Népszava, 2009. január (136. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-22 / 18. szám

Ezen a napon százöt éve született George Balanchine grúz származású orosz-amerikai tán­cos, koreográfus és balettigazgató. A szentpétervári Cári Balettiskolában ta­nult. A Marinszkij Színház táncosa volt, majd egy turné al­kalmából Nyugaton maradt, az első táncosok egyikeként hagyta el a Szovjetuniót. Ezután Londonban az Orosz Balett koreográfusa (1925-29) lett. Később saját társulatot hozott létre Les Ballets 1933 néven. 1935-ben megszervezte a School of American Balletet. Ebből alakult ki a The American Ballet társulata, amely a New York-i Metropolitan Operában működött. 1944-től a Ballets Russel de Monte Carlo koreográfusaként működött. 1946-ban megalakította a Ballet Society nevű szervezetet, majd 1948-ban a New York City Balletet, amelynek haláláig művészeti igazga­tója maradt. A XX. század világszínpadának stílusteremtő egyéniségei közé tartozott. (MTI) Boldog névnapot, Vince, Artúr! A Vince a latin Vincentius rövidülése. Jelenté­se: győztes. Az Artúr egy kelta eredetű angol névből származik. Jelentése: medve. Heti filmpremierek A szabadság útjai Amerikai-angol romantikus dráma. Rendező: Sam Mendes, főszereplők: Leonardo DiCaprio, Kate Winslet. Frank és April világéletükben átlagostól eltérő embereknek tartották magukat. Megvetően el­határolódnak az őket körülvevő világtól. Nagy álmuk, hogy Párizsba költöznek. Amal Kanadai filmdráma. Rendező: Richie Mehta, főszereplők: Rupinder Nagra, Naseeruddin Shah. A jólelkű, de hihetetlenül szegény Amal Új-Del­hiben dolgozik riksásként. Egy nap zsémbes utas száll be szerény taxijába, egy bogaras milliomos, akinek legjobb gondja, hogy kire hagyhatná hatalmas vagyonát. Cselek Lengyel filmdráma. Rendező: Andrzej Jaki­­mowski, főszereplők: Damian Ul, Ewelina Walendziak. Nyári szünet van, Sterek egy kis lengyel falu­ban él anyjával és nővérével. Egy nap a fiú fejébe veszi, hogy a férfi, aki minden reggel vele együtt száll fel a vonatra, nem más, mint az édesapja... Január 20. 1 I 3 I 12 I 15 I 16~ 17 18 23 27 34 40 45 47 48 51 59 69 72 76 77 Tisztelt Olvasóink! Ingyenesen hívható zöldszá­munkon is állunk rendelke­zésükre minden, előfizetéssel kapcsolatos ügyben. Kérdéseiket munkaidőben a 06-80/200-502-es zöldszámon* várják munkatársaink. (*Mobilkészülékről nem hívható) Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy az alábbi cégek végeznek szerződés alapján, jogszerűen sajtófigyelést a Népszavából: _iíStei_ GY&K Kft. http://www.gyk.hu HÍR-ADÁS Kft. http://www.hiradas.hu IMEDIA IMEDIA Kft. http://www.imedia.hu Internet Securities Magyarország Kft. http://www.secunties.com mti) Magyar Távirati Iroda http://www.mti.hu *C­­OME HVEA­<A Hla >• b ■ l LÍ OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft. http://www.observer.hu MOZAIK 2009. JANUÁR 22., CSÜTÖRTÖK NÉPSZAVA A bíróság első fokon cselekvőképtelennek nyilvánította Toller Lászlót Időközi választást írhatnak ki A Szigetvári Városi Bíróság elsőfo­kú határozatában cselekvőképte­lenné nyilvánította Toller Lászlót szerdai ülésén. Amennyiben a volt pécsi polgármester gond­nokság alá helyezése jogerőre emelkedik, Pécsett akár időközi választásokat is tarthatnak, bár a pártok visszafogottan nyilatkoz­nak a helyzetről. Szerda délelőtt, egy rendkívül rövid tárgyaláson, első fokon cselekvőkép­telennek ítélte a szigetvári bíróság Toller Lászlót. Pécs egykori pol­gármestere 2006 nyarán szenvedett súlyos autóbalesetet a 6-os úton. Sofőrje az ütközés következtében életét vesztette, a politikus súlyos agysérülést szenvedett, azóta éber kómában van, otthonában ápolják. A baleset