Népszava, 2009. szeptember (136. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-26 / 226. szám
SZÉP SZÓ 2009. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT Nagyító Várkonyi Tibor Érdemes elsétálni ma, szombaton este az Andrássy útra, az operaházhoz. Az operabarátoknak mindenképpen. Ahol tavaly még szélsőjobboldali dúvadok abban lelték örömüket, hogy kinyitották a vízcsapokat, elárasztották ezt a gyönyörű sugárutat, most az Ybl-palotával átellenben hatalmas kivetítőn gálaestben lehet részük a kíváncsiaknak. Mozart, Verdi, Bizet, Wagner és természetesen Erkel Ferenc legszebb melódiái lesznek láthatók és hallhatók, a magyar énekművészet jeleseinek az előadásában. Mert születésnap van. Holnap, vasárnap lesz 125 éve, hogy ez a mesés épület, Ybl Miklósnak remekbe sikerült alkotása megnyitotta kapuit a közönség előtt. Szombaton gálaest, az évforduló pontos napján, vasárnap az 1884. szeptember 27-én elhangzott műsor hűséges ismétlése: Erkel Bánk bánjának első felvonása és a Hunyadi László nyitány Kovács János vezényletével, majd a Lohengrin teljes első felvonása Fischer Ádám, ma a világon az egyik leghitelesebb Wagner-tolmácsolónak tartott mester dirigálásával. Azon az 1884-es szeptemberi estén bécsi vendég is volt a nézőtéren: I. Ferenc József császár és király, aki, amikor kiderült, hogy az eredetileg tervezett pénz nem elég a befejezéshez (magyar betegség), maga is adakozott valamennyit, és a legenda szerint az épületbe belépve kicsit bosszús is volt. Legenda, mert írásos bizonyíték nincs rá, bosszús volt, mert a pesti Opera valamivel szebbre, kecsesebbre is sikerült a bécsinél. Neoreneszánsz stílus barokkos elemekkel, három jeles magyar festő, Lotz Károly, Székely Bertalan és Thán Mór képei. A jubileumi megemlékezés után még hónapokig gyönyörködhetnek a nézők az épület emlékeiben: Wellmann Nóra, a dalszínház muzeológusa minden helyet kihasználva kiállításon mutatja be a történelmi ereklyéket. Köztük egy becses értéket is, amelyre a kiállítás tervezése közben bukkant: Erkel Ferenc karmesteri pálcáját. A zenetörténet kicsit mostoha és talán sznob is a 125 éves operaház egyes korszakainak megítélésében. Minduntalan visszatérnek az „aranykorra”, amely csakugyan az volt a XIX. század végén, Gustav Mahler háromesztendős igazgatása alatt. Brahms azért jött Budapestre, hogy a jeles cseh-osztrák Maestro vezényletével gyönyörködhessék a Don Giovanninak szerinte a világon legtökéletesebb előadásában. De volt még ilyen három év, már a XX. század derekán, amikor a jeles zenetörténész, Tóth Aladár igazgatta a dalszínházát. Tóth merész volt nagyon: Pestre csábította a klasszikus nagy német karmesternemzedék egyik óriását, Otto Klemperert. Merész volt, mert Klemperer Dél-Amerikában végrehajtott súlyos agyműtétje után éppen csak lábadozott, a betegség nyomai kívülről is láthatók voltak. Csakhamar kiderült azonban, hogy ez a titán lehet, hogy testileg rokkant, de szellemében tökéletes, s olyan három évvel ajándékozta meg a pesti közönséget, kivált a Mozart-Da Ponte hármassal (Figaro házassága, Don Giovanni, Cosi fan tutte), hogy Brahms, ha él még, robogott volna ezúttal is Budapestre. Robogott volna, de nem csak Klempererért, hanem Ferencsikért és a remek énekesgárdáért is. Énekelt még Osváth Júlia, akit a háború előtt Toscanini hívott meg Salzburgba Éj királynőnek, énekelt Székely Mihály, a legendás Ozmin és Leporello, Losonczi György, aki feleségével, Rigó Magdával páratlan Telramund és Ortrud volt a Lohengrinben, Rosier Endre Mozart tenorszerepeinek elhivatott tolmácsolója, és Delli Rózsi, a fenséges Izolda, Eboli