Népszava, 2010. február (137. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-01 / 26. szám

Kormányra jutva megszüntetnének kis falusi önkormányzatokat, hivatalokat vonnának össze Fidesz: elhalasztaná az őszi választást Ha a választáson a Fidesznek önál­lóan vagy a Jobbikkal együttmű­ködve kétharmados többsége lesz az Országgyűlésben, első lépésként szinte bizonyosan elhalasztják az őszi önkormányzati választásokat. Mint a Népszava fideszes forrásból érte­sült, leghamarabb egy évvel később, 2011 őszén vagy 2012-ben tartanák a voksolást. Egyfelől azért, mert egy­azon évben kerül sor a parlamenti és helyhatósági választásokra is. Emiatt a választási év lehetséges kormány­zati teljesítményét, a keményebb intézkedések bevezetését blokkolja a kampány. A választás elhalasztásának másik indoka, hogy rendezné a Fidesz az eladósodott jobboldali önkormány­zatok ügyét, hogy jobb eséllyel indul­hassanak helyi jelöltjeik, illetve hogy a jövőbeni EU-s pályázati lehetőségek bővüljenek. A Fidesz az önkormány­zatiság rendszerváltáskor lefektetett alkotmányos elveit is felülírná. Nem csupán egyes települések hivatali önállóságát szüntetnék meg kistérsé­gi, illetve régiós összevonásokkal, de a falusi önkormányzatok egy részét is. Úgy tudjuk, a parlamenti pártok sem utasítják el eleve az ötletet. e>JD Egyetértene-e az önkormányzati választás elhalasztásával? Kerék-Bárczy Sza­bolcs, az MDF szóvi­vője: Ebben és bármely más, az alkotmányt érintő kérdésben az MDF úgy véli: ilyen jel­legű szabálymódosításhoz több párt egyetértése kell, nemcsak egynek vagy kettőnek a döntése. Az ilyesmi nem érdeke az országnak, ezért is célunk, hogy az új Országgyűlés­ben minél több politikai erő kép­viseltesse magát. Gy. Németh Erzsébet, az MSZP szakpoliti­kusa: Ilyen horderejű változtatásra csak a teljes önkormányzati struktúra áttekintése után illene sort keríteni. Ennek része kell legyen a kétszintű fővárosi ön­­kormányzati rendszer átalakítása is. Azzal nem értek egyet, ha bármely párt napi politikai megfontolásból veti fel ezt a kérdést. Boruzs András, az SZDSZ pártigazgató­ja: Az önkormányzati rendszer egészének át­alakítása támogatható, önmagában az idei hely­­hatósági voksolás elhalasztása nem kívánatos. Mindezt azonban széles körű politikai konszenzusnak kell megelőznie, nem hajtható végre egyetlen párt esetleges kétharma­dos parlamenti fölényével. 10. oldal Peking elhidegülne Washingtontól Kína felfüggeszti a katonai cserekapcsolatokat az Egyesült Államokkal, amiért a washingtoni kormány jóváhagyta, hogy amerikai fegyve­reket adjanak el Tajvannak. A kínai védelmi minisztérium nyilatkozatában erőteljesen elítélte az ügyletet. 2. oldal Fidesz-dal a Siemens-vezértől? A magyar Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója dalt írt, és ez a Fidesz kampány indulójává válhat. Úgy tudjuk, a szerzeményt Orbán Viktor rendelte a zeneiparban is tevékenykedő nagyvállalati vezetőtől, és a mű - egyes információk szerint Demjén Ferenc előadásá­ban­­ várhatóan a Fidesz hivatalos kampány­nyitóján, a március 15-i nagygyűlésen lesz hallható. 3. oldal Rossz év a hazai könyvkiadásban A válságos világgazdasági évnek tudható be, hogy megtorpant a hazai könyvkiadás jó másfél évtizede tartó sikerszériája. Kevesebb mű jelent meg, és megállt a példányszámban tapasztalható emelkedés is. Ez a tavalyi év mérlege, amely hivatalosan ugyan még nem készült el, de a szakemberek általában visszaesésről számolnak be. 6. oldal És még... • Az MSZP miniszterelnök-jelöltje ag­gasztónak tartja, hogy a Fideszben ki lehet radírozni egy politikust a választási listá­ról, mert őszinte volt. — 4. o. • A tenisz-vi­lágranglisták élén álló Williams és Federer újra megállíthatatlan. - 15. o. Hunvald szerint gyenge lábakon áll az ügyészség gyanúja Sokaknak rosszabb egy Hunvald György szabadon úgy, hogy meg tudja cáfolni az ellene felhozott dolgokat, mintha előzetes letartóz­tatásban van - vélekedett lapunknak adott interjújában a csaknem egy éve előzetes letartóztatásban lévő erzsé­betvárosi polgármester, aki emiatt arra számít, hosszabb időt kell még a rácsok mögött töltenie. Kijelentette: az eljárás mostani szakaszában nincs lehetősége az ártatlanságát bizonyító dokumentumok bemutatására, pedig gyenge lábakon áll az ügyészség gyanúja. Úgy vélte, az önkormány­zati épületek értékesítésekor a kerü­let kárt nem szenvedett, a bérlakások kiutalásánál pedig nem mérlegelheti, ki milyen kapcsolatban áll a kép­viselő-testület tagjaival. Nem örül neki, hogy a Fidesz plakátján elret­tentő példaként bilincsben ábrázol­ják. Ezért se hiszi, hogy - még ha ártatlansága ki is derül majd - lenne számára visszaút a politikába, így in­kább az üzleti szférába térne vissza. (Interjú a 11. oldalon) A csaknem egy éve előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György nem reméli, hogy hamar szabadulFotó: Szalmás Péter Káoszt okozott a hózuhatag Felbolygatta a közlekedést a hét vé­gi havazás. Országszerte késéssel tudtak csak közlekedni a buszok, vonatok, ráadásul több baleset is történt a zavaró időjárási viszonyok közepette. Le kellett zárni a Feri­hegyi repülőteret szombat hajnaltól délután fél hatig, mert a kifutópályák annyira síkossá váltak, hogy nem lehetett biztonságosan fel-, illetve leszállni. A meteorológusok szerint tízévente egyszer esik ilyen mennyi­ségű hó 24 óra alatt. A legsúlyosabb helyzet Borsodban alakult ki, ahol több települést elzárt vasárnap a hó a külvilágtól. Hasonlóan szélsőséges időjárás volt több európai országban is, például több száz kamion rekedt egy belga autópályán a járhatatlanná váló utak miatt. (Összeállításunk a 16. oldalon) Rohammunkában épülő autópályák Hátráltathatja az M3-as autópálya to­vábbépítését, hogy az egyik vesztes cég megtámadta a beruházásra kiírt közbeszerzési eljárás eredményét, s emiatt a Közbeszerzési Döntőbizott­ság felfüggesztette a szerződéskötést a tendernyertessel. Az utóbbi néhány évben szinte már hagyománnyá vált, hogy a versenytárgyalásokon elbukó társaságok jogi úton próbálnak mégis hozzájutni a megrendelésekhez. Az elmúlt nyolc évben a pereskedések mellett sokszor a rohammunkával já­ró tervezési gondok, az építési telkek megszerzése, illetve nehezen teljesít­hető, költséges önkormányzati köve­telések nehezítették a sztrádahálózat bővítését. (Háttér a 8. oldalon)

Next