Népszava, 2010. december (137. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-01 / 279. szám

A legvégsőkig küzdünk az állami cenzúra bevezetése ellen Tiltakozásul a sajtót fenyege­tő médiatörvény-tervezet el­len üres címlappal jelenik meg a héten a Magyar Na­rancs és az ÉS. A Népszava egyetért a kezdeményezés­sel, pénteki lapszámában is hangot ad ennek. Üres címlappal tiltakozik a mé­diatörvény-tervezet ellen az Élet és Irodalom (ÉS), valamint a Magyar Narancs. A hetilapok akciójával egyetért a Népszava is, ennek pénteki lapszámunk­ban nyoma is lesz. A parlament előtt lévő jogszabálytervezet szerint az országos napilapok­ra és internetes sajtótermékek­re akár 25 millió, az országos hetilapokra és folyóiratokra 10 millió forintig terjedő büntetést szabhat ki a kizárólag fideszes tagokból álló médiahatóság. Hogy mi minősül jogsértésnek, az a Szalai Annamária vezette testület döntésén múlik. Ko­vács Zoltán, az ÉS főszerkesz­tője szerint a tervezet újságíró-, nyilvánosság- és szakmaelle­nes, célja pedig a sajtó kontroll­­tevékenységének kiiktatása. Bojtár B. Endre, a Magyar Na­rancs főszerkesztője elfogadha­tatlannak nevezte a „sajtóbíró­ság” létrehozását. A 168 Óra fő­­szerkesztője, Mester Ákos sze­rint hiába akarják kapituláció­ra kényszeríteni az írott sajtót. Tiltakoznak a jogvédők is: a TASZ az Alkotmánybírósághoz fordul a szerintük vitatott pas­­­szusok miatt. Az MSZP szerint a Fidesz újabb „szájkosártör­vényt” nyújtott be, hogy bete­tőzze a média gyarmatosítását és elhallgattassa a kritikus hangokat. BŐVEBBEN A 3. OLDALON A kormány gazdaságpolitikája nem tetszik az EU-nak és a nemzetközi piacoknak sem Matolcsyék megríkatják a devizahiteleseket Újra sikerült bedöntenie a kor­mánynak a forintot, amitől egy­re több devizahiteles szenved. Tegnap a svájci frank árfolya­ma a 220-at, az euróé a 285-öt is súrolta, s zuhanásnak indult a magyar tőzsde is. A mélyre­pülést múlt héten az indította el, hogy bejelentették a magán­nyugdíjpénztárak megsemmisí­tését kimondó döntést, hétfőn pedig az Európai Bizottsággal szállt szembe nem éppen illem­tudó módon Matolcsy. Az ok prózai: Brüsszelben pesszimis­tábban látják a 2012-es vár­ható költségvetési hiány alaku­lását. Képtelenek ugyanis kö­vetni a magyar kormány gaz­daságpolitikai rögtönzéseit, melynek során néhány hét alatt százmilliárdok röpködnek egyik irányból a másikba. Matolcsy György nemzetgazdasági mi­niszter pedig - a hazai szokáso­kat követve - szakmai érvelés helyett hazugsággal vádolja Brüsszelt. A reálgazdaság mu­tatói siralmasak, és sorozatban dőlnek a negatív rekordok. INFORMÁCIÓINK AZ 5. OLDALON A valutaárfolyamok állandóan hullámvasúton vannak. A bizonytalan helyzeten csak a nemzetközi spekulánsok keresnek fotó: Komlósi Szilvia Futószalagon váltják a rendőrkapitányokat Folytatódik a rendőri vezetők cseréje: Budapesten valószínű­leg egyetlen, az előző kormány idejében hivatalban lévő kapi­tány sem maradhat a posztján, de a megyei, sőt a kisvárosi rendőrségek legtöbbjét is érint­heti a személyi változások de­cemberben kezdődő újabb hul­láma. Míg a vidéki vezetőcserék a belügyminiszter szándékával is találkoznak, a fővárosi levál­tások Pintér Sándornak nem feltétlenül tetszenek. Úgy