Népszava, 2010. június (137. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-28 / 148. szám
10 bi ritmus 2010. JÚNIUS 28., HÉTFŐ Ne csak a Nap káros sugarai ellen védekezzünk, hanem a fertőzések ellen is! ! Töröld magad szárazra! A nagy melegben nincs is jobb, mint a strandok, uszodák frissítő, hűs vizű medencéiben lubickolni. Ám a ji pancsolás mellett ne feledkezzünk meg a könnyen összeszedhető különböző fertőzésekről! A gombás megbetegedések mellett a strandolók között gondot okozhatnak a vírusok és baktériumok is. Környezetünkben, így a strandokon is jelen vannak a gombák, vírusok, baktériumok, melyek elsősorban a legyengült immunrendszert támadják meg. A közvélemény szerint a medencék, zuhanyzók, a lábmosók vize a kórokozók melegágya, ezért főként a gyerekek és az idősebbek vannak kitéve a veszélynek. A szakemberek szerint azonban a gombás fertőzések jelentős része azért alakul ki, mert nem töröljük magunkat szárazra. A strandokon a folyamatos szűrés, fertőtlenítés miatt a kórokozók olyan alacsony csíraszámban fordulnak elő, hogy azok egészséges embernél megtelepedni, betegséget okozni nem tudnak. Bár a fertőzések általában enyhe lefolyásúak és könnyen kezelhetők, nem árt felkészülni az esetleges megbetegedésekre. A láb gombás fertőzését a bőrön élősködő fonalgomba, illetve élesztőgomba okozza, mely a vízben felpuhuló bőrbe nagyobb eséllyel kerül be. Általában a lábujjak között alakul ki, és ha nem kezeljük megfelelően, a körmökre is átterjedhet, ami jóval komolyabb, akár több hónapig is eltartó orvosi kezelést igényel. Ha bármi gyanús jelet észlelünk, forduljunk orvoshoz! Tünetei: piros, visz- • kető, hámló kiütés, akár apró hólyagocskák képében jelenik meg. A lábkörmök megvastagodása, sárgás elszíneződése, lemezes • felválása szintén gombás fertőzésre utal, mely gyorsan terjed, ezért ajánlott vény nélkül kapható krémekkel kezelni, súlyosabb esetben pedig bőrgyógyászhoz fordulni. Strandolás után nem ritkák a tenyéren, talpon megjelenő apró, fájdalmas szemölcsök sem. A kellemetlen elváltozások helyi ecseteléssel, valamint nitrogénes fagyasztással eredményesen orvosolhatók. A hüvely gombás fertőzései közül a candidiasis a leggyakoribb. A sarjadzó gomba - kis számban — az egészséges hüvelyben is megtalálható. Az immunrendszer gyengülése, a cukorbetegség és bizonyos gyógyszerek is hajlamosíthatnak a fertőzésre, de egy-egy hosszabb fürdőzés is felboríthatja a hüvely természetes pH-egyensúlyát, kedvezhet a gombák szaporodásának. A kínzó viszketéssel, égő fájdalommal, illetve törmelékes folyással járó fertőzés - kezelés nélkül - gyakran húgyúti problémákkal párosul. A gombás megbetegedések mellett a strandolók között gondot okozhatnak a vírusok és baktériumok. Az egyik leggyakoribb vírusos megbetegedés - főként gyerekeknél - az uszodai szemölcs, amely apró, göbszerű képződmény, gyorsan szaporodik, és komoly fertőzési góc. Addig nem ajánlott a fürdő területére menni, amíg teljesen meg nem gyógyultunk. A szemölcs - az uszodaszemölccsel ellentétben - legalább olyan gyakori felnőtteken, mint gyerekeken. Elsősorban a tenyeret és a talpat érinti, megvastagodott, sokszor fájdalmas bőrelváltozást jelent. Nagyon fontos, hogy heveny betegséggel ne menjünk strandra! Ha valakinek fáj a feje, füle, rossz a közérzete, esetleg hányingere, hasmenése van, akkor tartózkodjon a fürdőzéstől, mert azzal mások egészségét is veszélyezteti! Ha sokat tartózkodunk a vízben, bőrünk berepedezhet. Bár nem fájdalmas, mindenképpen veszélyes, hiszen a repedéseken keresztül sokféle kórokozó juthat be a szervezetbe. Az ótvar az egész testen megjelenhet. Sok pici sebből áll, tetejüket sárga var fedi. Ha nem kezelik, az ótvar környezetében lévő nyirokcsomók megdagadására is számítani kell. M. Kovács Ágnes Hogyan előzhetők meg? Mielőtt megmártóznánk a medencében, zuhanyozzunk le! A langyos víz csökkenti a gombás fertőzések kockázatát. Fertőző bőr- és nemi betegség esetén ne merészkedjünk a vízbe, mert megfertőzhetünk másokat és gyógyulásunk esélyeit is ronthatjuk! A havi ciklus idején kerüljük a fürdőzést! A nedves fürdőruha ugyan csökkenti a hőségérzetet, növeli azonban a gombás fertőzések és a felfázás