hercegnő a Don Carlosban, és annyian mások. Az ilyen fölsorolás mindig igaztalan, mert miért is maradna ki a nagy magyar díva, Báthy Anna, Orosz Júlia, az orgonahang-búgású Basilides Mária, nem szólva a náci megszállás elől menekült, eredetileg huszártiszt Pataky Kálmánról, aki azért ment el, mert Beregi Oszkár színművész leánya, Beregi Lea volt a felesége. Pataky varázsosan hajlékony tenorját a mai napig is őrzi a világon a legtökéletesebbnek tartott Fritz Busch-féle Glyndebourne-i Don Giovanni-fölvétel, amelyről őt tartják az „igazi” Don Ottaviónak. Miként egykori pesti partnerét, az operaszínpadról a zsidótörvények miatt száműzött Székely Mihályt a Richard Straussi bugást basso profondójával híven kiéneklő Ochs bárónak. Hát ez a mai 125 éves pesti dalszínház, amelyet azért merészeltem „öregifjúnak” elkeresztelni, mert szerencsére a tisztes kort, a nyugodt születésnapot elérte, de a matuzsálemi tehetetlenségtől, ugyancsak szerencsére, messze van. Joggal mondhatjuk hát ifjúnak. Tanúskodnak erről az elmúlt esztendők, de a tervezett közeljövőbeliek is: a most kezdődő 2009-2010-es évadnak több jelentős eseménye ígérkezik. Például az a Fischer Ádám megálmodta Bartók Kékszakállú - hamarosan, már október elején-közepén amely egyetlen estén kétszer is elhangzik majd: egyszer a herceg, másodszor a végleg éjszakába vándorolt Judit szellemében. És lesz Sári József új magyar operája, amely eredeti módon Arthur Koestier életét eleveníti majd meg, a XX. század nagy magyar művészeinek a zenei föltámasztásával. És lesz márciusban ismét Rózsalovag, méghozzá csaknem két évtized után az akkori karmester, Kovács János fölelevenítésében, amikor is a marsallné a Maestro felesége, Sudlik Mária volt. Érdekes, az elmúlt hónapokban több világhírű magyar szoprán művésznővel volt alkalmam interjút készíteni, és legtöbbjük nagy szerepálmaként éppen a tábornagynét jelölte meg. Közülük egy lett a „nyerő”, Sümegi Eszter, aki tavasszal énekelni fogja, olyan világsztárok után, mint a müncheni Carlos Kleiberrel fellépett Gwyneth Jones. Azt az előadást azért is kedvelem, mert az egyik operai „szerelmem”, Brigitte Fassbaeder alakítja a DVD-n Octavian grófot. Mondtam is Wiedemann Bernadett művésznőnek, milyen szívesen látnám viszont őt márciusban Octavianként, de ő szerényen azzal hárította el, nincs olyan hajlékony koloratúrája, de ha netán emlékeznék rá, annak idején a Kovács-féle Rosenkavalierben ő volt Annina, az intrikus olasz Valzacchi partnere. Mindezt azért is érdemes elmondani, mert kiderül, ennek a mai, immár százhuszonhatodik éves Magyar Állami Operaháznak mennyi remek, a nagyvilágban is ismert és keresett művésze van. Akik boldogan, sőt szívesen elsősorban itthon szerepelnek, jóllehet nem könnyű a színház helyzete. Mint a kákán is csomót kereső újságíró, elsősorban három, úgynevezett kényes kérdésről próbáltam faggatni a jubileumot is vezénylő Vass Lajos főigazgatót. Legelőször az ország gazdasági állapotát is tükröző anyagi körülményekről. Nem kertelt. Elmondta, hogy ezek nagyon nehezek, mert amikor miniszteri biztosként átvette az intézmény vezetését, évi 6,5 milliárdos, igencsak szerény költségvetéssel kecsegtették. Most azt mondták, szeptembertől már csak 5,05 milliárddal gazdálkodhatnak, ami nem könnyű. Elképzelhető - mondta hogyan lehet így operát csinálni, és az új évadban mégis tizenegy dalmű- és balettbemutatójuk, három felújításuk lesz. Ez a kényszertakarékosság persze világjelenség, és október 16-tól, két napon át éppen a jubileumi esztendőre tekintettel száztíz operaház vezetője lesznek a vendégeik (nem akármilyen esemény), és