okozója felfüggesztett bör­tönbüntetést kapott. Toller László 2008 januárja óta nem gyakorolhatja parlamenti kép­viselői jogait, mivel nem adta le vagyonnyilatkozatát, ám nem hívták vissza a szocialisták. Cselekvőkép­telenné nyilvánítását egy névtelen pécsi levélíró kérvényezte a városi gyámhatóságnál. Az ügy a szekszár­di önkormányzathoz, onnan pedig a szigetvári bírósághoz került. Az ítélet, amely cselekvőképessé­get kizáró gondnokság alá helyezte Tollért, még nem jogerős. Tizenöt napon belül az lehet, ha nem felleb­bez senki a határozat ellen. Ha igen, a másodfokon eljáró bíróságnak kell döntenie. Lászlóné dr. Kovács Ilona, a Bara­nya Megyei Területi Választási Iroda vezetője lapunknak elmondta: ahhoz, hogy időközi választásokat tartsanak a szocialista politikus körzetében, azt még 2009-ben le kell bonyolítani. A kitűzéstől a lebonyolításig 72 nap­nak kell eltelnie az előkészítés miatt, ide értve egyebek mellett a jelölés, a névjegyzék és a szavazólapok el­készítését. A baranyai főjegyző szá­mításai szerint szeptember 18-ig kell az Országos Választási Bizottságnak döntési helyzetbe kerülnie ahhoz, hogy kitűzze a választást. Alap­vetően a helyi választási bizottság dolga, hogy az országos grémiumot tájékoztassa az időközi választás szükségességéről. Tóth Bertalan, a városi szocialisták elnöke elmondta: pártja tiszteletben tartja a bíróság döntését, s amint jog­erőre emelkedik az ítélet, az MSZP elkezdi a felkészülést az időközi választásra. A Fidesz berkeiben ma Csizi Péter tűnik befutónak, ám a párt városi elnöke, dr. Révész Mária a jelöltállításról még korainak tartot­ta beszélni. Mint mondta: a körzetet megilleti a parlamenti képviselet jo­ga. Sajnálatosnak nevezte, hogy ezt két és fél év után a bíróságnak kellett kimondania, mindemellett azt is, ami Toller Lászlóval történt. Barabás Béla Toller László felesége a Szigetvári Városi Bíróság tárgyalásán Fommti Citadella: műemlék vagy sem? Bár a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közleményben állítja, hogy bizonyítani tudja a Citadella és több mint háromszáz ódon épület védettségét, az ehhez tar­tozó iratokat senki nem találja. Sehol nem lelhető fel az a hivatalos jegyzék, amely műemléknek nyilvá­nít 330 épületet, köztük 87-et a budai Várban, s ennek még komoly jogi következményei lehetnek - írtuk néhány napja lapunkban. A hír óriási sajtóvisszhangot váltott ki, talán en­nek is betudható, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal gyorsan közleményt adott ki. Ebben cáfolják, hogy az 1950-ben elmaradt vagy az­óta eltűnt miniszteri aláírás hiánya még nagy bonyodalmakat okozhat. Két miniszter által is - csaknem egy évtizeddel később - aláírt jóváhagyó záradékra hivatkoznak, konkrét határozati számokkal, a baj csak az, hogy ezeket a közleményben szereplő bizonyítékokat nem tudják az ismételt újságírói kérésre sem felmutatni. Bóka Viktor jogi igaz­gató szerint ez nem is feltétlenül szükséges, bizo­nyítékként meg­teszi az a könyv is, amelyben a műemléki listát megjelentették. Ezzel - finoman fogalmazva - nem mindenki ért egyet. Azt a jogi igazgató is elisme­ri, hogy cikkünk megjelenése után ügyvédek keresték meg a hivatalt, a műemlékeket hitelesítő miniszteri aláírásokra tartottak volna igényt, s üres kézzel távozva jogi lépéseket helyeztek kilátásba. Vagyis már most beigazolódni látszik a jogi szakértők jóslata, akár perek sorozata várhat a hatóságra. A közleményben azt is rögzíti a hivatal, hogy a földhiva­tal ingatlan-nyil­vántartásában szerepel a Cita­della műemléki bejegyzése, csak­hogy ez sem va­lami meggyőző érv. A Gellért­hegyi erőd kikért tulajdoni lapjából egyértelműen