veszélyét, hólyaghurutot, petefészek-gyulladást okozhat. A strandtáskában mindig lapuljon egy száraz fürdőruha is! Törülközőnk legyen száraz, mert a kórokozók a nyirkos helyeket kedvelik! Gombás megbetegedés esetén a fertőzött területet külön törülközővel töröljük szárazra, ellenkező esetben a test más részeire is könnyen átvihető a fertőzés! A strandok vizét klórral fertőtlenítik, ami sokaknál irritációt, allergiát vált ki. Soha ne igyunk a medence vízéből, és mellőzzük a víz alatti úszkálást, mert a klóros víz kötőhártya-gyulladást okozhat! A minőségi élet titka Minőségi élet - gyakran és sokszor ismételt szófordulat, de mit is takar valójában? Az élet minősége nagyban függ az egészségtől, hiszen nem mindegy, hogy milyen korlátok között kell leélni az életünket. A Gewericht-Richter támogatásával megvalósuló ÉletMinőség Program a laikusok számára az egyéni igényekhez igazodó szolgáltatásokkal, interaktív szakmai ismeretbővítéssel és az orvos-beteg kommunikáció fejlesztésével egyaránt támogatja a hosszú és egészséges élet elérését. Az elsődleges cél természetesen az egészség megőrzése, de az élet minősége akkor is fenntartható, sőt javítható, ha már kialakult egy betegség. A program szervezőinek elsődleges célja az, hogy az érintettek ismereteinek bővítése által sokkal hatékonyabbá, magasabb minőségűvé váljon terápiájuk, a kezelést végző szakembereknek pedig a minőségi ellátáshoz kívánnak minden segítséget megadni. Azaz az ÉletMinőség Program egy olyan kezdeményezés, melyben az életminőséghez vezető út során a minőség minden szinten egyaránt megjelenik. Összességében egy még szokatlan, az orvosnak és a betegnek egyaránt előnyöket nyújtó klubrendszer, amiben a páciensek folyamatosan, személyre szabottan informálódhatnak az őket érintő betegségről/betegségekről, miközben az érintett szakemberek állandó szakmai és betegkommunikációs támogatáshoz juthatnak. A klubba a beteg egy információs kártya kitöltésével, a háziorvoson keresztül vagy postai úton visszaküldve, esetleg interneten vagy az információs telefonszámon keresztül léphet be (regisztrációs kártya csak a háziorvos pecsétjével válik érvényessé, míg a weboldalnál, illetve a telefonos jelentkezésnél orvosi pecsétszámot kérnek). A klubtagok különböző, kifejezetten az ő esetleges egészségügyi problémáikkal kapcsolatos zártkörű előadásokat hallgathatnak meg, ahol a szakértők szívesen válaszolnak kérdéseikre is, és a számukra összeállított szűrésekkel várják őket. A klub tagjai - problémáiktól, állapotuktól függően - a háziorvosuktól további tanácsadó anyagokat, zöld receptet és segédletet kaphatnak. Regisztrációs számukkal a www.gewericht.hu/eletminoseg weboldal kluboldalain leletükhöz online konzíliumot kérhetnek, laborleleteiket hétköznapi nyelvre lefordíttathatják vagy személyre szabott diétás étrendet is kérhetnek. A lényeg, hogy mindezek a szolgáltatások személyre - az érintett problémáihoz - szabottan és persze térítésmentesen érhetőek el. Az ingyenesen hívható (06) 80/201-466-os ÉletMinőség-vonalon tájékozódhatnak a program céljáról, tevékenységéről, a csatlakozási lehetőségekről. NÉPSZAVA Migrén: nem árt az óvatosság Egy friss amerikai kutatás szerint a migrénben szenvedőknek legalább kétszer nagyobb az esélyük a szívinfarktusra, mint a többi embernek, továbbá fokozottan ki vannak téve az agyi érelzáródásnak, és hajlamosabbak arra, hogy kialakuljanak náluk a kardiovaszkuláris betegségek fő rizikófaktorai, köztük a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint. A New York-i Yeshiva Egyetem orvosi karának munkatársai egy közel tizenkétezer, 18 és 80 év közötti ember bevonásával végzett, átfogó és reprezentatív felmérés eredményeként jutottak a fenti következtetésre. „A tanulmány fő üzenete a migrénes betegek és orvosaik számára - mondja Ertsey Csaba neurológus, a Magyar Fejfájás Társaság elnöke -, hogy a migrén kezelése mellett külön figyelmet kell fordítani az esetlegesen szintén meglévő kardiovaszkuláris rizikófaktorok, a diabétesz, a magas vérnyomás, az emelkedett koleszterinszint, illetve az elhízás felderítésére és kezelésére. Megijedni azért nem kell - még akkor sem, ha az úgynevezett aurával járó migrén esetében a szívrohamra való hajlam nem