az alkalmat felhasználva igyekszik majd tájékozódni a tapasztalataikról. Szóba került aztán az úgynevezett Fischer Ádám-ügy - egy esztendő után a nagy művész leköszönt a főzeneigazgatói sarzsiról. Több a szóbeszéd, a találgatás — mondta Vass Lajos, mint a nem létező konfliktus. Amikor a Maestro elvállalta, az „irodakukacok” (miképpen fogalmazta), csak úgy tudták elképzelni a munkakört, hogy Fischer Ádám közszolgálati alkalmazott lesz. Vagyis a vártnál sokkal kevesebb ideje juthat az igazi művészi munkára, a hosszú távú műsorpolitika tervezésére és kivitelezésére, viszont sokkal több a más által is elvégezhető bürokratikus piszmogásra. Például leülni tárgyalni arról, hogy az énekesnek van-e kottája. Fischer Ádám úgy vélte, ő nem erre szerződött, lemondott a sarzsiról, de marad a Magyar Állami Operaháznál, mint igazi művészeti vezető. Vezényelni is fog, a Kékszakállút ő mutatja be, miként az új „kamaraszínházba”, a Vígszínházba átvándorló Varázsfuvola egyes előadásait is. És ha már itt tartunk, a harmadik „kényes kérdés” az Erkel Színház sorsa. Van olyan vélemény - mondtam Vass Lajos főigazgatónak-, hogy az állapota nem is olyan tragikus, mint ahogyan állítják, ez csak ürügy volt a bezárásra. Először is - így a főigazgató - az Erkel színpada rendben van, most is zömében ott próbálnak, így tehermentesítik az operaházat. Ami pedig az állapotát illeti, a színpaddal nincs baj, ott lehet dolgozni, de a nézőtéren, a falakon belül egyes helyeken az elektromos vezetékek vízben úsznak, ki vállalná a felelősséget egy esetleges tragédiáért. Mellesleg most ősszel Hiller István miniszter a kormány elé terjeszti az Erkel Színház jövőjét: erről még korai bármit mondani, de várhatóan multifunkcionális központot terveznek ide, ahol a rekonstrukció után az operaháznak évi százhúsz előadásnapja lesz. Így tehát - kérdeztem Vass Lajost a százhuszonötödik évfordulón - a nehézségek ellenére is derűsen látja-e házának a jövőjét? Hát évi tizenegy bemutató és három fölújítás kérdezett vissza -, vajon nem derűlátásra ad-e alkalmat? • •Öreg ifjú operaház I „Mi vagyunk a valaha kifejlődött legintelligensebb teremtmény, és mégis mi fogjuk a geológiai időszámítás legnagyobb hülyeségét elkövetni” - Franny Armstrong, A hülyeség kora (Age of Stupid) című film rendezője. Ez egy megrázó dokumentumfilm a klímaváltozásról, amelyet szeptember 22-én a világ negyvenöt országában egyszerre mutattak be. Már van magyar nyelvű internetes oldala is: www. ahulyesegkora.com. A hülyeség korát még nem láttam, de azt olvasom, arról szól, hogy tudjuk, látjuk, már érezzük is, hogy itt a klímaváltozás, de csak nézünk, és nem teszünk semmit. Vagy teszünk, de nem eleget. Személyesen, mi magunk pedig szinte semmit. Pedig ma már bizonyos, hogy a kormányok tehetnek bármit, ha személyesen nem gondoljuk végig a dolgokat, ha nem változtatunk az életformánkon, akkor teljesen értelmetlen volt például gyerekeket csinálni, mert az, ami rájuk vár, sokkal rosszabb, mint ha meg se születtek volna. Nemcsak az időjárási viszonyok miatti szenvedésekre gondolok, hanem például arra is, hogy a természeti kincsek szűkössége, az elosztás megszervezése, a rablási kényszer és a megélhetési háborúzás következtében jobb- vagy baloldali diktatúrák várnak rájuk. Rendkívül gyorsan lehetne eredményeket elérni, ha akarnánk. Mondok példát: ha én Budapest vezetője lennék, közölném, hogy minden olyan autó, amelyik öt liternél kevesebbet fogyaszt, nem adóztatható és ingyen parkolhat. Nem az a baj ugyanis, ha egy autó megy, gurul, hanem az, ha sok káros anyagot pöfög ki magából. És minél kevesebb