Népszava, 2009. május (136. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-18 / 115. szám

NÉPSZAVA 2009. MÁJUS 18., HÉTFŐ KULTÚRA 11 Majálisoztak a múzeumok a verőfényes hétvégén - A Szépművészeti Bohém Bálra hívta az érdeklődőket Ünnepi vásári forgatag és jelmezkészítés a kertben A mai múzeumi világnapot ünnepelték a magyar intézmé­nyek a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében egész hétvégén. Medvehagymaleves, pénzverés, zene, tánc, kolbász várta a közönséget. A Szépművészeti Bohém Bál éjfélig tartott. A Magyar Nemzeti Múzeum kertje nehezebben épült meg, mint maga az épület. A szom­szédos szénapiacról néha át-át tévedtek a marhák a római szarkofágok közé legelni, és olyan dudvás hepehupa volt a kert 1848-ban, hogy nem is kellett máshová menni a nem­zetőröknek gyakorlatozni. Csak évtizedek múltán, főúri adomá­nyokból sikerült a parkosítást befejezni. Alig változik a világ mife­lénk. Hiába fejeződött be az épület felújítása, a park rendbe­tételére nem nagyon mutatko­zik pénz. S ma már nagylelkű mecénások sem hozatnak fákat Pest környéki erdeikből. De legalább - nemzetőrök helyett - a magyar múzeumok gyakor­latozhatnak, akarom mondani, majálisozhatnak a jobbadán elvadult, vagy - mint az épület jobb oldalán - szinte teljesen kipusztított történeti kertben. Ennek megfelelően akik a rozsdásodó Belvederei Apolló­­szobormásolat körül ütöttek tanyát, bizony úgy szívhatták a port egész hétvégén, mintha jó 150 évvel ezelőtt táboroztak volna ide. Na persze, hol voltak akkor még efféle intézmények a Nemzetin kívül­­ mondhatnánk. Pedig tévednénk, hiszen Győr­ben, épp másfél százada Rómer Flóris megalapította az első vidéki múzeumot: „Ne mondja tán valaki, ha múzeumot akar látni, elmegyek Bécsbe vagy Pestre, és nem keresem ilyen zugintézetben” - írja a bencés szerzetes 1857-ben a Győri Közlönyben, majd így folytatja:­­ „És mégis bátorkodom állí­tani, hogy magyarnak és főleg győrinek érdekesebb lesz a győrit megtekinteni, mit akar a bécsit és párizsit.” Pedig Römer az 1840-es években csupán a hiányos természetrajzi szertárt szerette volna kiegészíteni, de végül buzgalmának köszönhe­tően annyi régiség gyűlt össze, hogy az egykori bencés szek­rényből kiinduló gyűjtemény múzeummá lett. Varga Attiláné, az 1949 óta Xántus János nevét viselő intézmény munkatársa elmondja, a sátorban látható homokozó az alapító bencés tanár emlékét idézi. Ugyanis római cserépmaradványokat rejt, amelyeket a gyerekek elő­áshatnak, szakszerűen megtisz­títhatnak, és megkísérelhetik megtalálni az azonos edényhez tartozó darabokat. Ám aki többre vágyik, annak a mú­zeum idei kiállításait ajánlja a szakember: például a ma nyíló, az intézmény történetét bemu­tató tárlatot, mely megidézi az alapító dolgozószobáját, az első éremszekrényt, amelynek 74 pénzdarabja vetette meg a nu­mizmatikai gyűjtemény alapját. A másik, szintén ma nyíló tárlat az intézmény képzőművészeti és iparművészeti anyagába ad betekintést, a jeles műgyűjtők anyagában a habán kerámiáktól a barokk kegytárgyakig sokféle kincs megtalálható. Természetesen a táborba szálló múzeumok elsősorban a gyerekek felé fordultak. Jellem­ző, hogy a kreativitás és a lelke­sedés nem mindig jár együtt az állami dotáció nagyságával és a presztízzsel. A Magyar Nemze­ti Galériától egy múzeumi kvíz és kifestő telt, díszítésül pedig régi plakátjait használta. A né­hány millió forintból vegetáló tájházak ellenben valódi vásári forgatagot varázsoltak a kertbe: lehetett matyó babát készíte­ni, népviseletben fotózkodni, medvehagymalevest kóstolni, pingálni. A Tatabányai Bányá­szati Múzeum asztalánál négy­öt, boros