ki­tűnik, hogy a hivatalos iraton nincs feltüntetve sem a műemléki védett­séget elrendelő határozat száma, sem az elrendelő hatóság neve. Szóval nem kerek a történet. Varga Zsolt Cikkünk után ügyvédek keresték meg a hivatalt, a műemlékeket hitelesítő miniszteri aláírásokra tartottak volna igényt, s üres kézzel távozva jogi lépéseket helyeztek kilátásba Sok még a kérdés a csepeli gyilkossági ügyben Jócskán vannak még kérdések a csepeli kettős gyilkosság ügyé­ben: nincs meg a gyilkosság után történteket rögzítő szerver, vizsgálják a mobiltelefonok cel­lainformációit s hátravan még a gyanúsított elmeszakértői vizs­gálata is. Soha nem kért és nem kapott ön­­kormányzati támogatást a Csepel­­sziget Szakképző Iskolát működtető alapítvány, az eddigi ellenőrzési tapasztalatok mégis azt mutatták: tud működni az állami normatívából - nyilatkozta a Népszavának Tóth Mihály, Csepel polgármestere. Továbbra sincs meg az iskolában két hete történt kettős gyilkosság után történteket rögzítő szerver, a mobiltelefonok cellainformációit vizsgálják — értesült a Népszava. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője lapunknak azt mondta: nincs meg a szerver, de egyelőre nem tűznek ki nyomravezetői díjat a kettős gyilkos­ság után Deme Gábor által eltünte­tett, a gyilkosság utáni eseményeket rögzítő adathordozó megtalálójának. A gyilkosság után saját kezét is megsebesítő Kun Tamás elmeszak­értői vizsgálata még 1-2 hetet várat magára, s azt követően derül ki: tesz-e vallomást - nyilatkozta la­punknak ügyvédje, aki szerint csak akkor kerülhet sor vallomástételre, ha Kun elméje egészséges. Stiller Magdolna továbbra sem találja a gyilkosság motivációját, azt, hogy miért végezte ki Kun az intézmény igazgatóját, Takács Józsefet és taná­rát, Papp Lászlót. S noha a védő szerint a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjának, Kun Tamásnak a sikkasztása föl sem merült a Csepel-sziget Szakképző Iskolában, szinte bizonyosra veszi, hogy a rendőrök automatikusan „átkonvertálják” a gyilkossággal való gyanúsítást sikkasztásra Kun és Deme Gábor esetében is. Kunt - a sajtóban megjelentekkel ellen­tétben - nem küldték el az iskolából - mondta az ügyvéd, aki Takáccsal való viszonyának jellemzésére azt hozta fel példának, hogy a január 7-i gyilkosságot megelőző estén az intézményvezető felajánlotta: segít szakembert keríteni, hogy a beteg­­állományban lévő Kunnak ne kelljen áprilisig várnia gerincműtétére. Mind a nyomravezetői díj felaján­lását, mind a híváslisták ellenőrzését bizonyítási indítványban kérte a Fő­városi Főügyészségtől tegnap Deme ügyvédje. Ruttner György ezenkívül azt is kérte: tanúként hallgassák ki azt a két rendőrt, akik a bűncse­lekmény estéjén - előzetes telefon­­beszélgetést követően - Deméért elmentek s őt az iskolához vitték. A védő szerint ez azért lényeges, mert ezzel ellentétes információk jelentek meg a médiában Ferenczi Krisztina SZERINTEM így írnak a net kommentátorai A napi bajainkról, kiváltképpen most, válság idején mindig tárgyilagosan hírt adó Népszava a minap azt írta , hogy „a forint az év eddig eltelt (tőzsdei) kereskedési napjaiban jelentősen gyengült... a háttérben több tényező húzódik, a piacon tovább­ra is bizonytalanság uralkodik”, nehéz megjelölni, hogy melyik tényezőnek lesz erősebb a hatása. Még 270 forint alatt volt az árfolyam, amikor a jegybankelnök nyilatkozott, hogy az inflációs cél akár 286 forintos árfolyam mellett is elérhető. A befektetők ebből arra következtettek, hogy a már gyengülésnek indult árfolyam ellenére a jegybank kitart a kamatcsökkentési sorozat mellett. Tudom, hogy maradinak (s jó, ha csak vén szamárnak) titulálnak az ifjú