benzint fogyaszt, annál kevesebbet pöfög. Perceken belül tele lennének az autókereskedések kisfogyasztású kocsikkal, és azokat vennék az emberek. Aztán már csak egy lépés, hogy ezt a budapesti ötletet egész Európa átvegye. Azzal, hogy mondjuk három év múlva már csak azokat az autósokat mentesíti a terhek alól, akik négy liter alatt égetnek. Egy európai piac elég nagy ahhoz, hogy az így keletkező igényeket az autóipar is figyelembe vegye. (Meg vagyok arról győződve, hogy a mai technikai ismereteink mellett egy átlagos autónak városban nem szabadna három liternél többet fogyasztania. Ma olvastam: „nem adta fel elődje, Ferdinand Piech álmát a Volkswagen-konszern jelenlegi elnöke, Martin Winterkorn. Visszatér az egyliteres autó. Piech még 2002- ben mutatta be a tanulmányt, amellyel normál forgalmi körülmények között Wolsburgból Hamburgba autózott, 0,89 literes átlagfogyasztást elérve.” Vannak persze olyan témák is, amelyekről már beszélni is hazaárulás, vérförtelem. Mert ugye ha azt mondjuk, hogy egy nyilvánvalóan túlnépesedett világban talán csökkenteni kellene a népességet, akkor a vérmes hazafi elkezd számolgatni, és egyszer csak fölordít, hogy „nemzethalál!” Na de ha az egész emberiség létszámát csökkentjük? És ráadásul ez legkevésbé Európát, pláne Magyarországot érintené, hiszen mi magunktól is fogyunk? Vállalva minden következményt, a figyelmükbe ajánlok pár gondolatot. Simonyi Gyula úr, a BOCS Alapítvány elnöke (www.bocs.eu) jóvoltából olvastam egy tanulmányt, ebből idézek: „Ötször olcsóbbak a fogamzásgátlók a konvencionális zöld technológiáknál - áll a London School of Economics kutatói által szeptember 9-én közzétett tanulmányban. A következő négy évtizedben minden 7 dollár, amit családtervezésre költenek, több mint egy tonnával csökkenti a szén-dioxid kibocsátást. Konvencionális zöld technológiákkal hasonló eredményt minimum 32 dollár befektetéssel lehet elérni. Az ENSZ adatai szerint világszinten a foganások 40 százaléka a párok szándéka ellenére következik be - érvelnek a kutatók. Ha a családtervezés mindenki számára elérhető lenne, a következő négy évtized alatt 34 milliárd tonnával kevesebb lenne a CO-kibocsátás, ami hat teljes évnyi USA-, 60 évnyi UK-kibocsátásnak felel meg. Mindig is világos volt, hogy a szén-dioxid kibocsátás függ a népességszámtól. A szén-dioxid kibocsátásnak zuhannia kellene, de ez lehetetlen, amíg a népesség robbanásszerűen nő. A megoldásnak ez a része igen egyszerű és olcsó, és nagyon sok szociális és gazdasági előnye is van az egészségügytől az oktatáson át a nők egyenjogúságáig. Az összes környezeti probléma szorításán is enyhít, a termőföld, a víz, az erdők, a halállomány, az élővilág és az olaj szűkösségétől az élelemválságig. Ezek megoldása könnyebb kevesebb emberrel, többel pedig egyenesen lehetetlen. Jelenlegi becslések szerint világszerte legalább 200 millió nő szeretne fogamzásgátlást használni, de az elérhetetlen számára. Az ENSZ-adatok szerint a családtervezés lehetőségének elterjesztése negyedére csökkenthetné a szülők szándéka ellenére született gyermekek számát. Ezáltal 2050-re a jelenlegi becsléseknél félmilliárddal alacsonyabb, 8,6 milliárd körüli lehetne a népességszám, s e négy évtized során 338 milliárd »emberév« helyett 326 milliárd zajlana.” Lehet ezeken csöndesen elmélkedni. Az se lenne baj, ha például a politikusok és a vallási vezetők is elgondolkodnának azon, hogy a hülyeség korában nem kellene-e kicsit emlékezni Lenin híres kérdésére: „Sto gyélaty?” Mi a teendő? Ma. Most. Itt. Nekem. Önnek. A személyes hülyeség kor. (részletek egy internetes naplóból)