kedvű, díszegyenruhás egykori bányász dalolt minden múzeumpedagógiai szemlél­tetésnél jobban érzékeltetve a - bányászat nélkül is élő - ha­gyományokat. Az Elektrotech­nikai Múzeum sátrában szikrát szórhattunk, alkalmi bélyegzés volt a Bélyegmúzeumban, ki­tömött medve invitált a Termé­szettudományi Múzeum sátrába. Az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény a kerületről szóló egykori képeslapok reprintjeit és a környékbeli gyárak termé­keit idéző plakátokat árusította. A legizgalmasabb talán a Bajor Gizi Színészmúzeum sátra volt, ahol értő kezek sminkelték a kislányokat, azután báli ruhába öltözhettek, vagy megtanulhat­ták a jelmezkészítés alapjait. Ám összességében úgy tűnik, a honi múzeumok kreativitását épp eléggé igénybe veszi a Szent Ivánkor tartott Múzeumok Éj­szakája, így a majálisra kevés eredeti ötlettel, valóban tanító és szórakoztató feladattal ruk­koltak elő. Voltak olyanok, mint a Székesfehérvári Szent István Király Múzeum, akik a jegy­pénztárban porosodó kiadvá­nyokat és képeslapokat hozták csak el. Aki megunta a sátrak kínálatát, az nézhette a nagy­színpadon egymást váltó zene­karokat; játszottak a bábszín­házak, sült a kolbász, lángálló, kapható volt ködmön és köcsög, minden sarkon pénzverő préselt alumíniumból ezüsttallért, és a már-már muzeális emléknek számító Nagy Bandó András is jelen volt, aki saját könyveit árulva elmaradhatatlan résztve­vője a hasonló fesztiváloknak. Ám a házigazda Nemzeti Múzeum, úgy tűnik, inkább csak a kertjébe engedi be év­ről évre a könnyedséget. Bent néhány előadás és tárlatvezetés emlékeztetett csak arra, hogy a magyar múzeumok kint ün­nepelnek. Senkinek sem jutott eszébe, hogy a belső udvarokat is használatba vegye. Igaz, így legalább csendes azilum volt annak a néhány megfáradt lá­togatónak, akik helyet találtak a három büféasztalnál. Annál nagyobb volt az élet a Szépművészeti Múzeum termei­ben. Pontosabban azon termek­ben ahol koncert, filmvetítés vagy épp sör folyt. Merthogy ilyenkor az emberek, úgy tűnik, nem a képek, a tárlatvezetések miatt mennek múzeumba, ha­nem a buli kedvéért. A Szép­művészet Múzeum immáron negyedik alkalommal úgy ün­nepelte meg a világnapot, hogy afféle Múzeumok Éjszakáját varázsolt a Hősök terére. Éjfé­lig nyitva tartott, és az Alfons Mucha műveit bemutató, nagy sikerű kiállításhoz kapcsoló­dóan Bohém Bált rendezett. Minden volt itt, ami cseh. Leg­inkább sör persze, és a helyi konyha remekei, a Dór csarnok­ban telt ház előtt vetítették Jirzi Menzel: Sörgyári capriccio cí­mű filmjét, alig lehetett beférni, amikor Kern András olvasott fel Hasek „Svejk, a derék kato­na” című regényéből. Az egyik udvarban a folyékony kenyér mellé Jan-Matej Rak gitármű­vész muzsikált, majd Badár Sándor szórakoztatta a nagyér­deműt. A tárlatvezetések között pedig a klasszikus programok mellett - szintén Alfons Mucha A nő dicsérete című tárlatához kapcsolódóan - a gyengébbik (?) nem állt a fókuszban. Mi magunk nem álltunk be a kígyózó sorokba, inkább Sassetta, Aquinói Szent Tamás imája és Jovánovics György Relief című munkájának párbe­szédét „hallgattuk” a beszűrődő zenei aláfestéssel, és megnéz­tük Rembrandt egyik főművét, a Péter tagadását, amely az amszterdami Rijksmuseumból érkezett a Szépművészeti Mú­zeum kamarakiállítására. Hamvay Péter A szakmai zsűri és a közönség által elismert Kresz Géza Mentőmúzeum bemutatója a múzeumok hét végi majálisánFotó: Kertész Gábor A Szépművészeti Múzeumban szombaton alkalmi fodrászműhelyt is berendeztekFotó: Vajda József A Petőfi Irodalmi Múzeum elismerése A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumnak (PIM) ítélték oda az Év