tud­juk, Pintér - aki kényes a szak­maiságra -, bár tett lépéseket, nem tudta megvétózni Tóth Ta­más egykori belvárosi főrendőr budapesti főkapitányi kineve­zését, ami rendőri berkekben megütközést keltett. Tóth édes­anyja a Fidesz könyvelője, ezért sokan úgy vélik, politikai kine­vezettnek tekinthető. Emiatt a belügyminiszter Orbán Viktor kormányfővel is konfrontáló­dott, ám Pintér maradt alul. A BRFK-ról szerzett értesüléseink szerint Tóth és közvetlen mun­katársai között is feszült a vi­szony, mert arra már nem ka­pott kompetenciát, hogy kivel kell együtt dolgoznia. A hírek szerint Tóth szinte már „beszé­lő viszonyban sincs” némely szakmai vezetővel. ÍRÁSUNK A 2. OLDALON A bankokat célozná a Wikileaks Bár a Wikileaks még csak töre­dékét közölte azoknak a rész­ben szigorúan titkos dokumen­tumoknak, amelyeket amerikai diplomaták küldtek Washing­tonba, a honlap alapítója, Julian Assange azt közölte, hogy következő célpontja egy amerikai nagybank lesz, s újabb nagy leleplezésekre ké­szül. Ecuador bejelentette, me­nedéket kíván nyújtani As­­sange-nak, aki ellen Svédor­szágban adtak ki elfogatópa­rancsot, mert állítólag megerő­szakolt két nőt. A Wikileaks ol­dalát sok hackertámadás éri. CIKKÜNK A 8.OLDALON Igen­csak kormánypárti módosító javaslatra Már egy fillért sem kap a Költségvetési Tanács A kormány büdzséjét ország­világ előtt bíráló szervezettől, a Költségvetési Tanácstól (KT) most már teljes egészében megvonnák az eddigi éves 835 millió forintos támogatást, tiszteletdíjat sem hagyva a ta­goknak - ez derül ki a jövő évi költségvetéshez benyújtott mó­dosítókból. Az egyik fideszes indítvány szerint ugyanis 825 millió forintot a roma ösztön­­díjprogramok támogatására fordítanának, egy másik értel­mében a maradék 10 millió fo­rintot az Országgyűlés Hivata­la kapná meg. A módosítókról jövő hétfőn dönt az Országgyű­lés, amely akkor meghatároz­za majd a büdzsé főösszegeit. A legtöbb fontos javaslatot önálló indítványként nyújtot­ták be a fideszes képviselők, mert így nem kellett hatásta­nulmányt is mellékelni. A KT azt javasolta, hogy a benyújtott több mint 200 változtatási ja­vaslatból 80-at ne szavazza­nak meg a honatyák. A kor­mánypárti módosítókat a kor­mány támogatja, az ellenzéki­eket nem. RÉSZLETEK A 4. OLDALON VÉLEMÉNY Miért látja Brüsszel másként a gazdaságot, mint Budapest? Brüsszel és a kormány más­ként számol, mert az egy hónapig készült jelentés alapadatai már elavultak. A kormány olyan gyorsan vál­toztat, hogy azt az Európai Bizottság képtelen követni. A pénzpiaci hideg zuhany azonban még előttünk van. Akkor lehet rá számítani, amikor a kötelező magán­nyugdíjpénztári törvényt december 13-án elfogadják. KOLBA MIKLÓS, az ING devizaelemzője: AJÁNLÓ Ma ismét bíróság elé áll Kulcsár Ismét bíróság elé áll Kul­csár Attila, a Fővárosi Bí­róság ma kezdi újratár­gyalni a többmilliárdos sikkasztásról szóló K&H- brókerbotrányt. Másodfo­kon ugyanis korábban hatályon kívül helyezték az FB még 2008-ban meghozott első ítéletét, egyebek közt annak meg­alapozatlansága miatt. ► 11. OLDAL Az AIDS világnapja Naponta átlagosan hat­ezer ember fertőződik meg az AIDS betegségét okozó vírussal, s világ­szerte 35 millió HIV-pozi­­tív él. ► 16. OLDAL

Next