is kétszer, hanem háromszor magasabb, mint a görcsös fejfájásrohamok nélkül élők esetében, ugyanis szerencsére az összes érintettség, akár infarktusról, akár sírokéról legyen szó, a migréneseknek mindössze 2-4 százalékát érintheti” - hívja fel a figyelmet a szakorvos. Ám már csak emiatt a veszélyeztetettség miatt is érdemes minél előbb kideríteni, hogy akinek rendszeresen fáj a feje, az „csak” fejfájás-e, azaz önálló fejfájásbetegsége van-e vagy valamilyen más betegség kísérő tüneteként jelenik-e meg nála ez a kellemetlen érzés. Az önálló fejfájások közül - súlyosságát és előfordulási gyakoriságát tekintve - a többnyire féloldalon jelentkező, lüktető, mozgásra fokozódó, esetleg hányingerrel, hányással, fény- és hangérzékenységgel jelentkező migrén a legfontosabb. Felléphet akár havonta többször, de jóval ritkábban is. Kezeletlen esetben a migrén általában 4 órától akár 3 egész napig eltarthat a mérsékelten súlyostól az elviselhetetlenség szintjéig terjedő fájdalommal, ami mind a munkavégzést, mind a legegyszerűbb hétköznapi teendők elvégzését is gátolhatja. Pedig szenvedni felesleges, hiszen van korszerű terápiás segítség. Érdemes a háziorvos beutalójával minél előbb felkeresni az országban működő mintegy 30 fejfájáscentrum valamelyikét. Itt hozzáértő neurológus szakorvosok - a migrén diagnózisának felállítását követően - hatékony rohamgyógyszert, azaz a már meglévő fejfájást megszüntető készítményeket tudnak adni a betegnek, amelyek hatékonyan csökkentik a fájdalmat, az émelygést, a fényilletve hangérzékenységet. A diagnózis után ezt a háziorvos is felírhatja. Azoknak, akiknél nagyon sűrűn jelentkeznek a migrénes rohamok, ajánlottak a megelőző gyógyszerek is, valamint az olyan életmódbeli változtatások (következetes napirend szerinti életvitel, egyes kiváltó, illetve provokáló faktorok kerülése, rendszeres, pihentető alvás stb.), amelyek ugyancsak a rohamok számát mérséklik. A szeplők és pigmentfoltok halványítása nem egyszerű feladat Hibák a bőrön A nyári napfény nemcsak a virágokat csalogatja elő, ilyenkor jelennek meg a szeplők, a pigmentfoltok, a kisebb esztétikai hibák a bőrön, melyek főként a nőket érintik. Bár a szeplők általában kifejezetten jól állnak viselőjüknek, vannak, akik mindent megtennének eltüntetésük érdekében. A legenyhébb, leggyakrabban látható festékzavar az érzékeny bőrűeken már hároméves kor körül megjelenik, fél centinél kisebb átmérőjű, kerek, elmosódott szélű, sárgásbarna, néha sötétebb folt. Bár az egész testen megtalálható, a legjellemzőbb az orron, a homlokon, a vállakon. A foltok nem emelkednek ki a bőr felszínéből, erősségük nem változik a nyár folyamán, télen viszont elhalványodnak, egyeseknél szinte láthatatlanná válnak. A májfoltok kialakulásában több mint 30 százalékban figyelhető meg az öröklött hajlam. Kamaszkor előtt általában nem jelentkezik, legtöbbször a terhesség középidejében alakul ki, ám szülés után hónapok alatt visszafejlődhet. Ez a bőrprobléma sokszor a babavárás során jelenik meg először. Szakemberek szerint a hormonális fogamzásgátlók is okozhatják, valamint egyes gyógyszerek hatására is létrejöhet hasonló állapot. A máj anyagcserezavara, valamint bizonyos gyógyszerek hatására is létrejöhet. Az időskori májfolt hosszú évek alatt alakul ki, sötétbarna foltok képében jelenik meg, elsősorban a kézháton, az alkaron, de előfordul az arcon is. Önmagában nem jelent veszélyt, gyomor- és bélrendszeri, májműködési zavart jelezhet. Vannak olyan krémek, kozmetikai eljárások, melyek halványíthatják a szeplőket, egyéb foltokat, ám kezelésük nem egyszerű feladat. A pigmentfoltok eltüntetése roncsolással lehetséges, a hámlasztás egyik formája az úgynevezett cryopeeling, ilyenkor folyékony nitrogénsprayt porlasztanak az arcra. Ma már a májfoltot speciális lézeres kezeléssel is ki lehet halványítani. Ennek a kezelésnek az a lényege, hogy a lézerfény „elnyelődik”, és a keletkező hő hatására a melanintartalmú hámsejtek elpusztulnak. M. K. Á. Mi az a melanin? A melanin, azaz a bőrfestéktermelés neuroendokrin szabályozás alatt áll. A belső elválasztású mirigyek és idegrendszerünk szoros kapcsolatban állnak egymással, működésük hatására alakulnak ki a pigmentfoltok.