Múzeu­ma Díjat a múzeumok majálisán. Az első helyezett a Nyugat-évforduló és a Reneszánsz évhez kapcsolódó tevékenységek, az elmúlt év prog­ramjainak, kiállításainak ötletgazdag, példamutató megvalósításáért érdemelte ki az elismerést. A PIM a nyíregyházi Jósa András Múzeumot és a budapesti Hadtörténeti Múzeumot megelőzve lett a cím birtokosa. Kihirdették a Vendégbarát Múzeum program nyerteseit is. A közönség szavazatai alapján az évi 5 ezres látogatottsági kategóriában az orfűi Malom Múzeum, az 5 és 30 ezer közötti éves látogatói szám kategóriá­ban az esztergomi Duna Múzeum, a legnagyobb látogatottságú intéz­mények közül pedig a Sóstói Múzeumfalu nyerte el az elismerést, amely pénzjutalommal is jár. Romtúra Gödöllőn titkokkal A gödöllői kastély oly hatalmas és részben feltáratlan, hogy még azoknak is titkokat és ismeret­len részletek rejt, akik éveket, évtizedeket töltenek el benne nap mint nap - mesélte Rimóczi Gábor, a kastély munkatársa, aki a múzeumi majális hétvé­géjén rendezett próbabejárásán döbbent rá, hogy noha majd egy évtizede dolgozik itt, de még mindig nem járt mindenhol. A főrendekre gondoltam, akik évekig térképekkel közlekedtek saját rezidenciájuk temérdek szobájában és termében, amikor a gödöllői kastély ismeretlen részleteit nyitották meg Gödöl­lőn, a hét végi romtúrán. Hiába a szociális otthon, a szovjet hadsereg pusztításai, a hatalmas főúri rezidencia ma is élénken őrzi az egykori ba­rokk pompa és későbbi korok, így Erzsébet királyné életének évtizedeit. Gyermekeinek, Ru­dolfnak, Gizellának és Mária Valériának a termeiben az átfes­tések alatt régi barokk freskók kerültek napvilágra, egyikben felismerhető egy katona sírem­léke. A királyné különös sorsú gyermekeinek lakrészét abból az 1,656 milliárd forintból fog­ják rekonstruálni, amelyet ta­valy szeptemberben ítéltek meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A hajdani istállóban minden alkalommal megrökönyödésre készteti a látogatót, vajon a szovjet katonák miért a kastély termeit használták lótartásra (a jelenség korántsem Gödöllőre korlátozódik), miért vegyvédel­mi raktárt és garázst helyeztek az egykori márványvályúk, csodálatos öntöttvas oszlopok közé, amelyeket némely harc­jármű miatt tőből fűrészeltek le. A gyönyörű vörös márvány­oszlopokat olyan különleges összetételű festékkel kenték le, amelyet szinte lehetetlenség eltávolítani róluk. A szovjet egység hajdanán öröknek tűnő itt-tartózkodását kis kamarakiállítás is idézi a narancsházban. Egykori öltöző­­szekrények, használati tárgyak minden szónál ékesebben be­szélnek arról a nyomorúságról, amelybe a hajdani szovjet birodalom taszította népeit és katonáit. Részleteket láthattunk azokból a levelekből, amelyeket a tábori cenzúra kobzott el kato­náktól, akik hiába várták, hogy szeretteik sorait megkapják. Az egykori levelek a falból kerültek elő, ahová befalazták őket. Láthattuk a titokzatos fürdőt is, amelyben a gödöllői gazdag termálvízkészletet használták ki a főúri rezidencia egykori urai. (A kortárs erre mai napig képtelen, a város csodálatos kincse kiaknázatlan.) Igaz, a mosdás nem állt valami nagy tiszteletben eleinknél, még Erzsébet királyné is különcnek számított korában gyakori tisz­tálkodási szokásaival. A most elnyert európai uniós támogatás lehetővé teszi, hogy a kastély számos, a nagyközön­ség számára zárva tartott, he­lyenként életveszélyes területe megújuljon. Régi adóssága a műemlékvédelemnek a mindig nagy becsben tartott királyi kas­tély rekonstrukciója, lassacskán ezt az adósságot törleszti a tör­ténelem. P. Zs. Rimóczi Gábor, a gödöllői kastély munkatársa A SZERZŐ FELVÉTELE

Next