ Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika, Szép Szó: ANDRASSEW IVÁN, KOZÁR ALEXANDRA ■ Sportrovatvezető: VARGA T. RÓBERT Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ, VERESS JENŐ ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tördelőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ ■ Marketing: MENCSER ÉVA Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím (e-mailcím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKERt Zrt., előfizetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 ■ Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502,477-9000/130, 118, telefax: 477-9025. ■ Előfizetési díj egy hónapra 2150 Ft, negyedévre 6450 Ft, fél évre 12 900 Ft, egy évre 25 800 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ www.hirnyomda.hu ■ ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 ■ A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti MATESZ prtai-ai­ílt

Next