titánok, mert azt mondom, hogy amit a netes, úgynevezett újság­írás művelői ebben a témában kinyilatkoztattak, az országra nézve ártalmas és etikátlan, így az egyik: „Zsákutcában, súlyos recesszió előtt Ma­gyarország... Az IMF felé vállalt költségvetési deficitszámok nem tarthatók. Pedig a neheze még most jön. A hiányt továbbra sem vagyunk képesek belföldi forrásokból finanszírozni, így az IMF- csap akár csak átmeneti elzárása is rendkívüli feszültségeket eredményezhet, ezt pedig minden­képpen el kell kerülni...” Tudjuk ám, honnan fúj a szél. A Fidesz leírta a mantrát. És mert - szerinte - ma hazánkban a GDP 22 százalékát viszik el a szociális kiadások (köztük a nyugdíjak, de ezt nem merte expressis verbis kiírni), nyilván azokat kell drasztikusan csökkenteni. A másik, kifelé még árulkodósabb cikk „Újabb megszorítást vár vagy felmondja a szerződést az IMF” címmel borzolta az idegeket. Az írás szerint „újabb megszorítás az ára, hogy ne dőljön be a forint, pedig csak arról van szó, hogy a Valutaalap rá akarja szorítani a kormányt ígéretének betartására”. A populista-keresztény fundamentalista sámán áldását kérem az idézett s a „minél rosszabb, annál jobb” jegyében fogant írások szerzőire. Dr. Györky Zoltán A Fidesz is része a „prostituált” értelmiségnek Legalább két napig bejátszották a tv-híradók Navracsics Tibor örökbecsű okosságait Gyur­­csányról meg a félresikerült költségvetésről, de Kövér László megnyilatkozását hamar elfelejtet­ték. Pedig az is megért volna néhány mondatot. A gazember, prostituált stb. értelmiségbe szerintem ők is beletartoznak. Lang Györgyit hallottam hirte­len haragjában betelefonálni a Klub Rádióba, meg Heller Ágnes nyilvánított ott véleményt, de nagyon hiányoltam a tévés és rádiós újságírók tiltakozását. Simán lenyelték? Talán még ittak is rá egy pohár vizet? Mekkora csetepaté lett volna, ha ezt balol­dali politikus mondja. Az sem semmi, amit az IMF vezérigazgatójáról mondott Kövér. Érdekes, hogy annak sem volt hírértéke. Se a közszolgálati tévé­nek, rádiónak egy mondatot sem ért meg. A Klub Rádióban hallottam meg a Népszavában olvastam. Úgy látszik, a többiek már terítik a piros szőnyeget a Fidesz lába elé. Tóth Károlyné, Kalocsa Az egri cirkuszmutatványok háttere Vizitációt tartott Orbán Viktor Egerben, valószí­nűleg részben az egymást gyilkoló helyi Fideszre volt kíváncsi, részben atyai dicséretben kívánta részesíteni a magát kórházvédőnek nevező kom­pániát. A Fidesz-frakció már két éve nem műkö­dik, a szakadás oka állítólag a Demetert támogató alapfideszesek és a több pártban megfordult jöve­vények hatalmi harca. Demeter erejét leköti saját pozíciójának védelme, a tagság nagy részét is több civil szervezet (Jobbik, Magyar Gárda, Végvári Polgári Kör) és a Fidesz adják, kiegészülve a szö­vetséges 1 százalékos KDNP-tagokkal. Erről az egri helyzetről Szíjártó nem dicsekszik sajtótájé­koztatóin. A polgármester tárt karokkal várta Or­bán érkezését. Valószínűleg beszámolt arról, hogy mindent elkövettek az egri kórház megszerzésére, de a végső siker elmaradt. Volt itt gázmezőfoglaló fenyő, malacvinnyogtató vitéz, főorvosnak aposzt­rofált kórházi portás mint vezérszónok és sok más önkéntes honmentő vitéz. Summa summarum: ez a produkció nem aratott osztatlan sikert a város­ban. Vigaszdíjként a vesztes csata után a vezér beígérte, hogy a Fidesz hatalomra kerülése esetén visszakapják a kórházat a lovagok. Ez lenne a jog­állam és a demokrácia? Verebélyi Béláné, Eger Várjuk olvasóink további leveleit alábbi címünkön: Nép­szava szerkesztősége, 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. vagy a nepszava@nepszava.hu e-mail címen.

Next